Washington – Az Obama-kormányzat feladta a szíriai konfliktus diplomáciai megoldására irányuló erőfeszítéseit, ehelyett növeli a lázadóknak nyújtott támogatást, és megkettőzte erőfeszítéseit, hogy a hasonló gondolkodású országokkal koalícióra lépve erőszakkal döntse meg Básár Asszad rendszerét, írta vasárnapi számában a New York Times.
.
Az amerikai hivatalos forrásokra hivatkozó lap szerint a washingtoni kormány – miután az ENSZ Biztonsági Tanácsában csütörtökön orosz-kínai vétón elbukott a nyugatiak határozattervezete – török és izraeli partnereivel egyeztet arról, hogyan kellene előidézni a szíriai rezsim összeomlását. Leon Panetta amerikai védelmi miniszter hamarosan Izraelbe látogat, alig néhány nappal azután, hogy Tom Donilon, Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója folytatott eszmecserét a zsidó állam vezetőivel.
.
.
Tüntetés a damaszkuszi rendőrállam felszámolásáért
.
A Fehér Házban naponta tartanak magas szintű tanácskozást a lehetséges forgatókönyvekről. Egyebek között arról, hogy hogyan lehetne bebiztosítani a szíriai vegyifegyver-készleteket és hogy mivel lehetne eltéríteni a szembenálló feleket a tömeges atrocitásoktól. A lap szerint a folyamatos washingtoni konzultációk az jelzik, hogy a szíriai helyzet igen komolyra fordult, miután már egy hete heves harcok folynak Damaszkuszban, és egy pokolgépes merénylet megölte Asszad biztonsági rendszerének több vezetőjét.
.
Egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes szerint Washington a kétoldalú konzultációk során értésre adta: ellenzi, hogy Izrael támadást intézzen a szíriai vegyifegyver-készletek ellen, mert egy ilyen akció alkalmat szolgáltatna Asszadnak arra, hogy támogatókat mozgósítson az izraeli beavatkozás ellen. Kérdés azonban, kit tudna a szíriai diktátor ebben az esetben maga mellé állítani. Szavakban bizonyára felsorakoznának néhányan, de a közel-keleti katonai hatalmak közül évtizedek óta senki nincs abban a helyzetben, hogy a zsidó állammal ujjat húzzon.
.
Az Egyesült Államok továbbra sem kíván fegyvert szállítani a lázadóknak – akiknek beszerzéseit török, szaúdi és katari források fedezik –, viszont kész kommunikációs eszközökkel és kiképzéssel, esetleg hírszerzési adatok megosztásával támogatni őket. A lap szerint a CIA emberei Dél-Törökországban már több hete segédkeznek abban, hogy megállapítsák: a szíriai felkelők mintegy száz szervezetéből melyek juthatnak fegyverhez. E csoportok közül ugyanis több gyaníthatóan kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel.
.
„Az Asszad-rezsim szabályozott lebontására törekszünk”, jelentette ki Andrew J. Tabler, a washingtoni Közel-keleti Politika Intézetének Szíria-szakértője. Tabler ugyanakkor elismerte, hogy a „szabályozott lebontás” során bármi megtörténhet.
.
.
Amerikai légierős katonák gyakorlatozása a törökországi Incirlikben.
.
A republikánusok „héjái” régóta katonai beavatkozást sürgetnek Obamától, Mitt Romney, az ellenzéki párt elnökjelölti posztjának várományosa pedig a szíriai ellenzék felfegyverzése mellett foglalt állást. Az elnök ehelyett arra törekszik, hogy az ENSZ-ben az Egyesült Államok mellé állítsa Oroszországot, és hogy a Biztonsági Tanács közösen szólítsa fel távozásra Asszadot.
.
Amerikai kormányzati források szerint a szíriai lázadókkal tárgyalások folynak az átmenetről, egyebek között arról, hogy Asszad bukása után állítsanak fel ideiglenes kormányt, amelyben egyaránt képviselethez jutnának az egymással szembenálló vallási közösségek – az alaviták, a szunniták és a keresztények – képviselői. Washingtoni kormányzati szakemberek attól tartanak, hogy a kormányzat összeomlása akár Szíria széthullásához és elhúzódó háborúhoz vezethet az ország területén.





“Washingtoni kormányzati szakemberek attól tartanak, hogy a kormányzat összeomlása akár Szíria széthullásához és elhúzódó háborúhoz vezethet az ország területén.”
Ez jogos félsz. Jó, hogy már most tárgyalnak erről. Ez lehet a legnagyobb gond, mert a vallási alapú háborúk a legproblémásabbak mióta van történelem…
Lehet hogy sokan nem értenek egyet velem de ime itt a lehetőség iránnak hogy bebizonyitsa az idióta izraelellenes kijelentéseik ellenére hogy békés szándéku az atom programja.Bármennyire hihetetlen de ezt a helyzetet csak ők és törökország tudná megoldani amit már egy másik cikkben is felvázoltam.Irán támogatja az Asszad rezsimet szerintem pont ezért tisztában van a gyengélyivel is igy nekik nem okozna gondot félreállitani vagy ha kell likvidálni.Egy közös török-iráni gyors lerohanás megoldaná ezt a helyzetet majd polgári energiatermelés céljából a gazdaság beinditásához irán elkezdhet erőmüveket épiteni a dusitott uránjának a felhasználásához.Ezért a gondolatmenetemért tudom nem leszek népszerü de ez is megtörténhet.
Kakas, az nem lenne gond, hogy fejtegeteseddel nem leszel nepszeru, a problema abban van, hogy azt hiszed, hogy Irannak es Torokorszagnak azonosak az erdekei.
Teljesseggel elkepzelhetetlen egy kozos fellepes mar csak azert is, mert Torokorszag tagja a NATO-nak, igy onallo cselekvesre nem ragadtathatja magat.
Szerintem az Asszad rezsim heteken belul meg fog bukni, aminek sok – sok elonye van, es Iran ujabb szovetseges nelkul marad ami kifejezetten jot tesz az ottani klimanak.
Ne kakaskodj Kakas.
Inkább gondolkodj a taraj alatt.
Tisztelt Admiral ez is igaz de lehet hogy az lesz mint ami irakban történt.Ha jobban megnézzük irak egy három részre osztható ország politikailag északon kurd középen szunnita délen siita és nyagyon törékeny szövetség tartja egyben.Sziria esetében ez még ennél is tagoltabb no nem a vallási felekezetek sokasága végett hanem gazdasági szempontból.Vannak helyzetek amikor a legrosszabb megoldás a legjobb megoldás ezért vizionáltam ezt a lehetőséget az előző irásomban.Ezt a helyzetet úgy kell vagy kellene megoldani hogy egyik félnek és a hozzá kapcsolódó érdekeknek ne származzon hátránya mert az csak újabb konfliktust szül.Ebbe mindenkit be kell vonni aki érintett és tehet róla hogy igy alakult mert ha valakit kihagynak belőle akkor csak idő kérdése mikor fajulnak el a dolgok ismét.
kakas:
.
- Ugye, egy qrva szót nem olvastál el, vagy nem értettél meg abból, amit tegnap válaszoltam neked jó hosszan? Tudod, a “Fel akarják perzselni Szíriát?” cikkben.
.
Mert hogy, ugyanazt a baromságot tolod vissza szó szerint, amit részletesen leírtam, miért nincs úgy, vágod, a ” békés iráni atomprogramjáról”, meg arról, hogy a török “lerohanás” miért lenne még rosszabb, mintha pl. a Zusákok tennék meg ezt?
(nem fogják megtenni, szó nincs erről).
.
Agyamra megy az ilyen, komolyan… ír egy állati marhaságot az emberke, azt valakik tételesen, részletekbe menően cáfolják, erre ugyanazt szó szerint visszatolja.
.
Ezt nem hiszem el…
Kakas ur, en abszolut ertem a felvetesedet, csak azt probaltam jelezni, hogy sem elmeletileg sem gyakorlatilag nem allja meg a helyet.
Az Asszad rezsim bukasanak sok vesztese lesz, ebbe bele tartozik Oroszorszag is, de legfokeppen Iran amelyik igy kozeli szovetseges nelkul marad.
A Szir nep vesztesege a legnagyobb, de ez evidencia nincs is mit targyalgatni rajta.
En ugy hiszem, hogy ebbol a cirkuszbol Izrael profitalhat, ami egyaltalan nem mellekes.
Majd meglatjuk.
Admiral:
.
- Olvasd el, mit írtam neki erről a másik cikk kommentjében, a “Fel akarják perzselni Szíriát?” címűben.
.
Láthatóan el sem olvasta, vagy ha igen, semmit nem értett meg belőle, vagy egyszerűen csak lepergett róla.
Tisztelt Eldrad elolvastam mély elemzésed a gondolatmenetemmel kapcsolatban.Én soha sem állitottam hogy irán egy szent lenne de egyszer már ki kellene törni mindegyik félnek ebből a sajátos meggyőződésekből.Mint izraelnek mint amerikának és iránnak ez egy lehetőség lenne valahogy és ki tudja miért ne hogy pont a sziriai konfiktus adna valami közeledés egymás megértéséhez mert ez igy nem mehet tovább.Ne gondolja senki ha iránt is lenyomják hogy hamar rend lesz ujabb és ujabb háboruk a közel keleten a végén csak azt eredményezi hogy az egész térség lakhatatlanná válik.
Ebből pedig, ha valaki NEM profitál, az Izrael.
.
Izraelnek egy kiszámítható, stabil Szíria az érdeke, ha már erről beszélünk, nem pedig egy iszlámnáci anarchia.
.
Hadd ne kelljen már részleteznem, miért…
.
Izraelnek ez a legrosszabb, ami az adott helyzetben történik.
Kakas:
.
Jó, ha olvasod, azért írtam, de akkor ne told már ugyanazt a hülyeséget vissza, amiről részletesen leírtam, miért NINCS ÚGY…
.
Kérlek…
.
Inkább olvasd el az ajánlott irodalmakat, összesen hármat adtam meg, hidd el, érdemes elolvasni.
Hogy, mint érintett, én is közbeszóljak: Izraelnek az a legrosszabb, amit Obama a közel-keleti politikájával elindított.
Izraelnek pillanatnyilag az az érdeke (LÉTérdeke), hogy Aszad ne tudja átjátszani a vegyi fegyvereit a libanoni Hizbollah-nak.
Van más oka is hogy a közelkeleten mindig konfliktusok vannak.Nézzük csak meg a történelmet.Először kezdeném azzal hogy nekem él rokonom izraelben és vele egy látogatása során beszélgettem róla ezekről a dolgokról.Ő is mint sokan mások egyszerü kétkezü munkából élő emberek.Az egyik munkatársam iráni születésü vele ugyanerről a dolgokról beszélgettem.Valahogy a beszélgetésekből az tűnt fel nekem mintha ezek az országok még mindig keresnék azt az utat ami mentén érdemes haladni.De a történelem egyszerüen letéritette ezt a két ősi kultúrát arról az útról ami járható lenne.Nem véletlen hogy évezredekkel ezelőtt még ők adták a tudomány alapjait a vallások kialakulásában döntő szerepük volt mint a zsidóknak és a perzsáknak is.Nagyon hosszú időnek kellet eltelnie mire izrael és perzsia ismét független lett.De nem nem lehet béke és én már rájöttem miért mert ezek az országot ha csak a huszadik század történéseit nézem valahogy nekem nem úgy tünik hogy ezt ők akarták igy hanem mások.Felesleges megemliteni ami nyilvánvaló az az OLAJ.Tetszik nem tetszik mi európaiak és amerikaiak egy olyan életet élünk ahol a fogyasztás mindenek felett.Ezt a szintet tartani kell mert annyira hozzászoktunk hogy ha ez elapad akkor anarchia következik.Tudom ez másoknak nem fog tetszeni de én igy látom.Az én meggyőződésem pont ezért az hogy idegen érdekek alakitják a közel kelet történéseit amely sikeresen elvetette az ellenségeskedés magvát.
kakas:
.
- Mindez féligazság.
.
Igaz, hogy a civilizáció olaj- nagyfogyasztó, DE:
.
1, Ez igaz az olajtermelő diktatúrákra is. Ők is ugyanúgy olaj- nagyfogyasztók.
.
2, Mindebből következik, hogy az olajüzlet nagyon simán kell hogy menjen, ez MINDENKINEK az érdeke. A Zusákoknak, az arab olajdiktatúráknak, az afrikai kannibál rendszereknek, Délkelet- Ázsiának, az EU- nak, Izraelnek, kínának, az orosz gengszterállamnak, a hinduknak, a latinoknak, mindenkinek.
.
Konfliktusok, háborúk pedig ezt SEMMIKÉPPEN nem segítik elő.
.
Olajért eddig egy háború tört ki, de azt meg szaddam husszein indította az arab világ ellen (ennek első lépése volt Kuwait, tovább nem mentek, tudjuk, miért).
.
Értsük már meg ezt, b… ssza meg…
.
Irán:
.
- Irán azért került bajba, mert 1979- ben egy eszeveszett, tömeggyilkos, önnépirtó, tizenkettes siita banda vette át a hatalmat, mely akkora vérfürdőt rendezett a saját országában, hogy azt a sztálini tömegmészárlásokkal volt egyenértékű.
.
Azóta pedig, nyíltan támogatják a nemzetközi tömeggyilkos iszlámnáci terrort, folyamatosa destabilizálni akarják az arab világot, de ezt már írtam.
.
Ezen kívül, bizonyítottan nuke-t fejleszt, és ehhez kellő hordozóeszközöket, és rikácsolva fenyegeti kiirtással a környező országokat (szunnitákat, Izraelt, mindenkit).
.
Na, irán ezért került bajba.
.
hadd ne kelljen már ezt negyedjére leírnom egy nap alatt…
“és ki tudja miért ne hogy pont a sziriai konfiktus adna valami közeledés egymás megértéséhez”
.
Elvégre milyen jól bejött Csehszlovákiában is… Három jószomszéd megosztozott rajta, és ezzel el is múlt a fenyegetés, nem halt bele a következményekbe 50 millió ember.
Az ám… a török átvágná a szír torkát, és fordítva, olyan szintű a gyűlölködés köztük… ebből lenne ám csak közeledés! Pláne, ha a török fegyveresen szállná meg Szíriát…
.
Kb. mintha azt mondanánk, hogy ha az új egyiptomi iszlámnáci rendszer megszállhatná Izraelt, az jó lenne, mert így milyen jól közeledhetnének egymáshoz… áááh.
.
Ricsi, gyere már a másik cikkre át, a “Fel akarják perzselni Szíriát?” címűre… valakinél már megint elgurult a gyógyszer, és azt recskázza, hogy iraknaknemisvoltakvegyifegyverei…
.
:(
Az a baj, hogy nincs időm… jó, ha úgy akarja, hadd higgye.
Iraknaknemisvoltakvegyifegyverei, Iraknaknemisvoltakvegyifegyverei, …
.
Igen, ez már tényleg hit kérdése, dogmatikusan, méghozzá.
.
Nem számít, hogy irak 1986- 1998- ig irániak, kurdok, szunniták ellen tömegesen és nyilvánosan vetette be a vegyi fegyvereit, kb. 150.000- 200.000 halottat produkálva, nem…
.
Iraknaknemisvoltakvegyifegyverei, és kész.
.
Hülye állatok.
En ugy hiszem, hogy Izraelnek jo lehet az Asszad rezsim bukasa, mert feltehetoleg egy olyan uj kormany jon letre amelyik tavolsagtartobb lesz Irannal szemben.
Ez is persze csak egy lehetoseg, fordulhat maskent is a dolog.
Azt sem tudjuk, hogy Asszad bukasa utan kik lehetnek azok akik kormany kepes erokent fel tudnak lepni.
Nagyon az elejen vagyunk a torteneseknek.
Szerintem az Egyesult Allamok jol kezeli ezt a problemat a lehetosegekhez kepest.
Ha már az olajnál tartunk még mindig sok mindent nem értek csak egy kicsi sejtésem van .Vegyük például tesla találmányait vagy azokat a találmányokat amik révén nem is kéne senkinek fizetni az energiáért.Szerintem az igazság valahol itt lakozik.Lehet az iszlámnáci vagy kommunista vagy nagybetüs demokrácia ha mindenhol ugyanaz a mechanizmus munkálkodik.Választunk vezetőket teljesen mindegy hogy kiket éljünk bárhol a világon a lényeg hogy amig vannak olyan források amiért nem is kéne fizetnünk és csak azért fizetünk hogy egy szükebb réteg az ugynevezett “vezetőink”megvalósitsák saját néha beteges vágyaikat persze ezek lehetnek normális dolgok is de eltérő gondolkodásu kultúrák szemében ez lehet hogy nem ugyanazt jelenti na szóval addig szerintem senkinek nincs joga osztani az észt mások felett.A lényeg hogy vannak dolgok amiben mindenki egyformán bűnös jelen valóságunkban.Hatalma akkor van valakinek ha olyasmit birtokol ami mások létét képes befolyásolni ilyen jelenleg az olaj is de mint irtam nem is lenne rá szükségünk az elmult száz évben kitalált és szándékosan visszatartott technologiák ismeretében.Van más is amiért eddig még nem voltak háboruk ez pedig az édesviz.Fogyóban van és bármibe fogadok bárkivel hogy ahol sok van belőle mint ahogy jelenleg még olajból a közel keleten szóval kiváncsi leszek ha megérem hogy ahol még sok van belőle ott nem e hasonló folyamatok következnek be a birtoklásáért.Biztos lesznek ott is majd “gonosz diktátorok” akiket egy jól kitervelt forgatóköny szerint hatalomra segitenek majd polgárháborut szitanak hogy ürügy legyen a beavatkozásra és már a viz ellenörzés alá is van vonva.Lehet minuszolni de ha csak egy picit elgondolkodunk rajta nem biztos hogy csak napszúrást kaptam.
Eldrad
2012. július 23. hétfő
13:40
Az AN-n futó három és más portálok legalább ennyi írását követve, azt tapasztaltam, hogy mondhatsz, amit akarsz. Alátámaszthatod tényekkel, az “elhivatottakat” nem hogy meggyőzni nem tudod, de szerintem el sem olvassák, amit írsz. Ez van!:((((
KAKAS
2012. július 23. hétfő
14:40
.
Melyek azok a találmányok, amelyek révén nem is kéne senkinek fizetni az energiáért?
Úgy gondolom, ideje lenne Asszad elnöknek és népes családjának menedékjogot ajánlani valamelyik paradicsom országban, akár az USA kérésére.
A legjobb békés megoldás lenne, tízezrek menekülnének meg a haláltól.
Pénze van elég.
KAKAS:
…
Demokrácia nem egyenlő a diktatúrával. Egy demokratikusan megválasztott vezetőnek természetesen lehetnek saját ideái, ötletei és elképzelései, de ezt nem fogja tudni maradéktalanul végrehajtani az ellenzék, az életképes sajtó és az erős civil szervezetek ellenében (avagy nélkül). Ezzel szemben a diktátor a legelborultabb hülyeségét is büntetlenül megcsinálhatja, ha van mögötte rettegett titkosrendőrség/testőrség/katonaság és persze haszonélvező elit réteg, így semmi szüksége sincs arra, hogy árgus szemekkel figyeljen és reagáljon a nép minden egyes véleményére, mozzanatára, hiszen a demokratikusan választott vezetőhöz hasonlóan ugyan nekik köszönheti hatalmát, de ezzel élősködőként és elnyomóként él vissza nap mint nap.
…
Ami pedig a cikk legelején lévő hozzászólásodat illeti; ahogy sokan megjegyezték, Törökország és Irán nem azonos érdekek mentén próbál érvényesülni az amerikai jelenlét utáni Közel-Keleten. Lehet, hogy a törökök már utálják az izraelieket (ha addig ne utálták volna amúgy is), de a perzsákkal való egyezkedések csak a térség felosztásáról szólnak és nem arról, hogy hogyan lehetne kompromisszumokkal, békében hatalmat nyerni benne.
TUTTAM !!!
Tudtam hogy ez a Kakas előbb utóbb előjön ezekkel a mérhetetlen hülyeségekkel :
Ingyen energia a magaslégkörből , a gonosz olajcégek eltiporják akik ezzel foglakoznak , különben is megván már a pasztilla amit vízbe dobva autó-üzemanyaggá változtatja a vizet de azt is üldözik és a többi és a többi blablablblaaa…
Ha valaki zavaros agyú akkor ott semmi nem segít.
Csakhogy kettő dolgot felsoroljak azok közül amik nem segítenek az ilyenen :
1 : logikai magyarázatok
2 : világsajtóban található objektív elemzések
3 : szép szó
4 : kiabálás
5 : rábeszélés
6 : meggyőzés
-
Ez a két dolog azért nem segíthet rajta mert NEKI van egyfajta meggyőződése. Ami zsigerből jön.
( Ilyen az áltudományokon felnevelkedett kisember. Nem érti a dolgokat és folyamatokat , csak logikátlanul szajkózza azt ami neki megtetszik.)
Geyza:
…
Olaj-lobbi igenis létezik, és igencsak megkeseríti nemcsak az USA, Oroszország és Kína, hanem az egész emberiség életét, és jövőjét. Kakas nem írt marhaságot azzal kapcsolatban, hogy egyesek létérdekeit(!) sértené a megújuló-környezetbarát(abb) energiaforrások globális terjedése mindaddig, amíg annak üzleti- és hatalmi szálai nem az ő kezükbe összpontosul. Ez nem valamiféle zsidós összeesküvés, ez józan logika. Abban viszont már nekem is kétségeim vannak, hogy olyan könnyű lenne nagy mennyiségű és könnyen előállítható/kitermelhető alternatívát találni helyette, hiszen nem lehet a nagy büdös semmiből villamosenergiát termelni, legalábbis a mai emberi technológiával nem tudjuk kiaknázni például az antianyagot, a sötét anyagot vagy más, alig felfogható erejű és mértékű “jelenséget”. De a tudományos haladás és az idő együttese talán egyszer elérhetővé teszi ezek felhasználását is, hiszen tudjuk, az atomot egykor osztatatlannak tartották, mára viszont a nukleáris erőművek más se csinálnak, mint ezt az oszthatatlan darabolják energiáért.
Na akkor egy kicsit érthetőbben fejtem ki véleményemet hogy mik azok a problémák amik kicsiben és nagyban egyformák csak más köntösben.Nos energia ha valaki járt olyan országban ahol felismerték hogy az emberi találékonyságot inkább segitik és nem hátráltatják ott van előrelépés.Én jártam izraelben ahol ez igy van nem sok helyen van még igy európában ausztriában és talán még dániában.Mire is gondolok.Például nálunk ha egy szélkerék csak egy centivel is magasabban van miközben talán a madár se jár arra ahol ez van már büntetnek.A másik legszenbetűnőbb hülyeség amit hallottam életemben hogy falun ismétlem FALUN a szomszéd feljelenti a másikat mert állatszag van.Sajnos olyan alapvető dolgokat számolnak fel ami egy országnak a fundamentumát adja.A politika pont ilyen.olyan helyeken mint például persze most megint a közel keletet emlitem ahol a konfliktusok egyik legszembetűnőbb vonása az hogy a szembenálló felek csa irányitani de dolgozni nem akar.Tisztelet a kvételnek akik többen vannak csak hát sodródnak az árral hogy bizony van sok léhűtő aki a munka fogalmát soha sem hallotta.Na pont ez a baj az olajjal mert elhitték az arab emberek egy része hogy ha van olajunk akkor minek dolgozzak és erre még rá is erősitettek egyesek hogy végleg elhiggyék aztán amikor nem úgy jönnek össze a dolgok akkor marad az őrület.A hiba ott kezdődik például vegyük egyiptomok amikor a kitermelt földgázt olcsóbban adja el külföldre miközben a saját országában drágábban szolgáltatja.Normális ez? Ugyanez volt iránban is a sah idején.
lehar
2012. július 23. hétfő
15:41:
.
- Igen, tudom, így most már nem írom le újra és újra ugyanazt mindig az ilyeneknek.
.
“Kakas” kommentelő kapásból egy bődületes baromsággal nyitotta a mai első “válaszát” , az energiáról, amiért fizetni sem kellene, de jól eltitkolják a gonosz energialobbik…(WTF????)… kb. mintha azt mondaná, hogy elsőfokú örökmozgó márpedig van….
.
Namost, amikor valaki eleve terelni kezd, egyre nagyobb hülyeségeket ír, láthatólag el sem olvassa teljesen a neki írottakat, vagy ha el is kezdi, abbahagyja az első bekezdésnél, mert ez neki magas, de azért továbbra is recskázza a hülyeségeit…
.
Na, az ilyenek reménytelenek.
.
Mondom, mikor megláttam, mivel nyitott, nem is olvastam tovább, mert ennek tényleg semmi értelme- ahogy a további válaszoknak sem.
.
Na, ez van.
.
Geyza kitűnően összefoglalta egy mondatban ezt a fajta idiotizmust:
.
“Ilyen az áltudományokon felnevelkedett kisember. Nem érti a dolgokat és folyamatokat , csak logikátlanul szajkózza azt ami neki megtetszik”
.
Ennyi.
Nyomd azt a minuszt, hülyegyerek… ki ne hagyd!
Admiral:
.
“… ugy hiszem, hogy Izraelnek jo lehet az Asszad rezsim bukasa…”
.
Nagyon nem lenne jó, leírtam, miért, kérlek, olvasd el megint.
.
“…Azt sem tudjuk, hogy Asszad bukasa utan kik lehetnek azok akik kormany kepes erokent fel tudnak lepni….”
.
- Sajnos, ezt tudjuk:
.
Senki.
.
Ha figyeled az eseményeket, és nem csak a hetente egyszer elhangzó, tíz másodperces magyar tv híradásokból, hanem minden hozzáférhető anyagot elolvasol, megnézel, ÉS tanulmányozod a korábbi szír lázadások történetét is, mondjuk, 30 évre visszamenően…
.
Akkor egy dolog világosan lejön:
.
- Semmiféle egységes ellenzék nincs, és kilátás sincs rá, hogy legyen. És mivel ilyen nincs, így semmiféle egységprogram sem lehet.
.
A Brotherhoodnak, aki ezt az egészet eredetileg gerjeszteni kezdte, pedig egyszerűen nincs Szíria egészében akkora befolyása, hogy ott hatalomra tudjon jutni. De még ha ez meg is történne (nem fog, csat tegyük fel), nekik sincs semmiféle értékelhető, végrehajtható programjuk, ahogy ez Egyiptomban sincs másképpen (ahol éppen hatalomra jutottak, bár, nem tudják gyakorolni a hatalmukat, mert az egyiptomi hadsereg egyelőre ezt megakadályozza – már nem sokáig).
.
Szóval, a Brotherhoodnak semmiféle egységes, hivatalos, végrehajtható programja nincs, Muslim Brotherhood Projectet leszámítva, de az meg egy rémálom.
.
Nézz utána, mi ez, angol nyelven a netről is letölthető, bár elég nehéz szöveg.
Köszönöm köszönöm kedves Eldrad , de hisz tudjuk jól :
ÉN hivatásos ” tömörvéleményalkotó ” kisiparos vagyok.
:DDDD
Viszont uraim , biztató az , hogy Líbiában irdatlanul pofára estek a legutóbbi választáson az iszlámisták.
Földindulás-szerűen veszítették el !
( Remélem Magyarisztánban is valami hasonló lesz legközelebb.)
Eldrad : Aztat csodálom Benned , hogy képes vagy ennyire türelmesen és hosszasan magyarázni az ilyen Kakas-szerű tyúkeszűeknek , mint fáradt apa a hülyegyerekének.
Holott -szerintem- a sok éves tapasztalataid alapján az első három mondatból meg tudod állapítani hogy az ilyenbe kár a logikai magyarázat.
( Akárcsak én. A különbség az hogy nekem nincs időm magyarázgatni , kénytelen vagyok a ” tömörvéleményalkotás ” eszközéhez nyúlni , mint jó útkaparó munkás a csákányhoz , ha valami odanemvalóval találkozik .Bár ebben a relációban az sem segít. )
Na húzok innét mert az EZO TV.-ben ma pénzenergiát sugároznak !
Betelefonálok nyóc-tíz darab ezresért , de megéri mert a pénzenergia gazdaggá fog tenni !
“Vegyük például tesla találmányait vagy azokat a találmányokat amik révén nem is kéne senkinek fizetni az energiáért.”
.
Ne vegyük, mert nincsenek ilyen találmányok. Az ilyesmi a népmesék birodalmába tartozik. Ez egy olyan világ, ahol mindenért meg kell dolgozni, és mindenért fizetni kell. Amellett sajnos az győzedelmeskedik, aki jobban tudja alkalmazni a szervezett erőszakot.
ricsi :
Ádehogy.
TESLA kimutatta hogy a magaslégkörben a magassági szelek okozta súrlódás miatt irdatlan töltődöttség van.
Csak le kell szedni.
Mi az nekünk !
Építeni 15 kilóméter magas acéltornyokat , jó sokat. Had gyöjjön le rajtuk a zingyen-villany !
Meg a pasztilla amit bedobnak a vízzel megankolt autó tankjába , várnak fél órát és elindulnak vele. LÉTEZIK !
Egy ilyen pasztilla árából meg lehetne tankoltatni azt az autót vagy ezerszer.Olyan bonyolult vegyületeket tartalmaz és irdatlan feladat az előállítása.
Na végre úgy látszik, helyrezökkent az internet-szolgáltatás.
.
Az energiáról:
.
Én éppen dolgozom valamin.
Egy bélyegen, amit fel kell ragasztani a villanyoszlopra, és akkor az onnan táplált fogyasztókhoz megy az áram. Anélkül, hogy a hálózatról levennénk.
.
Csak azt tudnám, hogy KAKAS hogy a fenébe szagolta ki. Még nincs egészen kész.
El kéne dönteni a fogazás méretét. Anélkül nem adom ki a kezemből.
Marcus:
.
- Az semmi!
.
A vidéki, kistelepülések határában tengődő putrikban a… kisebbségieik már megoldották az ingyen energia kérdését!
.
Felhajítanak egy fémkampót a légkábelre, ami ott van előttük vagy 10 méterrel kifeszítve, a kampóból jön ki egy fémdrót. Mindezt átvezetik a betört ablakaikon, oszt’ mánisgyün a Zingyen ebergija!
.
Látod? Kevés vagy!
.
:)
.
Érintésvédelmileg kicsit aggályos a dolog, de hát láthatod; ingyen energia!
Gyeza:
.
- Az első beírásából még nem látszott, “kakas” kommentelő mennyire … na, olyan. Ott csak az látszott, hogy tájékozatlan, de van, hogy írok az ilyeneknek egy hosszabb kifejtős kommentet, azt figyelembe veszik, és elkezdenek érdeklődni a téma iránt.
.
Eddig, évek alatt, ilyenből akadt összesen… nagyon kevés, de már ezekért is megérte.
.
Ha viszont kiderül, hogy ennyire ostoba, mint ez, akkor annak már tényleg nincs értelme reagálni, legfeljebb kiröhögjük, mint most is, és elhajtjuk, mint az egyszeri hasmenést – ahogy szoktam mondani.
A levelezők hihetetlen tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. Pedig az információkat – amiket a levelezők kommentálnak – azonosak, itt a Népszabadság.com lapjain korrektek, valósak. Még is felmerül, hogy miért szülnek ezek a hírek egyeseknél valós értékelést, másoknál torz, a tényeket elferdítő következményeket, feltételezéseket, leveleket.
Ez nyilván azért jelentkezik ilyen élesen, mert más és más a levelezők ismeretanyaga, de valószínű hogy azért is, mert a hazai sajtóban tapasztalt irányított, pártirányított hírszerkesztés más reflexeket fejlesztett ki az olvasókban.
Nem mondom hogy a mostani Közel keleti Arab, és a többféle Iszlám konfliktus történelmi hátterét és nemzeti sajátosságait könnyen át lehetne látni, meg lehetne érteni! De vannak rendkívül felkészült levelezők, olvasók, akik vették maguknak a fáradságot, és a dolgok megértéséhez nem csak maguk tanulmányozták az irodalmi hátteret, de az ismeretekhez vezető tanulmányoknak, elemzéseknek az elérhetőségét, címeit, olykor az elektronikus komplett címeit is közli.
Ezt a metódust nem csak Eldrad jeligével írónál lehet tapasztalni, de többen is ezt a módszert alkalmazzák. Valószínűleg már többen sokallják az ismeretanyag, a tényleges tudás nélküli hozzászólásokat, amelyek többnyire a fantázia szüleményei, és a valóságot és valószínűséget nélkülöző módon születnek.
Tessék rákattintani a felkínált lehetőségekre, mert ott nemzetközi tanulmányokat, értekezéseket, és azoknak történelmi hátterét ismerhetik meg.
Pl.: Edradtól: http://www.meforum.org/984/miert-vesztik-el-az-arabok-a-haboruikat.
(Ezen a címen egyébként sok, igen érdeles egyéb információt is nyerhetünk ha a megjelenő lehetőségekre kattintunk.)