IMF: továbbra sincs még időpont se 2012. szeptember 14. péntek 13:32 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
IMF: továbbra sincs még időpont se
Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója
Washington – Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió (EU) és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának – közölte Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója az MTI kérdésére csütörtökön, washingtoni sajtóértekezletén.
.
„Nincs még dátuma egy új budapesti látogatásnak”, mondta Gerry Rice. Emlékeztetett arra, hogy július végén járt a magyar fővárosban az IMF/EU-küldöttség, amely több eszmecserét folytatott. „Ez a dialógus folytatódik”, tette hozzá.
.
Az Orbán Viktor kormányfőnek az IMF-feltételekre vonatkozó állásfoglalásával kapcsolatban feltett kérdésre Rice kijelentette, hogy ebben a (tárgyalási) szakaszban nem rendelkezik az IMF feltételeinek részleteivel, és jelezte, a fő irányvonalakat a valutaalap küldöttségének július 26-án kiadott közleménye tartalmazza.
.
A magyar miniszterelnök egy hete Facebook-oldalán azt tette közzé, hogy „ezen az áron, így nem” kell biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól. Orbán Viktor IMF-kölcsönfeltételekre utalt, amelyek egy részét – a nyugdíjak csökkentését, a bürokrácia leépítését, a bankadó megszüntetését és a bankoknak juttatandó pénzösszegeket – felsorolta videoüzenetében. Mint kiderült, hazudott, a „halállista” nem létezett. Gerry Rice úgy fogalmazott, hogy „korai lenne még a feltételekről beszélni, mert a tárgyalások még folyamatban vannak”.
.
„Az álláspontunk az, hogy az eszmecsere folytatódik. Annyira segítőkészek és konstruktívak leszünk, amennyire csak lehetséges, és meglátjuk, hogy innen hová jutunk”, mondta az IMF-igazgató arra a kérdésre válaszolva, hogy nem aggasztja-e az IMF-et a magyar miniszterelnöknek a valutaalap feltételeivel kapcsolatos állásfoglalása. Rice nem adott választ arra a kérdésre, hogy a valutaalap szerint a hivatalos tárgyalásokat hitelről vagy elővigyázatossági hitelkeretről folytatják-e majd.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 8 szavazatból)
IMF: továbbra sincs még időpont se, 5.0 out of 5 based on 7 ratings

Címkék:,

  • Share/Bookmark

30 Reader’s Comments

  1. Unortodox időszámítás :
    1 hónap = 1 év
    ( Egyenlőre. De mint tudjuk manapság minden szám az Unortodoxia jegyében tetszőlegesen megváltoztatható.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  2. Orbán egy állítólagos levelet ismertetett.
    Az IMF nem jelentette ki határozottan hogy ez a levél nem létezik. A sumákolás kétoldalú, hogy ki hozhatja nyilvánosságra a nemlétező levelet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  3. Az két év, és az azt megelőző négy éves uralkodásuk, tapasztalatai alapján én az IMF-nek hiszek, jellemtörpe hazudik. Ahogy mindig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  4. Magyarorszagon csak az allamcsod eleresevel lehet uj kormanyt letrehozni. Ha leallna az orszag ket hetre a Fidesznek vege lenne. Elorehozott valasztassal uj kormanyt lehetne valasztani, akik targyalokepesek lennenek az IMF-el. A fidesz jelenleg brutalis adokkal es lenyulasokkal finanszirozza az allamkasszat. Eleg jol turi a nep, hogy hulyenek neznek mindenkit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  5. Igazán ideje lenne már tisztázni azt, hogy a kinek az érdeke elv i alapján
    a Magyar Kormány a zemberek előtt nyiltan elmondja,
    - mi kérünk valamit az IMF-től, vagy
    - az IMF akar valamit ráerőltetni a kormányra.
    Ugyanis a királyi és csaknem minden kereskedelmi csatorna a második variációt
    akarja elhitetni a zemberekkel. Sokan el is hiszik, mert mindenki azt mondja.
    .
    Igy osztan a “fejlődést” a kormány az inflációval méri. Hiszen az a kormány
    “iparkodása” nélkül is eléri Orbán célját. Miért kellene ehhez IMF? Meg lista.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. A csuti kivételével mindenki labanc! Nagy vezérünk mindent tud, mindenhez ért, ( amit nem tud, vagy amihez nem ért, az nincs is )ezért ő jogosult mindenben dönteni. Magához vonhatja minden alattvalója minden jogát! Tessenek már végre tudomásul venni hogy a központi erőtér egyetlen hiteles képviselője Magyarország Főméltósága. Punktum!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  7. sadgiyev tapint a lényegre. Sz IMF és az EU 3 hét alatt kitörhetné Orbán nyakát minden forrongás nélkül. De egyiket sem érdeklik az emberek Magyarországon, csak a pénz.
    Nem kellene forradalom, em lenne különös felfordulás.
    Miért nem teszik? :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Gonoszka
    Egyesek “hangokat hallanak” mások meg nem létező leveleket olvasnak fel.
    Betegségtünet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  9. Azért különös, az egyik legfontosabb hír.Most van IMF lista, vagy nincs?
    Van hozzá mindössze 8 (már 9 ) hozzászólás.
    Helló! IMF! Most kap pénzt Orbán, vagy nem kap pénzt?Igaz, mindegy is, mert az MNB devizatartalékára már szemet vetett, azt mindenképpen el fogja lopni.
    A pénz meg úgysem nekünk jön, hanem nekik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. Gonoszka
    2012. szeptember 14. péntek
    21:16
    Pont te ne tudnád? Látnak Magyarországon a kolbásztöltő ellen megmozdulást? Itt minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindenki meg van elégedve! Akkor mi alapján törnék ki a nyakát?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. Én látom, mind az 1111 emberrel kezet fogtam az örökmécsesnél. Még csak meg sem fájdult a kezem. Most már meg is ebédeltem, előszór. Majd később másodszor.
    Azt hiszem holnaptól elkezdek kiabálni! Éljen ORBÁN!
    “ezért a népért úgyis mindegy, “…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  12. Erről van szó, Gonoszka, az “inkább Orbán, mint Gyurcsány” pontosan ezt jelenti.
    Ugyanazt, mint a “ha csak Gyurcsányra lehet lecserélni Orbánt, akkor inkább szavazni se megyek”.
    Éljen Orbán soká, uralkodjon ő mirajtunk az emberi kor legvégső határáig. Ámen.
    Node akkor mi a francér’ berzenkednek Orbánt ekézve?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. csatt,
    a viaAppián i.e. 73-ban 6000-en haltak meg. Soká tartott, de “1865. december 6-án az Egyesült Államok alkotmányának 13. kiegészítésének (“amendment”) elfogadásával a rabszolgaságot az USA-ban törvényen kívülre helyezték.”
    Az USA ugyan még nem a világ, de a világ jelentős része.
    Talán már épül a via Appia a rabszolgatartók részére!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Gonoszka,
    Ha ott voltál az örökmécsesnél, akkor tudod, hogy kissé többen voltak. Nem sokkal, de legalább kétszer ennyien. Talán háromszor is.
    Akkor azt is tudod, hogy Gyurcsány csak látszólag szólt a megjelentekhez: valójában szélesebb körnek üzent.
    Például arra KÉRTE a nemfasiszta- nemnáci parlamenti pártokat, hogy bojkottálják a regisztrációról szóló törvény szavazását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. girbegurba – gonosz(ka)t csak az érdekli már jó ideje, szervezünk-e valamiféle fegyveres ellenállást, én mondanám neki, hogy nekem vannak ismerőseim akik igen, kiscsoport, teli színes vizipisztolyokkal és fakardokkal, meg lézerkardjaik is vannak, már az erő is velük van a du. szundi után, de nem akarok árulóvá lenni és magamnak sem szeretnék kellemetlenséget – pedig van szerveződés, de, pszt, nehogy lerohanjon bennünket a TEK!))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. csakén,
    Még az is lehet, hogy van ilyesmi. De ha van, nyilván nem fogja magát kiadni egy honlapon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Na igen, még egy pont: Fegyveres ellenállást csak fegyverhasználó diktatúra ellen lehet szervezni. Amíg csak félünk tőle, addig nem. Ez ilyen helyzet: “Szovjetszkij szoldat nyet agresszor!”
    De, mint már máshol írtam, nem is szeretném, ha erre kerülne a sor. Valahogy nem vágyom rá. Ha elkerülhetetlen, akkor majd teljes odaadással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Mert ez a nép siket és vak, gyáva is ráadásul. Orbántól nem félni kellene, hanem kirugdalni a székéből, de azért ezt ne a vén emberektől várják el és ne futamodjanak meg a fiatalok sem külföldre, itt teremtsék meg országunkban a jövőjüket, mert az ittmaradottaknak még ez a kis megmaradt terület is sok lesz, még erre is szemet vethetnek és nem lesz hová és miért visszajönni. Kevés olyan az országot és népét szerető vezéregyéniség van mint Gyucsány, de egyedül hiába mutatnak a DK-sok példát, ha azt a sok baromságot elhiszik róla , amit nyolc éven keresztül a Fidesz a lököttek szájába rágott. Még most is vannak olyan balgák, akik azt mondják, nem kellett volna nyolc éven keresztül hazudni.
    Országot tönkretenni két év sem kellett a Fidesz kormánynak, mégsem mennek az utcára az emberek, pedig jön a tél és a fagyhalál. Nem marad semmink, a nyugdíjak elinflálódnak, a rezsi és az élelmiszer egyre drágább, jöhet az éhségmenet ahelyett, hogy összefogna a nép és elzavarná ezt a tolvajbandát a fenébe. Ideje lenne riadót fújni, amig nem késő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  19. Még egy észlény – túltesz a többin, A4mutyipetin pedig pláne!
    Giró-Szász az IMF tárgyalások elhúzódásáról: túl jók a számaink!
    Bele az újságíró képibe, az emberekébe, a választóikéba, így spontán, túl jók a számaink, 3xbóvli, talán 5xbóvli jobb lenne, vagy egy államcsőd , az már maga a világsiker?!
    Dancsó József fideszes: a gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív! Ha ő mondja!
    Hát ezeket nem az evolúció, hanem a gravitáció hozta le a fáról, az már tuti!
    Azért jó, hogy láthatjuk mire képesek egyesek ott a Fideszben a pénzért, tényleg, még az anyjukat is….Nincs az a pénz, amiért soraikba kívánkoznék!
    Gusztustalanok ettől a sok hazudozástól, elszabadultak, mint a hajóágyú!
    A vezérükkel együtt ezek nagyon lenézik a népet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  20. T. girbegurba!
    Ezt írtam már egy előző hsz-ben, itt nem fog szevezkedőkre bukkani.
    A facebookon szerveződnek mindenféle megmozdulások, de “olyasféle” szerintem még ott sem! Ezen az oldalon békés emberek írják a véleményüket, néha egy két erőszakosabb hsz-t író is idetéved, vannak akik belemennek a provokációkba, de a többség hamar kiismeri a provokálókat, nem reagálunk és akkor befejezik, vagy admin elvégez egy kisebb takarítást és máris helyrebillen a békés eszmecsere!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. csakén, neked mondom, megnyugodtam
    Megvédjük a TV macit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  22. OK – ha hallok fegyveres készülődésről, feltétlenül és időben szólok!
    Addig maradunk a demokratikus megoldásoknál, főleg itt az AN oldalain))))))))
    Ha egyre idegesebbek a volt Kossuth téri hugyenották és a minuszolóik, nekünk az már fél siker!
    Sokan olvassák az AN-t, nem a semmiért szeretnék kicsinálni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Ez már megvolt?
    Egy nagyon jó összefoglaló:
    http://hvg.hu/gazdasag/20120915_fuggetlensegi_harc_imf

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. csakén, csak neked mondom, hogy a fax*at sem érdekli, hogy van-e vagy nincs-e-
    Ez legyen a ti dolgotok. Csak unalmas a rinyálás és semmittevés. Na, sziasztok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Részemről a téma lezárva a fegyveres szerveződésről.
    Nem tudom, hogy miért zavarja, hogy a napi fideszes baromságokra reagálnak az emberek?! Mit kellene tenni?
    Ha nem tetszik a hugyenottáknak, hogy mostanában tüntetések vannak, mit tehetünk, mert részükről ez csak addig volt támogatható, amíg ők tették, pl. kordonbontás, Kossuth téri nemzeti vizelde, stb.
    Itt leírjuk a véleményünket, a nyalókák, a hívők pedig olvassák, minuszolnak, álságos hsz-ket írnak, pl. én aztán nem vagyok Orbán hívő, de …. szóval a demokrácia keretei ennyit engednek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Egy parányi kis szikra, hogy végre lángra lobbanjon a lázadás futótüze:

    Gengszterballada (Kőmíves Kelemen)

    Tizenkét fideSS-es összetanakodék,
    Szép Magyarországot hogy leépítenék.
    Hogy földig rombolnák száz mázsa ezüstér,
    Száz mázsa ezüstér, kétannyi aranyér.

    Ők a parlamentben meg is megjelentek
    Országromboláshoz hozzá is kezdettek.
    Amit loptak délig, elfogyott estére,
    Amit estig loptak, elfogyott reggelre.

    Megint tanakodék tizenkét fideSS-es,
    Még több pénzt lenyúlni hogy lesz lehetséges.
    Végül a tolvajok mind egyetértettek,
    Egymás között szoros egyességet tettek:

    – Amék oligarcha hamarabb jő közénk,
    Annak játsszuk majd át mink a legtöbb közpénzt.
    Csak így nyúlhatjuk le az ország vagyonát,
    És így lophatjuk el minden tulajdonát.

    – Jó napot, jó napot tizenkét fideSS-es,
    Sok közpénzt lenyúlni hogy lesz lehetséges?
    – Jó napot, jó napot Nyerges oligarcha!
    Van itt bőven közpénz, csak bírja a marka!

    - Híjj, a mindenségit, fele se nem tréfa!
    Egész Magyarország itt a szabad préda!
    Egyedül nem tudok lopni ennyi suskát;
    Hívjuk segítségül jó haver Simicskát!

    Ment is minden rendjén, népuralom sztornó,
    Új fasizmus épült, vagy ahhoz hasonló,
    Nem volt semmi gond az istenbarma néppel,
    Mondta is a Duce elégedett képpel:

    – Testőröm, sofőröm, jó magánorvosom!
    Aksimat tölteni lenne akaratom.
    Üljünk hát kocsiba, induljunk el útra,
    Induljunk el útra, grazi klinikára…

    Közben folytatódott az ország romlása,
    A köz vagyonának szerteszét hordása
    Addig, amíg végre fel nem ébredt a nép,
    S egyre többen mondták: – Most már aztán elég!

    Tizenkét fideSS-es újfent tanakodék,
    Mitévők legyenek, hogy csituljon a nép.
    Végül megegyeztek, megkérdik a Vezért,
    Mert bárminő ukázt csak ő adhat mindég.

    Nagy sebbel meg lobbal felkerekedének,
    Négy nagy Audival útnak eredének.
    Százötvennel tépnek Graz városa felé;
    Sem kocsit, sem utast semmi baj nem lelé.

    Megérkeznek végre Graznak városába,
    Városon belül a hirös klinikára.
    Háromszor kiáltják grazi klinikára:
    – Viktor, aranyapánk, szólj bár egyet hozzánk!

    – Nem szólhatok, fiúk, kényszerzubbony szorít!
    Magos kőfalak közt vagyok bézárva itt.
    …Tizenkét fideSS-es végül be lett zárva,
    Most is ott csücsülnek ítéletre várva.

    Ám a NERtársak sem maradtak a poszton;
    Ők is osztoznak a rácson meg rabkoszton.
    S a Führerrel mi lett? Megtudjátok rögtön:
    Néki a klinika a legméltóbb börtön.

    rövid verziós, balladisztikus befejezés:

    – Nem szólhatok, fiúk, kényszerzubbony szorít!
    Magos kőfalak közt vagyok bézárva itt.
    Szívük meghasada, a föld is alatta,
    Tizenkét fideSS-es oda beléhala.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. csakén
    Csípem a kritikai szövegelemzést, mint műfajt, és ez elég jól kivesézi girosz szánalmas szövegét:
    http://egyenlito.blog.hu/2012/09/16/giro-szasz_gerincbol_es_matekbol_egyes

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. M.Waltari: Szinuhe az egyiptomi.
    ” Ha katonáink a határvidéken néhány embernek levágják a kezét, néhánynak meg feje bőrét a szemére húzzák, egyáltalán nem kegyetlenkedésből teszik. …Csupán az a célunk, hogy félelmet és rémületet keltsünk az ellenséges népekben, hogy idővel harc nélkül meghódoljanak hatalmunk előtt, s ne okozzanak maguknak felesleges kárt és pusztulást. Egyáltalán nem szeretjük az értelmetlen kártevést, azt akarjuk, hogy az idegen országok és városok minél sértetlenebbül kerüljenek uralmunk alá.
    *
    Az olyan ellenség, amelyik retteg, már félig legyőzöttnek számít.”
    Elnézést, néha azt hiszem, amit én tudok, más is tudja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  29. Olvassátok:

    http://www.imf.org/external/lang/hungarian/np/sec/pr/2012/pr12276h.pdf

    Ezután semmi, se levél, se közlemény. Erre persze Viktátor azt hazudja, hogy amit kapott, az titkos. Ha így van, akkor minek pofázik róla??????? Vagyis nincs levél, nincs lista, csak egy beteges, hatalommániás hazudozó ijesztgeti a “zembereket”. Hogy miért? Előttem gonoszka már megadta a választ…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Observer 2012. szeptember 17. hétfő 00:05
    “A magasabb és a társadalom szélesebb rétegei számára előnyökkel járó
    növekedés elérése strukturális reformokra fektetett nagyobb hangsúlyt
    követel meg.”
    .
    Ebből az egészből az látszik ki, hogy ez a csaló ezt nem akarja közzé tenni:
    “szélesebb rétegei számára előnyökkel járó”, mivel ez a titkos. Egész poklitikai
    tevékenysége ezzel ellentétes! Vagyonából látható, hogy mit harácsolt össze eddig a zegyetem után közvetlenül.
    Nem érti, hogy mi köze az IMF-nek a családi vagyon további gyarapitásához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Elvileg még nem kizárt a kompromisszum 2012. október 27. szombat | AN

Begurult Budapestre az IMF 2012. október 25. csütörtök | AN

Orbán Viktor fejezze be a hazudozást! 2012. október 15. hétfő | AN

A médiakampány megállapodási szándékra vall 2012. október 13. szombat | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS kanadaihirlap
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók