Volt ügynökök ülhetnek az Orbán-kabinetben 2012. május 8. kedd 7:43 Forrás: AN, MTI

  • Share/Bookmark
Volt ügynökök ülhetnek az Orbán-kabinetben
Novák Előd Orbán Viktort kérdezte.

Budapest – Orbán Viktor szerint a jelenlegi jogi szabályozás szűkre szabja a kabinet és a kormányfő betekintési és cselekvési lehetőségeit ügynökügyekben. “Ha szélesebb jogokat adnának, ha szélesebb lehetőséget kapnék, el is tudnék járni” – mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben.

Orbán Viktor a jobbikos Novák Előd azonnali kérdésére reagált így. Az ellenzéki politikus azt állította: “kiszivárgott dokumentumok szerint” Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a politikai rendőrség Nádasdy fedőnevű ügynöke volt, és nem ő az egyetlen az állami vezetők közül, aki együttműködött a Kádár-rendszerben az állambiztonsági szervekkel.

Ungváry Krisztián történészt idézve azt mondta, a kormányváltás után nevezték ki a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettesévé a III/III-as csoportfőnökség egyik tartótisztjét, Horváth Józsefet, az UD Zrt. korábbi vezetőjét. Martonyi János külügyminiszterről pedig azt mondta: 1968. január 5-én adta első jelentését a Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségének, Magasdi fedőnéven. Novák Előd besúgónak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár apját, Németh Géza néhai református lelkészt is.

A miniszterelnök úgy válaszolt: nem feladata, hogy a megnevezettek helyett “bármifajta védekezést” adjon elő.

Böröcz Istvánnal kapcsolatban annyit mondott, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetőit (amelynek elnöke a Médiatanács elnökeként az MTVA vezérigazgatóját kinevezi) – a képviselő állításával ellentétben – nem a kormány nevezi ki. “Következésképpen azt javaslom, hogy a Böröcz István úr személyére vonatkozó kérdést nekik tegyék föl” – fogalmazott.

Viszonválaszában Novák Előd mellébeszélésnek nevezte a kormányfő feleletét. “Attól fél, hogy nyilvánosságra kerülnek olyan további, ön által is eltitkolt állambiztonsági iratok, miszerint az ügynökök társadalmi rendszerükhöz hű fiatalként jellemezték önt, apjáról pedig ugyebár ezt írták: következetes kommunista, ami érezhető gyermekei tudati nevelésében is” – tette fel a kérdést, arra kérve a kormányfőt, “ne maszatoljon” tovább ügynökügyben, és ne panaszkodjon arra, hogy nincs elég széles hatásköre, mert van.

Orbán Viktor erre azt mondta: helyes lenne megkövetelni a parlamentben is azt, amit otthon meg szoktak követelni, hogy mindenki adja meg a kellő tiszteletet, ha valakinek a jelen nem lévő hozzátartozóiról, szüleiről beszél, és visszautasította a jobbikos képviselői szavait.
“Megismétlem: ha kapunk szélesebb cselekvési lehetőséget, szélesebben, mélyebben és hatékonyabban fogunk eljárni, mint ahogy ez ma történik” – zárta szavait.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 8 szavazatból)
Volt ügynökök ülhetnek az Orbán-kabinetben, 5.0 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:, , , ,

  • Share/Bookmark

23 Reader’s Comments

  1. Ennél szélesebb jogokat?
    A világot nem akarja újra teremteni?
    Az ügynöklista, a mindenkori kormány piros hetese.
    20 évvel a rendszerváltás után még mindig lehet “ultizni”!
    Szégyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (41 szavazatból)
  2. Mint szellemi apja, ez a kis lelki nyomorult a Goebbels-Novaknak
    sincsenek semmi gátlásai. Ez a féreg hazudozik és csak egyetlen
    dolgot “tisztel” – a brutális erõszakot. Szeretném tudni, hogy vajon
    miféle (kommunista) vaj van az õ családja fején. Ha az anyja lennék,
    szégyelném magam, hogy egy ilyen szörnyszülöttet hoztam a világra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (27 szavazatból)
  3. A legnagyobb szégyen, Novákot látni az emelvényen, Jobbikot meg a parlamentbe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (38 szavazatból)
  4. Novák Előd megint böffentett egyet, nem 1, sok ügynök van ov apparátusában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  5. Orbán megkerülte a kérdéseket, egyikre sem adott választ.
    A saját ügynök múltjára sem reagált. Mellé beszélt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (42 szavazatból)
  6. Volt ügynökök ülhetnek az Orbán-kabinetben…… Nem ülhetnek , hanem ülnek . Lehetne név szerint is említeni őket , de felesleges mert mindenki tudja . Csak vannak jó és rossz ügynökök aszerint melyik párt tagja . Érdekes módon nagyon magasra jutottak emberi életek , családok tönkretételével .
    Most ők vannak hatalmon ők diktálnak és hülyék lennének nyilvánosságra hozni a névsort . Megint csemegéznek belőle a mai 30 as képviselőkről nem találnak semmit . Maradnak a doktorik , családi kapcsolatok és a kamu vádak ami hónapokig téma lehet .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  7. Minden intézkedést a 2/3 tesz lehetővé nem? Akkor erre nem elég a 2/3?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (30 szavazatból)
  8. Bohém 2012. május 8. kedd 08:07
    A legnagyobb szégyen, Novákot látni az emelvényen, Jobbikot meg a parlamentbe!
    .
    Mit nem mondasz? A megbízott köztársasági elnök azt mondta, hogy az MSZP a parlament szégyene, nem a Jobbik és Novák Előd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  9. Szánalmas mellébeszélés, csak az a baj. hogy a jobbik szorította sarokba a 2/3-os miniszterelenöket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  10. A többi párt miért nem képes rá??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  11. Hát persze, hogy ülhetnek ott, hiszen ott a helyük. Azt tényleg nem várhatjuk el tőlük, hogy álljanak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  12. Orbán Viktornak ott a kétharmada a rendszerváltás után 4 évvel volt utoljára ilyen többségű parlament.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  13. A videót kihagytátok a posztból:
    http://www.youtube.com/watch?v=6pOVI-uX6SM&feature=player_embedded
    így jobban lehet érteni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. A hármas iratokat szerintem el kellene már felejteni. 1968 – Kádár János ” Aki nem ellenünk, az velünk van”
    -
    Ez a kijelentés a “puha diktatúra” kezdete. A második világháború vesztes állama, amely a Rákosi bábkormány erőszakos megdöntése után ismét bűnös kategóriát kapott. Az akkori rendszerhez való hűséget bizonyítani kellett. Ez a Csehszlovák forradalom leverésében történő részvétellel történt meg. Ezúton is újfent bocsánatot kérek az akkori dolgokért, habár személy szerint én nem voltam ott. De akkor a mi nyakunkon is ott taposott az orosz medve csizmasarka, és velünk, vagy nélkülünk, az ő sorsuk is meg volt pecsételve.
    -
    Ezt azért írtam le, mert a részvétellel ami mindössze jelzés értékű volt, de ezután a medve levette a nyakunkról a csizma sarkát, vagyis a közvetlen utasítás-rendszerű beavatkozás megszűnt. Ekkor mondta, mondhatta Kádár amit mondott. A gyakorlatban innen kezdve nem volt gondolatrendőrség, szabadabban, nyíltabban lehetett megfogalmazni kritikát mint manapság. Mindíg azt mondták, ne csak kritizálj, hanem mondjál megoldást is. Vagyis ha nem szervezkedtél a hatalom erőszakos megdöntésére, egy javaslat mellett bármi ellen felszólalhattál, nem bántottak. Így a III/III degradálódott az esetleges fegyveres csoportok felderítésére. A párthűséget a párttagkönyv bizonyította akinek volt. (Kitétel: – Középvezetői szint fölé nem emelkedhetett aki nem volt párttag.) A kiemelt pozíciókat káderezték, mint oktatás, jog, gyárvezetés, pártfumkció…
    -
    A kitétel alapján tessék megvizsgálni, ki milyen pozícióból került a politikai életbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  15. Nahát a mellébeszélése és a kikérem a tiszteletet – ettől mekkorára nő?
    Csak a megvezetettjei szemében, de azért nagyon sok embert nem tud ilyen melléhablattyal megtéveszteni!
    Mint a vizisikló – elslisszol a válaszadástól, az ember a felemelt, sipitó hangjából érzékeli, hogy igencsak berágott a mini szterelnök, hogy meg akarja szorongatni valaki, ettől lesz olyan sipitós, kiráz a hideg ettől a hangtól!
    A tiszteletet ki kell érdemelni, tettek alapján kapják az emberek, de őt a tettei nem emelték fel ehhez a tisztelethez, bár lehetne tisztelni, annyira szeretnék nyugalmat és valami normálisabb életet itt, ebben a hazában! 2006-tól ment a cirkusz és még most is tart, ha nem nagyobb, de már fogyóban a kenyér is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  16. Tamás 2012. május 8. kedd 09:06
    “Megint csemegéznek belőle a mai 30 as képviselőkről nem találnak semmit . Maradnak a doktorik , családi kapcsolatok és a kamu vádak ami hónapokig téma lehet .”
    A harmincasok nem sokára negyvenesek lesznek és jönnek utánuk a
    húszasok.
    Ma ezt olyan könnyű elfelejteni!
    Hiszen minden generáció “neveli” követőit és “temeti” elődeit. Mintha
    nem lenne látható. Vagy minden generáció nyakán ott vannak ezek
    a neveletlen fiatalok és azok a szenilis öregek. Dehát téged ki nevelt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  17. Martonyiról én is hallottam dolgokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  18. Mindenki sáros.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. Orbán Viktor mindaddig birtokolhatja a székét mig a választó ezt megengedi neki. Kedves fideszre szavazók, ugye elgondolkoztak már h az Orbánra adott szavazataik mit eredményeztek? Most örülnek a fideszre szavazók vagy bánkódnak? Ezt várták? Nem gondolják a fideszre szavazók, h átverték őket? Nem kicsit hanem nagyon. Remélem megjön az eszük és a 2014es választáskor nem a fideszre szavaznak hanem ellene. Aztán jöhet a fidesz által oly szeretett elszámoltatás. Érdekes lesz látni ahogy Orbánt vezetik szijon az ügyészség emberei. Vagy mégsem? ugye próbálja magát bebiztositani. A legfőbb ügyész haver, a Legfőbb biró is haver. Talán nem merik elitélni. De kitudja mit hoz a jövő? Remélem elszámoltatják és meg büntetik a maffia vezért és erkölcstelen kiszolgálóit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  20. Ugyanolyan vérszegény válasz volt mint az “oligarchás” válasza ! Akkor is csak hadovált , jól megválaszolta a nagy semmit ! Csak az a baj hogy nem naponta kapja az ilyen kérdéseket a szarházija !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  21. Pont a Kedves Vezető beszél arról, hogy meg kell adni a tiszteletet?
    Szép!
    Még a végén azt is megérjük, hogy a jobbik a náci humanizmust hozza fel példaképnek.

    Aki nem tesz meg mindent, hogy volt ügynökök soha semmilyen állami funkciót ne tölthessen be, az maga is ügynök volt, esetleg még most is az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  22. Mi bajod a fideszre szavazókkal? Reményük se lett volna semmilyen lükeforradalomra, ha azok is elmennek szavazni, akik otthon maradtak. Jobb ha bekalkulálod, ismét hasonló lesz az eredmény. A vezérkolompos birkák ismét elballagnak az urnákhoz, mint ahogy fegyelmezetten minden időközi alkalomkor is elmennek, a legfőbb bűnösök pedig otthon maradnak. És szidják azokat, akik “ilyen szemétládákat” ültettek a nyakunkra. És nem szakad rájuk a plafon, pedig nem a birkák, hanem az otthonmaradók döntik el, ki legyen a győztes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  23. csatt
    Igazad van és még sincs. A népek egy része mindig, mindenhol passzív. Szerintem az is lesz. Nem maradtak kirívóan sokan otthon legutóbb.
    A baj, hogy jelenleg ovi arra játszik, legyenek is passzívak. Legyenek sokan tudatlanok, majd ő elintézi. Csak sajnos kevés a hatalma neki…
    Sajnos, amíg az övéi rá nem ébrednek, kire tettek, és amíg elég sokan úgy nem gondoljuk, ne gondolkodjon helyettünk senki, addig nincs remény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tüntetés a trafikkormány ellen 2013. május 19. vasárnap

Trafik-gate: Orbán megint hazudik 2013. május 17. péntek

Schmitt Pál már nem doktor 2013. május 16. csütörtök


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók