A Fehér Ház Asszad államapparátusának felszámolásától óvja a felkelőket 2012. július 29. vasárnap 21:05 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
A Fehér Ház Asszad államapparátusának felszámolásától óvja a felkelőket
Washington – Az amerikai kormány figyelmeztette a szíriai felkelőket, hogy ne oszlassák fel teljesen a szíriai biztonsági és államapparátust, ha Bassár el-Aszad életét vesztené vagy lemondásra kényszerülne, írta vasárnapi kiadásában hivatalos forrásokra hivatkozva a Washington Post.
.
Az Egyesült Államok el akarja kerülni a 2003-ban Irakban elkövetett hibát, ott Szaddám Huszein állami és katonai gépezetének felszámolása káoszhoz vezetett. A Washingtonban az elmúlt hetekben megtartott stratégiai tanácskozásokon az az álláspont fogalmazódott meg, hogy a szíriai felkelőknek és ellenzéki politikusoknak tartózkodniuk kell a szektás megtorlástól és az uralkodó Baath párt embereinek maradéktalan eltávolításától, mert a meglévő intézmények megőrzése létfontosságú egy jövőbeni demokratikus átmenet végrehajtásához.
.
Az amerikai kormányzat nyilvánosan is felszólította a szunnita többségű ellenzéket, hogy a majdani átmenet során tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat. A 22 milliós országban, amelynek 77 százaléka szunnita, az Aszad-rezsim által domináns pozícióba emelt síita alavita kisebbség mindössze a lakosság 12 százalékát képviseli.
.
A lap szerint az amerikai fővárosban az Asszad-rezsim egyértelmű katonai fölénye ellenére egyre inkább úgy gondolják, hogy a szíriai elnök már nem tart ki sokáig. Ezt a lázadók sikereire és a dezertálások megnövekedett számára alapozzák. A Washington Post által megszólaltatott, kormányzaton kívüli szakértők úgy vélik, hogy Asszadnak talán hónapjai lehetnek hátra.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
A Fehér Ház Asszad államapparátusának felszámolásától óvja a felkelőket, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

13 Reader’s Comments

  1. Kisebbségi és egyéb jogok rendben vannak, tényleg el kell kerülni, hogy véres polgárháború alakuljon ki, de azt azért ne várják, hogy a diktátor leghűségesebb tagjait majd megkímélik. Amúgy is, minek diktál Amerika, amikor semmit se tett azért, hogy Asszad ne öljön meg ezreket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (9 szavazatból)
  2. Irak – tanulópénz fizetve. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. Nagyon rossz dolog a hatalmi vákuum! A helyzet valódi rendeződése után
    felelősségre lehet vonni a valódi bűnösöket. Ugyanis a helyzet rendeződéséig
    létrejövő ellenőrizetlen állapotban ELTŰNHETNEK A VALÓD BŰNÖSÖK, de e
    mellett sok ártatlan ember halhat meg ok nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. Na jó, de ez olyan, mintha azt mondanák, hogy a csuti törpe felszámolása után hagyjuk a hivatalukban a gombszemű fideszes köcsögöket. Lehet, hogy anarchia lesz, de nem hagyjuk. Bosszú is van a világon :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  5. Ricsi ! Az nem ugyan az !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  6. ricsi, igazad van, 56-ban is milyen jól vette ki magát az ÁVÓ-hoz besorozott kiskatonák meglincselése.
    Animebj: “…de azt azért ne várják, hogy a diktátor leghűségesebb tagjait majd megkímélik.”
    Pontosan mit is értesz a diktátor “leghűségesebb tagjain”? A hím- vagy a végtagjait? Csak azért kérdezem, mert a hír valójában így szól: “Az amerikai kormány figyelmeztette a szíriai felkelőket, hogy ne oszlassák fel teljesen a szíriai biztonsági és államapparátust, ha Bassár el-Aszad életét vesztené vagy lemondásra kényszerülne…” Vagy úgy érzed, hogy a biztonsági és államapparátus Aszad tagja? Eszed tokja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  7. “Az amerikai kormány figyelmeztette a szíriai felkelőket, hogy ne oszlassák fel teljesen a szíriai biztonsági és államapparátust,”

    És mit gondolnak a Fehér Házban, ez a figyelmeztetés használ? Amint Asszad eltűnik, 2.5 millió aluaita élete forog közvetlen veszélyben.:(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. taotológia
    2012. július 30. hétfő
    08:39
    (Szerkeszt)
    .
    Itt nem a kiskatonák meglincselése lesz, hanem két másik valláshoz, az alavitához és a keresztényhez tartozók módszeres megsemmisítése. Azt ugye Amerika se gondolja komolyan, hogy ezek hárommillióan 1970 óta szopatják a szunnitákat, ők meg majd most nem fogják kinyírni őket? Még a csecsszopóknak se fognak kegyelmezni, ahogyan azok se kegyelmeztek az ő csecsszopóiknak. Ne feledd, hogy az öreg Asszad egy hétvége alatt kétszer annyi szunnitát irtott ki, mint most a fia másfél év alatt, még az a számla is ott van lerendezetlenül. Én ha alavita vagy keresztény lennék, húznék onnan, amíg még lehet, mert Amerika nem fog megvédeni a szunniták haragjától. Besorozott vagy nem sorozott.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. Sem Amerika sem az egesz nyugati vilag nem erti meg azt az alaptorvenyt,hogy olyan szo,hogy demokracia az nem letezik az arab szotarban.
    Evezredes torzsi,feudalis alapon mukodo rendszerekbol nem lehet egy 24 ora alatt demokraciat csinalni.Az ok az az emberi oldal.
    Egy arab szereti ha diktatura van,egyparti rendszer,tomjenezese egy hatalmon levo partnak.Lehessen jatszani az utcan a sesbe ses-t,szopogatni a gyenge kabitoszert,iszogatni a forro teat,kavet az utcai kavezokban,az asszony otthon foz a tobbszaz tagu csaladra,kesz ennyi.
    Bargyu dontes volt egy Irak lerohanasa,az ugynevezett arab tavasz tamogatasa,hiszen ezek az orszagok mar kituno terepek a taliban/alqaida kettos duonak.
    Amennyiben Asszad -t elve elfogjak,ott megismetlodik majd a Kaddafi szituacio,elevenen fognak megnyuzni mindenkit.Mert ez az arab szokas.
    Hetekkel ezelott irtam a kulonbozo topikokban ami a szir uggyel kapcsolatos,hogy Alepponak vege es igazam lett.
    Aleppo mindig a z Asszad rezsim tamogatoja volt,hiszen Tole fuggott a maradek izraelitak es keresztenyek elete…..ennek vege most,hiszen az ugynevezett”felkelok”labbal fognak akasztani mindenkit aki ellenuk volt es van….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. ..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Moravcsik Jozsef

    A Baath part valamifele ateista-laicista part volt itt es Irakban is(ott a forditottja volt: szunnita kisebbseg vs. kurdok es siitak. Persze vallasos szinezeket vettek fel 1989. utan. Szoval inkabb ennek a felszamolasa kezdodik majd most el, mint Egyiptomban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. ricsi, 2012. július 30. hétfő 11:43-kor úgy villámlasz, mintha 2012. július 29. vasárnap 22:51-kor nem írtad volna ezt: “Na jó, de ez olyan, mintha azt mondanák, hogy a csuti törpe felszámolása után hagyjuk a hivatalukban a gombszemű fideszes köcsögöket. Lehet, hogy anarchia lesz, de nem hagyjuk. Bosszú is van a világon :)”
    Az egyik nagy szádból gombszemű fideszes köcsögöket, a másik nagy szádból felkoncolt csecsszopókat köpködsz, de gondolom, akad ott egy harmadik is, amin át levegő után kapkodsz húzás közben.
    Hogy Amerika mit gondol komolyan, vagy mit nem, az nem játszik abból a szempontból, hogy ez az intelme realitásérzékről és józanságról árulkodik, még akkor is, ha jó eséllyel pusztába kiáltott szó, és nem alkalmas elejét venni a vérengzésnek. Ahogy én se vagyok erre se alkalmas, se képes, hiába szembesítesz pokolbéli képekkel, annál is kevésbé, minthogy én még a “csúti törpe” általad vízionált “felszámolását” sem tartom vállalható opciónak. Talán épp a mindenkori csecsszopók anarchia-szükségletének a nullánál is kevesebb volta miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. csiszár istván

    Amint megjelentem ezen a fórumon , máris kaptam egy komoly figyelmeztetést , hogy Amerikát és főleg az amerikai kereszténységet itt nem szabad bírálni.

    Pedig sajnos az az igazság , hogy a keresztényi képmutatás és álszentség szinte felülmúlhatatlan.

    Embertelenségben és kegyetlenségben pedig csupán egy vetélytársa van : testvérvallása , az iszlám.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Amerikai katonák érkeztek Jordániába 2012. október 11. csütörtök | AN

Törökország odavert Szíriának 2012. október 3. szerda | AN

Asszad adta ki a franciáknak Kadhafi számát 2012. október 1. hétfő | AN

Iráni-orosz összeesküvés Szíriában 2012. szeptember 30. vasárnap | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók