Külföldön is kaszálni akar a Fidesz 2012. augusztus 8. szerda 21:26 | AN Forrás: MTI

Külföldön is kaszálni akar a Fidesz
Budapest – Az OECD módosította a kettős adóztatás elkerüléséről szóló modellegyezményének információcsere cikkét és a hozzá tartozó kommentárt, ez jelentős változás, mert így a magyar adóhatóság is hatékonyabban léphet fel azokkal szemben, akik külföldön próbálják eltitkolni jövedelmüket, közölte a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.
.
A közlemény szerint míg az adóhatóságok saját országukban általában könnyebb helyzetben vannak, és folyamatosan kérhetnek információt az adózóktól, más hatóságoktól vagy pénzintézetektől, ezzel szemben a külföldön tevékenykedők körében jóval nehezebb a tényleges jövedelem felderítése. Az adóhatóságok közötti együttműködést többek között az államok által kötött kétoldalú adóegyezmények segíthetik, melyek nemcsak az Európai Unión belül, hanem azonkívül is lehetővé tehetik az információcserét.
.
A közlemény kitér arra: az adóhatóságoknak eddig is lehetősége volt kérelemre történő, automatikus vagy spontán információátadásra. Az egy-egy adózóra vonatkozó adatokat az adóhatóságok saját területükön belül folyamatosan gyűjtik és nyilvántartják, majd akár megkeresés alapján, akár előre meghatározott rendszerességgel egyik államból a másikba továbbítják. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hozzájuthat például egy magyar adózónak a külföldi érdekeltségeire, kamat-, osztalék- vagy jogdíjjövedelmére vonatkozó információhoz, feltéve, hogy az érintett állammal van Magyarországnak adóegyezménye.
.
„Az információk adóhatóságok közötti áramlása a gyakorlatban viszonosság alapján történik, ami nem garantálja azt, hogy minden adóhatóság egyforma mennyiségű és minőségű adatot továbbít. Magyarország a kifelé menő információkat tekintve az élen jár, azonban nem kap – még a több mint hetven bilaterális egyezményének köszönhetően sem – elegendő információt a többi államtól. Ennek következtében nem tud ugyanolyan hatásfokkal részt venni a jövedelmek eltitkolásának felfedésében és így fiskális érdekeinek érvényesítése is csökken”, áll a közleményben.
.
Az OECD újításának tekinthető, hogy az automatikus adatszolgáltatás kiterjeszthető az adózók egy egész csoportjára is, anélkül, hogy egyenként megneveznék őket. Ez néhány állam vonatkozásában az adózókra kifejezetten hátrányos lehet, ugyanis anélkül, hogy érintettek lennének saját adóhatóságuk szempontjából, egy külföldi információáramlásnak mégis az alanyaivá válhatnak. Továbbá, egyik adóhatóság sem köteles értesíteni adózóit arról, hogy róluk milyen adatokat szolgáltatott, illetve rájuk vonatkozóan érkezett-e más államból megkeresés.
.
A kétoldalú egyezmények továbbra is tartalmaznak bizonyos korlátozásokat, így adott esetben nem kerülhet sor az információk átadására. Eddig ilyen korlátnak minősültek egy állam belső jogszabályai és közigazgatási gyakorlata, valamint az üzleti, ipari, kereskedelmi titok és a közrend.
.
A közlemény szerint az OECD kommentára most további korlátot is állít azzal, hogy kimondja: az információkat nem adhatják át, ha azok az adófizető adóügyei tekintetében valószínűleg nem lényegesek. Ilyenkor az adóhatóságra hárul annak bizonyítása, hogy az információk előreláthatóan relevánsak-e saját adóellenőrzési tevékenysége lefolytatásához.
.
Az automatikus információcsere az adózókra kifejezetten hátrányos lehet, mert az adóhatóság bizonyos időközönként olyan információkhoz juthat, ami akár külföldi bank vagy más pénzügyi intézmény birtokában van.
.
„A banktitok leküzdése elleni kiéleződött harcban az információcsere egy olyan adminisztratív eszköz az adóhatóságok kezében, amellyel hatékonyabban képesek a határokat átívelő adóügyek terén az együttműködésre, a belső adóellenőrzések lefolytatására és az adóelkerülés megakadályozására. Az automatikus információcsere teljes körű és hatékony működésével az adóversenyben jelenleg előnyt élvező államok – és így adózóik is – nehéz helyzetbe kerülhetnek”, mondta Békés Balázs, az iroda adópartnere.
.
Az iroda közleménye kitér arra: az OECD által elfogadott modellegyezmény-módosítások egyértelműen az információcsere adóhatóságok közötti megkönnyítését célozzák, de kérdés, hogyan működik ez majd a gyakorlatban. Az egyes adóegyezmények csak az érintett – rendszerint két – szerződő államot kötelezik, és számos adóparadicsomi állammal nincs is kétoldalú egyezmény, olvasható a közleményben.
.
A külföldön élők megsarcolásának ötlete nem először röppen fel Magyarországon, mióta a Fidesz hatalmon van. Jóllehet sokkal könnyebb vele fenyegetőzni, mint azt ténylegesen valóra váltani, az ötlet többszöri felröppentése arra utal, hogy a diktatúrának lassan kifogy a pénze, és janicsárjai pótlólagos forrásokat kívánnak hatalmukba keríteni.

safest casino mobile australia players فتحة الفوز بالجائزة الكبرى اكسبرس http://etek.chalmers.se/?node=Elvis-Multi-Strike-svenska-spelautomater-online&40a=bd Elvis Multi-Strike svenska spelautomater online http://rondom.net/?node=%D8%A7%D9%84%D8%B4%D9%8A%D8%B9%D8%A9-%D8%A7%D9%84%D8%B5%D9%81%D9%88%D9%8A%D9%8A%D9%86-%D8%A7%D9%84%D9%83%D9%86%D8%B2-20-%D8%AE%D8%B7%D9%88%D8%B7-%D9%81%D8%AA%D8%AD%D8%A9&a78=e2 الشيعة الصفويين الكنز 20 خطوط فتحة Joker Jester kolikkopelit

28 Reader’s Comments

  1. Tegyük élhetővé !

    bocsánat nem a cikkhez, de a mai MO-hoz :
    .
    Egy hozzászóló irása elgondolkodtatott, tudniillik az hogy vannak, akik jelenleg hazánk utolsó megmaradt nemzeti vagyonát “mentik” át jogtalanul off-shore cégekkel elfedett magántulajdonba .
    Javaslatom :
    A jelenleg regnálók legyenek 4. Köztársaság DNS adatbázisba regisztrálva.(ez nem Kubatov lista)
    A hozzászóló szerint a regnálók raboltak annyit, hogy új személy azonossággal , átszabott arccal vidáman leélhetik maradék életüket távol a tönkretett országtól. (a nemzet megnyomorítása, szolgasorsban tartása ne lehessen célja egyetlen késöbbi magyar diktátor palántának, ezért buktassuk meg Orbánt , hazug rendszerét, legyen teljes elszámoltatás , példás, elriasztó kiszabott , végrehajtott büntetésekkel ! )
    .
    Teljesen békés , csendes , nem feltűnő módon lehet gyűjteni DNS mintákat a diktátorról, (és közvetlen környezetétől), a fidesz-kdnp krémjéről, a parlamentben ülő NERtársakról, jelentősebb Nyaloncokról .
    Törvényesen ! A 3. és 4. Köztársaság törvényei szerint mindenkinek kötelessége a maga módján elhárítani a kizárólagos hatalomra törők cselekedeteit * . Adott személy azonosítása, jogos büntetés bizonyíthatósága – DNS , ujjlenyomat alapján – is ide tartozik.
    Lehet ez egy tisztára mosott ,vendéglői pohár, melyből NER-krém társ fogyasztott, egy hajszál ,…Lehet ezt háttérben is összegyüjteni.

    .
    * fogalmazásom pongyola, elnézést kérek ezért, én nem vagyok jogász.
    .
    más: De kiakadtam azon is , hogy az Info rádióban arról vitatkoztak minap, hogy jogos-e az , ha valaki regisztrál, de nem szavaz a választásokon,és akkor megbüntetik. (23 éves újságírói együttműködés folytatódik. És a nép félrevezetése. Mert nem az a kérdés hogy kapjon-e büntetést, hanem az a kérdés , hogy szabad választást ne listázzanak, ne korlátozzanak, ne akadályozzanak. Az is elhangzott a műsorban, hogy aki regisztrál, de nem megy el szavazni, azt KIZÁRJÁK A KÖVETKEZŐ, négy évvel késöbbi VÁLASZTÁSOKBÓL IS)
    vegyük elő a fidesz értelmező szótárt,és fordítsuk le magyarra :
    SZAVAZAT KORLÁTOZÁSRA, MEGVONÁSRA KÉSZÜLNEK. (Látják már mennyien utálják őket) és beépitenek egy több hónapon keresztül húzható választási csalás sorozatot a választói rendszerbe.
    (Ki dönti el , ma hogy ki szavazhat ? Szerintem a fidesz-kdnp maffia koalició . a nemzetbiztonsági szolgálatokkal támogatva – mely kinek az irányítása alatt van most? és a belügy ?

    domináns félre informált szavazó bázis1 : média ferdítés az adófizetők pénzén, az adófizetők érdekei ellenében TV , rádió, újság
    félre informált szavazó bázis2 – egyházi hazug politizálás templomokban , iskolákban, …
    orban-diktatúra kreatív csalásai pl: ellenzéki nem kap kopogtató cédulát, nem szavazhat formai okokból, “szavazhatna” , de szolgálatba rendelik ,
    4millió magyarországi szavazó , de 5-6 millió levélben szavazó külhoni , mind ez ellenőrízhetetlenül

    ….de lesz itt még további felsorolható indok a választási csalásokra 2014-ig, mert egy a jelszó : CSAK A FIDESZ ! ! )
    Éljen Fidesz !(de ne sokáig)
    szeretném : Magyarországnak az a fele, mely fejlődni szeretne, mely lépést szeretne tartani a HALADÓ VILÁGGAL hónapokon belül rázza le a magáról a tucatnyi kollégista parazitát !!! ( ha kitőr a LERÁZÁSI HADMŰVELET , – amit azonnal felismerünk.. – , álljon le azonnal az egész ország a munkával , legyenek sztrájkok, útlezárások, általános munka beszüntetés, a polgárság igazoltassa a lezárt közlekedési utakon a politikusokat, rendőröket, TEKeseket. A politikusok mozgását kérjük jelentsék a nyilvánosságnak ! )
    Magyarország kerüljön végre a magyar nép kontrolja alá. Szerintem ‘A 23 év politikusai’ lépjenek legalább egy lépést hátra .

    .
    Viktor , erre a beírásra beindul az agyad ? a követő pávatáncod egy pillanat alatt felismerjük és kivédjük !
    Ha lesz jobbikos provokáció, 4 óra alatt közöljük a VILÁGGAL !
    .
    Megkérlek Viktor, Magyarország diktatórikus miniszterelnőke , ne legyél öngyilkos !!!
    Ez fontos lenne NEKÜNK, az igazi Magyar Nemzetnek.Szeretnénk ha a kérdéseinkre bíróság elött válaszolnál.

    .

    (közeledik AZ A nap)

  2. Orbán nem lesz öngyilkos.
    Sokkal nagyobb az esély, hogy elteszik láb alól, hogy ne beszélhessen.
    A saját védelmükben legalább 5 olyan személy van, akiknek Orbán hirtelen halála adott esetben nagy hasznot hajtana.
    Van kedvetek felsorolni?
    Az országnak minden esetre élve sokkal értékesebb, mint halva.

  3. Rákosi pajtás meg kaszál…Vagy Torgyán papa? Nem olyan jó már a szemem…Vagy az az ütődött Orbán akar magyar parasztot játszani nyírt füvön?Nooormáááliiis???
    Ami meg a cikket illeti.Jó lenne, ha a sok fideszes kupcihéder lebukna a külföldre menekített pénzével együtt….

  4. Tegyük élhetővé !

    elkeseredettségemben tovább irom:

    ORSZÁGUNK EGY GERINCTELEN félázsiai szarkupac ? egy … disznóól? egy genetikai jobbágy halmaz ?
    Vezetőinknek vannak-e tartásuk , vagy mindig a pénz irányába hajlanak , mint egy intelligens szívószál ? Hajlik , ahonnan pénz jön, és elszív mindent, mint a pióca. Magyar érdekek pénzért hanyagolva?
    Lakosainknak vannak-e gerince ?

    .
    Ki a gerinc ? Ki a nemzet gerince ma Magyarországon , van-e ilyen ?
    Schmitt Pál? Orbán Viktor? Puch izé pénztárnok ? Demján Sándor ? Széles nem beruházó polgártárs? Újságírók kik , megfáradt , gondokkal terhelt embereket 5 percben (félre)tájékoztatnak ?
    .
    Ki ma Magyarország gerince ? Mi lesz ebből az országból gerinc nélkül ?

    .
    orban miniszterelnökúrból az utolsó megvetés hangja szólalt meg pár héttel ezelött, B+ elloptam a nyugdíjadat, a gyógyszeredet, a munkahelyedet,a médiádat … és mégsem harcolsz ellenem , disznóól magyar , még beléd sem tudok rúgni ?
    Félázsiai csűrhe !!
    Kapsz akkor még ostorcsapást és légy rabszolgám.

    Életben nem láttam még termelést, nem is dolgoztam, de megszabom neked , hogy 18.századi körülményeknek megfelelően dolgozz .
    Egyre szegényebben, egyre hívőbben.

    Csak ne élj sokáig, ne legyél beteg.
    Hajrá csak ÉN !
    .
    (én nem ilyen országban szeretnék élni)

  5. Tetszik a kép, jó reklám a közmunka-programhoz!:-P

  6. Csak az az elszomorító, hogy a fídesz másodszor is hatalomra került úgy, hogy már Albert Györgyi is megnevezte azokat, akik a nagy pénzeket megmentették Orbánéknak, de megis teljhatalmú ura lett ennek az országnak a vezér, aki most már nem csak a népét akarja hülyének nézni, hanem telhetetlensége miatt már a csillagos ég a határ! És a pénzükből áldoz is beteges vágyainak kiélésére!

  7. Még mázlink van, hogy az EU tagjai vagyunk, de amit az oktatással akar művelni, az katasztrófa, mert ez csak a már így is megnyomorított fiatalokat sújtja majd, és erre nem lehet egy ország jövőjét alapozni! Magyarul rendesen vágja azt a fát, ami még az elöregedő társadalomnál is rosszabb lesz!

  8. És ami tényleg borzasztó, hogy a fídesz szavazói, ezeken a megfogalmazott kritikákon most még csak jókat mulatatnak, és Hitlernek előbb állítanának szobrot, mint elgondolkodnának azon, hogy 2év alatt vajon miért jutottunk idáig!
    Kálmán Olgáékon, pedig gúnyolódnak, holott a tragikus sorsukra már kevésbé figyelnek oda!

  9. Mi közös a Diktátorokba?
    A szomszéd országban, Romániába a diktátor ,,SCORNICSESTI – T” nevezte szülő falujának, az igazi szülő hely ,,TATÁRÉNI” volt, volt mert azt le dozerolta a diktátor azért hogy nyoma vesszen az igazi szülő falujának.
    Szóval, SCORNICSESTI -ben épített Stadiont, a foci csapatot felkarolta, a varost kiemelte, kiépítette és sok ideig volt amikor oda látogatót a külföldi főméltóságokkal!
    A sajto mindig ,,hozsanna-kat” írogatott a SCORNICSESTI népről, például ott szüreteltek a legtöbbet, ott dolgoztak a legjobban a parasztok és a munkások, ott és ott!
    A diktátor bukása után a varost, megviselte mindez! Es miért?

  10. Nagyon nehez ugy nyugatra indulni, hogy orban-barat orszagba erkezzen az ember, ennelfogva pont annyira fognak orbannal egyuttmukodni ezek, ahogy szeretik ot magat is. Tehat nem kell aggodni, kimesz, kinnmaradsz, egy budos fillert nem kell fizetned sem orbannak, sem senkinek ebben az orszagban. Kesz-pasz.

  11. Orbanisztánban 1hülye Szijjártó=10 orvos(bérügyileg)! Pap Magorból hamarosan “valaki” lesz, bárki meglássa!
    Ha már lehet érettségivel miniszter valaki, akkor nem kell csodálkozni, hogy nem a tudás, hanem a nyelvcsapás számít! Ráadásnak itt a javaslat: képzés nélküliek alkalmazása adókedvezményt jelent (Némethné mennyi adókedvezményt jelent a minisztériumnak?!)….felbutított ország!
    Így aztán 100 milliókért adják a tanácsokat (közel ezer külsős) a minisztériumoknak – nem jobb lenne, ha mindjárt a tanácsadó cégek vezetnék az országot?!
    Orbanisztán – Magyar Köz(gép)társaság, melyhez még mindig vakon tapsolnak olyan elvtelenek, akiknek a zsebük már régen megtelt és persze olyanok is, akik pár fillérért/morzsákért eladták a lelküket(pl.alcsuti miniszolók)!
    Hol van a felelősségérzet és a hazaszeretet ezekben a nagyon magyarokban?!

  12. Igen “(Tegyük élhetövé)” jövönket hogy élni tudjunk”!!!!!!

    (orban miniszterelnökúrból az utolsó megvetés hangja szólalt meg pár héttel ezelött, B+ elloptam a nyugdíjadat, a gyógyszeredet, a munkahelyedet,a médiádat … és mégsem harcolsz ellenem , disznóól magyar , még beléd sem tudok rúgni ?
    Félázsiai csűrhe !!
    Kapsz akkor még ostorcsapást és légy rabszolgám.

    Életben nem láttam még termelést, nem is dolgoztam, de megszabom neked , hogy 18.századi körülményeknek megfelelően dolgozz .
    Egyre szegényebben, egyre hívőbben.

    Csak ne élj sokáig, ne legyél beteg.
    Hajrá csak ÉN !)

    Ez ahogyan te látod, igy igaz!!!! Gyakorolja az embereken meddig mehet!!!
    Szótlanul türik az emberek 2/3-da!!! de!!!, ezt is Orbán Viktor szervezte meg elöre a félelem keltést a jobbikkal!!!!Meg a kényszer a márol holnapra éléssel!!
    Csak azt nem értem, miért félnek az emberek sajátmaguk mellett szólni, hiszen a jövötöl kell félniek!!! A Ma még ott van!!!” amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra!!!!!!!
    Csak az a lehetöség van mindent megbénitani strájkolni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  13. Ismét leírom:
    Amíg fizetük az adóságunkat, a “művelt nyugat” etűri a Döglött Ló minden aljasságát.
    Csak emlékeztetőűl: a Nagy Szovjetúnió is benyújtotta 1956 számláját.
    Ha a jelenlegi rendszer megdöntéséhez külföldi beavatkozásra lesz szükség, borítékolható, hogy a “segítők” benyújták a számlát, és nem önköltséges szinten. Szerintem erre játszik jónéhány befolyásos nyugati üzletember.

  14. Végre megtalálta a neki való szakmát,de még ezt is tanulnia kell.Sokan felvetették hogy orbán mért nem ment a olimpiára,fideszesektől halottam a két indokot: nem bizott abban hogy sikeresek leszünk és saját szavai “nem égetem magam” valamint az hogy a külföldi politikusok nem szivesen fognak kezet vele inkább elkerülik.

  15. Azért félnek, mert nem hiszik el, hogy százan erősebbek egynél, ezren erősebbek tíznél, százezren erősebbek ezernél, egymillióan erősebbek tízezernél….
    .
    NEM HISZIK EL!!!!

  16. “Félázsiai csürhe”? Régi dakota közmondás szerint:
    FEJÉTŐL BŰZLIK…..

  17. gyümölcskartárs
    Nem kell Ázsiába vagy az usákokhoz menni.
    Van erre egy jó magyar közmondásunk is:
    .
    KI MINT ÉL, ÚGY ITÉL !
    .
    (remélem ez látják rajta egész Európában)

  18. Ilyenkor miért nem vagyok én ott a pálya szélén?
    A kaszáló embörkének bekiabálnék, hallja meg a világ:
    - Hej kaszakő, kaszakő! Mi az apád f. kő?

  19. Szakadjak meg, nem látom a kaszát, pedig már meg is nagyítottam a képet. Se fű, se kasza. Ennyire féltették ovi-t ? Vagy az én szemem rossz?
    Vagy csak a kaszanyéllel a lyukat tömi?

  20. voisine,
    van ott egy pici árnyékféle, szóval szerintem azt a pillanatot sikerült elkapni, mikor a kasza pengéje szemben van az objektívvel. magyarán: lazán oda van támasztva a szerszám a nyírt fűnek, ahogy már
    bumburi
    is felvetette: “Vagy az az ütődött Orbán akar magyar parasztot játszani nyírt füvön?Nooormáááliiis???”
    (Lásd még kordonbontás: “Fogjuk meg, és vigyétek!)

  21. Ecsém itt valami történik. Olimpiai magyar csapat ötös. A Videotontól majd elájultam. MOL, OTP terjeszkedik. Hihetelen tartaléka van az országnak. Ez az Orbán nem a levegőbe beszél. Ecsém, kezdem visszanyerni a hitem.

  22. Minden hozzászólás KIVÁLÓ !( a cipőjének szép hosszú orra van )

  23. Jumbó
    Ne ájulj el, mert van az a pénz…
    Amiért mások dolgoztak meg, és megint mások osztják szét. Azoknak, akiknek akarják. Most a sport van napirenden. Egyébként is: az olimpiai felkészülés nem két éves program, ahhoz több idő kell. Szerinted nem látszik, hány éve dolgoznak rajta a sportolók? Van, akiknek ez már a sokadik (érmes) olimpiájuk.
    .
    A MOL-hoz: azt is tudod, hogy a cég havi 13 milliárd forintot veszít a közel másfél éves szíriai vérengzések miatt? Ne dőlj be a híradásoknak, mert manipuláltan kapod a híreket. A hurrá-optimizmus nem szivárog le az átlagemberekhez , mert van szemük – az árcédulákhoz -, és csak a megvezethető felszínt kábítja.
    Nyugodt lehetsz benne, hogy Orbán a levegőbe beszél.

  24. Noskó istvánné
    “a cipőjének szép hosszú orra van”
    … és még szebb magas sarka. A kaszanyélhez? (Élesben nem merték rábízni, még megvágta volna vele a lábát. Figyelik ketten is, nehogy véletlenül megsérüljön; az árnyékuk árulkodik róla.)

  25. voisine aug. 09. 15:23!
    Nincs kasza, csak a nyele, ezt nevezik bugriséknál golfozásnak…..
    TEK levetette a kaszát, nehogy megvágja magát a mindenhez kíválóan szagértő 3xbóvlis.

  26. Aki bagázsba született, bagázsként fogja végezni……., csak már itt tartanánk! – mert ebből a zennyből elég volt, amit az emberekkel játszik, gátlástalanul, mocskosul visszaélve hatalmával! SENKI NEM ERRE SZAVAZOTT,
    Viktor NEM UNOD MÉG AZ ALAKÍTÁSAIDAT, TE SZÉLHÁMOS, SZ@R ALAK!

  27. Kasza helyett a bűnüldözési helyzetkép éleződött, azaz tisztulni készült. Tettek ellene, hogy tompuljon ( a nép agya):
    .
    “Már nem törvénytelen a szervezett bűnözés?
    Ilyesmire lehet következtetni abból, hogy az Orbán adminisztráció Pintér ága felszámolta a szervezett bűnözés elleni alosztályát. Lehet, hogy nem is az emberekkel, csak a definíciókkal van baj.”

    http://magyaratveres.blog.hu/2012/08/10/mar_nem_torvenytelen_a_szervezett_bunozes?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201208

  28. Jumbo
    Mi köze Orbán levegőbe beszélésének az Olimpiai magyar csapat és a Videoton jó szerepléséhez? Mi köze továbbá az OTP és a MOL terjeszkedéséhez? Hát ha egyszer itthon elqurták a gazdasági helyzetet, akkor csak külföldön érdemes befektetni. Hihetelen tartaléka van az országnak? Na várj csak, amikor márciusban elkezdik eltapsolni!

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó csepp pálinkáig harcolunk 2014. április 11. péntek

Elég volt a rombolásból 2014. január 5. vasárnap

Civil Kurázsi díj Horváth Andrásnak 2013. december 22. vasárnap


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS torokmonika
Videók

Blogok