Oak Creek – Hét ember meghalt vasárnap egy szikh templomnál történt lövöldözésben a Wisconsin állambeli Milwaukee külvárosában, közölte a helyi rendőrség. Az FBI belföldi terrorcselekménynek tekinti a wisconsini szikh templomban elkövetett fegyveres támadást, ezért saját hatáskörébe vonta az ügyben folytatott nyomozást, hangzott el a támadás helyszínén, Oak Creekben megtartott rendőrségi sajtótájékoztatón.
.
A támadót, aki tüzet nyitott a templomban összegyűlt többtucatnyi hívőre, a templomon kívül tűzharcba keveredett két rendőrrel, közülük az egyiket több lövéssel megsebesítette, mire a másik végzett vele.. Bradley Wentlandt rendőrfőnök szerint a szentélyen belül négyen, a falakon kívül hárman vesztették életüket.
.
Három sebesült férfit a milwaukee-i Froedtert Kórház intenzív osztályán kezelnek, mindhármuk állapota válságos. Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint kettejüket arcba lőtték. Arról, hogy az incidensben hányan sebesültek meg, nem hangzott el hivatalos tájékoztatás.
.
.
A rendőrség szerint az elkövető egyedül cselekedett. Több szemtanú viszont azt mondta, hogy a tettesek többen voltak, és túszokat is ejtettek. Ezt hivatalos források nem erősítették meg.
.
Az Oak Creekben történt incidens okairól a hatóságok egyelőre nem adtak tájékoztatást. A kiszivárgott információk szerint a tettes egy kopasz, fehér férfi volt, aki trikót viselt.
.
Az incidensről az amerikai elnököt is értesítették – közölte John Brennan, Barack Obama terrorelhárítási tanácsadója. Obama közleményben fejezte ki a saját és a felesége együttérzését a wisconsini áldozatok hozzátartozóinak, és ígéretet tett rá, hogy a szövetségi kormány minden támogatást megad a tragikus erőszakcselekmény felderítéséhez. Obama rámutatott, hogy a szikhek tagjai a szélesebb értelemben vett amerikai családnak, és hozzájárultak annak gyarapításához.
.
A monoteista, a hindu kasztrendszert és a nők muszlim szegregációját egyaránt elutasító szikh vallást mintegy félezer évvel ezelőtt Nának guru alapította az indiai Pandzsábban. Az Egyesült Államokban nemegyszer előfordult, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után bántalmazták a vallás követőit, mert muszlimnak nézték őket.




Ezekre a lézengő agyamentekre ki kellene már találni végre valami pszichikai szűrést – egyre egészségtelenebb a jelenlétük a szabad világban. :(((
Kár, hogy nincs egy röntgen, vagy fémkereső mintára működő kapu féle. :(((
Nyilvánvalóan egyre csak erősebb az amerikai szélsőjobboldal, és ilyen liberális szólásszabadság és fegyvertartás mellett további tragédiáknak kell bekövetkezni, hogy az iszlámfasiszta terroristákkal együtt rájuk is lecsapjon a titkosszolgálat.
Újabb bizonyíték, hogy a butaság és az intolerancia rokon értelmű szavak.
Minden, ami más, minden amiről nem vagy csak keveset tudunk, rossz.
-
Ez volt az egyik oka az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megszületésének:
http://www.emberijogok.org/home.html
Page, aki korábban az észak-karolinai Fort Braggben szolgált, a CNN szerint a fehér felsőbbrendűség hirdetője volt.
Felsőbbrendűség, nácizmus, fasiszta és más elme beteg doktrína! Az ilyen ferde hajlamú politikai erőket dédelget és ápolgat a fityeSS kormány mivel ok is ezeket váljak! És az ellenzek mit csinál?
Hason fekszik és PIPÁL!