Mégsem Horthy nevét viseli Gyömrőn a főtér 2012. május 17. csütörtök 5:48 Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
Mégsem Horthy nevét viseli Gyömrőn a főtér

Gyömrő – Módosította korábbi döntését a gyömrői képviselő-testület, nem a város főtere viseli Horthy Miklós nevét júniustól, csak a téren lévő park. Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör) alpolgármester elmondta, hogy a képviselő-testület áprilisban megszavazott határozata ellen – amely szerint a jelenlegi Szabadság tér júniustól Horthy Miklós nevét viselné – két beadvány érkezett: a helyi MSZP-től és a KIGYE-től (Környezet, Ifjúság és Gyermekvédő Egyesület).

Tájékoztatása szerint a képviselők a szerdai, rendkívüli testületi ülésen egyhangú döntést hoztak. Eszerint a jelenlegi Szabadság tér egy részét kitevő fás, füves területet nevezik el a kormányzóról – ez lesz a Horthy Miklós park -, míg a tér peremén futó részt Szabadság útnak nevezik.

A tér mentén lévő közintézmények (iskola, polgármesteri hivatal, művelődési központ) címében a Szabadság út szerepel majd, és a zöldterület köré sem helyeznek ki Horthy Miklós feliratú táblákat, vagyis mindkét “tábor” óhaját figyelembe vették – magyarázta az alpolgármester. Hozzátette: névadó ceremóniát sem tartanak.

A névadás elleni, május 9-i demonstráció főszervezője, Tóth Mátyás szerint a főtér egy részének átkeresztelése ugyanúgy elfogadhatatlan a város lakosságának többsége, illetve a civil szervezetek számára, mint ahogy elfogadhatatlan volt az eredeti elképzelés. A döntésre reagálva azt mondta: nem zárják ki az újabb demonstráció szervezését, és helyi népszavazást is kezdeményeznek, mert nem szeretnék, hogy a leendő Horthy park egyenruhába öltözött emberek gyülekező- és sétahelyévé váljon.

“Egy vitatott személyiségről nem illik közterületet elnevezni mindaddig, amíg e személyiség körüli ellentmondások nem tisztázódnak egyértelműen” – mondta Tóth Mátyás. Közlése szerint az aláírásgyűjtésről – amelyet a helyi MSZP, a Demokratikus Koalíció és a KIGYE támogat – hamarosan egyeztetnek a városban működő többi párttal és civil szervezettel.

Május 9-én csendes demonstrációt tartottak a Szabadság téren az ellen tiltakozva, hogy a képviselő-testület a lakosság megkérdezése nélkül döntött a főtér átnevezéséről.

A 11 fős képviselő-testület az április 23-i ülésén döntött a tér átnevezéséről tíz igennel és egy tartózkodással.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 4 szavazatból)
Mégsem Horthy nevét viseli Gyömrőn a főtér, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, ,

  • Share/Bookmark

24 Reader’s Comments

  1. A képviselőtestület ezzel a kecske-is-káposzta-is-figurával remekebbet lépett, mint amilyent valaha is remélhetett volna, nevezetesen: összekötik Horthy nevét a szabadsággal. Bámulatos. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mit rejt a térség főhelyén álló piros sipkás zöld fakabát. Lázálmaimban egy egészalakosat, de ne legyen igazam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  2. Horthy Miklósról maximum szeméttelepet lehetne elnevezni.
    Aki egymillió magyar haláláért felelős, nem érdemel mást.
    Idióta FIDESZ ezzel az “engedékenységével” akarja eltakarni a politikai impotenciáját akár gazdasági, akár morális téren.
    A hülye tömeg meg eszi a maszlagot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  3. Legyen Horthy út/utca, tér, liget, hiszen amikor a lován ült, nagy államférfi volt.
    Legyen! – de csak akkor, amikor a névadáson az elküldöttek (Don-kanyar) és elhircoltak harsány éljenzés és taps közepette résztvesznek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  4. Mea culpa! Az “elhircoltak” helyesen: elhurcoltak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  5. Majd ha a Lenin utcán át lehet a Horthy parkba jutni, akkor lesz egyensúlyban az a mérleg.
    Hozzátenném, akkor is csak a helyi mérleg, mert mindkettő azon spekulált, hogy lehet kiirtani a másik felet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  6. Tipikus fideSS megoldás: adtak a sz@rnak egy pofont.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  7. Caveman 2012. május 17. csütörtök 09:51
    Szerintem is valóban “Tipikus fideSS megoldás”, csak egy kicsit másképpen.
    .
    Mindig elmentek – próbaképpen – addig, amig már a tűréshatáron álltak.
    Gondollj arra hogy a “csuhásoktól” mekkora a távolság az Opus Dei támogatásának
    elnyeréséig. De az eseményeket áttekintve még számtalan példa bizonyitja.
    A demokráciától a fasizmusig csak a “halak” beetetésével tudnak eljutni.
    Csak egy kicsit lépnek próbaképen.
    Ha nincs ellenállás, jöhet a következő lépés.
    Láthatóan nem a demokratikus ellenzéktől tartanak, hanem a környezettől.
    Vagyis Európa jelenlegi állapota – a kis antant utódaival – képez akadályt.
    RAJTUNK MÚLIK MEDDIG ENGEDJÜK ŐKET FEJÜNKRE NŐNI!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  8. CITROMDÍJ A GYŐZTESNEK! :((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  9. A képviselő testület tagjai megkérdezhetnék a Dunába lőttek leszármazottait, hogy mit szólnak a Horthy-parkoz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  10. A férjem ma emlékeztetett rá, hogyis volt a cukor árának emelése. Elhíresztelték, hogy 13,40 lesz a cukor. Hözöngtek az emberek, hát igen, megijedt mindenki. -
    -
    ekkor “összegyült a központi bizottság”! Bizony, átérezték a nép helyzetét. És eldöntötték: legyen az emelés mértéke kisebb! Ìgy lett 10,40 a cukor.
    -
    a nép pedig boldogan fellélegzett. Hiába, törödnek velünk, figyelnek ránk a mi vezetöink.*
    -
    * a számok, és az idézöjelbe tett kifejezés csak tájékoztató jellegüek!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  11. Nocsak.
    Akkor várható hogy jövőhónapban Adolf-térnek keresztelik át.
    ( Gondolom kell a hely a ” magasabb ” kiválóságnak )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  12. Na a Horthy Miklósról elnevezett parkot ezentúl használjuk szemétlerakónak. Arra való.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  13. A szippantós kocsik is oda ürítsenek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  14. Én, mint egy Don kanyarban elfogott és a fogoly/munkatáborból menekülés közben lelőtt nagyapa unokája, aki így soha nem láthatta anyai nagyapját, égbe kiáltom, hogy bűn ez a újonnan kelt Horthy kultusz! Vérlázítónak, és nagyapám emléke bemocskolásának tartom Horthyról bármit is elnevezni, szobrot, emléktáblát avatni!
    Egy rohadt gyilkos volt a családom számára. Anyám és nagyanyám miatta, no meg az államosítás miatt éltek szegényen, elkótyavetyélve a jussot, örökséget, pékműhelyt!
    Ezt megírtam Gyömrő polgijának. Választ persze nem kaptam.
    Most hülyének nézenk ezzel a park átnevezésel? Egy pár bokorból és fából álló területet akarnak elnevezni arről az eszementről egy tér helyett? Nem értik, miről van szó? A szentségit nekik, üljenek vissza abba a rohadt iskolapadba, olvassanak már el néhány dokumentumot, történelemkönyvet!!!
    Ha lenne autóm, tuti szétzúznám azt a táblát, amit kitettek, vagy ki fognak tenni! Kerekiben nem leöntöttem volna, hanem felgyújtottam volna azt a rohadt szobrot!
    Riasztó a fasiszta klerikális eszmék terjedése, térnyerése ebben az országban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  15. Elnézést, kirohantam, de anyám már a múlttal riogat, hogy anno is így kezdődött…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. Az ilyen híreket olvasva egyre gyakrabban ez az árnyaltan kritikus mondat jut az eszembe: “Dögöljetek meg!”.
    És tényleg, nincs itt helye sem párbeszédnek, sem árnyalt érveknek, mert a másik fél egyrészt magasról tesz rájuk, másrészt folyamatosan fosztogatja a lakosságot, ami már lassan kezd hullagyalázássá fajulni.
    Dögöljenek meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. Egy ember megöléséért 10-20 éveket osztanak ki.
    Horthy közel 800 ezer ember haláláért felelős.
    Kevesebbért ítéltek el háborús bűnösként embereket.
    Szerencséje volt, hogy a nagyhatalmak rivalizálása miatt
    nem látták célszerűnek elítéltetését. Attól még a bűne nem évült el!
    Európa nem fogadta be, egyedül a portugál diktátor adott menedéket.
    Svájc pl. “persona non grata”-nak minősítette.
    Szerintem ő a magyar történelem egyik legvitatottabb személyisége, s mint ilyen
    példaképpé emelni (!), róla közterületet emelni nagyon gusztustalan dolog. Nem is értem mit akar a jelenlegi hatalom üzenni, jelezni ezzel?
    Talán azt, hogy aki hatalmon van, az mindent megtehet?
    Értem, hogy a jobboldal most akarja önmagát meghatározni, felépíteni a jobboldali kultúr-etalonokat, politikai idolokat stb. De ha csak ilyenekre telik (+Wass 2 náci vaskereszttel, Nyírő J) akkor ez egy nagyon sötét jövőt vetít előre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  18. A sötét jövő már itt van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  19. A rehabilitálás az újratemetéssel kezdődött.A történelem hamisítói ott vannak a névváltoztatást a közvélemény megkérdezése nélkül elrendelők, a Károlyi szobor eltávolítói, a “Terror háza” alkotói és üzemeltetői, az alkotmány átírói, az alaptörvény preambulumának megfogalmazói, …………etc. között
    Sajnos a Parlament padsoraiban ülők között is szép számmal akad, ki az elmúlt század történéseit csak a kincstári tv-ből ismeri és azt hiszik, hogy a múltat is megváltoztathatják, átírhatják, mert 2/3 az 2/3. Ami jár az jár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. Geyza 2012. május 17. csütörtök 17:32
    “A sötét jövő már itt van.”
    Nem akarlak ijesztgetni. Nálunk vidéken azt mondják “ez még csak a szele”!
    (min ahogy a májusi esőt is igy érezzük, sajnos jön a júliusi vihar is)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Grezó 2012. május 17. csütörtök 15:12
    “Nem értik, miről van szó? A szentségit nekik, üljenek vissza abba a rohadt iskolapadba, olvassanak már el néhány dokumentumot, történelemkönyvet!!!”
    Hidd el én megértelek. Ugyanis volt “szerencsém” 3-féle felfogásban iródott
    történelem könyvekből tanulni. Nem szivesen ajánlanám egyiket sem. Ugyanis
    80 évemmel én egész mást éltem át, mint ami azokban volt!
    Politikusok által diktált felülnézetből MINDEN MÁSKÉPPEN VOLT.
    A jelenleg levegőben lévő történelemszemléletet azt hiszem a Grimm testvérek
    irták. Mesének mese, de annyi olvasata van, ahányan olvassák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. Mate, Ivan Tibor

    A kedves egyhangu kepviselok hajoljanak meg a gyomroi kozosseg akarata elott, es semmilyen kozteret, parkot ne nevezzenek a lebogott kormanyzo tiszteletere.
    Ha mindenaron nevadas a celjuk, maradjanak a magan szferaban es nevezzek a kisfiukat, esetleg a kislanyukat Horthynak. Biztosan nepszeruek lesznek a gyerekek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. Szokásos fideszes huszárvágás:
    Nem szarunk a kútba, csak mellé, aztán belelökjük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. “…mindkét “tábor” óhaját figyelembe vették – magyarázta az alpolgármester.”

    Némely kérdést le kellene egyszer már zárni. Egy hosszabb darab időre. Azt hittem, konszenzus van közöttünk abban, mi a humánum. Úgy látszik, nincsen. Félek, egy népszavazás eredményétől, de szeretném tudni, mi a valóság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Éljen április 4-e, a felszabadulás napja 2013. április 4. csütörtök

Népszavazás dönt a Horthy Park nevéről 2012. november 7. szerda | AN

A Le Monde Horthy rehabilitációjáról 2012. június 3. vasárnap | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók