Ronai and Ronai
AMERIKAI

Washington lemondott az afgán békéről 2012. október 3. szerda 0:49 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Washington lemondott az afgán békéről
Washington – Csaknem teljesen lemondtak az amerikai tábornokok és kormányzati hivatalnokok arról, hogy az afganisztáni háborút egy olyan békekötéssel zárják le, amelyre katonai nyomással kényszerítik rá a tálibokat, írta a New York Times.
.
A lap szerint az eredeti elképzelést az a sokkal szerényebb célkitűzés váltotta fel, hogy az afgánok azután állapodjanak meg egymás között, hogy a NATO- és más nyugati erők túlnyomó többsége már elhagyta az országot. A végleges rendezésbe az Egyesült Államok Pakisztánt is be kívánja vonni.
.
Mivel az amerikai-tálib vezetői szintű kapcsolatok létrehozására irányuló idei kísérletek kudarcot vallottak, az Egyesült Államok katonai és diplomáciai vezetői arra számítanak, hogy jelentősebb haladás csak 2014, vagyis a NATO-csapatok legnagyobb részének kivonása után várható.
.
Az a tény, hogy nem sikerül érdemi tárgyalásokat kezdeni a tálibokkal, hangsúlyozza, hogy milyen törékenyek annak az amerikai csapaterősítésnek a vívmányai, amelyeket 2009-ben rendelt el Barack Obama elnök. A tálibokra a pótlólagosan Afganisztánba vezényelt 30 ezernyi katona támogatásával sem tudtak megrendítő vereséget mérni.
.
A bírálók szerint az Obama-kormányzat azzal is megkötötte a saját kezét, hogy 2014-re tűzte ki a csapatkivonás határidejét.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Washington lemondott az afgán békéről, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. MAgukra kell ezeket hagyni.
    Teljesen felesleges rájul eröltetni bármit is.
    1000 amerikai életet követelt az idióta afgán Tálib rendszer széjjel zavarása.
    Mostmegmár kitudja hányezer amerikai életet követelt az a téveszme hogy azok ott normális emberek.
    El kellett volna mennio három hónap után.
    Aztán ha sokat ugrálnak , ismét bevonulni , leverni őket. EZ sokkal kevesebb költséggel és áldozattal járna.
    Egy idő után a rongyfejűek megértették volna hogy kuss a nevük.
    Így most hősként kezelik önmagukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  2. En sem ertem miert megy az amerikai kulpolitika szembe a jozan megfontolassal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. Szerintem az USA rosszul kezeli a muszlimokat. Más kultúrakör, más erkölcsök, más életvezetés.
    Jobban tették volna, ha a tálibok visszaszorítása után műszaki zárat építenek ki a határon, és megakadályozzák a fegyvercsempészért.
    Akkor csak kevés amerikai katona lenne az ország városaiban, nem irritálnák a népet, viszont gyorsan elapadna a terroristák fegyver- és pénz utánpótlása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. Gyurka46:
    .
    - Igen, valami ilyesmit mondok én is mindig.
    .
    Leszámítva, hogy szerintem senkit nem kellene otthagyni abban a reménytelen sz…rfészekben, legalábbis, nyilvánosan nem.
    .
    Kijönni onnan (mivel a kitűzött stratégiai célok teljesültek), és a következő módon folytatni a hadjáratot:
    .
    1, Világméretben: lecsukni, megölni mindenkit, aki iszlámnácinak bármiféle támogatást ad, valamint azokat az országokat, akik iszlámnácikat támogatnak, elszigetelni, tönkretenni;
    .
    2, Afganisztánban, Pakisztánban: precíziós légicsapások intenzitásának drasztikus fokozása;
    .
    3, Úgynevezett kis létszámban, önállóan tevékenykedő elitkommandókat odavezényelni;
    .
    Ezek részben saját, részben minden egyéb egyéb információik alapján pusztítanák az ellent továbbra is. Teljesen értelmetlen továbbra is kitenni a katonákat a merényleteknek, mivel majdnem mind merényletben halt meg eddig.
    .
    Van ugyan még egy lehetőség, de azt senki nem fogja bevállalni, az biztos, mert ahhoz vissza kellene térni a 17. századi hadviselési módszerekhez, az meg tudjuk, mit jelent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  5. “A végleges rendezésbe az Egyesült Államok Pakisztánt is be kívánja vonni.”
    A szomszéd is a tálibok felvonulási helye, ezért nem értem én sem ezt a stratégiát, mellesleg a műszaki zár több ezer kilométeren kivitelezhetetlen, mert Irán sem szűz – ahol tud “beavatkozik”. A három ország közelíti területben az EU területét. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Kivel is fogadtam én erre a múltkoriban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. Az a kérdés, hogy volt-e egyáltalán valódi stratégiai cél, amit el akartak érni.
    Ha volt, tudták-e ők maguk, hogy ez a cél? Vagy váltogatták a célokat?
    Ha volt, és tudták, akkor alighanem rosszul mérték fel, hogy elérhető-e, és hogyan.
    Tűzoltó alapismeret: A tűz oltásának megkezdése előtt a helyszínre kell vinni a tűz legyőzéséhez szükséges erőforrásokat, vagy logisztikai elemzéssel meg kell tervezni és biztosítani kell az azok odajuttatását és felhasználását a megfelelő időben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. Afganisztán fő és egyetlen terméke az ópium.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Mint Vietnamban és Irakban. Mikor tanulja meg már végre az USA, hogy fegyverrel nem lehet békét teremteni?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Afganisztánban csak római hozzáállással lehet “békét” teremteni. Így nem!
    Nem akarnak úgy kivonulni mint Vietnámból, vagy ahogy az oroszok távoztak.
    9//11 kára csak kerekítési hibaszám az iraki és az afgán kaland költségéhez képest.
    Jó biznisz volt egyeseknek.
    Jöhet a következő szín: Irán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. girbegurba:
    .
    “…Az a kérdés, hogy volt-e egyáltalán valódi stratégiai cél, amit el akartak érni….”
    .
    - Volt, és ezek teljesültek is.
    .
    Valamelyik korábbi, témához kapcsolódó cikknél vagy huszadjára leírtam mik voltak ezek, nem írom le még egyszer – akit érdekel, keresse meg.
    .
    Aki szerint pedig ez a “béketeremtésről” szól, annak gőze nincs, mik voltak ezek a célok, és miért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  12. Ugyan Tancsa úr hagyja ezt szeminárium-ízű süketelést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Mate, Ivan Tibor

    Tancsa uram,
    Csak fegyverrel lehet beket teremteni, es nem korlatozott hadviselessel, ahogy az Vietnamban, Irakban, Afganisztanban tortent a mi bolcs vezetoink parancsnoksaga alatt.
    George Bush I. a teljes gyozelem es Saddam Husszein elfogasa helyett igy nyilatkozott: Nem alazhatunk igy meg egy arab orszagot.
    Mullah Barack Obama ugy tartja, mi nem viselunk haborut a moszlemek ellen. Micsoda politikai eleslatas! Akkor inkabb bombazzuk a svedeket?
    Amerika strategiai tekintelyenek tobbet artott a ket Bush es Obama, mint Pearl Harbor lebombazasa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

2014 után: utóvéd Afganisztánban 2012. október 21. vasárnap | AN

Afganisztán két év múlva magára marad 2012. október 1. hétfő | AN

Korán-égetők, halott-hugyozók büntetése 2012. augusztus 28. kedd | AN

Omár mulla újra hadat üzen 2012. augusztus 18. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos