Ronai and Ronai
AMERIKAI

Fidesz: nem lesz változás az abortusz szabályozásában 2012. szeptember 27. csütörtök 23:54 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Fidesz: nem lesz változás az abortusz szabályozásában
Szeged – Magyarországon is elindul október 15-én a magzati élet védelméért szervezett európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése – jelentette be Carlo Casini, az Európai Parlament néppárti képviselője csütörtökön Szegeden. Jelenleg is az első Orbán-kormány idején elfogadott abortuszszabályozás van életben, és ezen nem is kívánnak változtatni, jelentette ki Selmeczi Gabriella.
.
A fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez, a méltósághoz és az integritáshoz való jog az Európai Unió illetékességébe tartozó ügyekben, ez a célja a húsz tagország életvédő szervezetei által elindított kezdeményezésnek, mondta az olasz Movimento per la Vita (Mozgalom az életért) életvédő szervezet alapító elnöke a szegedi püspöki palotában tartott sajtótájékoztatón.
.
A képviselő közölte, mivel az Európai Unió hatásköre főként gazdasági és finanszírozási kérdésekre terjed ki, jelenleg azt nem lehet elérni, hogy Magyarország alaptörvényéhez hasonlóan mindenhol jogszabály rögzítse, az emberi életet a fogantatásától kezdve védelem illeti meg, azt azonban igen, hogy az embriók elpusztítását ne támogassa anyagilag a közösség.
.
A Lisszaboni Szerződéssel létrehozott európai polgári kezdeményezés lehetővé teszi, hogy egymillió – és a tagállamok legalább egynegyedéből származó – polgár közvetlenül felkérje az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogi aktusokra vonatkozó javaslatokat a hatáskörébe tartozó területeken.  Carlo Casini hangsúlyozta: jóval több mint egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni mind a huszonhét tagállamban, hogy a „sokak hangja” elérjen az unióig.
.
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kifejtette, hogy az európai civil szervezetek kezdeményezése egybecseng a magyar kormány és Magyarország törekvéseivel, hiszen az alaptörvény része a magzati élet védelme. „Minden egyes megfogant magzatra tisztelettel, becsülettel és a demográfiai helyzet miatt szükséggel nézünk ebben az országban – mondta. – Nemcsak Magyarország, hanem egész Európa jövője múlik azon, hogy a magzatot, az életet és a házasságot védjük.”
.
Kormos Kata, az MSZP szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP szerint a Fidesz szavakban erős, tettekben azonban gyenge, ha a családok és a fiatalok támogatásáról van szó. Kitért még arra, hogy a Fidesz egyre agresszívabban befurakszik a hálószobákba is, hiszen a magzatvédelem alkotmányba emelésével folyamatosan lebegtetik az abortusz tilalmát.
.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője közleményében feltette a kérdést: hol volt Kormos Kata akkor, amikor szűkítették a családi adókedvezményt, amikor 20 százalékról 25 százalékra emelték az áfa mértékét, és miért nem emelte fel a szavát akkor, amikor a gyes időtartamát lecsökkentették?
.
Selmeczi Gabriella az abortusz kérdése kapcsán kifejtette, hogy jelenleg is az a szabályozás van hatályban, amelyet még az első Orbán-kormány idején fogadott el a parlament, és ezen nem is kívánnak változtatni.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
Fidesz: nem lesz változás az abortusz szabályozásában, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:,

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Érdekes, hogy a fundamentalista/doktriner pártok milyen agresszíven érvényesítik a dogmáikat a nők kárára.
    Talán nem ártana végre a nőket is megkérdezni, mi a véleményük a dologról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. Mi van? A fidesz betart a koalíciónak? Ez érdekes.
    Olvastam a KDMP honlapján, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek. Vagyis megint politikai színterek lesznek a templomok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. A fidesz mégsem tart be a koalíciónak.
    Selmecit nem tájékoztatták a készülő törvényről:
    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=184783

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  4. Szóval lesz, csak még nem tudjuk, milyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Jesszusom, Don Ovuz!
    Kíváncsiságból kinyitottam az oldalt, ‘oszt csuktam is bé hamarvást, érzékeny gyomromra való tekintettel. Köszönet az önfeláldozó mazochizmusért mellyel olvtársaidat tájékoztattad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. Caveman
    2012. szeptember 28. péntek
    13:03
    Bocsánat, csak az összes párt benne van a hírkeresőben.
    Majd legközelebb tekintettel leszek a társulatra, még nem ismerem szabályzatot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Kövér hány nő halálára spekulál? A tehetős nők átmennek Bécsbe és abortusz tablettával elintézik a dolgot. A szegényeknek marad a javasasszony és a kötőtű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Terelés ez is! :((((((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Avi
    Nos egy női vélemény: mivel már nem csak filmen, hanem a valóságban is kihordott egy férfi egy gyermeket, semmi akadálya nincs, hogy a haza sorsáért felelősséget érző férfiak is tegyenek a népszaporulatért. Csak pár hónapi kényelmetlenség, ennyit igazán áldozhatnak a haza oltárán! Tehát aki ilyesmire igennel szavaz: azt kötelezném a műtéti teherbe esésre és kihordásra, a császármetszés élvezetéig bezáróan!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  10. Tehát uraim semmi akadály, nem kell a nők akármilyével ülni a csalánba, lehet saját pucér fenékkel is!
    http://velvet.hu/sztori/2010/08/03/megszuletett_a_terhes_ferfikent_ismert_thomas_beatie_harmadik_gyermeke/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. Ha nem lenne ilyen a gazdasági helyzet, ha lenne a fiataloknak munkalehetőség (itthon), ha az iskoláztatás nem kerülne horrorisztikus összegekbe (1-2 gyerekeseknél), ha lenne lakáshoz jutáshoz lehetőség, ha nem minimálbérből kellene családoknak megélni, amiből nem lehet a gyerekekre járó adókedvezmény leírni és sorolhatnám, hogy még mennyi minden tartja vissza a felelősen gondolkodókat a gyermekvállalástól!
    Azért ne szüljön gyereket, hogy azzal együtt nyomorogjon vagy erőn felül vállal és akkor járhat segélyért a polgármester nyakára és megszégyenülve, megalázva jöjjön ki, mert azt kapja útravalóul, hogy szült volna annyit, amennyit el tud normális körülmények között tartani!
    Ezek, akik szerint meg lehet élni 47 ezerből meg kecsketartásból és gombászásból nem is tudják miről beszélnek! Az ő pénztárcájuk nem ürül ki hó közepére, fogalmuk nincs miből, hogyan élnek itt családok ezrei….Semmi empátia nincs bennük, csak az emberek megalázását fokozzák!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Egyébként az abortusz mellett szóló legjobb érv a fidesz-frakcióban ülő droidok:
    mennyivel jobb lenne az élet nélkülük! Na és Orbán-Lázár-Kövér.stb nélkül???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Visszatér a Ratkó-korszak? 2012. szeptember 29. szombat | AN

Egyelőre megmenekül az abortuszklinika 2012. július 12. csütörtök | AN

Fellépnek Kínában a szelektív abortusz ellen 2012. május 25. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos