Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az iszlám nevében sem zavarható meg a közrend 2012. szeptember 28. péntek 0:16 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az iszlám nevében sem zavarható meg a közrend
Strasbourg – Kiutasítással fenyegette meg csütörtökön Manuel Valls francia belügyminiszter azokat az iszlamista külföldi állampolgárokat, akik a muzulmán vallás nevében megzavarják a közrendet. A bejelentést némileg árnyalja az a körülmény, hogy Franciaország legnagyobb mecsetének az avatásán hangzott el.
.
„Nem fogok habozni kiutasítani azokat, akik az iszlám nevében súlyos veszélyt jelentenek a közrendre és akik, külföldiként a hazánkban nem tartják tiszteletben a törvényeinket és az értékeinket” – jelentette ki a vallásokért is felelős belügyminiszter a nyolc évig épült új strasbourgi nagymecset megnyitásakor. Valls ugyanakkor leszögezte, hogy „nem a rasszizmus és a fundamentalizmus jelenti az iszlámot”.
.
Az új imahely felavatására az iszlámot és Mohamed prófétát gúnyoló amerikai amatőr film és a francia Mohamed-karikatúrák miatt világszerte szervezett tiltakozások közepette került sor. A belügyminiszter a Párizsban múlt szombatra tervezett megmozdulást betiltotta, ami ritkaságnak számít a francia hatóságok részéről.
.
„A gyűlöletkeltőknek, az obskurantizmus híveinek, a fundamentalistáknak, azoknak, akik az értékeinket és az intézményeinket akarják támadni és tagadják a nők jogait, nincsen helyük a köztársaságban” – hangsúlyozta Valls. A belügyminiszter üdvözölte, hogy a franciaországi muzulmán vezetők felelősen viselkedtek a tüntetések kapcsán, a franciaországi muzulmánok pedig „bizonyították érettségüket”.
.
.
A strasbourgi nagymecset nyolc éven át épült, minaret nélkül
.
„Ahhoz, hogy valaki francia legyen vagy Franciaországban éljen, senkinek sem kell lemondania vallása gyakorlásáról és megtagadnia gyökereit” – mondta a Barcelonában született, spanyol származású francia kormánytag.
.
A híres strasbourgi katedrálistól alig két kilométerre épült mecset egy, 1500 személy befogadására alkalmas 1300 négyzetméter alapterületű imateremmel rendelkezik. Az impozáns épület tetejét egy 16 méter átmérőjű rézkupola borítja, de minaretje nincsen. A 10,5 millió euróba kerülő mecsetet 26 százalékban a helyi önkormányzat, 37 százalékban a marokkói kormány és 13 százalékban pedig Szaúd-Arábia és Kuvait finanszírozta. A megnyitó ünnepségen mintegy 1200 vendég volt jelen, köztük a finanszírozó államok képviselői, valamint a franciaországi muzulmán mellett a katolikus, a protestáns és a zsidó felekezetek vezetői.
.
Strasbourgban becslések szerint mintegy 40-60 ezer muzulmán él, ami a város lakosságának 8-12 százalékát jelenteni. Franciaország hetedik legnagyobb városa eddig több, kisebb alkalmi muzulmán imahellyel rendelkezett, de mecsetje nem volt.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 4 szavazatból)
Az iszlám nevében sem zavarható meg a közrend, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(10)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

10 Reader’s Comments

  1. Helyes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  2. A gatesofvienna.blogspot.hu “Savages? Or Wild Animals?” címen ide vágó cikket és videót tett fel, elég tanulságos.
    Nehéz fogalom a “szólásszabadság”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  3. Legalább szóban kezdenek magukhoz térni a Köztársaság és a jogállam hívei. Talán cselekedni is ennek megfelelően fognak. Úgy legyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  4. Nektek ez jött le ?
    Nekem a kàvé….
    1905-ben szétvàlasztottàk az àllamot az egyhàztól a többségében felvilàgusult honatyàk, azóta a köztàrsasàg törvényei überelik Isten, Allah és tàrsaik törvényét.
    Mert ez így pàrtatlan és a szabad vallàsgyakorlàsba beépíti egyenlô alapon az ateizmust is és bàrmely vallàs gyakorlàsàt lehetôvé teszi.
    Ezt kell most újra elmagyaràzni 100 év utàn az újonnan érkezetteknek.
    De ez nem azt jelenti, hogy a közrend folyton zavarogna, az idei Ramadam-t észre sem vettem, csak a végén, de az is lehet, hogy ez tavaly volt….
    Persze nem Marseille-ben élünk, se nem Strasbourgban, de egy 50 ezres vàrosban, ahol kevés a lakótelep, integràlódott a színesbôrûek többsége, ez nem ilyen élesen jelenik meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  5. En peldaul ezt a maszlagot,amit itt letekert a belugyminiszter nem hiszem el…azt hiszem az okokat nem kell megmagyaraznom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  6. fringe
    DE! egyrészt: miért “maszlag” A KIUTASÍTÁSSAL TÖRTÉNŐ FENYEGETŐZÉS?
    Ugyan magyarázd már el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  7. Kekec
    Azert mert nincs ver a pucajukban bevaltani a mondokajukat,csak dumalnak es ha megint tortenik valami akkor sem fognak semmit csinalni….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  8. fringe
    Azért minden kifogás ellenére elég határozottan kipakolták a gondokat okozó román és bolgár romákat is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Nezd,ezen el tudnank vitatkozni a vegtelensegig.
    Azert meg annyit,hogy egy romat kitoloncolni konnyebb.A romaktol nem tartanak annyira.
    A muszlimtol felnek mint a tuztol,ahhoz nem mernenek ilyen hatarozottsaggal nyulni,ahogy egesz Europa meg van felemlitve,nemcsak Franciaorszag.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  10. Arról szeretnék olvasni, hogy a muszlim világban keresztény templomot avatnak.
    Hallottatok már ilyenről valaha is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Pakisztán végképp kitagadja Nobel-díjasát 2012. július 9. hétfő | Rákócza Richárd

Medreszét számolt fel a kínai rendőrség 2012. június 7. csütörtök | AN

Gauck a muzulmán vallásról 2012. június 1. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos