Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az emberi jogok nem múlhatnak a hivatali jóindulaton 2012. július 9. hétfő 10:59 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az emberi jogok nem múlhatnak a hivatali jóindulaton
Budapest – Nem múlhat pusztán az önkormányzatok jóindulatán a közfoglalkoztatottak alapjogainak tiszteletben tartása – azt a jogszabályoknak kell szavatolnia, a hatóságoknak pedig ellenőriznie, írta közleményében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A hivatalosan „közmunkának” nevezett kényszermunka során a korábban munkanélküli segélyre jogosult kiszolgáltatottakat számos esetben gyakorlatilag kizsigerelik.
,
Szabó Máté ombudsman átfogó vizsgálatot indított és munkatársai helyszíni szemléken és a közfoglalkoztatottak panaszai nyomán rajzolják meg a helyzetképet.  Az elmúlt hónapokban számos állampolgár panaszolta a közfoglalkoztatásba való bekerülés, vagy az abból való kikerülés, a bérezés, a munkakörülmények részleteit.
.
Miután a közfoglalkoztatás rendszerében résztvevők jellemzően igen nehéz, kiszolgáltatott helyzetben vannak, Szabó Máté ombudsman szerint ezért is, és a gyakran változó szabályozás, a jogalkalmazói gyakorlat szempontjából is lényeges, miként jut érvényre az emberi méltósághoz való jog, az egyenlő bánásmód követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog.
.
Az ombudsman által indított általános vizsgálat középpontjában az önkormányzatok által szervezett közfoglalkoztatás áll, mert ezt érte a legtöbb panasz. Az alapvető jogok biztosa a Munka Méltósága Projekt keretében folyó vizsgálatsorozat kapcsán megfogalmazta: a közfoglalkoztatás az állami foglalkoztatáspolitika egyik eszköze, ami nem lehet öncél, segítenie kell az elsődleges munkaerőpiacra történő belépést, vagy a visszajutást. Ezért fontos annak vizsgálata, hogy megvannak-e az egyre több embert alkalmazó közfoglalkoztatási rendszer jogszerű működéséhez elengedhetetlen garanciális elemek, illetve megfelelően biztosítják-e a vitathatatlanul kiszolgáltatottabb helyzetben lévő munkavállalók alapjogainak tiszteletben tartását, írja a közlemény. Egyúttal azt is hangsúlyozza, hogy mindezek nem múlhatnak pusztán az önkormányzat jóindulatán, hanem maguknak a jogszabályoknak kell szavatolniuk, és a hatóságoknak ellenőrizniük.
.
A vizsgálat során a biztos munkatársai megkeresik a kormányhivatalokat és munkaügyi központokat, emellett bejelentett, illetve be nem jelentett vizsgálatra elmennek a panaszokkal érintett féltucatnyi, különböző méretű és helyzetű településre, tájékoztatást kérnek a polgármestertől és a jegyzőtől. Ezek során személyesen térképezhetik fel a közmunka-munkavégzés körülményeit, a panaszaikról személyesen kérdezhetik a közmunkásokat.
.
Az átfogó vizsgálat első tapasztalatairól és a nyári helyszíni szemlék eredményeiről a biztos tervek szerint 2012 szeptemberében, szakmai konferencián számol be, várhatóan ez év novemberében pedig kiadja a vizsgálat jelentését is.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 5 szavazatból)
Az emberi jogok nem múlhatnak a hivatali jóindulaton, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Majd a “parlamenti szavazógép” megszavazza az ennek megfelelő törvényeket, vagy nem? :((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  2. Nem nagyon kapkodták el ezt a vizsgálatot, pedig egyértelmű a rabszolgaság!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  3. Báthory Ödönke

    Kell három hónap, hogy felülről megkérdezzék a saját véleményüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. Na, erről beszéltem más helyen, amikor azt mondtam, hogy a miniszterelnök látogatása a rabokkal dolgoztató államtitkáránál figyelemelterelő álhír! A rabok munkavégzése ugyanis jobban van szabályozva, mint a köz(kényszer)munkásoké. Báthory Ödönke: Arról még nem hallottál, hogy mielőtt véleményt mond az ember, előbb tényeket gyűjt az érvei mellé? Bár nincs kétségem afelől, hogy bármi lesz az ombudsmani jelentésben, azt majd “helyreteszi” S. Gabika a szokott “intellektusával”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  5. Báthory Ödönke

    Mért is ne múlhatna a hatalom jóindulatán? Hiszen mint tudjuk, itt az egyházi lét is a hatalom kegyén múlik. Márpedig az is emberi jog -jobb helyeken.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Ha a királynak jó napja van , a nép is boldog.
    Ha morcika , akkor működésbe lendülnek a vérpadok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  7. Báthory Ödönke

    talalom:
    Persze, ez tényleg így megy boldogabb helyeken. A Földrajzinév Bizottság két tagja is így gondolta. Később tudták meg, hogy nekik ott nem a szakmai érveket, nem a saját tudásukat meg hasonló hülyeségeket kellett volna képviselniük, hanem a Minisztérium álláspontját. Nem azt képviselték, merészeltek gondolkodni, ezért kirúgták őket.
    Vagy mesélhetne erről az az osztályvezető, aki a védett madarak vadászatáról döntött szakmai alapon. Bizony, ő sem kérdezte meg előbb a saját véleményét fölülről, ezért mennie kellett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. Hol él ez az ember???
    Gondolja,hogyha elmegy helyekre, akkor majd a valóságot láttatják vele?Persze. ..A kozmetikázottat.
    Gondolja, hogy a rabszolga majd a helyi kisisten előtt fog panaszkodni?Hogy másnaptól kenyérre se teljen?
    Uram Atyám!
    Emberi jogok!!!
    Nem most szűntek meg,hanem a rendszerváltáskor.Ne tegyünk már úgy,mintha ez gy új dolog lenne!
    A rendszerváltás óta mást sem hall az ember, csak azt hogy el lehet menni, (nem Gyurcsány találta ki!!!) 100-an jönnek a helyébe.
    A főnökök részéről a kivagyiság, a gonoszság, és a felfelé nyalás a legrosszabb tulajdonságaikat hozza ki…
    Az ombudsman ezt nem vette észre eddig???
    Igaz,ami igaz, Orbán,és bandája megsokszorozta a dilettáns törvényeikkel a dolgozók megalázását, és a munkanélküliek rabszolgaként foglalkoztatottságát.
    Hát akkor hajrá Szabó Máté! Nyitott szemmel, és füllel kell járni, és nem eltagadni, vagy kozmetikázni a tényeket,hogy Orbán gazda meg ne haragudjon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. Mi a valóság?
    Egy állatnak is több joga van nálunk, mint az embernek.
    Egy példa:
    Párom akkor kaphat egy hét szabadságot, ha másnaponta ingyen bemegy dolgozni, a szabit beírják a ledolgozott napra, de nem fizetik ki a munkát.
    Ilyen feltétel mellett nem tudunk elmenni üdülni.
    A lefoglalt szállást nem tudjuk visszamondani. (200 km)
    Ebből a vadkapitalizmusból nekem nem kell.
    Itt következne egy felsorolás, hogy kik dögöljenek meg!
    .
    .
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. “A hivatalosan „közmunkának” nevezett kényszermunka során a korábban munkanélküli segélyre jogosult kiszolgáltatottakat számos esetben gyakorlatilag kizsigerelik.”
    .
    EZ SEM TELJESEN EVIDENS, mert KÖZMUNKÁRA SEM MINDENKI mehet, csak az, akit nagyhatalmúék “azzal a lehetőséggel kitüntetnek” :-(((.
    Ha bármilyen, nekik nem tetsző “folt” van a múltadban, akkor neked MÉG A KÖZMUNKÁTÓL IS COKI :-(((.
    Még azt is ŐK DÖNTIK EL, HOGY KI LEHET RABSZOLGA orbánisztánban :-(((((.
    .
    És még ilyen feltételek mellett IS MENNYIEN SZERETNÉNEK KIZSIGERELT RABSZOLGÁK LENNI ebben az agymosott országban :-(((((((( !!!
    NAGY ÚR A PÉNZ :-(((((((((.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. Tisztelt Ombudsman nertárs Ön nemsokára megfosztatik a hivatalától, muníciójától minden egyéb bevételétől. STb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Ha a helyi polgármesternek nem szimpatikus valaki az még közmunkás sem lehet és sok helyen a polgármesterek elvárják, hogy a kiszolgáltatott emberek kezet csókoljanak nekik, ha havonta 47. ezer forintért alkalmazzák Őket! Ez így rabszolgatartás az állam engedélyével! A közmunkásoknak is joguk lenne a normális megélhetést biztosító bérezéshez és az emberi munkakörülményekhez!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. “hivatalosan „közmunkának” nevezett kényszermunka”
    Pontosan e fogalom miatt jut mindig eszembe az ókori Görög Demokrácia.
    Hiszen milyen beleszólási jogai vannak a “közmunkásnak” a mi demokráciánkban?
    Választhatsz: önként közmunkáskodhatsz, vagy éhenhalsz.
    Én igen tisztelem az eddig dolgozó ombudsmanok eddigi tevékenységét.
    Szerintem a fideSS eddig is megtett és ezután is megtesz mindent lehetetlenné
    tételükre.
    A fidess nem ombudsmant, hanem (R)ombudsmant akar működtetni, hiszen
    a kötcsei beszéd után ők mondják meg……
    (Minek ide akadékoskodó ombudsman? Hiszen Horthyinál sem volt.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. “Egy csak egy legény van talpon e vidéken.” Szomorú! Csak egy tisztességes ember van olyan beosztásban ahol ha többre nem telik legalább vizsgálódik. Na és a többiek hol vannak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Alanyi jogon járó jövedelmet akarnak 2013. június 6. csütörtök | AN

Közgép elleni tüntetésért közmunka 2012. november 13. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos