Gyömrő – Gyömrő képviselő-testülete a lakosság megkérdezése nélkül a Szabadság teret átnevezte Horthy Miklós térre. Akik ezzel a döntéssel nem értenek egyet, azokat csendes, méltóságteljes tiltakozó demonstrációra várjuk május 9-én, szerda kora este fél hattól a Szabadság térre – áll egy helyi civil szervezet, a KIGYE (Környezet- Ifjúság- és Gyermekvédelmi Egyesület) felhívásában.
Az egyesület – és a kezdeményezéshez csatlakozó helybéliek – szeretnék elérni, hogy az önkormányzat vonja vissza döntését, amelyet korábban jobbikos javaslatra fogadott el a főtér átnevezéséről. Ennek érdekében a civil szervezet beadvánnyal is fordult a városi testülethez.
A demonstrációt azért éppen szerda kora este rendezik, mert az önkormányzat meghívására hat órától Romsics Ignác történész a Hankó István Művészeti Központban előadást tart Horthy Miklósról és koráról. Az önkormányzat ahhoz kíván hozzájárulni, hogy az „érdeklődőkben reális, a történészek által elfogadott kép alakuljon ki erről a történelmi időszakról”.



Esetleg egy balközepes irányultságú történész előadásával bővítve a rendezvény talán még a reális történelemszemlélet irányában is hatásos lenne. :)
Mit kell itt lacafacázni?
Egy partizáncsapat az éj leple alatt szerelje le azokat a táblákat, oszt jónapot!
Jó összkép.
A SZABADSÁGOT leváltotta horthy.
én biztos leverném, akár naponta, és össze kenné f@ssal.
Bonhomme Ahhoz olyan tökös legények kellenének mint a fideSS hiúk
Anno volt egy szobor. 2 kiló trotillal kissé átalakították.
Van vörös festék, a szolíd aranyozott alapon jól mutatna.
“Szolidaritási akciót szervez a Mazsihisz és a BZSH Székhelyi József mellett.
Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga közelében található Goldmark teremben – közölte a Mazsihisz.”
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=547901&referer_id=friss
baby,
az a baj, hogy sajnos igazad van :(((
…
kifli,
neked is!
Frei Tamás nem nagyon értette hogy a magyar milliomosnak miért állítottak szobrot abban a korházban amit a milliomos hozott létre. magyarországon ez nem szokás, ellenben kanadában sok ma is élő emberről mintáznak szobrot, neveznek el területeket, arénákat. Az elnevezés azonban mindíg érdem alapján a helyi lakosok (local comunity) egyetértésével és támogatásával történik. Halottam magyarokat aki gúnyolódtak Kanada fiatal korán (1867-ben alakult). Lehet hogy fiatal de azóta ugyanaz az alkotmánya, ugyanaz a szabadságszeretet van az emberekeben, és nem változtatgatják a neveket a politikai változások miatt. Igaz nincsenek is nagy politikai változások, aki éppen kormányon van az az ország javára akar tenni, nem pedig elpusztítani, még akkor sem ha az a valami jó a szemben álló párthoz kötödik. Persze madgyarisztán (így hívják az irániak MO-t) még nem tudja mi a demokrácia.
CommonSense
Alighanem a “fiatal” USA is előbbre tart a demokrácia területén “madgyarisztán”-nál. :(
Több mint elviselhető volt egy Horty is Magyarországnak. Talán több Trianont akarnak a nosztalgiázók? Mert Horty írt alá ott. Én inkább a Szabadság-ot hiányolom, nem Hortyt a mai életünkből!
Szerintem nem állnak meg Horthynál, lesz itt még Szálasi sugárút is. A napokban vertek össze a belvárosban egy zsidó embert, aki pénteken a zsinagógából tartott hazafelé. Suhancok belekötöttek, lezsidózták és alaposan megverték. Ezt szinte lehetetlenség elkövetni a belvárosban hatóságaink hallgatólagos beleegyezése nélkül. Egerben neves színművészünket az önkormányzat plenáris ülésén elmondták SZDSZ-es büdös zsidónak és ez nem szóbeszéd, hanem hangfelvétel is készült róla. Az üggyel kapcsolatosan a Fidesz néma. Ezen ügy kapcsán még hab a tortán, hogy az egyik talpnyaló fideszes képviselőnő listát kért a feletteseitől, hogy kulturális rendezvényeiken mely színészeket,művészeket nem szabad meghívni. Mert -mint mondja- tévedésből a lezsidózott művészt ők hívták meg, de ahogy felvilágosították őket a színész pártállásáról azonnal lemondták a meghívást. Mi ez ha nem nyílt fasizmus? Véletlen talán, hogy a Károlyi és József Attila szobor áthelyezése után már a Nagy Imre szobor is útjába áll a házelnöknek, aki -mint tudja mindenki- igen jól elboldogult az akkori hithű kommunista meggyőződésével a különböző pártfunkciókban. A vak is látja, hogy Orbánnak példaképe Horthy Miklós kormányzó, hiszen többek között ez motiválja a Kossuth tér látképének visszaalakítására. Szeretné restaurálni és folytatni a Horthy rendszert, a hozzávaló hárommillió koldus már megvan, sőt túl is szárnyalta azt. Most kerülnek sorra a zsidók, aztán ki tudja, talán eljuthatunk a Duna-partig is?
Kocsis János, Horthy nem írt alá békeszerződést, a trianonit sem ő írta alá, bár akkor már pár hónapja kormányzó volt. Horthy embertelen törvényeket és hadüzeneteket írt alá, többet is, meg a lemondását Szálasi javára.
Azzal egyetértek, hogy a Szabadságot hiányolod mai életünkből és nem Horthyt.
*
Gyömrő fejesei meg csodálkozni fognak, amikor Romsics Ignácot meghallgatják.
Helyes, erről írtam tegnap, ez kell, cselekedni! Egyetértek a KIGYE törekvésével, vissza a tér eredeti nevét!
“Mintegy 150-200-an nem kérnek Horthyból.
“A Szabadság az nem csak egy tér”. Ez volt a mottója a rendezvénynek, amelyet egy helyi civil szervezet, a KIGYE (Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Egyesület) gyömrői lakosokkal közösen hirdetett meg.
Ajánlott cikkek
szövegkép Nem a tér, csak a közpark viseli majd Horthy nevét Gyömrőn?
Az egyesület korábban beadvánnyal fordult a polgármesterhez és a városi képviselőkhöz, kérve, vonják vissza július elején hatályba lépő döntésüket. Megjegyzendő: egy fideszes és egy jobbikos képviselőtől eltekintve a testületben mindenki pártoktól független szervezet, túlnyomórészt a Gyömrő 2000 Kör színeiben szerzett mandátumot. Ennek jelöltjeként indult – és kapott csaknem 74 százalékot – Gyenes Levente Zoltán polgármester is.
Az önkormányzat egyelőre nem vette napirendjére a térátnevezés visszavonásáról szóló kérelmet, ellenben meghívta a városba Romsics Ignác történészt. Úgymond azért, hogy előadása révén az érdeklődőkben „reális, a történészek által elfogadott kép alakuljon ki” Horthy Miklósról és koráról” Csak 150.200 tüntető! Sajnos csak Ennyi! A többi gyömrői mit csinált ma? Forrás: Népszabadság
b@lf@szok…
Gyömrőnek állítólag több mint 16 ezer lakosa van! Ehhez képest a 150-200 tüntető nagyon kevés! Nagyon tisztelem ezeket az embereket! Azonban a többi embert nem zavarja, hogy Adolf Hitler szövetségeséről neveznek el a városban teret?
Hol volt a MAZSIHISZ? Hol volt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége? Hol volt Erdő Péter bíboros aki szerint az antiszemitizmus nem egyeztethető össze a kereszténységgel! Horthy idejében fogadták el a zsidó törvényeket! Ami Gyömrőn történik az országos ügy! Legközelebb minden épkézláb demokratának, nekünk is oda kell vonulnunk!
A többi gyömrői mit csinál, azt amit az egriek Egerben – semmit!
Néznek ki a fejükből – aztán majd megkérdezik, miért hagytuk, hogy így legyen?
Ezért vajon ki a felelős, mert szerintem az ott élők – beszavazták ezeket a képviselőket! A Fidesz-KDNP és a Jobbik egyezkedett a helyekért, az LMP nem egyezkedett az MSZP-vel a helyekért! Miért, miért, miért?
Idén februárban, Drezdában 3 km-es, 17 ezres élőláncot alkottak az ottaniak, hogy ne tudjanak a szélsőjobbosok masírozni – az Németország – ez meg itt Magyarország, ahol már 1920-ban megszülethetett a Numerus Clausus…
“Gyülöletre és ellenségképre nem lehet egészséges társadalmat építeni, csak szeretetre és együttműködésre.” Spinoza
Beteg a magyar társadalom – a korona körüli sámántánc sem hozott gyógyulást))))))))))))
Horthy Miklóst hatalmas ünneplés közepette fogadták a Náci Németországban! Ezt a videót küldjétek el Minden ismerősötöknek: Gyömrő 2012- Horthy Miklós tér a Fasizmus Visszatért címmel! Mindenki aki demokratának érzi magát küldje el az összes ismerősének ezt a Videót! aki demokratának érzi magát az terjessze ezt a videót és hívja fel mindenki minden ismerősének a figyelmét Gyömrőre: http://www.youtube.com/watch?v=0b0PeKXOBm4
Vessünk véget a történelem hamisításnak! Horthy Miklóst helyezzük el a történelem szemétdombjára!!!!!
Hol volt Erdő Péter bíboros ………… Ő csak a zsidóknak tudja elmondani, hogy a kereszténység nem lehet antiszemita , meg Jézus is zsido…..(Elet Menete). A saját híveinek, egyházanak tagjainak mar nem mondja ezt. Képmutatás és álnoksag!
Humoros betekintés Horthy korszakba, két színész remekül alakítja a két Marha Horthy katonát: http://www.youtube.com/watch?v=RCp1xpiG7vc&feature=relmfu
Szedjétek már le a táblát! Horthy jön és Magyarország megy! De hova? Hol van itt szabadság?
Bartus megmondta már tavaly, hogy Európa első fasiszta ország leszünk. Csak új technikai vímányokkal, gerilla-hadsereggel (TEK), éhezés, nélkülözés, szegénység. Nem kell pszichológia, pszichiáter, csak pénz, pénz, pénz…….
Átírják a történelmet, most a Horthy kor a legjobb. Állandóan a Fidss az elmúlt időket hozza fel, hogy régen mi volt, de mi lesz jövőre és az elkövetkezendő napokban, hónapokban. Mi lesz a felnövekvő nemzedékkel, a gyermekekkel.
Tudjátok, hogy az iskolapadban ülő diákoknak mennyire elege van a történelemből?
Hát kérdezzétek meg! Mert már a történelem átírása miatt alig bírnak érettségizni.
Ismét eljön Horthy korszaka? : http://www.youtube.com/watch?v=ZEkVqi4R6YI&feature=relmfu
Alpokalja, talán azért is sikeres sokak szemében a Fidesz Horthy-korszak nosztalgiája, mert ma már kevesen élnek azok közül, akik valóban átélték. Könnyebb az emberek egy részét megtéveszteni személyes tapasztalatok híján.
Amúgy meg megfigyelhető, hogy azok a Horthy-rendszer legnagyobb hívei, akik olyan családok leszármazottai, akiknek akkor jól ment. Budai konzervatív értelmiségiek, akkori tisztviselők leszármazottai, nemesi származású emberek (természetesen nem mindegyikük).
Mi itt dühöngünk, és én is ha valaha Gyömrőn járok, biztos minimum le fogom köpni azt a táblát.
Sokunk szégyent érez, hogy nem tesz/tehet többet az aljasság rehabilitálása ellen.
Ne tegyétek.
Az egyes ember a maga szintjén is tehet persze valamit, de abból nem lesz újságcikk, és az ellenfél/ellenség (igen, ellenség) rá se ránt. A politika képessége, feladata és felelőssége, hogy fókuszálja az egyes emberek akaratát, amely fókuszáltan nagyságrendekkel felerősödik és politikai tényezővé válik. A szégyen, amit jópáran érzünk, nem a mi szégyenünk; ahelyett az ellenzék helyett szégyenkezünk, amely láthatólag képtelen és alkalmatlan a feladata ellátására. Azt hiszem, ma minden baloldali ember azt várja (én biztosan), hogy tűnjön már fel végre az a vezető, aki kimondja, amit gondolunk, aki életre galvanizálja a baloldalt, aki igazi vezére az ellenállásnak, aki mellé/mögé teljes szívvel tudnánk odaállni. És ettől kezdve egyszerre nagyon is számítana mindegyikünk tenni akarása, mert nem egyenként, hanem pontosan megfogalmazott politikai szándék hajtóerejeként koncentráltan működne. Végre megszűnne az impotens letargia.
Várok, remélek.
Ha mondjuk én jól tele eszem magam, de nagyon tele eszem magam és elmegyek Gyömrőre és ” véletlenül” lehányom a Horthy tér táblát akkor az szabálysértés, bűncselekmény? Mer ugye hivatkozhatok arra, hogy túl sok töltött káposztát ettem és csak úgy kijött belőlem és nem tudtam a hányást vissza tartani! Az, hogy éppen Vitéz Nagybányai Horthy Miklós tábláját hányom le az tiszta véletlen! A rendőrségi eljárás, hogyan bizonyítja be, hogy véletlenül, vagy szándékosan jött ki belőlem a töltött káposzta a Kormányzó Úr táblájánál?
Persze a tábla lehet, hogy egy bizonyos magasságba lesz elhelyezve, de tudomásom szerint a hányás nincs olyan módon törvényileg szabályozva, hogy a szabadban csak a földre lehet! Lehetséges, hogy sokak gusztustalannak tartják amit írtam! Azonban szerintem meg az a gusztustalan, hogy Horthy Miklósról teret neveztek el! Ettől viszont tényleg rám jön a hányinger!
“Ego
2012. május 9. szerda
23:06
Mi itt dühöngünk, és én is ha valaha Gyömrőn járok, biztos minimum le fogom köpni azt a táblát.” Le köpni? Az túl egyszerű!
Le hányni? Le köpni? Éjszaka egy teherautónyi marha trágyát vagy más néven marha ganét kell oda borítani a Horthy tér közepére! Szagolja a polgármester és a képviselők, ha már egy gané emberről neveztek el teret! A baloldalnak félre kellene tenni ezt az okoskodó, kulturált viselkedést! Ezekkel a mocskos jobboldaliakkal nem lehet civilizáltan szót érteni!
Demokratikusan gondolkodó mezőgazdasági gazdálkodók figyelem! Legalább egy teherautónyi marha trágyát, ganét lehet borítani a Horthy térre! Meg kell tisztelni a gané emlékét ganéval!
Az ország meghülyült. El kell innen húzni a rákba…
Nem vagyok kommunista és nem akarok kommunizmust! Azonban kezdem érteni, hogy 1919,-ben a Tanácsköztárság idején a komcsik miért bántak olyan keményen a jobboldallal! Egyébként az úgynevezett vörösterror népi színjátszókör volt ahhoz a hatalmas pusztításhoz képest ami a Horthy korszakban történt! Egy Náci birodalom legszorosabb szövetségesként bele menni a háborúba, magyar katonákat küldeni a orosz frontra felszerelés nélkül, zsidók elleni bűnök! Horthy Miklós politikai szerepet játszott tömeggyilkosságok előkészítésében és magyar katonák mészárszékre küldésében! Ő volt az ország első számú vezetője , a hadsereg tejhatalmú fővezére, a Legfelsőbb Hadúr!
Horthy az államférfiúi képességek minimumát sem érte el. Ő a felelős 200 ezer magyar katona haláláért, a szerbiai tömegmészárlásért, a II. világháborúban való részvételért, – ő a felelős Trianonért, a közel 500 ezer magyar zsidó lemészárlásáért. Szinte h ihetetlen, hogy vannak olyan agyalágyultak, vagy neonácik, akik szobrot állítanak és teret nevezen el róla.
A történelem-ismeret hiánya és az unintelligencia nem bűn ugyan, de nem szabadna vele visszaélni. A gyáva senkik pedig nem mernek szólni? Ahogyan Krisztus Urunk mondta Pilátusnak a Mester és Margarita című világhírű regényében. “A legnagyobb emberi bűn a gyávaság!”
Gedeon 2012. május 10. csütörtök 10:10
Ez is Horthyék cselekedetei közé tartozik, igaz hogy a kezdete.
Valaki régi kommentjéből Schmitteltem:
“Nem hiszek a szememnek. Hiszen ez egy undorító tömeggyilkos volt! A személyes bátorság nem ment fel szerintem a bűnök alól. Lehet, hogy harcolt hetvenévesen, attól még ártatlanokat ölt és kínzott. Vagy a cél szentesíti az eszközt?
Ugyanazt művelte, mint a visszataszító hóhér Szamuely Tibor. Szamuelynek felrójuk a gyilkosságokat, Prónaynak meg nem? Miért? Mert az ellentétes oldalon állt?
A brit szakszervezeti kongresszus (T.U.C.) és a Munkáspárt közös delegációt szervezett Magyarországra 1920. májusában, Magyarország miniszterelnökének meghívására, aki cáfolni óhajtotta a fehérterrorról terjengő “rémmeséket”.
A delegáció tagjai Wedgwood ezredes, parlamenti képviselő, F. W. Jowett, W. Harris, Stuart Bunning és Williams urak voltak.
Jelentésükből idézem az alábbi részletet:”
.
” Siegelinde 2009.11.24. 23:34:10
Fú, itt van még egy tök jó történet! Szintén az előző kommentemben idézett bizottági jelentésből. Figyuzzatok:
“M. N. Műszaki rajzoló Marcaliban [Marczali]. Római katolikus magyar. A szovjet kormány előtt, majd alatt a mezőgazdasági minisztériumban dolgozott. 1919. augusztus 6-án tartóztatták le. Eleinte egész jól bántak vele, mert akkor még nem voltak ott fehér tisztek. Három nap múltán megérkezett Marcaliba egy tiszti különítmény. Augusztus 26-án vagy a körül hetven embert állítottak sorokba az udvaron. Tizenhét nevet olvastak fel, négy zsidót az egyik oldalra állítottak és tizenhárom keresztényt a másikra. Az egyik férfit, aki „vörös” katona volt, elvittek a keresztény csoportból. Leütötték, ráugrottak, péppé taposták. A férfit Ősz Ferencnek hívták. Kicsit később meghalt.
Egy Johann Krenusz nevű tanárt szintén kivittek a sorból, és megvertek.
Ezután egy katolikus papot vettek elő, és vertek meg.
A papot annyira szerették, hogy az egyházközségébe tartozók petíciót írtak szabadon bocsátása érdekében. A pap haját a többi fogoly szeme láttára tépték ki. Kiszúrták az egyik szemét, és szuronnyal döfködték.
A négy zsidóból kettőt, Dénes Izidort (hivatalnok) és Lobl Leopoldot (tanár) kivittek, és a tisztek a többiek szeme láttára véres cafatokká verték a heréjüket. A kb. 65 éves Lobl kínjában összepiszkította magát, mire az egyik katona a szuronya hegyéről etette meg vele saját ürülékét.
Úgy tájékoztattak minket, hogy kell lennie írásos bizonyítéknak Marcaliból a főorvos (Fülöp) aláírásával.
Mikor a fent leírt kínzás véget ért, a többiek is fejenként 100 botütést kaptak. Ezután mind a tizenhetet, beleértve Ősz holttestét, felakasztották egy nagy fára az udvaron. M. N. és még ketten cellájuk ablakából látták a tizenhét holttestet.
A börtönigazgató tiltakozott az akasztás miatt, de Prónay kapitány megfenyegette, hogy ne merjen beleavatkozni, az meg a következményektől tartva felhagyott a tiltakozással.”
Ez ám az ízig-vérig magyar ember! Ez ám a tiszti becsület! “
Horthy tér Gyömrő.
—
(23) Hamburgerné.5 A hölgyet kétszer hallgattuk ki, összesen mintegy négy órán át. Férje bécsi menekült, férjének fivére pedig ismert kommunista és volt népbiztos, szintén Bécsben volt. A férj levelet küldött feleségének Budapestre egy Vadas nevű fiatalemberrel. A levélben családi dolgokról írt. A volt népbiztos is levelet küldött egy másik személynek ugyanezzel a küldönccel. A levélben, amelyet felolvastak nekünk, reményét fejezte ki, hogy nyárra mindnyájan visszatérhetnek Magyarországra. A küldöncöt a hadsereg elfogta, azóta nem tudtunk a nyomára bukkanni. Egy tiszt, mintha ő volna a küldönc, január 24-én reggel elvitte a levelet Hamburgernénak. Megkérte az asszonyt, hogy a nap folyamán valamikor későbbre hívja össze a barátait, hogy részletesen elmondhassa, hogyan tudnak Budapestről kimenekülni. Hamburgerné úgy is tett, és négyen – az aszszony bátyja, sógora, valamint egy Neumann nevű zsidó és egy magyar – jelentek meg. Egyikük a vasutas szakszervezet főtitkára. A megbeszélt időpontban katonák jelentek meg, és mindenkit elvittek a kelenföldi laktanyába. Hamburgerné két kisgyermeke súlyosan influenzás volt.
Kelenföldön egy szobába rakták őket, de este H.-nét átvitték egy másik szobába, ahol sok tiszt tartózkodott, többek között Héjjas, Bibó6 és Sefcsik főhadnagyok. H.-né azért tudta a nevüket, mert Héjjas hadnagy közölte vele, hogy azt akarja, az asszony tudjon róla, hogy Héjjas kezében van. Megkérdezte az asszonyt, tudja-e, kicsoda Héjjas hadnagy, és hozzátette, „majd megtud róla egyet s mást”. Bibót és Sefcsiket később mutatták meg neki, amikor már a lakatanya börtönében volt. Három tiszt korbáccsal ütötte-verte H.-nét, és megparancsolták neki, hogy vetkőzzön le. Erre nem volt hajlandó, mire újra ütni kezdték, addig, amíg megadta magát és levetkőzött. Meztelenül újra verték. Ezután kiadták a parancsot, hogy a négy fogoly közül az egyiket hozzák fel, hozzátéve, hogy az nem lehet H.-né rokona. Neumann Bélát hozták fel. Ráparancsoltak, hogy erőszakolja meg H.-nét. Megtagadta, mondván, hogy ő Hamburger és Hamburgerné régi barátja. Kegyetlenül megverték, de még ekkor sem volt hajlandó. Ekkor két tiszt, akiknek nevét nem tudjuk, csak annyit, hogy Temesvárról jöttek, fogót ragadtak, és kihúzták Neumann fogait. Neumann elájult, erre leöntötték vízzel. Amikor magához tért, arra kényszerítették, hogy nyalja fel vérét. H.-né kétszer vagy háromszor elájult, de minden alkalommal hideg vízzel leöntötték, hogy magához térjen. Elmondása szerint a tisztek nem voltak részegek. Végül Neumannt H.-né szeme láttára kiherélték egy zsebkéssel. Ezután Neumannt elvitték. Egy másik férfit hoztak fel (nem a három barát egyikét). Letépték róla a ruhát, ekkor H.-né látta, hogy korábban bántalmazták, egyik heréjét összeroncsolták. Ennek a férfinak is megparancsolták, hogy erőszakolja meg. Erre fizikailag képtelen volt, de a tisztek kényszerítették, hogy közeledjen hozzá. Ez után azt parancsolták H.-nénak, hogy meztelenül üljön fel a forró kályhára, de olyan szánalmasan könyörgött, hogy végül elálltak tőle. H.-né éppen menstruációja után volt, de a temesvári tisztek ezzel mit sem törődve szétfeszítették a lábát, és az, amelyik kiherélte Neumannt, bedugta H.-né testébe a korbács nyelét, és olyan durván forgatta meg, hogy még most is gyakran vérzik.
Ez után ráparancsoltak, hogy öltözzön fel, és visszavitték a másik háromhoz. Körülbelül egy órával később átvitték egy másik szobába, ahol tisztek és rengeteg katona volt. A tömeg előtt újra megkorbácsolták és levetkőztették. A katonák énekeltek, neki meg egymás után táncolnia kellett velük, miközben a korbáccsal ütötték. Egyik katona sem kegyetlenkedett vele. A tánc mintegy egy órán át tartott, ekkor újra felöltözhetett.
Öt hétig tartották Kelenföldön, ebből két hetet a földre dobott szalmán töltött tizenketted vagy tizennegyed magával. Az alacsony mennyezetű pince körülbelül 15 négyzetláb volt; nem mosakodhattak, nem kaptak másik ruhát, nem látta őket orvos. Egy fegyveres őrre voltak bízva, a katonák saját élelmükből adtak nekik. Súlyosan megbetegedett, az utolsó három hetet egyedül töltötte egy cellában. Február 23. körül őt és három barátját autón Kecskemétre vitték a rendőrségi fogdába. Amikor a rendőrbíró megkérdezte tőlük, miért hozták őket ide, a fiatal Héjjas, aki a csapatot vezette, azt mondta, az a bűnük, hogy 2 400 000 koronát akartak kicsempészni. A következő napon H.-nét átvitték a budapesti Royal börtönbe,7 ahonnan április 19-én szabadon bocsátották. A végzésen, amelyet magunk is láttunk, H.-nét „bolsevik tevékenységgel” vádolják.
A forrás.
http://beszelo.c3.hu/03/09/10tuc.htm
Na egy kis lazulást – a kemény idézetek után!
Köcsögözés és bocsánatkérésre felszólítás a magyar Parlamentben!
Bánk Erik fideszes képviselő leköcsögözte Novák Előd jobbikos képviselőt.
A cikkhez egy hsz: Bánki az összes TV-kben és újságokban kérjen bocsánatot Novák Elődtől hogy népművészeti agyagedénynek nevezte!
Másik hsz: Köcsögözze vissza – így mindekttőnek igaza lesz!
Következő hsz: Ezek a cserépedények milyen érzékenylelkűek, a büdös zsidóra nem kapják fel a fejüket, ha a párttársuk így nyilatkozik!
Tudod csakte, össze kellene rakni az eseményeket. Asszociációs készség!
Gonoszka
Köszi. Rakjuk ki a ládából gyülteményeink e részét is, hiszen azért
“vonzódnak” a fiatalok e szennyáradathoz, mer ezekről nem tudtak.
Horthy is államositotta – mint most – a klf köziratokat. melyek nagy részét
megsemmisitették. A Horthy konszolidarizációjának ezen oldaláról alig
maradt bizonyiték. Legfeljebb külföldön – mint ez is – vagy egyes magán
gyüjteményekben van nyoma. Perzse igy könnyü ekézni a bal-libsiket,
mert TÖRTÉNELMÜNK BIZONYOS OLDALAI MINDIG TITKOSAK VOLTAK.
Valóban titkosak legalább 80 évig, minek tudni ki mit csinált most.
Mindig a másik érdekes! (márhogy a propaganda miatt, meg azután kinek
mi köze később ahhoz, hogy a rendszerváltás után ki miből vagyonosodott)
Demjánnak igaza volt, hogy nem szereti azokat, akik valamit tudnak.
Szerény képességeim szerint igyekszem megszolgálni “rokonszenvét. ” :))
Látom, vagyunk néhányan.
Demján jóízűen belerúg egy nagyot azokba is, akikből meggazdagodott. :(((
Tudom, hogy a fiataloknak el kell mondani, mi volt a háború előtt, alatt és után. Hátha elhiszik – a remény hal meg utoljára.
Amikor nemrégiben egy csoport fiatal kint járt egy megsemmisítőtáborban és ott jópofiztak vagy épp itthon hallom, hogy nem volt holokauszt csak holokamu van – elborzaszt és el sem tudom képzelni, hogy ezeket a fiatalokat mégis mi győzné meg?!
Ennyi borzalom után azért néha próbálok másra is gondolni, a két népművészeti agyagedény története olyan karikírozva volt leírva az egyik online oldalon, azt gondoltam egy kis oldás itt sem árt – sajnálom….
“Teleki Pál miniszterelnök öngyilkossága előtt Horthy Miklóshoz írt búcsúlevele
1941. április 3.
Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden (*) alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok.
Teleki Pál
1941. ápr. 3.”
“Hullarablók lettünk a legpocsékabb nemzet” Teleki Pál miniszterelnök
http://www.youtube.com/watch?v=5kTIPiwi4hw&feature=related
tanulságul!!! Örök mementóúl… megérte???
Azt mondják, hogy majd ez EU megvédi a magyar demokráciát! Azonban Nyugat-Európában is problémák vannak! Németországban például most a törököket próbálják minden probléma okának beállítani, úgy mint annak idején Hitler a zsidókkal tette és sajnos a német társadalom fogékony erre! Elég egy Hatalmas gazdasági válság és megjelenhet Németországban is az új Hitler! Ezek az ordas eszmék ott vannak Nyugat-Európában is és gyűjtik az erőt! Európa sajnos megunta a békét!