Orbán mégis menni Amerika 2012. május 1. kedd 7:11 Forrás: AN

  • Share/Bookmark
Orbán mégis menni Amerika

Budapest, Chicago – Mégis fogadják Orbán Viktort Amerikában! Igaz, nem ott, ahova mindig is vágyott, Washington és a Fehér Ház továbbra is elérhetetlen a magyar miniszterelnök számára. Ezeken a helyeken még a portás sem áll szóba vele, de a helyzet azért mégsem teljesen reménytelen: egy chicagói templomban hamarosan összejön neki egy “történelmi” látogatás.

Amint az az alábbi meghívó szövegéből kitetszik, a rendezvényre a szervezők az összmagyarságot várják. Aki tehát nem érzi összmagyarnak, az jobban teszi, ha jelenlétével nem rontja az összképet.

A szervezők arra kérik a megjelenteket, hogy aki csak teheti, népviseletbe, vagy cserkészruhába öltözve emelje a rendezvény fényét.

Tehát, a Meghívó

A Chicagói Magyar Kultúrtanács

Szeretettel meghívja az összmagyarságot

Orbán Viktor

Miniszterelnök Úr

történelmi látogatására!

2012. május 20-án, vasárnap, 9 órára

a Szent István Templomba.

2015 West Augusta Boulevard, Chicago

Töltsük meg templomunk padsorait és foglaljuk el helyünket háromnegyed kilenckor.

Kérjük aki teheti jelenjen meg népviseletben, illetve cserkész egyenruhában.

A Miniszterelnök Úr a Szentmisét velünk tölti.

A Mise után 11:30-kor, a Hunyadi Mátyás Cserkész Csapat ünnepi ebédre hívja közösségünket!

Ököruszály Leves és Bécsi Tányérhús

A Gyanta Népzene Együttes és a Bóbita Néptánc Csoport szórakoztatja a közönséget az ebéd közben!

Ebéd $25 személyenként, $10 7-12 éves gyerekeknek és 6 éven aluliaknak ingyen.

Kérjük, idejében foglalják le ebéd jegyeiket emailen: andreastetz@hotmail.com vagy telefonon:

Petrákovits Kati 847-965-8567, Krémer Sándor 630-484-1327

Nagy Imre 847-772-5503, Mocsán Ilike 773-736-9156

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.3/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -18 ( 36 szavazatból)
Orbán mégis menni Amerika, 3.3 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

65 Reader’s Comments

  1. Csiszta magyar misére toborozni kell???? :))))))
    .
    Csak nem ott keresztelik át RK-ra????
    .
    Az “ökör” neki való, de a “bécsi” mit keres egy színmagyar hazafi tányérján?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (47 szavazatból)
  2. Én mindent értek, megható, hogy ezek az emberek őrzik a magyarságukat. De mitől történelmi ez a látogatás? Ott fog eldőlni Amerika sorsa? Orbán az új szuperhős? Különleges emberfeletti tulajdonsága, hogy képtelen hazudni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (44 szavazatból)
  3. Nicole Kidmant is meghítták? Ott ő lenne az összmagyarság főmagyarja. Orbánt meghítták, hogy a saját börtönéből kiszabadulhasson. Kéne neki ott kis zárt osztály. Életfogytiglan. Valamelyik összmagyar nem tudná elintézni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (42 szavazatból)
  4. emigrant@ Oroszországban csak hős, az amerikai magyarok (egy része!) szentté fogja avatni, csak nem merték leírni a meghívóban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  5. andreastetz@hotmail.com

    A megadott email címen meg kellene kérni őket, hogy fogadják is örökbe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (51 szavazatból)
  6. Báthory Ödönke

    Engem az érdekelne, hogy milyen is az amerikai magyar népviselet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  7. Azért kérik a résztvevőket, hogy díszmagyart és a cserkészruhát öltsenek fel a rendezvényre, mert elvegyülve a jelmezek között talán nem tűnik fel annyira, hogy a magyar miniszterelnök egy csepűrágó pojáca.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (42 szavazatból)
  8. Gyula Bognar, Jr.

    Remélem bejelentette a Viktátor, hogy “külföldi ügynök”, amikor a vizumért folyamodott. Ezt ugyanis be kell írni a kérdöivbe, mindenkinek, aki egy ország kormányának alkalmazottja. A White House látogatása, mint túrista, így is minimum 2 hónapos várakozás külföldi ügynököknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  9. Menjen ov Amerikába, öltözzön cserkészruhába, húzzon rá bőgatyát, lobogós szárút, tegyen a fejébe árvalányhajas kalapot. És maradjon ott, lehetőleg örökre. Zárják be egy tanyára, ott tarthat majd magyar marhákat, segéderőnek meg vigye magával a bandáját.
    Tudom, ez nem lehetséges, sajnos.
    Remélem, ezek a csodás emberek fizetik az útiköltségét, nem nekünk kell azt is fizetni, mint azt a 32 milliót, amikor valami díszdoktori oklevelért ment az USA-ba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  10. A cimet látván némi csalódás ért. Ugyanis azt hittem, ez a Jóska menni Amerika
    c film folytatása. Arra is gondoltam, biztosan a Liptói hivta meg kibékülés
    céljából. Erre gondolni sem mertem, hogy imádkozni hivják, majd utána jutányos áron megkinálják egy majdnem ingyen ebéddel a szegény éhező Magyarok
    tiszteletére. Ahol valódi magyar cigányzeneker gyantázza a vonót, mikozben
    a gyöngyöspártás, lajbis táncegyüttes valódi amerikai-magyar népicsárdást
    ad elő.aZorba(n) valószinüleg élvezni fogja leendő szavazóinak szives
    vendéglátását. De mibe kerül nekünk a kormányzati különút? Mert hát a
    látszatra is adni kell !
    Csak remélni tudom, hogy – nagyon megkedvelve egymást – kinn marad.
    Nagy szolgálatot tenne nemzetének. De ő ezt még nem vette észre.
    TENNI KELLENE VALAMIT? HOGY ÉSZREVEGYE:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  11. Ott a helye abban a körben! Azért a vámon alaposabban meg kellene vizsgálni, mert hajlamos a lopásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  12. Az a baj, hogy az “ősmagyarok” az USA-ban, az 56-os disszidensek, akik zsigerből gyűlölik az MSZP-t, mert a kommunisták elől menekültek ki annak idején, és nem is érdekli őket, valamint tájékozatlanok is a mai helyzetről.

    A magyar miniszterelnöknek meg már nem ártana eldöntenie, hogy rk., vagy református, metodista – hiszen Iványi Gábor adta össze a nejével és az első két gyermekét is ez a lelkész keresztelte meg – esetleg izraelita, hiszen az első lányának is ilyen nevet adott, hogy Rahel.
    De ez a fajta identitástudat hiánya lenne a legkevesebb, ha a népéhez lojális gazdaságpolitikát folytatna, de nem, mert csak árt! Az unortodox gazdaságpolitájuk azt jelenti, hogy fingjuk nincs arról, hogy mit kéne csinálniuk a gazdasággal. Viszont az időhúzása az IMF tárgyalások megtételéhez, végzetes helyzetbe sodorja az országot. Mert nem akar megállapodni az IMF-vel, csak tűzszünetet kötött, hogy ezzel a pénzügyi manőverrel is nyerhessenek a fidesz tábor bennfentesei. Aljasok!
    Ezt nem kéne hagyni!! Már minden gondolkodni tudó jobboldali szakember kihátrált mögüle. Igaz 1,5 millió magyar még mindig issza a papagáj-kommandó szavait, imádják az ő Viktorukat, mert hisznek ennek az embernek. Vidéken, ahol bugyigumival nézik azt a néhány csatornát, amit ingyen lehet látni, ott meg tarol a Jobbik.
    Na, ezért kell imádkozni és nem csak Chicagoban!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  13. Nagy gondban lehet OVM , melyik öltözéket válassza az ajánlottak közül. Részemről a cserkész-egyenruhát javasolnám, feledhetetlen élmény lenne látni rövid cserkésznadrágban, a hatalmas árvalányhajas cserkészkalappal a fején.
    A meghívók figyelmét fel kellene hívni arra a tényre, hogy idén már véget ért a farsang, így a jelmezbálok ideje is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  14. Hagy utazgasson a bohóc addig se itt rontja a levegőt.Remélem egy közeli maffia elrabolja , mint aki lenyúlta közép európai hazugság bizniszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  15. Mi a fene ez, valami újabb “magyarszervezet”?

    Mondtam én; egy népség minél komplexusosabb, minél nagyobb senki, annál jobban kényszert érez, hogy ahol megjelenik, egyből valami “vezető szervezetet” alapítson.

    És a zorbánc most egy ilyet látogat meg, aztán elmondja, micsoda egység van (érte) a zusákokban…

    Ez már vicces.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  16. Azt a helyre kisiskolás hátitatyóját itthon ne felejtse, olyan peckes vele!
    Magyarország mini szterelnöke nem úriember, a csuhások térdre, imához és az Iványi Gáborhoz fűződő kapcsolata egész jellemét, felfogását tükrözi!
    Nem zavarja ez a meghívóit, vagy nem tudnak erről?
    Valaki elmondhatná nekik, hogy milyen is valójában a nem fiatal, nem demokrata, hazudniképtelen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  17. remélem, ott valamelyik szállodában, huncutkodik a takarító csajjal, és megvádolják, nemi erőszakkal. aztán ott fogják, vagy 50 évre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  18. Lehet hogy én itthonragadt kismagyar vagyok, de ha itt meghívnak ebédre akkor nem kérik el az árát…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  19. “…remélem, ott valamelyik szállodában, huncutkodik a takarító csajjal, és megvádolják, nemi erőszakkal. aztán ott fogják, vagy 50 évre…”

    - Nem fogják, mert a csajról valahogy kiderítik, hogy

    1, Ő erőszakolta meg a zorbáncot,

    2, A magyarság hevében tette

    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  20. Miért nem Orbán (fel)sült a főfogás? Nálunk már Dózsából is ettek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  21. Voltam Torontoban magyar összejövetelen, EGYSZER. A kis kivétellel ellentétben a többség megmaradt azon a színvonalon , amin akkor volt amikor kivandorolt.
    A magyar haz kb ugy nézet ki min egy 70 evekbeli KISZ klub/kocsma. Koszos fuggonyok, fa lamberia, a szinpadon barna fuggony. A legrosszabbul öltözött emberek akiket valah Torontoban láttam, és persze osztottak az észt nagyon. MIndent jobban tudtak nem csak Magyarorszagrol hanem mindenről.
    A legtöbb nació nem tud vagy nem akarja elfogadni a befogadó ország kulturáját, és mindenképpen saját kulturát akar fentartani. Szánalmas erölködés, amolyan csipkés kombinés magyar szinvonal, ahol az igazi magyar értékek elvétve tünnek fel egy egy tehetséges vendég előadó szereplésével .
    Az egész magyarkodás olyan falusi bunkó jellegű. Nem baj ha ugyefogyott, nem baj ha kopott, fakü vagy ötlettelen a lényeg hogy magyar. Pontosan olyan mint az itt látható meghívó. Elavult szóhasználat, büszke magyar öntudat.
    Mi a fene az a kulturtanács? Ők tanácsolják a kultúrát ?

    Ezért kár kivándorolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  22. Most az al-kaida szabin lesz? De káááár!! :-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  23. Írhatnám, hogy megmosolyogni valóan szánalmas Orbán Viktor lihegő USA segg nyalása, ha nem lenne ennyire siralmas.
    Szerencsétlen egy szánni való ember. Semmi büszkeség, csak a tahó hőzöngése, a pici féreg izgágasága, melyet már egy nagyobb kukac sem vesz észre. Mondom, szerencsétlen.
    Azért megkérdezhetem, meddig tűrjük, hogy őrületével minket alázzon meg az egész világ előtt?
    Lesz tiltakozás? Lesz ellenvélemény ott és itt?
    Ebben sajnos nem hiszek. Mi magyarok vagyunk! Olyanok.
    Chicagó rohadt hagymáitól védelmül az egész TEK-et viszi magával?
    Mennyi egy mesterlövész Chicagóban? Remélhetőleg arrafelé őrzik még a tisztes hagyományt !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  24. Ennek olyan bostoni diszdoktori szaga van! Kurta 30 milla.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  25. Báthory Ödönke 2012. május 1. kedd
    „Engem az érdekelne, hogy milyen is az amerikai magyar népviselet?”
    .
    Ödönke több kreativitást!
    Mindenekelőtt természetesen narancs színű, néhány nem feltűnő helyen árpádsávokkal, és az Alaptörvény kihímezett másával.
    Remélem Kerényi egy-két örökbecsű festményt küld nekik ajándékba. Ja meg egy kis sámánáldást, a Szent Korona mellől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  26. Naftalinszagú ez a nagy esemény. Letűnt idők ócska szereplőivel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  27. Báthory Ödönke

    Itt látható az esemény meghívója eredetiben:
    http://stephenchurch.org/Miniszterelnokmeghivo.pdf
    .
    A templom éves programjában hosszú “Ó”-val írták a Miniszterelnök urat: Órbán. Talán a csodálkozástól és a meghatottságtól lehet:
    http://stephenchurch.org/esem2012.htm
    .
    A templom egyébként tetszik. Csak azt nem értem, hogy hogy fog ebbe beleférni az ünneplő tömeg?
    http://maps.google.hu/maps?jsid=5&hl=hu&um=1&ie=UTF-8&q=St+Stephen+King+of+Hungary+Church&fb=1&cid=0,0,736665780647854870&near=Chicago,+IL,+United+States&sa=X&ei=saSfT6efNsjPtAaaud2ZAQ&ved=0CAMQkwMwBQ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  28. Ez már a választásra készül és a szavazatokért utazik.Különben gratulálok az ameriai magyaroknak az izlésükhöz és az éleslátásukhoz. Jó helyen vannak ott, itt maradt bőven a hasonlókból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  29. Látszik, hogy sok a gondja! Lassan úgy néz már ki, mint a saját öregapja (!). Ma már biztosan nem illik rá a jelző: ” a fiatal demokrata ” !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  30. Ha nem kell előtte meggyónni, akkor akár én is mennék díszmagyarba!
    De csak akkor, ha ökör helyett “barom” Viktor lesz a terítéken!

    Azért egy ilyen meghívás az egy testvérvárosi iskolaigazgatói szinten szokott működni, nem egy miniszterelnök esetében! De hát valahol csak el kell kezdeni az Amerikába járást!
    Azért az előtte letisztázhatná, hogy Amerika számára nehogy nemkívánatos személy legyen!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  31. A TEK-sek is beutazhatnak ingyen-ebédre? (Szíriába nem kaptak belépést.)
    Csak ov megy árván? Állambiztonságiak fogadják, vagy csak a cserkészek? (Nehogy megmerényeljék egy tehénlepénnyel, ami az ököruszály alól származik.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  32. “Ököruszály Leves és Bécsi Tányérhús” ” Ebéd $25 személyenként”

    Még a levest értem, hogy magyar de a második ???? :-))))) Vitya lesz nálad zsééé?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  33. vidoq,

    jó a kérdés :-) Erdélyben elhíresült arról, hogyha valamiért fizetni kellett volna, akkor körülnézett a sleppjén, ki lesz az, aki fizet. Nála “véletlenül” mindig csak apró volt, vagy kártya olyan helyen, ahol azt nem fogadták el.
    Szégyentelenül pitiáner alak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  34. Ha mi átlag magyarok meghívást kapunk egy akárhol megtartandó, akármilyen rendezvényre, annak nincs “üzenete”. Vagy részt veszünk rajta, vagy nem, vagy jól érezzük ott magunkat, vagy nem és ezzel a történet be van fejezve. De Magyarország miniszterelnöke azért más kategória.
    Maga az a tény, hogy most a jelen viszonyok között, csak egy ilyen “jelentéktelen” meghívásra került csak sor, azért elgondolkodtató. Jelez valamit.
    Kíváncsi vagyok arra, hogy a hazai sajtó “tudjuk jól, hogy melyik része” ezt a bolhányi mozzanatot hogyan fogja majd elefántként bemutatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  35. Ebéd 25 Dolcsiért – ez szimpla üzlet. Egy közepes étteremben sem több egy ebéd 12-15 Dollárnál, üdítővel és jattal együtt… Bár lehet, hogy a szentmise nagyot dob a dolgon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  36. remélem fizetik az utiköltségét és nem a mi pénzünkön szórakozik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  37. Mielőtt lehurrogna valaki, tudom, hogy “Urunk mennybemenetele” egyházi, vallási ünnep, nem akarok senki hitéből gúnyt űzni.
    De amikor összeolvastam a magyarul írtakat, ez jött ki:
    “Órbán Viktor Miniszterelnök Úr látogatása” – “Urunk mennybemenetele”

    Szerintem a kintieknek nem kéne annyira tisztelni ov-t, hogy a nevén kívül a foglalkozását és az Úr szót is nagy kezdőbetűvel írják. Nem megszólítást írtak, hanem programismertetőt.
    Úr nekik ov is és Jézus is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  38. A 25,- dollárokból kijön egyáltalán OV (pardon: ÓV), valamint az őt óvó TEK különítmény repülőjegyének ára, avagy az is a megkutított költségvetés terhére megy?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  39. Schmitt Pál-i helyesírás…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  40. épészmérnök

    Vajon mit készül eltőzsdézni Chicagoban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  41. Chicago megér egy misét.

    (Mea culpa Párizs!)

    Topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  42. Mennyi dollár üti a markát Orbánnak a szerepléséért? Mert ingyen nem csinál semmit szerintem…
    Az Amerikában élő magyarok egy részének fogalma sincs mi van az orbáni diktatúra alatt hazánkban. A Kádár rendszer ehhez képest SZABAD volt.
    A fideszi maffia mindent leuralt, pénzes helyeken a maffia tagjai ülnek. A nép dolgozik éhbérért. Szétszakadt a társadalom fidesz hivőkre és szegényekre.
    Kérem ne tévessze meg Önöket az orbáni mágikus beszéd. Egyáltalán, hogy kerül egy politikus a templomba? Egy diktátor, mit keres ott? remélem Amerika nem engedi be az országba, mint ahogy Sólyom sem mehetett be Szlovákiába. Nagyon helyesen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  43. “Ököruszály leves recept
    Kategória:
    Levesek

    Hozzávalók:
    Régi szakácskönyv alapján, 10 személyre

    3 kg ököruszály(marhafarok, de nem fartő)
    4 liter húsleves (erő vagy marhahús)
    60 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyem gyökér, zeller, pasztinák)
    1 db zöldpaprika
    1 db paradicsom, vagy teáskanálnyi paradicsompüré
    Friss vagy szárított tárkony
    15-20 szem egész bors
    5 dkg zsír
    2 babérlevél
    10 dkg hagyma
    fél dl konyak

    Vajas galuskához valók:
    5 dkg vaj
    2 db tojás
    7 dkg liszt

    Elkészítés:
    Feldaraboljuk az ököruszályt, karikákra vágjuk a hagymát. A húst, hagymát, vegyes zöldséget zsírral kikent tepsiben aranysárgára sütjük. Egy nagy fazékba beletesszük a sütőből kivett húst és zöldségeket és felöntjük a húslevessel. Ízlés szerint sózzuk, vigyázzunk a húsleves is tartalmaz sót, ízesítjük a zöldpaprikával, paradicsommal, borssal, babérlevéllel, tárkonnyal, majd puhára főzzük és leszűrjük. Miután leszedtük a leves zsírját, konyakkal megbolondítjuk (elmaradhat). A főtt vegyes zöldséget a -liszttel, vajjal és tojással készült- vajas galuskával külön kínáljuk a leveshez.” Egyél Viktor! A nép meg lassan éhen döglik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  44. “BÉCSI TÁNYÉRHÚS

    Hozzávalók: 80 dkg marhaszegy, 15 dkg sárgarépa, 15 dkg fehérrépa, 8 dkg zeller, 8 dkg karalábé, 10 dkg kelkáposzta, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, egész bors, 1 csokor petrezselyemzöld, só.

    Elkészítés: A húst kevés hideg vízben feltesszük főni. Amikor felforrt, leszedjük a habját, majd kislángon, gyöngyöző főzéssel főzzük. Hozzáadjuk a zöldségeket, a vöröshagymát, a fokhagymát, majd sóval, egész borssal ízesítjük. Amikor a hús és a zöldségek puhára főttek, a húst kiemeljük, feldaraboljuk, és a levest leszűrjük. A zöldségeket egyforma nagyságú hasábokra vágjuk. Tálaláskor a húst kevés leveslével leöntjük, mellérendezzük a zöldségeket, és megszórjuk petrezselyemzölddel.” Ennek a Marha Viktornak csak Marhából készült ételt adnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  45. Orbán András Lajos

    Egy ME: nem alacsonyodhat le ennyire, igaz a Fehér Házba NEM HÍVJÁK MEG VAGY 500ÉVIG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  46. #
    neveletlen
    2012. május 1. kedd
    16:19

    “Órbán Viktor Miniszterelnök Úr látogatása” – “Urunk mennybemenetele”

    Bár a próféta beszélne belőled.:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  47. a szeles városban, még remélem működnek még, a régi maffia bandák, vagy azok leszármazottaik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  48. #
    Orbán András Lajos
    2012. május 1. kedd
    18:25 Ne haragudj, de remélem nem vagy a rokona, tudod az Orbán név miatt kérdezem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  49. Kuna Anikó
    2012. május 1. kedd
    08:53
    Teljes mértékben egyetértek a hozzászólásoddal. Sajnos azok a kinti magyarok, akiknek olyan nagyon fontos a magyarkodás, mind vagy a II. világháború előtt, vagy 56 után mentek ki. Egy olyan világképet vizionálnak maguknak Magyarországról, mint a Horthy korszak, vagyis azt szeretnék visszaállítani. A kint létük megszépítette a múltat és megerősítette bennük a szovjetek elleni gyűlöletet. Egyenlőség jelet húzna a szovjet megszállás és a kommunista párt között, és ilyetén ahogy most Orbánék az MSZP-t az MSZMP-vel. Nem látnak az orruknál tovább, mert nekik nem érdekük a dolgok mélyére látni. Jó verni a mellüket, hogy magyarok, és jó, ha jön valaki aki ebben Őket megerősíti.
    Szerintem nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani ennek a meghívásnak és a dzsembulinak, mert ez csak annak a maroknyi közösségnek nagy dolog.
    Inkább azon kellene mosolyogni, hogy Orbánnak ez a legnagyobb esemény amire elutazik, akkor amikor állítólag “Európa tönk szélén áll”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  50. Hungarian citizen

    Remelem a tippet leadta mar az illetekes az NSA, CIA, FBI hivatalainak, miszerint egy uszito neonaci keszul oda lopott penzbol rendet zavarni. Remelem az USA-nak van annyi jozansaga, hogy megtagadja a belepeset ennek a szardarabnak. A szabadsag foldjere egy ilyen posvanylako szarhazi nem teheti be a labat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Temetetlen élők 2013. május 21. kedd

A pedagógusoké a második korporáció 2013. május 20. hétfő | AN

Az alkoholizmus károsítja a májat 2013. május 20. hétfő | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók