Washington – Ma hirdet határozatot a szövetségi Legfelsőbb Bíróság az egészségügyi reform alkotmányosságáról. A 2010-ben elfogadott és a kormányzati szándék szerint 2014-ben életbe lépő egészségügyi reformot számosan az Obama-elnökség legfontosabb vívmányának tartják, amely 30-50 millió, korábban nem biztosított amerikaira terjesztené ki az ellátást, az ellenzők viszont kezdődő szocialista csírákat látnak benne, lévén olyanokról gondoskodnának mások pénzén, akik nem önhibájukon kívül szorulnak erre, ráadásul kötelezővé tenné egy bizonyos termék megvásárlását, amire az Egyesült Államokban még nem volt példa.
.
A verdikt hatással lehet az elnök újraválasztási esélyeire, és jogi szakértők szerint nemzedékekre meghatározza majd a szövetségi kongresszus hatáskörét. Jogi szakértők elkészítették a négy legvalószínűbb eshetőség forgatókönyvét.
.
Első változat: a bíróság a törvény egészét alkotmányosnak ítéli. Az alacsonyabb szintű szövetségi bíróságok döntései ellentmondtak ugyan egymásnak, de több olyan ítélet született, amelynek értelmében a kongresszus nem lépte túl alkotmányos jogkörét, amikor előírta a legtöbb amerikai számára, hogy kössön egészségügyi biztosítást, vagy fizessen bírságot. A több mint két éve dúló jogértelmezési vitának ez a rendelkezés áll a középpontjában. Ha a legfelsőbb bíróság helybenhagyja ezt a kitételt, akkor valószínűleg a többin sem akar majd változtatni.
.
Egy ilyen határozat nagy győzelem lenne Barack Obama és a demokraták számára, akik a legnagyobb átalakítást hajtották végre az amerikai egészségügyben a ma is érvényes Medicare rendszernek a ‘60-as években történt bevetése óta. A törvény végső sorsa ugyanakkor ebben az esetben is a választásokon múlik, mert Mitt Romney, a republikánusok hivatalos elnökjelölti posztjának várományosa bejelentette, hogy már a Fehér Házban eltöltött első hivatali napján visszavonatná azt.
.
Második változat: a bíróság alkotmányellenesnek minősíti a biztosításkötési kötelezettséget, ám a törvény többi rendelkezése megmarad. Az atlantai szövetségi fellebbviteli bíróság tavaly ilyen értelmű ítéletet hozott, és nem kizárt, hogy a legfelsőbb bíróság helybenhagyja azt. Ebben az esetben a bíróság úgy foglal majd állást, hogy a biztosítási kötelezettség alkotmányellenes, és a kongresszus részben túllépte jogkörét, de a rendelkezés leválasztható a törvény többi részéről.
.
A biztosítótársaságok számára ez lenne a legrosszabb forgatókönyv, amely egyúttal nehéz feladat elé állítaná Barack Obamát és támogatóit, mert be kellene bizonyítaniuk, hogy a törvény legfőbb finanszírozási forrásának kiiktatása ellenére is életképes.
.
Amennyiben a kongresszus utólag nem módosítja a törvény fennmaradó rendelkezéseit, a biztosítóknak 2014-től úgy kell majd szerződniük az ügyfeleikkel, hogy a már meglévő egészségi problémáikkal kapcsolatban ne számoljanak fel felárat. A szolgáltatók szerint ez káoszt okoz majd a biztosítási piacon, mert arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy csak akkor kössenek szerződést, ha már betegek.
.
Obamának egy ilyen ítélet nyomán olyan elnökként kellene tovább küzdenie az újraválasztásáért – amelyről négy hónap múlva döntenek a választók –, akiről hivatalosan kimondatott, hogy a törvény aláírásával megsértette az alkotmányt. A republikánusok a törvény megmaradt részeinek visszavonását sürgetnék, a demokraták pedig azt remélhetik, hogy az elnök a törvény fogyasztóbarát rendelkezéseire hivatkozva kampányolhat, és újraválasztása esetén újabb kísérletet tehet a reform elfogadtatására.
.
Harmadik változat: a bíróság alkotmányellenesnek ítéli a biztosításkötési kötelezettséget és még két rendelkezést, ám a törvény többi részét megkíméli. Az Obama-kormány a törvénycsomag márciusi tárgyalásán – tartva a biztosításpiacon okozandó káosztól – azzal érvelt, hogy a kötelező biztosítás elválaszthatatlanul kötődik ahhoz a rendelkezéshez, hogy a biztosítóknak minden ügyféllel szerződniük kell, ugyanakkor ezek a szolgáltatók nem tehetik a klienseik egészségi állapotától függővé a díj összegét.
.
Ebben az esetben nem érvényesül a törvénynek az a szándéka, hogy az egészségbiztosítási rendszert több tízmillió kedvezményezettel bővítse. Noha ez a szcenárió nem generálna akkora zavart mint a második, mégis okozna bizonytalanságot.
.
A republikánusok a törvény meghagyott részeinek visszavonásáért kampányolnának, a demokraták pedig a megmaradt rendelkezések pozitívumait hirdetnék, például azt, hogy 2014-től – a bírság terhe mellett – minden 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégnek fel kell ajánlania alkalmazottjainak a biztosítást.
.
Negyedik változat: a bíróság a törvény egészét alkotmányellenesnek ítéli. Nem kizárt, hogy a legfelsőbb bíróság, amennyiben alkotmányellenesnek ítéli a biztosításkötés kötelezővé tételét, azt a teljes törvénycsomag eltörlésével fogja érvényre juttatni.
.
Egy ilyen határozat – amellett, hogy igen súlyos csapást mérne Barack Obamára és a demokratákra, akik igen sok időt és energiát fordítottak a kidolgozásra – keresztülhúzná az egészségügyi intézmények és az önkormányzatok minden eddigi felkészülését a jogszabálycsomag rendelkezéseinek megvalósítására.
.
A republikánusok ugyan diadalt ülhetnének, de a visszavonás sürgetése helyett immár konkrét alternatívával kellene előállniuk. A demokraták kampányukban egyebek mellett arra panaszkodhatnának, hogy a törvénynek olyan, népszerű rendelkezéseit is eltörölték, mint a gyorséttermi kínálatra vonatkozó előírások, a szoláriumok megadóztatása vagy a munkahelyi szoptatásra vonatkozó szabályozás.



Ezek a változatok az EU számára sem közömbösek. :)
Obama nyert
Ezzel lehet, hogy elbukta a valastast, most aztan tuti, hogy aki a torvenyt vissza akarja vonatni az elmegy Romney-ra szavazni.