Budapest – Mégis csak lehet valami probléma a magyar költségvetéssel, ha a miniszterelnök annak nehéz helyzetére hivatkozik. Legalábbis, ami a pártok költségvetési támogatásának a megvonását illeti.
A gondolat egyébként nem új, viszont annál népszerűbb. Az átlagember, akinek már a hónap közepén is gondot okoz, hogy hány kiflit vásárol reggelenként, és akinek az asztalán egyre vastagabb kötegben állnak a befizetetlen sárga csekkek, nyilván rokonszenvvel hallgatja az ilyen és ehhez hasonló mondatokat.
Talán érdemes lenne Orbán úr figyelmébe ajánlani egy másik, ugyancsak eredetinek tűnő gondolatot: jelesül, hogy az egyházakat sem kellene az adófizetők pénzén támogatni, tartsák el a hívők adományaikból, és a személyi jövedelemadóból befizetett 1 százalékokból.
A pártok 2013-14-es költségvetési támogatásának felfüggesztését javasolta a kormányfő a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén – értesült az Origo.
A honlapnak Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője megerősítette az információt. A lap szerint a politikus közölte: “a miniszterelnök valóban megfontolásra javasolta, hogy 2013-ban és 2014-ben függesszék fel az összes párt közpénzből történő költségvetési támogatását”.
Az Origó úgy tudja, hogy Orbán Viktor a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva vetette fel az ötletet.



“Orbán Viktor a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva vetette fel az ötletet.” FIDESZ párt finanszírozása megoldva 100 évre ! Haverok milliárdos közpénz lenyúlásából !
Ez pont az a szituáció ami a klubrádió ellen indult hajtóvadászatra hajaz!!
Jön két év múlva a választás és az ellenzéket gazdaságilag meg kell fojtaniuk hogy ők meg az ellopott adóforintok milliárdjaival a hátuk mögött brutális kampányt folytathassanak.
Fasiszta gazemberek!
Én sem értek egyet azzal hogy a pártokat a mi befizetett adónkból finanszírozzák!!
De miért nem jutott ez orbán eszébe mondjuk ellenzékként!!!!????
Szemét egy ember!
Régebben a Vegyépszer, Mahíd, stb. egyaránt támogatta a pártokat így-úgy.
Aki hatalmon volt, az többet, a többi kevesebbet kapott.
Az ellenzék kinyírásának egyik biztos módja a legális jövedelemcsap bezárása.
Remélem a világ ezt sem hagyja az alcsúti kondásnak!
Ilyen cinikus, sunyi, rosszindulatú, bosszúálló, pitiáner országvezetőt még nem hordott a hátán a föld. Ők már eltalicskázták a simicskapénzt. Mit fog még kitalálni a választásokig? A fidesz szavazat kettőt ér, vagy aki nem regisztrált párttagjuk, az nem szavazhat?
Miért? A világ mit nem hagyott a felcsúti kondásnak?
Van egy férfi Magyarországon, mögé, vagy melléállt valaki?
Gyurcsány? El van foglalva a dolgozatával, amely senkit nem érdekel.
Kónya, Most próbálja a pappennasét, hogy jól áll-e?
Hahahahahahaha!
Éljen!!!!! Hamarabb kellet volna.
Azoknak akinek nem volt egyértelmű , hogy orBÁN nem akar választásokat 2014-ben, hátha ez valami sejtést hoz a gondolkodásukba , és nem akarnak 2014-ig várni hanem sutba dobják az álmatag elképzeléseiket a demokratikus választásokról és végre észbe kapnak , mert a fideSS már a spájzban van (és a nagyi dugipénzét keresi)
Ellenzék ITT VAN AZ IDŐ a DIKTATÚRÁTÓL egy LASSÍTOTT MÁSODPERCRE VAGYUNK, tALÁn öSSZe kELLENe fOGNi NEM GONDOLJÁTOK?
…szameg az az idétlen ..rva élet most már!
Fidesz már kifizette a pártja adósságát, sőt! Zsebeiket már úgy megtömték, hogy majd szétposszan – akkor a többieket lehet kinyírni!
Úgy néz ki, hogy demokrácia helyreállítása nem lehet sima ügy….
Mindenkit érdekelt a Gyurcsány dolgozat, pár embert kivéve, mint pl. engem sem érdekelt – de sokakat igen, sőt monnyon le, mert nincs meg és pláne tűnjön el!
Azért csak kell, hogy védje magát az ember, a végtelenségig nem lehet bírka, hogy hagyja magát a földbe tiporni! Nyócéve amortizálják – eddig elég jól tűrte….
Egy ennyire megosztott országban nehéz kiállnia annak – ha még oly vitéz harcos is valaki – aki még nem volt a földbedöngölve, de meg meri kockáztatni, hogy ízekre szedik, akinek családja van, pláne gyerekei, arra is gondolnia kell, mennyit bírnak elviselni az igaztalan rágalmazásokból!
Nehéz lesz bárkinek is, mert vannak akik elvárják a demokratikus ellenállást, holott itt már nincs demokrácia, amit a Fidesz tesz az minden, csak nem demokrácia!
Bajnai Gordont, aki nem politikus, egy focimeccsen úgy rúgta egy kisfiú orrba, hogy műtét lett a vége – nekem ez attól lett gyanús, hogy a gyerek azt vallotta, nem tudta ki a kapus, akit orrba rúgott – és elhitték neki – én nem annyira. Ez csak egy megérzés, de itt már semmi sem lehetetlen…
Szóval, nem hiszem, hogy itt az embereknek egy megmentő, hős atyuskára kellene várniuk, én nem várok el olyasmit egy embertől, amire ~7 millió nem képes! (Békemenetre képesek egyesek Viktorért, hívó szóra, önmagukért pedig alig-alig mennek ki az utcára! Addig pedig marad a Csak a Fidesz!)
Olvassátok a Varánuszon Fabius cikkét erről! Szuper.
…és épül rendíthetetlenül a diktatúra és az egypártrendszer…
Ellenzék és más pártok ellehetetlenítése, felszámolása.
A csutinak a történelem szemétdombján lesz a helye, ehhez nem fér kétség. Az utókor éppolyan gyűlölettel és megvetéssel fog róla emlékezni, mint amilyet ő maga hozott létre ebben az országban egyes rétegek és csoportok között.
Avi
Hol maradt a link hozzá?
Most hogy az ország gazdaságának 95%-a a kezében van ,ily módon is megkell semmisiteni az ellenzéket.Sajnos ez az”ember” annyira gátlástalan és fél a vereségtől hogy mindenre képpes.Szerintem 2014-ben ,vagy nem lesznek választások,vagy az eddigieket kiegészitve olyan szabályokat alkotnak hogy az ellenzéknek semmi esélye ne legyen.
Úgy néz ki mint egy másnapos viziló.Bocs vizilóvak!
Milyenek vagyunk mi, hát nekünk már semmi sem jó? Pedig lesz nekünk stadionunk több is, meg szép új Kossuth-tér. Meg lesznek árnyas Horthy-terek, szép nagy bronz lovasszobrokkal, meg van sok-sok MOL részvényünk is. Meg beruházunk 2-300 milliárdot mindenhol mindenre, amit csak a Simicska, meg a Nyerges akar. Meg adunk a csuhásoknak pénzt, iskolát, mindent ami a szívüknek kedves. Persze csak a költségvetés súlyos helyzete miatt. Meg azután lássuk be azt is, sokkal elegánsabb ez a megoldás, mintha azt mondta volna o.v., hogy sem 2014-ben, sem később nem lesz választás Magyarországon, vagy lesz ugyan választás, de azon kizárólag csak a fideszre lehet szavazni.
HAZAFIAS NÉPFRONT!!!!!
Eddig sem a plakátok alapján szavaztam pártra! Kidobott pénz, hisz a patkányok az éj leple alatt rongálják, firkálják össze az ellenzék plakátjait. A fidesznek erre külön akciócsoportja van!
Plakát nélkül is tudatosulni kell mindenkiben, hogy a fideszt EL KELL KERGETNI!
Már csak azért is, mert minden gaztettet elkövet, hogy az ellenzéket ellehetetlenítse. EZEKNEK A SENKIHÁZIAKNAK SOHA TÖBBET NEM SZABAD HATALMAT ADNI A KEZÉBE!!!!!
proaktiv!
Itt van:
http://varanus.blog.hu/
Nem gondoltam, hogy van aki nem ismeri:))))))))))))
2014-ben ha lesz egyáltalán választás akkor a kékcédulás választás megismétlése lesz!
Tökéletes biztonsággal találja el mindig az ellenkezőjét annak, amit tenni kellene.
Ez egy rohadék. Az egyháztol ha nem vonja meg a támogatást, akkor egy szemétláda. A papok már így is pofátlanok. Mind kihízza a reverendáját. Zabálnak, mert élősködnek az adófizetők pénzén. Tartsák el a híveik a papokat és a szeretőjüket/szakácsnő/ régen is ezt csinálták a rohadt álszentek.
commandante 2012. május 18. péntek 09:48
Pedig lesz nekünk stadionunk több is, meg szép új Kossuth-tér. Meg lesznek árnyas Horthy-terek, szép nagy bronz lovasszobrokkal, meg van sok-sok MOL részvényünk is.
.
Segítek, mert kissé hiányos a lista.
Van még sok-sok állampapírunk viszonylag rövid lejáratra 8-9%-os kamattal.
Van láthatatlan gazdaságunk amibe a magyar nemoligarchák biztos nagyon sokat fektettek (a munkahelyek vad szaporodásán is mérhető).
Van felnövekvő, várhatóan tanulatlan ifjúságunk, akik amúgy a jövő zálogai.
Vannak hazug mintaképeink, akiknek nyomán sikerül leamortizálni az ország erkölcsét.
Van hitünk, ami egy kicsit sámánosra sikeredett
Szóval gazdagok vagyunk miben is????
Nem akar választásokat, ezen nincs mit tanakodni, nincs mit elemezni, tenni kell ellene!!!
Ha nem teszünk akkor vége a MAGYAROKNAK , kész ennyi volt , megköszönném az “ellenzéknek” hogy asszisztáltak hozzá , nyaljanak be a csutipatásnak!!!!!!!
Minden napra jut egy gonosz ötlet.De rendben, ne kapjanak pénzt a pártok, de Fidesz se. !!!! Ne is kampányoljon, ha megteszi fel kell jelenteni, mert legális pártpénze neki sem lehet!!!
Varánusz cikke: http://varanus.blog.hu/2012/05/18/a_velunk_elo_korrupcio
Sunyi, aljas gazember! Valóban ők már elhordták és bespájzolták a Simicska pénzeket, ezt az ötletet kifejezetten a 2014-es választásokra találták ki, hogy még csak véletlenül se legyen nekik komoly ellenfelük. Tiszta szívből kívánom, hogy ez az agresszív,akarnok törpe még a választások előtt kibukjon a hatalomból
Németh Sándor kifizette a FideSS tartozását és ov. kegyeskedett neki!
Azt mondjak hogy az egyházi iskolák 1,9 reszt kapnak a normatívából ami majdnem 2 – szerese amit az önkormányzati iskolák kapnak! Miért van ez a diszkrimináció ha nem azért hogy a pénzt lényűjak?
Néhány évvel ezelőtt – amikor véletlenül bentragadtak a parlament üléstermében – felvetődött, hogy az egyházakat tartsák el a hívők, és a felajánlott 1%-os adó. Majdnem szétrugták a padsorokat, úgy tiltakoztak ellene.
Megértem persze, mert akkor már tudták, hogy milyen szükségük lesz majd az egyházi támogatásra. Gondoljunk csak arra, hogy a KDNP prominensei is milyen vehemensen tiltakoztak a “bércsökkentésük” ellen. Ezt is megértem, mert nehéz lemondani a Michelin csillagos étteremről, és áttérni a három csillagosra. Egyetértek minden korábbi hozzászólóval: miért csak most jutott eszükbe a pártfinanszírozás csökkentése. – köszönöm: a választ én is tudom.
Ez az egész 1% nevetséges. Aki fenn akarja tartani az egyházat mert odajár, ott kap valamit az fizessen a szolgáltatásért,aki többet tud az többet aki kevesebbet képes az kevesebbet. Amelyik egház nem képes eltaretani magát, nos… volt olyan mozi ahol kevés volt a néző….
Mi van a parlemnetben üllő rablókkal ? Őket mikor szorítják meg ? Költségelszámolás, egyáb támogatások ?
Stáry Lórán. (2012. május 18. péntek 11:49)
Én rosszabbat kívánok neki:
(a) bukjon ki a hatalomból;
(b) kobozzák el jóvátételként az ő, a családja, a sleppje minden vagyonát;
(c) bűntársaival együtt független bíróság előtt feleljen a tetteiért;
(d) éljen nagyon sokáig, hogy mindezt fenékig élvezhesse.
Rohadt felcsúti birkapásztor! Forradalmat akarsz?
Aki még erre is talál mentséget, hogy felmentse a Fideszt , nos az már tényleg orvosi eset, vagy kollaboráns, de akkor ugyanaz a sors is vár rá.
Ugye ők sem adnak maguknak pénzt majd a kampányra? Költői a kérdés! Az a baj hogy ezt a javaslatot sokan helyesnek tartják, és nem veszik, vagy nem akarják észrevenni az aljasságot, és azt, hogy megint átverik őket!
Ettől fog igazán eljönni a ” gengszter-állam ”
Mr. Bartus ezt is megjósolta.
( Hogy mér kell nekije mindég igazának lenni…)
Mondhatták volna ezt is:
“Bankot raboltam, nenm kell családi pótlék”
Baromi nagyvonalú.
Ez az ötlet Orbán vakhitű támogatóinak tetszeni fog!
Ha az ember majd vitaképpen azt mondja, rendben van, ne legyen államilag támogatva egy párt sem, de akkor az egyházak sem – arra kiváncsi lennék mi lenne a válasz!
Mert van ugye az SZJA 1%-a mely az egyházaknak felajánlható, akkor lehessen majd a pártok részére is és akkor tényleg mindegyiket tartsák el a híveik!
A francia elnök a képviselők jövödelmét nyírbálta meg, NÁLUNK MI VAN? – ellehetetlenítés minden szinten!
Ez az ember tényleg egy közveszélyes szélhámos. Tömeg pszichózist alkalmaz, mert annak örülnek az emberek, hogy nem támogatják a pártokat, kérdés annak örülnek- e, hogy milliárdok vándorolnak az Orbán-klán oligarchiáihoz, vagyis az emberek zsebébe egy fillér sem! – ezt már nem mondja meg a választóinak sem.
A gyerekekből pártkatonákat neveltetnek, örülnek ennek a fideszre szavazók?
Örülni fognak annak, ha a beteg, öreg szülők a telefon előfizetés, percdíjának emelkedése miatt még az eddig kispórolt pénzükből ki fizették az előfizetési díjat, MOST MAJD LEMONDANI KÉNYSZERÜLNEK, ez is tetszeni fog a fidesznyikokra szavazóknak? – az is, hogy esetleg a telefonszolgáltatás lemondása miatt éppen NEM TUDNAK MAJD ORVOST SEM HÍVNI azok az emberek, akiknek hozzátartozóik nem velük laknak, márpedig ez a többség.
Ezek az emberek csak önmagukból indulnak ki, a több milliós fizetés-lakhatási támogatás-búbás gépjármű benzinpénz elszámolásból!!!!!!!
BUKJANAK MÁR EL, miért nem fog össze az ellenzék és jelentik fel nemzetközi szinten ezt a szélhámos ámokfutó bandát!?
Kíváncsi leszek, hogy a parlamentben ücsörgő TELJÉSEN IMPOTENS ELLENZÉKECSKE erre elkezd végre már HANGOSAN SIKOLTOZNI, mert az ország és a nép érdekeiben NEM TETT SEMMIT ???
Ez a húzás viszont már az Ő zsebükre megy !!!
Eddig, úgy néz ki, CSAK MEGÉLHETÉSI POLITIKUSOK ÜLNEK KÖZÖTTÜK, a NÉP SORSA PEDIG EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKELTE ŐKET :-(((((.
Na de majd most, majd MOST ELKEZDENEK VONYÍTANI, AMIKOR MÁR AZ Ő PÉNZECSKÉJÜKRŐL, BŐRÖCSKÉJÜKRŐL VAN SZÓ :-((( !!!
Nem is igen ÉRDEMELNEK SEMMIT, HISZ ELLENZÉKKÉNT SEM IS TETTEK SEMMI ÉRDEMLEGESET !!!
Hagyjuk már az ellenzék szapulását! Ez a legkönnyebb! Volt tüntetés jónéhányszor szervezve. Annyira minimális volt a részvétel, hogy az kész röhej!
Akármelyik ellenzéki párt csak akkor érzi magát erősnek ha felsorakozik mögé a tömeg. Ez ilyen egyszerű! Aki az ellenzéki pártokat szidja, az emelje fel a popóját a számítógép elől és tüntessen a fidesz ellen. Ordítson torka szakadtából. Mert az nem megy ám, hogy aki kimeri nyitni a száját, még azt is csitítgatják. Na az ilyen beszakiakkal van tele az egész ország!
Akkor megkérdezem tisztelettel:
- HOL VOLT az ellenzék, amikor a tákolmányt elfogadták (eltörölve a régit) és ezáltal megásták hazánkban a demokrácía sírját ?
- hol volt, amikor lenyúlták a manyup megtakarításokat ?
- hol vannak a százezres tömeg tüntetések ?
- miért inkább a párton belüli, politikai helyezkedésekkel vannak inkább elfoglalva, mint az ország, a nép és a demokrácia sárba tiprásával ?
- miért NEM BÍZIK BENNÜK A NÉP ???
- miért csak akkor hallatják a hangjukat, amikor az ő érdekeik sérülnek ?
.
Félreértés ne essék, nem vagyok sem fidess-es, sem jobb oldali, csak egy kiábrándult és ellehetetlenített állampolgár.
.
Arra viszont nem emlékszem, hogy a rendszerváltás óta volt-e az országnak ilyen TEHETETLEN, IMPOTENS, ELLAPOSODOTT ellenzéke valamikor :-((( !!!
.
Tehát bocsássa meg nekem mindenki, ha NEM AJNÁROZOM A MOSTANI “ellenzéket” (csak így kis betűvel, mint a Pál utcai fiúk-ban, mert annyit is érnek) !
Csak meg kell nézni a közvélemény kutatási adatokat, mennyi a politikából kiábrándult, un. bizonytalan szavazó van.
VAJON MIÉRT ?????
Tisztelt Zsigmond!
Egyébként azok az un. tüntetések, amiket Ön említ (mint ahogy írtam is már egy másik hsz-emben) INKÁBB CSAK TÜNTIK, TÜNTETÉSECSKÉK VOLTAK, NEM IGAZI TÜNTETÉSEK :-(((.
Azt MÉG MEG KELL TANULNIA A MAGYAROKNAK, HOGY MILYEN EGY IGAZI TÜNTETÉS, NEGATÍV VÉLEMÉNY NYILVÁNÍTÁS.
.
De ez is csak AZ ÉN MAGÁN VÉLEMÉNYEM, ha megbocsát.
Köszönöm a varanus linkeket. Egyszerűbb rákattintani, mint keresgélni, ezért hiányoltam. Ha van link, egyetlen kattintással elérve, többen olvassák. Még reklámnak is jobb a link, mint a bepötyögött blog neve.
sommas
2012. május 18. péntek
22:22
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Tisztelt dr Ducar140!
.
Köszönöm szépen :-).
sommas
2012. május 18. péntek
21:03 hsz-hez
.
Nem szeretek kárörvendő lenni, sőt SZOMORÚ VAGYOK és örültem volna, ha NEM LETT VOLNA IGAZAM :-(((((, bárcsak így nyerném meg a lottó ötöst :-)))
Egész délután és este (híradók, Egyenes beszéd) bizonygatta a tisztelt “ellenzék” a maga igazát. Ilyenkor miért kell lerohanni a médiát ? Amikor a demokráciával, országgal, néppel történik valami negatív (márpedig történik nap, mint nap), akkor miért NEM AKTIVIZÁLJA MAGÁT ???
.
Ja és ha valakinek még mindig nem tetszik EZ A NAPVILÁGRA KERÜLT BIZONYOS LÓLÁB, hát minuszoljon nyugodtan :-))).
.
EZ az “ellenzék” a fideSS-nek NEM ELLENZÉK :-(((. De akkor MIRE VESZIK FEL A FIZETÉSÜKET ?
és nem szól senki a “katasztrófavédelem” megalkotásához,az új pénzbehajtó együtteshez…
sommas
2012. május 19. szombat
02:22
“ellenzék”?
Át kell értékelni, ez már nem azt jelenti, hanem megalkuvást, sunnyogást, látszat tevékenységet, az együttérzés hiányát.
Azért nem semmi másfél év alatt megváltozik egy szó JELENTÉSE, köszönjük “ellenzék”!!!!!!!!!!!!!!!!
Menjetek a pokolba idétlen banda.
Kár az ellenzéket leszólni! Ők ott ülnek a “demokratikus” Magyarország “demokratikus” Parlamentjében és tőlük, a Jobbikon kívül – mivel ők kijelentették, hogy nem demokratikusak – mindenki elvárja ott, hogy úgy is viselkedjenek, mert különben ki lesznek vezetve!
Amit a Fidesz megtett az előző kormány alatt, annak lehetőségét mostanra mind megszüntette!
Gúzsba kötve nehéz táncolni – lassan a szájtépésük sem lesz megengedett, 2/3 ott a Parlementben mindent megszavaz – mit tehetnének?!
Amit bármely más országokban látni, hogy az emberek az utcán kifejezik nemtetszésüket – ezt itt békemenet formájában mutatja be a magyar nép!
Akkor mit gondoljanak rólunk?!
Amikor az utcára hívják az embereket, akkor kimennek pár százan, az Operához esetleg pár ezren – miről beszélünk?
Magáért mindenkinek tennie kéne, pláne ha úgy látja, hogy a képviselői nem tesznek meg mindent érte ott a demokratikusnak csúfolt ország Parlementjében!
Itt az AN oldalain is azon megy a vita, hogy mit lehet megtenni ami még helyes, mi az amit elítélnek, mert helytelen….pl. dr. Dániel Péter tette!
Orbánnak mennie kell így is úgy is!Tönkretette kis hazánkat elvette a szabadságunkat.A zembereket szegénységbe taszította, háború után nem volt ennyi mély szegénységben élő ember.
SZÉGYEN,GYALÁZAT ami itt folyik!
Erkölcsileg lenullázott társadalom a kivételektől elnézést!
Ez remek. Ezentúl ne is kell pártoknak állami , azaz közpénzt adni. Tartsák el a tagok, ahogy OV javasolja. De ugyanez vonatkozzék az egyházakra is. Azokat is tartsák el a hívők. Az állam csak és kizárólag a gyógyászati és oktatási tevékenységükhöz járuljon hozzá. De már a jótékonyságihoz és a hitéletihez nem. Ugyanakkor ellenzékiek által kinevezett NAV elnököt kell a mai helyére beültetni, aki komolyan kezdi el vizsgálni a Közgép és a többiek pénzmozgásait. Minden pártokhoz irányított pénz kizárólag adózott jövedelemből legyen megengedett.
Jöjjön el az Úr ideje!