Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csatáry gettóparancsnok volt 2012. július 24. kedd 16:02 | Bartus László/AN-Népszava

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csatáry gettóparancsnok volt

New York – A házi őrizetben levő Csatáry László a Magyar Hírlapban tagadta, hogy köze lett volna a kassai zsidók deportálásához. Azt állította, hogy közvetve a hegyekben rejtőző zsidók menekülését segítette, a két kassai gettóban pedig mindössze négyszer járt. Az oda bezárt zsidók fölött nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak.

Csatáry állításait cáfolja Randolph Braham: A népirtás politikája (Belvárosi Kiadó Budapest, 1997.) című alapműve, amely a magyarországi holokauszt legalaposabb kézikönyve. Randolph Braham a könyv 572. oldalán a „Gettósítás: első szakasz” című fejezetben a következőket írja: „Kassa városában Endre László közeli politikai elvbarátja, Pohl Sándor polgármester vezényelte az intézkedést. Maga mögött tudhatta a rendőrség készséges közreműködését, így például Demkó Mátyásét, Fehérvári Tiborét, és különösen Horváth György rendőrkapitányét. Utóbbinak Csatáry László, a téglagyári gettó parancsnoka segédkezett. Ez a gettó volt egyúttal az Abaúj-Torna vármegyei zsidók bevagonírozási központja is.”

Ugyanitt olvasható, hogy „a beszámolók szerint valamennyien kiélték szadisztikus hajlamaikat az értéktárgyak felkutatása és a bevagonírozás során”. A népirtás politikája jegyzetanyagában megjelöli, hogy „Csatáry bűnös tevékenységéről és a kassai zsidó hitközség tragédiájáról részletesen” lehet olvasni Gaskó Miklós „Halálvonatok” (Menóra-Egyenlőség, Toronto 1984. június 1. 4. oldal) című írásában, „néhány Csatáryra vonatkozó dokumentum a szerző tulajdonában van”. A könyv szerint az „Abaúj-Torna vármegye szomszédos községeiből származó zsidókat a város két külvárosi téglagyárában gyűjtötték össze”. Randolph Braham könyve megjegyzi, hogy „a gettóból vagy a téglagyárakból szinte lehetetlen volt megszökni. Amikor egy mindenki által Gizinek nevezett 17 éves lányt megöltek, mert szökni próbált a téglagyárból, a meztelen testét közszemlére bocsátották”, hogy mindenki kedvét elvegyék a szökéstől. A könyv megállapításai cáfolják Csatáry állításait, hogy a kassai gettóhoz és a deportálásokhoz semmi köze nem lett volna.

Randolph Braham professzor, a kétkötetes mű szerzője, a holokauszt egyik legelismertebb kutatója lapunknak elmondta: „az idő múlása nem csökkenti a nácik és cinkosaik bűneit, amelyeket a zsidók ellen elkövettek. Le kell folytatni a bírósági eljárást, és pártatlan bíróságnak kell döntenie a benyújtott bizonyítékok alapján.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +22 ( 26 szavazatból)
Csatáry gettóparancsnok volt, 4.4 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

18 Reader’s Comments

  1. Csatáry márpedig nem lehetett, hiszen ő megmondta, hogy számított arra, hogy előállítják, ezért felkészült a kihallgatásra, és neki saját kezűleg írt jegyzetei vannak arról, hogy mit nem tett parancsra Kassán, meg máshol sem…
    A szerencsétlen áldozatok, és szemtanúk nyilván csak álmodtak Csatáryról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (21 szavazatból)
  2. Az A. Népszavához:

    Jobb lenne, ha nem a jelenlegi, hanem a háborús bűnök korában készült képét vennék elő, mert ezzel csak szánalmat, szimpátiát fognak kelteni, pedig tudják Önök is, hogy ezt nem érdemli meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (23 szavazatból)
  3. Báthory Ödönke

    “közvetve a hegyekben rejtőző zsidók menekülését segítette” -erről vajon mit mondanak a hegyekben rejtőzködött zsidók?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  4. Hol van Kassán hegy. Ja, pont ott ahol Szegeden.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (17 szavazatból)
  5. http://pocakosgondok.blogspot.hu/2012/07/jogallam.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  6. ” Azt állította, hogy közvetve a hegyekben rejtőző zsidók menekülését segítette” A “megmenekül “zsidók akiknek segített, 1948.-ban amikor Csehszlovákiában halálra ítélték miért nem tanúskodtak mellette? A vén fasiszta zsidó mentő hősként állítja be magát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (18 szavazatból)
  7. Pocakos! Köszönöm a kimerítő elemzést, hátha azok is elolvassák, akiket “nem érdekel” a téma. Ez egy velejéig romlott csótány, aki az élete végén sem jutott el odáig, hogy bocsánatot kérjen. Valahol olvastam, hogy mielőtt idemenekült a szeretett náci bujtató óhazába, informálódott az ügyészségen, hogy van e ellene körözés, vagy elfogató parancs foganatosítva. Hát hogy is lett volna? Itt nem üldözik a nácikat! Mielőtt letelepedési engedélyt adtak volna neki, talán vizsgálni kellett volna, de nem tették. Vagy tették? Az még borzasztóbb. Ez a féreg biztonságban, az élet napos oldalán hazugsággal körülvéve élte le az életét úgy hogy közben ki tudja hány embert fosztott meg a puszta léttől, esélyt sem adva. “kéjjel ölt, nem csak parancsra”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  8. A kassai téglagyár foglya voltam
    Németeket ott nem láttam
    de láttam a magyar csendőröket és rendőröket
    Tudom hogy egy földim leányt a csendőrők a talpát korbácsolták

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (20 szavazatból)
  9. gustav elasar blau
    2012. július 25. szerda
    07:41

    Ha túlélő szemtanú vagy, akkor itt az ideje, hogy az általad ismert összes nyelven az internetre tedd a tapasztalataidat!!!! Fontos, ne hallgass!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (18 szavazatból)
  10. Valóban Csatáry jelenleg védőőrizetben van. Ami végképpen elfogadhatatlan, ahogy az ügyész kioktatta a sajtót, hogy először bizonyítékokat kell szerezni. Úgy látszik Kanada kiutasítása, Csehszlovákia halálos ítélete és a számtalan okirat semmit nem számít. Furcsa ügy ez valóban,de csodálkozni nem lehet, hiszen ez az ügyészség Polt Péter ügyészsége és a főügyész úr pedig Orbán vazallusa. Minden mindennel összefügg! Amikor Horhy Magyarországa minta a jelenlegi rendszernek, Amikor nyilas írókat példaképként állítanak az ifjúság elé és zsidó temetőket gyalázhatnak meg büntetlenül, akkor végre tudomásul kell venni , hogy egy fasiszta restaurációs folyamat kellős közepén van az ország. Az ne tévesszen meg senkit, hogy ezt nyíltan nem vállalják ,-legalábbis jelenleg- hiszen abban bíznak, hogy a gazdasági válság Európa szerte elindít ilyen, vagy hasonló folyamatokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  11. Ezt a mocskot védi körömszakadtáig a magyar igazságszolgáltatás?

    http://nol.hu/kulfold/20120725-kutyakorbacsoskent_el_az_emleke

    Ezt védi a jobbik és elvakult hívei?
    De nem, Magyarországon nincs antiszemitizmus. Ennyire hülyék, vagy a világot nézik annak?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  12. Kassa korul van veve hegyekkel: Kassai havasok, a Banko egy kisebb hegy. A Kassai zsidosag nemelyekl akik igyekesztek a deportalasok idejen kihasznaltak minmden fele lehetosegett. Pld., a Kalvarje es Rozalian a temetokben a kriptak is nyujtottak buvo helyet de ezt nem sokan tehetek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  13. Van érvényes itélet, amely elöl elmenekült. Most akkor hogyan is van ez?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  14. A megbizott főügyész urnak a Csatáry L.ügyben tett kioktató megjegyzését ajánlom a Pol P.főügyésznek és a Balogh nevü feljelentgető embernek is.Főleg ajánlom ezt Gyurcsány Ferenc esetében tett eljárásokra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  15. Csatáryval kapcsolatban csak arra lennénk kiváncsiak, hogy szabadkai “munkája” folytán kapcsolatba került-e egy Jugoszláviai születésű Csizsik nevű illetővel. Ugyanis, ha az illető létezett – már mint aki valahol, valóban megszületett – ugyan mi lett a sorsa?
    Igy lehet háborús bűnösként – más személy neve alatt – “tovább éldegélni”. Hiszen az okmány lehetett valódi elkobozott okmány is, a személy kihallgatásakor pedig a legrejtettebb személyi adatait is megtudhatták és az akkori tömeges kivégzések, vagy egyéb háborús cselekmények után “elkapart” személyek okmányai megmaradhattak.
    Azt hiszem ez csupán költői kérdés, hiszen hol lehet már a bizonyitékokat
    fellelni. A tanúk nagy része meghalt, a helyszin többször átalakult.
    Az a fontos, hogy még élnek egyesek, akik az okmányok tartalmát bizonyitják.
    Igy az egyszer már halálra itélt Csatáry
    nem mentesülhet tettei következményeitől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. A szlovákok már kikérték ezt a patkányt.
    Nincs más dolga Magyarsztánnak mint hogy minnél hamarább kiadja.
    Had bűnhődjön rémtetteinek színhelyén ez a féreg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  17. Csak az a baj, hogy Orbán a 2/3-ra támaszkodva, minden félkegyelműt/szélső jobbost/próbál uszítani a csúnya nyugat, és kapitalizmus ellen az alatt az idő alatt, amíg Simor helyett egy fideszest, be nem tud ültetni a Magyar Nemzeti Bank élére, és utána ugyanazzal a módszerrel, amivel a magánnyugdíjakat kifosztották, most megint nekiállhatnak fosztogatni, és utána osztogatni egymás között!
    Majd kiáll fajgyűlölő hívei elé/akik addigra már újra biztos szavazók lesznek a határon túli rajongókkal együtt/ Orbán, és elmondhatja diadalittasan, hogy: Én megmentette a Hazát, ráadásul kirúgtam újra az IMF-t, visszautasítottam a mocskos pénzüket, és megnyertük a háborút az EU-val szemben is!
    /Igaz EU-s ország vagyunk mi ez nem számít!!!:D/

    A Magyar egy harcos nemzet, és senki nem diktálhat az országnak, az „idegenek”, pedig örüljenek, hogy itt maradhatnak, mert ha véletlenül kinyitjuk a szánkat, akkor lehet, hogy azok az emberek fognak pofon vágni, vagy vérdíjat kitűzni a fejünkre, akik most az 1997 végén hírtelen eltűnt Csatárit védik!

    És milyen érdekes, hogy Orbán, 1998 elején hatalomra jutva, nagyon sok dolgot megtehetett! Többek között egy, egy személy eltüntetése sem okozhatott gondot a mi Ronáldónknak!
    Azt hiszem, hogy ezt nevezik „hivatali visszaélésnek” valaki javára, amivel még Gyurcsányt is megvádolták annak idején, és most még a végén Orbánnál is előfordúlhat!:) /De természetesen, most csak a „visszaélt hivatali hatalmával „ felvezető szöveg lenne azonos!:D/
    -És ugye Gyurcsány már tisztázta magát!

    (Bár szerintem a jobbikosok ennek az ellenkezőjével sokkal jobban kiegyeznének, de a vérdíjak ennek ellenére is elképesztőek! Persze most sehol sincsen Pintér Sándor, aki beosztásától eltekintve, elképzelhető, hogy Tasnádi Péter mellett jobban érezné magát, mint egy ország élén Orbánnal!
    Viszont az utóbbi, tényleg több pénzel!:D

    És végül lássuk be, hogy ennek a gyilkosnak/Csatári/ az ügye, egy kimondottan a nevetséges, de egyben tragikus példája az emberi „hüjeségnek is”!
    Arról nem is beszélve, hogy szegénységi bizonyítványa a magyar hatóságoknak, másrészt,/ és ezt tudom, hogy fájni fog!/ de a magyar embereknek,/akik rabjai a miniszterelnök árny politikájának, csak most még nem tudnak róla!/, az egyháznak, és végül de nem utolsósorban, Orbánnak!

    Vicces, mert ugye ott van a Orbán magánhadserege, amiről most kiderült, hogy ez a szervezet csak Brad Pitt játékfegyvereitől, és a zombiktól tudja megmenteni hazánkat harisnyával a fején, de ha egy öreg tata leszerelése a feladat, akkor már majdnem kapitulál az ország annak ellenére, hogy még a címet sem nekik kellett kinyomozni!

    Viszont mélységesen szomorú, mert most már az Isten sem mossa le Orbánról/és lassan az országról sem:(/, hogy szélsőséges nézetekkel próbál a felszínen maradni, és ezzel a harci kedvel megfertőzve honfitársainkat újabb választásokat megnyerve, akar élősködni a pénzünkön mint Marci hevesen a csinos kis apparátusával, csak éppen az a gond, hogy mindennek vége lesz egyszer!
    És akkor 3-ra már sikerül az IMF-el megállapodnunk?:P
    Kész kabaré, ami ebbe az országba megy, de egyben félelmetes is, hogy egy ember/Orbán!/ ilyen ördögi húzásokkal képes mozgatni a szálakat a hatalom megszerzése, és megtartása érdekében!
    Döbbenet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A fasizmus 12 előjele 2014. március 2. vasárnap

A Mazsihisz vezetői elnémítanak mindenkit 2014. február 11. kedd | AN

Katolikusok voltak a holokauszt áldozatai? 2014. január 23. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos