Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hadgyakorlatok a Közel-Keleten 2012. június 27. szerda 14:40 | AN Forrás: Máárív/Jediot Achronot

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hadgyakorlatok a Közel-Keleten
Washington/Jeruzsálem – A tervek szerint Izrael és az Egyesült Államok az eddigi legnagyobb közös rakétaelhárító hadgyakorlatot tartja majd meg idén októberben, közölte egy izraeli napilap. Az értesülést hivatalosan nem erősítették meg, az viszont biztos, hogy orosz-kínai-iráni hadgyakorlat néhány héten belül lesz a térségben, szíriai vizeken.
.
Mintegy háromezer katona vesz majd részt a hadgyakorlaton, amely során a válaszreakciókat fogják gyakorolni arra a szimulált hatalmas zárótűzre, amelyet több száz, Iránból és Szíriából egyszerre Izraelre lőtt rakéta képez, állította a Máárív, izrael második legnagyobb napilapja.
.
Izrael kipróbálja a korszerűsített Chec (Nyíl) II. rakétaelhárító rendszerét, míg az USA Aegis ballisztikus rakétaelhárító és PAC-3 Patriot légvédelmi rendszereit használja majd a hadgyakorlat során. Az izraeli hadsereg szóvivője nem nyilatkozott az ügyben, sőt azt sem erősítette meg, hogy a gyakorlat az Austere Challenge 12 lenne, amelyet Izrael januárban halasztott el a költségvetés akkori szorult helyzetére hivatkozva.
.
Lényegesen nagyobb, mintegy 90 ezer főt felvonultató erőfitogtatásra készül Szíria partjainál Irán, Oroszország és Kína haditengerészete, kiegészülve a szír erőkkel, írja Izrael legnagyobb napilapja, a Jediot Achronot. A hadgyakorlaton légelhárító egységek, 400 repülőgép, a szárazföldön 900 harckocsi, valamint iráni tengeralattjárók, aknaszedők, hadihajók és orosz rombolók vesznek részt.
.
A jelentés szerint Egyiptom már beleegyezését adta ahhoz, hogy tizenkét kínai hadihajó áthaladhasson a Szuezi-csatornán. A manőverek résztvevői körülbelül két hétig horgonyoznak szíriai kikötőkben. A Jediot Achronot megjegyzi, hogy eközben ismét megfeneklettek az iráni atomfegyverkezéssel kapcsolatos tárgyalások, amelyek alighanem a tervezettnél hamarább érnek véget.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
Hadgyakorlatok a Közel-Keleten, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

59 Reader’s Comments

  1. Az iráni majmoknál megint elgurult a gyógyszer.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  2. most aztán mindenki retteg :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  3. Figyeld meg, ugyanaz lesz, mint ‘67- ben az arabokkal.
    .
    Izrael hülyére veri iránt napok, talán órák alatt. Iránban pedig még a vezérkarnak sem lesz gőze sem, mi a valóságos katonai helyzet, mert egyszerűen nem jutnak el hozzájuk a jelentések, vagy ha igen, azok fergeteges győzelmekről, gyáván menekülő/ tömegesen pusztuló, képzetlen zsidó katonákról, meg atomtűzben álló cionista sátánról fognak szólni.
    .
    És egyiptomban gőze nem volt nasszarnek sem, mi van, nem hogy a fronton, de a kairótól délre lévő repülőtereken sem, mivel marhaságokat küldtek neki jelentésként. A népet pedig a kairó hangja rádió őrjítette, így, leszakadt a fejük felett az ég, a sok hülye meg azt hitte, éppen akkor tapossák el a sátánt végleg.
    .
    Ugyanez lesz itt is – és remélem, minél hamarabb.
    .
    Csak most irán sokkal rosszabbul fog járni, mint annak idején egyiptom, mert akkor Izrael a hátországot nem pusztította, és az infrastrukturát sem. Most meg az lesz a másodlagos célpont (az elsődlegesek természetesen a katonai létesítmények, eszközök).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  4. Szaddam is ilyeneket mondott az iraki diktatúra összeomlása küszöbén. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  5. Igen, érdekes lesz majd figyelni, miként tálalja győzelemként a vereséget az iráni sajtó. Meg a haverjaik. 1973-ban, a Jom Kipur Háború idején a Híradó leadott egy tudósítást a bombázott, égő Tel-Avivról, amihez olyan vágóképeket használtak fel, amelyek egy korábbi, csakugyan tel-avivi szállodatűzben készültek :) azt hiszem, ezt hívják ráolvasásnak. Hanem most már rá kell lépni Ahmedináci tökeire. Vasalt bakanccsal.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  6. Az iraki háborúból arra emléxem, hogy a tájékoztatási miniszterük, akit azóta asszem már fölakasztottak, kinn az utcán magyarázta, miként fognak lecsapni az amerikaiak hosszúra nyúlt utánpótlási vonalaira. Szegényke azt szajkózta, ami utoljára talán a németeknek volt probléma a második világháborúban – nyilván a moszkvai képzésen ezt verték a fejébe. Nem jutott el az agyáig, hogy a 21. században már nincsenek utánpótlási vonalak, ha csak nem Eritrea harcol Etiópiával, mert ott még talán van ilyesmi.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  7. Az “emberi jogok gyakorlásában” jeleskedő országok, mint Kína, Oroszország, Szíria, Irán hadgyakorlatozik. Mit is tudnának mást, mint fenyegetni, saját ellenzékét, azaz honfitársaikat és Izrael elpusztítást gyakorolni, hátha egyszer sikerül! Nem fog sikerülni, sosem jönnek rá?
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  8. ricsi:
    .
    - Az iraki tájékoztatási miniszter, azaz Muhammad Szaid asz-Szahaf nem volt a keresett bűnözők listáján, amúgy neki a gúnyneve a “Bohóc Ali”.
    .
    Nem is volt börtönben, azóta az Emirátusokban él a családjával.
    .
    Egyfajta kultusz épült személye köré az euro- atlanti világban, de ez olyan kultusz, mint a Szalacsi, vagy a Polgárjenő, esetleg a Fuckusama.com.
    .
    Még én is láttam a CNN- ben annak idején, amire John Keegan, a kitűnő hadtörténész is felhívta “Iraki háború” c. könyvében a figyelmet;
    .
    Már az iraki kormányzati negyedbe készültek éppen bemenni a Zusákok tankjai, amikor ez még mindig azt kukorékolta a nemzetközi sajtó végig jelen lévő képviselőinek, hogy “csapataink súlyos csapásokat mérnek az ellenségre, akik súlyos veszteségeket szenvedve menekülnek…”.
    .
    Na, ez a hozzáállás jellemző azóta is az összes iszlamista népvezérre, véleményformálóra, és ez az egyik oka, amiért soha nem fejlődnek sehová – legfeljebb vissza.
    .
    Ők csak győznek. Mindig csak győznek. Már oda a haderő 80 %- a, már nincs logisztika, megszűnt a kommunikáció, az ellenfél már akadálytalanul megy át rajtuk, gazdaságuk összeomlott a hátországgal együtt, de ők mindig csak győznek.
    .
    (Ejha, ez nem olyan, mint a jelenlegi magyarsztáni kormánymnaffia- kommunikáció?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  9. sanyibácsi:
    .
    “…Mit is tudnának mást, mint fenyegetni, saját ellenzékét, azaz honfitársaikat és Izrael elpusztítást gyakorolni, hátha egyszer sikerül! Nem fog sikerülni, sosem jönnek rá?…”
    .
    - Nem.
    .
    Miért nem? Egyik okát pont most írtam le.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Ha Izrael volt, 1600 kilométerre csapott le 2012. október 27. szombat | AN

Iráni dicsérő a Hezbollah ellenőrzőjében 2012. október 15. hétfő | AN

Drónt lőtt le az izraeli légierő 2012. október 6. szombat | Rákócza Richárd

Izrael: elmaradott az iráni haderő 2012. október 5. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos