Ronai and Ronai
AMERIKAI

Merkel: kétsebességes Európa épül 2012. június 7. csütörtök 14:45 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Merkel: kétsebességes Európa épül
Berlin/London/Washington – Költségvetési és politikai uniót kell létrehozni Európában és ennek során a kétsebességes integráció elvét kell követni, fejtette ki a német kancellár. A valutauniók könyörtelen logikája azt diktálja, hogy az euróövezetnek bankunióra és szorosabb költségvetési integrációra van szüksége – mondta George Osborne brit pénzügyminiszter, aki szerint a spanyol bankrendszer problémáit azonnal meg kell oldani.
.
Angela Merkel az ARD német közszolgálati televízióban sugárzott interjúban hangsúlyozta: a schengeni rendszer és az euróövezet is a kétsebességes integráció következménye, ez az elv pedig a következő időszakban még erősebben érvényesül majd. A nyitottságot ugyan meg kell tartani, „mindig mindenkinek lehetőséget kell biztosítani az együttműködéshez”, de nem lehet „egy helyben járni csak azért, mert egyik-másik tagország még nem akar továbbmenni”.
.
Kifejtette, a június végi uniós csúcson egy munkatervet tárgyalnak majd meg, amelynek fő gondolata az, hogy „több Európára” van szükség. „Nem csupán valutaunióra, hanem egy úgynevezett fiskális unióra, vagyis több közös költségvetési politikára van szükség, mindenekelőtt pedig egy politikai unióra”, ami azt jelenti, hogy lépésről lépésre egyre több kompetenciát és felügyeleti lehetőséget kell átadni Európának, mondta Merkel.
.
Az Európai Bizottság (EB) már most is értékeli a tagországok költségvetési politikáját és gazdaságpolitikáját, és ajánlásokat fogalmaz meg „az úgynevezett hatos csomag alapján”, utalt Merkel a jórészt a magyar uniós elnökség idején előkészített jogszabálycsomagra, amely szorosabb együttműködést ír elő ezen a két területen.
.
A német kancellár szerint a gazdasági növekedés ösztönzésére is stratégiát kell készíteni, a költségvetési konszolidáció és a növekedés ugyanannak az éremnek a két oldala. Szilárd államháztartási helyzet nélkül nincsen növekedés, de a pénzügyi stabilitás nem elég, javítani kell egyebek között a versenyképességen is, mondta Merkel.
.
A napokban német lapok arról írtak, hogy az uniós intézmények az utóbbi hetekben felmerült reformjavaslatokat rendszerbe szervező és új elemekkel kiegészítő tervet készítenek a júniusi uniós csúcsra. A javaslat közös pénzügy-, adó-, kül- és biztonságpolitikát irányoz elő. Tartalmazza továbbá azt, hogy bővíteni kell az EB ellenőrző jogosítványait a tagállami államháztartások felett, egységes bankfelügyeleti és betétbiztosítási rendszert kell kialakítani, és német mintára át kell alakítani a szociális ellátórendszert és a munkaerőpiaci szabályozást. Az EB szerdán terjesztette elő az úgynevezett bankunió megvalósítását elősegítő javaslatait.
.
A német sajtó beszámolt arról is, hogy a berlini vezetés egy uniós szintű gazdaságösztönző csomagról egyeztet az ellenzékkel, amelynek szavazataira szükség van a fiskális paktum kétharmados parlamenti támogatást igénylő ratifikációjához. Értesülések szerint a kormány támogatja, hogy emeljék meg az Európai Beruházási Bank (EIB) alaptőkéjét 10 milliárd euróval azért, hogy a bank kiterjeszthesse hitelezési tevékenységét az euróövezeti válságállamokban. Támogatja továbbá a projektkötvények alkalmazását az uniós fejlesztési források felhasználásában, és támogatja az EB javaslatát, amely szerint 7,3 milliárd eurót kellene elkülöníteni az uniós költségvetésben a fiatalkori munkanélküliség csökkentését célzó programokhoz.
.
George Osborne brit pénzügyminiszter eközben arról értekezett, hogy a spanyol bankrendszerbe pénzt kell juttatni, de úgy, hogy ez ne veszélyeztesse a spanyol szuverén fizetőképességet.  Osborne mindazonáltal közölte, hogy derűlátó a spanyol bankrendszerrel kapcsolatban. Részletek nélkül kijelentette, hogy „közeleg a megoldás”.
.
A brit pénzügyminiszter szerint a bankrendszerek az euróövezet gyenge láncszemei közé tartoznak, és az euróövezet túl sokáig tűrte a gyenge, tőkehiányos bankokat. A közös valuta részét kell képeznie a bankuniónak is, ami azt jelenti, hogy a bankok feltőkésítésére közös alap áll rendelkezésre, de ennek feltétele az erőteljesebb euróövezeti szintű bankfelügyeleti rendszer is. Ez lehetővé tenné, hogy a spanyol betétesek bizalommal hagyhassák pénzüket a hazai bankokban.
.
Osborne hangsúlyozta, hogy mindebben Nagy-Britannia semmiképpen sem venne részt, hiszen éppen azért nem csatlakozott az euróhoz, mert az a nemzeti szuverenitás és ezen belül a hazai pénzügyi rugalmasság csorbulásához vezetett volna. Szavai szerint „a brit adófizetőknek nem kell támogatniuk görög bankokat”. Hozzátette ugyanakkor, hogy az általa vázolt bankuniót a tizenhét euróövezeti országnak létre kell hoznia az euró működőképessége érdekében, ami egyébként „masszív mértékben” Nagy-Britannia érdekeit is szolgálja, mivel ha az euró instabillá válik, az hatalmas károkat okozna a brit gazdaságban is.
.
A brit pénzügyminiszter a csütörtöki BBC-interjúban megerősítette a konzervatív-liberális kormánykoalíció azon hivatalos álláspontját, hogy Nagy-Britannia nem kíván csatlakozni az euróövezethez, és népszavazáson kell dönteni minden olyan döntésről, amely „a brit szuverenitás bármilyen mértékű átadásával járna Brüsszelnek”.
.
Ez a két kikötés a Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták koalíciós szerződésének legsarkalatosabb pontjai közé tartozik. David Cameron konzervatív párti miniszterelnök már a két évvel ezelőtti kormányalakítás után hivatalosan leszögezte, hogy Nagy-Britannia a következő, 2015-ben esedékes parlamenti választásokig bizonyosan nem kéri felvételét az euróövezetbe.
.
Nagy-Britannia a legnagyobb EU-gazdaság, amely – még az előző konzervatív kormány idején hozott döntéssel – önszántából kimaradt a valutaunió alapító országai közül. A két éve ismét ellenzékben politizáló brit Munkáspárt, miután 1997-ben földcsuszamlásszerű választási győzelemmel kiütötte az akkor már 18 éve kormányzó, és az euró meghonosítását mereven elvető konzervatívokat a hatalomból, rövid habozás után maga is meglehetősen bizonytalan programot hirdetett az euró kérdésében. Ennek lényege az volt, hogy az új Labour-kormány elvben elfogadja a valutauniós csatlakozás gondolatát, de csak akkor, ha teljesülnek bizonyos gazdasági-pénzügyi alapfeltételek.
.
E feltételrendszert – még pénzügyminiszterként – Gordon Brown volt miniszterelnök dolgozta ki, sokak utólagos véleménye szerint úgy, hogy Nagy-Britanniának lehetőleg esélye se legyen a font feladására az euró kedvéért.
.
Többet kell tenni az európai gazdaság megszilárdítása és a növekedés érdekében, ebben állapodott meg szerdán Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral és Mario Monti olasz miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Ház tájékoztatása szerint. Obama a nap folyamán külön-külön beszélt telefonon Merkellel és Montival.  „A vezetők megállapodtak annak fontosságában, hogy lépéseket tegyenek az eurózóna szilárdságának megerősítése, valamint az európai és a globális növekedés érdekében és megállapodtak abban is, hogy kapcsolatban maradnak”, jelentette ki Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 5 szavazatból)
Merkel: kétsebességes Európa épül, 3.7 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

11 Reader’s Comments

  1. Ha nem lett volna oviból “politikus”, már néhány éve az euró zóna tagjai lennénk.
    Hajrá Angela!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  2. Európa számára ez az egyetlen járható út.
    Mi meg megsértődhetünk, Ma tolcsy, holnap Orbán, holnapután Kövér dörömbölhet a kapun, kinn maradunk a pusztában. Majd a humánus, önzetlen, demokratikus Kína, Oroszország, Fehéroroszország, Azerbajdzsán ésatöbbi “isztán”megsegít. A nyilasok is mehetnek barátokat keresni iráni testvéreikhez.
    Na “most már valóban”elkén” húzni… vagy inkább ők?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  3. Ha még sokáig gépészkedik orbán, hamarosan megint a vasfüggöny másik oldalán találhatjuk magunkat! Akkor azután ugrik minden kedvezmény, ami az EU tagsággal jár. Nem csak a támogatásokat veszik el, de többek között azonnal hazajöhet nyomorgó munkanélkülinek az a sok-sok ember, aki most EU-s tagország állampolgáraként külföldön tisztességes bérért dolgozhat. Igaz annyi előnyünk lesz a dologból, hogy legalább politikai menedékjogért folyamodhatunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  4. Ez azt is jelenti ám finoman megfogalmazva, hogy a potyautas hulladékországoknak fel is út, le is út.
    ,
    ” Igaz annyi előnyünk lesz a dologból, hogy legalább politikai menedékjogért folyamodhatunk.”
    .
    Commandante: ott a pont. Ismét lehet majd disszidálni. Hát, nem tartott sokáig a szabadság.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  5. Moderálva!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  6. Akárhányszor látom, először mindig kétségbeesett Európának olvasom a címet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. Drága Angela Merkel Asszony!
    Mikor tetszik már az elnöki székből kitaszítani a megalkuvó, langyos José Manuel Barosso urat?
    Sokáig marad, annyi lesz a EU-nak.
    Ritkán mondom, hogy jó főnök a női főnök, de most szívesen mondanám, sőt harsognám!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. ricsi: Mely hulladék országokra gondoltál? Iszonyat nagy a baj Görögországban (ma olvastam Roubini jóslatát,miszerint ki kell lépniük nincs más választásuk),de az ibériai kettős,és Olaszország is nagy bajban van,de már kongatnak Franciaországban is,Nagy-Britanniában is rekordon a tartozások). Kelet-Európa egyes országait nem is említettem. Ezt már nem bírja el az Unió,a bomlás jelei látszódnak,valszeg az is lesz a vége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  9. Létrejön egy elit klub: Németország, Ausztria, Hollandia, Belgium, Luxemburg(lehet 1-2-t kifelejtettem), esetleg még a Franciák és kész. A többieknek hátraarc, sajnos nekünk is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Azthiszem közeledik a dal vége:

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cuWj-guYcDc

    Igaza lesz Vezér Szörényi Lászlónak:

    http://www.youtube.com/watch?v=iujC2FKhAbw

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. Lassan nekem is meggyőződésemmé válik, hogy az alakuló félben lévő „elit klub” amely Merkel asszony javaslata alapján, a jól működő belső renddel, a tisztességes adózó táborral, ellenőrzött költségvetéssel, a demokráciát és az emberi jogokat tiszteletben tartó országokra alapítja az új „belső kört” az Európai Unióban, az egyetlen megoldás! Rögtön itt van a saját példánk!
    Hogy melyek ezek?
    - Működhet egy ország hazug, protekcionista, öncélú vezetéssel?
    - Működhet egy ország egy elmebeteg és kiszolgálóinak vezetésével?
    - Működhet egy ország ha a különböző tisztségviselőit nem a hozzáértés, hanem a miniszterelnökhöz való lojalitása és hűsége alapján nevezik ki.
    - Működhet egy ország úgy, hogy olyan hazug és magát lejárató vezetéssel működik, akikkel nem tárgyalnak tisztességes kormányok?
    - Működhet egy ország most és a jövőben, ahol középkori egyházak képzik a diákokat, a tanárokat és a professzorokat?
    - Működhet egy ország olyan miniszterelnökkel, aki nyilvánosan közli a sajtóval, hogy ő mást mond, és másképpen cselekszik? (Magyarul: Komplett hülye!)
    - Lehet jövőt alakítani, beruházni olyan országba ahol korrupt a rendőrség, korrupt a vezető párt elit, ahol két év alatt új alkotmányt, polgári jogot, és szinte naponta más törvényeket hoznak?
    - Lehet jövője annak a társadalomnak amely egyre jobban tiszteli a fasiszta múltját, és háborús bűnösöknek állítanak emléket, szobrokat, csak azért, mert ettől azt várják, hogy nő a kormánypárt szavazóbázisa?

    Ezek a kérdések csak egy kicsiny részét képezik az elvárásoknak és a kizáró okoknak ahhoz, hogy az „elithez” tartozzon egy ország.
    Láthatja mindenki, hogy a nacionalizmus határtalan a buta emberek körében, és hogy a konzervativizmus, a fasizmussal, klerikalizmussal az emberi jogok lábbal tiprásával olyan egységet alkot, amely országunkat teljesen alkalmatlanná teszi nem hogy az elit, de egyáltalában európainak nevezhető országok közzé tartozónak. Orbán és bűntársai sikeresen kivezetik nemzetünket a fejlődés útjáról az ázsiai szintre, ahonnan állítólag jöttünk 1000 éve!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Kétsebességes Európáról beszélt a belga kormányfő 2012. szeptember 23. vasárnap | AN

Geithner szerint javulhat Európa állapota 2011. december 7. szerda | RR

Orbán több fejjel tud gondolkodni 2011. november 11. péntek | AN

Oszkó szerint Orbán sokat improvizál 2011. július 21. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos