Ronai and Ronai
AMERIKAI

„Az emberek egyszerűen fel fognak lázadni” 2012. szeptember 15. szombat 22:55 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(220)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
„Az emberek egyszerűen fel fognak lázadni”
Budapest – További tiltakozási formákat javasolt szombaton a választási feliratkozás terve elleni egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc.
.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja budapesti rendezvényén arra kérte az MSZP-t és az LMP-t, hogy közösen bojkottálják a választási eljárási törvény parlamenti vitáját, támogatóit pedig arra buzdította, hogy petícióval tiltakozzanak, amiért a kormánypártok előzetes regisztrációhoz akarják kötni a választási részvételt.
.
Gyurcsány Ferenc szerint a választási feliratkozás százezreket zárhat ki a részvételből, azokat, akik csak az utolsó napokban, hetekben döntik el, hogy elmennek szavazni, és általában a kormány leváltására adják a voksukat.
.
Azt mondta: ha Orbán Viktor kormánya a választók bizalmának megnyerése helyett így, „jogi trükkökkel és machinációkkal” akar hatalmon maradni, akkor „Magyarország elveszíti a nyugalmát, mert az emberek egyszerűen fel fognak lázadni”.
.
A volt miniszterelnök közölte, hogy a DK élőláncot szervez a Parlament köré arra a napra, amikor az Országgyűlés a választási feliratkozás bevezetéséről dönt. Bírálta a szavazati jog kiterjesztését a határon túli magyar állampolgárokra, mondván, hogy a Fidesz a 2004-es népszavazás óta saját hatalmi céljaira próbálja felhasználni a szomszédos országokban élő magyarságot, noha akkor azt ígérte, hogy csak magyar útlevelet kapnak a kettős állampolgárok, szavazati jogot nem. Szerinte ez tudatos hazugság volt.
.
„Aki nem itt él (…), nem viseli döntésének felelősségét (…), annak nem szabad beleszólni az ügyeinkbe, mert ha ne adj’isten (…) lesz egy olyan választás, ahol az egyik párt azzal a pár százezer szavazattal győz, ami a határon túlról jön, az végzetesen meg fogja rontani a határon belül és kívül élő magyarok viszonyát, illegitimmé fogja tenni a kormányt”, jelentette ki.
.
Gyurcsány Ferenc azt a javaslatot is megfogalmazta, hogy a demokratikus ellenzéki pártok és mozgalmak közösen emlékezzenek meg október 23-áról.
.
Csaknem egyórás beszédében az ellenzéki összefogás mellett érvelve kitért arra, hogy a közös cél, „a haza ügye” fontosabb egyik vagy másik politikus érzékenységénél. A vélt vagy valós sérelmek miatt senkit sem lehet kirekeszteni a demokratikus ellenzék együttműködéséből – hangoztatta, biztatónak nevezve, hogy az MSZP és a Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatásáról biztosította a DK négy politikusának egy hétig tartó tiltakozását.
.
Ugyanakkor azt mondta: sem ő, sem pártja nem kér engedélyt másoktól a létezésre, nem a többi párttól, hanem a választóktól várnak elismerést, támogatást.
.
Beszélt arról is, hogy ha az ország bajban van, akkor nemcsak a politikusoknak, hanem mindenkinek cselekednie kell, mert vannak helyzetek, amikor nem lehet csendben maradni, akkor sem, ha megszólalni kockázatos.
.
„Lehet rossz döntéseket hozni, lehet egy alkalmatlant, egy tisztességtelent, egy gerinctelent is megválasztani miniszterelnöknek, de ha ez kiderül – és kiderült! –, akkor ne hagyják következmények nélkül”, szólt az egybegyűltekhez.
.
Molnár Csaba, a DK alelnöke arról beszélt, hogy „elsöprő erejű, a rendszert alapjaiban megrengető” változásra van szükség Magyarországon, ennek legnagyobb akadálya pedig az előzetes regisztráció, amely miatt szerinte nagyobb eséllyel marad kormányon a Fidesz-KDNP. Akciójukat mindazonáltal sikeresnek ítélte, mondván, hogy sikerült áttörni „a közöny, a fásultság és a félelem falát”.
.
.
Gyurcsány Ferencen és Molnár Csabán kívül a színpadra lépett a múlt vasárnap óta – a választási feliratkozás terve elleni tiltakozásul – velük együtt éhségsztrájkoló Niedermüller Péter DK-alelnök és Kolber István parlamenti képviselő is. A Batthyány-örökmécses előtti teret megtöltő demonstrálók mindannyiukat tapssal fogadták, és azt skandálták nekik: „Szép volt, fiúk!”
.
A rendezvényen levetítették Bitó László író, Balázsovits Lajos és Galkó Balázs színművész, Jancsó Miklós filmrendező, Lendvai Ildikó korábbi MSZP-elnök, Radnóti Sándor filozófus és Vágó István televíziós műsorvezető rövid videoüzenetét. A felvételeket akkor rögzítették, amikor felkeresték a Parlament előtti Kossuth Lajos téren éhségsztrájkoló DK-s politikusokat.
.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség múlt heti, sárvári ülésén döntött arról, hogy az állam nem fog hivatalból választási névjegyzéket vezetni, hanem az állampolgárok jelezhetik választási részvételi szándékukat. A frakciószövetség várhatóan a következő napokban nyújtja be erről szóló javaslatát az Országgyűlésnek. A regisztrációs időszak a tervek szerint 2013 szeptemberében kezdődik és tizenöt nappal a választások előtt zárul majd. Gyurcsány és három DK-s politikustársa ennek hírére kezdett egyhetes éhségsztrájkot múlt vasárnap este.
.
A Demokratikus Koalíció elnöke a szlovák hírügynökségnek szombaton azt mondta, nem kíván a következő miniszterelnök lenni. „Akkor van a legnagyobb esélyünk a győzelemre, ha sikerül összefognunk az ellenzék széles köreit. Az ellenzék összefogását olyan személynek kell megtestesítenie, aki nagyobb kompromisszumok nélkül mindenki számára elfogadható. Köztudott, hogy közöttem és néhány ellenzéki vezető között nézetbeli konfliktus van. Az a fontos, hogy ebben a folyamatban a Demokratikus Koalíció által képviselt Nyugat-barát és józan polgári politika jelen legyen. Nem engedem, hogy jelöljenek, nem jelöltetem magam a miniszterelnöki tisztségre. Ha lesz közös jelöltünk, azt fogom támogatni”, jelentette ki a volt kormányfő, aki szerint a mai magyarországi helyzet drámai.
.
Gyurcsány Ferenc azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnöknek fokozatosan csökken a támogatottsága, és ezért jogi húzásokkal próbálja meg bebiztosítani, hogy politikai veresége esetén is hatalmon tudjon maradni.
.
A DK elnöke úgy vélte: a budapesti Kossuth téren a héten folytatott éhségsztrájkja is hozzájárult ahhoz, hogy az emberekben fokozatosan tudatosuljon “a helyzet komolysága”.
.
Mesterházy Attila a demokrácia nemzetközi napjáról megemlékező közleményében azt írta: ez a nap a szabad világ minden polgárának ünnep, de Magyarországon ma kevés ok van az ünneplésre, mert „félteni és védeni” kell a demokráciát.
.
Véleményét azzal indokolta, hogy a kormány „felszámolta, korlátozta vagy uralma alá gyűrte” a jogállamiság intézményeit, nincs erős parlamentarizmus, „díszletté silányították” az Országgyűlést és nem biztosított a sajtó szabadsága sem.
.
Mesterházy Attila szerint nincs valódi demokratikus párbeszéd, mert a kormány megszüntette az együttműködést az emberek érdekeit védő társadalmi, szakmai és civil szervezetekkel. A politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz „saját hatalma megőrzése érdekében már önkényesen megváltoztatta a választási szabályokat”, most pedig „korlátozni akarja a választók alapvető jogait is”.
.
Fontos minden olyan megszólalás, tett vagy demonstráció, amely a titkos, általános és egyenlő választáshoz való jog megőrzését, a választók jogainak védelmét határozza meg célként – tette hozzá, rámutatva, ezért támogatják a volt kormányfő és társai demonstrációját is.
.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és három politikustársa múlt vasárnap kezdett egyhetes éhségsztrájkba a Kossuth téren a választási regisztráció bevezetése ellen tiltakozva.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (60 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +83 ( 97 szavazatból)
„Az emberek egyszerűen fel fognak lázadni”, 4.6 out of 5 based on 60 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(220)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

220 Reader’s Comments

  1. Egy régebbi posztomban megírtam: Bajnai és Oszkó klasszikus neoliberális közgazdászok, politikusnak nem tudni milyenek, mert 2009-ben az MSZP a fogát összeszorítva állt mellettük. Szemmel láthatóan tetszik nekik, hogy sokan bíznának bennük, de nagy lenne a csalódás. Ráadásul az üzleti életben sokkal kevesebb macerával, sokkal többet keresnek. Ha mégis ráállnának a kormányzásra, az első kormánypárti kritikára vennék a kalapjukat. Nem győzöm hangsúlyozni: türelem. Idő kell, amíg a sokak szerint megosztott, szerintem meg normálisan sokszínű Orbán ellenes erők megtalálják azt a legkisebb közös többszöröst, aminek az alapján együtt állhatnak ki. Azért vannak itt nem egészen definiált csoportok, pl. a Milla, amelyik egyszer tudott ütős tüntetést csinálni (én is ott voltam), a 4K! amiről igazán nem tudjuk, hogy mit akar, és kiket tudhat maga mögött biztosan. A Szolidaritás már kontúrosabb, róla legalább azt tudjuk, hogy szakszervezet. Velük például abban kell megegyezni, hogy a fegyveres testületek nyugdíjkedvezményeit nem lehet a 2010 előtti szinten visszaállítani. Szóval van dolog elég 2014-ig!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Angela Merkel igen jól bevált a németeknek.
    Vadai Ágnest Miniszterelnöknek! :)
    Ő nem hülye csicskákkal fogja kőrbe venni magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. agnes
    A nol.hu ma hozott éppen, talán ´Gyurcsány megint hazudott` cím alatt egy írást, ahol a felvezetés második sora árulja csak el, hogy az idézett
    félsor az LMP véleménye, és nem a Gyurcsány ellenes Fidesz-törvény szankciójának a szövegét idézik.
    No komment, a nol.hu-nak és a fenti címet adó újságírójának ugyanúgy. Fokozva: alja, aljább, legalja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  4. Senki ne üljön fel semmiféle Gyurcsány ellenes propagandának. Mindenki határozottan utasítsa vissza. Az egyik kirúgott újságíró mondta a közelmúltban a médiában, hogy ki volt adva nekik, hogy minden cikkben Gyurcsányt negatív színben kell feltüntetni, míg orbánt magasztalni. Innentől kezdve hiteltelen az egész firkász társadalom, tisztelet a kevés kivételnek.
    FIRKÁSZOK! HA TÜKÖRBE NÉZTEK KÖPJÉTEK SZEMBE MAGATOKAT!
    Én nem a ti hazug, tényt ferdítő ocsmányságaitoknak hiszek. Tisztában vagyok vele, hogy Gyurcsány úr tisztességéhez nem fér kétség. Nem tűröm tovább a becstelen senkik sárdobálását. HAVAS TE IS KÖZTÜK VAGY!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  5. proaktiv*
    Ezt olvastam én is, LMP-sek is nyomják, hogy Gyurcsány hazudott!
    Nem a szövegértelmezésükkel, hanem a gerincükkel van baj!
    Amit Jávor Benedek összenyekegett, hogy miért nem fognak össze, mert hogyaszonygya: kidolgoznak egy tervet a választásokig – ők, a 2%-s párt, akiknek a kopogtatócédulkát is a legyek hordták össze, nem fognak össze, mert lesz programjuk, amire dőlnek a szavazatok?! Mik ők, varázslók, megsuhintják a varázspálcájukat és minden rendbe fog jönni, helyreáll a demokráciánk, ezt egyedül meg tudják ígérni? Be is tudják tartani és főleg lesznek akik elhiszik?!
    Javasolnám Jávor Benedeknek, hogy tegye maga elé a tükröt és abba mondja el, miért is nem fognak össze senkivel – szerintem belepirulna…..
    Ha valaki LMP-s szavazó nézte ezt a riportot, hát az élettől is elment a kedve, hogy kikre voksolt – gondolom, hogy többet ez nem fordulhat elő!
    Kb. akkora nagy arc, mint az MSZP-é, mert ők is úgy gondolják egyedül is megnyerhetik a választásokat! Lehet, hogy a Fidesz itthon sok szavazót elveszített, de kettősék hálája pótolhatja ezt. Ezért kellene az összefogás.
    Fidesz pedig pánikolna, ha látná, hogy vannak az ellenzékben összefogásra képesek is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. A Fidesz és az MSZP együtt dolgoznak a kétosztatú politika kialakításán, ezért ekézik közösen Gyurcsányt és a DK-t. Olvasható a ‘Baloldaliság. Remény. Erő’ című MSZP stratégiában.
    Szemét banda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Állj!!!! Húúúúú!!! Most néztem meg a jávorbenedek interjút!
    Jézusom. Ilyet még nem láttam!! Húúúúúú!
    Ez hülyébb mint a Selmeczi!….és totálisan reménytelen!
    Nem véletlen,hogy egy hónap alatt veszitettek 66%!!!!!!!!!!!!!!
    szavazót a teljes lakosság körében! KÖVETELEM, igen KÖVETELEM,
    hogy ezek után se az MSZP sem a DK ne álljon szóba velük!
    Ezeknek végük!! Nagyon remélem!De hát ez a jávorizé…Még ilyet!..jujj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. A magam részéről gratuláltam Gyurcsány Ferencnek mind a célját, mind mind a demonstrációja módját illetően. Nem tudom kinek nem hiteles ez az ember, hiszen aki ért magyarul annak egyet kell érteni minden szaváal, amit evvel a tisztességtelen regisztrációs cirkusszal kíván elérni Orbán. Mindenki tudhatja mire szolgál, csupán az előre eltervezett választási csalásukat legitimizálná.Még időben, jóval a választáso előtt már tudni fogják hogyan is álla Fidesz és majd ennek megfeleően importálják a szavazóikat, mint ahogy azt 2010-ben is tették. A kétfordulós két napra kiírt választás a végén 2 nap és egy éjszakába került, hiszen még hajnalban is voltak akik szavaztak. Már ott és akkor diszkvalifikálni kellett volna az egész szavazást, de már az akkor ellenzékbe került MSZP szénája is nagyon rosszul állt. Azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára, így hát én is csak reménykedem, hátha történik olyan forulat, hogy meg sem kell várnunk a 2014-s választást és kénytelen lesz eltakarodni ez a politika szemétdombjára való, szégyenteljes kormány. Az igazság az, ha a Magyar társadalom nagyon akarná, a tömegek megdöbbentő ereje elsöpörhetné őket, mégpedig úgy hogy vére sem kell hogy hulljon senkinek. elég szomorúan írtam már evvel kapcsolatban is, hogy szerintem nemcsak a politika, de a társadalom erőtlensége is az oka, hogy csak tűrünk és tűrünk. Valószínű más társadalmakban ez teljesen másképp alakulna. Állítom egytől-ezerig fel lehetne sorolni a jelen kormány kétségbeejtő tetteit, törvénytelen törvénykezését, teljesen dilettáns intézkedéseit, melyek más társadalmakban már a legnagyobb népharagért kiált, ezért én is csak abban bízom, mint Gyurcsány Ferenc, hogy a népharag előbb elsöpri ezt a kormányt, mint hogy a választásra sor kerülne. Bízom benne, de meglehetős fenntartásokkal. Nem hittem volna magam sem, hogy egyre többször jut eszembe a Kertész Ákos által írottak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. talalom
    Én is ott voltam azon az “ütős” Milla tüntetésen. Ami nem a Milla mellett, hanem az Orbán rendszer ELLEN szólt! “Nem tetszik a rendszer”
    Ha jól értettem a mostani nyilatkozatukat, mára már eljutottak odáig, hogy nem elég elégedetlenkedni, hanem meg is kell tudni fogalmazni egy ellenzéki alternatívát a jövőre nézve. Tehát majd megjelennek a nép minden rétegéből felszólalók, akik kifejtik, hogy szerintük mi lenne a jó, üdvözítő – nincs is ezzel semmi baj. De a PÁRTOK fogják azt képviselni, tehát nagyon visszás a pártoktólé való elzárkózás!
    Az a baj az ellenzékkel, hogy mindenki a masszív közömbös tömegre hajt, akik “nem tudják” vagy “nem válaszolnak” és azt hiszik, hogy azt egyedül ők fogják tudni mozgósítani. Pedig a regisztráció erősen le fogja csökkenteni ezek jelentőségét, mert pont ezek nem fognak regisztrálni, hanem zömmel a pártok
    tudatos szavazói.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Na és a vidi is kikapott 3:0-ra.
    A választás maximális célját elérni, Orbán leváltását elég nehéz-
    A minimális célnál, hogy Orbánnak ne legyen 2/3a, több kel.
    El kell érni, hogy a Jobbikkal s legyen 2/3-a.
    Az LMP-t le kell amortizálni.
    2014-re ez elérhető.
    A leváltás csak erővel fog menni.
    Mint szóba került, az államcsőd Orbán bukását okozhatja. (Békessy ?) erre kell lobizni, hogy az IMF ne adjon pénzt és a valutatartalékhoz ne engedjenek nyúlni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. Barry1
    Bár teljesen egyetértek,de próbálj megnyugodni! “Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt magadat büntetni” Remélem sokan kezdik tisztán látni, hogy mi várható ettől a pártocskától.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Gonoszka – gondolkozz!
    Van jobb alkalom bevezetni a szükségállapotot, mint az államcsőd? A külföld örülni fog, ha betokosodunk, és nem rántjuk magunkkal a környéket. És tesznek rá, hogy belül mit művelnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Kekec! Köszi,nyugodt vagyok,mint ” Sharon Stone a Casinóban”
    (csak nehogy valami jávorszarvasról álmodjak!) Üdv Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. És mi van akkor, ha szükségállapo van? Nem lesz való világ? Liptait is csak felöltözve látjuk?Abban a pillanatban ellenőrizni kell, állandóan az utcán, meg mindenütt jelen lenni. Ezzel a rendőrséggel? Kac, kac, hogy ne mondjam ke c kec4 :)) Tudud mibe kerül a szükségállapot? Mit gondolsz a szükségállapot kihirdetése után mennyi idővel csapódik be az első gránát valahova?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Kekec! A külföld ( EU, NATO) nem fog örülni és nem fogja hagyni ,no elsősorban nem miattunk,hanem mert a példa ragadós és szerintem már rájöttek,hogy orbán
    ( a kisbetű szándékos.) sokkal nagyobb veszély mint a görög csőd. Merkel fogja
    megadni neki az utolsó figyelmeztetést. Utána lapát…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Magyar Marseillase

    Előre ország népe, harcra
    Ma diadal vár, hív hazánk!
    Ellenünk tört a kény uralma, (Orvul tört ránk egy párt uralma,)
    Romba döntötte szép hazánk,
    Romba döntötte békés hazánk.
    Halljátok? Már retteg a zsarnok,
    Őrség vigyázza otthonát,
    Nem tisztel népet, sem hazát,
    Esküjét megszegte az akarnok,

    Hajrá, egységbe hát!
    Ma harcra hív hazád!
    Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
    Vad őrült uralmát!
    Egységbe hát!

    Nem ül a zsarnok kénye rajtunk,
    pokolra mind, a hitszegőt!
    Boldog országot vív a harcunk,
    Boldog országban a jövőt,
    Boldog országban a szebb jövőt!
    Most hogy ha kell, mind összezárunk,
    És ha pár gyáva félreáll,
    Lesz elég majd, ki sorba áll,
    Ellened, zord önkény úgy csatázunk!

    Hajrá, egységbe hát!
    Ma harcra hív hazád!
    Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
    Vad őrült uralmát!
    Egységbe hát!

    Érintsd a lelkünk, ősi nagyság,
    Győzünk majd minden ellenen!
    Szállj közénk drága szent szabadság,
    S miénk lesz majd a győzelem,
    Teljes lesz majdan a győzelem!
    Honlapunkon írd oldalunkra
    Írd fel nemzetünk jelszavát,
    Hadd terjedjen kibertéren át:
    “Győz a Eszme, győz a nép uralma”!

    Hajrá, egységbe hát!
    Ma harcra hív hazád!
    Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
    Vad őrült uralmát!
    Egységbe hát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Na még egyszer, de most már tagolva (admin, törölni kéne az előzőt):

    Magyar Marseillase

    Előre ország népe, harcra
    Ma diadal vár, hív hazánk!
    Ellenünk tört a kény uralma, (Orvul tört ránk egy párt uralma,)
    Romba döntötte szép hazánk,
    Romba döntötte békés hazánk.
    Halljátok? Már retteg a zsarnok,
    Őrség vigyázza otthonát,
    Nem tisztel népet, sem hazát,
    Esküjét megszegte az akarnok,

    Hajrá, egységbe hát!
    Ma harcra hív hazád!
    Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
    Vad őrült uralmát!
    Egységbe hát!

    Nem ül a zsarnok kénye rajtunk,
    pokolra mind, a hitszegőt!
    Boldog országot vív a harcunk,
    Boldog országban a jövőt,
    Boldog országban a szebb jövőt!
    Most hogy ha kell, mind összezárunk,
    És ha pár gyáva félreáll,
    Lesz elég majd, ki sorba áll,
    Ellened, zord önkény úgy csatázunk!

    Hajrá, egységbe hát!
    Ma harcra hív hazád!
    Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
    Vad őrült uralmát!
    Egységbe hát!
    ….
    Érintsd a lelkünk, ősi nagyság,
    Győzünk majd minden ellenen!
    Szállj közénk drága szent szabadság,
    S miénk lesz majd a győzelem,
    Teljes lesz majdan a győzelem!
    Honlapunkon írd oldalunkra
    Írd fel nemzetünk jelszavát,
    Hadd terjedjen kibertéren át:
    “Győz a Eszme, győz a nép uralma”!

    Hajrá, egységbe hát!
    Ma harcra hív hazád!
    Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
    Vad őrült uralmát!
    Egységbe hát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Kaptam!

    “Kedves nyugdíjas levelezőtársaim ! Kedves ismerősöm mondta, hogy a jelenlegi
    kormány megbízásából leveleket küldenek külföldön élő egykori
    honfitársainknak / Svájcban élő ismerősünk mondta el /, hogy ha megadják
    telefonon a nemzeti konzultációs levél kérdéseire adandó válaszokat, akkor a
    kormány a telefonbeszélgetés céljából egyszeri alkalomként 2000. – forinttal
    járul hozzá a beszélgetés számlájához.
    Vajon euróban ? A másik: megy a levél a Burgenlandban élő magyarokhoz,
    jöjjenek Magyarországra egy pár napra pihenés céljából, költségeikhez
    hozzájárul a kormány, napi 1500.- forint térítéssel költségeikhez. Ez
    felkérés burkoltan regisztrációra. Igy akarják őket megfogni a választással
    kapcsolatosan regisztráláshoz. Vajon erről ki tud, miért megy ez ilyen
    susmus módjára ? Mire megy ki a játék ? Én kifejezetten ellenzem, hogy
    külföldön élő magyart be akarják vonni szavazatszerzés céljára. Csak az
    szavazzon és regisztráltassa magát aki itt él, és itt adózik. Küldjétek
    tovább, hátha felébredünk !”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. nézzetek ide!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Remélem, nagyon remélem hogy a határon kívüli magyarok meg fogjak szankcionálni ezt az Istentelen népnyúzó senkiházi bandát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A Fidesz náci stílusú propagandát folytat 2013. november 16. szombat | AN

Nőtt a DK népszerűsége a szakítással 2013. szeptember 11. szerda | AN

Brutális biztonsági őrök a Kunigunda utcában 2012. december 20. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos