Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány: az erkölcstelenség kormánya Orbáné 2012. szeptember 2. vasárnap 18:13 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány: az erkölcstelenség kormánya Orbáné
Budapest – Az erkölcstelenség kormányának nevezte Orbán Viktor kabinetjét Gyurcsány Ferenc vasárnap. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja alternatív tanévnyitóján – az azeri baltás gyilkos kiadatására utalva – azt mondta: „Az a kormány, amely harminc ezüstért engedi eladni az ország tisztességét, amely gyilkost enged ki megérdemelt börtönbüntetéséből, ne vezessen be erkölcstant” az iskolákban. Mint ismeretes, a tantárgy az első osztálytól kötelező jelleggel nem titkoltan a katolikus egyház közpénzen történő szellemi térhódítását szolgálja a világnézetileg immár semlegesnek nem nevezhető magyar közoktatásban.
.
Az oktatási államtitkárság belvárosi épülete előtt tartott rendezvényen a nagyjából kétszáz megjelent eredetileg a többi között az iskolák államosítása és a tankötelezettség korhatárának leszállítása ellen demonstrált.
.
Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy noha a kormányfő hozzá hasonlóan „proli sorból” jött, elárulta ezt a világot, és az oktatási rendszer átalakításával azt üzeni a nehéz körülmények között élő fiataloknak: ne akarják többre vinni szüleik keserű múltjánál.
.
Az iskolák 2013. január 1-jei államosítását bírálva azt mondta: az iskola nem az államé, hanem a diákoké, a pedagógusoké, a szülőké, a helyi közösségeké, és „ha ismét demokrata kormánya lesz ennek az országnak”, vissza is adják nekik. Kifogásolta azt is, hogy az elmúlt hónapokban sok iskola egyházi fenntartásba került.
.
A miniszterelnök múlt hétvégi kőszegi beszédére utalva azt mondta, a megszavazott bizalom mindig időleges, és a kormányfőnek tudnia kell, hogy nemcsak a „kétharmad áll, mint a cövek”, de a vele szemben állók akarata és elszántsága is, azoké, akik „nyughatatlanul meg akarják buktatni ezt a rezsimet”.
.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke szerint az államosítás, valamint a mindennapos testnevelés bevezetése a kellő feltételek hiányában bizonytalanságot okoz az iskolákban.
.
Buzás Anna egyetemista azt mondta: az állami finanszírozású képzési helyek számának csökkentésével és a költségtérítés összegének megemelésével sok fiatal számára elérhetetlen luxussá vált a felsőoktatás. Szerinte a hallgatói szerződésekkel a kormányzat elvette az egyetemisták önrendelkezési szabadságát, a röghöz kötés miatt sokan elvándorolnak.
.
A DK szimpatizánsai ezután az igazságügyi minisztérium Kossuth Lajos téri épületé elé vonultak, tiltakozásul amiért a kormány pénteken kiadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársát meggyilkoló, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarovot, aki hazájában kegyelmet kapott, előléptették és visszamenőlegesen kifizették a sarzsiját.
.
Gyurcsány Ferenc újságíróknak azt mondta: kormányát is megkeresték az azeriek a kiadatás érdekében, de világos volt, hogy a Magyarországon nyolc éve fogva tartott Safarovot hazájában hősként ünnepelnék és szabadon engednék, ezért nem járultak hozzá az átszállításához. Szerinte Orbán Viktornak is ismernie kellett a várható következményeket, hiányoztak ugyanis a megfelelő garanciák – például az azeri elnök ígérete – arra, hogy a baltás gyilkosnak folytatnia kell büntetése letöltését.
.
A tüntetésen – amelyen nagyjából tucatnyi Magyarországon élő örmény is megjelent – Molnár Csaba, a DK alelnöke azzal vádolta a kormányt, hogy „áruba bocsátotta a magyarok becsületét” és szégyent hozott az országra. A politikus szerint Orbán Viktor a felelős azért, hogy a Magyarországon nyolc évig raboskodó baltás gyilkos szabadlábon lehet. Úgy fogalmazott: a kormányfő „még az ördögtől is inkább hajlandó pénzt kérni”, mint hogy megegyezzen az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, az azeri nyilatkozatok pedig világossá teszik, hogy Safarov kiadatásról egy évig tartó tárgyalások végén a magyar miniszterelnök döntött.
.
A rendezvényen többen a szervezők által kiosztott táblákat emeltek fel, ezeken a „Baltás kormány” és a „Gyilkos” felirat volt olvasható. A demonstráció lezárásaként mécseseket gyújtottak Gurgen Margarjan örmény katonatiszt emlékére, akit 2004-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában baltával vert agyon Ramil Safarov.
.
Értetlenül áll a KDNP Gyurcsány Ferenc kifogásai előtt, amelyeket az erkölcstan bevezetésével és egyes iskolák egyházi kézbe kerülésével kapcsolatban fogalmazott meg a volt miniszterelnök. A KDNP közleményében azt írta: „a miniszterelnökként megbukott, most újabb politikai formációval próbálkozó” Gyurcsány Ferenc jobban tenné, ha alternatív tanévnyitó helyett inkább olyan kérdésekre próbálna választ találni, hogy miért nem leli hosszú hónapok óta szakdolgozatát.
.
A kereszténydemokraták szerint „a most vehemensen szónokoló” Gyurcsány Ferencnek inkább arról az időszakról kellene számot adnia, amikor ő és „megpuccsolt elődje”, Medgyessy Péter idejében több mint tízezer pedagógust bocsátottak el, az oktatási költségvetésből megközelítőleg százmilliárd forintot vontak el, valamint fedezet nélküli közalkalmazotti béremelést hajtottak végre, amelynek következtében megindult az önkormányzatok eladósodása.
.
„Mindezen bűnök – kiegészülve a kisiskolák tömeges bezárásával – nem adnak alapot a volt miniszterelnöknek arra, hogy akár a napi politikai haszonszerzés céljából támadja az új oktatási rendszert”, közölték. Szerintük a rendszer „racionalizálása” elkerülhetetlen volt, a felsőoktatás kapacitásainak ésszerűsítése pedig a munkaerőpiac kívánalmaival, az Európai Unió irányelveivel és a felvételiző korosztályok demográfiai mutatóival van összhangban.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 22 szavazatból)
Gyurcsány: az erkölcstelenség kormánya Orbáné, 4.0 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

39 Reader’s Comments

  1. Ha a Kdnp szerint a közoktatásból való pénzkivonással és pedagógus elbocsátásokkal Gyurcsánynak el kellene számolni, akkor nekik még inkább a TOVÁBBI pénzkivonások és elbocsátások lelkes megszavazásával, sőt a nevükre vételével. Ha ez ugyanis indokolt – a korábbi még indokoltabb volt. A korábbi indokoltsága viszont nem támasztja alá a mostanit.
    A cikkhez:
    Niedermüller meg is indokolta a mindennapi testedzés megalapozatlanságát: miszerint azt tornaterem hiányában a falusi sportpályákon kellene végezni igen egyszerű indokkal: éghajlati sajátosságainkkal. Miszerint ez már novembertől is erősen igénybe venné a gyerekeket.
    A nagyonkeresztény viszont nagyon nemdemokratáknak egyébként volt ÉRDEMI megjegyzésük a kereszténygyilkos anyagi haszonszerzés reményében történő szabadon bocsátásáról? Magyarán a politikai prostitúcióról? Amelynek egyetlen látható eredménye eddig a magyar zászló 30 pénzezése (hadd ne magyarázzam, nézzenek utána a Bibliában) és égetése?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (41 szavazatból)
  2. És még ezek akarnak erkölcstant, már első osztálytól!

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (40 szavazatból)
  3. Jaj, Kekec, hogy lenne megjegyzésük arra, amit Gyurcsány Ferenc mondott? Meg kellett volna magyarázniuk, amit képtelenek lennének megmagyarázni, hogy hogyan fér össze a lelkükben harminc ezüstért eladni az ország, a magyar emberek tisztességét, meg a kötelező erkölcstan – amit természetesen saját szájízük szerint fognak tanítani. Megnézek majd egy erkölcstan tankönyvet, hogy legyen fogalmam arról, mit neveznek ezek a kufárok erkölcstannak.
    *
    Egyébként a fedezet nélküli közalkalmazotti béremelést ez a bagázs is megszavazta annak idején. Ha tudták, hogy nincs rá fedezet, miért szavazták meg?
    Az új oktatási rendszer abból áll ennek a bagázsnak, hogy államosítják az iskolákat, megszabják, milyen tankönyvből mit tanuljanak a diákok (mint anno a Kádár rendszerben, akkor is csak egyentankönyv volt), milyen tantervvel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (31 szavazatból)
  4. A Fidesz úgy hazudik mint a vízfolyás. Hiszen jól tudjuk, előző ciklusukban amikor 1998-2002.-ig Orbán volt kormányon 4 éven át nem emeltea fizetéseket a köszférában, a pedagógusok, a rendevédelmisek, és a többbi közszolgálati dologzó esetében sem, amit aztán utólag a Medgyessy-kormány pótolt, aztán később a baloldali kormány bevezette a diplomás minimálbért, mert Orbán idején egy kezdő diplomás, és egy utcaseprú ugyanannyi fizetést kapott. S jól tudjuk, most Orbán Viktor az, aki lecsökkenti a pályakezdők bérét, és nem kapnak majd annyit, mint ugyanazt a munkaórát, ugyanazt a munkát ellátó kollégájuk.
    Harmadrészt, a felsőoktatási intézményeket éppen Orbán Viktor záratja be.
    Negyedrészt Gyurcsány Ferenc kormánya idején lett bevezetve a Bolognai-rendszer, és az Uniós szabályoknak megfelelő élethosszig való tanulás lehetősége, mindezek alapján megállapítható, hogy a Gyurcsány-kormány idején több pedagógusra volt szükség mint most, hogy felsőoktatási intézmények sokasága zárt be.
    Ötödször Orbán-kormánynak nincs joga ahhoz, hogy meghatározhassa, hogy egy faluban élő református, evangélikus vagy zsidó vallású gyermeknek kötelező legyen katoliskus hittanra áttérnie, egyszem iskola révén a faluban, Orbánnak nincs joga megvonni mások alapvető emberi jogát a szabad vallásgyakorlás jogát, Orbán mégis megteszi. teljes mértékben egyetértek Gyurcsány Ferenccel, de a pökhendi Fidesz kormánnyal nem, mert kormányoznia kellene normális módon, és nem az a dolga, hogy az ellenzéket mocskolja olyan indodok alapján, amelynek valójában nem sok alapja van.

    A pedagógusokra visszatérve, Orbán volt az is aki most kormányon olyan törvényt hozott, hogy a pedagógusoknak át kell esniük egy alkalmassági vizsgálaton, ez azt jelenti magyarul, hogy aki nem hódol be a Fidesznek azt kirúgják. Így működik a mi diktatúránk, Orbán szerint mindenki hülye, aki ellenzékben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (49 szavazatból)
  5. AZ Amerikai Népszavát meg nagyon sajnálom, azért mert Orbán médiatörvénye alapján írja az újságját, úgy tűnik Amerikában is megszűnt a sajtószabadság, ez ám a szégyen :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -39 (47 szavazatból)
  6. Gyurcsány ismét JÓL BESZÉLT, ismét IGAZAT BESZÉLT.
    Egy beszédében TÖBB ÉRTELEM, ÖSSZESZEDETTSÉGés IGAZSÁG VAN, MINT A FIDESS KÉT ÉV ALATTI ÖSSZES BESZÉDÉBEN !!!
    .
    A jelentéktelen, nüansznyi, keresztény sosem volt seggdugacs pártocska KDNP pedig jobban teszi, ha ELDUGUL !
    Ilyen senkiházi vezetőkkel, mint semmilyen zsótika, harragh péter bá, meg az alkoholista fejű bukott híradós megélhetési politikus pálfy.
    .
    Ha fideSS-KDNP csak feleannyira lenne tehetséges, mint Gyurcsány, az ország SOSEM JUTOTT VOLNA IDÁIG, ahol most van (pedig Gyurcsányt is elég kritikusan szemlélem) !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (50 szavazatból)
  7. Frissen csórtan a Varánuszról – na ERRE a “kereszténydem(AGÓG)rata szociálpolitikára” reagáljanak inkább ezek a férgek!

    whatsoever 2012.09.02. 20:11:48
    @Fabius: Szeretnék témát ajánlani, ha szabad. Engem a héten ez a hír ütött meg a legjobban:

    A 2013-as gyógyszerkassza az 1994-es fele lesz, pedig a magyarok gyógyszerköltése európai összehasonlításban a GDP arányában kevesebb az átlagnál. Mindez súlyosbítva a gyógyszerek árának és a magyar jövedelmeknek arányával…
    Eutanázia mint kerseszténydem(agóg)okrata szociálpolitika …

    http://www.medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/megkurtitott_gyogyszerkassza__az_egeszsegugyiek_remalma
    ,,
    Nos: szerintem ezek a krisztusi elveknek nem igazán felelnek meg, tehát ez is alátámasztja Bartus igazát, hogy van a kereszténység – és van a katolicizmus az elfajulásaival együtt, a kettő meg láthatólag kizárja egymást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  8. Ennek a kormánynak az a fogalom, hogy erkölcs, annyit jelent – hogy finom legyek– mint a lepkefing. Semmit. Nem is tudom mit kellene kitalálni , hogy az jellemzőjük legyen.Egy hétig nem voltam itthon nem tudja elképzelni az aki itt a főváros környékén él, hogy pl. a Balaton környékén mennyire el van zárva az ember az információktól: pl. csak Magyar Nemzetet kap, tucatszm van még délután is , de ahhoz, hogy a 4 db. Népszavából kapjak egyet ki kell ugranom az ágyból hajnalok – hajnalán. Természetesen a klubrádió most már sehol nem fogható, kis vidéki embereknek vagy van ATV-jük , vagy nincs, de leginkább nincs, no akkor ki lehet totózni, miből tájékozódhatnak. Muszáj volt leírnom, saját bőrömön tapasztaltam, én is beszűkültem , éheztem az objektív hírforrást. Hazajövök , mit olvasok: mit csinált megint ez az őrült?? Remélem , őt keresik meg legelőször az örmény terroristák!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  9. Igazat kell adjak Gyurcsánynak. Ez a kormány 30 ezüstért mindent hajlandó megtenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (36 szavazatból)
  10. A kdnp (a fidesz fiókszervezete) csak rágalmazni tud.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  11. Tegyük élhetővé !

    volt egy szlogen , anno… , ezt elkúrtuk.
    .
    van egy új , érvényes szlogen ma : EZT ELBALTÁZTUK ! ! nem kicsit, nagyon ! És mindenhol ! a gazdaságban , a társadalom politikában, a külkapcsolatokban, az oktatásban , az egészség ügyben, a XXI. században, a fejlődési kilátásokban.
    .
    Éljen TÜNDÉRORSZÁG ! ! Hajrá magyarok !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  12. Szeretném tudni mi lett a népszámlálás eredménye? Hányan vallották magukat katolikusnak? gondolom majd kiderül, ha már az iskolák nagy részét átadják az egyházaknak. Utána talán kiderül, hogy is állunk a keresztény Magyarországgal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  13. Kedves Zita, elnézést, kifejtené, hogy mi miért Orbán médaitörvénye alapján szerkesztjük ezt a lapot? Nem tudok róla, de biztosan segítene nekünk az Ön véleménye, ha ez kívülről így látszik.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  14. Nekem most csak egy kérdésem lenne. Ha kivontak százmilliárdot az oktatásból, hogyan kaphatott 50 százalékos béremelést a közalkalmazott, amilyen a pedagógus is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  15. Azért mára napvilágot látott egy olyan verzió is, hogy ez a gaztett azért történt, hogy az azeri olajat nyomott áron kapja majd a közgép,és az E-On közbeiktatásával (ezért kell államosítani) olyan áron adják majd az olajat, hogy a Simicska – Orbán duó jó nyereséget könyvelhessen el.
    Pénzért mindent, még a hazát is???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  16. Girbegurba!

    A fidesz náci tagozata (jobbik) meg helyeselni.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  17. Úgy tűnik a kereszténydemokrata
    ERKÖLCS = MINDENT ELKÖLCS AMIG HATALMON VAGY.
    (a miniszter papbácsi már az iskolai oktatásba is bevezette)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  18. Lézer “erkölcse” is ilyen.
    A hódmezővásárhelyi választásokon is meglátszott, hogy a lakosságot a 22-es
    csapdájához hasonló állapotba helyezték. Hiszen a város kivételezett helyzetbe
    van a CHF alapú hitelből származó kötvényekkel.
    Ugyanis, ha a fidesz veszit, Hódmezővásárhely veszit és a lakosság fizethet,
    hiszen az adósság az ő adósságuk.
    Ha a fidesz nem veszit, akkor az egész ország fizetheti az ő hasznukat szolgáló
    adósságukat.
    MEGGYŐZŐ ÉRV!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  19. Erkölcs? a fidesznél és a kdnp-nél ,csak azért tudják hogy mi az hogy messze elkerülhessék.Vasútvnalakat lehetetlenitenek el járatokat ritkitanak(két vonat naponta)de a felcsút-székesfehérvár közötti lerobbant vasútvonalat felújitják.Azon csodálkozom hoy a világ közepére(felcsút)még nem terveznek nemzetközi repülő teret.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  20. Ezek fognak tanítani erkölcstant?
    Akkor vegyük elő Al Capone könyvelését, és tanítsuk abból a könyvelést!
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  21. orbán egy a felcsúti akadémiával kapcsolatos riportban azt fejtegette hogy az ottani labdarugoknak szakközépiskolát inditanak,de természetesen lessz egy lány osztály is hogy a fiuk le tudják vezetni a feszültséget és ezért ne kelljen kimenniük a táborból.Keresztény erkölcs??OHHHHHH!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  22. Gyurcsány Ferenc vehemenciáját sajnos némileg hiteltelenti a múltja – hazudtunt éjjel és nappal? reggeltől estig? hogyan is mondta? De évekről nyilatkozott. Emlékszünk még? nem az volt a baj, hogy ezt csinálta, hanem hogy kiszivárgott, amit mondott. A fidesz hatalomra jutása és annak aránya nem független tőle. Megágyazott e rendszernek.. Populizmusból, szociális érzéketlenségből, csúsztatásokból pl. ő is mutatott ezt-azt. Ő kellene nekünk? Jobb lenne szerintem, ha még jó sok évig (netán soha) nem kapaszkodna annyira a politikai szereplésért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -21 (25 szavazatból)
  23. mano,
    rendben van. Kit ajánlasz?
    .
    Hol van az a híres jobboldal? Egy éve még én is azt magyaráztam az olvasóknak, hogy nem bal meg jobb, hanem demokrácia és jogállam. Ma is tartom, hogy a “baloldal” nem baloldal, hanem valami más. Viszont az nagyon látszik, hogy amit Magyarországon jobboldalnak hívnak, az a fidesz meg a jobbik és társai. Akor inkább a “baloldal”.
    Tudsz alternatívát?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  24. Igaz beszéd Gyurcsánytól, hogy erkölcstelen kormány ne vezessen be az iskolákban erkölcs oktatást! :(

    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=159376%3Akell-e-erkoelcstan-az-iskolakban&catid=65%3Aaz-olvasok-irasai&Itemid=101

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  25. talalom – nem “kivonták” hanem átcsoportosították.
    Ugyanis nem erővel körzetesítették az iskolákat, hanem anyagi érdekeltséggel.
    Az összegért nem tenném tűzbe a kezemet, tudod bármi, amit a jobbosok állítanak, némi gyanakvással kezelendő!
    bumburi
    a Varánuszról:
    2012 április 30-án Csutora Zsolt bakui nagykövet a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át Dr. Nargis Pashayeva Narif Kizinek, aki az azeri államfő családi színházának vezetője. Gondolom egy ilyen fityegő jól mutat, és segített kicsit Csutorának tető alá hozni, hogy az azeri nemzeti olajalap akarjon vásárolni állampapírt. Az csak érdekesség, hogy Csutora Zsolt nagykövet annak a Csutora Lászlónak a testvére, akit a Fidesz fővárosi pénztárnokaként, és Simicska Lajos bizalmasaként szokás emlegetni. Simicskával a háttérben azért olyan nagyon sokat találgatni nem kell, hogy vajon mi is történt egészen pontosan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  26. Még egyszer a jobboldalról.
    Utoljára Dávid Ibolya volt mérsékelt jobboldali politikus. Egészen addig, míg ki nem derült, hogy nem ért a focihoz. Onnan kezdve ő is hiába használ dezodort.
    .
    Ennek ellenére nagyon szeretnék nem eszement baloldali, hanem józan polgári politikust látni a hazai politikai porondon. Hol késik az éji homályban? …
    Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
    A riadó vak mélységet fölverje szavával?

    Hol vagyon? Ah ezeren némán fordulnak el: álom
    Öldösi szíveiket, s velök alszik az ősi dicsőség.
    A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb
    Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  27. nyugger 2012. szeptember 3. hétfő 08:25
    Figyeld meg, ha ezek maradnak még metró is lesz Felcsúton.
    Hiszen stadionépitéssel már megelőzte a kanászt Akasztón a juhász.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  28. Kedves girbegurba.Igazad van,de azt tudnod kell,hogy a kdnp.-nak mint a fidesz kisgyermekének szót kell fogadnia és meg kell szolgálnia,amiért be lettek emelve a hatalomba.Az e párt tagjainak,pedig az erkölcs az egy nagy semmi,hiszen KERESZTÉNY demokraták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  29. Hogyan is értené egy nem keresztény, nem demokrata, nem néppárt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  30. Tegyük élhetővé ! 2012. szeptember 2. vasárnap 22:12
    Itt az Én Országom Tündérvásár.
    “Éljen TÜNDÉRORSZÁG ! ! Hajrá magyarok !”
    De:
    “Sokra sír, sokra vak börtön borul,
    Kik élünk: járunk búsan, szótlanul;
    Van aki felkél és sirván, megyen
    Uj hont keresni túl a tengeren.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. @mano: ezzel a hiteltelen gondolatmenettel nyugodtan elmehetsz haza, ott talán meg nem hallottak eleget!!! Nekem mar a konyokomon jön ki! GyF mai napig az egyik leghitelesebb magyar politikus, a tortentek ellenére . Tudom hogy boki a csorotoket, de ez a helyzet. Neki legalább volt bátorsága szembemenni a hazug múlttal, kijonnie azonban nem sikerült az utcából és nemcsak neki, nekünk sem (három igenes népszavazás )…..Most megint tombolnak a későn ébredő magyarok és nem tudni meddig tart! Talán ezen kellene kicsit elmelkedned mielőtt jössz itt a hitelességgel …..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  32. manu, Dybbuk623
    Nagyon szeretnék végre olyan józan jobboldali politikust látni, akinek jobboldalisága nem rasszizmusban, alázatos álkeresztény áhítatban, és a tőke természetes mozgásával szembeni gyűlöletben nyilvánul meg.
    Ugyanígy keresem azokat a józan baloldali politikusokat, akiknek baloldalisága nem az üres semmitmondásban és a munkavállalók érdekeinek hangoztatásában, továbbá kiváltságos helyzetük őrzésében nyilvánul meg.
    A mai “baloldali” politikusokat olyan mérsékelt jobboldali demagógoknak látom, akik baloldalinak hazudják magukat.
    A mai jobboldali politikusokat olyan szélsőséges maffiózóknak látom, akik jogkövető demokratáknak hazudják magukat.
    Van néhány őszinte politikus, ezek azonban nem képesek tömegeket maguk mellé állítani. Gyurcsányt őszintének látom, de alkalmatlannak és erőtlennek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  33. Az új oktatási rendszer tényleg komoly változást hoz: eddig csak arról volt szó, hogy a rendszerváltás előtt felnőtt generációnak kell kihalnia ahhoz, hogy az ország helyre álljon, most már a következő generáció sorsa is megpecsételődött: ők a “sárbatiport generáció”, akiket már az első osztálytól kezdve arra tanítanak: ha engedelmeskedsz – eszel, ha nem engedelmeskedsz – nem eszel. A fiatal eldöntheti, mi jobb: enni, vagy nem enni… . Ez nagyjából megfelel a kulturális színvonalnak is… Szép jövő…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  34. bumburi szept. 3., 6:28 – pénzért mindent, még a hazát is?
    Sőt és pláne – még az anyjukat is, a hatalomért és a pénzért mindent és e kettőért mindenkit feláldoznak, a 2/3 agyúak így szeretik!
    Itt is van belőlük: a nimnullák, akiknek abból van kenyerük, hogy minuszolnak és vannak, akik úgy írnak, hogy én nem vagyok fideszes, de….ők is szaporodnak ezen oldalakon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. @matyas edit: azért ez az eszel-nem eszel ügylet ennél kicsit rémisztőbb: a mai fiataloknak azt tanítják az iskolában (legalábbis felsőoktatásban), hogy amint lehet menjenek külföldre élni és ne itthon “tököljenek”. Igazat adok ennek, mert legalább nem lopják el az életüket, másik oldalról nézve ha ilyen létszámban mennek el az egyébként adót fizetni hajlandó munkavállalók és pályakezdők akkor az államcsőd bizony egyre közelebb van! A későn ébredők pedig bizony nem adóznak annyit mert ugyanolyan sunyik mint a bálványaik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. @girbegurba: valahol egyet értek veled! Azonban úgy gondolom hogy a demokratikus fejlődés mindíg az emberek fejében kezdődik el először. Ez jelenleg nálunk hiánycikk!!! Tetszik vagy nem 20 év erre kevés, ezért lenne jó az EU és annak keretei ami elvileg ezt segíthetné.
    Gondolataim lényege: lehet hogy a baloldalt szófosó szörvájvorok vannak tulsúlyban, DE ők még mindíg inkább demokratábbak mint a jelenlegi maffiózók. Ők sem a jó megoldás, hanem a kisebbik rossz, csak ő nekik eszükbe sem jutott felszámolni a jogállamot és társait kishazánkban. NAGY KÜLÖNBSÉG!:DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. girbegurba
    A politikus 1-es, és annyi a helyi értéke, ahány “nulla” áll mögötte. Magában nem sokat ér! Gyurcsány legalább nem maga is nulla!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  38. Vajon mi visz rá arra egy politikailag hiperkorrekt politikust , hogy ilyet mondjon egy mélyen vallásos keresztény kormányról ??

    Hacsak nem a mocskos , büdös , ateista , judeobolsevik aknamunka .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Sándor György humorista: “…..a cukrász habbal fedi el a selejtet, a kőműves vakolattal, az orvos földdel, Cövek a világország vezetője pedig levelezéssel…”
    Az miért nem kérdezi meg, hogy akarunk-é regisztrálni?!
    Nemcsak a kormánya, hanem a támogatói is azok, akiknek nem fáj, hogy kiárusította az országot, a becsületünket a baltás, az azeri nemzeti hős kiadatásával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A Fidesz náci stílusú propagandát folytat 2013. november 16. szombat | AN

Nőtt a DK népszerűsége a szakítással 2013. szeptember 11. szerda | AN

A legbűnösebb egyház oktatna erkölcsöt 2012. december 5. szerda | AN-álláspont/Bartus László

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos