Budapest – Az MSZP szerint a fideszes Varga Istvánnak parlamenti kijelentései miatt le kell mondania képviselői mandátumáról, ha pedig erre nem hajlandó, a Fidesz vezetésének, Orbán Viktor pártelnöknek-miniszterelnöknek, Kövér László választmányi elnök-házelnöknek és Rogán Antal frakcióvezetőnek kell visszahívnia őt.
.
Varga István „erkölcsileg megbukott, és méltatlanná vált képviselői címére” – írta közleményében Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja és Kormos Kata, a szocialisták szóvivője.
.
A fideszes politikusnak a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállássá minősítéséről szóló hétfői vitában elhangzott kijelentéseit kedden több internetes lap is idézte, az MSZP és az LMP pedig bírálta a kormánypárti képviselőt a szavai miatt. A portálok nagy része egyebek mellett azt a mondatot idézi Varga Istvántól, miszerint „azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”.



Ez a fideszes gondolkodás nekem Hitler 3 K-ját juttatja eszembe:
A Kinder (gyerek), Küche (konyha), Kirche (tempom) Hitler jelszava volt.
topi MaCKó
Jobb ötletem van!
A Fidesszel együtt menjen Varga a fenébe, és hagyják végre fellélegezni a népet!
Csatlakoznék a női szavazókhoz, ha a visszahívásról lehet szavazni! :(((((((((((((
egyedül csak Ő ilyen bunkó??? nem hinném…
Orbán személyesen válogatott ki minden képviselőt.
Amilyen a gazda olyan a szolga…
A legszebb, hogy már burkoltan zsidózik is a jótét lélek:
“Jeruzsálemtől New Yorkig mindenki erről beszél”
“a Fidesz vezetésének, Orbán Viktor pártelnöknek-miniszterelnöknek, Kövér László választmányi elnök-házelnöknek és Rogán Antal frakcióvezetőnek kell visszahívnia őt.”
.
Ja, kérem, majd pont EZEK A GERINCTELEN FŐEMLŐSÖK fogják “visszahívni” a tisztelt Varga urat :-(((.
PONT AZOK, akiknek SZINTÉN TAKARODNIA KÉNE A POLITIKAI- ÉS KÖZÉLETBŐL !!!!!
MAJD SOHANAPJÁN :-((((( !!!!!!!
Ha már a bolhacirkusszal középkorba tartanak, létre kell hozni a szereplőket is.
Hagy csipkedjék a zasszonyokat is ne csak a zembereket. Úgy gondolják, hogy
ha a hölgyek aránya nagyobb, jó megoldás lenne a munkahelyhiányra az
Állami Magya Gyermekgyár létrehozása. Hiszen annyi felesleges költőpénz
van a családoknál, hogy alig győzik beosztani: egyenek, vagy fizessenek.
Különösen azok a családok fogadhatják örömmel, ahol egyik felnőtt sem dolgozik.
A FALU BIKÁJÁT VISSZAHIVNI TILOS!
KI MUTATNA JÓ PÉLDÁT, HA Ő IS MUNKANÉLKÜLIVÉ VÁLIK?
Varga úr vegyen magához még egy asszonykát, oszt szaporodjon, sokasodjon. El tudja tartani nem?
A Lézer Jankó rendszeresen veri a feleségét. Néhány másik képviselő is. A gumiszobában a gumifalról pedig lepereg a sz@r is. Csak totális morális csődben működhet egy becstelen, korrupt, gonosy, bosszúálló rablóbanda, egymásnak mindent el kell nézni. Ezek olyan toprongy férgek, hogy legyilkolhatnák egymás anyját, azt is elnéznék.
Nem hinném, hogy egyedül csak Ő ilyen bunkó? Úgy tűnik, hogy Orbán személyesen válogatott ki minden képviselőt. Amilyen a gazda olyanok a szolgái.
Nesze neked választópolgár! /akik megválasztották/
Csúcs egy másik fideszes észlény is!
Dancsó József: a gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív.
Na, most akkor miért is csodálkozunk a Matolcsy, Orbán zsenialitásán, hogy minket utánoz a világ, hogy világország lettünk? Ha a főfők ilyenek, a mezeiek még ilyenebbek, amint az ábra is mutatja!
De tényleg, komolyan – tűnjön már el Gyurcsány Ferenc, mert akkor ezeknek visszajön az eszük!))))))))
Há’ má’ elnézést kért a beszólásáért a képviselő!
Orbán pedig meghajol a 100 ezer hölgy kérése előtt!
Na, igen – minden második szavazó nő (leesett a tantusz fideszéknek!), meg is kell hajolni a potenciális szavazók előtt!
Egy ötletelő kormány már csak így ötleteli ki a törvényeket is, a költségvetésünket is, ettől stabil az ország, ezért utánoz bennünket a világ. Ilyen országvezetés a világban nincs, de tényleg!
De Gyurcsány tűnjön már el – és akkor ebben a Köz(gép)társaságban minden jól fog alakulni!)))))))))))))Mert két éve nem a fideszes bagástól rossz itt minden, hanem egyes egyedül a Gyurcsány Ferenc miatt!)))))
Ezt azok kedvéért írom, akiknek ez az eszméjük!
Az orvosok pedig menekülnek az országból, mert ez gyógyíthatatlan betegség, tehetetlenek ezzel a kórral szemben.)))))
Fülkeforradalmárok még mindig nem esett le a tantusz??!! Még mindig nem látjátok, halljátok ezeknek a hatökröknek, akiket a nyakunkra ültettetek a bicskanyitogató megnyilatkozásait?? Egyik hülyébb mint a másik. Ennyi!
Tisztelt Varga István képviselő úr !
Köszönöm a felszólalását,végre valaki nyíltan vállalja és szívén viseli több millió nő életét.
Kérem ne álljon meg,ne elégedjen meg a felszólalásával,további ötletekre van szüksége az országnak.
Kérem szíveskedjen törvény javaslatokat benyújtani,amiben a fő cél nemzetünk felemelkedése,és eszköze a gyermek vállalás !!
Én is megvetem azon szülőkorban levő nőtársaimat,(16-45 évig)akik önös érdekből,gyermek vállalás helyett felsőfokú iskolákban képezték magukat.
Én az alábbi javaslatokkal szeretnék hozzájárulni nemzetünk felemelkedéséhez:
-diplomák elvétele,azon nőktől akik nem teljesítik az elvárt 4-5 gyermek szülést
-azon háztartási eszközök begyűjtését melyek a háztartásban elősegítik a nők lustaságát(mosógép,porszívó, stb)
Kérem továbbá,hogy a megvetendő nők,akiknek nem célja a nemzetünk felemelkedése,és ennek a célnak érdekében nem szülnek,külsőségekben is magukon viseljék nemzetünk megvetését.
Javaslom,hogy a BKV és más tömegközlekedési eszközökön csak a hátsó ajtón szállhassanak fel.
Ne feledkezzünk meg azon családokról akik vállalták nemzetünk felemelkedéséért,hogy erőn felül szeretetben nevelnek 5-6 gyermeket.
Javaslatom a családi költségvetés könnyítésére,hogy ezen gyermekek kötelező tankötelezettsége legyen 6 év !
Ezzel a könnyítéssel az iskolai kiadásoktól mentesül a család,amit a létfenntartásukra fordíthatnak.
Vegyünk példát fejlett,népjóléti országoktól (pl:É-Korea,Afganisztán,Albánia,vagy a harmadik világról)
Kérem a fenti javaslataim törvény javaslat formában a Parlament elé terjeszteni.
Csak ezen a héten három bántalmazott nővel és gyerekeivel találkoztam egy nem erre a problémára specializálódott rendelőben. Van köztük olyan apa, aki 12 éve bántalmazza a partnereit, sokszor a gyerekei előtt. A fiúgyermekekkel kapcsolatban az agresszív, szadisztikus viselkedés a panasz…
.
Családi bíróságok felállítására lenne szükség. Ehhez képest ovi az ifjúsági bíróságokat is megszüntette.
.
Nem csodálom, hogy vonakodnak meghozni egy családvédelmi törvényt. Talán veszélyben éreznék többen magukat?
.
(Miért nem tudom használni egy ideje az Értékelés gombokat?)
Ágnes!
+Egy lényeges dolog: kötelezővé tenni a hatalmas napszemüveg viselését, még borús időben is, mely ápol és eltakar, megszépíti a nőket.
Asszonyverő fideszesek: elfogadjuk a törvényt, csak ne legyen visszamenőleges!
Figyeljünk az ígéreteikre, hiszen ígérték már, hogy megvédik a mnyp-kat és lesz egyéni nyugdíjszámla!
Véleményt kérni a magyar férfiaktól: akarnak-e 5-6 gyereket és ezért napi 20 órát dolgozni, hogy el tudják a családot tartani!
Meghajoltak a nők akarata előtt?
A potenciális szavazók előtt!
Hiszen minden második szavazó nő – kicsit későn, de azért leesett a tantusz! Mostanában hibát-hibára halmoznak, törvényeket havonta módosítanak, költségvetést szintén, ez aztán egy országvezetés.
Ez a jó irány, mint az ökörh……zás!
Ami kiborítja a vezért, a vesztes meccs – hiába öl milliárdokat éhező gyerekek árán, rokkantak ellehetetlenítése árán is, csak nem javul ez a foci!
Drága Hofi: “Tudsz úszni? És, ha pénzt adok?”
Ez a fideszes asszonyverők pártfogója két szál szegfűvel kért elnézést az LMP-s képviselőnőtől és a 100 ezer aláírást összegyűjtő hölgytől.
Sem Lendvai Ildikó, sem Vadai Ágnes nem kapott!
Gondolom, nem hiányzott a két ellenzéki felszólalónak – csak maga a gesztus furcsa, de mit várhatunk ettől a lénytől?
Inkább ide kellett volna feltenni a BEOL cikkét arról, hogy hiába a szegfűosztás – Mszp-DK-LMP! összefogással tüntetés lesz Varga ügyvédi irodája előtt és átvonulnak majd tiltakozni a fidesz-iroda elé.
De egyébként elég gyomorforgató a viselkedésük:
http://vastagbor.blog.hu/2012/09/17/ellenzokbol_fotamogatok_4_nap_alatt
“Remélem lesz pofájuk Varga Istvánnal benyújttatni a vonatkozó törvényjavaslatot egyéni képviselői indítvány formájában, az lenne a koronája ennek a gusztustalan köpönyegforgatásnak.”
csakén
Hálásak lehetünk Dancsónak. Mivel MINDEN elemző recessziót vagy stagnálást jósol, egyedül El Tolcsy mond 1,6 %-ot, tehát ő ekkora negatív gazdasági “növekedésre” számít. Noha eddig egy számítása sem jött be, de ez igaz lehet: vak tyúk is talál szemet! Dancsó csak erre a lehetséges veszélyre hítva fel a figyelmet. Kezdik gyűjtőgetni az “Én kérem csak azért voltam mellettük, hogy belülről rongáljam a rendszert” pontokat? Mi a szösz?
Há’ én csak azért írtam, mert ilyen okosságokkal vágják maguk alatt a fát, lehet, hogy ebből a szövegértelmezéssel küzdők a növekedést hallják meg, de a hülyék odaát vannak, mint tudjuk! Mások értik csak fel nem foghatják, főleg azt, hogy ekkora értelemmel, ilyen magas javadalmazást kapni, hogy lehet?!
Nem értem, mi bajotok Varga képviselővel, ő csak kimondta (vezérszónokként kizárt, hogy magánvéleményt mondott volna, ilyesmi Orbán alattvalóként képtelenség, hiszen személyesen Orbán döntött, kiből lehet képviselőjelölt, s kiből nem).
Mádi László egyetlen egyszer nyilatkozott Orbánnal nem egyeztetett véleményt. Hallottatok azóta felőle? No, ugye. Lehet, azóta már felnégyelték.
Az, hogy most Varga (Orbánvéleményt) képviselő viszi el a balhét, rizikófaktorként attól a pillanattól létezik számára, hogy beállt Orbánkatonának.
Ha nem látná mindenki, hogy mindenki – azon a területen, ahova Orbán vezényelte – csak balhécipelő szolgaként lett alkalmazva… Aki nem teljesíti a parancsot, azt likvidálják.
Egyébként a sodrófás reakcióra felhívás itt megtekinthető:
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/nyujtofaval-tuntetnek-varga-oroshazi-irodaja-elott-461919
Ha pedig azt hinné bárki is, hogy nem a gyakorlathoz igazítják most Fideszék az elméletet (nevezetesen: a nő gyerekgyárként kell hogy funkcionáljon, a “purdékat” pedig nevelje az állam), az kísérje figyelemmel Fidesz vezérek gyermekáldásos ténykedését, jövedelmi viszonyaikat, különös tekintettel országbikája Deautsch Tomira, ki bőszen tevékenykedik kiérdemelni a “Legnépesebb populáció nemzője” címet.
No, de ahol ilyen iramban csökken a lélekszám, hát ott kell is a gyakorlatban tenni valamit.(?!)
Még annyit, ha a két hölgynek adott szegfűt, mert valakiket képviselnek, akkor Lendvai és Vadai is képviselnek valakiket, hiszen azért vannak ott, mert a választóik odaküldték őket, tehát azoktól is elnézést kellene kérnie! De hol van ennyi esze egy ilyen lénynek?!
Köteles is azt mondta, hogy a tőle balra ülő hölgyek és urak, ha rajta múlna, nem lennének a Parlamentben! Köteles elfelejtette, hogy azokat is odaküldték az emberek, de tudom, aki nem velük, az nincs….
Amondó vagyok, még mindig nem alkalmazkodunk a Fidesz-logikához…
A két szegfűvel kiengesztelt hölgy Fideszék csapatához tartozik. Jelzése annak, hogy nem ám elfelejteni!!!: a kopogtatócédulákat mi, Fideszfijjjjúk ajándékoztuk nektek, nekünk köszönhetitek, hogy bent ültök a húsosfazék közelében.
A másik két “véglény” nem is létezik. Fideszék számára csak az figyelembevétel tárgya, ami befolyással lehet ténykedésükre. A kétharmados “cövek” lehetővé teszik, hogy akiről nem akarnak tudomást szerezni, azt olyannak kell tekinteni, mint akinek árnyéka sincs: nem léteznek. Akik nem léteznek, azokkal kezet fogni se kell, észrevenni pedig miért kéne őket, hiszen nem oszt, nem szoroz a jelenlétük…
Az LMP-s hölgyek más kategória: nekik szegfű jár, annak jelképe, hogy ők is bármikor azok a sorsára juthatnak, kiknek csak jelképük a szegfű, de mint a tapasztalat igazolja, már tudomást se kell róluk venni.
Szombat óta “tudjuk”, hogy nem áll, mint a cövek, hanem lankad.
Olvastam Mr.20%-ról:
A kopogtatócédulák nem védték meg a parlamentet a Paprikajancsiktól, kalandoroktól, haszonlesőktől.
Tudjuk, ezért lehet ott Mr.20% is, többek között! Meg azért, mert a “vadbarmok össze-vissza szavazgattak” (fiedeszes beszólás), hát most tesz róla a Fidesz, hogy vadbarmok ne szavazgassanak, főleg ne össze-vissza, csak a külhoniak, ők viszont levélben is, mely ellenőrizhetetlen!
Kósa: Paprikajancsikról, haszonlesőkről, kalandorokról beszélt. Fenét, az önéletrajzát ismertette!!!
Ezek nagyon hatékony amortizálást végeznek magukon – jobban megy nekik, amióta Gyurcsányon gyakorolták!
Október elsején tárgyalja az EB a bírák nyugdíjazását.
Reméljük, hogy ilyen gyorsasággal fogják majd tárgyalni ezt a regisztrációs választási hadjáratot is, mert ez is az EB-nél fog kikötni!
Nyíregyházán a férj miután megverte a feleségét, leszúrta.
Ez nem családi erőszak – Balog úr, csak párkapcsolati?!
Tudom, a hülyék odaát vannak…
Pálffy István KDNP-s képviselő:
Túl kellene már lépni ezen a Varga kijelentésen….
Ők 2006. óta nem léptek túl azon a hazugságon, amit sikeresen belemostak a fejekbe, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott!
Ezennel részéről lezárva az ügy, mint az azeri ügy is lezárva és minden és mineki lezárva, de lehet, hogy simán csak lesz…va!
Pedig minden kiejtett hazugságukat naponta kellene többször a fejükre borítani és még véletlenül sem lezárni, elfeledni…oszt jónapot!!!!