Bartus László: Iványi Gábor kontra Németh Sándor 2012. május 16. szerda 18:16

  • Share/Bookmark
Bartus László: Iványi Gábor kontra Németh Sándor

Érdekes lenne párhuzamos életrajzot írni Iványi Gáborról, az Evangéliumi Testvérközösség vezetőjéről, és Németh Sándorról, a Hit Gyülekezete vezető lelkészéről. Annál is inkább, mert a két lelkész nagyjából egy időben kezdte vívni harcait a pártállami diktatúra ellen, és ebben egymást kölcsönösen segítették. Ezt a mondatot az illendőség kedvéért írom így, mert arról nincs konkrét tudomásom, hogy Németh Sándor segítette Iványi Gábort, csak arról, hogy Iványi Gábor segítette Németh Sándort, de nem szeretnék igazságtalan lenni. Lehetséges, hogy a hosszú évek alatt volt valami viszonzás is.

A lényeg mindenesetre az, hogy a két kisegyházi lelkész közel hasonló pályát futott be. A diktatúra üldözöttjeként az SZDSZ támogatója lett, amely leginkább képviselte a felvilágosodás liberális értékeit az egyházpolitikában is. Iványi Gábor maga is SZDSZ-képviselő lett, Németh Sándor pedig két képviselői helyet kapott a párttól a támogatásért cserébe, amely helyeket Németh Sándor Hack Péterrel és Mészáros Istvánnal töltött be. Mindkét kisegyház célpontja volt a szektakampányoknak és az Antall-féle keresztény-nemzeti restaurációs kísérletnek. A Hit Gyülekezetét ennek során sokkal több támadás érte, amelynek a római birodalomig visszavezethető teológiai és történelmi okai vannak. Egy pneumatikus keresztény egyház, amely nem evilágot tekinti elsősorban saját országának, mindig is az államhatalom bizalmatlanságát és üldözését élvezte. Ezt az üldözést pedig leginkább a Bibliától elszakadt, névlegesen keresztény katolikus egyház gerjesztette. Ezúttal is így volt, és Iványi Gábor éveken át elvszerűen védte a kisegyházak jogait, köztük kiállt a Hit Gyülekezete mellett is. Annak ellenére, hogy személyesen Németh Sándorral nem volt mindig súrlódásmentes a testvéri együttműködés. Iványi Gábor mindig a vallásszabadság védelmének frontvonalában állt, itt jegyezzük meg, hogy leginkább Vankó Zsuzsával, a Keresztény Advent Közösség teológusával karöltve. Németh Sándor pedig csak addig, amíg őket üldözték.

A Hit Gyülekezete, mint üldözött kisegyház, a leghaladóbb emberi jogi elveket vallotta és képviselte. A demokrácia egyik legerősebb támasza volt, minden olyan morális bukfenccel és hajtűkanyarral együtt, amelyek mindig benne voltak Németh Sándor természetében. Tartott ez addig, amíg meg nem jelent a Népszabadságban, hogy kiegyezett egymással a Hit Gyülekezete és a Fidesz. Addig a napig egy sokkal demokratikusabb egyházi törvény tervezetéről azt írta a Hit Gyülekezete újságja, hogy az egyházüldözés, inkvizíció, és a holokauszttal vont ízléstelen párhuzamot, amikor azt mondta, hogy ez az egyházpolitikai „végső megoldás”. Ezzel csak addig volt baja Németh Sándornak, amíg a Fidesszel kötött kiegyezése kapcsán meg nem nyugtatták, hogy a diszkrimináció őket nem érinti. Amikor a Fidesz ennél sokkal durvább egyházi törvényt elfogadott, amelynek kedvezményezettje lett az a Hit Gyülekezete is, akkor a Hit Gyülekezete a törvény csinosítgatásán dolgozott. Korábban  ugyanez a Fidesz – nem minden ok nélkül – elnyomó, diktatórikus és családellenes szektának nevezte őket. De a paktum után Németh Sándor hangot váltott. Az inkvizíció helyett arról kezdett el beszélni, hogy az ő gyülekezete megérdemli, amit kap. Társadalmi megbecsülése és elfogadottsága mennyire megnőtt, és az érdemeik alapján okkal kerülnek az „elit klubba”. Ez a Hit Gyülekezete által kitalált és meghonosított kifejezés azokra az egyházakra, akik államegyházi státuszt kaptak, míg másokat betiltottak. Németh Sándor felfogása megváltozott a vallásszabadságról és az emberi jogokról, amikor nem az üldözöttek, hanem az üldözők közé kerülhetett. Hack Péter azt nyilatkozta, hogy a vallásszabadságról szóló törvény betöltötte történelmi küldetését. Mondhatta volna azt is a jogász úr, hogy a demokrácia betöltötte történelmi szerepét, mehet a levesbe. Utólag kár bármit is belemagyarázni, telenyilatkozták a sajtót, hogy verseny van, és ebben a versenyben ők helytálltak. Álljanak helyt azok is, akiknek amúgy nem versenyben, hanem alanyi jogon járna az egyházi státusz. Még pontosabban: az alanyi jogon elnyert státuszukat senki nem vehette volna el, ha nem követtek el semmiféle törvénysértést, és a bíróság őket ebben nem ítélte el. Kerestem a fényképeken Németh Sándort, hogy melyik kisegyház mellett ment el tüntetni a janicsárjaival, hányszor jelent meg a Dankó utcában, de nem találtam.

Németh Sándor és Iványi Gábor életútja itt kettévált. Iványi Gábor maradt az, aki volt. Elvhű demokrata, az emberi jogok és az emberi méltóság védelmezője. Németh Sándor pedig megtagadva korábbi önmagát, korábbi elveit, megtagadva a Bibliát, átállt a katolikus egyház és a Fidesz oldalára, napi kapcsolatot tartva Orbán Viktor és Semjén Zsolt embereivel, esetenként velük. Ugyanazt a pályát futotta be, amit a Fidesz, amely liberális pártból kódoltan fasiszta és náci szellemiségű párt lett. A Fidesz és a Hit Gyülekezete kompatibilitása több szempontból is kézenfekvő. Aki látta Orbán Viktort, azt látta Németh Sándort, és viszont. Mindkét cég tekintélyelvű diktatúra, amely elnyomásra, valamint a „kolbász és ostor” vezetési módszerére épül. Lenézi az embereket, és megvan győződve arról, hogy maguktól csak bolyonganának a világban, ha nem lenne egy erős kezű vezető, aki megmondja, hogy aznap milyen zoknit vegyenek fel. Emellett Orbán református létére a katolikus egyház társadalomfilozófiáját vette át és valósítja meg. Németh Sándor ugyancsak visszatért katolikus gyökereihez, és lemásolja a pápaságot. Amikor már állami iskolákat kebeleznek be állami pénzen államegyházi státuszban, akkor már a középkori Róma és a modern pápaság legjobb hagyományait folytatják. Németh Sándor akár vissza is térhetne az egyháza kebelébe, ha nem kellene átadnia a tetemes vagyont, amit összeszedett, és ami most már a sajátja. Ha rátekintünk erre a sikeres pályafutásra, akkor azt látjuk, hogy egy volt katolikus teológus rájött arra, hogy egyházában nem a Bibliát követik, és semmi közük ahhoz az egyházhoz, amit Jézus Krisztus az emberek újjászületésére alapított. Megértette, hogy ezt az egyházat az ördög azért tartja fenn, hogy az embereket abba a hamis illúzióba ringassa, hogy az üdvösségük szempontjából biztonságos helyen vannak. Nem tudják, hogy fogságba kerültek. Erre megalapított egy szellemi egyházat, amelyet az evangélium sikeressé tett, de ő ezt a sikert, a Biblia sikerét saját javára, hatalmára és meggazdagodására fordította. Amikor a Fidesz kormányzás közeledésével ez a vagyon veszélybe került, akkor önmagát és híveit becsapva, úgy döntött: kiegyezik a Fidesszel, kibékíti Krisztust a Béliállal, és megőrzi a vagyont. Ő ezt úgy mondaná: megőrzi a nyájat. De ez hazugság, mert a nyájat nem megőrizte, hanem átadta az ördögnek. Amit megőrzött, az a vagyona és a hatalma. Hatalmát és médiabirodalmát arra használja még most is, hogy a megalázott és jogfosztott kisegyházakról hazugságokat terjesszen. Iványi Gábor helyreigazításban áll ki ezúttal is az üldözöttek mellett, akiket immár a Hit Gyülekezete üldöz. Németh Sándor kicsinyesen beletörli a lábát a Budapesti Autonóm Gyülekezetbe is, mert azok merészeltek kiválni a Hit Gyülekezetéből. Nem elég, hogy mindent megnyert, mindene megvan, ellenfeleitől sikerült elvenni mindent, még hazugságok árán is beléjük kell rugdosnia a számkivetettekbe. Pápákról és inkvizítorokról lehet hasonlókat olvasni.

Eközben Iványi Gábor csak tovább etette a hajléktalanokat, gyógyította a betegeket, gondoskodott az elesettekről. A börtönbe jutottakat látogatta, az agyonlőtt romákat temette, ha valakit ki akartak lakoltatni, akkor a radiátorhoz láncolta magát. Azokat a bibliai normákat gyakorolta, amelyek arról szólnak, hogy mindig az üldözöttek, az elesettek, az árvák és az özvegyek pártját kell fogni, ételt kell adni az éhezőnek, inni kell adni a szomjazónak. Jellemző képsor, hogy amikor Gyurcsány Ferencet koholt vádakkal az ügyészségre idézték, akkor Iványi Gábor tántoríthatatlanul árnyékként követte a volt miniszterelnököt, mert abban a helyzetében Gyurcsány Ferenc neki éppen olyan üldözött volt, mint a kényszerkilakoltatottak, a hajléktalanok, az éhezők, az árvagyerekek. Iványi Gáborban Krisztus szíve van, aki személyválogatás nélkül, rendíthetetlenül állt mindig az igazság és az elesettek oldalán. Noha tudhatta, hogy a Gyurcsány melletti kiállása a „halálos ítéletet” jelenti az egyházának. Iványi Gábor egy jellem. Németh Sándor ilyen „hibát” nem követne el. Igaz, őt nem is feszítették volna keresztre Jeruzsálemben, mint a názáreti Jézust.

Németh Sándor fütyülve elhagyta Jézus útját, akiről a biblia azt mondja, hogy a megrepedt nádszálat nem töri el, a pislákoló gyertyabelet nem oltja el, aki azért jött, hogy a betegeknek gyógyulást, a megkötözötteknek megoldást hozzon, hogy bekösse a megtört szívűeket. Jézus bele is bukott ebbe, ezzel szemben Németh Sándor sikeres vallási vállalkozó, aki pénzt csinált az evangéliumból, ezért cserébe elárulta a Szentírást, feladta a harcostársait, kirekesztette saját keresztény testvéreit. Azok mellé az üldözők mellé állt, akik évszázadokon át milliókat gyilkoltak le, köztük újjászületett keresztényeket, a hitük és az elveik miatt. Most velük zsákmányt oszt. Kebelezi be a katolikusok által megszerzett jogcímeken az állami támogatásokat, az állam által nyomorgó emberektől elrablott százmilliókat. A katolikus egyház mintájára igyekszik megszállni az óvodákat és iskolákat, hogy az azzal járó közpénzhez jusson (és amivel nem is kell elszámolni). Állami intézmények megszállásával a katolikusokhoz hasonló presszióval terjeszti immár saját világnézetét. Korábban ezt ördöginek nevezték, és ebben igazuk volt. Németh Sándor politikai és teológiai értelemben is az ördög szolgálatába állt, és kiválóan teljesít. Jó helyezést ért el az evilági versenyben. Az Index idézi az ajkai szocialista polgármestert, aki nagyon pontosan ragadta meg a lényeget: „a polgármester szerint az egész ügy azért is érdekes, mert hamarosan a katolikus egyházzal írnak alá szerződést az egyik ajkai általános iskola átadásáról: – Velük is jól meg tudunk állapodni. Nem érzünk semmilyen különbséget a katolikus egyház és a Hit Gyülekezete között.” Nagyon jól látja a polgármester: nincs is semmi különbség a katolikus egyház és a Hit Gyülekezete között. Ezzel pedig mindent elmondtunk.

Márpedig ha így van, abból le kellene vonni némely következtetéseket, kedves liberális demokrata magyar testvéreim. Iványi Gábor most elveszített szinte mindent, noha semmi gonoszat nem cselekedett. Az Orbán-rezsim mindenétől meg akarja fosztani, és azt az áldozatos munkát, amit eddig végzett, el akarja tőle venni. Németh Sándor soha egy ujjal nem nyúlt azokhoz a terhekhez, amelyeket Iványi Gábor hordozott. De amíg Iványi Gábor majdnem mindent elveszített, egyházi státuszától megfosztották, addig Németh Sándor az Orbán-rendszer kedvezményezettje lett. Államegyházi státuszban, adómentesen dőlnek hozzá az állam milliárdok különböző jogcímeken. Iványi Gábor az elvhűsége miatt vesztett el mindent, Németh Sándor az elvtelensége miatt nyert meg mindent. Mindennek gyakorlati következményei is vannak: Németh Sándor kiszolgálója és szekértolója annak a diktatúrának, amely ellen Iványi Gábor harcol. Ebből aztán az következik, drága magyar testvérek, hogy aki igent mond Iványi Gáborra, az nem mondhat ezzel egyidőben igent Németh Sándorra is. Becsületes ember nem sántikálhat két úton. Nem lehet szolgálni Istent is, és a Mammont is. Nem lehet valaki egyszerre demokrata, és Orbán hűbéres kutyájának híve és nézőközönsége is.

Mindez ugyanis összefügg az ATV-ről szóló polémiával is. Az ATV Németh Sándor egyszemélyes televíziója, függetlenül attól, hogy a cégbejegyzéseken milyen nevek szerepelnek. Az ATV-ben nem történhet semmi, amiről ő nem tud, és ami az ő akaratával nem egyezik. Az ATV semmi olyat nem tehet, ami ellenkezik Németh Sándor érdekeivel. Németh Sándornak az orbáni fasisztoid rendszer aranybánya. Soha egyetlen demokratikus kormánytól ennyi pénzt, és ilyen jogokat, amely minden törvény fölé emeli, nem kapna. Németh Sándornak eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy az Orbán-rendszer soha ne bukjon meg. Maradjon konszolidáltan elnyomó, puha diktatúra, amelyben a katolikusokhoz hasonló államegyházi státuszt élvezhet. Úgy ömlik hozzá Orbántól a pénz, hogy közben ellenzékinek látszó televíziót működtet. Az a rulettjátékos, aki pirosra és feketére is tesz egyszerre. Németh Sándor a háttérben mindig kamarillapolitikát folytatott. Napi kapcsolatban állt az SZDSZ, később az MSZP, majd az MDF vezetőivel és embereivel. Ugyanígy van ez most is, a kijelölt emberei révén napi kapcsolatban áll Semjén és Orbán köreivel. A bamba és bárgyú ATV-néző biztos lehet benne, hogy a Hit Gyülekezete napi szinten tartja a kapcsolatot az orbáni diktatúrával, és egyeztet. Efelől senkinek ne legyenek kétségei. Az még senkinek nem jutott eszébe, hogy az ATV ellen semmiféle támadás nem indult? Hogy az ATV-be bejárnak a fideszes politikusok? A Nap-tévébe miért nem mentek be?

Orbán legzseniálisabb húzása a Hit Gyülekezetével való kiegyezés volt. Ha nem veszi meg Németh Sándort kilóra, és nem enged neki szabad elvonulást a rablott vagyonnal, akkor a Hit Gyülekezete valódi ellenzéki szerepben már szétverte volna az Orbán-rendszert. Emellett a paktumnak köszönhetően kontrollja alatt tudja tartani az egyetlen ellenzéki tévécsatornát. Az ATV arra van kitalálva, hogy levezesse a gőzt, kontroll alatt tartsa a társadalmi feszültséget. Senki ne keresse azt a közszolgálati televíziót, amit a Fidesz goebbelsi propagandára és párttévének használ az adófizetők pénzén, hiszen ott van az ATV. A demokratikus érzelmű közvélemény megnézi az ATV-t, amit Orbán Viktor ad neki gittet rágni, és megnyugodva fekszik le, hogy az Olga jól megmondta. Szeretném tájékoztatni a kedves magyar honfitársakat, hogy még legalább húsz-harminc évet fognak eltölteni Orbán Viktor fasiszta diktatúrájában, annak köszönhetően, hogy az Olga minden este jól megmondja. Olga a kiváló képességeit egy embertelen elnyomó rendszer szolgálatába állította jó pénzért, mert az a televízió, amelyet ő szolgál, ezt a fasiszta rendszert szolgálja. Hiába menti fel magát azzal, hogy ő jó lelkiismerettel teszi a dolgát (ha így van), mert ő maga be van kalkulálva a rendszer legitimációjába. Hogy ez egy fasiszta rendszer, az a struktúrájából derül ki, mert a drága magyar nép még arra sem kényszerítette, hogy kimutassa a természetét, és erőszakot alkalmazzon. Nincs rá szüksége.

Ezért szeretném világossá tenni azt az álláspontunkat, hogy aki Iványi Gáborral egyetért, és mellette áll, az nem kukucskálhatja azzal egyidőben az áruló és jellemtelen Németh Sándor tévéjét is. Aki demokratikus felfogású, és van gerince, az nem nézhet egy olyan tévét, amit arra talált ki a diktatúra, hogy a demokratákat cumisüvegen tartsa. Aki az ATV-t nézi, az jellemtelen és korrupt ember, és tudja meg, hogy az ilyen korrupt magatartás miatt lehet hatalmon az orbáni diktatúra. Orbán konszolidált fasizmusa a napi kis kompromisszumokon nyugszik. Aki ATV-t néz, az Németh Sándorhoz hasonlóan áruló. Aki bemegy oda egy műsorba, az is egy korrupt alak. Aki ennek a tévének a munkatársaként Németh Sándoron keresztül Orbántól kap fizetést, és Orbán legitimációját szolgálja, az is a demokrácia árulója, korrupt, jellemtelen ember. Lehet erről mellébeszélni, de ez az igazság. Magyarországon akkor lesz „forradalom” és szabadság, amikor elsőként a kollaboráns ATV-t dobálja meg a tömeg, amiért kábulatban tartotta. Akkor is ez a véleményem, ha csak egyedül én gondolom így. Biztos vagyok abban, ha a magyar nép, a magyar értelmiség és a magyar sajtó ehhez az erkölcsi mércéhez tartaná magát, akkor ma Magyarországon nem a fasiszta diktatúra konszolidációja tartana, hanem ezeket a felcsúti és koleszos gazembereket már régen elzavarták volna oda, ahova valók. Így viszont Orbán uralkodása még évtizedekig eltarthat. Méghozzá egyebek mellett az ATV nézőinek, műsorkészítőinek köszönhetően.

Nemcsak a diktatúra álságos, hanem az ellenzéke is. Jellemtelen, gerinctelen, megalkuvó, korrupt emberek a hangadói, akiket a diktatúrával együtt kellene elsöpörnie egy olyan politikai erőnek, amely következetesen és egyenesen gondolkodik. Nekem ne beszéljen Olga „egyenes beszédről” az ATV székéből, ahol Németh Sándor és Orbán Viktor kenyerét eszi. Az első egyenes kérdését magának kellene feltennie, hogy ő mit keres itt a gazemberek között, és miért szolgálja egymással kiegyezett diktátorok paktumát. Aztán Németh Sándornak kellene feltennie az egyenes kérdést, hogy miképpen lett destruktív szektából államegyház, miért kellett hátba döfnie az MDF-et, mit kapott és mit nyújt ő ezért? Amíg ezeket a kérdéseket nem teszi fel, addig nem vagyok kíváncsi Kálmán Olgára, mert álságos és hazug minden szava, amit mond.

Akik pedig ezt maszturbálva nézik a tévé előtt, és nem érzik, hogy erkölcsileg mennyire aggályos, azok ne beszéljenek Orbán jellemtelenségéről, mert ők semmivel nem különbek nála. Morálisan a Szijjártó Péter színvonalán állnak, nem jobbak semmivel. Nem is értem, miért vannak két táborban, nyugodtan beállhatnának fideszesnek és katolikusnak is. Vagy akár hitesnek. Megérdemlik egymást. Olyan rendszer, amilyet Orbán kitalált, csak ilyen emberek fölött működhet. Ez a csirkefogó felismerte, hogy a liberális sajtó és értelmiség korrupt, jellemtelen, erkölcstelen, tíz fillérért eladják az anyjukat, hogy a magyarokban nincs gerinc, nincs tartás, bármit meg lehet velük csinálni, és igaza lett. Megtalálta hozzá a jezsuita fasiszta ideológiát, amire ráharapott az antiszemita idegengyűlölő bunkó, és szilárd alapokon áll a rendszere. Elfoglalta, leigázta, és kirabolja az országot. Rabszolgát csinált saját népéből, mert rabszolga lélek van benne.

És ha már így belejöttünk, akkor említsük meg a Klubrádiót is, mindenki szeme fényét, amely semmivel nem különb ennél. Kiváló kollégák, magas színvonalon adják el baksisért a lelküket naponta, orránál fogva vezetve a szabadságra vágyakozó hallgatókat. A Klubrádiónak fontosabb a túlélés, mint az egyenesség. Ilyen helyzetben egy ilyen rádiónak egészen más hangon kellene beszélnie a rezsimről. Beszari, korrupt, gyáva népség. Mentségükre legyen mondva, hogy nem bízhatnak abban, hogy ha ők kiállnak gerincesen, akkor bárki követi őket. Előttük lehet az éhségsztrájkoló tévések példája. De mi történhet velük? Legfeljebb utcára kerülnek. Ez viszont morális kérdés. Én az utcát választanám, elmennék lapátolni, szenet hordani inkább, mint ezt a hamiskártyás munkát és feladatot végezzem. És hívogassam a másik korrupt kollégát, hogy a Bartus egy hülye, és gyártsuk a hamis ideológiákat a gerinctelenségünkről. Iványi Gábor is gyárthatott volna olyan elméleteket, amilyeneket az én drága kollégáim gyártanak. De nem gyártott. És vállalta a következményeket.

Tulajdonképpen én ezt a döntést már évekkel ezelőtt meghoztam. Pedig akkor még diktatúra sem volt. Ezért nekem senki nem mondhatja, hogy könnyen beszélek. Amit ők ma sem tesznek meg, azt én már évekkel ezelőtt megtettem. Ezért vagyok szabad ember, és mondhatom meg a véleményemet. Lehet választani: Iványi Gábor vagy Németh Sándor? Jézus vagy Barabás?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.5/5 (99 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 132 szavazatból)
Bartus László: Iványi Gábor kontra Németh Sándor, 2.5 out of 5 based on 99 ratings

  • Share/Bookmark

107 Reader’s Comments

  1. A vallás akkor keletkezett, amikor az első csaló találkozott az első ostobával. /Voltaire/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -17 (51 szavazatból)
  2. Iványi Gábor nagyon jó ember. Emellett még bátor is. Mindig ott van, ha szükség van rá. Mindenhol. A Jó Isten tartsa meg őt, és egész családját, nagyon sokáig.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (55 szavazatból)
  3. Meg fogja őket az ATV-ben ütni a guta… :)

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (30 szavazatból)
  4. Kedves Bartus úr, nagyon köszönöm GYORSAN megírt cikkét! Ahogy mindig, lendületesen és tények halmazával rámutat a lényegre. Jól kirajzolódik Németh Sándor portréja, akinek a vagyon és a hatalom a lényeg, és mellette Iványi Gábor, aki a valódi hívö. Alkalmam volt Szenteste, az MTVA éhségsztrájkolókkal megismerni Iványi Gábort:
    -
    így személyes élmény alapján mondhatom, hogy tényleg olyan, amilyennek leírja: mindenkivel egyformán viselkedik. Hiteles, derüs, valódi, – ezoterikus nyelven azt mondanám, hogy “nincs egoja”. Köszönöm a cikket, jót tett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (32 szavazatból)
  5. az atv és Németh Sándor összefüggése számomra új. Amit Bartus mond, hogy “az olga jól megmondta” után az emberek szép nyugodtan aludni mennek, azt érzem, látom, de még emésztenem kell. Ezt is köszönöm!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (27 szavazatból)
  6. Rendben! Bartus László szabad ember! Egy mai Savonarola. Igen ám, de nem lehet mindenki az, (sőt. Abból is csak egy született.)) mivel családja van, egzisztenciája, egyszóval: vesztenivalója. Nem kicsi, sok! Nagyon szép és nagyon igaz dolgokat ír kedves Bartus László. Csak azt nem írja, hogy mi lesz a kisemberrel ha rálép erre az útra. Persze tudom, mehetnénk mi is emigrálni Amerikába, vagy bárhová. De nem ilyen az ember. Gyarló, mert gyarlónak született, és amúgy is….. Na mindegy. Nagyon elgondolkodtam, és azt hiszem nagyon egyetértek Bartus Lászlóval, de nagyon egyedül érzem magam. Nagyon nagyon egyedül. Még az illúziót is elveszi az embertől, hogy lehet másképp is jobb világot teremteni. Mert a jövő amit lefestett az nagyon sötét. Nagyon elkeserítő. Hááát…… Nem is tudom….. :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (29 szavazatból)
  7. Ezek már ostorcsapások, még ha írásban is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (20 szavazatból)
  8. szerintem ott a félreértés, hogy akkor veszítünk, ha hallgatunk. Okéj, értem kedves Koterba levezetését, hogy úgy tünik, igen sok annak a vesztenivalója, aki megszólal, kiáll.
    -
    de kedves Koterba: mi van a lelki veszteséggel? Nem az a legnagyobb baj, ami egy embert érhet, ha nem bír belenézni a tükörbe? -
    -
    senki, de senki nem tudja olyan mélyen becsapni önmagát, hogy ne lennének rossz álmai, ha hazudott, ha eladta a lelkét. Ismeri Arthur Miller drámáját a salemi boszorkányokról? De sok más irodalmi mü is érzékletesen bemutatja, hogy nem érdemes az anyagi kárral foglalkozni, ami érhet minket, ha megszólalni, mert a LELKI KÁR annyival hatalmasabb.
    -
    és igen, talán jobb egy hátizsákkal elindulni Amerikába, mint eladni a lelkem

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (22 szavazatból)
  9. Nagy mákony az atv aliberális oldalnak, már azoknak akik nem gondolkoznak, pedig a nép nem gondolkozik. Engem például kifezetten bosszanr kálmán olga egyre jobban tetten érhető felkészületlensége. Divatba jött az alákérdezés és tisztelet a kivételnek VADAI ÁGNES MOLNÁR CSABA GYURCSÁNY FERENC stb nem dőlnek be neki.Ma valaki elmagyarázta nekem hogy az alákérdezés ” mi lesz hogyha előkerül a szakdolgozat, mi lesz ha kiderűl az egyezőség, milyen károkat szenved akkor a dk és hogy talál akkor szövetségeseket” és az erre adott válaszok jobban meggyőzik a kételkedőket. Ugyan a hallgatók reakciói mármint a neten egységesen ekézték bolgárt, de az interjú alanya megvédte. Magyarország nem az USA a hard talk -nak az olga műsora nyomába se léphet, A magyarnak csak annyi esze van hogy az olga jól megmondta, pedig aki értő füllel nézi pontosan tudj a ez a nő nem mond oda semmit agresszivitással leplezi a tárgyi tudás hiányosságát. Kiváncsi lennék a ja én azt arészt nem olvastam kiszólása után hány másodpercig maradhatna a legkisebb helyi társaság képernyőjén.
    Más hogy a Lacinak mennyire igaza van a bolgár a vicsek kajakra gyurcsányozik nem esik le a balga hallgatónak, hogy ez a karaktergyilkosság fenntartása. szomorú sőt vérlázító

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (25 szavazatból)
  10. még le akartam írni, hogy megértem, hogy mennyire egyedül érzi magát! Lehet az, hogy az is közrejátszik a magány érzetében, hogy érzi, hogy mit kellene tenni, de ott a sok ész-érv, ami szítja a bizonytalanság érzetét? Ha így van, még jobban megértem. Nem látszik könnyünek azt tenni, amit akarunk. Mert ugye könnyebbnek látszik KIBÍRNI, nem változtatni. Ha aztán me´gis megtesszük, ha túllépünk a félelmünkön, akkor kiderül, hogy sokkal könnyebb volt, mint gondoltuk. (Remélem, nem baj, hgoy ezeket leírom, semmiképpen sem szeretném kioktatni!! üdvözli: Zsuzsenkám)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (14 szavazatból)
  11. Laci, akkor most mi van? Elb…tam!? Néha, de csak néha belenéztem Olga műsorába. Nem tudtam, hogy nem szabad, kész, vége a demokratikus-liberális egómnak. Megyek a levesbe.
    Egyébként a HGy-ről írtakkal egyetértek. Akkor sem bírtam,mikor üldözték. Valami hamisság jött át, valami átverés show. Ez az érzésem azóta sem változott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  12. Ez elég kemény volt! Aki viszont egy kicsit elgondolkodik azon, hogyan lehet, hogy az ATV-nek semmi gondja nincs mint egyedüli ellen média, az rájön, hogy Bartus Lászlónak igaza lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  13. Raszputyin!
    Az utóbbi fél évben gyakorlatilag akkor néztem meg K O műsorát amikor az ominózus Gyurcsány interjút csinálta szakdolgozat ügyben. Azóta felejtős nálam. A Havas féle műsort még sohasem néztem végig, engem nagyon irritál a pasas. A Rónai is elég unszimpatikus a Mészáros Antónia (remélem jól írom a nevét) látványától hangjától pedig kifejezetten feláll a szőr a hátamon. A többi műsort azt sem tudom eszik-e vagy isszák. Tájékozódni ott az internet, CNN vagy más nem magyar adók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  14. ez a cikk a földbe döngölt!! át kell gondolnom sok sok dolgot! ha csak a fele is igaz…? akkor már az olgát sem fogom nézni.

    drága avi!
    de jó, h. felpislantottam ! IGAZAD VAN!!! MEGVILÁGOSODTAM! iványi úrral sok sok demonstráción, legutóbb a zsinagógában -székhelyi est alkalmából- találkoztam. a padokon ott volt a PESTI SÓLET c-ü dohán yu-i hitközség újságja, ami még nyilvánvalóbbá tette iványi gábor igazi nagyságát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  15. Kedves Raszputyin,

    gondolkozzál, rágd egy kicsit, amit írtam, gondold át nehányszor, hogy miről beszélek, és gondold el azt a helyzetet, amikor ilyen hamis dolgokra nemet mond egy ország. Minden tekintetben. Ragaszkodnak mindenben az egyenes, korrekt és igaz dolgokhoz. Akkor mi lenne, és mi van most. Most mindenre van van felmentés, magyarázat, indok, ok, érv, minden egyéb, és aztán a tehetetlenül széttárt kéz, hogy miért van ez velünk? Miért? Hát ezért. Mert a legkisebb dolgokban is mindig van kibuvó, kiskapu, sunyítás, megalkuvás. Ettől korrupt az ország, és egy korrupt lelkű ország, amelyiknek nincsenek elvei, nincs erkölcsi érzéke, amelyik sunyi és megalkuvó, az ne kérdezze, hogy miért ül a nyakunkon egy diktátor. Hát ezért. És állandóan megkérdezik tőlem, hogy mit lehet csinálni? Én pedig mindig mondom, hogy ezt. Egyenes úton járni, nem mellébeszélni, ha valakiről kiderül, hogy Orbán embere, akkor azzal nem lepaktálni, megalkudni, a manipulatív sötét gonosz tévéjét bambulni. Először belül kell forradalmat és tiszta lapot csinálni. Ma ebben alkuszol meg, holnap abban, holnapután szó nélkül elvehetik a megtakarított nyugdíjadat. Egy nap múlva eltörlik az alkotmányodat, és elveszik alapvető jogaidat, csak ahhoz marad jogod, amit ők megengednek. És semmi következménye nincs, mert a sok korrupt lelkű, megalkuvó embernek nincs belső tartása, és nem tud ennek ellenállni. Hidd el, lélekben erősebb ember leszel, belül megtisztulsz és megerősödsz, ha elvszerű döntéseket hozol. Nemcsak ebben, másban is. De ebben azt mondod, hogy megértettem, felfogtam, ha Iványi igen, akkor Németh nem. És ha Németh nem, akkor a szemét tévéje sem, amihez eszköznek használ, hogy bekasszálja Orbántól a ti pénzeteket. És ha Olga Némethé és nem Iványié, akkor Olga sem. És nem nézed. És hidd el, hogy belül a lelked erősödni fog, szabad leszel, önbecsülésed és atartásod megnő, egyenesebb és bátrabb ember lesz belőled. Ezt persze most nemcsak, és nem is leginkább neked írom. Hanem a sok bamba embernek, aki bámulja a moslékot, amivel Orbán Németh Sándor kezéből eteti. Mindezt kiváló szakmai színvonalon előadva, hogy még jobban megzabáld. Annek ne dőljetek be, hogy neves újságírók asszisztálnak ehhez. Ezeknek ez a tévé egy kifizetőhely. Ha lenne másik három ilyen, oda is megpróbálnának befurakodni, hogy a fizetési listára oda is felkerüljenek. Prostituált bérújságírók ezek, jellemtelen népség, olyanok, mint a rossz kurvák. Hidd el nekem. Tisztességes ember ilyenben nem vállal szerepet. De ezeket csak a pénz érdekli. Ha kell, ezek a szektavezért seggét is kinyalják, ha megfizeti. De te légy szabad ember, és legyenek tiszta erős elveid. Ha lesz kétmillió ilyen ember, akkor ezek a gazemberek Kamcsatkáig szaladnak, mert olyan erkölcsi fölénnyel találják szemben magukat, amitől telecsinálják a nadrágjukat. De most hülyének, ostobának, jellemtelen fajankónak néznek benneteket. Tudják, hogy ti is éppen olyan megalkuvó senkik vagytok, mint nép, mint amilyenek ők. Nekik ilyenekre van szükségük. Ahányszor bekapcsolod a tévét, gondolj mindig Orbán Viktorra, hogy most elégedett. Működik, amit kitalált Neked. És a birkaság az ebből származik. Hidd el. Sok ilyen apró kis megalkuvásból.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  16. drága avi!
    kivételesen a keddi havas müsort nézd meg! ungvári rudolf olyan dolgokat mondott, h. ha meghallgatod, azt mondod utána, jót ajánlott az öreglány! amúgy a havastól még az átkosban is UNDORODTAM!!!hogy sikerült ezt a 22 évet minden számonkérés nélkül végigcsinálnia????!!!!

    lajla tov!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  17. Avi, nem tudok vitatkozni Veled, mert egyetértünk. Leszoktam a tévézésről, néha egy kis sport.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  18. Kedves Bartus László! Lehet, hogy az ATV-nél igazad van, de a Klubrádiót ne bántsd! Nincs senki, aki a Klubrádiót megvédené? Az egyetlen demokratikus értéket előállító rádiót???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  19. Ma Bolgár úr Gyurcsány szakdolgozatos rákérdezése Szabó Zoltánnál kissé gyomorforgatósra sikeredett – nem tudom elképzelni, hogy miért kellett ennyire firtatnia a semmit….furcsa, felettébb furcsa!
    Régebben az Újságíró Klubban leginkább Bolgár volt reális a volt miniszterelnökkel, ma egy kissé bogaras volt?! Nem tom!
    Na, majd meglátom, aztán marad tájékozódáshoz egy-két hazai online oldal és az AN.
    Ha ez lenne az ára a megmaradásuknak, hogy be kell állniuk az amortizálók közé, akkor annyi nekik! Az ember már lassan nem hisz a szemének meg a fülének – ennyit elértek a politikusok. Semmi sem az, aminek látszik….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  20. Kedves Auguszta,
    én a kisujjamat nem mozdítanám addig senkiért, amíg nem érzem, hogy az elvek fontosabbak a pénznél. ‘gy a Klubrádióért sem. Gyáva emberek, jellemtelenek, a pénzért csinálják, és addig mennek el, amíg úgy gondolják, hogy nem veszélyes a pénzükre. Azt játsszák, hogy azért ilyenek, mert ők egy demokrácia normáihoz tartják magukat. De ez hazugság, ők is tudják, hogy ez nem demokrácia, és ha ők csinálnak úgy, mintha az lenne, akkor bebetonozzák a diktatúrát. Ez többet árt, mint használ. Ha mindenki egyenesen viselkedne, akkor megmozdulna a föld. De ezek is hazudnak, maguknak is hazudnak. Egy ilyen helyzetben nem így kellene beszélni, mint ezek, hanem gyökerestül elutasítani a diktatúrát. Itt pedig az orruk előtt konszolidálnak egy alkotmánnyal megerősített fasiszta rendszert. Azt hiszik, akkor megúszhatják. Nem fogják, de nem kár érte. Ami nem az elvekért, hanem sunyi módon a pénzért megy, méghozzá egy ilyen helyzetben, az inkább ne legyen. Tisztább, egyenesebb és becsületesebb helyzet, ha nincs. Mondom, ha Magyarország megérik egyszer arra, hogy egy katarzissal tiszta vizet önt a pohárba, akkor ezeket Orbánékkal együtt kell elzavarniuk, mert a két csapat feltételezi egymást. Ők sokat tettek azért, hogy ez kialakult, az ő jellemük benne van, az ő kezeik között rohadt szét minden, és még mindig csak az érdekli őket, hogy a havi boríték meglegyen. Ha pedig ingyen ilyen vak és gyáva alakok, akkor pedig alkalmatlanok. Akkor azért menjenek el. Bocsánat: húzzanak el. Nevetséges és felháborító az egész bagázs kívülről nézve. Hogy engem soha nem fog ilyenek között találni, abban biztos lehet.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  21. Laci, pár éve ismerjük egymást, egymás nézeteit, hitét és világlátását. Nem hiszem, hogy nagyon messze esnének egymástól. Nem is eshetnek, mert most is egymással beszélgetünk. Mi, ideológiailag, világnézetileg közel állunk egymáshoz, ezért is adtál korábban fórumot egynémely írásomnak. Azok az írások is ostorozzák ezt a primitív populista diktátort, ezt a végletekig hazug és megosztó politikát, amely gyilkolja a lelket, a józan gondolkodást. Tettem ezt akkor (segítségeddel), mikor még „csak” ellenzékben rombolta a magyar társadalmat.
    Értem, amit írsz, fel is fogtam és a helyén kezeltem. A bejegyzésem, egy átlag, magyar olvasó reakcióját szerette volna tükrözni. Azt, akinek már nincs más, csak az atv, mert nem tud és nem akar különbséget tenni az „igazi” ellenzéki média (van egyáltalán ilyen, jelenleg Magyarországon?) és az általad megalkuvónak, látszat ellenzékiségnek ítélt között. Emberek százezrei nézik az atv, mert nincs más. Nem minősítem ezt a helyzetet, az atv nézőket. Viszont nehezen fogadják el, hogy nincs tovább, már ez sincs. Valamelyik fórumos írta: ez már ostorcsapás a javából. Igaza van, az írásod ostorcsapás, és arculcsapás, még, ha igaz is. Arcul csapsz minket, ébredjetek emberek, amit néztek, és amit róla gondoltok, nem az, aminek látszik!
    Levezetésed Németh Sándor vallási vezető, az általa vezetett vallási közösség, és az atv múltja, jelene között, logikus és érthető. Mindezt alátámasztja Iványi Gábor levele és helyreigazító kérelme. Renget támadás fog érni. Írjál, írjunk tovább! Hallgatni és beletörődni rosszabb, mondhatnám bűn. Barátsággal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  22. Oké holnaptól csak a Disney csatornát nézem , a gyerekeimmel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  23. Kedves “Raszputyin”,
    remélem, nem értettél félre, régóta jól ismerlek, a gondolkodásodat, az írásaidat, pontosan tudom, hogy nagyszerű ember vagy. Válaszomat pontosan azoknak szántam, akik nevében a kérdésedet megfogalmaztad. Azt kell megérteniük, hogy ha elfogadják ezeket a felkínált kompromisszumokat, akkor a lelkük kárt vall, és saját magukat betonozzák be egy diktatúrába. húsz évre, aminek borzalmas vége lesz. Van élet atévézésen kívül is. Olvassanak könyveket, töltsék az időt a barátaikkal, a családjukkal, sétáljanak, sportoljanak, és legyen tartásuk. Ne azért, mert ezt én vagy más mondja, hanem gondolják át, értsék meg, és ennek alapján hozzanak egy erkölcsi döntést. Katarzist fognak átélni, és lelkileg erősebbek, szabadabbak lesznek, és a szabad emberek, akiknek tartásuk van, kellő szám esetén elsöprik a pillantásukkal ezt a korrupt jellemtelen bandát. De korrupt és megalkuvó emberek nem fogják. Belefekszenek az ATV dagonyába, nincs elvonási tünetük, le van vezetve a gőz, és úgy működik a manipuláció, amire ezt Orbán kitalálta. Az ATV szerepe ez, és hogy leszereljen, elaltasson, és kontroll alatt tartson benneteket. A média irányít, megkötöz, átveszi a gondolkodást és a cselekvést, és ezáltal felszámolja arendszer ellenzékét. Nemcsak ebben, hanem minden másban el kell kezdeni elvi, erkölcsi döntéseket hozni. És az megváltoztathatja az országot. Semmi más nem. Ezek egyik legfontosabb döntése, hogy elutasítod azt a manipulálást, hogy Orbán cimborája kezéből hagyod etetni magad. Elvi kérdés. Nem állok szóba olyan emberrel, aki Orbánnal cimborál. Utálod az Orbán rendszert? Akkor hogyan tudod nézni az Orbán által lefizetett ember tévéjét? Nekem az ilyen fertőző és leprás. Persze, most sem neked mondom, hanem azoknak, akikről írtál, és aklikről beszélünk. Azt pontosan tudom, hogy Te egyenes ember vagy, ha nem így lenne, az Amerikai Népszavában soha nem jelentek volna meg írásaid. Mint ahogyan abban is biztos lehetsz, hogy Ungvári Tamásnak soha az életben nem fog itt megjelenni írása, mert összeszűrte a levet ezekkel, és eladta magát nekik. Azonnal elküldtem. Abban a percben. Elvek is vannak a világon. Magyarország azért tart itt, mert a népnek nincsenek elvei, és az értelmiségnek sincsenek, tisztelet a kivételnek, és a sajtónak sincs. Akinek van, az távoltartja magát ezektől. Még nézőként is.
    Baráti üdv., Laci

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  24. 1: Nem fizetek Mindigtévért , főleg nem 3-4 dekóderért. ( Ennyi tévém van , szakmai ártalom )
    2: fizettem 8 USA Dollárt számítógépbe dugható digitális TV dekóderért , hogy mégis mi gyön a Mindigtévén. Hja a kíváncsiság.
    3 : Semmi érdemleges nem gyön le. ATV is fizetős ! Szarért nem fogok fizetni az biztos.
    3/a : Havast útálom mint paraszt a kukoricagölődint
    3/b: Bolgárgyurkát nem akarnám ott látni
    3/c: Kálmánolgát únom
    4 : Klubrádió totálunalom
    4/a: Bolgárgyurka gyakorlatilag vagy csitítgatja a dühös betelefonálókat , vagy végtelen eszmecseréket folytat rohattjobberekkel. Felejtős lett számomra a műsora.
    4/b : Már nem zavarna ha eltűnne az éterből a Klubrádió !! !! !! Hisz gyakran kapcsolom le dühödten és utána elfelejtem visszakapcsolni. Egyedül a kocsiból hiányozna , ha valahol várakoznom kell sokáig. Mint unaloműző.
    5: Asszem felnőtem tudatilag ahhoz hogy a Magyar Közszolgálati TV.-t nézzem , mégha forog is a gyomrom. De egyre inkább kezd számomra érdekessé válni amikor a ravasz hazugságaikon érem őket.
    És végül 6 :
    Összegezve : Műholdvevőt kell fellökni és a jó kis német adókat kell nézni ! Szórakoztatóak , érdekesek , a híradóik jók és normális emberi , halk hangon beszélnek bennük. Magyar hírek szerencsére csak elvétve fordulnak elő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. Van igazság a fentiekben. Sajnos nemcsak Olga felkészületlen, a többiek sem pengék. Még sajnosabb, hogy a mai magyar tévék közül a Hír tévések a legjobban felkészültek újságíró szakmailag. (Nem etikailag!) Brilliánsan manipulálnak, szinte az egyetlen hírműsor, ahol néha valódi riportokat látni. Ha Olga Tarlóssal készül beszélgetni, azonnal elkapcsolok, nem nagyon bírom a nyílt színtéren zajló kokettálást. Persze ennek oka lehet a pénztelenség is, mert azért olyan nagyon nem kényezteti el NS a hírműsorait. Minden este 3-4 fontos interjút készíteni… hát ez iszonyú munka, és nyilván a háttér sem olyan erős, mint egy gazdagabb tévénél. Az ATV züllését azonban semmi nem mutatja jobban, mint Havas Henrik ténykedése. Az általa vezetett műsorok gyakorlatilag arról szólnak, hogy ő milyen nagy emberekkel találkozott, ergo, hogy ő milyen nagy ember. Meg még egy kis gyurcsányozásból, ha illik a témához, ha nem, mint a keddi Civil a pályán-ban. Jelzésértékű, hogy Dési Jánost már nem láthatjuk egyetlen műsorban sem, amióta a DK rendezvényén műsorvezetői szerepet vállalt.
    De. Az egyetlen hírműsor, ahonnan az ember egyáltalán értesülhet másról is, mint a kormány sikereiről. Na, ezért nézzük még.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  26. Nekem a mészáros a tuti a többit leszarom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  27. A cikk alapmondandójával egyetértek. A koszorúzáson említettem is a véleményem, hogy itt most a lehető legegyenesebb, legvilágosabb kifejezéseket kellene használni, nem sumákolni, az úgysem használ. Ezt a bandát legalább szóban frontálisan kell támadni, azzal talán még mentünk volna valamire. (Bár az sem biztos, mert a rendszerváltás után hirtelen gazdasági mélységbe zuhant embereket ezzel sem tudtuk volna magunk mellé állítani.)
    A Klubrádió valóban nem teljesen tiszta, de én azt is figyelembe veszem és értékelem, hogy némi lavírozás közben mégis alkalmat találnak némi igazságok kimondására, és megszólaltatják a kompetens és hiteles személyeket. Erre is szükség van. A hatalom lebegteti az ostort, ők pedig kihasználják, hogy az még nem csapott le. Talán többekhez jut el így az ige, mintha csak a tiszta igazságot hirdetnék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. Laci, értem és egyetértünk. Nehéz szívvel él és gondolkodik ma Magyarországon az, aki nem elvakult orbánimádó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  29. MÁR NINCSEN SZÜKSÉGEM HÍREKRE !
    Csak feldühítem magamat velük , tenni ellene meg úgysem tudok.
    A NET.-ről prímán tudok tájékozódni. A Mosthatalmonlévők bármely tette ellenérzést vált ki belőlem.
    Vannak.
    Biztosan vannak jó tetteik is , de hasonlattal élve :
    Ha meglátok egy babszemet egy vödör takonyban , nem fogom onnan kihalászni és leszopogatni hogy jééé milyen egy finom babszem is az !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  30. Mészáros Tamás az egyetlen felkészült és etikus újságíró az atv-nél, kár, hogy csak hetente egyszer látható, az Újságíróklubban. A többi eladta a lelkét, vagy a sértettsége adja mondandója vezérfonalát.
    .
    Mit tehet az, akinek nincs más fogható és számára elfogadható hírforrása, mint a két említett, de bekapcsolásra nem ajánlott adó? Honnan tudja meg, mikor, mit kell tenni vagy lépni a kormány politikája ellen?
    A regényolvasás, a sportolás stb. nem segít a mindennapi tájékozódásban. Mi a megoldás azoknak, akiket a magánéletükön kívül más is érdekel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  31. Geyza
    Kevésbé gusztustalan hasonlat nem ugrott be? Írásnál gondolni kell azokra is, akik olvassák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  32. Bartus urat megint elragadta a hév azzal együtt, hogy a helyzet értékelése pontosan fedi a valóságot, talán azzal a kiegészítéssel, hogy az ATV politikai műsorait a Gyurcsány ellenes liberálisok uralják, egy kivételével, ez a Fórum. Volt egy jó kezdeményezés a Demokraták című műsor, de két adás után levették műsorról. Visszatérve a cikkre, Bartus Lászlónak igaza van, jogos a felháborodása, de be kellene látnia, hogy nem mehet mindenki Amerikába, vagy akár hova, a nemzetet mindig a maradók tartották fenn. Az embernek élni kell, dolgozni, családot nevelni, a szerény eszközeivel, lehetőségeivel tenni a demokrácia érdelében, Itt azért is szánalmas a helyzet, mert az ország felének tetszik az orbánizmus, sőt, elkötelezett híve. Elkötelezettebbek és elszántabbak. egységesebbek mint a baloldal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  33. Kalmik,
    mivel ragadott el a hév, ha a helyzetértékelés igaz. Az lenne a nagy hév, hogy nem kell bambulni egy kollaboráns tévét? Ettől nem lehet családot nevelni? Vagy más munka nincs, csak kiszolgáln i műsorvezetőként két gazembert? Másképp nem lehet felnevelni egy családot? Ugye, viccel? BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  34. Kedves Proaktív,

    kérem, mondja el, mit adott eddig önnek az ATV abban a tekintetben, hogy naponta mit kell tennie akormány politikája ellen? Kíváncsian várok egy ilyen listát. Meglep, ha lesz két alkalom. Nincs ellenézk, nincs ellenállás, nincs mit csinálni, felesleges ezeket a műcsontokat rágni. Így van, sportoljon, olvasson, kiránduljon, töltse az időt hasznosabban, mint korrupt gazemberek mérgező szövegét hallgatni. Jobban jár. Majd ha lesz valami, amire érdemes odafigyelni, azt úgyis megtudja. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  35. Marcus Aurelius

    Geyza, az éhség nagy úr!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. “Más hogy a Lacinak mennyire igaza van a bolgár a vicsek kajakra gyurcsányozik nem esik le a balga hallgatónak, hogy ez a karaktergyilkosság fenntartása. szomorú sőt vérlázító” – Ehhez magyarázat, hogy a két párt, Fidesz és MSZP, háttérben, közösen tovább próbálja gyilkolni Gyurcsányt és a DK-t. Csak meg kell nézni, hogy a az MSZP pártalapítványa, a Táncsics alapítvány hol támogató, szponzor. Minden megvilágosodik. Amiket én már korábban észrevettem pl a hírek szerkesztésénél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  37. Leslie G. Charteris

    Hogy melyik “valódi ellenzéki” és melyik ál, abból lehet következtetni, hogy hol jelenik meg fideszes az interjúalanyok között.HVG, Magyar Narancs,Népszava.Jóformán ez a három komoly sajtótermék van, amelyet kerül a Fidesz és a Klubrádió.Egy-két hibbant államtitkár helyettes még szóbaáll Bolgárral, de egy Kovács Zoltán, nem beszélve az olyan nagyvadakról, mint Kósa vagy Lázár már nem. Viszont fideszesek rendszeresen ott vannak K.O.-nál. Sajnos ugyanaz a képlet, mint volt a Kádár rendszerben,van egy- két csatorna, rádió, ahol kidühöngheti magát az, akit még érdekel / nem kellően fásult / nem félti az egzisztenciáját. Mert azt egyre jobban félteni kell.Összehasonlítottam a németországi közlekedési szabálysértési tarifákat a most hatályba lépett magyarral.Vannak tételek, ahol négyszeres (!) a magyar büntetési tétel. Az új BTK. maga a középkor.12 évre tervezik leszállítani a büntethetőség korhatárát. Az oktatásban 16 évre viszik le az állami oktatásban a tankötelezettség határát.Aki kikerül, az legfeljebb ágyutölteléknek lesz jó.A törvénykezés célja az egyén kiszolgáltatottságának fokozása. Vidéken ( ez az ország 50 %- a), mindenki tud mindenkiről mindent. Ha nem fognak úgy szavazni , ahogy a most megszerzett földek birtokosának jó, akkor megnézheti magát az ember.Ebbe az irányba haladunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. Más. Csak tudatlanként kérdezem, számít valahol, vagy valamit a + vagy – nyomogatása? Mert, ha nem, akkor talán ki is lehetne venni és elvenni a minuszolók szórakozását. Mert aki olvasni akar, azt nem érdekli semmi jel, aki meg csak nyomogatja a – gombot, az nem hiszem, hogy olvas is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  39. admin
    Amire ezzel a mondattal céloztam:
    “Honnan tudja meg, mikor, mit kell tenni vagy lépni a kormány politikája ellen?”,
    az, hogy aki internet híján nincs képben, az esetleges megmozdulásokról máshonnét nemigen értesül, mint az ellenzékinek vélt adásokból. Lehet hogy nem így van? Nem magyar adásokból tájékozódom, így a tévedés sem kizárható.
    Azért érdekelne, honnét tájékozódjanak pl. a fokozottan mínuszos anyagi kilátásoknak kitett, a kormány herdálását keményen elitélő és a közügyek iránt érdeklődő idősebbek, akiknek nincs internetük? (Legalább milliós réteg.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  40. Proaktív:
    Lehetett volna..persze hogy lehett vóna
    Dejakkó mi értelme lett volna ?
    Mert pl. mondhattam vóna hogy ” orrváladékban hüvelyes , amit szépen letisztogatunk .” Csakhogy akkor elmarad a drámai monderő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  41. Kedves Proaktiv,

    mivel úgysem lehet tenni semmi ellen semmit, akkor legalább megőrzöm magam attól, hogy a kis piszkos játékaikban részt vegyek és tárgyuknak tekintsenek. Az ellenállásnak más formája nem nagyon adódik. Erre gondolok. Értem Önt, de egy álnok hazug játszma alanyának lenni? Nincsenek közügyek, diktátumok vannak. Ha ez ellen nem lehet mit tenni, akkor a legtöbb, amit tenni lehet, az a kivonulás és a passzív rezisztencia. A belső tartás megőrzése. Idős ember jobb, ha nem is idegesíti magát. Nézi és hallgatja azokat, akik leadják a szokásos haknit, és mennek érte a kasszához? És kiszolgálják a tulajdonos érdekeit, aki ezekkel az emberekkel növeli a zsarolási potenciálját, és nyújtja be a számlát a diktátornak. Ezeket nézni és hallgatni? Egyszer érdemes lenni írni a média hatásáról is, hogy a média mennyira átveszi az emberektől a gondolkodást és észrevétlenül gyúr tömeget belőle, amely egyformán kezd gondolkodni. És ezt a tömeget így lehet kontroll alatt tartani. Ez az ATV szerepe. Pénzt termel a gazdájának, a diktatúrának engedelmes és kontroll alatt tartott alattvalókat kordában tartja, és eltartja a bérújságírók korrupt és prostituált hadát. Akik pénzért minden létező segget kinyalnak. A másik végén pedig ott áll a birkának nézett és birkává nevelt tömeg. Én ebbe nem állnék be. Ezt próbálom elmondani, és hogy az egy morális döntés, hogy olyan emberekre, akik kiegyeznek diktátorokkal, akik mások jogait elveszik, azokra nem vagyok kíváncsi. Van bennem annyi tartás, hogy nem állok be nézőként sem közéjük.
    De ez az én véleményem, ezt tartom helyesnek. Mindenki maga dönti el, mit tesz.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  42. nem vagyok hivő, de ványi úr szememben a Jézus, a hit pedig a aberrált patkányok gyülekezete, ahol szó sincs hitről, csak démonizálás, agymosás, néphülyités folyik…. hányingerkeltők egytől egyig!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  43. Hmm…Jo-jo, az atv, meg a klub radio sunyit, mert lepaktaltak a rendszerrel, az egyik igy, a masik ugy (Bolgar amolyan csitigatosan) . De az ezeket a médiakat hallgatok és nézök nem feltétlenül ugyanaz az eset, mint az ott aktiv szerepet jatszok, ök ugyanis nem közvetitik az orban rendszert ugy mint Olga, hogy «namajd akkor meglatjuk…» (igy zarja majdnem minden egyenes beszédét  , meg nem is olyan bolgarosan viszonyulnak a napi politika agyrémeihez, hogy «azért nem egészen van ez igy,kedves betelefonalo, stb »
    Nadehat, a szerencsétlen nézö és hallgato, aki ugye füllel és szemmel rendelkezeik, az ugye csak azt nézheti, ami van. Nem azzal van baj, amit néz vagy hallgat, hanem azzal hogy ezt milyen kritikai érzékkel teszi.
    Sokakat untat mar ez a bohockodas, de én azért az AN-t olvasva azt vettem észre, hogy kedves admin is olvas szar, megalkuvo sajtot Magyarorszagrol, mint ahogy én is, mivel csak ez van… De ez nem jelenti azt, hogy én példaul ahitattal, vagy atéléssel iszom példànak okàért Bolgar szavait, neadj isten Havas Henrik-et, akit csak az elrettentö példa miatt néhany percig firtatok. Egyszer pont akkor kapcsoltam be a klubradiot, amikor éppen Bartus Lacit hivta B Gy, de ez teljesen véletlen volt… ebböl csak az derült ki, amit eddig is tudtunk, de ettöl példaul miért lennék én megalkuvo és Szijjartoval egyenértékü??
    Néha a kurucinfot is olvasom, nagyon -ritkan, de természtesen csak azért, hogy felmérjem a helyzetet, vagy a hir tv-ét. Érdekel, hogy a különbözö hirek hogyan modosulnak az egyik médianal és a masiknal. Ebböl lehet következtetéseket levonni. Megjegyzem nem élek Magyarorszagon, tehat tényleg nem vagyok se TV se magyar Tv függö. De azt nem érzem élhetö javaslatnak, hogy mindenki vouljon be egy barlangba és ne olvasson se ujsagot, se Tv-t ne nézzen soha és igy tovabb. Akkor egy idö utan ugy jarna,minta az a katonaszökevény, aki a haboru véget érte utan még évtizedekig rejtözkött a nagy Szovjetunioban, mit sem sejtve a beallt valtozasokrol és fél hülye lett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. Ja.
    Én is találtam lenn a pincében , nagytakarításkor egy egész harcoló német alakulatot !
    más
    Nem vagyok hívő , istenverte cinikus ateista-materialista liberális mocsok vagyok.
    De amikor Iványit hallgatom , úgy megmozdul bennem valami..lehet hogy kukac ?
    / a kukacos hasonlat Hofi után szabadon../

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  45. Kedves Admin !
    Egyetlen félmondatoddal nem értek egyet: “Jézus bele is bukott ebbe”
    Nem Ő nem bukott bele ebben. Amint a mag elhallt sok száz hívőt hozott létre. Ezek mind a mai napig folytatják azt a munkát amit Jézus elkezdett.
    Arról nem is beszélve hogy a mag az asszony magva ( egyesszámban) ma is él, amikor visszajön mindenki látni fogja.
    Ha a sztorit földi perspektivából nézzük Jézus számára a történet tényleg tragédia, de még így is. Ő Az a személy akinek a legnagyobb hatása volt mind a kulturára, mind a történelemre, a művészetekre. Ő miatta alapították (a hívő KERESZTÉNYEK) az első korházakat, vagy az árvaházakat.
    Amit a HIT-ről írtál sajnos egyettudok érteni. A Hitesek mint a katonák ki voltak vezényelve az SZDSZ-nek való szavazó cédulák gyüjtésére. Utána zsarolták a pártot. Ami HIT-eseket illeti meggyőződésem hogy a legtöbb ember Jézus Krisztus miatt jár oda. Jézust várják és sokszor Németh Sándort kapják. Ez azért nagyon ijesztő. Németh Ó szövetségi igékkel rémísztgeti a tizedet nem fizetőket, annak ellenére hogy Jézus mindent kifizetett, eltörölte a bűnt, az átkokat. A tized nem fizetése nem hoz átkot az embbere. A tized fizetése nem kötelező, hanem privilégium. Rendes churchben igy hírdetik:
    Don’t have to Tide…. get to tide. A HIT gyülekezete tényleg biznisz egyház. Német Sándor számolatlanul teszi a zsebébe a tízedet, az adományokat. A kosarakba dobált pénzről senki sem ad nyugtát. Az igy befolyt összeggel NS-nek az egyházi státusz miatt nem kell elszámolnia senki felé, csak Isten felé, de azt hiszem mostanában nincsenek igazán beszélő viszonyban.

    Ha valakit közelebb is érdekel a téma javaslom a HIT-ben tiltott ovasmányként kezelt FESZ VANT, Bartus László írása. Én olvastam és azok a tények amiket én is megismertem más forrásokból, szóról szóra megeggyezik a könyvbel leírtakkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  46. Geyza ! Amikor Iványit hallgatod akkor a prédikált igét hallgatod. Ami megmozdul benned az nem más mint szíved vágyakozása az élő Isten felé. Ez az Isten szeret téged akármilyen ember is vagy. Hogyan lehetsz egyebkent istenverte, ha nem hiszel istenben ?
    Isten jó, hallgasd minnél többször Iványit, olyan értékes kincs van nála ami még a legtöbb hívőnél is csak keresett kincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  47. Kedves Miaszösz,

    nem erről beszélek, hanem azokról, akik áhítattal ezen csüngenek, ennek hisznek, és azt hiszik, hogy ez az ellenzéki tévé, és közben leszerelik őket. De biztos lehetsz benne, hogy én otthon sem nézném egy percig sem, ahogyan ezeket a rádiókat sem, amikor a Klubrádiót bármikor bekapcsoltam, akkor dührohamot kaptam, az ATV-től a háttér ismerete nélkül is hánytam. Néhány lapot nézek, de csak a saját újságom miatt, ha nem lenne muszáj, magyar lapokat egyáltalán nem olvasnék, és minden magyar politikai hírtől és infótól hermetikusan elzárnám magam. És nem maradnék le semmiről. De a háttér ismeretében elvi kérdés, hogy ezekbe bele sem szagolok. Egyébként az AN-ről nem nagyon állapíthatod meg, mit nézek, mert azt már hosszú hetek óta nem én töltöm, hanem két kolléga, ennyivel jobb is talán. Egészen más köti most le az energiáimat, csak erre kellett reagálnom, mert egyik kedves olvasónk a másik cikknél megszólított. De elvitte a napomat, mostanában hasonló hibába nem esek. Nem a cikk, mert az tiz perc, de meg kell itt valaszolnom, ha megszolitanak, es ezt szivesen teszem, csak elviszi az időmet .
    Barátsággal üdv., BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  48. Kedves Commonsense,

    persz, hogy Jézus nem bukott bele, neki a kereszt győzelem volt, nem erre gondoltam. hanem azzal a szemmel nézve, ahogyan nemeth Sándor választott értékeket, neki egy hasonló sors bukás lenne. Neki a siker az, hogy a katolikusokkal együtt államegyház lehet. Neki az Iványi Gábor keresztje bukás. Pedig Iványi Gábor “veresége” is győzelem. nagyon nagy győzelem.
    Üdv., BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  49. Celebek sikamlós históriái, pornó, szexuális aberrációk, altatók, dilibogyók, alkohol, drog, ATV, KLUBRÁDIÓ, mind, mind a menekülés eszközei, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal. Hogy egy kicsit elkábítsuk magunkat, hisz nem is olyan szörnyű, amíg Olga jól” odamondogathat”, amíg az újságíró klub bölcsei megmondhatják a tutit. “Escape materials”, mondja ezekről a szakirodalom. És ha ez sincs, akkor sokkal szomorúbb a szegény, még viszonylag tisztességes ember élete, mert nem lehet mindenki hős, és nem emigrálhat mindenki egy szabad országba. Értem én, kiknek a nevében szól Koterba.
    De ma nem a hatalmas Náci Harmadik Birodalom, nem a mérhetetlen erejű szovjet bolsevisták hatalma alatt nyög Magyarország, hanem egy beteglelkű hatalommániás, amorális harmadrangú vidéki focista és bandája rémuralma alatt.
    Immorális az erkölcsi törvényt ismerő és azt megszegő bűnös ember, de az amorális nem tudja mi az erkölcs: morálisan vak. És megvakít mindenkit maga körül.
    Ha a magyar nem rajong elvtelenül a hatalomért, ha nem adja el magát akár aranyért akár koldus alamizsnáért (erkölcsileg egyre megy), ha nem csitítja el még pislákoló lelkiismeretét az Orbán-engedélyezte kábítószerekkel, csak az erkölcsi tartásával lerázná magáról ezt a rablóbandát, aki még csak nem is fasiszta, egyszerűen csak elvtelen haramia. Az ördöggel is szövetkezik, ha kell. Fasisztával, fajgyűlölővel, idegengyűlölővel, muzulmán terroristával – mindegy!
    Ez a hatalom amit a magyar alattvalóként a nyakába vett gyenge, mint a harmat, nem kell hozzá katonai puccs, csak kőkemény erkölcsi tartás, hogy lerázza magáról,
    nem állnak mögötte nagyhatalmak, sőt! A magyartól most az egész világ azt várja, hogy legyen erkölcsi ereje szembefordulni az őt rabszolgaszíjra fűző söpredékkel.
    Kedves Proaktiv! Mészáros Tamás tisztességéről csak annyit, hogy rendszeres publicistája lett a Hetek című újságnak, amelyik a Hit Gyülekezetének hivatalos lapja. Azonkívül behozta a lányát, Mészáros Antóniát, az ATV-be, a reggeli műsor egyik műsorvezetője. Hát így függnek össze a dolgok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  50. Nagyon elszomorító írás, jóval többről szól és mélyebbre nyúl mint amit a cím sejtet .

    Orbáni diktatúra még 20-30 évig? Ez talán az egyetlen optimista meglátás mert feltételezi, hogy a magyar társadalom egyáltalán életképes marad ilyen sokáig az Orbáni szférában. Őszintén kétlem. Szerintem Magyarország már soha nem áll lábra külső segítség és irányítás nélkül.

    De egy kérdés járt végig a fejembe ahogy az írást olvastam, tényleg Magyarországról van még szó, hiszen végül is egy nagy torta pici szelete vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók