Ronai and Ronai
AMERIKAI

A 4K! is beáll az LMP, a Milla és Orbán mellé 2012. november 13. kedd 17:37 | AN

  • Hozzászólások(95)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A 4K! is beáll az LMP, a Milla és Orbán mellé

Budapest – Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét – jelentette be az új párt elnöke. Istvánffy András arról is beszélt, hogy nem csatlakoznak a Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök “által fémjelzett” Együtt 2014-hez. Istvánffy szerint Bajnaival az a baj, hogy a jelenlegi kormányhoz hasonló “megszorító politikát” folytatott. Emellett ő is az elmúlt 20 év igazságtalanságait akarja orvosolni, akárcsak az LMP és a Milla.

Az idióták tábora napról napra növekszik, és lassan elterjesztik azt, hogy az “elmúlt 20 év” leváltása a feladat, mintha Orbán diktatúrája hasonló mércével mérhető lenne. A Negyedik Köztársaság ezzel megtagadta a Harmadik Köztársaságot, és világossá tette, hogy agyuk nincs. A közhangulatot a demokratikus és alkotmányos jogállam ellen fordítják, amelyet az Orbán-rendszer megdöntött, és Orbán Viktor frázisait puffogtatják. Aki a gazdasági egyensúlyt megteremtő lépések ellen beszél, és azt képzeli, hogy a “megszorításoknak” van bármilyen alternatívája egy olyan országban, amely alig termel bármit, hitelekből él, az hülye és demagóg.

Istvánffy emlékeztetett arra, hogy ők nyár óta az Új pólus nevű szövetségi rendszer kialakításán dolgoztak az LMP-vel, a Millával és a Szolidaritással, de utóbbi kettő ősszel “beállt az egyik volt szocialista miniszterelnök mellé”, aki “a megújulás szempontjából hiteltelen”, mert a jelenlegi kormányhoz hasonlóan az egyenlőtlenségeket növelő megszorító politikát folytatott.

Elmondta, céljuk, hogy “az elmúlt 20 év igazságtalanságait orvosolják”, ezért szeretnék csökkenteni a társadalmi különbségeket, növelni “a bejelentett, tisztességes” munkahelyek számát, és szeretnék, ha megvalósulna a részvételi demokrácia (az mi? – a Szerk.). A 4K! céljának nevezte ezen kívül, hogy a gazdasági és a politikai elit összefonódását felszámolják, a politikusok visszahívhatók legyenek, illetve a további privatizációkat megakadályozzák. Ebből a programból világos, hogy gyerekes idióták, akiknek fogalmuk sincs semmiről, leginkább a világról, alkalmatlanok és felkészületlenek mindenre.

Hozzátette: “az Orbán-rendszer felszámolásával” új köztársaságot szeretnének létrehozni. Jövő nyáron vagy ősszel megállapodás megkötését tervezik a demokratikus erőkkel a jogállam helyreállítására, melynek érdekében új választási törvényre és “új, tisztességes választások megtartására” van szükség.
Hangsúlyozta: elképzeléseik szerint a 2014 után létrejövő új parlamentnek új alkotmányt kellene megalkotnia, amelynek elfogadásáról a lakosságnak népszavazással kellene döntenie, s ezután újabb országgyűlési választásokat kellene kiírni. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérése szerint a biztos pártválasztók két százaléka szavazna rájuk. Ez azt jelenti, hogy nem ismerik őket eléggé. Ha Istvánffy a nézetetit jobban kifejtené, akkor fél százalékuk sem lenne.

A Fidesz szeretettel várja az ilyen és ehhez hasonló nagyokosokat az általa működtetett álparlamentbe 2014 után. Istvánffy kap Orbántól egy belépőt a Videoton meccseire, és beszélhet hülyeségeket élete végéig. Orbán célja az, hogy a kormányképes ellenzéket – mint a “múlt kommunista örökségét” – kiiktassa, és Schiffer-, Juhász-, Istvánffy-féle súlytalan figurákkal megtöltse a parlamentjét álellenzékkel. Kifelé mutathatja, hogy ő csupán a kommunista maradványokat számolta fel, itt van vele szemben a polgári ellenzék, amely az antikommunista új nemzedéket képviseli. Ez az új baloldal.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (31 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +47 ( 59 szavazatból)
A 4K! is beáll az LMP, a Milla és Orbán mellé, 4.5 out of 5 based on 31 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(95)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

95 Reader’s Comments

  1. Kizárható eset, hogy az “ellenzék” nyer. De aki részt vesz ezeken a parlamenti csalásokon, az máris elfogadta a fasiszta rendszert.
    .
    Helyette igazi választásokat kell szervezni. Önállóan, a fasiszta renddel szemben. Új államot kell alapítani. A Magyar Köztársaság kimúlt, annak az államnak a folytonossága megszakadt. A mostanival nem vállalhatunk közösséget.
    .
    Kampányolni: a fasiszták ellen, új államért, önálló, független, valódi választásokon. Ezen az eseményen a eltérő koncepciót vállaló pártok önállóan indulhatnak. Jobb- és baloldali pártok egyaránt. Nincs szövetségkényszer. Csak egyben kell szövetkezni: abban, hogy a fasiszta látszatparlamentből kivonulunk, államát ellenségnek tekintjük, helyette önálló államot építünk.
    .
    Fel kell állítani valódi többpárti választási bizottságokat. Össze kell állítani a névjegyzéket. Fel kell készülni az új, köztársasági hivatalok, bíróság, ügyészség, karhatalom felállítására. A fasiszta rend védekezni és támadni fog, ezért az utóbb felsorolt intézményeket a háttérben kell tartani. De a választási bizottságoknak, szavazókörzeteknek nyíltan kell működniük.
    .
    Ha nem vagyunk elszántak erre az útra, akkor fölösleges akár egy lépést is tenni. Nem érhetünk oda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (17 szavazatból)
  2. Observer, cicamic!
    Tudod nekem marhára ellenszenves a 4k, aki azzal kezdi a bemutatkozást, hogy ők ezzel nem meg azzal nem szövetkeznek. Ha olyan barmok, hogy nem tudják felfogni, hogy most az összefogásra van szükség, akkor semmi szükség rájuk, semmi szüksége az országnak még egy parazitát az adófizetők nyakába ültetni. Normális ember ilyeneket figyelembe sem vesz, eleve 0-ára leírja őket. Meséljétek már el, miért is kellene őket a szívembe zárni??? Aki az összefogás híve és orbánékat elakarja takarítani SZÁMOMRA CSAK AZOK SZÁMÍTANAK! A TÖBBI MEHET A GÖDÖRBE!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  3. Anarchisták.
    Ennyi !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  4. Milyen alapon foghatnak össze Önök szerint a farkasok és a bárányok?

    Van kapitalizmuspárti baloldal és rendszerkritikus baloldal.

    A kapitalizmuspárti baloldal hamarabb fog összefogni (még talán
    a Fidesszel is, ha muszáj), a rendszerkritikai baloldalnak nehezebb
    dolga van.

    Kéretik egy kis empátia. Majd ők is csatlakoznak, ha muszáj.
    De most minek álljanak be az alá az ernyő alá, amely szerintük lyukas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (11 szavazatból)
  5. cicamic
    Na látod,ma kegyes hangulatban vagyok. O.K. indulhat a 4K!
    Nagyon röviden. Az a jó ellenzék ,aki MINDEN tőle telhetőt megtesz a jelenlegi rezsim teljes eltakaritásáért,Nem mossa össze az elmúlt 22 évet, tudja legalább a számtani alapműveleteket, és nem azt gondolja 2006 őszéről ,amit morvai és schiffer. Kb. ennyi
    Még egy apró megjegyzés.Kikéred magadnak, hogy cinikusan kioktassalak, miközben cinikusan kioktatsz.Szrinted ez igy OK?
    És még egy utolsó: Számonkéritek rajtunk,hogy nem vagyunk elég toleránsak ,empatikusak ,türelmesek pl:a millával ,a 4k -val ,nem tekintjük őket az “igazi”
    ellenzékhez tartozóknak.Ugye?
    kedves cicamic
    De most őszintén. Milyen volt ezeknek az “antréjuk”, berugták az ajtót és köszönés helyett jól kiosztottak minden már bent lévőt!
    Cicamic Nem lehetett volna egy picit kisebb arccal?De tényleg.Még most sem késő! Aki tiszteletet vár el ,az adjon is. Én nem vonom kétségbe a jó szándékodat, légyszives te se vond
    kétségbe az enyémet. Remélem a célunk ugyanaz. Üdvözlettel: Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  6. 2006 őszéről jó kis összefoglaló jelent meg a Mozgó Világban, Debreczeni Józseftől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  7. Szépen sorjában alakulgatnak az Orbán által titokban pénzelt ál ellenzéki csoportok az “oszd meg és uralkodj” évezredes alapigazságának szellemében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  8. Szia Csülök!
    Tölem lehet szapulni. Felölem lámpavasra is felhúzhatjátok Orbánt nem fogok érte zokogni de nem ez a tetü a probléma gyökere.
    Inkább úgy fogalmazok, hogy ha ma lenne Mohács akkor az ország nem 3 de 13 részre szakadna és a török röhögne a markába.
    Az csak hab a tortán, hogy ha valaki tükröt tart a “magyar ember” orra elé akkor az lehazaárulózza a tükröt tartót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. Kommentelők! Ha egyáltalán valaki le akarja váltani a mostani fidess csőcseléket,akkor le is fogják.Kár most azon filózni,hogy ki kivel,mert majd annak idején szépen egy ernyő alá fognak állni és remélem,hogy a mostani férgeket keményen bíróság elé citálják és sok sok évvel jutalmazzák ezt a kemény 4 évet.Biztos vagyok abban,hogy a mostani kekeckedők eggyé válnak.Ha amelyik szervezet akkor is kitart a mostani széthúzásos politikában,akkor semmi más nem lehet,minthogy orbán bérencek és így akarnak az ellenzékből erőket elvenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  10. Na még egyszer!
    Nem passzívan, hanem aktívan kell bojkottálni. Meg kell hirdetni a Magyar Köztársaság országyűlési képviselői választásait, és meg is kell szervezni annak lebonyolítását. Ebben működjenek együtt a demokratikus pártok balról és jobbról! Legyen hozzá időponthirdetés (ne egyeztessenek a fasiszta hatalommal!), választási bizottságok felállása, választói névjegyzék összeállítása, stb. Legyen (minimális költségű) választási kampány, az induló pártok és egyéni képviselők részvételével. Terjesszék az igét szórólapokon, kézzel szóban, interneten, ahogy lehet.
    Ennek lesz hatása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  11. Kedves optimista!
    Valamit nagyon “benéztél”! Mikor írtam én, hogy a 4k!-t szívünkbe kell zárni???? Ellenkezőleg (olvasd a posztjaimat: kedd, 20:50, illetve szerda, §§:45)…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Tüske
    Bizony van a NORMÁLIS kapitalizmuspárti baloldal, mivel a demokrácia mindez ideig csak kapitalista országokban tudott megvalósulni. És van a kapitalizmus ellenes baloldal, ami elég rettenetes gyakorlati tapasztalatok alapján riassza el a normális embereket a követésétől. És van az új szélsőbal, akik egy gyenge 2.0 verziója Thürmeréknek.
    Miközben meg a jobboldal agyát ilyen cikkekkel mossák:
    Jelentős pofon Bajnainak: Cáfolták a Fideszről szóló tézisét…
    Századvég: nincs érdemi átjárás a Fidesz és a Jobbik választói tömbjei között.
    (Naná: Heti Válasz)
    Engem meg marhára megnyugtat, hogy nincs érdemi átjárás a Jobbik-Fidesz között (szerintem is egykutyák) mert erre nekem curva nagy biztosíték a Századvég.
    Amatőr gittegylet helyett talán inkább a lényegre koncentráljunk. Ez a 4K! tényleg csak azzal tudott valami minimális kis érdeklődést felkelteni maga iránt, hogy berúgta a kocsmaajtót és odacsinált középre. Különösebben nem érdekel, hogy kivel fog össze, miután közölte, hogy kivel nem.Eljátszott minden lehetséges jóindulatot a részemről – pedig eddig sem volt túl sok, ez az Istvánffy eddig holtversenyben állt nálam Shifferrel, de most, ha lehet, kissé elhúzott a béka popsi felé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  13. kekec
    2012. november 14. szerda
    09:17
    Nagyon jól összefoglaltad a lényeget. Aki most fanyalog, hogy kivel nem fog össze, az Orbán szekerét tolja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  14. Barry1
    2012. november 13. kedd
    23:50
    Mindenben egyetértek Veled, még a no smokingal is.:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Kekec

    20:07 PERFECT!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Nem értem a heves támadásokat, hogy egyelőre óvatos távolságot tartanak Bajnaitól.
    Kinek szimpatikus, hogy durva antiszociális megszorításokat hajtott végre a kisemberek rovására? A gazdasági fejlesztéseket szerintem Kóka János is sokkal jobban csinálta (2 nagy befektetőt hozott: Hankook és Daimler).
    Szóval mert valaki most berúgta az ajtót, hogy ő a Nagy Ellenzéki Összefogás, és majd megmondja, ki csatlakozhat, azért még nem biztos hogy hiteles. Akkor lenne az a Együtt2014, ha minden ellenzéki párttal, egyesülettel máris együttműködnének Orbán leváltásáért. Nagy Navarro Balázsékra pedig már nem is kiváncsiak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. tisztaszivvel

    Ne ugorj már igy neki Bajnainak,adj még egy kis időt. Nyugi,együtt fognak működni az MSZP-vel és a DK-val is Azt meg hogy érted, hogy durva, antiszociális ,kisemberellenes???? Ember….. mihez képest??? Te hol éltél az
    elmúlt 2 és 1/2 évben???? A holdról jöttél??? Bajnai még a TATÁRJÁRÁS előtt
    volt! Azóta kicsit mások a dimenziók! a Nagy Navarro félékre óriási szükség van,ebben egyetértünk! (Remélem másban is.)Egyébként Bajnai nem rúgta be az ajtót. Ha akará se tudná, nem az a tipus. Hál’istennek Kónya sem. A kendermagos meg az ifjú Lenin , azok igen,azok berugták, de majd nézd meg hol lesznek,mondjuk
    2 év múlva.
    Hogy Bajnai kinek szimpatikus? Például nekem. Üdv: Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  18. Nos, Bajnairól azt állítani, hogy berúgta az ajtót….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. tisztaszivvel
    “Kinek szimpatikus, hogy durva antiszociális megszorításokat hajtott végre a kisemberek rovására?”
    .
    Kire vonatkozik ez a mondatod?
    .
    “A gazdasági fejlesztéseket szerintem Kóka János is sokkal jobban csinálta (2 nagy befektetőt hozott: Hankook és Daimler).”
    .
    Mint kicsoda? Ki a viszonyítási alap?
    .
    “Szóval mert valaki most berúgta az ajtót, hogy ő a Nagy Ellenzéki Összefogás, és majd megmondja, ki csatlakozhat, azért még nem biztos hogy hiteles. Akkor lenne az a Együtt2014, ha minden ellenzéki párttal, egyesülettel máris együttműködnének Orbán leváltásáért.”
    .
    Kire céloztál? Fogalmazhatnál világosabban. Például azt írd le, amit mondani akarsz. Az eddigi pár mondatod: félreértésekre okot adó totál homály.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. A 4K véleménye elfogadható, most mondta Kálmán Olgánál Istvánffy, hogy a jogállam és a köztársaság visszaállításában minden demokratikus erővel hajlandó együttműködni, az ezt követő program más kérdés. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. gets
    Jó, konkrétan a DK -val és Gyurcsánnyal is???? Biztos?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  22. Bajnai egy bukott miniszterelnök, bukott kormánnyal és bukott párttal.
    Ha annyira jól végezte volna a dolgát, nem kellett volna ilyen nagyon megbuktatni.
    Okt.23-a elött még csak arról volt szó, hogy egyike lesz a felszólalóknak.
    Erre kampánybeszédet tartott és ott a szinpadon, a többi ellenzéki kizárásával hármas szövetséget jelentettek be. Ott volt a tömegben Nagy Navarro Balázs is, a tisztességes közmédiáért hónapok óta tüntető egyik legnagyobb ellenzéki. Mintha nem is létezne a számukra. Ki állította hogy Bajnai az egyetlen ellenzéki alternatíva? A kormányváltás óta csendben volt, a legnagyobb jogsértések ellen sem szólalt meg. Juhász Péter pedig október elején kiszállt a TASZ-ból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (8 szavazatból)
  23. Barry1 ” Azt meg hogy érted, hogy durva, antiszociális ,kisemberellenes???? Ember….. mihez képest??? Te hol éltél az
    elmúlt 2 és 1/2 évben???”

    20-ról 25%-ra emelte az Áfát. Befagyasztotta a családi pótlékot, illetve 23 évről lecsökkentette 20-ra. Gyes-gyed 2 évre csökkentve. Táppénz 60%-ra csökkentve. 13. havit visszavette a közalkalmazottaktól és nyugdíjasoktól. Ha ezek szerinted nem érintette súlyosan a kisembereket, akkor nincs miről beszélnünk:) És ezekneek az intézkedéseknek semmi közük a válságkezelésekhez. Pl. a roncsautó program, az válságkezelés:) Summa summárum, Bajnai nem véletlenül nem jön be azoknak a baloldaliaknak, akik tisztában vannak az értékrendjükkel. És az meg szimpla ostobaság, hogy mindegy ki, csak orbán takarodjon…mert igy van lehetőség csöbörből vödörbe kerülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (8 szavazatból)
  24. Barry1
    Ameddig bármely erő maga akarná eldönteni, hogy ki a “demokratikus” akivel hajlandó összefogni, addig itt nem lesz összefogás. A demokrácia-pártiság objektív mérce, és igen egyszerű eldönteni ki tartozik oda: Orbán ellenes, vagy sem? Nem személyes ellenszenv okán, hanem mert ledózerolta a demokráciát. Kidobná a szemétbe a Tákolmányt az összes csatolt részeivel, vagy sem? Részt akar venni a demokrácia helyreállításában, vagy sem? Meg tud állapodni egy ciklusokon átnyúló demokratikus minimumban, vagy sem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  25. tisztaszívvel
    Tisztára lökött vagy? Hát hogy bukhatott Bajnai, ha nem is indult a választáson?
    És persze szorított a kis embereken is, méghozzá nagyobbat, mint egy alapvetően baloldali Gyurcsány azt fel tudta volna vállalni. De egy VILÁGGAZDASÁGI válság kellős közepén, amikor azért KELLETT elvenni a 13-ik havit, hogy ki lehessen fizetni a 11. és 12. havit! Aki nem látja be Bajnai lépéseinek szükségszerű és elkerülhetetlen – ráadásul HATÁSOS voltát, az egyéb populista hülyítésekre is vevő!
    Ha már válogatni kell, hogy Orbán kisemberellenes módján “kezeljék” a gazdaságot, vagy Bajnai szakmaisága és jobbközép volta szerint: akkor nem vitás a választás. Baloldali módon ugyanis azt nem lehet kezelni, mert az ország külföldi lélegeztetőgépen élte túl, és csak beledögleni lehetett volna, ha nem teszi meg a szükséges lépéseket Azok elkerülésével ugyanis nem kaptunk volna levegőt. És a balosok a jobbosokkkal együtt fulladtak volna bele az államcsődbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  26. Persze nagyon szimpatikus a baloldal osztogatási hajlama, a kisemberek támogatása, viszont a gazdaság túladóztatása húzza vissza az országot a régiós vetélytársakkal szemben. Mert osztogatni csak abból lehet, amit az ország megtermel, és amit még efölött kölcsönbe kap, de az a feneség, hogy azt vissza kell fizetni. Azt pedig csak bővülő újratermelésből lehet, azt meg nem lehet baloldali hablattyal és osztogatással elérni. És mivel nincsenek olajmezőink, aranybányáink, és igazán jelentős belső megtakarításaink sem, hiába szeretnénk, mégiscsak abból a kottából kell játszani, amit elénk tesznek.
    Azaz lehet valaki kapitalizmus-ellenes – csak éppen nem érdemes, és országvezetőként még életveszélyes is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  27. Tudtommal nem személyeskedtem, te sem tedd.

    Én tényeket írtam le, ellenben sértegetéssel reagálsz.
    A “baloldal osztogatási hajlama” egyáltalán nem irreális dolog, ha azt nézzük hogy az uniós jövedelmekhez s adófizeési morálhoz képest azóta is a béka feneke alatt vagyunk.
    Elhiszem hogy az a legkönnyebb ha a rokkantnyugdíjakat is elveszik, miközben milliárdok jutnak focira és stadionokra is. Lám lám, mégis jut arra, amire akarunk? Még a 3x-os bóvli kategóriában is?
    Bajnai sem tett mást, mint egyszerűbb végénél fogta meg a dolgokat, holott már akkor is aránytalan mértékű volt a feketegazdaság, a uniós milliárdos megbízások osztogatása off shore hátterű cégeknek és minő véletlen, a szüleinek is van ciprusi cége…Aha, ez ám hazám. Meg a lenézett baloldal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  28. ezek is csak egy koldus, nincstelen banda, aki hatalomra jutások után, csak a saját zsebeik megtömésével foglalkoznának, Fidesz mintára

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  29. Kálmán Olga az összemosás kapcsán elmagyarázta az ifjúnak, hogy miért is beszél félre!
    Ezt nagyon jól tette a műsorvezető, mindenkinek így kellene tennie olyannal, aki azzal próbálkozik, hogy a mai kormány és az elmúlt húsz év az “egykutya”!
    Ha gondolkoznának az emberek, akkor erre nem is kellene felhívni a figyelmét senkinek, de az, hogy egy most bejegyzett párt vezetőjének ezt el kell mondani, hát az elég nagy baj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  30. Természetesen mindig a kisemberek nadrágszíj húzogatása a válságkezelés legjobb módja. Azt hiszem, épp elég áldozatot hoztak már ezek a kisemberek a rendszerválás óta, hogy őket szolgáltassák ki folyton a bizonytalan jövőnek, a nyomornak a milliárdosok kénye-kedvére. És roppant érdekes módon, egyre több a milliárdos. Matematikailag hogy jön ez össze? Költői kérdés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  31. tisztaszivvel 2012. november 16. péntek 08:27
    “Bajnai egy bukott miniszterelnök, bukott kormánnyal és bukott párttal.
    Ha annyira jól végezte volna a dolgát, nem kellett volna ilyen nagyon megbuktatni.”
    .
    Ki és mikor buktatta meg Bajnait? Te és most, vagy összetéveszted valakivel?
    Bajnai a választásig bezárólag kitöltötte a megbízása idejét, utána nem indult a 2010-es választáson. A bukás szó mást jelent. Pártja nem volt, így az sem bukhatott vele. Bajnai párton kívüliként lett és volt miniszterelnök. Az MSZP nem volt és nem is lett Bajnai pártja. Most sem az.
    .
    Bajnai 2010-ben visszavonult és pár évre kivonult a politkai élet csetepatéiból. Bajnai nem bukott miniszterelnök, bármennyire magyaráznád is be magadnak. A valóság cáfolja az általad írtakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  32. :))) Bajnai az MSZP megbízott miniszterelnöke volt.

    Ennyire ne értetlenkedjünk már. Akkor miért is bukott az MSZP? A szavazók nem választják ketté a pártot és miniszterelnököt. Van aki Orbán miatt szavazott a Fideszre. Nahát :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  33. A másik, hogy amig az állami cégek felsővezetőinek, vagyonkezelőknek, képviselőknek, milliós fizetések, jutalmak és amig a szolgáltatók milliárdos nyereségekről számolnak be, addig nem korrekt a 38 év fizikai munkát becsülettel ledolgozott Juliska néni 13. havi, 60 ezres nyugdíjától megfosztani válságkezelés címén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  34. tisztaszivvel
    2012. november 16. péntek
    10:17
    te teljesen elvagy tévedve ebben a vitában, Bajnai sosem bukott, az Mszp-t azért nem választották sokan, mert azt hitték, hogy Gyurcsány indul újra a miniszterelnöki posztért, (mert Bajnai kijelentette, hogy ő csak a 1 évig kormányoz). Tehát Gyurcsány, és az Öszödi beszéd miatt nem választották sokan az Mszp-t

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  35. Az őszödi beszéd 2006-ban hangztott el, ami arról szólt hogy a leggazdagabbaknak jutnak az állami támogatások.
    (forrás: http://index.hu/belfold/gyurcshang/)

    Bajnai megszorításai népszerűségvesztést okozott a pártnak, mivel annak volt kinevezett miniszterelnöke. Ha annyira jól csinálta a dolgát, akkor a Bajnai nevével fémjelzett MSZP programjai sem buktak volna olyan hatalmasat,így maga a párt sem:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  36. Milyen megszorításról irkálgatsz te jó ember???
    2008-tól Gazdasági Válság alakult ki, és VÁLSÁGKEZELÉS volt nem megszorítás.
    Nem mindegy hogy festettem, vagy fostettem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  37. hamond

    08:37 itt találhatod, mennyi köze volt a válságkezeléshez ezeknek az intézkedéseknek.
    Konkrétumokat kérek szépen:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  38. tisztelhölgyeimésuraim


    Ez az ember a fotón, sajnos engem korabeli ábrázolások alapján, küllemileg is a tragikus sorsú Martinovics Ignácra emlékeztet, aki annak idején példamutató lelkesedéssel dobta be magát a magyar jakobinusok mozgalmába, ott kiválóan dolgozott dolgozott, miközben – állítólag – Bécsnek küldött jelentéseket a “tapasztalásairól”…
    Miután felgöngyölítették ezt a felvilágosodás ügyét híven szolgáló mozgalmat, és összeesküvéssé nyilvánították, a császári titkosrendőrségnek terhére lett besúgó szerzetest is letartóztatták, akit elítéltek, majd anyaszentegyháza megfosztotta mindennemű ott viselt rangjától, jeleitől – csuháját letépve, tonzúráját kopaszra nyírva – a Vizivárosi Plébánia hívő gyülekezetének szeme láttára – papi kísérettel szállították a közeli vérmezőre, ahol előbb végig kellett néznie társai kivégzését, mígnem maga is a hóhér bárdja alatt vesztette el a fejét….
    “Historia est magistra vitae” /Történelem az élet tanítómestere./!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. tisztaszivvel
    2012. november 16. péntek
    11:21
    a választ már kekec a 09:12 hsz -ben megírta, de te tudomást sem akarsz róla venni, csak fújod a magadét, aki nem akarja hogy meggyőzzék, azt nem is lehet, én pedig meg sem próbálom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  40. hamond, 10:01 ott a válaszom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  41. Miről vitáztok? 2002 és 20010 között 8,5-ről 6,5 szörösére csökkent a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelmek közötti különbség. (Ma majdnem 10-szeres.) Aki nem hülye, az tudta, hogy Medgyesy 100 napos programját, ami sokaknak hozott magasabb életszínvonalat – nekünk kell megfizetni. 2005-ben még volt remény arra, hogy ezt a bővülő nemzeti jövedelemből tudjuk finanszírozni, 2008 azonban végképp betett. 2002-ben azért vesztett orbániáda, mert azzal kampányolt, hogy “rosszabbul élünk”, és ez annyira nem volt igaz, hogy mindenkinek kiszúrta a szemét. 20%-os áfánk alig egy évig volt – ez Gyurcsány Ferenc hibája volt, hogy hagyta, hogy az szdsz megzsarolja az adócsökkentési mániájával. 2008 után végképp nem lehetett tartani. Ez a 4K-s pasas tényleg provokátor-szagú. Méghogy visszahívható képviselők! 1990-ig ez volt a rendszer Magyarországon (egyébként lenini tanítás alapján), ez a biztos útja az ország teljes szétverésének, hacsak nincs biztos diktatúra. Mi a szösz az a “részvételi demokrácia”? Minden törvényt népszavazással döntenének el? Egyáltalán lenne többsége egy adótörvénynek? Aztán néznénk ki a fejünkből az oktatás, az eü., a rendvédelem, az infrastruktúra láttán. A mai helyzet Kánaán ahhoz képest.
    Nem az a baj, hogy gyarapodik a milliárdosok száma, hanem az a baj, hogy a milliárdokat szinte kivétel nélkül az államtól nyúlják le. Ha olyan istentelenül kreatív, meg zseniális a magyar, akkor hol vannak a Microsoftok, a HP-k, vagy legalább a Lenovok? Orbán, Lázár, Papcsák és tsaik miből lettek gazdagok? A papa kőbányájából, ami 2000-ben kizárólagos szállítási jogot kapott a DV üzletére, aztán meg az utak felújításához? Lázár, aki az egyetemről szinte azonnal a hmv-i polgármester (nem jtu eszembe szegény neve, már meghalt) táskahordozója lett, így csinált nagyívű karriert?
    Nem az a baj, hogy Orbánpapa privatizálta a bányát, hanem az, hogy miniszterelnök fia segítségével takarította el a konkurenseit. Gyurcsány is privatizált, de már akkor gazdag volt, amikor miniszterelnök lett – ha emlékeztek, megválasztásakor a tévében ismertette részletesen gazdasági érdekeltségeit, vagyoni helyzetét. Bajnai közgazdászként kezdett, egy speciális területen dolgozott a Wallis-nál, ahol a szamárlétrát végigjárva lett vezérigazgató.
    Kedves tisztaszívvel! El lehet erőszakkal venni a gazdagok vagyonát, és szét lehet osztani a “nép” között. Egyszer már ezt megtettük. Az eredménye: mindenki szegény lett. (Ne a 70-es évekre gondolj, hanem korábbra!) Ahol nem vették el a gazdagok vagyonát, érdekes módon jóval magasabb lett az életszínvonal, a szegények számára is! Ráadásul hol húzod meg a határt a gazdag, meg a szegény között? Egy borsodi munkanélküli családhoz képest én krőzus vagyok, fűtök, internetezem, közlekedek, saját házban lakom, de egyéb vagyonom nincs. Sajnálom, de veszélyes demagógia, amit mondasz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  42. Ja! Az őszödi beszédnek erre a részletére nem emlékszem, de abban az is benne volt, hogy nem lehet tovább hazudozni – senkinek, nemcsak a szocialistáknak -, és véget kell vetni a mutyinak. Ezt meg a pártfinanszírozás nyilvánossá tételével kell kezdeni. Ha most azzal jössz, hogy hazudott: tökönbököm magam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Tényleg nem akarok senkit megbántani,de tisztaszivvel egy olyan szint alatt van,ahová már nem kellene követni.Hazug és demagóg A példák:
    1. Bajnai egy bukott kormány bukott miniszterelnöke. Ez hazugság!
    Bajnai és kormánya előre megmondta,hogy csak egy évre vállalja és nem is indult a választáson.Hogy ez a kormány jól teljesitett, erre felsorolnék 3 nevet
    akik elismerően nyilatkoztak a teljesitményükről : Angela Merkel, Barack
    Obama ( még levelet is küldött!) és orbán viktor!!! Bizonyám!!! Tehát ,most jön a vaprósz: Milyen bukott,micsoda,kicsoda???
    Az pedig a demagógia legalja,hogy népnyúzó ,szegény ellenes lépések sorozata. Te szerencsétlen, ha Bajnai ezeket nem lépi meg ,már te is régen füvet legelsz.
    Erre kérdeztem tőled, hogy mihez képest. Valami zavaros populista zagyvalékot
    válaszoltál erre,csak a kérdésre nem. Bajnai 600 milliárdos “csomaggal kihúzta az országot a sz@rb@l. EZEK lenyúltak több ezer milliárdot ,miközben több millió embert tönkretettek és senki nem tudja hol a lóvé. Erre vonatkozott a mihez képest, te agynagyhatalom. Nem kéne neked valahol máshol kommentelni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  44. Barry1
    Kell, hogy az AN oldalán is lássunk ilyen egyedeket, csak nem kellene vitába bocsátkozni velük, mert még azt gondolják magukról, hogy vitapartnerek, ezzel pedig lehúzzák az embert a szintjükre!
    Egy-két hsz után már megállapítható, hogy kivel van dolgunk, a feje felett kell vitázni, róla nem tudomást venni, majd megúnja és elmegy. Az otthoni oldalakon ilyenek vannak, bőszítőknek nevezem őket, elviszik a témát, jól felhúzzák az embereket, néha kitiltás is sorra kerül, ők pedig jót röhögnek, mert ezért fizetik őket! Bomlasztás a cél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. http://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=497530106948631&set=a.497529263615382.122936.150701441631501&type=1&theater

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Katolikus hitvallás Bajnai alapítványánál 2012. november 15. csütörtök | AN

Bajnai Gordon konzervatív pártot épít 2012. november 14. szerda | AN

Magyarország az államcsőd ellen küzd 2012. november 13. kedd | AN

Bojkottálni kell a parlamenti választást 2012. november 13. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos