Ronai and Ronai
AMERIKAI

„Ülj a fenekeden, és írjál!” 2012. október 7. vasárnap 0:38 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
„Ülj a fenekeden, és írjál!”
Budapest – A casting, a karakterábárázolás és a rendezővel, Paul Verhoevennel való kapcsolat is szóba került a második filmíró mesterkurzuson, amelynek vendége Joe Eszterhas magyar származású forgatókönyvíró volt. Az Elemi ösztön, a Flashdance forgatókönyvírója a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu szervezésében megvalósuló filmíró mesterkurzus második vendégeként érkezett Budapestre. Az első napon a legnagyobb mozisikert elérő filmje, az Elemi ösztön került terítékre. „A legfontosabb, amit egy forgatókönyvírónak el kell sajátítania, hogy képes legyen a fenekén maradni, és írni”, nyilatkozta Eszterhas.
.
Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos az Elemi ösztön vetítése után rendezett beszélgetésen elmondta, a filmíró mesterkurzus sokkal több, mint hagyományos workshop, hiszen a hallgatók olyan világhírű alkotóknak tehetik fel a kérdéseiket, akiket legtöbbször a producerek sem tudnak elérni. Felidézte, Joe Eszterhas három filmjében működött közre, és azóta is jó barátságot tartanak fenn.
.
Eszterhas, akit két fia és felesége is elkísért Magyarországra, köszönetet mondott Andrew G. Vajnának, amiért „visszahozta a hazájába”. Úgy fogalmazott, „megindító érzés” volt számára Budapestre jönni, mindig büszke volt származására. Elmondta, hatévesen került az Egyesült Államokba, ám hamarabb elsajátította az angol nyelvet szüleinél, ezért ő volt a kapcsolattartó a család és az új haza között.
.
Az Elemi ösztön forgatókönyvéről szólva Joe Eszterhas kitért arra, hogy régóta foglalkoztatta, mi motiválja a gyilkosokat, a témában korábban újságíróként sok interjút készített, kutatást végzett. Beszélt arról is, hogy eredetileg egy kiégett rendőr volt a főhős, ám a női szereplő végül átvette a főszerepet.
.
A hallgatóság kérdésére Andrew G. Vajna, aki executive producerként dolgozott a filmben, elmondta, a forgatókönyvben minden megvolt, ami egy jó filmhez szükséges, és bár több írót felkértek, hogy dolgozza át, végül az eredeti változatot találták a legjobbnak. A kormánybiztos arról is beszélt, hogy Michael Douglast hamar megtalálták Nick Curran szerepére, a Catherine Trammel karakterére viszont több jelöltjük is volt, végül Sharon Stone kapta meg a szerepet. Megjegyezte, a színésznő a film révén vált sztárrá.
.
Joe Eszterhas szerint az Elemi ösztön a jó és a rossz harcáról szól, majd hozzátette, hosszas küzdelmek után a forgatókönyv végül mégis módosult, mivel Michael Douglas szerint az eredeti változatban a rossz győzött.
.
Elmondta, ő eredetileg egy Rolling Stones-dalt szeretett volna filmzenének, de végül a rendező nyomására, Jerry Goldsmith írta a zenét. A forgatókönyvíró szerint Verhoeven úgy rendezte a filmet, mintha egy színdarab volna, valamint elárulta, hogy a rendező ötlete volt az a vallatós jelenet, amelyben Sharon Stone keresztbe veti a lábát.
.
A hallgatóság arra is kíváncsi volt, hogy honnan jött a Catherine Trummel név. Joe Eszterhas elmondta, Sharon Stone azt hitte, a halotti lepelről kapta a nevét, pedig ő egy baseballjátékos nevét használta fel. A karakterről elmondta, egy nagyon okos, ördögi biszexuális nőt alkotott, aki ördögi mivoltát szépségével leplezi. Nick Current pedig valós rendőrökről mintázta, szerinte a férfi túlságosan „közel kerül a tűzhöz”, hajlandó belemenni a gyilkos játékba. Arra a kérdésre, hogy miért a jégvágó lett a gyilkos fegyver, azt felelte, azért, mert ezt még nem használták a filmiparban és kellően ijesztő is volt.
.
Szerinte az Elemi ösztön esetében minden összejött, a jó rendezés, a jó színészek, a zene, de ez nem mindig van így. „Vannak olyan filmek, amelyekben minden kisiklik” – jegyezte meg. Szerinte ilyen lett az Elemi ösztön második része is, amelyet sok vita előzött meg. Elmondta, sosem kedvelte a folytatásokat, mert benne „a szikra” általában csak egy filmig tart ki.     Szóba került az is, hogy „elöregedhet-e” a film, amire Andrew G. Vajna azt felelte, hogy sok film esetében ez igaz lehet, de az Elemi ösztön mára klasszikussá vált.
.
Joe Eszterhas arról is beszélt, hogy ő azokkal a rendezőkkel, producerekkel tud együtt dolgozni, akik tisztelik a munkáját. „Nem szeretem, ha lekezelnek” – mondta, hozzátéve, hogy néha Paul Verhoevennel kapcsolatban is azt érezte, hogy „meg tudná ölni”. Megjegyezte, azóta is jó barátok.
.
.
Andrew G. Vajna hozzátette: a legtöbb vitának a rendezői bizonytalanság az oka, jó film abban az esetben tud születni, ha a rendező, a forgatókönyvíró és a producer is ugyanabba az irányba akar haladni. „Az alapvető irányt a forgatókönyv szabja meg” – állapította meg.
.
„Az igazságot szeretném elmondani a hallgatóknak, mert ezeket mástól nem fogják hallani” – mondta Joe Eszterhas a filmíró mesterkurzuson az MTI-nek. Véleménye szerint a forgatókönyvírónak istenadta tehetséggel kell rendelkeznie, de azért sok hasznos praktikát el lehet sajátítani azoktól, akik már régóta művelik a szakmát. Sajnos sokan úgy tanítanak forgatókönyvírást, hogy nincs egy elkészült filmjük sem, és ők vannak többen. Pénzt kérnek a gyerekektől, holott fogalmuk sincs arról, amiről beszélnek – mondta a világhírű forgatókönyvíró, aki szerint egyedülálló lehetőség nyílik az ilyen mesterkurzusokon, hiszen a forgatókönyvírók azt kérdeznek, amit csak akarnak. „Külön örülök, hogy most magyar srácok kérdezhetnek, Magyarország mindig a szívemben él” – tette hozzá.
.
Szerinte leginkább azt kell észben tartania a forgatókönyvíróknak, hogy a történet elmesélése a dolguk, és nem szabad elveszniük a technikai részletekben. „Az írás magányos műfaj, egyedül ülsz a gondolataiddal, a történeteddel. Persze nem túl egészséges egész nap csak írni, ülni a gép előtt, de enélkül nem megy. Nem sok német szó van, amit kedvelek, de az, hogy Sitzfleisch, pontosan kifejezi a lényeget. Képesnek kell lenni ülni a fenekeden, és írni” – vélekedett, hozzátéve, az sem visz közelebb az íráshoz, ha valaki naponta húsz filmet megnéz, és egyfolytában filmekről beszél. „Ülj le, találj ki egy történetet, képzeld el, és írd le. Ennyi az egész” – mutatott rá az Elemi ösztön alkotója.
.
„A régi időkben az emberek leültek a tábortűz köré, és történeteket meséltek. A forgatókönyvírás ma is erről szól” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy szerinte változott-e a forgatókönyvírók helyzete az elmúlt években a hollywoodi filmes hierarchiában, azt felelte, hogy az elmúlt harminc évben ezen dolgozott, szerette volna tudatosítani mindenkiben a forgatókönyvírók fontosságát. „Van egy mondás, hogy a forgatókönyvírók azok, akiket nem láthatsz, akikről nem hallasz. De ez most már változik, és büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is részem volt” – magyarázta.
.
A forgatókönyvíró arról is beszélt, hogy a filmtörténetben ő kapta a legnagyobb gázsit az Elemi ösztön című film forgatókönyvéért, de még így a fizetési hierarchia alján volt. „Én hárommillió dollárt kaptam, Michael Douglas 15-öt, Paul Verhoeven, a rendező 8-at. Így azért jó a lista végén lenni” – árulta el. Arra a kérdésre, hogy a forgatókönyvírók 2008-as sztrájkja elért-e valamit, azt felelte, hogy szerinte nem, mint fogalmazott, az Amerikai Írók Céhe sok mindent el tud érni, de pont a lényegen – a forgatókönyvírók megbecsültségén – nem tud változtatni .
.
Saját írói módszeréről elmondta, hogy általában reggel szeret írni, és legtöbbször kora délutánig dolgozik. „A Music Boxot négy hónapig írtam, mert nagyon sokat kellett kutatni hozzá. Az Elemi ösztönt viszont 13 nap alatt befejeztem, csak úgy kiszakadt belőlem” – idézte fel, hozzátéve, szerinte a kasszasikert meghozó film azért született meg olyan könnyen, mert hosszú évek óta kutatta, mi a gyilkosok motivációja. „Akkor hirtelen összeállt mindaz egy történetben, amiről annyit gondolkodtam korábban” – mutatott rá.
.
Arra a kérdésre, hogy mit tesz, ha elakad egy történettel, azt felelte, hogy legtöbbször úszik egyet vagy sétál egy nagyot. „Régebben ittam, nagyon önpusztító életet éltem. De ezt már nem tehetem, ezért inkább mozgok. A legjobb ilyenkor, ha az ember félrerakja a munkát, és nem is gondol rá. Néha magától megjön a megoldás, néha meg nem. Hét-nyolc forgatókönyv van a fiókomban, amit nem sikerült sosem befejezni” – árulta el.
.
Az alkotó mesélt arról is, hogy teljesen megváltoztatta az életét a súlyos betegsége, a torokrákja. Abbahagyta a dohányzást, az ivást, naponta templomba járt és imádkozott, mint fogalmazott, Isten segítésével sikerült legyőznie a betegséget. Felidézte azt is, hogy szerepet vállalt dohányzásellenes kampányfilmekben, amelyek azt kritizálták, hogy épp a hollywoodi filmek propagálják a dohányzást. Mint fogalmazott, az ő filmjeiben is fontos szerepet kapott a cigaretta, az Elemi ösztönben például a két főszereplő kapcsolatának egyik fontos kifejeződése. A döntő lökést azt adta meg neki, hogy találkozott egy 16 éves fiúval, aki tüdőrákban szenvedett, bár ő maga sosem dohányzott, viszont az édesanyja láncdohányos volt.
.
Joe Eszterhas mesélt legutóbbi filmforgatókönyvéről, a Makkabeusról is, amelynek a forgatása végül meghiúsult, miután Mel Gibson, a rendező kihátrált a projekt mögül. Eszterhas akkor antiszemitizmussal vádolta meg a színész-rendezőt, aki viszont azt mondta, hogy a forgatókönyv volt rossz.
.
„Nem sokat tehetek. A szerződést a Warner Brothersszel és Mel Gibson cégével kötöttem. Mel odajött, hogy Júdás Makkabeusról akar filmet forgatni, én pedig megírtam a könyvet. De aztán egy borzalmas, rémálomba illő vitába bonyolódtunk, így a film elakadt. Nem hiszem, hogy bármi történhet még vele” – mondta. Hozzátette, alkotóként ezt nagyon sajnálja, mert a forgatókönyv szerinte jól sikerült, szerette a témát is. „Egy olyan ideológiai-filozófiai vitába kerültünk, amely világossá tette, hogy nem lesz folytatás” – tette hozzá. Azóta sem találkozott Mel Gibsonnal, bár szerinte fontos lenne megbeszélniük a történteket.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 4 szavazatból)
„Ülj a fenekeden, és írjál!”, 3.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

10 Reader’s Comments

  1. A gyerek nem tehehet szülei tettéért.
    De, az igazság az, hogy J.E. Apja naci volt, és ezért ment el az országból.
    Két fia és felesége is elkísérte. Anda Vajna nagyvonalú a magyar állam pénzéből! Szegény J.E..nak eddig nem futotta, hogy elhozza a családját Mo-rá.
    Biztos hálából küldenek majd három szavazatot a narancsra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  2. Mr. Vajna mosdatja ovi rendszerét, csak kissé félrehord a slag. :) :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  3. Elolvastam Eszterhas önéletrajzát, a Hollywoodi fenevadat. Ritka ellenszenves figura. Ami meg az amerikai forgatókönyveket illeti, annyiszor írják át őket, csoda, hogy egyáltalán film készül belőlük. Nem is hasonlítanak az eredetire. Az meg, hogy jó lesz az elkészült munka, ritka kivétel. Elnézve a két fotót, az a klasszikus mondás jut eszembe, hogy az ember negyven év fölött felelős az arcáért. Hát igen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  4. Vajna G. András, és Eszterhas Jani valóban kitűnően egymásra találtak!
    Két igazi “jellembajnok” a javából!
    Idézve Eszterhas egy korábbi mondását, “Ha meglátsz egy magyart az utcán, menj oda, és vágd pofon! Ő tudni fogja, hogy miért kapta.”, felmerül bennem a kérdés, hogy egyáltalán mit keres itt ez az ember, pláne a magyar adófizetők pénzén?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  5. Tök jó filmeket csinált ez a két ember, maradandót alkotott, és Eszterhas itt-tartózkodása valószínűleg tizedébe nem kerül az adófizetőknek, mint akármelyik hülye művészfilm, amit megnézett tíz ember!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (6 szavazatból)
  6. Tudjátok srácok.Ez a A.D.Vajna mindig tudja hol a husosfazék.És mindig sikerül is neki odatalálni.Meg is látszik rajta.Jokat eszik az adofizetök pénzén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  7. dobozoskola
    Bár az ízlések meglehetősen különbözőek, de abban azért megegyezhetünk, hogy egyik úriember sem egy Zeffirelli, vagy esetleg Francis Ford Coppola. De ha magyar példát szeretnél, Szabó István lába nyomába sem érhetnek. Vajna a piacon jól eladható filmekhez adta a nevét. Remélem, hogy csak egy apró példát ragadjak ki, a Rambó III.-at nem sorolod a filmművészet maradandóan nagy alkotásai közé. Persze ha Stallone utánozhatatlanul röhejes színészi teljesítményére, és mimikájára gondolunk, akkor valóban emlékezetesek ezek a filmek. Írjuk le a történeti hűség kedvéért, hogy Eszterhas úr pedig az egyetlen valamirevaló sikere mellett megkapta ám a legrosszabb forgatókönyvnek járó, kitüntető “Arany Málna” díjat is. Száz szónak is egy a vége, kerestek már annyi pénzt ezek a “hazafiak”, hogy ne szoruljanak az adófizetők támogatására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  8. Kétségtelen, nekem egyetlen forgatókönyvemből sem készült film, de annyit azért tudok, hogy egy ilyen “mesterkurzusból” sem fog tudni senki forgatókönyvet írni. A forgatókönyvírás valóban keserves mesterség, ám az alapjait igenis meg lehet tanulni, méghozzá a klasszikus, görög dráma-szerkezetet. Semmilyen művészi ágban nem lehet úgy alkotni, hogy nem tudjuk az alapokat. Na, ezt tanítják olyanok, akik maguk talán nem írnak forgatókönyveket, de tudják, hogy működik a jó filmforgatókönyv. Mert a tanítás egy külön mesterség – szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Nem tudom, miért kell ilyen hosszan és iskolás módon leírni, mi történt a mesterkurzuson. Mintha az egy olyan nagy dolog lenne. Semmivel nem történt több, mint egy író-olvasó, néző-rendező találkozón. És mintegy igazolja a cikk Vajna érthetetlen jelenlétét a magyar filméletben, ahol, mióta felbukkant a Vörösmarty téren Orbánéknak gratulálni ez a jellemgróf, semmi jó nem látható.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. tóthlili
    Kedves tóthlili, maga honnan csöppent ide?
    Mivel tisztán látható, hogy nem sikerült feldolgoznia a cikk lényegi mondanivalóját, segítek önnek a megértésében. Arról van itt szó, hogy az adófizetők pénzén ne mulatozzon, és ne fényezze magát ez a két, valamikor szebb napokat látott hollywood-i “cápa”! Emberi minőségük arról ismerszik meg, hogy bár van mit a tejbe aprítaniuk, de akkora hazafiak mindketten, hogy magukon, és a hazugságaikon kívül nem hoznak semmit szegény hazájuknak, hanem két marokkal visznek innen. Mert úgy gondolják az egyébként cseppet sem szimpatikus öregecske urak, hogy nekik az elmúlt 40 év Hollywoodban elszenvedett “szörnyűségei” miatt kárpótlás jár tőlünk. Nem emlékszem egy olyan esetre sem, amikor az úgynevezett “kommunista elnyomás” ideje alatt Vajna, vagy Esterhas urak próbáltak volna tenni valamit Magyarországért. Most, hogy odaát a csillaguk leáldozóban van, jó pénzért szívesen osztják az észt idehaza.
    Egy másik apró tévedésére is felhívnám a figyelmét! Azt írja, mióta Vajna “felbukkant a Vörösmarty téren Orbánéknak gratulálni ez a jellemgróf, semmi jó nem látható.”. Nos tudatom önnel, hogy még rossz sem látható, mert az elmúlt években, mióta orbán a pocakos producerre bízta a pénzeszsákot egy, azaz egy darab magyar filmet sem készítettek. Andy bácsi fontos pozíciójának megfelelve, leginkább csak a kissé butácska, ámbár felettébb fiatal, jótestű celeblánykák hajkurászásával, és szponzorálásával foglalkozik. De legyünk elnézőek vele, hiszen legalább ezen a téren pótolhatja azokat a sikereket, amik a filmes munkássága terén már jó ideje elmaradnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Holly Ostrov Ronai és Peter Ronai Hollywoodban 2014. február 26. szerda | AN

Kirabolta az asszony Mel Gibsont 2011. december 28. szerda | RR

Kivéve Grunwalsky Ferencet 2011. október 8. szombat | AN

Mel Gibson megúszta a börtönt 2011. március 12. szombat | FH

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos