Sztehlo Gábor lelkészre emlékeztek a budapesti Deák téren 2012. május 25. péntek 0:53 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
Sztehlo Gábor lelkészre emlékeztek a budapesti Deák téren
Budapest –Sztehlo Gábor tiszteletére tartott megemlékezést a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület csütörtökön Budapesten, a Deák téren; az evangélikus lelkész a II. világháború idején zsidó gyermekeket és felnőtteket mentett meg.
.
A résztvevők először koszorúkat helyeztek el Sztehlo Gábor szobránál, majd a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Egyházközségének nagytermében folytatták a megemlékezés.
.
Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista országgyűlési képviselő a szobornál tartott beszédében, mintegy félszáz ember előtt kijelentette: nem lehet Sztehlo Gáborra úgy emlékezni, hogy Raul Wallenbergről megfeledkeznénk, és fordítva: Wallenberg neve nem hangozhat el Sztehlo Gábor neve nélkül.
.
Annak kapcsán, hogy az embermentő svéd diplomata budapesti szobrára kedden ismeretlenek disznólábakat tettek, azt mondta, ne egyszerűen azok szégyelljék magukat, akik a disznólábakat a szoborra aggatták, hanem inkább azok, akiknek a „gondolkodása, mentalitása, politikai meggyőződése, keresztény öntudata vagy polgári mibenléte ehhez hozzájárult”.
.
Donáth László azzal folytatta: Sztehlo Gábor választott, 1944-ben eldöntötte, hogy ki mellett van. Csak az méltó arra, hogy nevét a szájára vegye, aki hasonlóképpen képes választani, eldönteni, ki mellett van a helye. Azok mellett, akik hungaristák, árpádsávos zászló lobogtatnak, turulmadarakat állítanak, vagy azok mellett, akik mentik az életet – mondta.
.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Egyházközségének nagytermében tartott beszédében úgy fogalmazott: „Sztehlo Gábor és Raul Wallenberg láttán nem tehetünk mást, mint kimondjuk, hogy tisztességes és következetes keresztény ember nem lehet antiszemita”.
.
„Semmilyen diktatúrához, és azok jogutódjaihoz köthető ember sem lehet tisztességes, és aki tisztességes keresztény az igenis(…) mindenféle diktatúrával kapcsolatban (…) távolságtartó kell legyen”, mondta Prőhle Gergely.
.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke azt mondta, Sztehlo Gábor egy egész városnyi zsidó közösséget mentett meg. „Legyen mindenki előtt példa Sztehlo Gábor, egy igazi magyar hős”, hangoztatta.
.
Harmati Béla, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke beszédében azt mondta: Wallenberg évében arra emlékezünk, hogy „voltak igazak, voltak hősök és voltak emberek, akik valóban emberek tudtak lenni terror és horror közepette is”.
.
Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke azt hangsúlyozta: az embermentők személyes példája mindenki számára követendő.
.
Sztehlo Gábor 1944 márciusában kezdte el zsidó gyerekek mentését Raffay Sándor püspök megbízásából. Karácsonyig 32 otthonban szervezte meg a gyerekek ellátását a Vöröskereszt támogatásával. Tevékenységéért 1972-ben megkapta a Világ Igaza címet. 1945 tavaszán a Weiss Manfréd által felajánlott területen létrehozta a Pax gyermekotthont, s az egyház keretén belül szeretetotthonokat szervezett. 1961-től 1974-ben bekövetkezett haláláig Svájcban végzett lelkészi munkát. Nobel-békedíjra is felterjesztették. A kitüntetést abban az évben Willy Brandt német szövetségi kancellár kapta meg.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 11 szavazatból)
Sztehlo Gábor lelkészre emlékeztek a budapesti Deák téren, 4.4 out of 5 based on 7 ratings

Címkék:,

  • Share/Bookmark

4 Reader’s Comments

  1. „Sztehlo Gábor és Raul Wallenberg láttán nem tehetünk mást, mint kimondjuk, hogy tisztességes és következetes keresztény ember nem lehet antiszemita”.
    .
    Tisztelt Prőhle Gergely, a nagy főnöke (OV) miért nem mondja hangosan ugyanezeket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Nagytiszteletű Prőhle Úr!
    .
    Nem kellene az Önökkel hosszú évek óta “szövetségi ellenzékben” működő Jobbik nevű nyilas bagázzsal is beszélnie ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. ÍAnyám ismerte személyesen, a háború alatt segített is neki, mint vöröskeresztes nővér ( ő maga is hamis papírokkal) az üldözöttek gyermekeit menteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Ez volna a normalis, amit o tett. Benne van a tizparancsolatban: szeresd felebaratodat, mint onmagadat! Ezt netan elfelejtettek a marha nagy keresztyenek??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Wallenberg-megemlékezés az Európa Tanácsban 2012. október 3. szerda | AN

ENSZ-diplomaták emlékeztek Wallenbergre 2012. szeptember 21. péntek | AN

Utcát neveznek el Wallenbergről 2012. augusztus 5. vasárnap | AN

Pénteken tartják a humánum napját 2012. augusztus 2. csütörtök | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók