Ronai and Ronai
AMERIKAI

Komcsi pénze sose büdös 2012. június 19. kedd 10:05 | AN Forrás: Munkások Újságja

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Komcsi pénze sose büdös
Budapest/Peking – Orbán Viktor egykori kabinetfőnöke, ma országgyűlési képviselő Nagy Andor Kínába látogatott – tudta meg a Munkások Újságja baloldali portál. Ezzel természetesen még semmi probléma nincs, fontosak a két ország közötti jó kapcsolatok, azonban itt nem kormányközi, hanem pártközi együttműködésre derült fény.
.
A Nagy Andor vezette fideszes delegáció, amelynek összetételét  nem tudta kideríteni a portál, 2012. június 10. és 17. között a Kínai Kommunista Párt vendégeként volt jelen a Kínai Népköztársaságban.
.
„Ezt az információt a szélsőségesen antikommunista Fidesz kommunikációs gépezete elfelejtette a magyar közvéleménnyel ismertetni, pedig sokunkat érdekel, hogy a vörösöket gyűlölő Schmidt Mária és Kövér László barátai mit kerestek hivatalos Fidesz delegációként a kínai kommunistáknál? Az is érdekel minket, hogy erről miért nem tájékoztatták a magyar közvéleményt? Csak nem szégyellik, hogy ott voltak? Antikommunizmusukat a pekingi pártszékházban is oly bőszen hangoztatták?”, teszi fel a kérdést a Munkások Újságja, amire természetesen hivatalos választ nem kap.
.
A hír feltűnést keltett a baloldali szimpátiákkal nem vádolható, az utóbbi időben azonban mind következetesebben a Fideszt bíráló Mandinernek is. A Fidesz hírközlése semmilyen formában nem foglalkozott Nagyék kínai üdülésével, amelyről az MTI sem adott hírt, és a képviselő nevére történő rákeresés sem hoz náluk eredményt. A Munkások Újságja a kínaiak egy angol nyelvű mínuszos híréből értesült az ügyről.
.
Nagy Andor egyébként a Fidesz alapító tagja, de a KDNP-ben is tagsággal bír.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +14 ( 22 szavazatból)
Komcsi pénze sose büdös , 5.0 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

29 Reader’s Comments

  1. Ha jól emlékszem Oberon mondta: “Helyes a bőgés, oroszlán!”
    .
    (Shakespeare: Szentiván éji álom ; Fordító: Arany János)
    .
    Két nap múlva a legrövidebb éjszaka. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  2. Pecunia non olet.
    Nekik fájna legjobban az USA csődje.
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/nekik_fajna_legjobban_az_usa_csodje.509396.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  3. @Gets
    Mondhatom, igen Jó darab és Furcsa. No mármost, Vackor barátom, szólítsd játszókat lista szerint.-Sorba, urak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  4. Muszáj valami unortodox piacot szerezniük, vagy megvesz egy falut Belső-Kínában, ahová ovi elmenekülhet, ha úgy adódna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  5. Túl azon, ami a cikk fő témája:
    .
    “…Orbán Viktor egykori kabinetfőnöke, ma országgyűlési képviselő Nagy Andor …”
    .
    - Nyilván ez is egy kitűnő, érdemes szakember, aki keményen megdolgozott magas beosztásáért, gigászi fizetéséért, és a folyamatos világkörüli (természetesen kizárólag szakmai jellegű) ötcsillagos utazásaiért.
    .
    Fordulna fel mind…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (37 szavazatból)
  6. Ez a Nagy Andorka nem sűrűn villogtatta magát eddig :-(. Jól megdolgozik a fizetéséért, mi :-( ?
    Ki ez?
    Valami szürke eminenciás a tündérmeséből?
    .
    Mindegy már a fideSS-nek milyen “vörös” s@gget kell nyalnia, csak valaki finanszírozza már végre két éve tartó gazdasági ámokfutásukat :-(((((.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  7. Ezek úgy járják a világot, mint a költő McTeagle (Monty Python Flying Circus). Persze a fidesz költői nagysága túl lép már az “Adj egy fontot hétvégéig”, “Adnál 50 fontot, hogy rendbehozhassam a fészert?”, “Mit számít 20font a rohadt Midland Banknak?”, és az “Adnátok 1000 fontot?” remekműveken. A szeretett vezető csapata milliárdokat foglal versbe, csak adná már valaki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  8. “…A szeretett vezető csapata milliárdokat foglal versbe, csak adná már valaki…”
    .
    - Adná, wazze, adná… méghozzá maga a Nagy Sátán, az Ájemef, ha ez a ganaj orbán- féle maffia legalább a minimális követelményeket teljesíteé ehhez.
    .
    Seggrázós pávatánc- hallucinálás, meg hasonló marhaságok nyilvános vizionálása helyett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  9. Istenem, hát mondott már O.V. olyat is: csuhások térdre. Aztán idő múltával elment a pápához családostól, talán kezet is csókolt, majd az álszent KDNP-vel koalíciót kötött, akik hálából a Parlamentbe jutásért még az alapvető és igazi keresztény értékeket is feladták.
    Számít ezeknél az elv, becsület, jellem,hazaszeretet,korrekt viselkedés,komolyság, felelősség, demokrácia, tolerancia, szociális érzékenység és még sorolhatnám tovább, amiket joggal elvárna egy állampolgár?
    Igaz mondás: kutyából nem lesz szalonna. Nekik csak a pillanatnyi érdek a szempont !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  10. Mocskos kommunisták ezek, egy diktátorral az élen.
    Kimentek tanulni a nagy testvértől, hogyan kell leverni az éhséglázadásokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (22 szavazatból)
  11. iiMár a Tekbben sem biznak .A Zsil-vőlgytámi bányászokmég nem kapták meg a kettős állampolgárságot.Bocs de már őket is megosztották. Igy messzebről kell véderőt hozniuk .Januárban már jeleztem kinai internet figyelő rendszer vásárlását kici kommunista én kommunistám aki szembe űl velem az nem jó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  12. antifülke, a fijjuk ezt a leckét sajátították el leginkább a kollégiumban. Val’szeg orbán volt ebben az élenjáró, hiszen eddig nem akadt ellenfele. (az akolban).
    A második kedvenc tantárgy lehetett, hogyan lehet társadalmi kockázatvállalással egyéni ambíciókat érvényesíteni. Papíron közös kockázatvállalás, nemzet, nemzeti együttműködés, stb. a valóságban a felelősség áthárítása azokra akik nem tudnak orbánék ellen védekezni. Egyszóval Mo.-n élni ma hányinger.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  13. Azzal valóban nem lehet semmi baj, ha egy sikeres, feltörekvő gazdaságból próbál valamit az ország javára fordítani, de az már igen, hogy a kormány saját ideológiai vezérfonalának egyik legmarkánsabb elemét feláldozza a “keleti szélért”, miközben idehaza a kínaitól messze-messze veszélytelenebb, sőt inkább önsorsrontóan béna baloldal ellen visel hadat, az ügynökkérdésben pedig megkülönbözteti a bűnöst a bűnöstől aszerint, hogy vele vagy ellene van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  14. Animebj. Kifejtenéd mit értesz orbánék ideológiai vezérfonalának?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  15. Várható volt.
    Szeretett Vezérünket nem túl sok helyre hívják, a Fehér Ház helyett is csak fehér falú templomban agitálhatott az állampolgárság felvételére. (Lehet, szándéka szerint való volt, megsúgták neki: Obama nem akar magyar állampolgár lrnni és semmi áron nem szavaz ide!)
    A ltogatásokra betervezett összeget el kell költeni, mert ha nem, jövőre kevesebb jut – és akkor ki és miből fog menni külföldre magyar származású nácit üjratemetni közjogi méltóság?
    Ha pedig költeni kell, azt minél messzebb kell megtenni, hiszen a közelebbi volt elvtársak nagyobb valószinüséggel szereztek tudomást arról, hogy régi jó elvtársuk csak azért volt KISz-titkár, hogy belülről bomlassza a rendszert!
    voisine
    Már idézte a latin mondást, aminek mai fordítása: ha kodus vagy, ne nézzed, ki adja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  16. Bocsánat de ez nem hír…-Majd ha azzal lesz teli a M.Nemzet és az összes vazallus média közli , hogy az egész banda politikai menedékjogot kért Észak Koreától. .-Nos az fog adom el igazi”hírértéknek”…-É igen miden rohadék aki nem fért fel a repülőkre,majd arra fog hivatkozni,hogy parancsot teljesített…… @zze – utálom a történelmet………………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  17. Bocsánat de ez nem hír…-Majd ha azzal lesz teli a M.Nemzet és az összes vazallus média közli , hogy az egész banda politikai menedékjogot kért Észak Koreától. .-Nos az fog adom el igazi”hírértéknek”…-É igen miden rohadék aki nem fért fel a repülőkre,majd arra fog hivatkozni,hogy parancsot teljesített…… Nos én innentől utálom a történelmet………………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. Kell a pénz mi büdös fidessek Hát igen ha USA lóg pár 1000 milliárd dollárra komenyistáknak akor egy igazi náci párt miért nem?
    Szemét mocskos rohadt banda

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  19. Hát annál nincs is szebb dolog , amikor testvérpártok meleg baráti légkörben tárgyalnak a ( még ) megoldásra váró problémákról.
    -
    Amin-bej : úgy beszélsz mint egy istenverte szeminárium-vezető az ötvenes évekből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  20. T. Animebj!
    .
    Animebj
    2012. június 19. kedd
    19:33
    .
    Át kell értékelnem a véleményemet :-(.
    .
    Próbáltalak békíteni benneteket Gonoszkával (csak a fórum és a kommentelők nyugalma érdekében), de úgy látom, ” MINTHA LÚVAL IMÁDKOZNÉK” :-( .
    .
    Gonoszka “csak” hozza a formáját és szókimondóan, keményen fogalmaz.
    TE VISZONT HÜLYESÉGEKET BESZÉLSZ FOLYAMATOSAN :-((((( !!!!!
    .
    Úgy látom, sokan “elvesztettük a fonalat” Veled kapcsolatban :-(.
    Vagy éppen Te vesztetted el a fórummal kapcsolatban :-(((((((((.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  21. Azt tanulmányozta,hogy lehet a munkásokat 16-órás munka után egy marék rizzsel kifizetni,ezt akarják itt is bevezetni.Csodálkozom hogy a gombaszedő paragh lászló nem volt vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  22. Leslie G. Charteris

    Nem értem miért kell titkolni, hogy két párt, amelyek egymás természetes szövetségesei, ápolják baráti kapcsolataikat.! Nem szégyen az! Ugyan Kínából nézve a Magyarország jelentősége a lepkefingéhoz mérhető és az egésznek olyan benyalós jellege van, de hát a Kedves Vezető biztosan tudja mit csinál.Elvi alapon létesít nemzetközi kapcsolatokat az ideológiailag hozzá közel állókkal.Apropó! Tud valaki arról, hogy a Fidesz küldöttségét mikor hívták meg a CDU -tól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  23. Afidesz folyamatosan mocskolja a kommunistákat,de felhivom a figyelmüket hogy magyar országon sohasem volt kommunizmus ,ellentétben nagy barátjukkal a kinaiakkal amely ország ma is az,és ők most ezeknek a hátsóját nyalják nagy buzgalommal.Nem veszik észre hogy a kinaiak nagy ívben lesz……ák őket!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  24. Don Karlos! de la marósfő

    Érdekes????????
    http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=64674

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Na, még egy “Azori-szigeteki” úttal több, ismét lesz Józsefvárosi piac, lesz kínai VW, mert ugye Gyökér László szerint : ” kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”!

    Ő csak tudja……………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  26. Hát, ez az! – szórják a szegényektől, a rokkantaktól, mostmár a rokkant-gyesen lévő kismamáktól is elszedett forintokat, de sorolni sem lehet azt a fosztogatás sorozatot, amit itthon rendez Orbán egyszemélyes: Magyarország vállalkozásának!
    Van pénz bőven, raboltak eleget, most a MNB kincstárára teszik rá a mocskos mancsukat, kirabolnak mindent, aztán mindegy nekik ki jön ide, kinnnyyyaaai, vagy koreai, stb. CSAK ŐK IS UTAZHASSANAK, most megadatik szegényeknek, mert a fizetésük több mint 47.000 Ft! plusz benzinpénz, lakhatás, mind adó és járulékmentesen.
    Tudják ezek mitől döglik a légy, hogy közben az emberek is, annak külön örülnek, keveseb b ember, kevesebb gond!
    ÖSSZEFOGNI!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  27. sommas

    Ha ezeknek valamit megfinanszíroz Kína, arra mi nagyon ráb@szunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Moped

    Bár már ott tartanánk É-Koreától menedékjogot kérnek és meg is kapják. Aztán csak had röpüljenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  29. Egyre kevesebb hely van a világon, ahol Orbánt és vazallusait tárgyaló partnernek fogadnák el. Legtöbb helyen egy asztalhoz sem ülnek velük!
    Még a Szaudiak is kirúgták, és – tévedés ne essék – Kínában sem adnak Orbán és a kormánya kezébe effektív pénzt! Legfeljebb áruhitelt kap, amit kemény valutában kell a magyr népnek visszafizetnie! Mert a Kínaiak is ismerik a partnerüket, meg a közmondást: Kecskére káposztát, tolvajra és hazugra pénzt nem bízunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Kínai ellenzéki író kapta a Békedíjat 2012. október 15. hétfő | AN

Orbán Kínába készül 2012. szeptember 5. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos