Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán barátkozós táncrenddel csapná be Európát 2012. június 3. vasárnap 12:53 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(64)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán barátkozós táncrenddel csapná be Európát

Budapest – A miniszterelnök kormánya elmúlt két évét értékelte a számára barátságos környezetet biztosító, politikailag megbízható meghívottak körében. Szerinte a magyar győztes nemzet, Európa viszont válságban van, és ebben a helyzetben nekünk úgy kell tennünk, mintha barátkoznánk, miközben csak azért viseljük el ezeket a szerencsétleneket, mert érdekeink ezt kívánják.

Orbán Viktor szerint az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet győztes nemzet, Magyarország győztes ország, és “az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült”. A miniszterelnök a kormánya elmúlt két évét értékelő csütörtöki budapesti konferencián közölte: szerinte sikeres két esztendőt tudhatnak maguk mögött, továbbá kitért arra is, hogy el kell utasítani az EU által javasolt válságkezelést, ám ezt a diplomácia “táncrendje” miatt úgy kell előadni, “mintha barátkozni szeretnénk”.

Egyórás beszédében kiemelte: Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből, a magyarokat körülvevő népek történelméből sokkal logikusabban következett volna “a felszívódás, a beolvadás, a német vagy szláv világban való feloldódás” az ezer év során. A magyarok létezése azonban bizonyítéka annak, hogy ez egy győztes nemzet – mutatott rá Orbán Viktor a mások mellett miniszterek, állami vezetők, elemzők és a diplomáciai testület több tagja előtt elmondott beszédében.

Hangsúlyozta: éppen ezért szakítani kell az önsajnálattal, a beletörődéssel, a “csak a mát éljük túl logikával”, a mások lábán állással, a mások pénzén éléssel, és azzal a politikával, hogy “tanuljunk meg inkább kicsik lenni”. “Állapotbeli kötelességnek” nevezte, hogy annak, aki politikai vezetői szerepet lát el, csak attól a ténytől, hogy ide született és hogy magyarnak született, bizonyos feladatokat el kell látnia, és ezek iránt alázattal kell viseltetnie.

A miniszterelnök szerint az elmúlt két év kormányzati munkáját ez az alázat jellemezte. Összegzése szerint sikeres két esztendőt tudhatnak maguk mögött, mert Magyarország képes volt arra, hogy stabilizálódjon, hogy “a lovakat visszarántsa a szakadék széléről”. A stabilizációt úgy végezte el a kabinet, hogy közben ellentmondott egy “európai csábításnak”, amely “a demokráciafeladás felé sodort volna bennünket” – mondta a 250-300 vendég előtt Orbán Viktor, aki szerint ez a csábítás abban állt, hogy Európa sok, válságba sodródott államot arra ösztökélt: lássa be, a stabilizálás a demokratikusan megválasztott vezetőkkel nem lehetséges, ezért technokrata vezetőket próbáltak országok élére állítani. Ehelyett “a magyar nép inkább egy kétharmadot dobott össze” – mondta.

A kormányfő az elmúlt két év eredményei között említette, hogy az államháztartás stabil lábakon áll – jövőre is 3 százalék alatt lesz a hiány -, valamint azt is, hogy új alkotmány született, amelynek megalkotásával “darázsfészekbe nyúltak”.

A következő évekről szólva azt mondta: fel kell készülni a válság utáni világrendre úgy, hogy közben Magyarország továbbra is a transzatlanti katonai biztonsági rendszerhez, a közép-európai együttműködéshez és az európai gazdasági övezethez tartozzon.

Kijelentette ugyanakkor, hogy az Európai Unió által javasolt válságkezelést Magyarországnak érdemes elutasítania, a brüsszeli bürokraták által indítványozott lépések végrehajtása ugyanis csak ártana. A kormányfő szerint ehhez egy “bonyolult taktikai akciósorra” van szükség: “a saját utunkat kell járni”, és ellen kell állni azoknak a nyomásoknak, amelyek a magyaroknak hátrányos intézkedéseket akarnak bevezetni az országban. Példaként említette az ingatlanadó bevezetésére tett javaslatot, valamint az energiaár-maximalizálás megszüntetésére érkezett kezdeményezést.

Hangsúlyozta azonban, hogy a diplomácia “táncrendje” miatt az elutasítást úgy kell előadni, “mintha egyébként barátkozni szeretnénk”. “Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra – úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették részre – rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk” – fejtette ki, megjegyezve, hogy ez egy bonyolult játék.

A miniszterelnök szerint az európai demokráciák is veszélybe fognak kerülni, mégpedig azért, mert kitört egy válság, amely olyan lépéseket követel meg, amelyeket az emberek nem akarnak elfogadni. Magyarországon azonban nem fog felborulni a társadalmi béke a kétharmados politikai többségnek köszönhetően – hangsúlyozta, majd ismét köszönetet mondott a januári Békemenet résztvevőinek.

A méltányos közteherviselésnek és a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodásnak – vagyis a hiány és az államadósság csökkentésének – a fenntartása, megállapodás a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel – úgy, hogy közben Magyarország a pénzpiacokon marad -, és nyitás a keleti pénzpiacok felé is – ezek a válság utáni időszakra felkészülés lépései a miniszterelnök szerint.

Orbán Viktor azt is mondta: nem szabad visszarettenni – a kritikák ellenére sem – a családi és az arányos adórendszer kombinálásától. A szükséges minimálbér-emeléssel párhuzamosan pedig csökkenteni kell a tb-járulékokat – jelezte.

Az előttünk álló két évben befejezzük azt a munkát, hogy a jóléti állam helyett munkaalapú állam alakuljon ki – közölte a kormányfő, aki szavai végén felsorolta a versenyelőnyhöz szerinte szükséges lépéseket: a költségvetést “pozitívba kell fordítani”, 50 százalék alá kell csökkenteni az államadósság szintjét – négyévente szerinte legalább 10-14 százalékkal lehet lefaragni belőle -, újra kell iparosítani az országot, meg kell teremteni az ország energiafüggetlenségét, fejleszteni kell az atomenergia-termelést, célként kell meghatározni a teljes foglalkoztatottságot, meg kell fordítani a demográfiai trendet, és “haza kell hívni a tehetségeinket”.

Beszédét azzal zárta, hogy a Magyarországra jellemző, civilizációs értelemben vett kulturális homogenitás nagy érték lesz a jövőben, vagyis az a tény, hogy Magyarországon nem fenyeget különböző világértelmezésű embercsoportok közötti összeütközés. Ezért minden bevándorlással, befogadással összefüggő kérdést nagy körültekintéssel kell kezelni – hangsúlyozta.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.5/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -14 ( 22 szavazatból)
Orbán barátkozós táncrenddel csapná be Európát, 2.5 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(64)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

64 Reader’s Comments

  1. Nem azt mondta Varga ásatásvezető régész, hogy kiigazítják a banktörvényt, hanem azt, hogy ma nem tárgyalják!
    Ehhez nem kell nagy politikai zseninek lenni, hogy megértsük, a tárgyalások után majd szavaz róla a 2/3-os Parlament!
    Remélem, hogy az IMF és az EU-s vezetők is kezdik kapisgálni a “ravasz” magyarok észjárását.
    Itt nálunk sajnos nincsenek urak, csak felkapaszkodott lények, így nincsen úri becsületszó sem…és a hazugságon kapott emberek jutalmazása folyik, sajnos nem dőlnek a kardjukba, mint jobb helyeken!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  2. Nem tudom, hogy lehet úgy egy beszédet megírni, hogy minden szava hányinger.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  3. Kíváncsi vagyok Európa meddig hagyja magát az orránál fogva vezetni?Talán nem ér ez meg már ennyit nem tudom mert az üzleti érdekek mindig előbbre valók,ez világos!De nincs egy határ ahol véget kell ennek vetni?
    Meddig szopunk mi még?Nem hiszem,hogy csak ennyien vagyunk itt az országban tisztában a valós helyzettel.Orbán mindenkinél okosabb akar lenni ez tisztán látszik.Lehet,hogy tényleg hiszi azt amit mond?TRAGÉDIA!
    Ha nem akkor az erkölcsi mélység olyan színvonalán van amit már nem követünk sokan, mert lehetetlen és nem is akarjuk.Végre azon kellene elgondolkodnunk úgy kollektíve mi vezetett bennünket idáig?Szomorú látni a magyar nép feneketlen gyűlöletét és nem látszik a kiút!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  4. A kétharmados többség elszállt hát ezzel sem néznek szembe?Innen lehet nagyot esni ami remélem be is következik mihamarabb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. “szerinte sikeres két esztendőt tudhatnak maguk mögött, továbbá kitért arra is, hogy el kell utasítani az EU által javasolt válságkezelést, ám ezt a diplomácia “táncrendje” miatt úgy kell előadni, “mintha barátkozni szeretnénk”.’
    Ugyan hol vannak a sikerek? Ez a szemét csak a felső tízezert látja. Nekik felettébb sikeres volt.
    De kérdem, hol van a nép 90 %-a. Ja, az nem magyar, “Akinek semmije sincs az annyit is ér” stb.!
    Felháborító, tönkretették az országot. Még az unokáink is szenvedni fogják.

    “Az előttünk álló két évben befejezzük azt a munkát, hogy a jóléti állam helyett munkaalapú állam alakuljon ki ”
    Azóta is egyre többen keressük a munkahelyeket. Ezek nem munkahelyet teremtettek, hanem munkanélkülieket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  6. csakén
    2012. június 3. vasárnap
    15:09 Ha már az orvosoknak nem sikerül, a politológusoknak pláne nem fog sikerülni elemezni…..
    felőlem a patológusok is elmezhetik,.. a testést!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Az IMF tárgyalást lezáró aláírást (ha lesz) stílusosan Augsburgtól északnyugatra, a Lech bal partján egy mezőn felállított sátorban kellene megejteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. Előző hsz-om mellé:
    Van, aki másképp gondolja: http://tengri.hupont.hu/12/augsburgi-lech-mezeies-a-pozsonyi-csta
    (>>azok a … történészek csak azon vannak, hogy lejárassák jobb sorsra érdemes hazánkat, eltitkolják sikereinket, védjék ellenségeinket<<)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. Kerpács Winnetou

    Volt “öszödi beszéd”, ez meg itt a “budapesti (konferencia) beszéd” !
    Az öszödi beszéd azért jobbítás, javítás céljából hangzott el, de a budapestire még ráfogni sem lehet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Ezzel a patologiai esettel senki nem all le beszelgetni egyedul jon megy bruxelbe a folyosokon mint durcas kiskakas.Elhuzodnak tole a tobbiek ketten harman beszelgetnek ovi -tol arrebb huzodnak ,miert?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Ezt a pávatáncot már nem tudja Orbán meg nem történtté tenni, úgy jár vele, mint Gyurcsány az öszödi beszéddel, csak a kettő között óriási aa külünbség többféle szempontból is. Egy dolog az, hogyegy akár legyen kormány fő is az illető, egy hétvégi kötetlen kiruccanáson kizárólag a saajátjíainak mit mond egy miniszterelnök, vagy hogy-az egyébkéntis nagyon hektikus gazdaságipolitikai helyzetünkben-mikor éppen pézt kérni kényszerülünk, akkor arról tart előadást meglehetősen szemléltetően(pávatánc) a jelenlegi miniszterelnök, hogy hogyan is vágjuk át partnereinket, akik épp segíteni szeretnének rajtunk, ámde cserébe ezért bizonyos megbízható intézkedéseket várnak el tőlünk. Ez az én számomra maga volt a döbbenet, amit láthattam a TV-ben, de főként amit hallhattam Orbán Viktortól. Akkor megfordult a fejemben és ez mindmáig kísért változatlanul, hogy talán az elnök teljesen elveszítette az önkontrolt saját maga felett. Én már ezt súlyos mentális problémaként tudom csak kezelni és mivel látnom kellett, hogy őszintén teszi és el is hiszi mindazt amit tett és mondott, már a végén szinte megsajnáltam. Az elnök állapota nem kevés aggodalomra ad okot. Ilyen megnyilvánulást ugyanis politikus nem tehet, főként nem idegen diplomaták, újságírók előtt.Ez most vagy a vég kezdete, vagy maga a vég.Jelzem ez hamarosan ki fog derülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Observer:
    egyetértek a kiegészítéssel. Valóban arra törekszik az ilyen patológiás személyiség, hogy a vezetettek bizonytalanságban érezzék magukat (lásd Matolcsy, Hoffmann) – erre nagyon alkalmas az inkompetencia. Kompetens személyekre is szüksége van, akiket aztán rendre lejárat, ezzel is bizonyítva felettük állását és hatalmát (pl. Fellegi).
    Hát igen, nagyjából az anti-vezető lenne, ha nem lennének függő emberek, akik szívesen elfogadják az olykor megalázó irányítás kényelmét és ügyeskedők, akik ki tudják használni a vezér gyengéit.
    .
    A beszéd végén a “civilizációs értelemben vett kulturális homogenitás” egy fenyegető szósaláta, és nem vagyok biztos benne, hogy akár szavazói is “munka alapú társadalmat” akarnak építeni a jóléti helyett, vagy reális célnak tartják a teljes foglalkoztatottságot. Szép fordulat a kétharmad, mint a béke záloga. Ijedősök előnyben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. T. Jade 23:13!
    Az, hogy Orbán már hová jutott, azt tudjuk, ezért már provokálhat is, gondolja ő!
    A tragédia, hogy ott még tapsoltak is ehhez a beszédhez, a másik tragikus dolog, hogy a sajátjai ehhez még mindig statisztálnak!
    A szavazóit most nem minősítem, hisz naponta itt vannak a sumák nimnullák!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Nem csak orbán járja a pávatáncot.Itthon a budai is kezdi,a húsz évre a fdeszközeli embereknek bérbeadott földek megszerzésének fetétele volt hogy egy éven belül állattartással is fognak foglalkozni,már foglalkoznak azzal hogy az egy évet kitólják három évre,valamint hogy 2014-ben már kedvezményes elővásárlási joguk is lessz.Ha egy üzlet beindúl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos