Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mozdulnia kéne már Amerikának és az EU-nak 2012. október 13. szombat 23:19 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Mozdulnia kéne már Amerikának és az EU-nak
Tokió/London – Gyors és hatékony lépésekre, a belső gondok mihamarabbi megoldására szólították fel az Európai Uniót és az Egyesült Államokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tokiói kongresszusán szombaton. Eközben egy két-három tucat főt számláló csoport azt követelte, Szöul adja vissza a Dél-Koreában Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigetcsoportot Tokiónak.
.
„Jobb helyzetben vagyunk, mint hat hónappal ezelőtt. Ugyanakkor továbbra is jelentős kockázati tényezőkkel nézünk szembe” – közölte Tharman Shanmugaratnam, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Tanács (IMFC) elnöke.
.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója sürgette az EU-t, hogy állítsa csatasorba az eurózóna mentőalapját és az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját az elhúzódó adósságválság megoldásának érdekében. „Az eszközök rendelkezésre állnak” – mondta a vezérigazgató, aki egyúttal a fiskális unió erősítésére és a bankunió mielőbbi megvalósítására szólította fel Európát.
.
Lagarde úgy érzi, az IMF tagjai elkötelezettek az alap által javasolt lépések végrehajtását illetően, s a szervezet által nyújtott „globális (pénzügyi) védőháló nem illúzió, hanem nagyon is valós”. Hozzátette azonban, hogy önmagában fiskális eszközökkel nem lehet megoldani a válságot, azoknak monetáris és egyéb gazdaságpolitikai intézkedésekkel is párosulniuk kell.
.
„Nem volt tiltakozás a tagországoknak tett javaslatunk ellen, ami a következő volt: cselekedni kell” – fogalmazott Lagarde. „A fejlett gazdaságoknak meg kell valósítaniuk a szükséges strukturális reformokat és hiteles fiskális terveket kell végrehajtaniuk. A feltörekvő piacgazdaságoknak megfelelően rugalmas gazdaságpolitikával kell reagálniuk a külső sokkokra és támogatniuk kell a növekedést” – írta az IMFC szombaton kiadott nyilatkozatában.
.
Tharman Shanmugaratnam azt hangoztatta, hogy az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos bizonytalanság az egész világon érezteti hatását. A globális válságkezelés során elsősorban a közép- és hosszú távú feladatokra kell összpontosítani a fiskális fenntarthatóság elérése érdekében – tette hozzá.
.
Az IMF tagjai listát állítottak össze a helyzet kezeléséhez szükséges intézkedésekről, ezen azonban nem szerepelt új, korábban nem ismert javaslat, ahogy a közgyűlésen történt egyeztetésekből sem körvonalazódott világosan a kilábaláshoz vezető út.
.
A közgyűlés hangulatát leginkább az Egyesült Államokkal és az EU-val szembeni egyre hangsúlyosabb türelmetlenség jellemezte. Egyes európai tisztviselők kifejezetten frusztráltnak mutatkoztak az össztűz miatt, amelyet nagyrészt korábbi ígéreteik ismételgetésével próbáltak lecsillapítani. Bár Lagarde azt hangoztatta, hogy az IMF kész újabb segítséget nyújtani Európának, a nemzetállamok képviselői a kontinens megsegítése helyett arról beszéltek, hogy az EU-nak ideje lenne összeszednie magát.
.
Az európai, azon belül is a görög és spanyol helyzetet illetően nem született egyetértés az IMF és az európai kormányok, elsősorban Németország között. Német kommentárok szerint törésvonal kezd kialakulni az engedékenyebb hangnemet megütő IMF és a hitelprogram lazítását elutasító Berlin véleménye között a görög helyzet helyes kezelését illetően, ami tovább hátráltathatja a belpolitikai-társadalmi gondok miatt amúgy is nehezen haladó konszolidációt.
.
Az európai válságkezelést ért kritikákra reagálva Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter közölte: az eurózóna döntéshozatalában 17 állam vesz részt, amelyek mindegyikében parlamenti jóváhagyás szükséges az intézkedések bevezetéséhez, ez pedig időbe telik. „Ha nem vagyunk elég gyorsak a piacok szerint, sajnálom, de a piacoknak várniuk kell” – fogalmazott.
.
A bírálatokból a fejlett világ legnagyobb államadósságát maga előtt görgető házigazda Japánnak is kijutott. Ji Kang, a kínai delegáció vezetője kijelentette: Japán és az Egyesült Államok nem rendelkezik hiteles középtávú adósságkonszolidációs stratégiával, ami „fontos oka annak, hogy ezekben az országokban lassú a kilábalás üteme”. Wayne Swan ausztrál kincstárnok arra figyelmeztetett, hogy „Ázsia önmagában nem képes a hátán vinni a világgazdaságot”.
.
Nem kerülték el a kritikák Kínát sem, amelynek pénzügyminisztere és jegybankelnöke távol maradt az üléstől a Japánnal szembeni szigetvita miatt. Az IMF és a tagországok számos tisztviselője, ha diplomatikusan is, de határozottan jelezte: nagyobb kompromisszumkészséget vártak volna Pekingtől a jelenlegi gazdasági helyzet fényében.
.
Megfigyelők szerint a világgazdaság fellendüléséhez szükséges döntéseket nagyban lassíthatja a novemberi amerikai elnökválasztás, illetve a szintén a jövő hónapban esedékes kínai vezetőségváltás, amely események miatt tovább halasztódhat egyes kulcsfontosságú döntések meghozatala.
.
A kétnapos közgyűlésen a világgazdasági gondok mellett az IMF szervezeti ügyei is kiemelt figyelmet kaptak, miután a kitűzött határidőre nem fogadták el az alap szavazati arányainak megváltoztatására vonatkozó reformtervet. A 2010-ben kidolgozott terv jelentősen növelné a fejlődő és felemelkedő gazdaságok – elsősorban Kína – beleszólását a szervezet ügyeibe, míg az Egyesült Államok és az EU együttes szavazati ereje 50 százalék alá csökkenne.
.
.
Lagarde szombaton úgy fogalmazott: jelentős előrelépések történtek a kérdésben, közel van a kompromisszum. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy „egy-két ország” jóváhagyja a reformokat – mondta Lagarde, egyértelműen az Egyesült Államokra utalva.
.
Elsősorban Dél-Korea ellen tüntetett a köztük fennálló szigetvita miatt japán nacionalisták kis csoportja szombaton Tokióban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésének otthont adó épületegyüttes előtt. Eközben egy legfeljebb harminctagú, az 1945 előtti – Ázsia-szerte a japán katonai agresszió jelképének tartott – birodalmi zászlókkal felvonuló csoport egyebek között azt követelte, hogy Szöul adja vissza a Dél-Koreában Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigetcsoportot Tokiónak. A rendőrök nem engedték az épület közelébe a tüntetőket. Rendbontás nem történt, de egy, az épületet megközelíteni próbáló embert elvezettek. A két ország szigetvitája miatt Tokió korábban közölte, hogy nem hosszabbítja meg a hónap végén lejáró valutacsere-egyezményét Szöullal.
.
Egy másik szigetvita, a Kína és Japán között fennálló területi nézeteltérés miatt a kínai jegybankelnök és a pénzügyminiszter távol maradt az IMF és a Világbank tokiói éves közgyűlésétől. Noda Josihiko japán miniszterelnök ugyanakkor a napokban jelezte, hogy Tokió kész tárgyalóasztalhoz ülni a viták megoldásának érdekében.
.
Zéróhoz közeli szintre ragadhat be Európa átlagos gazdasági növekedése a következő huszonöt évben, főleg az euróövezeten belüli versenyképességi problémák miatt – jósolták eközben londoni pénzügyi elemzők.
.
Douglas McWilliams professzor, az egyik legtekintélyesebb londoni elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) vezérigazgatója a ház által pénteken ismertetett átfogó elemzésében modellszámításokkal levezette, hogy a világgazdaság egészének növekedési üteme a következő negyedszázadban átlagosan 2-3 százalék lehet.
.
McWilliams becslése szerint azonban a fejlett ipari térség növekedése hozzávetőleg 1 százalékponttal lassabb lesz a globális átlagnál, így ha a világgazdaság teljesítménye 3 százalékkal bővül, akkor a fejlett térség növekedési átlaga 2 százalék lesz, ha pedig a globális GDP-érték 2 százalékkal növekszik, a fejlett gazdaságok alkotta országcsoportban átlagosan 1 százalékos éves növekedési ütemek várhatók.
.
A CEBR vezető szakértőjének számításai szerint azonban Európa átlagos növekedési üteme a vizsgált időszakban valószínűleg 1 százalékponttal elmarad még a magasan iparosodott térség egészének átlagától is, tehát ha a fejlett piaci régió növekedésének átlaga csak 1 százalék lesz, akkor Európa e modell alapján stagnálni fog.
.
McWilliams professzor szerint az európai növekedést visszahúzó fő tényezők egyike az euró. Megfogalmazása szerint bármi is legyen a gazdasági megalapozottsága a valutaunió létrehozásának, a közös valuta alkalmazása „enyhén szólva is nehéz” olyan időszakban, amikor a nyugat versenyképessége hanyatlik a nagy keleti gazdaságokéhoz képest, és mindeközben Európa még a nyugat többi gazdasági erőcentrumához mérve is veszít versenyképességéből. Ráadásul Európán belül is széttartó versenyképességi folyamatok zajlanak, tekintettel Dél-Európa versenyképességi eróziójára Észak-Európához képest – áll a CEBR vezetőjének elemzésében.
.
Az euróövezeten belül zajló versenyképességi divergencia kockázataira már más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.
.
Moritz Kraemer, a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő szuverén besorolásokért felelős részlegének elemzési igazgatója az euróövezeti kilátásokról nemrégiben tartott londoni telekonferenciáján kijelentette: a Standard & Poor’s véleménye szerint a politikai döntéshozók által az euróövezeti válságról felállított diagnózis „csak részben ismeri fel a válság eredetét”. A döntéshozók ugyanis a belső költségvetési helyzetek orvoslására próbálnak koncentrálni, jóllehet az S&P úgy gondolja, hogy a helyes diagnózisban nagyobb súlyt kellett volna kapnia a növekvő külső fizetési egyensúlyhiányoknak, és annak, hogy ezeket jórészt a valutaunión belüli versenyképességi divergencia okozta – mondta a hitelminősítő vezető elemzője.
.
Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics ugyanerről nemrégiben összeállított értékelésében arra a megállapításra jutott, hogy az euró esetleges gyengülése sem oldaná meg az euróövezet belső versenyképességi problémáit, mivel az euró külső értékvesztése nem javítaná az európeriféria versenyképességét a központi eurógazdaságokkal szemben. Márpedig a valutauniós periféria országainak legnagyobb exportpiaca az euróövezeti centrum, Írország kivételével, amelynek exportját zömmel az amerikai és a brit piac veszi fel.
.
A Capital Economics londoni elemzői szerint a gyengébb euró növelhetné a központi eurógazdaságok exportbevételeit, és így serkentheti e gazdaságok keresletét a periféria exportja iránt, a ház szakértői szerint azonban ez a hatás valószínűleg „meglehetősen mérsékelt lenne”.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Mozdulnia kéne már Amerikának és az EU-nak, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:,

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

6 Reader’s Comments

  1. Hát igen. OV is megmondta, hogy nagy szarban van az egész EU, és egyedül kishazánk jár a helyes úton. És hogy követni fognak minket, az ortodox gazdaságpolitikánkat.
    Nem kéne kölcsönadni Matolcsyt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Báthory Ödönke
    Örökbe – de csakis Orbánnal együtt: csomagban.
    Egyébként Orbán – kivételesen – jó helyen tapogatózik: kezd kifújni az extenzív bővülésre alapozott kapitalizmus modell, ami az “emberiség lábnyomát” tekintve akár üdvözlendő is lehetne. A Föld nem tud több embert eltartani ennél jobb szinten. Tehát vagy elindulunk a csillagok felé, vagy itt kellene valami fenntartható modellt találni. Akinek sikerül kitalálni a hogyan-t, :az Nobel díjat kap. Félreértés ne essék: Eltolcsyt nem tartom esélyesnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  3. A hibák sora az euró értékének felturbózásával vette kezdetét. A dollárhoz képest is túl magasan állapították meg az árfolyamát, a német márkához viszonyítva is, az angol fonthoz képest különösen. Utóbbi ki is maradt az eurósításból, így semmi értelme nem volt olyan aránytalanul magas árfolyamon kezdeni az euró bevezetését, amit a déli uniós államok az egyre elértéktelenedettebb saját fizetőeszközükkel követni sem tudtak, és amit sajnos a közeljövőben ki sem tudnak heverni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  4. Kekec!
    Bocs, hogy most először le-minuszoltalak…
    Nem Orbán tapogatózik jó helyen. A kapitalizmus ciklikus válsága – ciklikus(!), nem örök – jutott el egy bizonyos, adott szakaszhoz, mélyponthoz, amely pályát nyilvánvalóan korrigálni kell. Azt pedig csakis jószándékkal, és természetesen egyezményekkel nemzetközi szerződésekkel lehet csak megoldani.
    Nem igaz, hogy a Föld nem tud több embert eltartani. Gondoljunk csak a fegyverkezésre elpocsékolt sokezredik hatványú dollármilliárdos költségtömegre, amely többször ennyi emberiség eltartására is elegendő lenne, ha volna akarat.
    Gondoljunk az éhbérért dolgozó ember-milliókra akik a a föld összes termékének a kilencven százalékát állítják elő és azokra, akik az úgynevezett éhség övezetekben kénytelenek tengetni az életüket, meg azokra akik bele is pusztulnak az éhezésbe…
    A . f e d e z e t . pedig ott nyugszik a mesterségesen gerjesztett fegyverbizniszben. Azt kellene fixálni, és hasznos célokra fordítani.
    Ha erre azt mondod, hogy ez fantasztikum birodalmába tartozó elmélet, én meg azt válaszolom, hogy ez könnyebben és olcsóbban elérhető cél, mint az “indulás a csillagok felé”…
    Szóval Orbán pedig egy információ dömping kellős közzepén csücsül, abból néha ki-kicsipent egyet és a maga ” paraszti eszével” megpróbálja továbbadni az ő egyszerű tömegeinek. Jól ismerjük ezeket az interpretációkat – akár a rossz álmainkat. Ne jöjjenek elő!
    Üdv: kn

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  5. Bocs’ az utolsó bek-t kiegészíteném:
    .
    ki-kicsippent egyet a maga – e g y á l t a l á n . n e m . j ó z a n – “paraszti eszével”…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. *
    Ezt a képet elnézve keserűen elgondolom azon, hogy szegény Habsburg Ottó, a Páneurópai Eszme elgondolója és nagy szervezője, most hogyan foroghat a sír Stefansdom-beli kriptájában… Micsoda csontzörgés lehet ott éjszakánként, no persze, meg az Orbán-beszédek alatt különösen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Újabb hiteleket fel vesz fel a magyar állam 2013. december 15. vasárnap

Orbán hazudott az IMF-hitelről 2013. február 1. péntek | AN

Cáfolja az IMF Varga Mihályt 2012. december 12. szerda

Bajnai nem támadja Orbánt 2012. december 8. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos