Washington – A Pentagon szóvivője szerint a védelmi minisztérium azt fontolgatja, milyen jogi lépést tudna tenni azon könyv szerzője ellen, amely leírja az Oszama bin Laden elleni merényletet. A szerző a haditengerészet SEAL egységének kommandósa, aki egy társszerző közreműködésével írta meg a No Easy Day című memoárt. A társszerő, Kevin Maurer veterán újságíró vitatja, hogy a könyv bármi olyat tartalmazna, ami veszélyeztetné a haditengerészet különleges egységeinek jövendőbeli küldetéseit.
.
A kötet beszámol az al-Kaida vezér elleni tavaly májusi titkos akcióról és az arra való felkészülésről. Mint kiderült, a könyvet Mark Owen néven jegyző volt kommandós nem más, mint Matt Bissonnette, egyelőre azonban kétséges, milyen alapon tudnának fellépni ellene. A fellépésről egyébként az Igazságügyi Minisztérium jogosult dönteni, amely egyelőre nem kommentálta a történteket. A könyv a héten jelent meg a boltokban.
.
George Little, a Pentagon szóvivője azt mondta, nem kétséges, hogy a könyv anyagát alá kellett volna vetni kormányzati cenzúrának, mert az érzékeny természetű és titkos információkat tartalmaz. Sean Pybus ellentengernagy, a haditengerészet különleges hadviselésért felelős parancsnokságának első embere – akinek a hatáskörébe a SEAL is tartozik – azt írta, kiábrándítónak és zavarba ejtőnek tartja – egész csapatával együtt – a kiszivárogtatást, főleg hogy arra egy elnökválasztás kellős közepén került sor.
.
Kevin Maurer, a kötet társszerzője ezzel szemben úgy vélekedik, a szerkesztéskor nagy gondossággal jártak el, és a könyvbe semmi kártékony nem kerülhetett.
.
Maga Bissonnette a CBS 60 Minutes című műsorának azt nyilatkozta, a műveletnek nem az volt az elsődleges célja, hogy Oszama bin Ladent megöljék, jobban szerették volna élve elfogni. „Nem azért küldtek be minket, hogy öljük meg”, állította.



Még stoppolható a kiadás, vagy nem?
Utólagos cenzúra, vagy bezúzás!
Miafene..más a seal.-ek is hülyülnek ?
Eddig úgytudtam megbízhatóak.
Azért lássuk be! A demokráciának is lehetnek hátrányai az ország érekeire nézve!
Furcsának lehet tartani a demokráciában is sok mindent. Csak egy példa:
a személyeddel kapcsolatos ügyeid sem tartoznak másra, kizárólag meghatározott
okokból lehetnek egyes vonatkozásban nyilvánosak.
.
Egész más dolog egy ilyen akcióval kapcsolatos belső katonai vonatkozású
információk, vagy egy teljesen nyilvánvaló részcél:
OBAMA ÉLVE ÉRT VOLNA A LEGTÖBBET A BIRÓSÁG ELŐTT.
Igy halála után, mindenki azt gondol és állit, amit csak akar.
“OBAMA ÉLVE ÉRT VOLNA A LEGTÖBBET A BIRÓSÁG ELŐTT.”
Mármint Oszama, ugye?