Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Tejút frontálisan ütközik az Andromédával 2012. június 3. vasárnap 0:14 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Tejút frontálisan ütközik az Andromédával
Washington – A Tejútrendszer és az Androméda-galaxis frontálisan ütközik körülbelül négymilliárd év múlva, majd további kétmilliárd év múlva egyetlen hibrid csillagvárossá olvad össze, jelentette be a NASA.
.
Régóta ismert tény, hogy a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis (M31) egymás felé száguld óránként 400 ezer kilométeres sebességgel. A csillagászok azt is gyanították, hogy a két csillagváros évmilliárdok múlva egymásba ütközhet, ám mindez csupán az elmélet szintjén maradt, hiszen senki sem mérte meg az Androméda érintőirányú (tangenciális) mozgását, olvasható a  Space.com űrkutatási hírportálon.
.
Roeland van der Marel, a baltimore-i Űrteleszkóp Tudományos Intézet (Space Telescope Science Institute) kutatója munkatársaival hét éven át elemezte a Hubble által az Androméda-galaxis kiválasztott régióiról készített felvételeket, ezek alapján képesek voltak meghatározni a csillagváros tangenciális mozgását. Számításaik szerint a két galaxis frontálisan ütközik majd.
.
„Az Androméda egyenesen felénk tart”, hangsúlyozta  Roeland van der Marel. Az ütközés 3,75 milliárd év múlva történik meg, a teljes összeolvadás pedig 6 milliárd  év múlva következik be. Az új galaxis nagy valószínűség szerint elliptikus lesz, vagyis eltűnnek a Tejútrendszer jellegzetes csillagkarjai.
.
Mint a kutatók megjegyzik, galaxisunk 13,5 milliárd éves történetében még soha nem fordultak elő ilyen drámai események. „Nyilvánvalóan voltak kisebb ütközések, összeolvadások, ám ilyen hatalmas nem fordult elő”, mutatott rá Rosemary Wyse, a Johns Hopkins Egyetem csillagásza, aki nem volt részese a kutatásnak.
.
Az ütközés és az összeolvadás nem jelent valós veszélyt a Földre vagy a Naprendszerre, ugyanis az egyes csillagokat és egyéb égitesteket hatalmas távolságok választják el a két galaxisban. Mindazonáltal a Naprendszer új pozícióba kerül az új galaxisban, távolabb lesz annak magjától. Teljesen átalakul 3,75 milliárd év múlva a Földről látható csillagtérkép is.
.
„Mostantól számított 7 milliárd év múlva az új elliptikus galaxis magja, amelyet az amerikai kutatók Milkomedának neveztek el, dominál majd az éjszakai égbolton”, hangsúlyozta Roeland van der Marel.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 3 szavazatból)
A Tejút frontálisan ütközik az Andromédával, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. HÚÚÚúúúúú wazzze… !!
    Akkó fel fog menni a bukósisak-biznisz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  2. Hétmilliárd év múlva lehet majd meglátni ?
    Na jó jó csak addig húzzam ki valahogy..bár ha így megy felfelé a kenyér ára..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  3. Geyza
    2012. június 3. vasárnap
    00:20
    .Van egy jó hírem.
    1987-ben a Kossuth Könyvkiadónál megjelent egy jó könyv, Isaac Asimov: A robbanó napok (ISBN 963 09 3125 7), abban az Andromeda még csak 200km/sec sebességel jön (a könyv kadásának idején éppen a 92. oldalnál tartott).
    Azóta nyilván fejlődtek a mérési módszerek.
    De lehetséges, hogy később még ennél is valamivel nagyobb sebességet találnak.
    Tehát, még ha netán akkor is Orbán utódai lesznek hatalmon, az Andromeda hamarabb ideér, ezeknek egyszerűen nem lesz idejük a kenyér árát olyan nagyon felb#szni.
    Pedig igyekeznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. A nagy nemzeti konzultáción kell megvitatni!
    A vezír megoldja, hogy megérjük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  5. Kb. akkor ülnek tárgyalni az IMF és a magyar kormány!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  6. Nem kéne a szabadságharcot kiterjeszteni az Andromédára? Félek, fenyegeti a nemzeti identitásunkat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  7. santosh
    .
    Dehogy fenyegeti. Épp ellenkezőleg. Ott ősmagyar testvéreink közelednek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  8. Ah, én naív. Legfeljebb majd adunk nekik szavazati jogot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  9. Megjobbított Úszókészülék

    “Az ütközés és az összeolvadás nem jelent valós veszélyt a Földre vagy a Naprendszerre”
    Huh. Megnyugodtam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  10. A Nap akkora már rég vörös óriás lesz. A Földnek és a belső bolygóknak annyi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Azért ez így már nem az igazi.
    A hír hallatán jelentősen megváltozott az életem !
    Olyan….MÁS lett minden !
    Eddig , ha felnéztem az éjszakai csillagos égre , az állandóság megnyugtató érzése töltött el.
    Mostantól viszont annak a nyomasztó tudata , hogy VALAMI rohamléptekkel közeledik a feketeségen túl.
    Sz@r ez így már …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  12. Két galaxis ekkora katasztrófája feltétlenül egy, még a a FidSS nevű fekete luknál is sűrűbb, gyilkosabb, minden pártot és fényt elnyelő fekete lyukat eredményez…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Na egy eleven bizonyíték arra, hogy az őrültség egyáltalán nem áll messze a magas szintű tudományoktól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Na, megyek a TESCO-ba, veszek tartós tejet, hátha igaz a fenti hír!
    Megjegyzem, a FIDESZ az esetleges ütközésnél sokkal nagyobb károkat tesz a tejútrendszerünkben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. worldonblőd
    2012. június 3. vasárnap
    08:57
    .
    Két ekkora galaxis ütközése igen nagy lökéshullámok keletkezésével is jár. Sok minden át fog rendeződni, sok szereplő új pályára fog állni.
    Ezért féltem a majdani nyugdíjainkat is. Selmeczi Gabriella, a fő nyugdíjvédőnk vajon ellen tud-e majd állni ama lökéshullámoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Arra a napra tegyél félre pár zacskó sózott mogyorót, néhány korső sört és egy jó kis törölközőt.
    És ami a legfontosabb:
    NE ESS PÁNIKBA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Semmi gond!
    Egyéni képviselői indítványra a 2/3 majd törvényt hoz ellene: Lex Androméda.
    Oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Gondolod, hogy Selmeczi szenátorasszony valamely lökéshullámnak…
    Nem, ezt nem hisze. Jó, nagy hullámok azok! :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. E ,,HIR” hallatára a ,,forint” zuhanó repullesbe kezdett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Marcus:
    én a jövő évi nyugdíjakat féltem, hacsak előbbre nem jön a galaktikus találkozás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Vajon hogy számolták ki, hogy nem jelent veszélyt?
    Ahogy közeledik egymáshoz a két galaxis, egyre nagyobb lesz a tömegvonzások eredője, ami sok égitest pályájának a módosítását fogja eredményezni.
    Lesz itt biliárdozás szép számmal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. Na erre a hírre érdemes még aludni egyet, aztán holnap, frissen, tisztafejjel ujra átgondoljuk. Hogyan mérik a galaxis haladási sebességét ? A szineltolódás alapján (Dopler effektus) ? Mi van ha azoknak a tudósóknak van igaza akik szerint a fény sebessége nem kontsans hanem kis mértékben csökken. Mihez képest mérik a sebességet, egymáshoz képest vagy van valamilyen referencia pont. Rengeteg úk kérdést vet fell a teória, de szerencsére nem nekünk kell megoldani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Remélem a nemzeti konzultációban is szerepel majd ez, hiszen fontos tényező, amely komolyan befolyásolja Magyarország jövőjét. De elképzelhető, hogy mire ez az ütközés bekövetkezik, Simicska távoli ükunokái már rég bekebelezik az egész Tejútrendszert, amely ellen az emberiség akkora képtelen harcba szállni, csak minimális idegen intelligenciák vezettette lázadások fogják megtörni egy kicsit uralmát, hogy aztán 4-5 milliárd év múlva a Naprendszerünk központi csillaga felégesse, pár százmillió év múlva pedig elnyelje a Földet. Akkor aztán lesz ám sírás, és “emút’nyolcmilliárdozás” a fidesznyik birkahadtest igényei szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Hat fok van a Marson 2012. október 3. szerda | AN

Holdontúli űrállomást tervez a NASA? 2012. szeptember 26. szerda | AN

A Hold rejtélyes embere 2012. augusztus 26. vasárnap | AN

Elhunyt Neil Armstrong 2012. augusztus 25. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos