Ronai and Ronai
AMERIKAI

Irán: „Legalább lesz indok, hogy felszámoljuk Izraelt” 2012. augusztus 18. szombat 23:32 | AN Forrás: Jediot Achronot

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Irán: „Legalább lesz indok, hogy felszámoljuk Izraelt”
Washington/Teherán – Az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka azt állította, ha Izrael valóban csapást mér hazájára, az jó indok lesz arra, hogy örökre megszabaduljanak a zsidó államtól. Eközben Barack Obama korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadója azt állította, nem kellett volna Izraelt úgy felfegyverezni, hogy most mindenáron támadni akarjon.
.
Az utóbbi napok harcias iráni megnyilvánulásai sorába illeszkedik Ámir Ali Hádzsizáde, az elit Forradalmi Gárda légiereje főparancsnokának mostani kijelentése. Eszerint üdvözlendő lenne, ha Izrael megpróbálkozna az iráni atomlétesítmények felszámolásával, mert így legalább ürügyet szolgáltatna arra, hogy „mindörökre megszabaduljanak” tőle – jelentette az IRNA állami hírügynökség.
.
.
A cionista rezsim már halott, csak a temetését halasztották el: antiszemita tombolás Teheránban
.
Hadzsizade szerint Iránnak az izraeli csapásra adandó válasza „pontos, hatékony és pusztító” lesz. Ugyanakkor azt is állította, hogy az izraeli fenyegetés csupán az Irán elleni pszichológiai hadviselés része.
.
Dennis B. Ross, a térséget jól ismerő amerikai diplomata, aki közel-keleti és dél-ázsiai ügyekben volt Barack Obama elnök különleges munkatársa 2009 és 2011 között, a New York Timesban azt állította, amennyiben növelnék Izrael hadi kapacitásait – „további bunkerrombolókkal, légi utántöltő tankerekkel és célpont-információkkal” –, abban az esetben az Egyesült Államok csillapítaná a zsidó állam türelmetlenségét, amellyel egyre inkább meg akarja támadni az iszlám köztársaságot.
.
Izrael további felfegyverzése Ross szerint elhalasztaná a katonai megoldás alkalmazását, és további teret engedne a diplomáciai opció erőltetésének, végső soron pedig akár fölöslegessé tenné a katonai csapásmérést.
.
.
Dennis B. Ross
.
Ross, aki veterán diplomata, és korábban sokat tárgyalt izraeli illetékesekkel, úgy véli, míg a két szövetséges egyetért abban, hogy az iráni atomfegyverkezést le kell állítani, más a véleményük abban a tekintetben, hogy mikor jön el az a pont, ahonnét már értelmetlenség tárgyalásokra várni. Úgy gondolja, „össze kell igazítani” az órákat, de mindenekelőtt lehetővé kell azt tenni, hogy Irán olyan atomprogramot hozzon létre, ami csakis polgári célokat szolgál.
.
Ez a javaslat lehetne – szerinte – az iszlám köztársasággal folytatandó tárgyalások alapja. Ross második lépésként arra szólítja fel az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjait és Németországot, alakítsanak ki közös stratégiát arra az esetre, ha a diplomácia csődöt mondana, és mégis szükségessé válna az erő alkalmazása.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 10 szavazatból)
Irán: „Legalább lesz indok, hogy felszámoljuk Izraelt”, 3.7 out of 5 based on 7 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

49 Reader’s Comments

  1. Komolyan szánalmasak ezek az iráni, és úgy általában iszlámnáci majmok.
    .
    Izraeli sereg, légierő, titkosszolgálat, kiberharcosok, stb. ott ütik- rúgják őket, ahol akarják, és amikor akarják. De valahogy az iszlámnácinál ez is másképpen jön le, mint ahogy kellene. Minnél jobban elverik, annál hangosabban ordít, hogy ő győz- győzött- győzni fog- eltörli- kiirtja- stb.
    .
    Mint egy nagyon agresszív, de nagyon hülye óvodásgyerek, kb. ez az értelmi- érzelmi színvonal.
    .
    Na mindegy, mert ez garancia arra, hogy iszlám haderő vagy terrorbanda soha nem fog tudni legyőzni egyetlen szervezett haderőt sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (42 szavazatból)
  2. Ez egesz egyszeruen hihetetlen. Hithu, feher, ertelmisegi romai katolikuskent egyszeruen fel nem tudom fogni, hogy mi az isten baja van barkinek is a zsidokkal. Nem ertem meg, nem is fogom soha. Sokan onnan eredeztetik, hogy namert a zsidok krisztus helyett inkabb egy tolvajt koveteltek szabadon bocsatani husvetkor. Ez eleve szintiszta hazugsag, ilyen gyules soha nem volt, ilyen valasztasa a tomegnek soha nem, igaz – tomeg sem volt soha. Egy vereskezu helytarto elitelte es vegrehajtatta az ele vezetett krisztust, es senkinek abba beleszolasa TENYSZERUEN nem volt. A Bibliaba izomeros romai nyomasra minimum 90 evvel(!) a megfeszites utan irtak bele, romabarat kernyok, hogy enyhitsek a frissiben romai szimpatiara talalt keresztenysegben a romai feketebarany szerepet.
    Az arab vilag egyreszt jogosan orjong, hiszen tenyleg kieroltettek Izraelt az o vilagreszukon, masreszt ennyit is azert kell elviselniuk, mert ezek a buzi nacik azt tettek, amit.
    Ugyhogy innen is egyutterzesem minden zsidonak, es sracok: neha komolyan aterzem, hogy miert szakad fel sokszor az AJJVE CORESZ sohaj beloletek. Ha ez segit: en az osszes romai katolikusok neveben elnezest kerek azert, ha reszunk van a coreszben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (39 szavazatból)
  3. Eldrad:

    Még mindig nem fogod fel, hogyan működik egy diktatúra? Ajánlom a “A demokrácia védelmében – A szabadság erejével a zsarnokság és a terror ellen” c. könyvet a zsidó “Natan Saranszkij” jóvoltából. Az illető a Szovjetunióban politikai fogolyként élt, így nála pontosabb képet nehezen tud lefesteni az ember a zsarnokság működéséről, számodra emiatt szó szerint kihagyhatatlan olvasmány lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  4. cetero censeum Persopolis …….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  5. Hungarian citizen
    2012. augusztus 19. vasárnap
    03:44
    “Az arab vilag egyreszt jogosan orjong, hiszen tenyleg kieroltettek Izraelt az o vilagreszukon”
    .
    Ez marhaság, kár volt vele a többit elrontani! :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (23 szavazatból)
  6. Hungarian:
    .
    - OK, de ez korrekcióra szorul:
    .
    “…tenyleg kieroltettek Izraelt az o vilagreszukon…”
    .
    - Senki nem erőltette ki, az akkor még nem elmebeteg diktátorok dühöngőjének számító ENSZ közgyűlése megszavazta Izrael létrehozását. Ez volt a 181- es határozat.
    .
    És az amúgy sem volt az “ő világrészük” soha, hiszen rendkívül vegyes etnikumú és vallású népek éltek ott, másfelől az SOHA NEM VOLT KIZÁRÓLAGOS ARAB TERÜLET. Az arabok ott szervezetten az i.u. 7, században jelentek meg (erőszakosan, hódítóként), de ennyi.
    .
    Soha nem volt ott semmiféle arab állam, de még csak központi, vagy frekventált helynek sem számított. Volt ott római, bizánci, majd arab, majd szeldzsuk- majd pedig oszmán török uralom, végül pedig brit protektorátus a II. zsidó állam legyilkolása óta.
    .
    A fokozatosan betelepülő zsidó telepesek építették fel a kő- és homoksivatagból azt az országot, az arab és egyéb pucérseggű népségek max. azzal asszisztáltak ehhez, hogy néha legyilkoltak pár zsidó telepest (akik persze visszaütöttek olyankor, ezek a zsidók ugyanis NEM az Európában ismert galutzsidók voltak).
    .
    És ezt meg én mondom, mint magyar származású fehér ember, aki szimpatizál a keresztény vallással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (32 szavazatból)
  7. Mindig somolygok sot kuncogok egyett mikor eszembe jut az aktualis irani “mufti” tengerbeszoritjukizrael nyilatkozatait olvasva , hogy bizony volt ido amikor a a “gaz” izraeliek bizony haditechnikaval lattak el irant az iraki haboru alatt.

    /
    /
    Anno nem volt olyan surgos izrael eltorlese , biztos akkoriban a koran par lapja ossze volt ragadva.
    /
    /
    A csibesz mindenit azoknak akik koszos mancsal merik erinteni azon “szent” lapokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  8. Még hozzáfűznék annyit, hogy a palesztin sejkek konkrétan busás haszonnal ELADTÁK a földjeiket a zsidóknak, még a negyvenes években. Ez az én szótáramban nem egyenlő az erőszakos betelepüléssel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  9. Omerta
    /
    /
    Sajna amit irtal nem pontos ! Ugyanis a 40 es evekben es elotte meg nem leteztek “palesztin sejkek” csak arabok. A KGB csak kesobb krealta es dobta be ezt a kifelyezest a koztudatba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  10. “A Bibliaba izomeros romai nyomasra minimum 90 evvel(!) a megfeszites utan irtak bele, romabarat kernyok, hogy enyhitsek a frissiben romai szimpatiara talalt keresztenysegben a romai feketebarany szerepet.”

    Bocs, de ez komolytan butaság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (17 szavazatból)
  11. Franciaország és az USA tevőlegesen felelősök az iráni teokratikus iszlám állam kialakulásért,mert onnan indultak az iszlámista világuralmi törekvések!
    1.Franciaország otthont adott Khomeini ajatollah és bandájának,hogy azoknyugodtan előkészíthesse visszatérését és az “iszlám forradalmat”
    2.A sah idején Irán egy modernizálódó közel-keleti ország volt,az USA azonban ölbe tett kézzel nézte Reza Pahlavi sah uralmának megdöntését és ezzel elősegítette a világ egyik legagresszívebb fundamentalista,atombomba gyártására is képes,a világbékét folyamatosan fenyegető hatalmának létrejöttét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  12. gets:a “palesztínok”,ha vannak egyáltalán ilyenek(ők is arabok),kődobáló,munkakerülő,kőhajigáló terrorista majmok,amíg a zsidók csupán visszatértek őshazájukba,ahol állandó félelemben érve ,önvédelemből felfegyverkezve, a sivatagot termővé változtatták és mintaállamot hoztak létre…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  13. maxval

    /
    /
    Kifejtened hogy miert ?

    /
    /
    Koszonom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  14. ubul:

    Mert tény, hogy a koraneli zsidó elit érdekében állt Jézus megsemmisítése, s ezért szavazott a tömeg Jézus ellen. Kár ezeket a tényeket meghamisítani,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  15. oke
    /
    /
    De mi a forrasod mert ez eddig csak velemeny !
    Csak erdeklodom, nem okoskodom !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  16. Forrásom maga a Biblia és az Egyház hagyománya.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  17. tehat ha jol ertem egy bibliai esemeny igazolasara magat a bibliat hozod fel ?
    /
    /
    Ez igy nem tunik tul meggyozonek !
    /
    /
    Esetleg valami mas ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  18. Folyó hó 5 – 12 között írtam meg levelemben, hogy a közel keleti események hatalmas tempóban változnak. Azóta tényleg meglepő információkat lehet szerezni például iraki (!) pénzintézetek az iráni embergót megkerülő tevékenységéről.
    A napokban elhangzott Iráni vezetők nyilatkozatai, miszerint el kell törölni Izraelt a föld színéről, szintén megerősítik az iszlám fasizmusról alkotott véleményt, már mint azt, hogy megint hazudnak, és pontosan tudják hogy ilyen Izrael ellenes támadáshoz szinte minden saját eszközük hiányzik.
    A Nato egy stratégiai tanácsadója szerint az USA és Izrael hibát követ el, ha halogatja az iráni nukleáris berendezések elleni csapását, mert ezzel eszkalálja a várható USA és Izraeli ellencsapások méretét mind területileg, mind a várható áldozatok számát illetően.
    Más források kitérnek arra a feltételezett helyzetre, – ami történt Szíriában – hogy ha Irán beengedne területére szintén Orosz vagy (és) Kínai egységeket, akkor teljesen új helyzet keletkezne, igen nehezen kiszámítható következményekkel.
    A Német Nemzeti Adóhivatal és Svájc között folyó új megállapodás tervezet amely szerint egy limit időn belüli, svájci bankokon keresztül külföld felé bonyolított üzletekről kiadják az információkat ha Német fél érintett, igen kellemetlen következményekkel járhat, éppen az Iránnal folytatott üzletek miatt is.
    Iszlám televízió kezdte meg a sugárzását Moszkvában. Az adás egyenlőre előfizetéshez kötött. A működési engedély indoka, hogy egyre nő az iszlám közösségek száma Oroszországban.
    Mohamed Mursi Iránba látogat, az el nem kötelezett országok értekezletére, melynek soros elnöke most Irán lesz.
    Természetesen még számtalan esemény változtatja meg a korábban feltételezett helyzetet.
    Igen örömteli lenne, ha az USA most már határozottabban lépne a pótolhatatlan (!!!) szövetségese érdekében, de a térségben lévő más, az érdekeit képviselő országok érdekében is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  19. Maga az Egyház hagyománya a döntő ebben, hiszen a Bibliát is az Egyház írta, szerkesztette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  20. Maxval
    /
    /
    Nagy bajban lennek ha az egyhazi hagyomanyokat ugy ab ovo elfogadnank mert hat van nehany ( sok ) bibliailag nem alatamasztott vagy inkabb biblia ellenes egyhazi hagyomany. Ezek nagyresze dogma is lett kesobb.

    /
    /
    -szentek imadasa
    - Papai tevedhetetlenseg
    - stb
    stb
    /
    /
    Az az egyhazi hagyomanyt mint TENYT allitani igen meresz dolog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  21. Álláspontom más. Isten Egyházat alapított és nem Bibliát írt. Így az Egyház van az első helyen, maga a Biblia is az Egyház produktuma. Természetesen csak az hagyomány hiteles, amit az Egyház kezdettől fogva vallott. A pápai tévedhetetlenség egy XIX. századi elv, így ez eleve kiesik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (13 szavazatból)
  22. Maxval

    /
    /
    “Álláspontom más. Isten Egyházat alapított és nem Bibliát írt. Így az Egyház van az első helyen, maga a Biblia is az Egyház produktuma. ”
    /
    /
    Elmeletileg ezt az ujszovetsegre el lehetne fogadni de a biblia bizony all egy vaskos oszovetsegbol is. Mar pedig az oszovetseg irodasakor egyhaz meg csak tervben sem letezett..
    /
    Akkor ki is irta az oszovetseget ?
    /
    Mas !
    /
    A papai tevedhetelenseg nem XIX szazadi talalmany, bar az elso vatikani zsinat valoban ekkor tett pontott a vegere, de a tortenet es a gyakorlat evszazadokkal korabban kezdodott.
    De ez mas tema.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  23. maxval
    2012. augusztus 19. vasárnap
    16:12
    (Szerkeszt)
    ubul:
    Mert tény, hogy a koraneli zsidó elit érdekében állt Jézus megsemmisítése, s ezért szavazott a tömeg Jézus ellen. Kár ezeket a tényeket meghamisítani,
    .
    Nem az “elitnek” állott érdekében. Nyíltan szembement a Tórával, varázslást űzött, az eljárást kigúnyolta, ezért zsidó bíróság teljes joggal halálra ítélte, utána a megkövezett tetemét kiakasztották egy kicsit száradni. Innen a kereszthalál legendája.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (11 szavazatból)
  24. ricsi:

    Persze, zsidó (judaista) szempontból istenkáromló volt, ez tény. Senki sem tagadja, hogy Jézus halálraítélése jogos volt a korabeli hatályos jog szerint. Persze más kérdés, hogy ez a jog nem ért semmit.

    Ami a megkövezést illeti, ez legenda. Kb. ugyanolyan legenda, mint hogy nem is feszítték meg, hanem Indiába ment tanítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  25. ubul:

    Az Ószövetséget ugyanúgy emberek írták, mint az Újszövetséget. Isteni ihlet alapján. Azonban annak eldöntése, hogy mi tartozik bele, az Egyház feladata volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  26. Kevered a római pápa primátusát a tévedhetetlenségével. Az előbbire valóban van példa már az V. századtól, s a XI. századtól már alapelv lett a katolikusoknál, ez azonban nem tartalmazott tévedhetetlenséget is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  27. ” Persze más kérdés, hogy ez a jog nem ért semmit.” Csak az ér valamit, kedves Maxval, a mai napig.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  28. ricsi:

    Zsidónak igen. Kereszténynek nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  29. A ma ismert Bibliát a negyedik század vége felé állították össze. Készítői nagyon sok mindent kihagytak belőle, mai szóhasználattal élve azt kanonizálták, ami akkori érdeküknek megfelelt. Jézus életéről szóló részek csak halála után évekkel-évtizedekkel íródtak, néha másodkézből származó történetekből. Még a Bibliában nem szereplő, apokrif evangéliumok is. Igaz én ateista vagyok, de ezekre mint hiteles történelmi tényekre hivatkozni……………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  30. szundi:

    Mi az, hogy “kihagyták belőle”? Az Egyház állította össze eleve. Ez kb. olyan mintha azt mondanád – egy profán példával -, hogy Petőfi János vitézéből kimaradtak Robinson Crusoe kalandjai. Nem maradt ki semmi, eleve úgy lett megírva, megszerkesztve!

    Az lett kanonizálva ami egyezett az Istentől kapott tanítással. Hogyan másképp kellett volna?

    Az újszövetségi könyvek az I. sz. közepe és a II. sz. közepe között íródtak. Az szerzők között van olyan is, aki személyesen látta Jézust és olyan is, aki nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (13 szavazatból)
  31. Az összes létező vallás, hit, és az ezekre alapozott szervezetek létezésesének értékelésében az első amit figyelembe kell venni az az a kor, az a ismeret szint, amit létrehozásuk lényegének kell tekinteni. Mondákra, inkvizíciós tevékenységre, legendákra, mind öröktől való és mind örökké érvényes kijelentésekre egyszerűen mint egy kor, és annak tudás szintjére kell tekinteni.

    Karl Sagan (1934 – 1996.) Az igazi istenekről így ír:
    „Az idő a kedvence minden észlénynek. A többi lényeges kelléke az életnek és a világmindenségnek, kozmosznak, az energiáknak, az atomok, a molekulák a hőmérsékletek a tömegek és az azok hatása egymásra, mindenre. Ha ezek mind isten eszközei, vallásos leszek. De ez ideig sajnos bármely hit papjai csak meséltek és képzelegtek a semmiről a senkiknek.”

    Sajnos az idő önmagában a szellemi terméknél csak halvány utalás a kor tudatlanságára, tudására. Ezek indexként teszik értékké vagy értéktelenné az idő termékeinek tekintett „örökérvényű tanításokat”. Ezek legtöbbször valójában dogmák, legendák, mesék, és annyi az értékük amit tulajdonítunk nekik, vagy amilyen szervezet épül rá, de valójában értéktelenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  32. Visszatérve a cikk eredeti témájához az egész világ halogatása Irán ügyében kezd a müncheni paktumra hajazni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  33. Maxvall!
    .
    Szundi találta el a lényeget. Az ún. újszövetségbe be nem került, ám azóta nagy számban előkerült apokrif iratok tanúsága szerint sem úgy történtek a dolgok ahogy azt az egyházatyák összerakták. Egyes dolgokat betettek, másokat – amelyek nem feleltek meg a koncepcióiknak – kihagytak. Mindez a Jézus utáni első kétszáz évben zajlott le. Egy példa erre Júdás megítélése, amely az etióp keresztényeknél pozitív, míg a Katolikus dogma szerint a gonosz zsidó (ld. a neve is) megtestesítője. De az antiszemita felhang kicseng az egész összeállításból, hol itt, hol ott… (A Te fenti hivatkozásaid is ebben gyökereznek.) Egy tény, hogy a kereszténységet nem Jézus alapította, hanem Pál aki, bár maga is zsidónak született, de fontosabbnak tartotta római születését, amelyet ki is használt személyes kapcsolataiban.
    Jézus nem a zsidó vallást bírálta, hanem egyesek hamis vallás szemléletét. Sőt, ő maga vallásosabb akart lenni, zsidóbb akart lenni a többieknél. Ma ezt úgy mondják, hogy bigottan vallásos. Tanítványai ugyanígy voltak…
    Hamis az a beállítás is, hogy a zsidó törvények így, meg úgy… Jézus felléptekor a rómaiak már száz éve, mint gyarmatosítók ott lebzseltek, adót szedtek, szóval az akkor már ezer éves országot birodalmuk részévé tették. Míg egyes népek ezt eltűrték, az egyisten hitű zsidó nép (vallás) ezt nem volt képes lenyelni. Gyűlölték a birodalom jellegzetes figuráit, bűnösöknek tartották őket, mint például az adószedőket. Tehát a “zsidó jogok” csak addig érvényesülhettek, ameddig azok nem okoztak gondot Rómának. Jézus viselkedése igenis gondokat okozhatott a birodalomnak, mely tény már gondot okozott a zsidóság létét féltő főpapoknak is, akik Jézus lázadását így veszélyesnek minősítették.
    Az Új Testamentumnak nevezett gyűjtemény, amelyet a Kat.Egyh. egyedüli bibliának ismer el, Pilátus – egyébként történelmi -személyében megteremtette az ártatlan gyilkos figuráját, aki látszólag más kezébe adja a fegyvert, amikor egy zúgolódó tömegre bízza a “lázadó” életét. Ő teszi ezt, aki ezreket ítélt már kereszthalálra mindenféle lelki furdalás nélkül.
    Ne higgy tehát az ártatlan Pilátusban, mert az maga az Ördög…
    .
    E témában ajánlom figyelmetekbe Vermes Géza: A Zsidó Jézus című (Jesus the Jew) nagy lélegzetű (a magyar kiadás 333 oldal) tudományos művét. Mielőtt azonban megvádolnátok az írót azzal, hogy biztos ez is csak egy zsidó, megnyugtatlak, hogy a makói születésű, több angol egyetemi katedrát is magáénak tudó professzor, anno katolikusnak kereszeteltetett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  34. Az úgynevezett zsidó ősegyház tagjai Jakab – Jézus testvére – vezetésével a legvallásosabb hívő zsidókból tevődött össze. Tehát volt köztük aki nagyon is ismerte Jézust, de véletlenül sem akart keresztény lenni.
    A Holttengeri Tekercsek jóvoltából lassan képet kaphatunk arról, hogy valójában milyen harcok dúltak ebben az ősegyházban, feltehetően Jakab és Pál között. Pál levelezéséből következtethetünk arra, hogy miben nem értettek egyet. Az ok pedig csakis P á l . e l f o r d u l á s a . a . j u d a i z m u s t ó l . lehetett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  35. Annyit tudunk, hogy Igaz Jakabot megkövezték, de hogy ebben Pálnak pontosan milyen szerepe volt, azt nem tudjuk.
    Tény, hogy Pált végül a rómaiak mentették ki a vele szemben “ellenséges” tömegből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  36. Erdekes, bar nagyon jellemzo, hogy bar a cikk az ayatollak
    Iranjanak veszelyerol szol foleg,{ bar nem csak} Izrael ellen,parazs vita
    alakult ki a zsido es kereszteny vallas viszonyarol. Az elottem szolok
    mar majdnem mindent elmondtak, csak nehany tenyt szeretnek hozzafuzni.
    Nehany eve talaltak meg Egyiptomban az egyik legregebbi kopt
    dokumentumot, Judas dokumentumat, amelyben kisse maskeppen
    van abrazolva Judas “arulasa”, mint az Uj Testamentumban.
    Tekintve,hogy a koptok az egyik legregebbi kereszteny szekta{ amely
    ma, az “arab tavasz” kovetkezteben nagy bajba kerult} felvetodik
    a kerdes, miert nem kanonizalta az Egyhaz Judas Evangeliumat.
    En a National Geographic-ban olvastam rola, talan meg megtalaljatok.
    Tovabbi tenyek.: A Holt Tengeri Tekercsek . A romai kori, szentfoldi
    zsidosag 3 nagy ideologiai csoportra oszlott: a farizeusok, a cadokeusok
    es az esszeneusok . A legutobbibol , alakult ki, felteves szerint, az okori
    keresztenyseg{annak ellenere, hogy eszuk agaban sem volt uj vallast
    alapitani. Ez a csoport a sivatagban elt, kommunaban, onellato volt,
    nagy sulyt helyezett a testi es lelki tisztasagra, es tekercseket {a kor konyveit}
    is irt tobbek kozott, masolta a Bibliat es a Profetakat, sajat konyveket,mint
    a Gyulekezet Torvenyeit, a Templom Tekercset , a Feny fiainak haboruja
    a Sotetseg fiai ellen, melyben feltehetoen Provincia Judea harcat
    abrazolja a megszallo Romai Birodalom ellen. Ezt ma tobben apokalisztikus joslatnak tekintik.
    Visszaterve Jezusra, szo esik az “igaz tanito”rol, aki a gyulekezet
    vezetoje volt, ugy hiszik, testvere, Jakab{James}.
    Ezek az emberek mind zsidok voltak, ha volt is kritikajuk
    az akkori oligarchiaval szemben, es soha nem akartak masok lenni.
    Ahogyan irtatok, Paulus,{a Tarsosi Saul} romai zsido polgar
    volt a keresztenyseg “atyja”.
    Sajbalom, ha egyeseknek csalodast okoztam a tortenelmi tenyekkel.
    A Tekercsekrol ma olvashattok az Interneten, de meg inkabb
    Michael Baigent es Richard Leigh konyveben The Dead Sea Scrolls
    Deception, vagy magyar forditasban Mi az igazsag a Holt Tengeri Tekercsek korul?
    Bocsanat a hosszu postert, de sokunkat erdeklo
    temahoz nyultatok.

    Hagyjuk a multat, beszeljunk a jelenrol.
    MA OLYAN VESZELYROL VAN SZO, AMELY AZ AYATOLLAK
    “JOVOLTABOL” AZ EGESZ VILAGOT VESZELYEZTETI.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  37. KORDON BLUED:

    Gyakorlatilag ugyanazt mondod mint a magyar újnyilasok, egy picit más szempontból. Náluk is van az antagonizmus az “eredeti alapítók” és Pál között, csak náluk Pál a “gonosz zsidó” jelképe, aki zsidó érdekből zsidó vallást csinált a kereszténységből.

    Természetesen sem a te elméleted, sem a nyilas elmélet nem igaz.

    Az igazság más. Az Egyházat Isten alapította és hamarosan Pál lett az Egyház legnagyobb hírnöke. Viták nyilván voltak. de a lényeget nem érintették.

    Júdás megítélése teljesen másodlagos kérdés. Nem érinti a hitet.

    A kezdeti Egyház még abban reménykedett, hogy az összes zsidó meg fog térni. Mivel ez nem történt meg, a két vallás teljesen különvált kb. a 70-es évekre.

    Jézus természetesen zsidó vallású volt megkeresztelkedéséig, földi élete végén már nem volt zsidó vallású.

    Az összes apostol mind ex-zsidó, s a korai egyházatyák, püspökök zöme is az volt.

    Az etióp ortodoxok hite 100 %-ban egyezik a keresztény hittel. Ez nem változtat az, hogy az ő Bibliájuk a leghosszabb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  38. Mi van akkor ha egyszercsak kinai és orosz vadászgépek kezdenek járőrözni irán légterében?Mivel iránt már mindenképpen megtámadják és mondjuk átengedik ennek a két országnak a légterüket azzal az indokkal hogy védjék meg az érdekeltségeiket ezzel párhuzamosan orosz és kinai alakulatok jelennek meg az urándúsitó helyeken azzal az ürüggyel hogy igényt tartanak polgári és katonai felhasználásra mint vevők a dusitott uránra akkor a támadás kivitelezhető?Én gyanitom irán ezt a ravasz dolgot fogja meglepetésként bedobni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  39. Miből gondolod, hogy majd a kínaiak megvédik Iránt? Egyébként miért tennék? Egyébként honnan vennék ehhez a potenciált? Ki töltené után a gépeiket, amikor a legközelebbi kínai légitámaszpont kétszer olyan messze lehet, mint Izrael, és tankergépek nélkül még az izraeli légierőnek is necces ez a vállalkozás, pedig valamivel jobban fel vannak szerelve, mint a kínaiak? A kínai légierő szerinted honnan, az ország védelmének mely területéről vonná el ehhez az erőt, amikor folyamatosan konfliktusa van a Dél-kínai tenger térségében kisebb-nagyobb katonai hatalmakkal, úgy mint: Tajvan, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Brunei és természetesen az Egyesült Államok, amely az Öböl mellett főként ide összpontosítja a haderejét? Milyen érdekeltségeket kellene megvédenie Kínának, amik Irán leverése után nem léteznének? Egy normális teheráni rendszerbe kétszer annyit fektethetne Kína, mint a mostaniba.
    .
    Ez nem a terepasztal, ahol ide-oda rakosgatod a katonákat…

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. ricsi.Hid el egy percig sem habozna kina ha beengednék őket mindegy mennyibe kerül mert bőven megtérül nekik azzal hogy hatalmas energiaigénye van.Irán a negyedik legnagyobb kitermelhető földgázzal rendelkezik.Pont ez a trükk hogy miközben lerombolják az urándusitó telepeket usaés izrael pont a lényegről feledkeznek meg.Mindegy hogy egy irán elleni támadás után ki lesz az ország vezetője abban biztos lehet mindenki hogy orosz és kinai cégek ellenőrzés alá kerül iránban minden energiahordozó márcsak azért is mert a nép nem fog azokkal üzletet kötni de tényleg ki az a hülye akit ha valaki megtámad és utánna még üzletel is vele szóval az iráni nép igy áll majd bosszút.Higgyétek el ez fog történni mert ahoz senkinek sincs joga eldönteni hogy egy ország kinek adja oda a stratégiai dolgait mert azt a nép dönti el és erre nem lehet kreálni semmit mert túl átlátszó lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  41. “biztos lehet mindenki hogy orosz és kinai cégek ellenőrzés alá kerül iránban minden energiahordozó márcsak azért is mert a nép nem fog azokkal üzletet kötni de tényleg ki az a hülye akit ha valaki megtámad és utánna még üzletel is vele szóval az iráni nép igy áll majd bosszút”
    .
    Nagyon ostobának tartod az iráni népet, józan ember nem bosszúból boltol, hanem hogy nyereséghez jusson. De tőlem Irán azzal üzletel, akivel jólesik, csak hagyja, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrizze az atomprogramját. Akkor föl is dughatja magának a földgázkincsét. Ilyesmikkel ma már nem lehet a világot zsarolni, ez annyira nevetséges.
    .
    Irán atomfegyverkezés nélkül is megtehetné, hogy orosz és kínai ellenőrzés alá adja az energiahordozókat, de miért tenne ekkora baromságot, azt azért még áruld el, ha van egy kis időd.
    .
    Ez a cirkusz nem arról szól, hogy kinek az ellenőrzése alatt mi van. Le kéne már cuppanni erről. Nem is tudom, milyen szánalmas szint az, amikor szegény internetezőnek a szeme megvillan, és jól leleplezi a turpisságot. Se Koszovóban, se Afganisztánban, se a Falkland-szigeteken nincs és nem volt semmi némi kecskeszaron kívül, és mégis, az Egyesült Államok, illetve Nagy-Britannia kiállt az elveiért, mert képzeld, vannak ilyenek.
    ,
    Az iráni atomprogramot bőven a sah alatt kezdték el, Iránnak senkivel semmi baja nem volt, még az oroszokkal is jó kapcsolatot tartottak, a sahot itt Pesten díszdoktorrá avatták, az ország tele volt amerikai és izraeli tanácsadókkal és gazdasági szakemberekkel. Amióta ez az állat iszlámfasizmus tombol náluk, azóta faséban vannak a fél világgal – az ENSZ szankciókat az orosz és a kínai is megszavazta, amitől szopnak most keményen, ezt ne feledd! -, az egyetlen szövetségesük Hugo Chávez, és évek óta szisztematikusan rikácsolják, hogy elpusztítják Izraelt, miközben atomfegyverkeznek. Ennyi a történet, nem több.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  42. Előbb-utóbb Kína legyőzi az USÁ-t. Ez csak idő kérdése. Iránnal és Irán nélkül is. Az egyetlen terület, ahol Kína még le van maradva, az a fegyverkezés. De az is folyamatosan fejlődik. A kínai űrkutatásba sem véletlenül ölnek pénzt. Miközben az USA építi le az űrkutatást. De már most az a helyzet, hogy az USA nem képes nyomást gyakorolni KÍnára, kénytelen tudomásul venni, hogy Kínával csak kölcsönös érdek alapján lehet tárgyalni. Jobb is lesz ez így, nem egészséges, ha az USA az egyetlen nagyhatalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  43. Kiskakas megint berikoltott egy blődet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  44. “Előbb-utóbb Kína legyőzi az USÁ-t. Ez csak idő kérdése. Iránnal és Irán nélkül is. Az egyetlen terület, ahol Kína még le van maradva, az a fegyverkezés. De az is folyamatosan fejlődik.”
    .
    Jujj… ez olyan kakasos volt most, maxval. A kínai űrkutatásba presztízsokokból, teljesen értelmetlenül ölnek pénzt, mint anno az oroszok. A kínaiak lemaradása meg… basszus, még ha el is hiszed a statisztikáit egy hazug bolseviki rabszolgatartó rendőrállamnak, abba azért gondolj bele, hogy az állítólagos tíz-húsz százalékok milyen áron tarthatók és meddig. Aztán nézd meg a két ország egy főre jutó GDP-jét, és számolj. Ki fog jönni, hogy kb. 20 év múlva utolérnék Nebraskát, ha nem fejlődne közben az is.
    .
    “Az egyetlen terület, ahol Kína még le van maradva, az a fegyverkezés. ” – Ez a leglényegesebb terület. Ez kábé olyan, mintha azt mondtad volna, tök jól megy a szex, most már csak a farkadat kéne valahogy felállítani.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  45. :-))))))
    Még nem hallottam de plagizálni fogom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  46. Most találtam ki.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  47. néha te is monhatsz okos dolgot. Nem baj,.. akkor is plagizálom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  48. ricsi:

    Azert azt tartsd eszben, hogy az urkutatas az egyik legfontosabb terulet. Ott fedezik fel a legtobb uj anyagot, es ez nagy loketet adhat a gazdasagnak. Igaz, hogy Kina egy fore juto GDP-je alacsony, de az orszagban igyis nagyon sok penz jut a fejlesztesekre, es az ossz GDP talan fontosabb. Raadasul a 80as evekben a szovjetunio 1 fore juto GDP-je messze elmaradt sok nyugati orszagetol, de azert gondolom abban egyetertunk, hogy katonailag erosebb volt naluk. Jah, Luxemburg 1 fore juto GDP-je a legnagyobb a vilagon. Akkor most ok a legerosebb orszag?:)

    Viszont azt en se hiszem, hogy KAKAS alltal leirt modon vedene meg Kina es Oroszorszag Irant, ugyanis ennel egyszerubb lenne egy nyilt haduzenet, de arra se fog sor kerulni. Inkabb diplomaciaval probalkoznanak, peldaul megpenditenek, hogy belepnek a haboruba, vagy egyszeruen nem exportalnak bizonyos termekeket, vagy alapanyagokat az USA-ba ( pl ritkafoldfemek… az azert fajna az USA-nak is ).

    Raadasul azt elfelejtitek, hogy senki se akarja megszalni es elfoglalni Irant ( legalabbis errol nem beszelt sem Izrael, sem az USA), csak lebombaznak azokat az objektumokat, amiket veszelyesnek tartanak. Ugyhogy maximum egy nepfelkeles valtoztatna az orszag politikajan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  49. Miért nem papír galacsinnal dobàlóznak és nagyokat nyerítenek közben ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

You must be logged in to post a comment.

Kapcsolódó cikkek

Ha Izrael volt, 1600 kilométerre csapott le 2012. október 27. szombat | AN

Iráni dicsérő a Hezbollah ellenőrzőjében 2012. október 15. hétfő | AN

Drónt lőtt le az izraeli légierő 2012. október 6. szombat | Rákócza Richárd

Izrael: elmaradott az iráni haderő 2012. október 5. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos