Ronai and Ronai
AMERIKAI

Merkel a roma holokausztról 2012. október 24. szerda 21:48 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Merkel a roma holokausztról
Berlin – Az emberi méltóság védelmének kötelezettségére figyelmezteti a jelenkor nemzedékeit az európai szintik és romák ellen a nemzetiszocializmus idején elkövetett népirtás – mondta a német kancellár Berlinben.
.
Angela Merkel a náci korszakban meggyilkolt európai szintik és romák németországi emlékművének felavatásán ünnepi beszédében Roman Herzog korábbi német államfőt idézve hangsúlyozta: a totalitarizmus ellen nem akkor kell elkezdeni a harcot, amikor hatalomra jut, hanem amikor először felüti a fejét. Ezért mindig figyelni kell, és lépni kell, amikor megjelennek gyűlöletet hirdető eszmék.
.
A civilizáció, a kultúra és a demokrácia alapja, hogy „nem fordítjuk el a tekintetünket, amikor megsértik az emberi méltóságot” – mondta a német kancellár. „Ezzel tartozunk a halottaknak és a túlélőknek.”
.
A szintik (németországi cigányok) és romák elleni „kegyetlen népirtásról” túl későn és túl kevéssé vett tudomást az utókor, és gyakran ma is kirekesztés a sorsa a legnagyobb európai kisebbség tagjainak – mondta Merkel, hangsúlyozva, Németország az EU-ban és az EU bővítése során is mindent megtesz a szintik és romák jogainak védelméért.
.
.
A brandenburgi kapu és a Reichstag – a törvényhozás alsóháza, a Bundestag épületének – tőszomszédságában elhelyezett emlékmű Dani Karavan izraeli képzőművész munkája. A művész a ligetes területre egy kör alakú, fekete gránitmedencét tervezett, amely néhány centiméterre kiemelkedik a talajból. A medence közepén egy háromszög emlékeztet a náci rezsim idején a romákat és szintiket megbélyegző háromszög alakú jelvényre. Ezen minden nap elhelyeznek egy szál friss virágot.
.
A német kormány 1992-ben kötelezte el magát a náci uralom alatt Európában meggyilkolt legkevesebb 500 ezer szinti és roma előtt méltó módon tisztelgő nemzeti emlékmű létrehozására. Az avató ünnepségen Romani Rose, a szinti és roma holokausztban viselt német felelősség elismeréséért évtizedekig küzdő Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsa elnöke hangsúlyozta: az emlékmű összeköti a múltat, a jelent és a jövőt. Megőrzi a holokauszt emlékét, és figyelmeztet arra, hogy a cigányellenséggel szemben éppen úgy harcolni kell, mint az antiszemitizmus ellen.
.
Németországban és Európában a szintiket és romákat „új és egyre erőszakosabb rasszizmus” sújtja, amely „a felszínen ugyan a mi kisebbségünket fenyegeti, valójában viszont a demokrácia és a demokratikus értékek ellen irányul” – mondta Romani Rose.
.
Az ünnepségen részt vett többek között Joachim Gauck német államfő és Norbert Lammert, a Bundestag elnöke. A résztvevők között volt Magyarországról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.
.
Az ünnepség nyitányaként Snétberger Ferenc zeneszerző-gitárművész adott elő részleteket In Memory of My People (Népem emlékére) című darabjából. Az emlékmű felavatása köré szervezett eseményeket este koncert zárja a német fővárosban. Ennek programját is Snétberger Ferenc állította össze. A hangverseny első részében a Concerto Budapest Zenekar játszik, a második részben pedig bemutatkoznak a felsőőrsi Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.5/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 7 szavazatból)
Merkel a roma holokausztról, 3.5 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. “a totalitarizmus ellen nem akkor kell elkezdeni a harcot, amikor hatalomra jut, hanem amikor először felüti a fejét”
    Ezt az itthoni fasisztákra/nácikra is érvényesíteni kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (15 szavazatból)
  2. Mindenkire ervenyesiteni kell ! A kormany feladata az orszag szolgalata nem pedi az elnyomas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (13 szavazatból)
  3. Anémet kancellár asszony memória zavarban szenved,akkor amikor ugy beszél mintha anémet állam 1991-92-ben többezer romániából menekült cigányt állatmódjára kitoloncolt.Többmillió márkát adott papíron a kitoloncolt cigányoknak.Holott ezt a pénzt jóval korábbi megállapodásának megfelelően a romániában élő németkissebbség kaptameg. A német állam és vele eggyütt a kancellár asszony is képmutató és álszent a cigányokkal szemben,mint ahogy egész európa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (18 szavazatból)
  4. A romák megkapták a kisebbségi jogokat Schleswig-Holsteinben:
    http://www.spiegel.de/international/germany/unanimous-vote-in-schleswig-holstein-for-roma-and-sinti-protection-a-867152.html

    Ingyen egyirányu menetjegyeket kéne osztogatni Lübeckbe…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A Porrajmosra emlékeztek a Nehru parkban 2012. augusztus 3. péntek | AN

A Porrajmosra, a roma Soára emlékeztek 2012. augusztus 2. csütörtök | AN

Holnap a Soá roma áldozataira emlékeznek 2012. augusztus 1. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos