Budapest – A Fúzió Rádió Az ám, Hazám! című műsora I. évfolyam 12. számának (2012. június 29.) szerkesztett változata. A műsorvezető: Szabadai Viktor.
Szabadai Viktor: Az 1956-os forradalmat megelőzően érezhetően megnövekedett a feszültség, a robbanás előtti állapot a társadalomban. Te hogyan emlékszel erre vissza?
Mécs Imre: Villamosmérnök hallgató voltam a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1956-nak, a forradalom és szabadságharcnak, ennek a csodálatos valaminek – amit senki nem tud pontosan definiálni – a forrásvidéke Sztálin halálánál keresendő. Sztálin rettenetes diktátor volt. Az ő nevéhez fűződött az egész rémuralom, sok tízmillió ember közvetlen gyilkosa volt, és amikor meghalt, egy óriásit fellélegeztünk. Ez a fellélegzés nem volt teljesen indokolatlan, hiszen Moszkvában hatalmi harc dúlt, és ennek a hatalmi harcnak következtében leváltották Rákosit is, és egy sokkal rendesebb, komilfóbb bolsevikot neveztek ki miniszterelnöknek, Nagy Imrét.
Nagy Imre gyökeresen másképpen viselkedett, mint Rákosiék. Azzal kezdte, hogy fölállította az ügyészséget, ügyészeket küldött a börtönökbe és az internáló táborokba. Akinek nem volt ítélete, azt hazaengedte, a kitelepítetteket visszaengedte Budapest környékére. Leállította a nehézipar esztelen és erőszakos fejlesztését, ami Sztálin utasítására, úgymond a harmadik világháború előkészületeként volt ráerőltetve a magyar gazdaságra.
Summa summarum: egy enyhülés következett be, mindenki fellélegzett. Az emberek kezdték magukat jobban érezni. A padláslesöprések ritkultak, a normákat nem feszítették tovább.
De nem tartott ez sokáig, csak egy évig. Moszkvában a hatalmi harc eldőlt, az új vezetés Hruscsov körül megizmosodott és Rákosinak sikerült magát visszacsempésznie a hatalomba, de a Nagy Imre iránti érdeklődés és szeretet a társadalom részéről megmaradt. Ő akkor nagyon bátran viselkedett, mert szovjet típusú bukott politikus akkoriban nem volt. Vagy kivégezték, vagy a Kreml kórházában, vagy a Gulagon kötött ki, vagy esetleg Ulan Batorban lett nagykövet.
Aztán 1955 őszén kivonultak a szovjet csapatok Ausztriából. Ez óriási dolog volt. Nagy reményt adott a magyar társadalomnak – ha onnan kijöttek, innen is kimehetnek –, hiszen azon a jogcímen voltak a szovjet csapatok Magyarországon, hogy biztosítsák az Ausztriában lévő szovjet csapatoknak az összeköttetést. Erre villámgyorsan összetákolták a Varsói Szerződést, de mi, akik reménykedni akartunk, azt mondtuk, hogy az egész csak egy papírrongy.
Óriási hangulata volt annak, amikor a magyar-osztrák futballmérkőzésre beengedték az osztrák szurkolókat. A nagykörút, ahol néhány autó parkolt csak korábban, tele lett autóval. Tele lett vidám osztrák állampolgárokkal. Pár évvel vagyunk a II. világháború után, Magyarországon még jegyrendszer is van és megjöttek az osztrákok a szabadság szelével. Nagyon reménykeltő volt.
Hát így értünk el 1956-hoz. Február végén a szovjet kommunista párt egy nagy kongresszust tartott, ez volt a XX. kongresszus, aminek a végén, Hruscsov egy titkos beszédet tartott, amit a nyugati rádiók egy órával később már közöltek. Ebben Hruscsov hihetetlen keménységgel szörnyű adatok felsorolásával ismertette Sztálin rémtetteit.
SzV: Ez a beszéd aztán a magyarok számára is ismertté vált?
MI: Csak a Szabad Európa Rádió közvetítésével. De lassan megtudhattuk, hogy sokkal szörnyűbb volt a sztálini terror, mint amilyennek mi, az ellenzői, gondoltuk. Ekkor kezdtek a felülről szerveződő, a feszültség oldását szolgáló intézmények átpolarizálódni. Akkoriban volt a DISZ, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, ami a KISZ-nek volt az elődje, és ennek a központi vezetősége létrehozott egy vitakört., hogy ott vitatkozzanak a fiatalok a párt felügyelete alatt. Ez volt a Petőfi Kör, de erre legyintettünk, mikor hallottuk. Utána elkezdtek közölünk is járni oda és egyszer csak parázs vitáknak a színhelye lett.
SzV: Itt már komolyabb félelem nélkül lehetett felszólalni, véleményt nyilvánítani?
MI: Egymást bátorították a felszólalók. Volt egy nagyon érdekes jelenség, amit én az egyetemen tapasztaltam, ahol ugye szabadabb volt a légkör, hogy azok a tanszékek, amelyek korábban vonalasnak voltak elkönyvelve – ilyen volt a Marxizmus-Leninizmus tanszék, a Politikai Gazdaságtan tanszék –, azoknak az oktatói elkezdtek nagyon bátor, szinte provokatívnak tűnő dolgokat mondani. Először azt hittük, hogy ez provokáció, de kiderült, hogy csak előrefutottak, előremenekültek. Ezzel tulajdonképpen szívességet tettek nekünk, mert azokat is felbátorították, akik addig megfontoltak voltak. Ezt érezni lehetett napról napra, hónapról hónapra. A Petőfi Kör vitáinak látogatottsága megnőtt, a sajtóvitára hatezren mentek el, nem fértek el az épületben, az utcára vezettek ki hangszórókat, és ott hihetetlen bátor dolgokat mondtak Dérytől kezdve sokan. Emellett számtalan más ágon is megindult ez a fellazulás.
Hétfőn nem volt újság, de volt egy Hétfői Hírlap nevű lap, amivel nem nagyon törődött a párt, mert csak hetente egyszer jelent meg, nem sokan olvasták. Így azt Obersovszkyék kézbe kapták, és ebben olyan bátor cikkek jelentek meg, hogy hétfőn az újságárusnál sorban álltak.
Akkoriban a Műszaki volt a legnagyobb egyetem, hiszen, ahogy említettem, a nehézipar fejlesztése volt a cél, és bennünk is volt egy olyan érzés, hogy eddig a jogászok, történészek, élükön a politikusokkal tönkretették az országot, de majd mi, mérnökök újjáépítjük, mert mi alkotunk. Ezt csak az akkori hangulat kedvéért mondom. De nagyon komoly vitakultúra alakult ki az egyetem környezetében, például a várbéli diákszállón délutánonként, esténként.
SzV: Ezeknek a vitáknak, önálló véleményeknek már nem voltak következményei?
MI: Nem, pedig rengeteg spicli volt, sok jelentés ment, de a párt hallgatott. Az volt kiadva, hogy a párt álljon az élére ezeknek a vitáknak. De minket akkor már nem érdekelt, hogy ki állt az élére, a lényeg az volt, hogy szabadabban beszélhetünk. Azt láttuk, hogy adott esetben dékánok, egyetemi pártvezetők benn ülnek ezeken a beszélgetéseken.
A nyár folyamán nagy változás állt be. Idejött Mikojan és Szuszlov és az ő inspirációjukra leváltották Rákosit, s Gerő lett az első titkár. Gerő is egy hasonlóan veszélyes, kemény és romlott egyéniség volt, mint Rákosi, de Gerőt nem utálták annyira. Rákosi közutálatnak örvendett.
Szeptemberben, mikor visszatértünk az egyetemre, meglepett minket, hogy mennyire felélénkült ott a hangulat. Október első napjaiban kiengedték nagybátyámat, Mécs Lászlót a börtönből, aki tízévi börtönre volt ítélve és még hat éve hátra volt, de fölfüggesztették. Akkor egy csomó papot hazaengedtek, kisgazdákat, másokat. Ez mind az enyhülés formája volt.
Rajk László felesége, Rajk Júlia, aki egy nagyon okos és kemény asszony volt, kiharcolta, hogy október 6-án legyen Rajk László újratemetése. Jellemző, hogy az akkori pártvezetésben senkinek nem esett le a tantusz, hogy mit jelent október 6-a. Az újratemetés egy nagyon nagy lépés volt az eszkalációban.
SzV: Ekkorra változott meg a párt hivatalos álláspontja a Rajk-ügyben.
MI: Igen, éppen Apró Antal mondott beszédet, és azt mondta, hogy Rajk elvtárs, soha többé ilyet nem fogunk csinálni. Nagyon rossz idő volt, esett az eső, szél fújt, de így is vagy két-háromszázezer ember ott volt a temetőben. Akkor még nem volt televízió, a mozikban voltak a híradók, és azokban látni lehetett, hogy a sír mellett ott áll Rajk Júlia, a kis Rajk Laci és közvetlen mellettük ott van Nagy Imre – és a kamera hosszasan elidőzött Nagy Imre arcán. Én is megjegyeztem, meg mások is. Ez volt a metakommunikáció időszaka, ami akkor kezdett átváltani nyílt kommunikációba. Később, mikor a börtönben elemeztük az eseményeket, azt mondtuk, ha napsütés lett volna azon a napon, lehet, hogy akkor kezdődött volna a forradalom.
Ezután már az események rohamosan szaladtak: a különböző diákszállókon különböző petíciók születtek. A szegedi egyetem jogi karán lengyel vendégdiákok ötletére bejelentették, hogy megalakítják a független magyar diákszövetséget, a MEFESZ-t. Ez 16-án volt, és a MEFESZ 12 pontot szerkesztett, s ezek már elég kemények voltak, de puhábbak még, mint amit aztán mi a Műegyetemen szerkesztettünk.
Így jutottunk el október 22-ig. 22-e hétfői nap volt, és erre a napra délutánra az egyetem pártvezetése meghirdetett az aulába egy nagy diákgyűlést. Ennek a gyűlésnek a levezetőjévé a katonai tanszék vezetőjét, Marián István alezredest választottuk. Körülbelül 5-6 ezren gyűltünk össze az aulában és forrongó volt a hangulat. A szegedi hallgatók Kiss Tamás vezetésével felolvasták a 12 pontjukat. Óriási ováció volt, és mi elkezdtük a pontokat keményíteni. Míg először csak annyi volt, hogy Nagy Imre vezetésével alakuljon új kormány, később az lett, hogy legyen választás több párt részvételével. Ebben a forradalmi hangulatban 14 pontnál jártunk, amikor megjelent egy fiatalember – akiről később kiderült, hogy Szilágyi Józsefnek hívják és Nagy Imre közeli munkatársa – és azt mondta, hogy ti itt össze-vissza tanácskoztok, mikor odakint dörög az ég, nem is tudjátok, mi van Varsóban. Mi van Varsóban? – kérdeztük. Varsóban a börtönből nem régen szabadult Gomulka – aki akkor még rendes ember volt –, leváltotta a szovjetek által kijelölt vezetőket, többek között a szovjet állampolgárságú hadügyminisztert is. A szovjetek megfenyegették a varsói új vezetést és a csapatok megindultak Varsó felé, és gyűrűbe zárták azt. A távoli garnizonokból viszont a lengyel csapatok indultak el, pattanásig feszülté vált a helyzet. Nekünk erről fogalmunk sem volt, ezt mind a Szilágyi mondta el. És mi ezen úgy fellelkesültünk, hogy bekerült tizenötödik pontnak, hogy szolidaritás a lengyel néppel és tizenhatodiknak, hogy másnapra, keddre a Bem-szoborhoz egy szolidaritás-tüntetést szervezünk.
Ez óriási dolog volt. 46 óta nem fordult elő, hogy a párt szervezése, irányítása nélkül tüntetés lett volna Budapesten.
Az aulából szétszóródtak a hallgatók és sokszorosították a pontokat, és nem csak az egyetemekre, hanem a környező gyárakba is elvitték azokat.
SzV: Ez akkor már nyilvánvalóan a pártvezetés tudomására is jutott.
MI: A párt egy béna kacsa volt. A legfelsőbb pártvezetés Moszkva által ki volt rendelve Tito marsallhoz kanosszát járni. Korábban Rákosiék láncos kutyának nevezték Titot, ezért Tito a delegációt egy kutyával fogadta, aminek a nyakán lánc volt. Ezt a láncot fogta és ezért nem fogott kezet a magyarokkal. Tíz napig volt ott a delegáció és egyszerűen nem érzékelték, hogy mi történik Budapesten. A második, harmadik vonalat hagyták itt, azok pedig nem mertek dönteni, nem merték betiltani a tüntetést. Ráadásul olyan emberek voltak az akkori erőszakszervezetek élén, akik többé-kevésbé szimpatizáltak is velünk, például a budapesti rendőrfőkapitány. Aztán éjjel hazajött a belügyminiszter, Piros László, és azonnal gyülekezési tilalmat rendelt el. Fogalmuk sem volt a hangulatról, ezért elkezdtek kapkodni. Ez a gyülekezési tilalom volt az első kapkodás.
Reggel, amikor bementem az egyetemre, csoda történt: a két rektor közölte – akkoriban két egyetem volt a Műegyetemen –, hogy a belügyminiszter nem parancsol az egyetemen. Ez hihetetlen volt, hiszen korábban, ha a belügyminiszter leszólt, mindenki haptákban állt.
SzV: A diákság felbátorodott ezen a rektori kiálláson.
MI: Igen, két órára hirdettük meg a menet indulását. A Műegyetem kertjébe engedélyezték a rektorok a gyűlést. Délután egyszer csak megnyíltak az egyetem kapui és a többi egyetemről és a gyárakból elkezdtek tódulni az emberek. Marián István volt a levezető elnök ismét és az ő vezetésével választottunk egy küldöttséget, ami elment a Belügyminisztériumba azzal a követeléssel, hogy oldják fel a gyülekezési tilalmat. Rá félórával megjelent egy remegő alak, a belügyminiszter helyettese, akit Feketének hívtak. A Marián még viccelődött is, hogy Pirosért küldtünk, de csak Fekete jutott nekünk.
Fekete azt mondta, hogy a Belügyminisztérium kollektívája egyetért a mi reformtörekvéseinkkel és úgy döntöttek, hogy visszavonják a gyülekezési tilalmat. Nagy hurrá volt, majd a Marián javasolta, hogy tízesével karoljunk össze, hogy a provokátorok nehogy közénk furakodjanak, és így indult el a menet.
Közben Pesten, a Petőfi-szobornál is egyetemisták gyülekeztek és odameneteltünk a Bem-szoborhoz. Így kezdődött.
SzV: Mikor érzeted te azt, hogy ez már sokkal több annál, mint amire előző nap számítottál?
MI: Ez még jólfésült volt. Itt még el lehetett várni egy reformista bolsevik rendszertől, hogy ezt még elviselje. A Bem-szobortól teljesen spontán a tömeg a Margit-hídon és a Kossuth-hídon átment a Kossuth térre, hogy Nagy Imrét követelje. Ez volt az első követelés: Nagy Imre vezetésével alakuljon új kormány. Ekkor már 4 óra után voltunk, a gyárakból jöttek haza a munkások a munkaidő végeztével, és ők is belekeveredtek a tömegbe. Mire a Kossuth térre értünk, már csak minden harmadik-negyedik ember volt egyetemista, de mégis ugyanaz maradt a hangulat.
Szokták kérdezni tőlem, hogy miért pont Nagy Imrét követeltük. Egyszerűen nem volt másik olyan politikus, aki szóba jöhetett volna. Ő már egyszer bizonyított a kormányprogramjában.
SzV: Beszéltél már te is arról, hogy sajnos ma is nagyon népszerű az a fajta félreértelmezése a forradalomnak, hogy a világháború előtti társadalmi rendszer visszarendeződési kísérlete volt 56.
MI: Erről szó sem volt. Az úgynevezett „fehér könyvek” hazugsága volt, hogy ez egy Nyugatról szervezett horthysta visszarendeződési kísérlet volt. Ennek semmi alapja nem volt. Kádárék hazugságai mentek át a köztudatba. Szóba sem került a Horthy-rendszer egyetlen politikusa sem, teljesen alulról kellett építkeznünk.
Más dolog az, hogy utána a forradalom ötödik, vagy hatodik napján megjelentek a korábbi pártok emberei és elkezdtek autókat, párthelységeket követelni. Ezeket végtelenül megvetettük. Nem a pártok ellen tiltakoztunk, hiszen több párt alkotta parlamentet követeltünk.
De hihetetlenül rohantak előre az események. A fegyveres ellenállás mind erősebbé vált, és Nagy Imrét és a kormányát is sikerült átállítani. Nagy Imre szinte nap, mint nap átalakította kormányát és végül nemzeti kormány alakult, amelybe kooptálták a 45 utáni koalíciós pártokból két-két államminisztert. Így került Bibó István is a kormányba.
Nagyon nehéz azt a nagy sodrású fejlődést, ami végbement érzékeltetni. Azoknak, akik kezdetben még idegenkedtek a fiatalok radikalizmusától, akik idegenkedtek az utcai harcoktól, később mind rájöttek, hogy ez bizony erőt jelent és szükség van rá.
Közben a kormányt – és amit most húsz év parlamenti képviselőség után rendkívül rugalmasnak tartok, hiszen félnaponta kellett lépnie – mi nagyon lassúnak tartottuk. Amikor a Kossuth téren 23-án megjelent Nagy Imre, elég közelről láttam őt. Nem értette ő sem, hogy mi történik Budapesten. Egy badacsonyi mulatságból jött vissza, és akkor a barátai rávették, hogy jöjjön el és mondjon beszédet. Kiállt és meglátta ezt a hatalmas tömeget és úgy kezdte, hogy: Kedves elvtársak!
Óriási felhördülés volt. Jött egy félperces csend, lélegzetvisszafojtva figyeltük, majd így folytatta: Magyarok! Testvéreim! Kedves barátaim!
1956 végén, 1957-ben én részt vettem az ellenállás szervezésében. Rengeteg kis szerveződés alakult, hogy összefogja a forradalom erejét, mert nem akartunk belenyugodni abba, hogy az a szabadság, amit kivívtunk, amit megízleltünk néhány napig, azt most megint elveszik tőlünk, hogy ugyanúgy menjen minden, mint azelőtt. Sőt rosszabbul. Ennek az ellenállásnak szervezésében, koordinációjában vettem részt.
SzV: Mikor tartóztattak le téged?
MI: Engem májusban tartóztattak le, de a társaimat már februártól kezdve letartóztatták. Nekem az volt a szerencsém, hogy amikor kerestek a szüleim József körúti lakásán, a házmesterék lánya kijött elém – éppen jöttem haza az egyetemről –, és szólt, hogy tűnjek el, mert keresnek. Így körülbelül három hónappal később tartóztattak le, ezalatt illegalitásban éltem. Addigra a társaimat,15-16 embert már begyűjtöttek és lényegében már felgöngyölték a szálakat.
1958. május 22-én a Tucsek-tanács ítélt el minket. Hatunkat halálra ítélt. Négy fiatal munkást, egy mérnököt és engem.
SzV: Nehéz ezt szavakba önteni, de az ítélet kimondásakor mire gondoltál?
MI: Az egésznek a légköre szörnyű volt. Kilencedrendű vádlott voltam, én voltam az egyetemi összekötő. A társaim, akiket aztán szintén halálraítéltek, különösen megdöbbentek, hogy engem halálra ítéltek. Ez azt jelenti, hogy semmi remény nincs. Iszonyatos volt a jelenet. A főbíró olvasta az ítéletet, a két népbíró félre, jobbra-balra nézett, nem mert szembenézni, az ügyésznek elvörösödött a feje, és ő se nézett a szemünkbe. Mi pedig farkasszemet néztünk velük. Gyáva gyilkosok voltak.
Utána átszállítottak minket a budapesti országos börtönbe, a gyűjtőbe, és annak a sarkában volt egy különálló, kis fogház, ahová az ilyen veszélyes embereket különítették el, s aminek az oldalában folytak a kivégzések.
SzV: Itt csak halálraítéltek voltak?
MI: Kétemeletes volt az épület, az emeleten voltak a kiemelten súlyos államfoglyok, mint Bibó István, vagy Göncz Árpád, a földszinten voltak a halálraítéltek, és nagyon sokan voltunk.
Legnagyobb meglepetésünkre 10 nap múlva összes holminkkal együtt fel kellett sorakozni, és átvittek minket a jobb csillag kettes szárnyába, ahol egy teljes szárnyat kiürítettek a halálraítéltek számára. Akkor még nem értettük a dolgot.
Aztán június 16-án reggel öt órakor nem volt ébresztő. Az ember megszokta az ébresztőket, a kiabálást, hogy csattognak kutyák – így hívták tolóreteszeket az ajtókon –, de ekkor halálos csend volt a szónak az eredeti értelmében. Nem értettük. Múlt az idő és sehol semmi, csak a félelmetes csend.
Úgy nyolc óra körül csizmadobogást, kiabálásokat, különböző zörejeket hallottunk. Egyszer csak a házimunkás nyújtja be a reggelit és odasúgja: kivégezték őket. Kicsodát? –kérdeztük. Az öreget meg a katonát – mondta. A háziak köztörvényesek voltak, azokban bíztak meg. Ez a házimunkás sem tudta pontosan, hogy Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst, csak ezt mondta. Megdöbbentünk. Ha őket is ki merték végezni a nagy nemzetközi tiltakozás ellenére, Kádárnak az ígérete ellenére, akkor nincs remény. Akkor mi kisemberek miben reménykedjünk? Legalább nyolcvanan vártunk ott a kivégzésünkre. Június 16-a nekem ezt jelenti.
Meg hát június 16 nekem 1988-at is jelenti. 88-ban már olyan izmosak voltunk, 56-os ellenzék és az akkor még formálódó liberális mozgalom, hogy két nagy demonstrációt is szerveztünk aznapra.
Az egyik demonstráció Párizsban játszódott le. Chirac akkori főpolgármester a Pere Laichese temetőben egy díszsírhelyet adományozott Nagy Imréék szimbolikus sírja számára. Rajk Lászlóék terveztek egy szimbolikus sírt, az emigrációban élő lelkes hazafiak megcsinálták, és június 16-án oda kiutazott Nagy Erzsébet, Nagy Imre unokái, meg azok az 56-osok, akik kaphattak útlevelet. Mi többen voltunk, akik nem kaphattunk. Mi Budapesten szerveztünk egy demonstráció-sorozatot, ami reggel kezdődött a 301-es parcellánál, aztán a Hősök terén akartuk megkoszorúzni az ismeretlen katona sírját.
SzV: Ellentétben az 1989. június 16-i újratemetéssel, 88-ban kifejezetten tiltotta és üldözte a hatalom a megemlékezést.
MI: Üldözte rendőri brutalitással. Kettőre a Battyhány örökmécsesnél rendeztünk volna megemlékezést, de ott már rendkívül erős rendőrkordon volt és ott már vertek minket, Kis Jánost, Demszky-t, Harasztit és Orbán Viktort. Körülbelül két-háromezren gyűltünk össze és ott már elkezdtek minket kiszorítani. Mi a Televízió felé mentünk, és a lépcsőkön felszaladva Kis János meg én egy-egy beszédet mondtunk. Jött az az ötletem, hogy menjünk a Vörösmarty térre, mert ott ilyenkor tele van turistával és akkor talán nem mernek olyan erőszakosan fellépni velünk szemben. Hát ebben tévedtünk.
SzV: Amikor aztán elkezdett változni a társadalomban a kép a sok év hallgatás és hazugság után 56-ról, hogyan fogadták tőletek az igazságot?
MI: Ez egy nagyon felemás dolog volt. Az emberekben benne volt, hogy nem szerettek beszélni a kudarcaikról, még akkor sem, ha kristálytisztán igazuk volt. A legtöbb 56-os a családjában nem beszélt erről, hallgatott, de ugyanez volt a holokauszttal is. Hazajöttek Auschwitzból és a gyerekeknek nem mondták el. Pedig hát el kell mondani mindent.
Mi ezen változtattunk. Ez volt a demokratikus ellenzék taktikája. Mi semmit nem rejtettünk véka alá, mi mindenről beszéltünk, és mindenhol a nevünket és a címünket adtuk hozzá, és a hatalom ettől megtorpant. Miközben a III/III-as iszonyatos erőfeszítések árán próbálta valakinek a nevét megtudni, a miénk egyszerűen oda volt írva. Ennek a merőben új és bátor taktikának meglett a gyümölcse: nem tudtak megfélemlíteni minket.
SzV: Helyén kezeljük ma az akkor történtek jelentőségét?
MI: Június tizenhat is, meg 56 is a társadalom nagy része számára terra incognita. Nem törődnek vele, nem érdekli őket.
SzV: Pedig az új köztársaság létrehozatala nagyon nagymértékben kötődik mind 56-hoz, mind június 16-hoz.
MI: 1989-ben a kerekasztal tárgyalásokon június 16-a után lett tekintélyünk. Hogy több százezren méltósággal tudtunk temetni, hogy egy pofon nem csattant, egy követ nem dobtak el. Ez óriási erő volt. Ebből élünk a mai napig. A halottak megsegítettek minket. A hamvaikkal is, az emlékükkel is, az újratemetésükkel is a progressziót segítették, amely progresszió ma megint veszélyben van.
Vissza kell néznünk és vissza kell nyúlnunk 56 elveihez és 56 példájához!
Nagyon nő az aktualitása a hasonló ismereteknek, köszönet érte! :((((((((
Vissza kell néznünk és vissza kell nyúlnunk 56 elveihez és 56 példájához…..
Antall József: “tetszettek volna forradalmat csinálni…”
Ami késik, az jön.
“Nem a pártok ellen tiltakoztunk, hiszen több párt alkotta parlamentet követeltünk.”
Ez igy igaz. Sok tennivalótok volt akkor.
.
“…a forradalom ötödik, vagy hatodik napján megjelentek a korábbi pártok emberei és elkezdtek autókat, párthelységeket követelni. Ezeket végtelenül megvetettük.”
Sajnos ezekre nem volt időtök figyelni, pedig a forradalom végefelé az ő hangjuk
- elég sok helyen – elnyomta a ti jogos törekvéseiteket. Most itt van feléledve
a maga valóságában.
Az 56-os Forradalom fél győzelem volt és veszteség is. Nem szabadna ismételni.
Ha már csinál valamit az ember, tervezze és végezze el jól, körültekintően, tegye a legkevesebb kárral és a legtöbb sikerrel, ne úgy, mint a FideSS fülkeforradalmas bagázs, akik semmihez sem értenek és mindent tönkretettek. Ideje végre egyszer már tiszta vizet önteni egy üres pohárba, nem csak felhígítani a szennyvizet.
Akkoriban “nemrég” fejeződött be a második világháború, melynek során az állig felfegyverzett, és kiképzett német hadsereg nem bírt el a szovjet katonákkal. Akik ilyen tapasztalatokkal, történelmi ismeretekkel elhitették alig felsőtagozatos suhancokkal, hogy házilag készített molotovkoktélokkal, ifjonci virtussal képesek lesznek kiverni a szovjeteket hazánkból, szerintem nem politikai realizmusukat veszítették el, hanem bűnt követtek el.
Sziasztok,
Először is Mécs Imre úr interjújához tiszta szívemből gratulálok, szószerint megkönnyeztem, elszomorodtam azokon amiket elmesélt (ezekről persze tudtam, csak újból szembesültem a tényekkel -Orbánnal együtt harcolt…).
“Fúzió rádió” – ki hallgatja?…”Amerikai magyar népszava” – ki olvassa?…rajtunk kívül, akik egyébként is tisztában vagyunk az eseményekkel…olyan, mintha egy szűk körön belül egymással beszélgetnénk és persze nagyrészt egyet is értenénk…
Az ilyen, és ehhez hasonló interjúk, cikkek, kapcsolódó hírek bejárják a világsajtót…na és?!… mi van a magyar választásra jogosult polgárokkal (akiknek lassan a nagyrésze, lassan már csak fideszbirtokokon jutnak “közmunkához” havi 47 ezerért – diplomával is, és van ahol azt sem fizetik ki NEKIK) ?!…
Ki kérdezi meg Tőlük, hogyan jut el az információ Hozzájuk, hogy :
“Ecsém” “Néném”, itt, a mostan’ a “nagy Magyarországba’ ” olyan “szuper” világ épül, hogy jön a kánaán, mert dolgozhatsz napi, akár 12 órában is éhbérért a fidesz oligarcha birtokokon.
Majd Orbán Viktor, szeretett vezetőnk belovalogol a falujukba fehér lovon, jól megsimizi a fejüket, erről klassz fotók is készülnek, oszt’ ezekkel a fotókkal bekerülnek a ‘tör’i könyvekbe, melyet tanítani fognak ‘gyermeköiknek’, meg az unokáiknak is, Nyírő, Wass és a többiek irodalmi társaságában, naná, hogy összekapcsolva történelmi fényességeinkkel.
“Szebb jövőt Barátaim, Szebb Jövőt!!!”
” Hogy több százezren méltósággal tudtunk temetni, hogy egy pofon nem csattant, egy követ nem dobtak el. Ez óriási erő volt. Ebből élünk a mai napig. ”
Az akkori “kommunista” tömeg tudott méltósággal…
Ez ma már történelem…
Még ha, valóban abból is élnek ezek a mostani urak és temetők.
Az 56-ról szóló elemzésekből mindig hiányolom a kérdést: ki húzta a legnagyobb hasznot a forradalom kirobbanásából és annak előre látható leveréséből? Az egyik nagy nyertes Amerika és szövetségesei, akik jól kihasználták a forradalmat és biztosították a maximális mediatizálását.
Azonban a legnagyobb nyertes a keményvonalas, sztálinista erők nagyon széles tábora a Szovjetunióban és K-Európában, akiknek sikerült a forradalom ürügyén leállítani a reformfolyamatokat és a reformistákat meghátrálásra bírni.
.
A következő kérdés, ami magától adódik az, hogy a fontos pozíciókat betöltő sztálinisták és mindenhova beépített ügynökeik mennyire segítették elő a forradalom kirobbanását és mennyire irányították annak lezajlását? Nyomaikat biztos eltüntették és senkinek sincs érdekében felfedni az ilyesmit…
Nem biztos, hogy minden és mindenki az aminek látszik!
.
Mécs Imrét becsületes és szimpatikus embernek tartom. Nagyon érdekes dolgokat mondott el. Lájkoltam!
.
Ami érdekes:
– “Október első napjaiban kiengedték nagybátyámat, Mécs Lászlót a börtönből, aki tízévi börtönre volt ítélve és még hat éve hátra volt, de fölfüggesztették. Akkor egy csomó papot hazaengedtek, kisgazdákat, másokat. Ez mind az enyhülés formája volt.” [vagy egy nagy kísérlet része!?]
– “megjelent … Nagy Imre közeli munkatársa – és azt mondta… Varsóban a börtönből nem régen szabadult Gomulka … leváltotta a szovjetek által kijelölt vezetőket…. A szovjetek megfenyegették a varsói új vezetést és a csapatok megindultak Varsó felé, és gyűrűbe zárták azt…” [tehát ki lehetett találni mit fognak csinálni a szovjetek Budapesten!]
– “A legfelsőbb pártvezetés Moszkva által ki volt rendelve Tito marsallhoz kanosszát járni.” [véletlen?] “Tíz napig volt ott a delegáció és egyszerűen nem érzékelték, hogy mi történik Budapesten.” [nem volt még telefon vagy távíró?]
– “olyan emberek voltak az akkori erőszakszervezetek élén, akik többé-kevésbé szimpatizáltak is velünk, például a budapesti rendőrfőkapitány.” “… a Belügyminisztérium kollektívája egyetért a mi reformtörekvéseinkkel” [nagyon gyanús!]
– “Amikor a Kossuth téren 23-án megjelent Nagy Imre … Egy badacsonyi mulatságból jött vissza” [!?]
csatt !
Egy valamiben tévedsz és hiányosan irtad ,hogy az állig felfegyverzett németek nem birtak a szovjetekkel. Nem mert a másik oldalon ottvoltak a szövetségesek amerika,anglia . Tudod a történelem a ” D ” nap ! Alig hiszem ,hogy egyedül a szovjetek képesek lettek volna megbirkózni Hitlerrel.De ezzel az összefogással sikerült és soha ne feledjük el,hogy ez közös erővel sikerült nekik !
Csernok Attila véleménye:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=562537#null
– Apám a Ludovika Akadémián végzett, a Don-kanyarból visszajött magyar királyi törzstiszt volt, és tőlem kérdezte: “Fiam! Meg vagytok őrülve? Mit gondoltok meddig tűri ez a három orosz hadosztály ezt a bohóckodást?” Ő október 25-én megmondta a végét. És egy vidéki városban bohóckodásnak nevezte mindazt, ami Budapesten forradalomnak tűnt.
.
– Vegyük észre végre, balekok voltunk a nagyok játszmájában.
– 1956 októbere külföldről is gerjesztett meggondolatlan felkelés volt, esélye sem volt a szovjet haderő ellen. Azok után, ami a Rádiónál és a Köztársaság-téren történt, nem volt lehetőség a békés kibontakozásra. Ha egy kormány képtelen biztosítani a rendet, bukása csak idő kérdése. Nagy Imre – miközben a Szabad Európa Rádió folyamatosan “moszkovita gyilkosként” emlegette – sodródott.
.
– Október végének 12 napja nem volt demokrácia. A kormányt tanácstalanság, az utcát anarchia uralta. Volt olyan kerület Pesten, ahol elkezdték összeírni a zsidókat.
.
– Az új magyar párt elfelejthette fehér zászlóval legyilkolt elvtársát, Mező Imrét? A Rádió és a pártház lemészárolt védőit? Akik a Köztársaság-téren és a Rádiónál gyilkoltak, ők voltak “tiszta, szép forradalmunk” hősei?”
– Soroljam az eseményeket? A “hős forradalmárok” ártatlan áldozatait? A gyilkosságok sorozata október 23-án este a Rádiót védő katonák lemészárlásával kezdődött. Majd jött a miskolci és a köztársaság-téri lincselés. Nem értem, Niedermüller Péter miért csak a megtorlás áldozatait veszi észre, siratja? A kötelességüket teljesítő katonák, vagy Mező Imre előtt miért nem hajtja meg fejét a Demokratikus Koalíció?
.
Csernok Attila könyvei: “A komáromi pontonhíd” (2007), “A valóság erejével…” (2009), “Legendák rabjai” (2011). Cikkei Orbánékról: “A narancsbolsik kölyökkora” (168 Óra; 2006), “Fehér bolsevizmus” (Népszava; 2010) stb.
Nos, kedves Sentinel, ha azt akarod elhitetni velem, hogy az alig felsőtagozatos suhancoknak megközelítőleg akkora sanszuk volt (ifjonci lelkesedésük + házilag eszkábált molotovkoktéljaikkal + a zsákmányolt kézifegyverekkel + Szabó bácsiék stratégiai felkészültségével, mint a nácik elleni világösszefogásban részt vevő hadi arzenálnak, akkor meghajlok érveid előtt, hiszen volt már itthon olyan potentát, akik kijelentette, hogy három magyar baka többet ér, mint más népek hadosztályai…
Tudom én, utólag könnyű okosnak lenni…
De nehezünkre esik utólag az összes szemszögből megtekinteni ugyanazt a dolgot?! Vonatkoztassunk már el egyszer az akkori teljesen természetes szovjetgyűlölettől, a szabadságvágytól, az eltelt idő megszépítő lepleitől, és tegyük fel a világhódítónak (az akkori világtörténelem rettenthetetlen világhatalmának érdekei oldaláról) a magyar forradalom hatásainak kérdését. Az akkori kor hadászati fejlettségének szintjén, a két világrend határán megengedhette a Szovjetunió, hogy közvetlen határvonallal érintkezzen mindenféle “gyepű” önkéntes feladásával, az ellenfél hadseregével? Ha ők innen kivonulnak, katonai szempontból saját védelmi rendszerüket gyengítik meg.
Azonkívül pedig országunk akkori vezetői pontosan tudatában voltak annak, hogy a szovjet rendszer kérlelhetetlen bosszúra, kegyetlen elnyomásra épül.
Jöhetnek a minuszok, de annak a népfelkelésnek élére állni (tekintve az előre látható vérbefojtást) valóságos hazaárulással ért fel. Úristen, mennyivel okosabbak voltak nálunk a lengyelek, a csehek, a keletnémetek, ők nem kergették értelmetlen halálba gyermekeiket…
Utólag “szép” csak ez a forradalom, Isten mentsen bennünket hasonlótól.
Mécs Imre visszaemlékezéséből:
“Ekkor már 4 óra után voltunk, a gyárakból jöttek haza a munkások a munkaidő végeztével, és ők is belekeveredtek a tömegbe. Mire a Kossuth térre értünk, már csak minden harmadik-negyedik ember volt egyetemista, de mégis ugyanaz maradt a hangulat.”
Nem hihető, hogy annyi munkás kószált volna a napi fárasztó munka után a belvárosban, hogy délután 4 óra körül a felvonuló tömegben már csak “…minden harmadik-negyedik ember volt egyetemista.”
De hogy a Horthy rendszer nyugaton élő és szervezkedő káderei rátelepültek a diákmegmozdulásra, az a tény mutatja, hogy október 23.-án este azonos időben fegyveres csoportok jelentek meg az ország több pontján, katonai és BM objektumokban, gyárakban. Fegyveres őrségeket fegyvereztek le, járműveket foglaltak le, gyárakat állítottak le. Ezek végrehajtásához jól kiképzett, karhatalmi harcászatban jártas emberekre volt szükség. Ilyen kiképzett ember vezette azt a Timót utcai tanulóotthonból verbuvált csoportot, amelyik elfoglalta a csepeli rendőrkapitányságot.
Aztán egy idézet Dr Bolla Dezső helytörténész “Csepel 1956″ című írásából:
“Buri István a második világháború alatt a csendőrségnél szerzett
tapasztalatai alapján, lelkesedéssel és elszántsággal irányította a
felkelőket. “
Lehet, hogy egy villamosmérnök hallgató a műszaki egyetemen nem érezte, a Horthy rendszerhez való visszarendeződés kísérletét 56-ban, az viszont aki akkor katona volt, annak éreznie kellett.
Ennek az volt a leglátványosabb jele, hogy a Nagy Imre kormány alatt a honvédségi ruházatnál, a rendfokozat jelzéseknél, egyre – másra jöttek a változtatási parancsok.
Ezért is változott később – a Munkás Paraszt kormány alatt – az úgynevezett lengő vállap, bevarrt vállappá.
Kedves Sentinel:
Légy nyugodt : A ruszkik leverték volna mindenképpen Hitlert , angolok és USA nélkül is. Lehet hogy ötször nagyobb vér-áldozat árán , de mindenképpen megtették volna. És akkor nem lett volna Európában ” szabadvilág ” .
Ennyi .
Egyébként szerintem az oroszoknak nem annyira hiányzott a Második Front. Ami rajtuk nagymértékben segített , nem más volt mint az Amerikaiak által szállított korabeli ABSZOLUTE csúcstechnikás fegyverek szállítmányai , abban az időben mikor a szovjet nehézipar éppen vonatszerelvényekre pakolva utazott az Urálon túlra.
Na ezt az időt vészelték át az oroszok amerikai segítséggel. Utána már , mikor megindult a szovjet ” ömlesztett hadianyag ” a hátországból , százezertonna számra , nem volt megállása a náciknak a Vörös Hadsereg előtt !
-
A Második Világháború egyszerű anyagcsata volt. Borítékolhatóan az lett a nyerő , akinek több a bányája , több az acélja reze mangánja , több esztergagépe van.
Az oroszok ebből lényegesen jobban álltak a háború második felében.
És persze több az ” emberanyag ” ( A politikai motívációt se feledjük el , a németek tettek róla hogy az oroszok kellően elszántakká váljanak )
Kedves Geyza!
Tökéletesen egyetértek!
Az amerikaiaknak, angoloknak a II. front megnyitása inkább politikai hídfőállás kiépítésére volt jó nyugaton, mintsem katonai!
Ha annyira repesett volna értünk magyarokért a szívük, hogy ne a szovjet szabadítsa/szállja meg Magyarországit, akkor délről megtehették volna, akár orthy kérését is teljesítve.
Lucifer
“október 23.-án este azonos időben fegyveres csoportok jelentek meg az ország több pontján, katonai és BM objektumokban, gyárakban. Fegyveres őrségeket fegyvereztek le, járműveket foglaltak le, gyárakat állítottak le. Ezek végrehajtásához jól kiképzett, karhatalmi harcászatban jártas emberekre volt szükség.”
.
Amit írtál inkább az én föltevésemet erősíti, hogy a lázongásokat a szovjet sztálinisták megrendelésére, a KGB forgatókönyve szerint magyar ügynökök indították el.
A tervben szerepet játszhattak a kulcspozícióban lévő magyar sztálinisták is, akik parancsaikkal meghatározták a karhatalmi erők magatartását: olykor passzivitás, máskor egyenesen fegyverosztogatás.
.
A mestertervhez tartozhatott az is, hogy visszahozták a közutálatnak kitett Rákosit, ugyanakkor kiszabadították a szellemet a palackból:
– a DISZ “létrehozott egy vitakört., hogy ott vitatkozzanak a fiatalok a párt felügyelete alatt”, “az oktatói elkezdtek nagyon bátor, szinte provokatívnak tűnő dolgokat mondani.”
– “Október első napjaiban kiengedték … a börtönből, aki tízévi börtönre volt ítélve és még hat éve hátra volt, de fölfüggesztették. Akkor egy csomó papot hazaengedtek, kisgazdákat, másokat.”
.
Minden jel arra mutat, hogy a szovjet keményvonalasok találták ki az egészet, hogy a reformfolyamatok koporsójába beverjék az utolsó szöget is, a szovjet reformistákat pedig végleg háttérbe szorítsák.
Ne feledjük!
A rendszerbváltás utáni rendszerünk 56 örököse!
A Horthy rendszer restaurációja Antal, Boross, Jeszenszky triumvirátussal kezdődött.
A Fidesz, és a Jobbik csak kifejlődött e triumvirátus áldásos tevékenységéből.
Ehhez a Horthy rendszer restaurációhoz pedig mind az MSZP (Horn Gy), mind au SZDSZ (gyakranváltozó elnökei) úri módon statisztáltak.
Köszönöm Mécs úrnak és Szabadi úrnak ezt a csodálatos beszélgetést. Sajnos jelenleg színek nélkül, de a sok párt katona ezeket az értékeket próbálja lebontani, és aktuál politikával egymásnak ugrasztani hazugságaikkal csúsztatásokkal az embereket. Nagy a széthúzás. Szinte sem pontban, sem vesszőben nem tudnak megállapodni politikusaink.
Köszönöm Mécs úrnak a beszélgetést.
-
Mintha Pozdnanról nem esett volna szó, pedig az volt a közvetlen előzmény.
-
Egy ismerős aki az egyetemisták között vonult fel említette, hogy vissza térésükkor megdöbbenve hallották, hogy a rádiónál lövöldözés kezdődött.
-
Én pedig azóta is hiányolom a megemlékezést a munkásokról, akik kalapáccsal a kézben őrizték a gyárakat, végig a Váci úton.
A mukásokról akik miatt végig volt gáz-víz- villany. Minden nap (hajnalban) lehetett tejet-kenyeret vásárolni.
-
Off: 45-ben a Vörös hadsereg olyan létszám és technikai fölényben volt Európában, hogy csak az Atlanti óceán állíthatta volna meg. (annyian voltak mint az oroszok)
HA AKKOR NEM, KÉSŐBB MIÉRT IGEN?
.
Amennyiben elfogadjuk, hogy a 89-es rendszerváltás ‘56 nyomdokain történt meg – melyet ma sokan, köztük Mécs is, hangoztatnak – akkor az is igaz, hogy a jelenlegi Horthy restauráció is ‘56 farvizén szörfözve küzdötte fel magát idáig, ahol ma tart. Ez pedig tökéletesen alátámasztja azt, hogy 1956. csinálóinak egy igen jelentős – meghatározó – része igenis a Horthy korszak visszacsinálását tűzte ki célul. Csak idő kérdése lett volna… két hét ehhez nyilván kevés volt, hisz’ ma is húsz év kellett hozzá, hogy ezzel az “igénnyel” színre lépjenek.
És adjon már választ arra is valaki, hogy miért lázadt fel oly elemi erővel az “istenadta” az egyik diktatúra ellen, amikor 12 évvel korábban, 1944-ben esze ágában sem volt ezt megtenni a rablógyilkos* horthysta, nyilas-fasiszta pribékek deportálós, dunábalövős, a milliók(!!!) halálát okozó “másik diktatúra” országlása ellen esze ágában sem volt ??? És ha 56′-ban fellázadtak, úgymond az orosz elnyomás ellen, akkor kissé korábban miért nem lázadtak fel a – ma hivatkozott – német elnyomás ellen???
1956-ban ezerszámra bocsájtottak a börtönökből szabadon nem csak köztörvényes bűnözőket, de nyilasokat és más hasonló deklasszált elemeket is. E tiszta forradalmárok aztán azonnal aktivizálták magukat a lincselés és a személyes bosszúállás mezején…
.
* Hatályos zsidó törvények(§) hivatalosan is lehetővé tették a zsidó állampolgárok minden vagyontól való megfosztását. Ennek már csak a folytatása volt, hogy a nyilasok és a csendőrök – a deportálások és a helyi felkoncolások alatt és előtt a helyszíneken – személyes tárgyaiktól (ékszereiktől, óráiktól, cipőiktől, stb.) fosztották meg az áldozatokat…
Sándor!
.
Ha megállítják a Vöröshadsereget, ma sokunk nem szörföl itt a világhálón. Úgy ám!
Sentinel!
*
Sztálin és Churcill levelezéséből megtudhatjuk, hogy a Szovjetunió több-százszor követelte a II.front megnyitását (a jóval későbbi “D napot”) – eredménytelenül. Valószínű, hogy az angol és amerikai vezetés a háború elején(!) még az Európában harcoló felek kivéreztetésére építette a stratégiáját…
*
worldonblőd 2012. július 9. hétfő 09:01
Láthatod. Tét nélkül nemcsak minuszolni tudnak. Már van parlamenti pártjuk is!
AZT HISZEM NEM A TÖRVÉNYEKBEN VAN A HIBA, HANEM BENNÜNK!
worldonblőd,
Túlavasúti
Egyetértek, de had említsek még egy elhallgatott tényt:
A munkaszolgálat, fegyvertelenül frontra küldés teljesen magyar világszabadalom volt. Szerintem a magyar holokauszt mellett említendő, de azt jóval megelőzte.