Ronai and Ronai
AMERIKAI

Obama: Az AK 47-es katonák kezébe való 2012. július 27. péntek 17:50 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Obama: Az AK 47-es katonák kezébe való
Washington – Az AK 47-es gépkarabély katonák, és nem bűnözők kezébe való – jelentette ki az amerikai elnök, aki a csütörtöki lapok beszámolója szerint az aurorai filmszínházi mészárlás után nemzeti párbeszédet kezdeményezett a fegyvertartásról.
.
Barack Obama ugyanakkor nem indítványozta a fegyvertartásra vonatkozó törvények módosítását, mert, mint mondta, az ilyen reformtörekvések a hasonló tragédiák után rendre elbuktak a politikai ellenállás és lobbizás miatt.
.
„Úgy hiszem, számos fegyvertulajdonos egyetért azzal, hogy az AK 47-esek katonák, és nem bűnözők kezébe valók. Háborús csataterekre valók, nem pedig a városaink utcáira”, mondta az elnök egy New Orleansban tartott kampányrendezvényen a Kalasnyikov néven is közismert, Magyarországon AMD márkajelzéssel gyártott géppisztolyról.
.
Az elnök a 2008-as kampánya során a támadófegyverekre vonatkozó, 2004-ben lejárt szövetségi tilalom újbóli bevezetését ígérte, de azóta nem tett lépéseket és nem is nyilatkozott az ügyben, amely erősen megosztja az amerikai választókat.
.
Noha az elképzeléseivel kapcsolatban nem ismertetett konkrét részleteket, a fegyvertartás ügyében Obamának ez a megszólalása volt a leghatározottabb állásfoglalása, amióta hivatalba lépett. Az elnöknek több bírálója is szemére vetette, hogy a már meglévő törvények szigorú betartásának sürgetésén felül sem a 2009-es Fort Hood-i lövöldözés, sem a tavalyi tucsoni ámokfutás után nem vallott színt a kérdésben.
.
Az elnök kijelentette: támogatja az amerikai alkotmány második kiegészítését, amely rögzíti a vadászat és a fegyvertartás történelmi jogát, de úgy vélekedett, hogy ebben a tekintetben van még tennivaló. Fontosnak nevezte a fegyvervásárlók hátterének ellenőrzését.
.
Mitt Romney, aki Obama ellenfele lesz az idei elnökválasztáson, szerdán úgy nyilatkozott, nem látja szükségét annak, hogy a coloradói ámokfutás után újabb törvényekkel szigorítsák meg a fegyvertartást.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Obama: Az AK 47-es katonák kezébe való, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. Nem vagyok hive annak,hogy azok pofaznak a fegyverekrol,akil nem voltak katonak. Szivem szerint,csak olyan embert latnek szivesen az USA elen,aki katona volt.Nem komazom a republikanusokat,de fejet hajtok Bush-ek es McCaon elott.Ok teljesitettek a haza iranti kotelezettseguket. Mitt romney a vietnami haboru elol megszokott Franciaorszagba.Mitt romney arulo.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. George W Bush Texasban vedte a hazat mokozben Kerry 3 purple hart-ot szedett ossze. Es volt pofajuk swiftboatolni. McCaint azzal utottek ki hogy mikozben 5 evet ult hadifogolykent Hotel Hanoiban biztosan osszejatszott a komcsikkal.
    Ennyit GW katonai szolgalatairol. Kibaszott hatszeles volt, megsunnyogta az egeszet. Nincs kulonbseg GW es Mitt kozott.
    Egyebkent en is szivesen megsunnyogtam volna a 11 honap + 51/2 utogondozast ha lett volna hatszelem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. Ez ok jac.De legalabb volt katona.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. Házi használatra RPG is engedélyezhető?
    Akkor pláne izgi lehet az USA-ban létezni. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Nem tehetek rola,de aki nem volt katona,nem bizok benne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  6. Igen gets,a deli redneck allamokban mindened lehet majdnem.Ja,es parasztok kezebe sem valo fegyver.berugnak,aztan lovoldoznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Már mondtam, a bűnözőknek mindegy, ők úgyse tartják be a törvényeket, azért bűnözők. Pont, hogy a 2. amendment teljes betartása, és a totális fegyverviselési jog akadályozná meg az ilyen őrülteket, mert tudnák, hogy azonnal lepuffantanák őket önvédelemből.
    .
    Egyébként:
    “A pszichiátriai kezelés tényére azt követően derült fény, hogy Holmes ügyvédjei felléptek az egyetemre a pszichiáternek a mészárlást megelőzően beküldött csomag – médiaértesülések szerint jegyzetfüzet – tartalmának titkosítása mellett. A gyanúsított jogi képviselői rámutattak, hogy “Holmes Doktor Fenton pszichiátriai páciense volt és a kettejük kommunikációja védett”.
    .
    Szóval, hogy a pszichiáter nem csinált semmit, nem is jelentette, legalábbis bűnrészes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. B. egyetértek egy kis kitétellel. A “shrink” nem kapta meg a levelet…
    A katonsagáról.
    Még az átkosban voltam katona 1.5 év. A fizikai kiképzés egy nagy sz@r volt otthon sokat többvet edzettem egészségesebben kajáltam, és az a sök pökhendi p@cs aki ott volt mint tiszt mondjuk örmestertől fölfelé kb 50-es IQ val, hát siralmas volt.
    A kiképzés alatt löttünk az AMD-65-el vagy hármat. Igaz a fegyvert bekötött szemmel is szédszedtem összeraktam de igazán csak akkor löhettünk amikor járörbaknokságra mentünk. Akkor sem túl sokat. Azokkal a fegyverekkel amik nekünk voltak, nem nagyon lehetett célozni igaz ez a három lövésből ki sem derülhetett hogy merre hordanak. Az örségbe 3 tölött tárast vittünk az 90 löszer és mindent egyes darabbal pontosan elszámoltunk. Dobtunk persze kézigránátot is 3-4 max. A többi baromság ami a 1.5 évben lenyomtunk, konyhaszolgálat, alaki, takarítás takarítás takaritás festés, egyszerüen eltékozolt idő volt.
    Intenzív kiképzéssel kb 3-4 hónap alatt mindenki tisztában lehetett volna a fegyverek használatával karbantatásával, riadó gyakorlásával és kész. És még ráadásul a tudatlan erettségivel sem rendelkező tahó örmester oktatta a világnézetet meg a szocializmus felsőbbrendőségét. Hála Istennek hogy annak az időszaknak vége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. CommonSense
    Ja, azért gondolom az USA-ban kicsit más a kiképzés :)
    Hát még ha valaki magánemberként akar önvédelmi fegyvert, akkor biztos meg is tanulja használni. Én nem dobnék ki több szár, akár több ezer dolcsit egy jó stukkerre, hogy bunkósbotnak használjam. (Mondjuk biztos vannak ilyenek is, akiket csak a tudat, hogy van fegyverük, megnyugtat.)
    .
    A “shrink”-ről meg annyit, hogy kiderült, hogy kezelte. Kötve hiszem, hogy Holmes reggel felébredt, és kipattant a fejéből a nagy ötlet, majd leírta, aztán elküldte neki. Nem, már mióta rendelte a fegyvereket. Biztos említette a dokinak, csak az azt mondta neki, hogy nyugi, írd le, ha gondolod, vedd be ezt a nyugtatót, és minden rendben lesz. Ez csak tipp, de biztos, hogy lett volna mit jelenteni a rendőrségnek.
    Ez majd kiderül a per során (remélem). Volt már ilyen, ami soha nem derült ki. Columbine esetében Klebold adatai a mai napig zárolva vannak. Azt hiszem a Virginai Tech szintén részben zárolt.
    Mindegy, egy kaptafa, ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. H@e katonaviselt, helyesen írni se tudó!

    Voltam katona. Igen, szükség van katonaságra bizonyos történelmi helyzetekben meg különösen. Az amerikai fegyveres erőre pedig az egész világnak – elismerem. Csak azt mond meg te főokos, hogy a polgári lakosságnak minek. Ha egy kicsit hiszel a biblia bölcsességében, akkor el kell hinned “Aki fegyvert fog fegyver által vész el” mélységes igazságát.
    2001. szeptember 11-e pedig arra is rámutatott, hogy azon a napon – amikor tulajdonképpen súlyos bombatámadás érte Amerikát a világ legfejlettebb és talán a legnagyobb hadserege, nomeg titkosszolgálata(i) egy fabatkát sem ért. Az USA-ban pilótává képzett terroristák átjutottak a rosszul őrzött kapukon és nem csak a jelképes Tornyokat semmisítették meg, de Pentagon nevű agytrösztöt is (majdnem). És, ha az egyik gép utasai nem lázadnak fel, elsöprik a Fehérházat, de a Kapitóliumot is… Sőt, ha vegyi, biológiai vagy istenments atom fegyver van a terroristák birtokában – akkor ma már nincs New-York és nincs Wassingthon, vagyis nincs USA sem (!). Ennyit a fegyvereket abszolutizáló hitről.
    Ki tudja hol, melyik sivatagi bázison élesítik éppen a következőt ? – Ma még senki, de ha mégis, az szóljon mert már nincs idő, azt kell először katonai erővel megsemmisíteni…
    A fegyver csakis művelt, bölcs és független emberek kezében fegyver, különben csak öngyilkos eszköz, ami igaz politikai, katonai értelemben, de különösen polgári vonatkozásában… A fegyverbe vetett hit és különösen a . f e g y v e r t . a . s z a b a d s á g . eszméjének . k é k . s e l y e m . s z a l a g j á v a l . átkötött maszlagjával kínált árucikként pedig csakis, és csakis a gyártók és forgalmazók pénztárcáját duzzasztja tovább, miközben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  11. mond = mondd

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  12. Aki fegyvert fog fegyver által vész el” egyszeri kijelentése volt Jézusnak, nem általános érvényü igazság. Csak abban a helyzetben és csak a tanitványoknak szólt mert az egyikük levágta szölga fülét Két szablyályuk volt a tanítványoknak összesen, vagyis fizikailag is értelmetlen lett volna az ellenállás, nem beszélve arról hogy ez elfogatás és keresztrefeszítés Jézus és az Atya menetrendjébe volt építve.

    És ímé egyik azok közül, a kik a Jézussal valának, kinyújtván kezét, szablyáját kirántá, és a fõpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét.
    Mat 26:52 Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.

    Hogy mennyire fontos a fegyver a rend fentartására :

    Rom 13:4 Mert Isten szolgája õ a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik.

    Amikor azonban a rendörség/katonaság nem képes megvédeni az állampolgárokat akkor azoknak kell megvédeniük magukat. Természetesen nem szabad minden “hülyének” engedélyezni a fegyver tartást.

    A bünözőknek mindíg van fegyverük Ők nem kérnek engedélyt. Egyetértek hogy ne legyen a polgároknak AK47 egyébként azt sem értem miért nem az amerikai párját az M16-t emlegeti Obama. Talán mert az AK tipikusan terrorista fegyver, és igy érzelmileg még nehezebb elfogadni ?
    Me gkell vizsgálni Texast meg mondjuk Ohio közötti kulümbségeket. Valojában jó lenne egy országos statisztika a fegyverviselesi törvények, a fegyver használat és a fegyveres bünélkövetések tekintetében. Ezek az adatok megvannak csak le kell vonni a konzekvenciát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. CommonSense, “Amikor azonban a rendörség/katonaság nem képes megvédeni az állampolgárokat akkor azoknak kell megvédeniük magukat. Természetesen nem szabad minden “hülyének” engedélyezni a fegyver tartást.”
    És miért nem? A “hülye” talán nem állampolgár? A “hülyének” nincs joga megvédeni magát? Ki döntse el, hogy ki az önvédelemre nem jogosult “hülye”, és ki az önvédelemre jogosult nemhülye? És ki garantálja, hogy aki eldönti, az nem hülye? A “hülyéket” ki védi meg? Vagy őrájuk kilövési engedélyt adnál a bűnözőknek, mert “hülyékre” úgysincs szükség? Hulljon a férgese? A neonáci protozoákat a hülyék halmazába rendeled, vagy a nemhülyékébe? És magadat?
    Ha a filmprömieren mindenkinél lett volna fegyver, szerinted meg tudták volna védeni magukat? A sokat emlegetett “Mari néni a veteményesben” meg tudja védeni magát? Kézigránát az otthonka egyik, erős protézis a másik zsebében, és “Mari néni” úgy gyomlál? Vagy ő “hülye”, tehát tökmindegy?
    Jézus bizonyos mondatai “egyszeri kijelentések”, más mondatai örökérvényű intelmek? Ő tud erről? Netán az is a jézusi-atyai mentrendbe van építve, hogy a kései utókor mindig az épp aktuális szájaíze szerint vegye figyelembe, vagy hagyja figyelmen kívül a tanításokat?
    És bár nem tartozik szorosan ide, de ha “az elfogatás és keresztrefeszítés Jézus és az Atya menetrendjébe volt építve”, akkor mire ez a kétezer éve tartó sírós-picsogós, vádaskodós, zsidógyűlölős, mára összemberiségi tébolyba torkollós “keresztény” vircsaft? Ahelyett, hogy a sok jótét lélek azon örvendezne, hogy az események szigorúan tartották magukat a menetrendhez, és hiba nélkül beteljesült az isteni akarat.
    Ha a szenvedéstörténet katyvasza helyett valami üdvtörténeti kultusz hatná át a világot, akkor talán ma nem kéne azon vergődni, hogy miképp osszuk hülyékre (fegyvertelenek) és nemhülyékre (fegyveresek) az embereket, azaz egymást, azaz saját magunkat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Braziliaban, Oroszorszagban, Irakban, stb. tiltjak a fegyverviselest oszt aranyaiban tobb embert olnek meg, mint az USA-ban. Svajcban is szinte mindenkinek van fegyvere oszt kevesebb a bunozes. Izraelben is sokan tartanak fegyvert es kicsi a bunozes(leszamitva par etnikumot). Ha lett volna valakinek fegyvere Denverben, akkor lelohette volna az amokfutot. Persze varosban tenyleg ne tartsanak geppuskakat. A videk az mas, pl. Del-Afrikaban a telepesek elete ezen mulik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Amerika és a fegyver elválaszthatatlan. Hulljanak ezrek is ártatlanul, semmi nem fog változni ezen a téren

    De mégis!

    Ez a “land of the free and a home of the brave”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Moravcsik Jozsef: “Ha lett volna valakinek fegyvere Denverben, akkor lelohette volna az amokfutot.”
    Vagy nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Sírnak a Sandy Hook-i angyalok 2012. december 18. kedd | Bartus László

Obama marad az Egyesült Államok elnöke 2012. november 7. szerda | AN

BBC-felmérés: a világ Obamára voksolna 2012. október 23. kedd | AN

A második csörte már Obamáé volt 2012. október 17. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos