Néztem, ahogy pakolgat. Segíteni nem tudtam, hiszen csak ő tudhatta, mit visz. Meg amúgy is képtelen vagyok. Elkért néhány könyvet, nagy elnézéskérések közepette, pedig nem kellett volna, itt meg lehet venni, ha nagyon kell, ott meg nem, tehát neki nagyobb szüksége van rá.
A piacon vettem neki néhány olyan dolgot, amit ott nem fog tudni beszerezni.
Ő is elment soppingolni, mert néhány dolog olcsóbb itt, mint ott.
Aztán rendezgettük, egyik bőröndből a másikba.
Már nem kellett nézni, hány kiló.
Este még összekucorodtunk, valami hülye filmet néztünk együtt, öten, ahogy szoktuk, a négy „gyerek” meg én.
Még csináltam egy teát.
Reggel már nemigen szóltunk egymáshoz, mert mit is mondhattunk volna.
Amikor búcsúzóul megöleltem alaposan, belecsorgott a könnyem a fülébe, ezen nagyot röhögtünk, de erőltetett volt.
Biztos voltam benne, hogy vele van „anyukutya”, az alvóka, meg még néhány alapfelszerelés.
Este már írt, hogy minden oké, tök jól ment minden, most már egy másik ország állampolgára.
És én tudom, hogy ez neki jó.
És tudom, hogy most szélesen kéne mosolyognom, hogy az első már megmenekült innen.
De azért bementem a szobájába és minden átmenet nélkül sírógörcsöt kaptam.
Pedig tudom, hogy kint lakása, munkája, szerelme és jövője van.
Én meg itt vagyok.
A legnagyobb lányom nélkül.
“Bátran és nem siránkozva, hanem egyemberként örülni a változtatás lehetőségének.”
Na, ez az!
A minap a kutyafuttatón romokban hevert egy úr, hogy a fia családostúl ki költözik szép (volt) hazánkbúl.
Mi lesz vele, ki fogja gondozni…..
Győzködtem, hogy örüljön neki, hogy a fia felelőséggel van a gyerekei iránt stb.
Pedig egy nyomdai mérnök a nagypapa, munkanélküli 1 éve stb.
És nem látja, hogy mi van itt!!!
proaktiv 2012. szeptember 25. kedd 21:24
Remélem nem ismétlődik 56 évenként, de tény, hogy a maihoz mérhető menekülőáradat legutóbb 1956-ban volt tapasztalható nálunk.
56 évvel ezelőtt.
” ….és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
az idő szalad, de Orbán az marad,
de Orbán az marad…”
“Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed!”
Magyarország miniszterelnökének a NER nála a fenti mondatot jelenti.
Sokan tapsolnak ehhez, de nem mindenki!
Kedves Török Monika!
Nagyon sajnálom hogy igy történt az Önök családjában (meg bárki máséban). Az ország tragédiája újabb és újabb személyes tragédiákban testesül meg és én attól tartok a jelenlegi helyzet még csak a “jéghegy csúcsa”. Meghatódva olvastam irását, mert a történet ismerős: annak idején jómagam vágtam neki az ismeretlen világnak, fiatalon és egyedül, családomat és cicámat hátrahagyva. Csak végszükségben képes ilyet megtenni az ember. Több mint húsz éve élek Kanadában. A gazdasági és morális kilátástalanság miatt mentem el, mint gondolom a mai fiatalok. Nemrégen Mo-n jártam és megdöbbenve hallgattam amúgy nem tanulatlan emberek “eszmefuttatását” erről a témáról, hogy “hagy menjen aki akar”, meg “nem hiányoznak”, meg “csak a hülyék mennek el”, stb. stb. A legbunkóbb buta és korlátolt emberek vannak most többségben és hatalmon Mo-n.
“És tudom hogy ez neki jó.” Jelenleg sajnos igen…