Halász Péter: Karácsonyi riport 2012. december 24. hétfő 2:10

Share
Halász Péter: Karácsonyi riport

Ezt az emléket még a New York-i 44. utcában lévő Újságíró Clubból hoztam magammal, ahová időről-időre – főként újságíró-szövetségi konferenciák után – betértem egy pohár italra. Az Újságíró Clubban érdemes volt vendégeskedni, mert – gesztusként – adómentes italt mértek a poharakba. Egy ilyen látogatásom alkalmával kerültem ismeretségbe Bill Donovan-nal, akiről már hallottam korábban: mondták róla, hogy kiváló újságíró volt a maga idejében, nagyszerű riporter, akinek életében azután valamilyen fordulat következett be, és többet ivott annál, mint amennyit az ilyen jellegű munkát végző ember szellemileg elviselhet. Hanyatlani kezdett pályáján és ekkor már – ismeretségünk idején – az egyik New York-i esti lapnál töltött be kis állást. Úgynevezett „átíró ember” volt, aki fölveszi a helyszínen dolgozó riporterek telefonjelentését és fején a fülhallgatóval nyomban át is írja, vagyis a hevenyészetten bediktált anyagot nyomdaképessé teszi. Nevével azonban ritkán lehetett találkozni az esti lap, a World Telegram hasábjain. Asztalához úgy kerültem, hogy másutt nem volt üres hely, ő szívélyesen bólintott és így aztán letelepedtem melléje. Ő kezdte a beszélgetést, amelynek során azután föltettem neki a nem túlságosan meglepő és talán nem is különösebben eredeti kérdést, hogy visszaemlékezik-e rá: melyik volt életének legérdekesebb, legizgalmasabb riportja?

Donovan elmosolyodott, majd így válaszolt:

- Mulatságos, hogy ezt éppen most kérdezi, néhány nappal Karácsony előtt, pályám egyik legsajátságosabb riportját ugyanis éppen Karácsony alkalmából írtam. Talán csodálkozik rajta, a Karácsony éppenséggel nem az a téma, amelyről különösebben izgalmas vagy akár originális riportot remélhet egy riporter. Az ötlet, amellyel elindultam a riport után, nem is volt eredeti. Legfeljebb kivitelezésében volt újszerű. Elhatároztam ugyanis, hogy a karácsonyi számba írok egy riportot arról, hogyan töltik a karácsonyi hetet New York elesettjei, az elzüllöttek, a lejtőre kerültek, a Bovery, Manhattan e legsivárabb déli csücskének lakói. A Boveryről természetesen már számtalan riport jelent meg, én azonban úgy véltem újszerűbbé és eredetibbé tenni, hogy két hétre beköltöztem közéjük. Rongyokban jelentem meg először a 4. utcában, estére bevettem magam abba az éjjeli menedékhelybe, amelyet ilyenkor, karácsony táján az Üdvhadsereg vesz védőszárnyai alá. Levest a menhelyen mindig lehet kapni, egy priccset is a túlzsúfolt hálóteremben, egyébként azonban eléggé elviselhetetlen és nyomasztó a Bovery éjszakai menhelyeinek légköre. Ami engem ezek között az emberek leginkább meglepett: milyen makacsul, elszántan hallgatnak arról, hogy mi okozta végzetes züllésüket. Csaknem lehetetlen megnyilatkozásra késztetni őket. Pedig a legtöbb őriz valahol a rongyai közé rejtve egy fényképet, egy levelet, valami apró relikviát a múltból, amikor még „élt”, amikor még ember volt. Három-négy Boveryben töltött nap után már kezdtem megismerni társaimat. Viszonylag hamar maguk közé fogadtak, értettem a nyelvüket. New Yorkban születtem, itt nőttem fel és az ital atmoszférája valamiképpen sohasem volt idegen számomra.

Donovan intett a pincérnek, kért még egy whiskyt, azután folytatta:

- Hamar rájöttem, hogy itt rejlik riportom titka: hány ilyen kis elrejtett emléket tudok a felszínre hozni a mélyből. Erre összpontosítottam, tehát minden törekvésemet és új barátaimat erre akartam megnyerni: árulják el, hogy mi az, amit magukkal hoztak, mi az az egyetlen tárgy, amit sikerült átmenteniök és amit még érdemesnek tartanak őrizni? Végül egyszer nyomot kaptam. A menhely felügyelője, akinek ugyan sejtelme sem volt arról, hogy újságíró vagyok, mint új lakóval beszélgetni kezdett velem. –Van itt egy különös figura – mondta –, Joe-nak hívják, aki magánál hurcolja Evelyn Attkins fényképét, és azt mondja róla, hogy a leánya. Mit szól ehhez? Elhihető-ez?

Donovan vállat vont. – Azt válaszoltam a felügyelőnek, hogy miért ne volna elhihető? Engem mindenesetre érdekel ez a Joe, majd szóba ereszkedem vele. Legnagyobb meglepetésemre Joe – ugyanolyan elesett, borostás, gyulladt szemű és összetört ember, mint a többi – könnyen nyílt szóra. Kérdésemre előkotorászott egy agyongyűrt fényképet és megmutatta: – Evelyn, a lányom. Az igazat megvallva, már nincs sok kapcsolatunk, de azért változatlanul szeret. Háza mindig nyitva áll előttem. Dehát én lehetőleg nem zavarom. Nem tenne jót neki, ha sokat lábatlankodnék körülötte. Ami meg engem illett, én már jól megvagyok így, ahogy vagyok. Nekem már minden késő. De azért erre a lányra büszke vagyok.

A Bovery többi lakói is tudtak Joe különös hazugságáról. Mert azt közülük még a legeltompultabb agyúak sem hitték el, hogy Evelyn Attkins valóban ennek a züllött csavargónak a lánya. Persze, figyelmeztetnem kell arra, hogy Evelyn Attkins abban az időben még korántsem volt olyan nagy sztár, mint ma. Játszott már néhány filmben, sikereket aratott a Broadwayn, de sztár még nem volt. Az is igaz, hogy akkor volt igazán tehetséges, és igazán szép, és akkor volt csodálatosan vonzó. Ma már, hogy világsztár – nem tudom…

Donovan szivarra gyújtott és belebámult a füstbe. Aztán intett még egy whiskyért. Fölhajtotta.

- Az egyik estén – talán a negyedik vagy ötödik este lehetett, amelyet közöttük töltöttem – az egyik Bovery-csavargó ugratni kezdte Joe-t:

- Ha csakugyan olyan híres színésznő a lányod…, miért nem intézed el vele, hogy jöjjön ide közénk karácsony este. Mennyből az angyal! Igazán megteheti az apjáért egyszer egy évben. Vagy egyszer egy évszázadban.

A többiek csatlakoztak hozzá, nagy hahota támadt, most aztán jól sarokba szorították az öreget. Joe először elvörösödött, aztán elsápadt, aztán nagy nehezen feltápászkodott és azt mondta:

- Hát majd eljön! Ha én hívom, akkor eljön. Csak még azt nem tudom, hogy hívom-e! Hogy megérdemlitek-e!

Kórusban kiáltoztak: – Hívnád te, ha tudnád! Ha csakugyan a lányod volna! Vén hazug vagy, az az igazság. A trafikban vetted a fényképét. Mindenki vehet ilyet 5 centért. Sztárfotó.

Joe fuldoklott a dühtől:

- Tudjátok meg, hogy el fog jönni. Idejön karácsony este. Mit akartok? Mit hozzon nektek?

- Francia konyakot! – üvöltötte az egyik. –Pezsgőt ordította egy másik. Száz cigarettát! – egy harmadik. És így tovább, mindegyik belekiabálta a maga kívánságát és vágyálmát Joe fülébe.

Ekkor már tudtam, hogy megvan a karácsonyi riportom. Valamiképpen meg kell oldanom Joe számára, hogy Evelyn Attkins idejöjjön karácsony este. Azt ugyanis tudtam, hogy hazudik az öreg, a színésznő nem a lánya, semmi köze hozzá, de ha ezzel a hazugságával a csávában marad, akkor már ezen a menhelyen se lesz maradása. A nagy riport tehát az, hogy megírom ezt a vén csavargót, az öreg hazugot, és valóra váltom a hazugságát. Ha ugyanis egy hazugság valóra válik, az sokkal nagyobb csoda, mintha egy álom. Álmok néha megvalósulnak. Hazugságok soha. Most az egyszer majd megtöröm ezt az igazságot. És így történt, hogy azon a karácsony estén egyszerre csak nyílt a füstös menhely ajtaja, belibegett parfümösen, sugárzó szépséggel, elegánsan Evelyn Attkins, valaki egy nagy kosarat cipelt mögötte. – Boldog karácsonyt papa! – kiáltotta Evelyn –, és boldog karácsonyt mindenkinek! És kiosztotta az ajándékokat. Francia konyakot, pezsgőt, száz cigarettát, ki mit kért. A csavargók ott tolongtak körülötte, ámultan, nem akartak hinni a szemüknek, fülüknek – arra a tíz percre, amíg Evelyn ott volt közöttük, megélték a csodát. Leginkább persze Joe élte meg, hogy mit hitt, azt valójában sohasem tudtam földeríteni. Túlságosan mélyre süllyedt már akkor szellemileg, hogy ezt a felszínre bányászhattam volna. Valószínű, hogy arra az éjszakára elhitte a hazugságát, annál is inkább, mert hiszen hamarosan tökrészeg volt. Hogy aztán másnap mit gondolt – Donovan vállat vont –, nem tudom. Én már nem voltam ott. Nem mentem a menhely közelébe soha többé. Megírtam a karácsonyi riportot. Ez volt a vége.

Néhány pillanat csönd után megjegyeztem:

- Egy valami még érdekel ebből a történetből. Hogyan vette rá Evelyn Attkinst arra, hogy elmenjen a Bovery-be és apjának vállalja ezt a vén csavargót?

Donovan bólintott:

- Jó kérdés. Tudja… Evelyn Attkins abban az időben – a feleségem volt. Aztán történt egy és más. De ez már új történet, új riport. Én nem írom meg, az biztos.

Intett a pincérnek és kért egy dupla whiskyt.

6 Reader’s Comments

  1. Tetszik a cikk, ez a Karácsony értelme – többek között.

  2. Elszomorító, különös világ. :(

  3. "tisztelthölgyeimésuraim"

    .
    .

    Halász Péter… ?
    .
    Az alighanem Szent Péter, aki állítólag ugyancsak halász volt és péter is.
    .
    Minden jó,t Halász Péter !!!
    .

  4. Szellemesen frappáns és felvidító karácsonyi történet.

  5. Hungarian citizen

    Kedves tortenet, fanyar, de teljesen adekvat mind a varossal, mind a szalloval, mind az ex-zsurnaliszta, jelenleg atiro Donovan valoszinu jellemevel :) Koszonjuk!

  6. Ki az Evelyn Attkins, sohsem hallottam róla, az IMDb sem – de igy még jobb is a történet, elvégre a Jókai Mór is “csak” kitalálta a “Melyiket a Kilenc Közül?”-t.
    BUÉK mindenkinek !
    .
    ui. ha valaki rátalál a történetben emlitett Evelyn Attkins szinésznőt ismertető linkre, kérem ossza meg velünk.


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
Videók

Blogok