Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nemzetbiztonsági kockázat a kettős állampolgárság? 2012. november 27. kedd 21:54 | AN

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nemzetbiztonsági kockázat a kettős állampolgárság?

Budapest – A náci Gyöngyösi Márton a zsidók listázásával kapcsolatos kijelentésével kapcsolatban azt közölte, “félreérthetően” fogalmazott. Szerinte a Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak. Ebben az esetben felmerül az összes kettős állampolgárral kapcsolatban a nemzetbiztonsági kockázat lehetősége, mivel Orbán és Semjén úgy osztogatják a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot, mint falusi búcsúban a nyeles fésűt. Amerikában a határon túliak a kettős magyar állampolgárságot az amerikai bevándorlási törvények kijátszására használják.

A náci párt azzal próbálta védeni Gyöngyösi egyértelmű hitlerista kijelentését, hogy az csupán a kettős magyar-izraeli állampolgárokra vonatkozott, és azt vetette fel, hogy az milyen nemzetbiztonsági kockázattal jár. Ez a gondolat azonban felveti, hogy miért csak a magyar-izraeli kettős állampolgárok jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot, a román-magyar, a szlovák-magyar, az ukrán-magyar és szerb-magyar kettős állampolgárok miért nem jelentenek azt. Ráadásul az izraeli-magyar állampolgár kevés, mert aki Izraelbe alijázik az esetek nagy részében lemond a magyar állampolgárságról, mert éppen azért távozik, mert az antiszemita Magyarországtól akar szabadulni. Semjén viszont úgy osztogatja a magyar állampolgárságot a határon túliaknak, mint bolond gyerek a Negro cukorkát.

Ráadásul a Semjén-Orbán kettős új magyar állampolgárai azért kapnak állampolgárságot, hogy a magyarországi választásokat befolyásolják, esetleg Magyarország államrendjét megváltoztassák. Ebben az esetben ezek a kettős állampolgárságok nemcsak azok részéről vetik fel a nemzetbiztonsági kockázatot, akik ezeket a kettős állampolgárságokat kapják, hanem azok részéről is, akik ezeket adják. Orbán és Semjén nemzetbiztonsági érdekeket sért.

Amerikában óriási problémákat jelent a Semjén által a határon túli magyarok után dobált magyar állampolgárság, mert miközben a nacionalista érzelmekre hivatkoznak, Ukrajnából illegálisok ezrei lepik el az Egyesült Államokat, akik annak köszönhetően tudnak beutazni Amerikába, hogy az Orbán-kormánytól kamu kettős állampolgárságot kapnak. Magyar érzelmekről szó nincs, a Fidesz határon túli szavazókat termel, a határon túliak pedig a különböző országok törvényeinek kijátszásával csalásra használják a lejáratott magyar állampolgárságot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +36 ( 44 szavazatból)
Nemzetbiztonsági kockázat a kettős állampolgárság?, 4.0 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

34 Reader’s Comments

  1. Na, akkor kedves határon túli magyar polgártársaim, remélem világos, hogy ti is nemzetbiztonsági kockázatot jelentetek! “DOKTOR” semmilyennek csak a szavazatotokra van szüksége a klerikálfasiszta Magyarország bebetonozásához!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (36 szavazatból)
  2. “A Fidesz határon túli szavazókat termel” – ezért a nagy állampolgárság-osztogatás, semmi másért. Mikola (“a nemzet orvosa”) megmondta az igazságot: állampolgárságot adunk a külhoni magyaroknak és 20 évre minden eldől. (Az idézet nem pontos, ha valaki pontosan tudja idézni, kérem, tegye meg.)
    Sokan arra használják ezt az állampolgárságot, hogy megússzák a schengeni határokat, és egyéb korlátokat – ahogyan Bartus László írja -, tehát érdekből akarnak magyar állampolgárok is lenni.
    *
    Mocskos dolog volt, hogy először tagadták, hogy szavazati jogot is adnának a határokon túli kettős állampolgároknak, aztán kitalálták, ov vagy talán pont ez az álszent s.zs., hogy megkülönböztetés lenne, ha nem kapnának szavazati jogot is a határon túliaknak, és adtak nekik, leveles regisztrációval.
    Már ez a leveles regisztráció is alkalmas a csalásra – hányan regisztrálnak, mi lesz a levelükben…, hova teszik a leveleket, kik és hogyan számolják össze… Hogyan fognak szavazni? Levélben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (37 szavazatból)
  3. Az egész kormány egy nemzetbiztonsági kockázat!
    .
    Azt meg különösen sajnálom, hogy a határon túliak bevették az Orbán által adagolt maszlagot!
    Nem veszik észre, hogy csak felhasználják őket?
    Én elhiszem, hogy jól jön a pénz, amit a magyar államtól kapnak, na de ha olyan nagy magyarok, akkor miért fizetnek, és fogadják el fizetségért az állampolgárságot?
    Belegondoltak csak egyszer is, hogy ezzel tönkre teszik az országot? A SZERETETT ORSZÁGUKAT???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  4. Javasolnám összeírni a nemzetbiztonsági kockáhzatot jelenető katolikus képviselőket is, pusztán csak a szimmetria kedvéért. Fogadok, hogy ezen bezzeg felhördülnének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  5. Csak úgy kérdezem: Egy NATO tag országban milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelent,ha az illető ország parlamentjének egyik képviselője és annak a pártja, kapcsolatot tart fenn egy terrorista szervezettel a hamasszal illetve a nem
    zetközi terrorizmust támogató Iránnal?Komolyan kérdezem! És ehhez mit szól
    az USA és a diszpinty nagykövete?
    A másik: Azon meg sem lepődök,hogy az ominózus felszólalás alatt cséfalvai
    államtitkár szeme sem rebben OK. Tőle nem is várok mást.De!!!!! Nézzétek meg a TV felvételen Józsa MSZP képviselő vidám heherészését és kvaterká
    zását pont a legsúlyosabb mondatok alatt. FELHÁBORITÓ!! Ezt a józsát ezek után úgy kéne kivágni az MSZP-ből mint a taknyot! Szemmel láthatóan sz@rik
    az egészre! Leellenőrizhető a felvételen!
    És az utolsó megjegyzés: Ki a fenét érdekli,hogy miképpen mosakszik képmutatóan giró-
    szász vagy balogzoltán,vagy a fasiszta szobrot avatgató németh zsolt, miközben a nácik háboritatlanul vonulásznak
    “mocskoszsidózva.” Na most kell alkalmazni azt a hires”ne azt figyeljék amit mondunk ,hanem amit ( NEM ) csinálunk”.Az izraeli nagykövet Ilan Mor is ott puhap@csösködik a
    Kálmán Olgánál,mintha nem tudná honnan indul ki ez az egész!Szánalmas!
    Szégyen ,gyalázat!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  6. Az iszlám terrorizmust importáló jobbik az igazi nemzetbiztonsági kockázat. Az arab-imádat veszélyezteti európaiságunka és kereszténységünket, de a történelmi egyházak papjai a kínai majomhoz váltak hasonlóvá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  7. Miért nem segít a fejlett Európa Magyarországnak? Európa közepén egy tűzfészek alakul, ami az egész térséget instabillá teheti. Gazdaságilag lehet padlóra küldeni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  8. “mivel Orbán és Semjén úgy osztogatják a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot, mint falusi búcsúban a nyeles fésűt.”

    Én több online újságban olvastam – többek között a Pravdában is ami meglepett, hogy az oroszok egyáltalán foglalkoznak Magyarországgal, – hogy Orbán ezen akcióját az EU határok szándékos hatalmi érdekektől vezérelt átszabásának tekintik, ahol a Magyarországot érintő nemzetbiztonsági kockázatok szóba sem kerültek, annál inkább az a biztonsági kockázat amit Magyarország jelent az EU-ra.
    -
    Sajnos Orbán kimondhatatlanul, aljas alattomos módszereivel, befolyásával, manipulálásával, a helyzetet olyan homályossá tette, hogy amennyiben nem talál az EU gyors megoldást a helyzet tisztázására, Orbán rezsimjének megfékezésére, a helyzet elmérgesedik, a töréspontig feszül, túlnő Magyarország határain ( de hiszen pont ezért csinálja) és Magyarország kedvezőtlen, esetleg erőszakos beavatkozásra számíthat a határokon kívülről.
    -
    Ezért az én meglátásom szerint, bár a megengedhetetlen hangvételű rasszista és fasiszta kijelentés visszavonhatatlanul elhangzott aminek igenis súlyos következményei kell, hogy legyenek, mégis Magyarország számára a legsúlyosabb és valós biztonsági kockázatot Orbán és az Orbán rezsim jelenti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  9. A jobbikos szebb jövőjű lény, megvilágította a kettősállampolgárságról alkotott véleményt: vannak jó kettősállampolgárok és vannak rosszak!
    Jók, akik hálás szívvel a fideszes, jobbikos bagázsra fognak szavazni.
    A secus, román kettősöket mikor fogják vizsgálat alá vonni, ha már vizsgálódni akarnak?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  10. gets 2012. november 27. kedd 22:14
    Egyetértve véleményeddel én még súlyosabbnak is tartom a szavazat gyüjtésnél
    az alábbiak miatt:
    - maga ez a törvény is állandó feszültségforrás szomszédainkkal,
    - “Trianon” állandó felújítása
    - a külföldön élő -egyes – magyar állampolgárságú személyek eltitkolt újonnan felvett állampolgársága miatti atrocitások esetén, hogyan teljesíti a Magyar Kormány állampolgárai jogainak védelmét(?)
    - mit tehet az ilyen kettős állampolgárságú személy és családja. ha hozzánk
    hasonlóan “nemzetbiztonsági kockázattá” válnak hazájukban és szülőföldjükön(?)
    - mindkét félnél történő MOZGÓSÍTÁS ÉS BEHÍVÓPARANCS esetén melyik
    behívóra kell bevonulnia
    - hol jogosult útlevélre és melyik állam védi, ha az úti okmánnyal harmadik
    országban tartózkodik
    - melyik állampolgársága után köteles adó és egyéb járulékot fizetni
    - melyik állampolgársága után jogosult járandóságokra pl eü, rokkantság, nyugellátás (netán mindegyik után?)
    - mi van akkor, ha nem országunkban lakó – nem magyar származású -
    személy akar “érdekből” – továbbra is ott élve, állampolgárunkká válni
    - stb. stb.
    .
    Sajnos az ilyen állampolgárságot felvevő személyek nem gondolnak erre,
    hanem ajándéknak vélik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  11. gets nov. 27. 22.14
    Kihasználják a toborzásnál a pénzéhséget!
    A hazaszeretet csak sokadlagos kérdés!
    Ha kívülállóként a haza amortizálását nem látja, esetleg látja, de nem érdekli, az milyen hazaszeretet és akkor mi vezeti a szavazóurnához?
    A hála a Fidesznek, az itt élő emberek rovására?!
    Olvastam egy TV-műsorban, hogy 2014-ben a kinti magyarok meghálálják a 2004. dec. 5-i népszavazást, ahol ugye még arról volt szó, hogy nem lesz szavazati joguk!
    Ha a fideszesek elmentek volna akkor mindannyian szavazni, nem lett volna érvénytelen a szavazás – erről vajon miért nem tudnak a kintiek?
    Kicsit kinyilna a szemük, hogy talán a fideszesek nem akartak ennyi új állampolgárt eltartani, vagy mi lehetett az oka a távolmaradásuknak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  12. Túlavasúti
    “Sajnos az ilyen állampolgárságot felvevő személyek nem gondolnak erre,
    hanem ajándéknak vélik.”
    .
    Még ha csak az “állampolgárságot felvevő személyek” nem gondolnának a felvetéseidre, de az illetékeseknek sem jutott eszébe. Súlyos nemzetérdeket sértő bizonytalansági tényezőket soroltál fel, aminek figyelmen kívül hagyása komoly kormányzati hiba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  13. Decemberben lesznek a Román választások, az anyaországi magyarok miként szólhatnak bele, azon kívül, hogy a magyar kormány egymásnak ugratja az erdélyi magyarokat. A Román kormány, éppen most szépen köszöni a 150 milliós juttatást, amit a magyar kormány, a határon kívülieknek adományoz az egészségügyi ellátás javítására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  14. És a csuhások? Akik kiszolgáltatják az országot a Vatikánnak, azok nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot? Nem kellene a katolikusokat is összeirni ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  15. cOLOMBUS!
    A legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot a katolikus papok, szerzetesrendek,
    opus dei ügynökök, de Semlyén Zsolt maga, hiszen a Vatikánt a kormányban ő képviseli és biztosítja Orbán és társai oktatási, lelki gyakorlataikat. Nehogy a varázslás elszálljon róluk. A deliriumot pálinkával és hozzá lelki gyakorlatokkal tartják színten. Ha már nem bírja, a nagyfőnök, mehet Grázba tuningra.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  16. Sanyibácsi,

    Azonnal összeirni az összeset és kirakni öket a parlamentböl! Azannyukistenit!
    A Vatikán már a spájzban van. Viszik az iskolákat. … meg a te adóforintjaidat.

    No látod ez nem tünik fel senkinek. Ez egy ilyen hülye ország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  17. Gyilkos Semjen , mifele szent fazek ez a koponyegforgato aljas gazember?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  18. Leo Klein
    Mi bajod vele. Lehet még belöle akár köztársasági elnök is. Mindene megvan hozzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  19. Üdv. cOLOMBUS
    Tudsz kölcsönözni a jókedvedből?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  20. Kedves Gets,
    Néha szégyenkezem a jókedvem miatt. Nekem könnyü. INNEN könnyü vidámkodni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Nincs miért szégyenkezned, nekem legalább annyi örömöm van ebből, hogy nektek jobb ott. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  22. Egy momentum még senkinek sem tűnt föl: aki választ, az választható is. Akarjuk Tőkés püspököt “álamelnöknek”?
    Egy vitaműsorban hallottam, hogy van már egy olyan magyarországi kisváros, ahol az önkormányzati képviselő-testület kormánypárti többsége – ha nem akarja, hogy az ellenzéki képviselők is tudják, miről van szó – románra fordítja a szót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  23. Kettosallampolgarsaggal lehet elni es visszaelni! Kulonbozo hirforrasokbol ertesulve elosszor a szerbek es a romanok eltek a lehetoseggel! A szerbek leginkabb magyar utleveluket lobogtatva nyomulnak az eu-ba, mig kulonosen azok a romanok es az ukranok akiknek evekig elutasitottak a beutazasi kerelmuket az usa-ba, most mar uj-magyarkent siman megkapjak az ESTA-s 3honapos vizumot!
    Sajnos tobbseguk vissza-el es illegalis munkat vallal, majd 3honapos engedely lejarta utan sem hagyja el az orszagot es “magyarosan” ugyeskedik! Attol tartok, hogy az FBI elobb-utobb vissza-vonja Magyarorszagtol ezt a lehetoseget es ismet vizum koteles orszagok koze fog tartozni Magyarorszag!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  24. A politikai haszonszerzés aljas indokából adományozott orbáni kettős állampolgárság csak
    - a hazafias érzelmű emberek becsapására
    - a haza után a nemzet kettészakítására
    - a magyarországi választási eredmények manipulálására
    - a kettős-állampolgárság intézményének lejáratására
    - a határon túli magyarság elleni ellenszenv és bizalmatlanság felkeltésére
    továbbá a schengeni-határokra, s ahogy a cikk is utal rá, az amerikai bevándorlási törvények kijátszására jó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  25. A 2004. dec. 5-i népszavazást meghálálja a kinti magyarság 2014-ben.
    Arról senki nem tájékoztatta ezeket a nagy hazaszeretőket, hogy mitől is lett érvénytelen a szavazás?!
    Rátólták az MSZP-re, de miért maradtak el a fideszesek a szavazóurnáktól?
    A 300,- Ft-os vizitdíjat leszavazták!
    2004-ben a fideszesek lábukkal szavazták le a kettősállampolgárságot, úgy, hogy nem mentek el szavazni! Akkoriban a szavazati jog még nem merült fel, mert akkor talán elmentek volna.
    Gerinc nélkül is túl lehet élni az agyhalált!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  26. Cikkem a sargacsillag elohozatalarol szol angolul.
    http://drmandler.wordpress.com/2012/11/29/never-again-a-brief-case-against-the-yellow-star-of-david

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  27. A Fidesz $15.0 milliót fektet be csak az USA-ban, a nyalizók kitermeléséhez. Diaszporának hívják a Fidesznyik seggnyaló szervezetet. A begyepesedett külhoniakkal, a Lipták félékkel, kokárdás debilisikkel akarják megvédeni az igazságtalanul támadott fidesztáni Magyarországot. Ezeknek a gyatrán tájékozott embereknek, akik 1-2 évenként talán meglátogatják rokonaikat, nincs tudomásuk róla mi megy végbe Fidesztánban, nem tudják, hogy a Jobbik listázik, a Fidesz is listázik, csak azt tudják, amit a konzulátusok által szervezett szép hazafias műsorokra meghívott állami művészek mondanak, hazafias beszédeikben. Összetartás kell mert “Bajban a Magyar!” aztán végig hordozzák a véres kardot, hogy bizony az egész Világ ellenünk van, pedig mi csak a szuverénitásunkat és magyarságunkat akarjuk megvédeni. Van itt sok magyarkodó, akiket a diaszpóra fizetett (utazásuk és költségeik térítése, nem jövedelem) verzetői megnyugtatnak, hogy a viktor az igazi magyar messiás, szavazzanak rá 2014-ben. ha emellé egy kis cigány győlöletet is kerekítenek, pogácsával, disznótorossal, akkor már meg is van a szavazat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  28. En egyet ertenek egy olyan javaslattal, amely minden kettos allampolgarsaggal rendelkezo szemelyt kizar bizonyos fontos allami es gazdasagi kulcspoziciokbol. Es azokat is, akik nem Magyarorszag teruleten szulettek. pl. valaki erdelyi magyar kiterjedt otthoni rokonsaggal= a roman titkosszolgalatok megvesztegethetik, zsarolhatjak a csaladjaval, kenyszerithetik stb stb. Ez tenyleges nemzetbiztonsagi kockazat pl. egy nagybank vezetosegeben is(onnan is sok info kiszivaroghat). De ha ez lesz ne csak az izraeli allampolgarokra vonatkozzon a szabalyozas!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  29. Egyes helyeken barki (ha feher ember), kaphat honositast es magyar allampolgarsagot. 20-30 000 euro.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  30. hogy milyen rosz indulatu emberek is vannak,csak emlékezűnk hogy amedig nem adták a magyar állampolgárságot mindenki hibáztatot mindenkit hogy a határon kivűl marad magyarság nem lehet magyar állampolgár,most hogy sokan azok letek az a baj,de vajon mivel jobbak a magyarországiés az erdélyi magyarok kőzt a kűlőmbség,talán hogy az erdélyiek nem gyalázák az országot mint a magyarországi magyarok,,sőt nem is jőt 2000000-román dolgozni magyarba,és mostan csak ugy dobáloznak a vádakal,hogy ki is az idegen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (6 szavazatból)
  31. Kedves ion3
    Kérlek. Előbb gondolkozzál, mielőtt legközelebb véleményedet nyilvánítod.
    Ugyanis nem az “ország” gyalázásáról van itt szó. Mivel valószínűleg a szép
    Erdélyországban élsz, vagyis nem itt, ez ért fel sem tudod fogni, hogy itt
    a Csauseszku korszakhoz hasonló állapotot “gyártottak”. Ott élő rokonaimtól
    tudom, hogy jó néhány olyan román származású ember kapott magyar
    állampolgárságot, akik ott helyben a magyarokat gyalázták. Magyarul nem
    is tudnak beszélni. Semmi közük a magyarsághoz. Jelenleg viszont magyar útlevéllel Angliában és az USA-ban dolgoznak. Te is tudod sok mást is
    sorolhatnék, amivel visszaélnek ez mikor jut eszedbe?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. A kettős állampolgárság – ha valaki mindkettőt komolyan is veszi, és nem csak bizonyos előnyök megszerzéséért gyűjti be, – valódi “nemzetbiztonsági kockázat” – konfliktushelyzetben.
    Minden ország azonnal internálta az etnikailag ellenséghez tartozókat ( USA-ban élő japánok Pearl Harbour után), az angol gyarmatokon élő németek, stb.
    Eleve a kettős állampolgárság fából vaskarika – baromság.
    Egy fűzkosár módja van, hogy az állam – illetve a polgár különleges kötődését egymáshoz kifejezze.
    Az állampolgárság – döntés – mint a házastárs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  33. izraeli útlevelet hol lehet szerezni???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. zoli
    Hol?
    Szerintem Izraelben. Héber nyelvtudás biztosan előnyt jelent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Orbán filoszemita hős lett 2013. április 8. hétfő | AN-álláspont

Bayer békemenettel fenyegeti a diákokat 2012. december 20. csütörtök | AN

Orbán becsapta a diákokat 2012. december 18. kedd | AN

Tolvaj az ország miniszterelnök-helyettese 2012. december 8. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos