Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Fidesz ellenségnek tekinti a nyugdíjasokat 2012. augusztus 28. kedd 18:56 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Fidesz ellenségnek tekinti a nyugdíjasokat
Budapest – Az MSZP szerint több kormányzati intézkedés is azt bizonyítja, hogy a Fidesz ellenségének tekinti a nyugdíjasokat. A szocialisták úgy látják, kormányzati szándék volt több ezer ember özvegyi nyugdíjának felére csökkentése. Választ várnak arra, hogy a rokkantellátásban részesülők megkapják-e novemberben a visszamenőleges nyugdíjemelést.
.
Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja kedden, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök csökkenteni kívánja a nyugdíjakat és az IMF-re akarja kenni, noha szó sincs arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap ezt kérné.
.
„Ha végignézzük az elmúlt két évet vagy az előző Fidesz-kormány négy évét, az látszik, hogy az Orbán-kormány, amikor csak tehette, rárontott a nyugdíjasokra”, jelentette ki. Példaként hozta fel a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetését, azt, hogy 2012. január 1-jétől a korábbi szolgálati nyugdíjasok járandóságát 16 százalékos személyi jövedelemadóval terhelték meg, valamint hogy statisztikai adatok szerint az előző félévben hatszor annyi rokkantat minősítettek egészségesnek a felülvizsgálatokon, mint korábban.
.
Az MSZP-s képviselő elmondta: az elmúlt hetekben a nyugdíjfolyósító tízezrével küldött ki az özvegyi nyugdíjuk felére csökkentéséről szóló határozatokat azoknak az özvegyeknek, akik korábban rendszeres szociális járadékban, most pedig rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülnek.
.
Korózs Lajos szerint elfogadhatatlan az a kormányzati magyarázat, hogy ez félreértés vagy technikai hiba lett volna, hiszen a határozatok alapja a Magyar Közlönyben megjelent kormánydöntés, az özvegyi nyugdíjak csökkentését pedig egy júliusban elfogadott törvény is előírta. Véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy ez a rendelkezés a többkörös kormányzati egyeztetésen senkinek sem szúrt szemet, vagyis szerinte az özvegyi nyugdíjak felére csökkentése „kormányzati szándék volt, nem rendszerhiba”.
.
Az ellenzéki politikus arra is felszólította a miniszterelnököt, ismertesse, milyen mértékű visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelést tervez a kormány novemberben, illetve hogy a korhatár előtti, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők is megkapják-e azt.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +25 ( 25 szavazatból)
A Fidesz ellenségnek tekinti a nyugdíjasokat, 4.1 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(70)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

70 Reader’s Comments

  1. Kicsit eltávolodunk az alapcikktől, de nem baj.
    Köszönöm a Zorka, nadizsu és Observer hozzászólását, hiszen csak abban erősít meg, hogy van egy vezérünknek mondott (inkább nem írom le ami jelzők eszembe jutottak) miniszterelnökünk, akinek nem csak Gyurcsány-fóbiája van, de az idős, beteg emberektől is kiveri a víz. Ezt sokan látjuk és sajnos azt is, hogy fő cél megszabadulni azoktól, akik szerinte már nem hasznos tagjai a társadalomnak.
    Ez a legszomorúbb, és az is, hogy sokan osztoznak ezzel a gondolattal.
    Vajon hová fog vezetni az a társadalom, ahol az időseket, a szülőket nem becsüli meg az ifjúság. Szakadjunk el a természeti népektől, akik az időseket mint bölcseket tiszteltek, mert ma nem divat ezerekhez húzni. De oly nagy divat, és nem véletlen mondom, hogy divat kereszténynek lenni. Akkor legalább a keresztényi szeretet gyanánt tegyük meg azt, hogy a betegeket az elesetteket az időseket támogatjuk, és nem kisöpörjük a szeméttel együtt.
    Sajnos van még egy fontos dolog ami miatt úgy érzem, hogy az idősek nem kapnak nem csak az államtól, de a saját közösségüktől sem megfelelő törődést. Ez pedig a magyar ember szegénysége. Nagyon sok családot ismerek, ahol idős, ápolásra szoruló szülő van. A gyerekek igazi szeretettel viseltetnek irányukba, de a napi anyagi és fizikai nehézségek úgy megviselik őket, hogy a legalapvetőbb türelem is elfogy, mert felőrlődik a napi küzdelemben. Nem elvenni kéne a családoktól, hanem adni, hogy ne csak a gyerekeket lehessen nevelni (bár ez is csak humbug), hanem az időseknek is meg tudjuk adni, azt, amit megérdemelnének.
    A cikkhez visszakanyarodva: Korózs Lajos, egy rendkívüli ember, csak bízni tudunk, hogy lesz eredménye a tevékenységének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  2. Technikai hiba az özvegyi nyugdíjak csökkentése.
    Megbokrosodott lovak, megbokrosodott számítógépek – van ilyen!
    De az is lehet, hogy simán csak hazudnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  3. Szerintem meg agyhalott az a harmincéves, aki ebben a korban kizárólag a bulin töri a fejét, meg undorító módon kipingáltatja a testét, angolnak tűnő szavakat használ, de nem ismeri a jelentésüket, és egyetlen vágya, hogy bekerüljön a celebek közé, ezért még a saját végtermékét is hajlandó lenne megenni.
    Szerencsére nem minden harmincas ilyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  4. Na ki a hülye ??Én nyugger vagyok,de nem nyalogatom a szám,remélem még vagy 30 évig nem is fogom !

    Orbán Viktor a tardív diszkinézia tüneteit mutatja (?)

    Olvasónk írja:
    Tisztelt Szerkesztőség!
    Egy ismerősöm ajánlotta a figyelmembe az augusztus 20-i ATV híradó extra 20:45-ös adását, amelyben az állami kitüntetésekről szóló riport alatt a háttérben Orbán Viktor akaratlan nyelv- és ajakmozgásokat végez, melyek az egyes (leggyakrabban skizofrénia és bipoláris személyiségzavar kezelésére használt) hosszú időn át szedett antipszichotikumok egyik mellékhatásának, a tardív diszkinéziának a tünetei. Józan ember természetesen ezt nem tekintheti közvetlen bizonyítéknak, de intő jele annak, hogy hazánk miniszterelnöke nem feltétlenül van az ország irányításához szükséges mentális állapotban.
    https://www.youtube.com/watch?v=DSY42108jM4&feature=player_embedded

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  5. Ágnes,
    Legvalószínűbb ok: foga közé vagy ínye és arcának belső része közé ékelődött vagy ragadt ételmaradék elsöprésének szándéka, mert irritálja, zavarja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  6. Kb 15 náci egy kis utcában megverte Hanti Vilmos antifasiszta demo szervezőt.
    :(((((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Megtörtént az első magyar fasiszta terrorcselekmény, mely a baloldal ellen és nem a romák ellen irányult.
    MÁTÓL MÁR A BUDAPESTI UTCÁKON SEM LEHET FÉLELEM NÉLKÜL JÁRNI!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  8. Bíborka
    “fő cél megszabadulni azoktól, akik szerinte már nem hasznos tagjai a társadalomnak.”
    .
    Kik nem hasznos tagjai a társadalomnak? A nyugdíjasok közel 30%-ot adóznak – áfa formájában, hivatalosan – az államkincstárnak. A nyugdíjasok nemhivatalos plusz adója a hálapénz, ami szintén nagyrészt az idősebbeket terheli, mert gyakrabban járnak orvoshoz, mint fiatalabb kortársaik. (Az orvostársadalom nemhivatalos eltartói zömében a nyugdíjasok.)
    .
    A kimagasló, 27%-os fogyasztási adó mindenkit terhel, akár havi fix jövedelmért dolgozik, akár nyugdíjból él, mivel ha nyugdíjasként vagy más módon ellátásban részesül, folyamatos vásárló is egyben, azaz a nyugdíjasok is áfával sújtott fogyasztók. Méghogy nem adóznak! Dehogynem, áfa formájában.
    A kormány a beszedett magas áfa révén nagyon jól jár a nyugdíjasok fogyasztásával, bármennyie is tagadnák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  9. Évekkel ezelőtt idős asszony csókolt neki kezet, most az asszony változott férfire. A vezír is változott: betegebb és mérhetetlenül kapzsibb lett.
    Mégis csak változnak a dolgok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  10. A legtöbb nyugdíjas az egész havi nyugdíját feléli, kifizeti a rezsijét, kiváltja a féladag gyógyszerét, ha egy kis többlete van a gyerekeinek adja……
    A 16%-os SZJA-sok már nem itthon költik el a többletet, mégcsak nem is itthoni bankokban tartják….
    Akko’ ki a hasznosabb?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  11. ten
    Nem változott itt semmi. Évekkel ezelőtt Orbán azt mondta, hogy a nyugdíjasok felélik a gyermekeink jövőjét.Senki nem figyelt fel rá,pedig kellett volna!
    A nyugdíjas kézcsók a jövőt jeleníti meg.Már akinek gusztusa van egy mocskos személy keze fölé hajolni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  12. Proaktiv!
    Igazad van! Egyetértek, de ezt csak mi látjuk így Ő nem!
    Neki az idős vagy beteg és rokkant ember teher. Úgy gondolja, hogy az állam csak fizet nekik nyugdíj és egyéb kifizetések címén… a TB csak önti beléjük a pénzt, hiszen nekik több orvosi ellátásra van szükségük.
    Tudom, hogy amit írtam az nagyon csúnyán hangzik, és sajnálom nem én gondolkodom így, hanem ezt látom a kormány intézkedései következtében.
    Sajnos nem tudom azt kívánni neki, hogy ha majd megöregszik, ugyanezt kapja vissza, mert bárhogy alakul is az élete, pénze mindig lesz elég, hogy megvegye a békés öregséget, és az orvosi ellátást. Az sem fogja meghatni, ha majd magányra ítéltetik, hiszen mindig lesz elég seggnyaló aki mellette lesz, ha szükség úgy kívánja. Az ilyen mocskok nem kapják meg a méltó büntetést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  13. Nekem messze van még a nyugdíjas kor, bát ahogyan az idő repül lehet hogy hamar utolér engem is. Nyugdíjban már nem is gondolkodom, mert amit félreraktam eddig azt pofátlanul ellopták a kiflitolvajok!
    Elgondolkodott már valaki azon hogy a képen látható idős ember miér ti csókol kezet ennek az állatnak? Mi ez itt személyi kultusz? Milyen felelős gondolkodású miniszterelnök az aki hagyja az ilyesmit???!!! Milyen ember az aki egyáltalán bárkinek kezet csókol bármiért is???!!! Hova jutott így ez az ország? Meddig tart még a mélyrepülés? Megint hány generáció fog rámenni mire ebből kikecmergünk?
    Én azt hittem 10 éve hogy nekem már nem lesznek ellopott éveim ebben az országban! Tévedtem. Ezekután alapítson az ember családot hogy majd a gyerekei életét is ellopják ezek az emberek? Ha tényleg felelősen akar gondolkodni bárki is akkor ebben az országban ezt elfelejti……
    Hiába akarnak valakik előrehaladni, amíg vannak olyanok akik ilyen szinten el vannak rugaszkodva a valóságtól (ami elvárható lenne a mai világban) addig máshol kell a fenti dolgokat kezelnie mindenkinek…….
    Ha viszont elkezdene mindenki így gondolkodni akkor vége az országnak és a képen szereplő idős ember mehet a temetőbe önszántából…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  14. bumburi
    Irónia volt amit írtam. Remélem Te is értetted. Egyébként meg egyetértünk. Gondolom többünknek mélységesen fáj, hogy a dolgok így állnak ahogy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. ten
    Persze hogy értettem! Csak közben leírtam, amire gondoltam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Ajánlom újraolvasásra: Sánta Ferenc: Sokan voltunk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Itt az ősz,nemsokára hullanak ki az iskolapadból az éhező gyerekek.Jön a fűtési szezon,majd megfagynak az éhező emberek a saját lakásukban,az utcán,a parkokban.Most kellene ezekkel a dolgokkal foglalkozni,nem hülye miniszterelnöki levelekkel zaklatni a lakosságot százmilliókért.
    Ezt a kézcsókos bácsit nem most fotózták,hanem Orbán valamelyik erdélyi útján régebben,már láttam ezt a képet.
    Ettől függetlenül felháborító ez az orbáni allűr.
    Nem tudom,hogy ki és miért vette elő ezt a képet,látható,hogy nem a mostani kánikulában készült,de ez a kép 100 év múlva is felháborító lesz !!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  18. Erről a képről nekem csaucseszku jut eszembe.Neki volt ilyen képe az újságban úgy emlékszem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Ez a kép nekem a csaucseszku időt hozza vissza emlékeimben. Neki voltak ilyen képei az újságokban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. Elég volt ! És aki ezt nem ismeri fel az a hazaáruló ! Minden intézkedésük, minden törvényük, minden lépésük arról szól, hogy a hatalom minden szegmensében megfélemlítsék a kisembereket és a párthíveket dotálják igy- vagy úgy érdemeik szerint. A nap minden percében és órájáában hazudnak, bele a képünkbe. Az ország nagy része tájékoztalnaságból és együgyűségből – sajnos ezt kell mondanom – birka mód tűr mindent. Ezt a nagy vezír nagyon is tisztán látja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Eltűnt a nyugdíjvagyon – hol a lé? 2014. március 5. szerda

Egyre kevesebben dolgoznak Magyarországon 2014. február 21. péntek

A bérbohóc 2014. február 10. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos