Begurult Budapestre az IMF 2012. október 25. csütörtök 22:46 | AN Forrás: MTI/Nol/HVG/Index/Origo

Begurult Budapestre az IMF
Washington/Lisszabon/Budapest – Újabb, 1,5 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását hagyta jóvá Portugáliának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa, miután szerdán elfogadta a szakértői szintű országvizsgálati jelentés megállapításait, amely szerint a bajba jutott euróövezeti ország megfelelő úton halad közpénzügyeinek rendbetételéhez. A budapesti rezsim viszont azzal számolhat, hogy idén már nem tér vissza Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációja, vagyis nem folytatódnak a hivatalos tárgyalások az új hitelkeretről, írja a Népszabadság. Az Orbán-kormány is hiába készül kemény harcra az Európai Bizottság ellen a túlzottdeficit-eljárás ügyében,a brüsszeli testület ezúttal nem lesz engedékeny.
.
Az IMF ezzel a mostanival együtt 21,8 milliárd eurónyi hitelt folyósított a kisebbik ibériai államnak. Portugália 2011 májusában kapott az Európai Uniótól és az IMF-től hároméves, összesen 78 milliárd euró értékű mentőhitelt. Az euróövezeti államnak a segítség nélkül államcsődöt kellett volna jelentenie, miután piaci forrásokból már nem tudta finanszírozni adósságát. Az IMF és az EU a folyósított hitel ellenében szigorú költségvetési kiigazítási programot kért Portugáliától, ami fenntartható pályára állítja az ország közpénzügyeit.
.
Az IMF közleménye szerint jelentősen csökkentek a költségvetési és külső egyensúlytalanságok, és mérséklődtek az állampapírhozamok is, ami a portugál hatóságok jelentős intézkedéseit tükrözi. A gyengébb világgazdasági kilátások és a növekvő munkanélküliség hatására ugyanakkor nőttek a konszolidációs program végrehajthatóságának kockázatai, így további lépésekre van szükség a konszolidáció megerősítése érdekében.
.
Ezzel szemben Magyarországgal az idén már a tárgyalásokat sem kezdi meg a „hárombetűs szervezet”. Az IMF valószínűleg zokon vette a kormány két héttel ezelőtt indított médiakampányát, melyben a kormány fizetett hirdetésekben hangsúlyozza, hogy milyen kérdésekben nem enged a valutaalapnak, írja a Népszabadság.
.
A napilap egy forrásra hivatkozva azt is megjegyzi, hogy a nemzetközi szervezetek távolmaradása mögött az is meghúzódik, hogy a brüsszeli apparátust befolyásolni tudó gazdasági érdekcsoportok nem szeretnék kiengedni Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Egy kormánypárti politikus szerint Brüsszel ezért követel egy 2/B Matolcsy-csomagot az eddigieken felül.
.
Közben a hvg.hu csütörtök reggeli cikkében kormányzati és fideszes források alapján arról számolt be, hogy Orbán Viktor és fő szövetségese, Matolcsy György hónapok óta az EU-val folytatott konfliktusra figyel, ezt a harcot akarják megnyerni. Ebben a tekintetben a valutaalappal folytatott tárgyalások számukra csak részletkérdésnek tűnnek. A portál szerint a magyar miniszterelnök rendkívüli jelentőséget tulajdonít az uniós pénzügyminiszterek november 7-i és decemberi tanácskozásának, itt ugyanis hazánkról is dönthetnek.
.
A kormányfő több okból kifolyólag is küzd azért, hogy megszűnjön Magyarország ellen a túlzott deficit eljárás: egyrészt ez az egyetlen eszköz, amellyel Brüsszel befolyásolhatja a magyar gazdaságpolitikát, másrészt nagyobb mozgásteret szeretne a kormány a 2014-es választásokhoz közeledve a következő két évben. Ha az eljárás nem szűnne meg, akkor a kormány 150 milliárd forintnyi uniós forrást kockáztatna, melynek következtében magyarországi beruházások kerülnének veszélybe.
.
A hvg.hu-nak magas rangú, név nélkül nyilatkozó fideszes forrás úgy vélte, hogy „az Európai Bizottság a kemény dió, mert a Fidesz vezetősége szerint a Bizottságban van egy olyan csoport, amely meg akarja törni a magyar kormányt”.
.
Az origo.hu szerint azért lett keményebb az EU, mert a magyar költségvetés ügye túlságosan átpolitizálttá vált. A kormány az elvártnál nagyobb csomagot tett le az asztalra és a múlt heti brüsszeli szakértői egyeztetéseken ez rendben lévőnek tűnt, ezért felsőbb szinteken csúszott el a csomag. Valószínűnek tűnik, hogy az államok politikai vezetői szólították fel a magyar kormányt.
.
Az EU keményebb hozzáállása arra is visszavezethető, hogy Brüsszel idén tavasszal már egyszer megjárta, amikor megszüntette a Magyarország elleni szankciót, ám ezt követően a kormány szinte azonnal költségvetési lazításról döntött. „Most az EU újra olyan helyzetbe került, hogy a kohéziós források befagyasztásának szankciójával fenyegethet, a bizottság pedig még egyszer nem akarja olyan könnyen megadni magát, ahogyan tavasszal”, fogalmaztak többen a portálnak.

http://norwoodtower.com/?node=can-get-for-bonus-casino-games can get for bonus casino games Diamond Tower hedelmäpelit netissä http://www.av-staff.fi/?node=Monte-Carlo-casino-kasinobonus&612=4c Monte-Carlo casino kasinobonus Gibson casino tarkastelu مكافأة الفضلات

115 Reader’s Comments

  1. Jaj Kekec, ne ijesztgess minkdet!! :)))))))
    De az a szomorú tény, hogy igazad van , – mint mindig – de nagyon félek már!!!!
    Fogalmam sincs mitévő legyek!!!
    Látod, ezért is kellett volna már OV oktober 23-án elzavarni a fenébe , mert megint kezdődik ez a államcsőd herce-hurca amit már oltárian unok már!!!
    Komolyan ebben az országban csak meg lehet őrűlni , már tiszta idegbeteg leszek lassan!
    Már felvettem a kapcsolatot egy pár ellemzővel, hogy mitévő legyek!!!
    Hát ők sem mondanak sok mindent, mert – gondolom félnek – attól tartanak hogy mindenki nekilódulna a bankoknak !
    Így csakis a saját ösztöneinkre hagyatkozhatunk!
    “olyan mintha már ezt a mondatot leírtam volna és te is , csak mindig elő-elő bukkan ”
    Amikor azt mondtam, hogy fel kell számolni ezt a OV bagázst, te magad írtad, hogy majd OV vágja maga alatt a fát!
    De addig meg egy csomóan eladósodnak és a többit már le sem merem írni!
    Hű de parázok édes Istenkém , most hogyan tovább, ez a bizonytalanság fog engem elvinni !!!!!

  2. sedona
    Azt is írtam, hogy köztünk és az államcsőd között Simicska áll, egyedül ő tudja visszatartani ettől Orbánt – amíg úgy látja, hogy EZEN nyerhet, és nem a csődön. Hát az egyszer biztos: “Érdekes időknek nézünk elébe” azaz a kínaiak szempontjából ez egyenlő azzal, hogy “Meg vagyunk átkozva”

  3. Egyébként az IMF valóban csak ésszerűbb gazdaságpolitikát kíván, és nem a nép további sanyargatását. Ez itt alább nem valamiféle képzelt”követelés-lista”
    http://kommentelek.nolblog.hu/archives/2012/10/20/Mit_kivan_tolunk_az_EU/

  4. Az 5 pont az “átlátható közbeszerzés” lehet, hogy ez verte ki Simicskánál a biztosítékot?

  5. Tegyük élhetővé !

    Budai Gyula cipőjével csapkodja az asztalt :

    HOGY KERÜRLT MESTERHÁZY Attila KAPOSVÁRA ? (okt.23.-án, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként, amikor Ő családi macska simogató programot szervezett és ezt előre elmondta)

    Mesteházy elárulta Budai Gyulát ? (nem simogatott macskát családi körben ,ahogyelőre igérte?- mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője , ÉS A MÁSODIK LEGTÖBB ADÓPÉNZT ELSZÍVÓ NÉP-nem-KÉPVISELETI SZERVEZŐDÉS vezetője akkor , amikor 200.000 ember tüntetett a fővárosban ?)
    Mesterházy csak Budai Gyulát árulta el , vagy trükkösen orban viktor mellett Punchozik ?
    1/3 parkolási részedesédésért elárulja-e a magyarokat Kaposváron ?

    Olyan , mint lázár, csak macska képű.

  6. sedona
    “Kérdés csak az, hogy honnan a csudából lett hirtelen ennyi összeg”
    .
    Nem lett, hanem majd lesz. Újabbnál újabb ´nemmegszorítás-adókból´ és az inflációs spirál felpörgetése miatt. Azért ne parázz, mert az semmit nem segít a gazdasági fejleményeket tekintve. Jobban jársz, ha parázás helyett lazítasz.

  7. Végtelen sokáig tartott az IMF türelme. Nekem kellemes meglepetés volt Silvio Berlusconi, aki átadta a kormányrudat szakértőknek. Különb hazafi, mint magyar barátja, aki nem képes belátni teljes kudarcát.

  8. biológus
    Te milyen Berlusconiról beszélsz? Tiz körömmel ragaszkodott ,amig végre
    seggbe rúgták. Pont ma mondták a hirekben,hogy vissza akar térni a politikába
    (75évesen!!!) és persze bunga-bunga se volt,csak művészetekről csevegtek!!!
    Te valamit átaludtál! Háát,nem sokkal különb ,mint a mi ápoltunk! (de azért
    különb….)

  9. kekec
    Sorry, do most ün pö trágár leszek( Nem szoktam!) Szarok az illegitimitás
    vádjára.(hogy milyen alapon az ott van a hsz -edben!!!Pont.
    sedona
    Már megint naiv vagy! “honnan lett hirtelen ennyi pénz.?” Nem lett. Sehonnan.
    Nincs. Nyema. Nyicsevo. nyente.Ugyanolyan blöff mint a többi. Jézusom.
    Az előbbi hsz-hez még annyit.A megállapodás azért lehetetlen mert
    1. Az IMF adja fel az elveit és teljesen hiteltelen lesz a világ előtt
    2. a törpe adja fel az elveit és teljesen hiteltelen lesz a hivei előtt.
    Egyik sem fog megtörténni. Még egy fontos dolog.
    Ez a totális káosz és a látszólagos zűrzavar és kapkodás csak kamu.
    Igy lehet mindent lenyúlni ,ha rend lenne akkor feltűnne!
    2002-ben mondta Mészáros Tamás a két forduló között: ” a fidesz rájött arra,
    hogy racionálisan már nem nyerhet,hát elvitte a kampányát IRRACIONÁLIS
    irányba” Hajszál hiján bejött nekik! Most ugyanez van.

  10. Barry1

    Nem aludtam át semmit, képben vagyok. 2011 novemberében lemondott Berlusconi és így Monti vezetésével szakértői kormány alakulhatott. A válságkezelő új olasz miniszterelnök és csapata tíz hónap kormányzás után is vezeti a népszerűségi listákat, az olaszok több mint fele még mindig támogatja a szakértői kormányt. Most Berlusconi beszél össze-vissza, ez igaz.

    Ennek ellenére, ha egy 76 éves botrányhős észrevette magát, akkor a 20 évvel fiatalabb O. V. miért nem érti saját helyzetét és nézi az ország érdekét?
    A kérdésemre természetesen ismerem a választ.

  11. biológus
    Nem vette észre magát és nem mondott le!!!! Lemondatták! MIcsoda különbség!!!
    Magyarul : Akarata ellenére seggbe rúgták az EU vezetői!
    A törpe nem 20, hanem 27 évvel fiatalabb! Az ne tévesszen meg,hogy a
    Berlusconi néz ki fiatalabbnak! Hálistennek! Ez ad némi reményt.A választ persze én is ismerem! Sajnos. Üdvözlettel: Barry1

  12. Hungarian citizen

    Sracok, ugyan mar. Nem turelem vagy megbocsatas dolga ez az IMF reszerol. Epeszu, normalis, civilizalt penzemberek. Ezek elott egy ilyen senkihazi szardarab ciganykereket is hanyhat, razhatja az oklet, vonulgathat fel-ala, beburkolozhat egy turuba es abbol vinnyoghatja kifele, hogy szabadsagharc.
    Ezek az emberek osszeneznek, egy kicsit racsodalkoznak a virgonc kis senkire, aztan neman veszik a kabatjukat, es a viszont latasra, ha majd lesz egy targyalokepes, intelligens, orszagat valamire is tarto targyalofeluk.
    Nem megsertodnek, nem morognak – ami nem megy, az nem megy. Slusz.

  13. MIÉRT HAGYTUK, HOGY ÍGY LEGYEN
    *
    “Azt hiszed hogy nyílik még a sárgarózsa?
    “Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra?”
    *

  14. Gets 10.26, 15;23!
    *
    Nem ajánlod az € felvásárlást, mert úgymond, az csődhöz vezet.
    Kinek a csődjéhez ??? Kit féltesz, a NENYIT, vagy annak dicső kormányát?
    *
    Orbán vezért csak . e g y . g i g á s z i . c s ő d . d ö n t h e t i . m e g . [tán még az se] különben húsz év múlva is itt járja majd pávatáncát a nyakunkon úgy, hogy ne odázd, ne odázzuk el ezt a lehetőséget!
    *

  15. KORDON BLUED
    2012. november 3. szombat
    16:13
    Pontosan azért kellene elkerülni a csődöt, mert az ovi célja! :) :(((

Kapcsolódó cikkek

Elvileg még nem kizárt a kompromisszum 2012. október 27. szombat | AN

Orbán Viktor fejezze be a hazudozást! 2012. október 15. hétfő | AN

A médiakampány megállapodási szándékra vall 2012. október 13. szombat | AN

Szabadságharc adóforintokból 2012. október 10. szerda | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS torokmonika
Videók

Blogok