Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Porrajmosra, a roma Soára emlékeztek 2012. augusztus 2. csütörtök 18:54 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Porrajmosra, a roma Soára emlékeztek
Nagykanizsa – Hamis napi politikai üzenetek küldésére használták fel a roma holokauszt évfordulójához kötődő hétfői nagykanizsai rendezvényt a felszólalók a Jobbik szerint, amelynek Zala megyei és nagykanizsai szervezetének elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is közölte: Mirkóczki Ádám nyilas képviselő szerdán visszavonta, de új változatban ismét beterjeszti azt a törvényjavaslatát, amely a bűnügyi nyilvántartások részévé tenné a bűnelkövetők etnikai jellegét. A teljes nemzet összefogására van szükség, hogy a romák kirekesztését és a kisebbségek elleni gyűlöletkeltést meg lehessen állítani, s a cigányság, amely a rendszerváltozás legnagyobb vesztese lett, méltó oktatási és foglalkoztatási helyzetbe kerüljön, írta a Fidesz parlamenti frakciója a roma holokauszt évfordulója alkalmából közleményében.
.
Zakó László országgyűlési képviselő a rendezvényről szóló tudósításokból tájékozódva jelentette ki, hogy a nagykanizsai megemlékezést „szinte mindenki, aki ott felszólalt, arra használta fel, hogy napi politikai hamis üzeneteket küldjön” a társadalom felé. Már be sem csomagolják azokat a mondanivalókat, amiket elsősorban a Jobbiknak szánnak  értékelte.
.
A hungarista politikus elfogadhatatlannak nevezte az országos főrabbi kijelentését, amely szerint Magyarországot egységesen bűnösnek tartja a korabeli eseményekért. „Mi tagadjuk a kollektív bűnösség elvét”, ami történt annak idején, azt „nem egy egész társadalom, hanem az akkori politika bizonyos szereplői tették”, hangoztatta Zakó, aki szerint az akkori és a jelenkori Magyarország, illetve politikai szereplői között vont párhuzamot azért nem fogadja el az ellenzéki párt, mert „csak és kizárólag ránk vonatkoztatják”, miközben szerinte ma a Jobbik az egyedüli párt, amelyik határozott javaslattal él a cigányság felzárkóztatását illetően, „komolyan veszi ezt a társadalmi problémát”.
.
A képviselő úgy vélekedett, hogy a cigányság felzárkóztatási programjára az előző két ciklusban fordított 120 milliárd forint „ablakon kidobott pénz volt, mert semmilyen eredményt nem hozott”. A „békés együttélésre alkalmatlan társadalmi népcsoportok vannak, amelyeknek a megfegyelmezése törvények módosítását kívánja meg”, ezért is kezdeményezték már tavaly a halálbüntetés visszaállítását, folytatta.
.
Közölte egyúttal, hogy frakciótársa, Mirkóczki Ádám szerdán visszavonta azt a törvényjavaslatát, amely amerikai mintára a bűnelkövetők rasszjegyei alapján próbálja egyértelművé tenni a bűnelkövető személyét, de hozzátette, hogy tudomása szerint politikustársa „egy finomított változatot fog beadni”.
.
Zakó hangsúlyozta: a képviselőcsoport fájdalommal emlékezik a roma holokausztra, mert ennek a napnak az éjjelén több ezer cigányt, főként nőket és gyerekeket gyilkoltak meg az auschwitzi koncentrációs táborban 1944-ben.
.
Az MSZP szerint a roma Holokauszt évfordulója kapcsán az emlékezésnek szólnia kell az 1944-es események mellett a jelennek is, amelynek ma „ismét része az a kisebbségellenes, szélsőjobboldali retorika, amely egyszer már végigsöpört a Kárpát-medencén, és nyomában csupán a felfoghatatlan pusztulás maradt”, közölte az ellenzéki párt.
.
Mesterházy Attila pártelnök és Teleki László, a párt elnökségi tagja közös közleményükben úgy fogalmaznak: szélsőjobboldali szervezetek – köztük a parlamenti képviselettel rendelkező Jobbik – nyíltan és következmények nélkül cigányozhatnak. „A médiában megjelenő elfogadhatatlan hangvételű híradások, nyilatkozatok, beszédek e napon különös, egyben elborzasztó értelmet nyernek. A hétköznapi gyűlöletet övező közöny félreérthetetlen és logikus, de nem elfogadható következménye a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetnek. Ezért kell felhívnunk mindenki figyelmét arra, hogy a rasszizmus és a fajgyűlölet sem cél, sem eszköz nem lehet a politika kezében”.
.
Az MSZP szerint a demokratikus ellenzéki pártok felelőssége, hogy felhívják a kormány figyelmét a szükséges intézkedésekre, a kormány dolga pedig, hogy jogállami eszközökkel, a hatályos törvények betartásával, ha kell, szigorításával gátat vessen a gyűlöletnek.
.
A Lehet Más a Politika az évfordulón tisztelettel hajt fejet a porrajmosban (pharrajimosban) áldozatul esett, összesen közel félmillió ember előtt, akik közül több tízezret Magyarországról hurcoltak el a nácik és csatlósaik – írta SzabóTímea képviselő, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke, felidézve, hogy 1944-ben „ezen a napon pusztította el a hitleri politika tömeggyilkos gépezete az auschwitz-birkenaui haláltábor utolsó cigány származású foglyait”, több ezer férfit, asszonyt és gyermeket, és augusztus 2. a Cigány Világszövetség kezdeményezésére 1972 óta a roma holokauszt világnapja.
.
A politikus hangsúlyozza, hogy a magyarországi holokauszt előkészítése miatt a két világháború közötti rendszer vezető politikusait, végrehajtásáért pedig a hadsereget, a csendőrséget és a közigazgatást is felelősség terheli.
.
Az LMP elítéli a gyűlölködés és indulatkeltés minden napjainkban tapasztalható megnyilvánulását – rögzíti a közlemény, amely szerint mindenkit arra akarnak emlékeztetni, hogy a náci népirtást az áldozatok megbélyegzése, kirekesztése és fokozatos jogfosztása készítette elő, és az ellenük irányuló uszítás tette lehetővé.
.
Az LMP szerint Magyarország egyik legnagyobb sorskérdése, hogy képesek leszünk-e vélt és valóságos ellentéteink békés rendezésére. Kérdés, hogy a szolidaritás, az együttműködés, az integráció folyamatai erősödnek-e társadalmunkban, vagy az ellentétek elvadulása, a társadalmi széthullás, az elkülönülés fokozódik – hangsúlyozza Szabó Tímea.
.
A Demokratikus Koalíció (DK) a roma holokauszt emléknapján mély fájdalommal és részvéttel emlékezik az áldozatokra – közölte a párt. „Megrendülve hajtjuk meg fejünket az értelmetlenül elpusztult nők, gyermekek és férfiak emléke előtt”, olvasható a Niedermüller Péter DK-alelnök által jegyzett közleményben, amelyben a párt arra emlékeztet: 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradóra Auschwitz-Birkenauban mintegy 3000 magyar cigányt gyilkoltak le a nácik.
.
A DK szerint ma Magyarországon „ismét polgárjogot nyert a cigánygyűlölet, mindennapos a cigány emberek hátrányos megkülönböztetése”, a „magyar parlament egyik pártja pedig politikájának szerves részéve tette a rasszizmust, a faji alapú gyűlölködést”. Az emléknapon kiadott kommünikéjükben tudatják, visszautasítják azt a jobbikos javaslatot, hogy a bűnügyi nyilvántartások a jövőben a bűncselekmények elkövetőinek etnikai hovatartozását is tartalmazzák és rögzítik: a Demokratikus Koalíció határozottan és egyértelműen elítéli a cigányellenesség, a rasszizmus minden formáját.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:,

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

5 Reader’s Comments

  1. “A képviselő (vasmarkú Zakó) úgy vélekedett, hogy a… békés együttélésre alkalmatlan társadalmi népcsoportok vannak, amelyeknek a megfegyelmezése törvények módosítását kívánja meg”, ezért is kezdeményezték már tavaly a halálbüntetés visszaállítását, folytatta.”
    Megfegyelmezés (orbáni erő)+halállal fenyegetés. Sima ügy. De vajon melyik a másik, vagy a többi “társadalmi népcsoport” a cigányokon kívül, akik alkalmatlanok a “békés együttélésre? Mert hogy “népcsoportok vannak”, mint mondja. Na, csak mert ha engem is ki akarnak nyírni, akkor leshetik a szavazatomat.
    Jó, hogy a képviselő nem “napi politikai hamis üzeneteket” küld. Az ő üzenete nem hamis, nagyon is igazi. Nyílt fenyegetés.
    És ezt feltűnően sokan kedvelik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Ha ez így folytatódik, akkor hamarosan nemzeti ünnepeinkről is labdarúgó mérkőzésekkel fogunk megemlékezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. Dr Váradi András (kardiológus)

    Két hónappal ezelőtt Párizsban jártam. A városban sok helyen láttam emléktáblát a következő szöveggel (kiemelés tőlem):
    Erről a helyről 100-130-180 zsidó származású francia gyermeket hurcoltak el megsemmisítőtáborba a náci megszállók, A FRANCIA HATÓSÁGOK AKTÍV KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL.
    Áder János államelnök jeruzsálemi megnyilatkozása azt mutatja, hogy sem hivatalos, sem össznépi gondolkodásban még nem jutottunk el idáig. Talán majd egyszer… :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  4. Az egyik Márai írásból a legtöbbet az utolsó bekezdést idézik. Pedig nem érdektelen a megelőző szöveg sem (és igen összecseng azzal, amit Kertész Ákos is megfogalmazott)

    –Márai Sándor 1945–
    Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok!
    Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e hor-
    da számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket, hogy elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem.
    A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget. A nyilasuralom azonban csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas hordánál nem kevésbé bűnös az a magyar vezető réteg, amely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Ilyen olcsón nem menekülnek.

    Csak egyről nem beszélnek a nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai, s arról, hogy nem is olyan régen magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhizlaldákba zárták őket, onnan nyolcvanasával leplombált vagonokba préselték – gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben, hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás… S végül az auschwitzi, olmützi megsemmisítő táborokban a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel…

    Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert „keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, de szíve mélyén visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyben olyan szépen lehetett zsidóvagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, aladárkodni a nagyvállala­tokban képzettség és hozzáértés nélkül.
    Ez a fajta soha nem változik meg, de amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.
    (1945)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  5. Tanácsolom és javasolom mindenkinek Komoróczy Géza tanár úr új könyvének elolvasását: A zsidók története Magyarországon. Két kötet, 2200 odlal, 14.000 Ft. Alapvető értékű munka sok apró részlettel, nevekkel dátumokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Merkel a roma holokausztról 2012. október 24. szerda | AN

A Porrajmosra emlékeztek a Nehru parkban 2012. augusztus 3. péntek | AN

Holnap a Soá roma áldozataira emlékeznek 2012. augusztus 1. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos