Ronai and Ronai
AMERIKAI

Frank Tibor: A siker titka 2012. június 13. szerda 17:13

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Frank Tibor: A siker titka

Pár éve javasolták, hogy írjak könyvet arról, hogyan lehetnek a mai fiatalok sikeresek mostanában eléggé reménytelen helyzetükből indulva is. Ezt azért éppen nekem javasolta a kiadó, mert annak idején családommal teljesen a semmiből indultunk el Kanadába, miután a Kádárrendszerből disszidáltunk. Másrészt azóta sok (több mint száz) országban dolgoztam, legtöbbször elmaradt régiók és települések felzárkóztatási programjain. Így, mondták ők, én tudom, hogy lehet elindulni a nulláról, hogy kell terveket készíteni és azokat megvalósítani.

Évek óta halogattam, hogy ezt a könyvet – a címe A siker titka – befejezzem, de most hirtelen rájöttem, hogy felesleges.

Kiderült ugyanis, hogy a siker titka egyszerű: elég azt mondanunk, hogy sikeresek vagyunk.

Ennyi.

Nem baj, ha a tények mást mutatnak, és az se baj, hogy a pénztárcánk meg az életkörülményeink sem ezt támasztják alá, továbbá az sem baj, ha a családunk nagyon boldogtalan.

A miniszterelnök minapi beszéde ugyanis nekem ezt üzente.

Hogy annak mi az üzenete, ha egy miniszterelnök azzal henceg, hogyan tudja átverni legszorosabb barátait, fifikásan, úgy magyarosan, az nem kétséges. Neki példát kellene mutatnia becsületben, szavahihetőségben, szövetségesi szavunkban, de hát ő most pont nem ezt üzeni. Annak az üzenete is egyértelmű, amikor újabb szellemes hasonlatokkal és fordulatokkal bővíti eddig sem szegényes kocsmai beszólásainak körét. Visszarántjuk a lovakat, a pornó definíciójával is viccelünk egyet, aztán pávatáncot lejtünk.

A magyar nép meg definíciószerűen sikeres, azt mondja.

Az ilyen szépirodalmi szintű gondolatokkal teletűzdelt értékelésnek így nem kell a tényekkel foglalkoznia. Említett tevékenységem során a világ minden részén elkészítettük a stratégiai tervet a jövő évre, mutatókkal, számokkal, adatokkal (mert anélkül nem terv a terv), majd amikor eljött az ideje, akkor az eredményeket összevetettük a tervvel. Ez az értékelés. Ráadásul azt is idejében rögzítettük, hogy honnan indultunk el. Ezt hívják alapadatnak (base line data).

Ezekben a lépésekben az összes érdekelt egyenként, az elején megegyezett.

Így utólag nincs vita. Azt például, hogy két évvel ezelőtt (ahogy a miniszterelnök állandóan hangoztatja) rosszabbul állt-e hazánk a görögöknél, nem most döntenénk el, hanem akkor, két éve. (Nem állt persze, de most jól hangzik.)

Ezeket a tervezési és értékelési lépéseket mind meg lehet kerülni az ilyen kocsmai szöveggel.

A számok persze magukért beszélnek. Illetve beszélnének, ha előkerülnének. A számok alapján baloldali és (akárcsak jómagam) jobboldali közgazdászok is igen hasonló következtetést tudnának levonni az elmúlt két évből. Mint ahogy otthon a jobboldali közgazdászok igen nagy része is gyökeres fordulatot sürget.

Hogy mit is lehetne a számokból levonni?

Két éve az ország rizikóját jellemző CDS-felár 200 pont volt, ma 600 felett van. A svájci frank árfolyama akkor 185 forint volt, ma 250 körül. Még az euró is – amely közben rengeteget gyengült más nagy valutákhoz képest – felment 267-ről 300 körüli értékekre. Az ötéves állampapírhozam két éve 6% alatt volt, ma 9% körül van. A jegybanki alapkamat akkor 5,5% volt, most 7%. (A csehek most arról beszélnek, hogy nulla szintre viszik le az alapkamatot.)

Az államadósság szinte semmit nem csökkent a több mint ezermilliárdos befizetés (nyugdíjpénztári vagyon) ellenére. A munkanélküliség sem változott, és a munkában lévők száma is csak a közmunkásokkal (most kb. 54 ezer) nőtt, miközben több mint 370 ezer embertől vonták meg az állami ellátást. Hogy miből élnek, az rejtély, még a miniszterelnök számára is.

A miniszterelnök örömmel jelenti be azt is, hogy közel egymillióval többen fizetnek adót ma. Persze, hiszen most már a legkisebb jövedelműek is adóznak, viszont így is vagy 500 milliárd forinttal kevesebb adó folyik be a költségvetésbe évente, mint az egykulcsos „arányos, igazságos” adó előtt. Így az azonnali és nagymértékű adócsökkentés kormánya eddig közel két tucat új adót vezetett be, illetve emelt meg, hogy ezt és más rossz döntéseit ellensúlyozza. Még hagyján, hogy ezeket nem szabad megszorításnak hívni, de hogy Európa legversenyképesebb országáról vizionálunk, miközben nálunk a legmagasabb az áfa és a munkaerőre adódó terhek is, az már tényleg furcsa. Miközben egyfolytában azt hazudjuk, hogy Európában követnek minket pl. a bank adóval vagy a tranzakciós adóval (nem igaz, mert ott más a célpontja ezeknek, más a szintje, és másra fordítják), nem vesszük észre, hogy ezekkel tovább húzzuk ki az ország alól a növekedés lehetőségét.

Miért? Nézzünk a szinte teljesen leállt ingatlanpiacra, építőiparra, hitelezésre. A legtragikusabb adatok, úgymint a befektetések évről évre csökkenése (az idén éves szinten egészen hihetetlen, 8% körüli mértékben), szinte el sem hangzanak ma a hivatalos médiában, pedig ez jelzi a jövő évekre a növekedés lehetőségét, ebben az esetben a lehetőség hiányát. A befektetési szint – már évek óta – még az amortizációra sem elég, tehát ahelyett hogy épülne az ország, leépül, mállik szét.

Az eddigi siker távirati stílusban: háromszoros bóvli, megszűnt Malév, szétosztogatott hektárok és százmilliárdos szerződések haveroknak, romokban a tömegközlekedés, a kórházak, az iskolák.

Visszamenőleges törvények és adók, ad hoc bevezetett terhek, ötletelés, egymásnak teljesen ellentmondó bejelentések (lásd IMF), a korrupció állami szintre emelése mind együttesen járult hozzá ahhoz, hogy mára országunk – a már csődben lévő országokkal együtt – a sor végére került. Az idén úgy érünk el negatív növekedést (most éppen mínusz 1,5%-on állunk), hogy közben a minket mindig húzó Németország 1% felett nő. Ilyen még nem volt.

Mint ahogy olyan sem, hogy a fiatalok fele igyekszik elmenni az országból. Igaz, a két év alatt már vagy 100 ezer (egyes adatok szerint 150 ezer) ember elment külföldre dolgozni, sokan letelepedési szándékkal. Az OECD felmérése szerint a magyarok a legboldogtalanabb nemzet a 34 tagország között, és az életminőség tekintetében is a sor vége felé állunk. Az úgynevezett társadalmi tőke területén is a sor végén kullogunk a világon. Ennek a mutatónak lényeges eleme, hogy az emberek mennyire bíznak egymásban. Itt a világon a 77. helyen állunk –Szenegál és Zimbabwe között. Rohamosan fogy a népesség, miközben a média egy része baby boomról ábrándozik. 3,7 millió az országban a szegénységi küszöb alatt élők száma – hol van már a 3 millió koldus országa?!

Nyolc év esetlen ötletelése, tili-tolija, a sok talicskázás és Nokia-dobozos lenyúlás után most a lenullázás folyik.

Rodolfó mondta, hogy „az a művész, aki meg van magával elégedve, nem művész többé”. Orbán nem művész, de annak tartja magát, a politikaművészének. Ez tmondta, amikor a pávatáncos, a barátokat becsapó lépésekről beszélt.

A művész műve a festmény, a dal, az előadás. A politikus műve az ország, amelyet hátrahagy. Az elégedett művésztől legfeljebb nem veszik meg vacak művét, vagy kifütyülik. Az elégedett politikus műve azonban a szétrombolt ország, melytől generációk szenvednek.

Ezt tudni, ez a siker titka. Definíciószerűen.

(Megjelent a Népszabadságban)

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +44 ( 44 szavazatból)
Frank Tibor: A siker titka, 4.8 out of 5 based on 21 ratings

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

34 Reader’s Comments

  1. Istenem! az igazsag leirva, kimondva rettento s benne az, hogy mindenkinek egy elete van, ami sokszor nem csak rajtunk mulik hogy milyen! Nekunk magyaroknak miert nem sikerul?! alitolag eszes, ugyes nemzet vagyunk!
    A szuleim lassan csak a rezsire koltik a penzuket, a fiam fillerekbol tengodik en pedig 55 evesen elindultam vilagga, segitek ahogy tudok de az eletem elszakadt, idegen helyen, idegen emberek kozott , nyelvi problemakkal probalok boldogulni. /Winnipeg/ Nehez! Nekem miert nem adatik meg a nyugodt oregkor?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  2. Ezt kellett volna a felcsúti suttyónak elbubognia a kétéves kormányzásuk értékelőjén. Itt szépen csokorba vannak szedve a lényeges elemek.
    De miért tűrjük ezt még mindig elvtársak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  3. Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  4. Sokkal több a hasonlóság, mint az eltérés:
    http://www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/hirek/2746-tegyuenk-pontot-az-orbani-remtoertenet-vegere

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  5. Újabb remek írás Frank Tibortól!
    Gratulálok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  6. “Az idén úgy érünk el negatív növekedést (most éppen mínusz 1,5%-on állunk), hogy közben a minket mindig húzó Németország 1% felett nő”
    .
    Az még hagyján de az arányok! A német 1%-os növekedés felér legalább 20% magyarral, a GDP összegszerű számait tekintve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. Olah Zsuzsanna
    .
    Gondolj arra, hányan követik a példádat, hogy segítsenek a családjukon, és arra is, hogy nagyon sokan így kezdték. Aztán túljutottak a kezdeti nehézségeken, és sokkal nyugodtabb lett az öregkoruk, mintha el sem indultak volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  8. Köszönjük,nagyon jó írás volt, mint a többi is, tragédia, hogy ilyen alacsony szinten képes létezni egy ország és egy ilyen világ szélhámosát tették meg vezetőnek, ez egy igazi tragédia, de az írás nagyon klassz volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  9. Leslie G. Charteris

    Én abban csodálkozom leginkább, hogy Magyarországon még mindig – nem kettő, hanem azt megelőző nyolc év rombolás után – vannak, akik beveszik ezt a szemfényvesztést, parasztvakítást akkor, amikor a keresztapa kezünkbe adta a megoldókulcsot. Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek, a pávatánccal súlyosbítva. Orbánt legkésőbb ekkor kellett volna elzavarni legalább az Antarktiszig. Mi az, hogy egy magát komolyan vevő politikus nyíltan bevallja, hogy mást mond, mint amit cselekedni fog ?! Ez a cinizmus csimborasszója, az egész ország, a világ mélységes megvetése, ami már önmagában is elég kellene hogy legyen ahhoz, hogy Orbánnak és bandájának legfeljebb egy Szent Ilona szigetet kínálnak fel.
    És Magyarországon még mindig van olyan, aki azt hiszi, hogy ezek a nettó bűnözők 2010-ben nem úgy foglalták el a hatalmat, hogy az, amit most tapasztalunk az már akkor nem volt előre kidolgozva, Simicskástól, Smittestől, nemzeti inzultációtól, magánnyugdíjpénztár lopástó kezdve, az összes bűnözőt beleértve. És ezek után van aki Magyarországon még azt hiszi, hogy Áder majd új szeleket hoz, meglátogatja a megalázott volt főrabbit -micsoda emberi vonás! Közben bennünk van még, ahogy a keresztapa mondta -a baloldal genetikailag más – és a parlamenti kirohanás a fidesz szatellitpártjának képviselőjétől – vérvád ügyben. Majd a keresztapa megvédi a zsidókat ( a róka meg a tyúkokat). No, ezt kaptuk húsz év legnépszerűbb magyar pártjától ( Kósa Mr20% Lajos szíves közlése ). A fölsorolás erősen hiányos!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  10. Proaktiv!
    Persze tudom es en meg jo ha nem is sirok, hiszen meg ahhoz is penz kell hogy elinduljon az ember, ami sok embernek nem adatik meg!
    A panaszom inkabb azert szol, mert fiatalon es felnottkent sem volt felhotlen es jomodu az eletunk, most pedig amikor a vegere erunk, meg mindig kuszkodni kell, mindezt joreszt az elfuseralodott gazdasag, a tehetsegtelen, politikusainknak koszonhetoen! ……….. es mar nincs ido, nincs idonk a jot kivarni, ez az ami faj es bosszant, amellett kint elni sem sokkal konnyebb /csak otthonrol nezve/, de ez meg megspekelodik a fent leirtakkal.
    Tehat szomoru hogy a fiatalok elmennek, de hogy egy nyugdijfele jaro embernek indulnia kell, az egyenesen felhaborito! amikor tisztesseges megelhetes es nyugalomi idoszak kellene hogy jojjon. Nah! befejeztem a sirankozast, elnezest kedves kommentelotersaim!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  11. Kedves Zsuzsanna, szerintem mindenki megerti Ont, – itt biztosan. Vannak paran, nem sokan, akik igen sikeresek voltak, mint a cikk iroja is, ezert is nem ertem, miert nem hallgatnak az ilyenre az orszag vezetoi.A sok hulye luzer sirankozik a romok kozott, es osztja a maradek vagyont egymas kozott, az eszt meg a nyugat fele. Szerintem teljesen igaza van Leslienek, de ettol a beszolastol a kedves vezernek az sokkal durvabb, amit most mondott a pavatancrol… hogy ezt miert nem vagjak ki paros labbal az EUbol meg mas kulturkorokbol, azt nem tudom. Ha nekem egy ‘baratom’ azt mondja figyelj, igy verlek at, akkor azert nem annyira hinnek neki legkozelebb… sot, nem is allnek szoba vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  12. Oläh Zsuzsa, Proaktiv

    Mennyi idő kell az átállásra, menyi ideig tart a kezdeti nehézség?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Valaki!
    A kezdeti nehezseg mindenkinel valtozo, minel fiatalabb valaki es jo szakmaval rendelkezo, angolul hibatlanul beszelonek keves, mig az ellenkezojenek sok ido, sok nehezseg, es szerencse is kell.
    Az en esetem pl. Amerikaba mentem csaladhoz ismeros segitsegevel mindenesnek, majd egy kis szerencsevel megismertem neten keresztul a ferjemet /magyar es nem gazdag/ aki altal most Canadaban elhetek, de ez sem volt konnyu a hiv. papirokhoz igy is csak 2 ev utan jutottam, ami azt jelenti, hogy dolgozni csak ezutan lehet. Szoval egyenenkent valtozo, de mas modon: kell hoz za penz, jo szakma es kitartas. Es SZERENCSE! vagy segitseg az elejen. Europan belul jo nyelvtudassal es jo szakmaval konnyebb szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. valaki
    Biztosan oszága válogatja és a képzettség (hiányszakma vagy nem) is sokaat számít, persze a nyelvismeret is beleértve, meg azt is, hogy van-e ottani ismerős vagy ismeretlen, aki segít kiigazodni egy idegen ország jogi és hivatali útvesztőiben.
    Általános recept nincs, de az ottaniak segítsége, segítőkészsége elengedhetetlen. Ez utóbbit biztosan Oláh Zsuzsanna is alá tudja támasztani, s mások is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. valaki
    Amíg a választ írtam a kérdésedre, közben OZS alá is támaszotta az általam leírtakat. (Nálam egyszerre jelent meg mindkét hsz.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Leslie G. Charteris

    Van egy ökölszabály a cégek működésére vonatkozóan. Ha a cég veszteséges, rosszul működik, akkor azért 80 %-ban a vezetőség felelős és csak 20%-ban a beosztott. Frank Tibor precízen összegyűjtötte azokat a kulcsfontosságú jellemzőket,amelyek alapján meg lehet ítélni a vezetőség “eredményességét”. Ha Mo. egy valódi részvénytársaság lenne, ezt a vezetőséget páros lábbal rúgná ki a világűrbe, mert csak osztalékot tud fizetni -magának- a folyamatos veszteség termelés mellett és most azon munkálkodik, hogy a “felügyelő bizottság” – a nép – jogosítványait is elvonja a saját hatalmának bebetonozása érdekében.Nem csodálkoznék, ha olyan “egyéni” indítvány születne a fidesztől, hogy a képviselői mandátum örökölhető legyen. Nem vicc, próbálkoztak vele Oroszországban néhány éve. Magyarország már most közelebb áll a feudalizmushoz, mint a Nyugat-Európai értelemben vett polgári demokráciához.Nagyon nehéz lesz a visszatérés és rengeteg időt veszítünk. Senki ne várjon hatékony külső segítséget! Ukrajna, Fehéroroszország és a többiek mit kaptak?A Nyugat elkönyvelte őket mint akiknek ez a természetes létforma. És akkor van nálunk történész, aki arról értekezik, hogy a királyság megfelel a magyar hagyományoknak és a népléleknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. Valami nem kerek ma az AN körül. Hol elérhetetlen, hol a kommentek nem mennek át. Itt például tegnap este óta nincs új hsz., aminek az esélye gyakorlatilag kizárt.
    Szerverhiba?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Sokat gondolkodtam azon, hogy a becstelen tolvajokon kívül,akik az aljasságukból élő – valóban nettó bűnözők, az átlagembernek miért felel megy egy ilyen ország ilyen vezetése. Döbbenet, h ovit az ország “megmentőjének” látják. Mi kell ehhez: tájékozatlanság, hiszékenység, infantilizmus, alárendelődés az agresszornak, szociális és társadalmi érzéketlenség, vakság és süketség. Rengetegen vannak még ilyenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. “Orbán nem művész, de annak tartja magát, a politikaművészének. Ezt mondta, amikor a pávatáncos, a barátokat becsapó lépésekről beszélt.” Ezt nem csupán Orbán állítja magáról ( politikaművész ), hanem ismert és általam is, egyébként becsült gondolkodók, mint Paul Lendvai, Heller Ágnes és több ismert magyar közgondolkodó. Az elmúlt nyolc évben ugyan, de a jelentősége abban áll, hogy nem ismerték fel a veszélyt, és még nagyobb lovat adtak alá, mint amely ló, már egyébként is alatta volt! Ezt nem felismerni Orbánban a legnagyobb bűn, amit elkövethettek a magyar és a magyar származású értelmiségiek az országgal szemben !A szoclib kormány, tényleg tehetetlenkedett, de nem lehetett rájuk fogni, hogy a demokrácia ellen fordultak volna, és végképp azt nem hogy az emberek napi megélhetése ellen fordultak volna, más csoportok búsás meggazdagodása érdekében! Csak hit nélküli reményünk lehet arra, hogy rendeződnek a dolgaink! Orbán egy feleselő csürhe közé csapott, és mivel elegük lett az embereknek a feleselő csürhéből, utcahosszal nyert!Ne engedjük meg, hogy ez még egyszer megtörténjen! Ha az értelmiségiek, értelmiségiként értelmesen is gondolkodni képesek, gondolkodjanak el végre az elmúlt 10 év megnyilvánulásain, és szűrjék le a következtetéseiket! Nem kis feladat, de talán segíti a közel s távoli jövő eseményeinek pozitív alakulását! Ennyivel talán törleszthetnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  20. Felewsleges arról könyvet írni a fiatalok számára, hogyan lehetnek sikeresek. Erre minden fiatal rájön magától is. A siker útja az, ha elhúz innét valami tisztességes orsazágba. De legsikeresebb akkor lehet, ha édes szülei már gyerekkorában elviszik innét, mert itthon már tanulni sem tud normálisan. A magyar “köznevelési” törvény a rabszolganevelés kiváló eszköze. Fő elve” Magolj gyerek, ne gondolkozz.” Egy rabszolga pedig nem lehet sikeres.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  21. A Bokros csomag is csak 0 közelébe vitte le a 1996-ban GDP.-t (0,16) azután kezdett ugrálni a Pannon puma (és a 4 % körüli fejlődést igenis lehet “ugrálásnak” nevezni!)
    és a Gyurcsány csomag is 2007-ben pozitív nullára vitte le a gazdaságot: 0,11-re, és ennek eredményeként a beütött világgazdasági válság ELLENÉRE is nőtt a a 2008-as GDP 0,89-re. Válság nélkül meg hozta volna a sokkal jobb eredményt is.
    Na ENNEK fényében lehet értékelni az Orbán qurmány teljesítményét, amivel békeidőben is a békepopsi alá vitte az országot!
    http://www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&idim=country:HUN&dl=hu&hl=hu&q=gdp+n%C3%B6veked%C3%A9s

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. Gyöngyi Péter
    “Tehetséges” ketrecharcos, azaz jó kis kakas a saját szemétdombján. De nem államférfi, ezért akarja a kormányát egy focicsapathoz közelíteni (11 fő) és ezért akar az EGÉSZ országból egy szemétdombot csinálni, mert csak ott érzi jól magát és ott uralkodhat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  23. Kérem ne nevess ki. Inkább gondold meg!
    Kérdezd meg Orbán Viktort a témában kizárólag politikusi munkája alatt.
    Ha nem mondja el, nézd meg szerény keresetéből mennyi vagyont gyüjtött
    bővebb családjával együtt.
    .
    Erre szoktuk mondani: “tiszta Amerika”
    .
    ÉS MI HAGYJUK! MÉG MINDIG ! (azt hiszem ez a titok nagyobbik része)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  24. Akik az orban fele kocsmai lozungokra vevok lennenek azok nem a monitort nezik hanem a 2 literes pet palackos boruk tartalmat monitorozak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Valóban az a katasztrófa, hogy még a legelején nem nevezték nevén és nem parancsoltak megálljt ennek a rendkívül primitív diktátornak a baloldalon sem, de valószínű, h nem lehet, mert van egy magával ragadó, kábító, pszichotikus sodrást előidéző hatása, különben nem értem, h az önpusztításnak, h lehet alárendelődni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Csibész: “mert van egy magával ragadó, kábító, pszichotikus sodrást előidéző hatása ” , semmije nincs és mindene van ! A rendszerváltásnál helyzetbe kerülő tőkével, kialakított egy olyan kapcsolat rendszert, amellyel egymást támogatva, hatalmon képesek tartani egymást ! A demokrácia gyermekcipőjében mindent kihasználtak, amit a demokrácia ellen lehetett fordítani, a saját politikai és gazdasági hatalmuk bekövezéséért! Ezáltal Orbánnak, számolatlanul állt és áll a pénz politikai hatalmának fenntartásához, mert az érdekek egyformák! Ha valakinek a média ma a kezében van, akkor minden a kezében van! Márpedig mindannyian tudjuk,hogy a teljes magyar média a jobboldal kezében van! Innen már csak irányítás kérdése, hogy az emberek mit hisznek el! Ez nem változtat azon a tényen, hogy Orbán egy zseniális stratéga, de kellett e ez nekünk? Még egy, ha valaki tudja, ők tudják, hogy nem mindenki ájul el,sőt egyre többen nem ájulnak el ténykedésüktől! Ettől a teljes erőbedobás a balliberális oldal teljes likvidálására, és ettől a szavazati jog megadása a külföldi magyaroknak, valamint a választójogi törvény átírása!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. Gyöngyi Péter
    2012. június 16. szombat
    10:40
    IGEN!
    ovitól Machiavelli is vehetne leckét, mert ő már a célokat is gazember módra állítja fel, az eszközei -amiket szentesít is vele – “népének” a tudatos drogoztatása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  28. Gyöngyi Péter
    Igazad van, de hol van az emberekben a racionalitás, hogy a destruktivitás még mindig vonzó sokak számára, hiszen ez már háborús helyzet, tanulhattak volna a történelemből legalább, ha már nincs fülük a hallásra és nem undorodnak és iszonyodnak el ovi szövegeitől és ténykedésétől pusztán csak jóérzésből, emberségből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. csibész
    Racionalítás? Miféle racionalítás? Amikor a választópolgárok véleményét megerősítő, változtató, befolyásoló együtt gondolkodás mellett, az értelmiség még tehetett volna valamit, abban élte ki a szólás szabadságának jogát, hogy az ellenzékkel együtt satuba fogta – az emút nyoc év alatt – az akkor regnáló kormányt! Üvöltötte mindenki Öszöd ökörségét, de ugyanilyen hangerővel nem árnyalta és mélyítette ennek valóság magvát! Mindezt akkor, amikor baloldali szavazók tömege fordult el azzal a jelszóval, hogy hogyan álljanak egy párt mellé úgy, ha hazudnak? Erre tanítsa a gyerekeit? Az emberek elbizonytalankodásakor, amikor el kellett volna magyarázni a dolgok összefüggéseit, hol volt az értelmiség? Értelmiséginek meri mondani magát az, aki tudva tudja, hogy az összefüggésekből bármilyen komponens kiragadása = hazugság, miközben fizetetten tudatosan teszi a dolgát? Kérdem én, mi a racionalítás? A ki ad többet, vagy ki vesz el többet? Aki többet ígér arra szavazok, mondta mérnök barátom jó pár évvel ezelőtt ! Ezzel a racinalítással játszottak a pártok, mert visszaéltek azzal, hogy az embereket csak ez érdekli! Az embereket a kenyérért lehet az utcára kivinni, de most meg vannak zavarodva az emberek! Nem tudják kinek higgyenek! Erről viszont azok az értelmiségiek tehetnek, akik eladták a lelküket az ördögnek, és talán nem az embereken kellene számon kérni, hanem a magyar ” nemességtől” , akik hagyták, sőt előidézték, hogy így legyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. Gyöngyi Péter
    2012. június 16. szombat
    15:50
    Az AN-en is előfordul néhány abból az értelmiségből, amelyről írtál.
    Ezek vagy az egyrészt – másrészt érvelési metodika, vagy az apolitikusság látszatkeltése mögé bújva akarva-akaratlan segítik a liberális demokrata ellenzék szalámizását, ellehetetlenítve a hatásos összefogást.
    .
    Akarattal nem írtam bal (jobb) oldalt a demokraták címkézésére, mivel a fasisztoid rezsim mindkettőnek ellensége! :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. gets, egyetértek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Gy. Péter
    Oké, de akkor is ki kell jönni ebből a zsákutcából, különben vége az országnak, a sok szerencsétlenkedés után muszáj lesz a progresszív erőknek győzni, legalábbis ez lenne a fejlődés természete, nem tűnhetünk el a süllyesztőben, most a nemzetközi környezet sem olyan, h azt támogatná.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Györgyi Péter, tisztelem az éles látásodat.
    Mindig dühitett a magyar ugymond értelmiség,
    és baloldalinak mondott ujságirok öngyilkos, önpusztito
    hozzáállása, az elmult nyolc év kormányához.
    Nagy köszönetet modhat a fideSS nekik, és még
    pénzükbe sem került.
    Az a fanyalgás, a minden áron ugymond pártatlanságra valo
    törekvésnek, meg is lett az eredménye,
    Nem a kisember volt elsösorban hibás azért hogy ez a pávatáncos
    hatalomra került.
    A köldöknézegetö értelmiség. Az állandoan egymást furkálo
    bal oldali, vagy liberálisnak mondott pártok.
    Az egyéni karrier elötérbe halyezése, pártokon intázményeken belül.
    Nem mérték fel mekkora a felelösség rajtuk.
    Minek nyitnak ajtot, ha elvesztik a választást.
    És most ?
    Dermedten kapkodják a fejüket. Vagy, még mindig egymást akarják
    negliglni. Lássd at amatör LMP, még mindig Gyurcsányozik, DK-zik.
    Hogyan lessz itt remény bármire is ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. “Lásd at amatör LMP, még mindig Gyurcsányozik, DK-zik.”
    .
    Azért tartják (pórázon vezetve). Máskülönben nem lett volna rájuk szükség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos