Harmincezer éves habszegfűmag 2012. május 9. szerda 13:41 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
Harmincezer éves habszegfűmag
Gödöllő – Magyar tudósok azonosították a Szibériában néhány éve előkerült mamut testében talált harmincezer éves növényi magvat. A szenzációs eredményt genetikusok használhatják fel szárazságtűrő új fajták nemesítési munkáihoz, közölte e a gödöllői Szent István Egyetem Genetikai Tanszékének vezetője, aki azt ígéri: lesz magyar narancs.
.
Gyulai Gábor professzor az ősnövénykutatást végző tudományos team vezetője elmondta: a műszeres vizsgálat nyomán sikerült meghatározni, hogy a talált mag a keskenylevelű habszegfűé (Silene stenophylla). E megállapításnak pedig azért van tudományos jelentősége, mert a szóban forgó, a szegfűfélék családjához sorolható növény különböző változatai ma is előfordulnak a természetben, vagyis a habszegfű évezredek óta tartó evolúciós változásai nyomon követhetőek.
.
A növénynemesítőknek mindez támpontul, egyfajta vonalvezetőként szolgálhat a különböző haszonnövények tulajdonságainak – nagyobb termés, betegségekkel szemben ellenálló képesség, hidegtűrés – javításához, ami nem más, mint az evolúció felgyorsítása a tudomány eszközeivel. Most a genetikusok az ősi mag jóvoltából olyan kontrollnövényhez jutottak, amely főként a nemesítés ütemének a beállításához jöhet segítségül. Egy-egy tulajdonság túl gyors kierőltetése ugyanis ronthatja az eredményt, az így is évekig tartó nemesítési munka indokolatlan lassítása pedig nagy időveszteséggel járhat, fejtette ki.
.
Mamutpecsenye a világkiállításon
.
A gödöllői egyetemet a moszkvai Orosz Tudományos Akadémia Fizikokémiai Tanszéke kérte fel az együttműködésre, a magyar tudományos műhely ugyanis rendelkezik azzal a nagyfelbontású képelemzésre kifejlesztett pásztázó elektormikroszkóppal, amely az épségben előkerült maglelet pontos beazonosítását lehetővé tette.
.
A paleontológusok rendszerint csupán megkövesedett növényi leletekre, lenyomatokra bukkannak, a jégbe zártan, eredeti állapotában megmaradt magból viszont több információ nyerhető, és akár a mag DNS-szerkezetét is a tudomány szolgálatába állíthatják – utalt rá a professzor, hozzáfűzve, hogy a moszkvai intézmény most a mag életre keltésén dolgozik, mert a csírázásra már képtelen magban feltételezhetően túlélő sejtekből lehetséges a teljes növény felnevelése.
.
Az orosz akadémia továbbra is állandó kapcsolatban áll azokkal a kutatókkal, akik a szibériai tundra egykor mocsaras, fagyos talajában – mint egy természetes hűtőszekrényben – örök álmukat alvó mamutok felkutatásán fáradoznak.
.
A mamut több millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön, és hozzávetően 10 000 évvel ezelőtt halt ki a kőkorszakban. Szibériában található a legtöbb, épségben megmaradt mamutlelet, mert a 6-8 tonnára megnőtt állatok tetemei az állandó hideg következtében megfagyott talajban nagy számban vészelhették át az elmúlt röpke évezredeket. A professzor érdekességként megemlítette, hogy egy-egy épségben megmaradt ősállat húsát megsütve gasztronómiai különlegességként még az 1900-ban rendezett Párizsi Világkiállításon az előkelő vendégek is megkóstolhatták.
.
.
Állítólag az íze nem volt repetára csábító, ezért sincs okunk irigyelni barlanglakó elődeink étrendjét. A Gödöllőre eljuttatott magvak egy Szibéria észak-keleti részén talált gyapjas mamutból kerültek elő, méghozzá nem is az ősállat gyomrából, hanem a tetem csontjai közé anno beköltözött, szintén őskori rágcsáló fészkéből – árulta el Gyulai Gábor.
.
Értékes mozaikkockák
.
A professzor szóba hozta, hogy a gödöllői egyetem egyéb archeogenetikai vizsgálati eredményeit is előkelő helyen jegyzik a tudomány világában. A kutatók például évek óta vizsgálják a Budai Vár híres Anjou-kori ásatásainál feltárt, a hajdani konyhai hulladékból megmentett, a 15. századból származó köles-, sárga- és görögdinnyemagokat.
.
A leletek, akár egy-egy értékes mozaikkocka, hozzájárulnak a múltról alkotott teljesebb képhez, sőt gyakorlati hasznuk is van – húzta alá a professzor. – Az adott növény formai változásait követve kiderülhet, hogy melyek a nemesítésre alkalmas változatok, és melyek nem. Bebizonyosodott, hogy például a köles fejlődési sebessége túl komótos, nem kecsegtet sok reménnyel valamelyik tulajdonságának a javítása, amíg a szőlő, a tök, a brokkoli vagy a káposzta a természetben gyorsan reagál a változó körülményekhez, így az értékesebb fajták nemesítésére is nagyobb az esély. Mindez a köztermesztésbe vett újabb fajták jóvoltából kézzelfogható eredményt hozhat többlettermés formájában.
.
A gyapjas mamutban talált keskenylevelű habszegfű és hasonló, a tudomány számára új információs forrásként számba jöhető leletek ma még inkább értékesek a növénynemesítők számára, mert mindenhol nagy szellemi erőket összpontosítanak újabb fajták előállítására. A nemesítés egyik fő iránya a nagyobb hozamokat adó gabonák, kertészeti növények, gyümölcsök, elterjesztése a Föld hétmilliárdra gyarapodott lakóinak ellátására.
.
A másik fő irány a globális felmelegedéshez való alkalmazkodás. Gyulai Gábor kiemelte, hogy ez különösen fontos a Kárpát-medencében, ahol a prognózis szerint néhány évtized múlva éves átlagban a korábbinál több meleg napra, kevesebb csapadékra lehet számítani a mediterrán klíma északra tolódása miatt. Ezért a nemesítők már most a mi éghajlati viszonyainkhoz alkalmazkodó, ma még mediterrán narancs-, füge- és pisztáciafajták előállításán munkálkodnak.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
Harmincezer éves habszegfűmag, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , , ,

  • Share/Bookmark

6 Reader’s Comments

  1. JÓ CIKK! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. 30.000 év. Szén izotópos kormeghatározás ? Ugye tudjuk hogy csak elő szervezet esetén és csak 7.000 év az elméleti legnagyobb meghatározható (inkább megbecsülhető) időszak. Mindíg megdöbbent az hogy amikor találnak egy ujabb leletet az általában nem illik bele az addigi elképzelésben és ennek az egyetlen lelet alapján ujra értékelik az addigi elméleteket. Ez persze rendjén is való, a kérdés csak az hogy a lelet megtalálása elött még annyira határozott vélemények lettek publikálva, hogy az ellentmondások felvetik az ujabb kérdést. Mennyire szolid tudomány ez. Az alapmatematikában 2×2 100%-ban negynek adódik, de ha a földtani leletekkel foglalkozó elméleteket hallom, azok évről évre változnak, egy két millió évet csusznak. Természetesen a legujabb elméleteket is ugyanolyan eréjjel hírdetik mint a megelőzőeket, a helyett hogy bevallanák végre, vannak sejtéseink erről vagy arról, de valójában nem tudjuk az igazság kis részét sem. Az ürkutatással kapcsolatos teóriák, a föld keletkezése, az élet kialakulásárol szoló elméletek olyannyira tele vannak elentmondással (a tények mondanak ellent a teóriának) hogy ezeket az elméleteket tanítani nem más mint nép butítás. Ha valamit nem tudunk akkor ki kell jelenteni hogy nem tudjuk. Persze sokkal népszerübb okosnak látszani, de valójában a kételyek megfogalmazása viszi előbbre mind a tudományt, mind a társadalmat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  3. Ki fogok tűzni egy szál szegfűt! Habszegfűt! Mikortól lesz kapható?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Ez tuti hogy írástudatlan, miért mínuszol?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. Minden rendben, csak a professzor keresztneve: Ferenc.
    Jó, tudom, manapság ez tiltott név…, de azért mégiscsak illene a nevén nevezni.

    http://www.libri.hu/konyv/archaeobotanika.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Hijjnye de megennék most egy adag párolt habszeget.
    Mégha harmincezer éves is.
    Csak legyen jól felzölcségelve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ha túl gyorsan menekültek, pórul jártak 2012. május 21. hétfő | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók