Világvége hangulat a Sandy után 2012. november 7. szerda 15:10 | AN

New York – Lassan normalizálódik az élet, de mély sebet ütött Amerikán a Sandy hurrikán. Az emberek azonban ezúttal is úgy viselkedtek, ahogyan talán csak amerikaiak tudnak. A Sandy utáni első napokat rögzítette riportunk.

Amikor a Sandy hurrikán másnapján meglátogattuk Manhattan déli csücskét, ahol a legnagyobb áradás történt, hogy megírjuk a „Séta a pokoli Battery Parkban” című riportunkat, megállapítottuk, hogy nem könnyű Vujity Tvrtko-nak lenni. A több méteres áradás nyomai eltűntek, minden száraz volt, egyes helyeken a virágok szirma is a helyén maradt. Ha nem tudjuk, hogy itt pusztított a hurrikán, azt gondoltuk volna, egy nagyobb eső esett. Kivéve a Szabadság-szoborhoz induló hajók biztonsági vizsgálatának helyet adó sátort, mert abban tényleg katasztrófa nyomai voltak láthatók. A nagy tévéállomások azonban arra kényszerültek, hogy viharkabátba öltözött riportereiket a még mindig haragos Hudson elé állítsák, miközben az operatőr mögött a kocogók futottak, mintha mi sem történt volna. Csepeli György szociológussal a média manipulációs technikáiról beszélgettünk, miután a Battery Parkban csak néhány homokzsák jelezte, hogy előző éjszaka itt katasztrófafilmekbe illő jelenetek zajlottak: a Hudson kilépett medréből és több méter magasságban árasztotta el a negyed utcáit. Beljebb sétálva azonban már láthatóak voltak az ár nyomai, hatalmas szivattyúkkal emelték ki a vizet a pincékből.

Miután eltelt néhány nap, kezdett világossá válni, hogy a baj sokkal nagyobb, mint ahogyan az másnap első látásra tűnt. Nemcsak arról van szó, hogy Staten Islandet szinte szétverte az ár, a romok alatt rengeteg halottat találtak, New Jerseyben a tengerparton házak ezreit sodorta el vagy döntötte romba az ár, Queensben tűzvész keletkezett, melyben csaknem száz ház lett a tűz martaléka. A legszívfacsaróbb történet az asszony esete, aki kivitte két gyermekét a partra megnézni a vihart, és mindkettőjüket elragadta a szél. Csak az anya maradt életben. A látszólag épen maradt Manhattan ugyanis kísértetvároshoz kezdett hasonlítani, amelyben első nap alig látszottak a visszahúzódó áradás nyomai. A negyedik napon az East Side-on a 40. utcától lefelé nincsenek rendőrlámpák, minden sarkon rendőr segíti a forgalmat. Az üzletek zárva vannak, és minden sötétségbe borult. Ijesztő látvány, amikor a Brooklyn-Qeens Expressway-ről este a Brooklyn-híd felé haladva nem látjuk a Szabadság-szobrot, és szemközt Manhattan felhőkarcolói sötéten merednek az ég felé.

Manhattanbe csak úgy lehetett bejutni, ha legalább hárman ülnek az autóban, ellenkező esetben a Lincoln Tunnelnél visszafordítottak mindenkit. A George Washington híd felől sikerült megkerülni a blokádot, de egész Manhattan kihalt, kevés autó jár az utcákon, az emberek szótlanul járnak, a turisták eltűntek. A bárok kiürültek, az éttermek előtt hosszú sorok állnak, mert sokan nem tudnak otthon enni, mivel nincs áramuk és gázuk, sem hűteni, sem fűteni, sem főzni nem tudnak. A város alsó részeiben minden étterem zárva tart, a katasztrófa által kevésbé sújtott részeken pedig nem bírják a nyitva tartó éttermekre zúduló forgalmat. Az első napokban ráadásul lezártak sok utcát, még az 57. utcán sem lehetett közlekedni, és a kevés autó ellenére hatalmas dugók alakultak ki.

Aztán néhány nap múlva elfogyott a benzin. A benzinkutak nagy része most is zárva tart, kordonokkal zárták el őket, egyes helyeken rendőrautók vigyáznak. A nyitva tartó benzinkutak előtt pedig több mérföldes sorok alakultak ki. Ennél is drámaibb a helyzet New Jerseyben, ahol a magánházakban generátorokkal pótolják az áramkimaradást, amelyek benzinnel működnek. A benzinkutak előtt a kocsisorok mellett kialakultak a piros benzinkannákkal ácsorgó gyalogosok sok kilométer hosszú sorai. Az autósok is hat-hét órát állnak sorba, és a végén nem biztos, hogy marad benzin. Az emberek áram nélkül a sötétben ülnek a lakásaikban, ahol a beköszöntött hideg ellenére nincs fűtés. Ételt tárolni és főzni nem tudnak. A hétvégére kiürültek a boltok, a vevők kétségbeesve tapasztalták, hogy nincs új áru. A boltok pultjai kiürültek, a szupermarketben három szem paradicsomot találtunk, azt gyorsan megvettük. A sajtóban megjelentek a hírek, hogy ételt kell gyűjteni, mert hatalmas területeken éheznek az emberek. A pazarlónak látszó jólétből néhány nap alatt a legelemibb életfeltételek is kezdtek eltűnni. „A világvége lesz ilyen” – mondja ismerősünk, aki nem meri éjszakára magára hagyni a házát, megfázva vacog a sötétben, mert attól tart, hogy ha sem az autóját nem látják, sem gyertya nem világít, betörnek hozzá. Az óvatosság túlzott, ilyen veszély nem fenyeget. Az emberek a helyzet ellenére rendkívül fegyelmezettek, udvariasak, mindenki segíti a másikat. Az amerikaiak türelme és józansága szinte elképzelhetetlen. Nincsenek erőszakos cselekmények, nincs tolakodás, nincs egy hangos vagy rossz szó.

Stephen Schweiger barátunk, akinek szülei magyar zsidók voltak, és családja a holokauszt után menekült Amerikába, de a vészkorszakban történtek miatt nem tanították meg fiukat magyarul, a két gyermekével és a szlovák feleségével az unokatestvére házában húzza meg magát a padláson. Csak lehajolva tudnak közlekedni, kézből tudnak enni. Steve manhattani ügyvéd, akinek szép és drága háza van, de a víz elárasztotta a pincéjét, nincs áram, a ház egyelőre lakhatatlan. Az emberek többsége a rokonoknál és a barátoknál éjszakázik. Az a csavaros magyar észjárás, amelyre Magyarország építi a jövőjét, amely itt bizonnyal hatalmas káoszt okozna, hiányzik. Ezért mindenki ahhoz a benzinkúthoz megy, amelyik legközelebb esik hozzá. Ebben fejeződik ki a tipikus amerikai észjárás, amely másokra is gondol, és a távolabb eső kutakat meghagyja az ott élőknek. Mi azonban azt találtuk ki, hogy a szárazföld belseje felé haladva előbb-utóbb találunk olyan benzinkutat, ahol nem állnak több órás sorok. Ezért elindultunk Pennsylvania felé, és egy órai autózás után találtunk is egy olyan benzinkutat, ahol már nem kellett sorban állni. Milfordban a híres Fauchere Hotel francia kávézójában, ahol egykor amerikai elnökök is megfordultak, elfogyasztottunk egy forró csokoládét egy creme brulee kíséretében, mialatt a magunk mögött hagyott autósok még akkor is sorban álltak, amikor mi már hazafelé autóztunk. Egyes helyeken egész éjjel sorban állnak benzinért.

Egyelőre érthetetlen, hogy a villanyvezetékek megrongálásán túl miért alakult ki a harmadik világháború utáni állapotokat idéző helyzet New Yorkban és a partközeli államok településein, miközben egy órányi autózásra teljes bőség és békebeli nyugalom honol. A lakosságot nyugtatják, hogy jön a segítség, de nem segít a pánikon, hogy a hírekben felmerült: hamarosan a páratlan rendszámú autók tankolhatnak csak páratlan napokon, páros napokon a páros rendszámok tulajdonosai. A boltok azonban vasárnap reggel megteltek friss áruval, a fázó ismerősök lakásába is visszajött az áram, az élet kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba. Hatalmas benzinszállítmányok érkeztek a térségbe.

A viharnak megszülettek az apokaliptikus magyarázatai: a templomokban a közeli Wayne-ben működő (New Jersey) messiáshívő zsidó gyülekezet pásztorának könyvét idézik, amelyben a szeptemberi 11-i terrortámadás bibliai magyarázatát adja, az Ésaiás próféta 9. fejezetének 11. verse alapján. A szerző a World Trade Centerre értelmezte azokat a verseket, amelyek szerint „téglák omlottak le, és mi faragott kőből építünk, fügefák vágattak ki, és mi cédrusokat ültetünk helyükre! De az Úr ellenük hozza Reczin szorongatóit, és ellenségeiket rájuk uszítja”. Ezt abból vezette le, hogy a World Trade Center területe régen ahhoz a St. Paul templomhoz tartozott, amelyben George Washington Istennek ajánlotta fel Amerikát. Itt ki kellett vágni a támadásban megsérült öreg fügefát, amely bibliai jelkép, és a 9/11 Memorialhoz cédrusfákat telepítettek. Az új torony alját pedig New York állam szikláiból kifaragott kővel erősítették meg.

Jonathan Cahn Harbinger című könyve szerint a terrortámadás után a bibliai hetedik évben tört ki a pénzügyi válság a szomszédos Wall Streeten, és most ide tört be a Sandy hurrikán is. Szerinte a csapások Isten figyelmeztetései Amerika hitetlensége és bűnei miatt. Ezeken a próféciákon azonban csodálkoznak azok az emberek, akik nem Amerikában születtek, és a világ bármely más részein ennél csak hitetlenebb és bűnösebb országokat láttak. Erre a fundamentalista érv az, hogy Isten többet vár Amerikától, mert ezt nem katolikusok vagy pogányok, hanem újjászületett keresztények alapították. A Sandy hurrikán felerősítette a hamis próféták hangját, akik szerint a Jelenések Könyvében található Babilon Amerikával azonos. A választási kampányban azonban ezt a dörgedelmet nem vetették be a republikánusok, és a Sandy kifejezetten Obama malmára hajtotta a sós vizet. Isten is jól titokban tartotta, hogy mit akart e csapásokkal üzenni, mert nincs ninivei hangulat, a szélsőséges prédikátorok Sandyhez hasonló villámain kívül senki nem gondol Isten haragjára. Részvéttel emlékeznek az áldozatokra, és bizalommal tekintenek Istenre, aki begyógyítja a sebet, amelyet a természeti katasztrófa okozott.