Kereki – Dániel Péter csütörtököt mondott, de már kedden megtette. Leutazott Kerekibe és vörös festékkel öntötte le a kormányzó vasárnap felavatott faszobrát. A „kaszinótojásos ügyvéd” úgy gondolta, nem tűr halasztást Horthy Miklós Kerekiben felállított faszobrának méltó kezelése, ezért –a Gój Motorosok lincselési ígéretét is kicselezve – már a tervezettnél két nappal korábban megtette azt, amit megígért.
A tábla hátoldalán egy üzenetet hagyott, a következő szöveggel:
“Minden magyar és nem magyar áldozat, mártír nevében. Minden hazai és európai demokrata, illetve demokratikus szervezet nevében. Minden értelmes, tisztességes ember nevében. A kivégzett matrózok nevében. Az orgoványi áldozatok nevében. Bacsó Béla és Radnóti Miklós nevében. Anyai nagyapám nevében, aki magyar katonaként túlélte a Don-kanyar értelmetlen vágóhídját és azután még hosszú évekig szenvedett Szibériában hadifogolyként. Apai dédszüleim nevében, akiket 1944 telén a zajló Dunába lőttek a nyilasok. A sok tízezer, ártatlan polgári áldozat nevében. A deportált és gázkamrába vetett gyermekek és nők nevében. Az újvidéki hideg napok áldozatainak nevében. A magam nevében. Mert tömeggyilkos háborús bűnösnek nem jár szobor és nem jár tisztelet. Üdvözlettel: dr. Dániel Péter, ember, magyar (a zsidó törvények szerint zsidó) demokrata, európai polgár, férj és ügyvéd, a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom alapítója.”



gratula Péter!
és köszönet
sokunk nevében tetted
Köszönet érte!
Azon túl, hogy Dániel Pétert nem kedvelem, mégis azt kell mondanom, hogy jól tette, sokunk nevében tette. Ma meg kell tanulni erőszakra erőszakkal válaszolni. Nyomorék Orbánnal és bandájával csak úgy lehet(ne) beszélni, ahogyan azt ők teszik velünk. Még mindig nem érti az “egyharmad”. Ólomhiányt ki és mikor fogja ……..?!!
A fáról nehéz lemosni a festéket. Legalább annyira mint Horthy nevéről azt a sok mocskot amit művelt.
Siralmas, hogy ma Magyarországon megint ” hősiesség” kell egy ilyen cselekedethez!
Leslie G. ,
nem ez siralmas, hanem az, hogy ilyen cselekedethez okot szolgáltatnak.
Alapos és nyomós okot.
Köszönöm.
Menjél hígítóért gombnyomogató.
koszonet erte, csak igy tovabb,mindenkinek igy kellene tenni.
Minden tiszteletem Dániel Péternek. Végre valaki meg mert mozdulni úgy hogy nemgyújtott fel semmit és mégis felhívta a figyelmet arra a sok borzalomra amit annak dején elkövettek. Remélem példát mutatott a karosszék forradalmároknak is.
Minden diktatúra kitermeli a maga hőseit! Nálunk most Dániel Péter az első a sorban, köszönet érte!
Ha csak száz dr Dániel Péterhez hasonló honfitársunk lenne még, már nem toporognánk történelmünk szégyenteljes időszakában mindig másoktól várva a cselekvést.
Egy véreskezű diktátornak aki nem “csak” az 1 millió halottért felelős hanem az e-miatt meg nem született több millió honfitársunkért is.
Követem a híreket a weboldalán! Örülök, hogy sértetlenül megúszta!
Bocsánat lemaradt az utolsó néhány szó:
Egy véreskezű diktátornak aki nem “csak” az 1 millió halottért felelős hanem az e-miatt meg nem született több millió honfitársunkért is, ez dukál.
A fenébe, megelőzött! Most dobhatom ki a megvett vörös festéket. De lehet, hogy jó lesz Gyömrőn?
Kedves Péter! Köszönet azért amit tettél
A püspökladányi túlavasútiak nevében az elhurcolt
kiszsidó család emlékezetére is gratulálunk Dániel Péternek.
Még több figyelmeztetés kell a visszacsempésződő
horthysta népnyúzók megállitására.
Igyekeznünk kell. Talán még nem késő.
Sajnos kevés dánielpéter van ma Magyarországon.
Nagyon kevés!
Gratulálok Dániel Péter, van vér a pucádban.
A minuszolóknak :)
1. Visszakézből
2012. május 15. kedd
22:53
Ma reggel találkoztam egy pedagógus haverommal – egykor az volt, amióta fideszes lett kerülte az érintkezést – egy kézfogás és néhány felületes hogy vagy, megvagyunk, és ti, mi is után belevágott a lecsóba: mit szólsz, hogy hová jutott ez a mi Magyarországunk! A gyerekeim elvesztették az állásukat, mert csődbe ment a cég, ahol dolgoztak, Angliába mentek dolgozni, mi alig jövünk ki a fizetésünkből, naponta újabb adókat vetnek ki, jószerivel csak a közületi számlákra keresünk, autónk a garázsban, 450 ft-os benzinárnál nem jut pénz tankolásra, ebbe bele fogunk dögleni.
Nem szóltam semmit, csak némán bólogattam. Ni csak, ni csak, felébredt talán?
Aztán folytatja: a gyógyszereim TB támogatása megszűnt, le kellett mondanunk az étkezést is a menzán, Irén munka után főt egy kis levest, azon vagyunk meleg ételen egész nap. Korrepetálásokat vállalok a szomszéd településen, hogy legalább a cigimről ne kelljen már lemondanom…
Továbbra se szólok, csak bólogatok és hümmögök.
Rövid csend után kifakad: és mindez azért, mert az a mocsok Gyurcsány, meg a Bajnai mindent elloptak! Most meg ezek a szegény fiúk nem győzik helyrehozni a kasszát… hát meg kell értenünk, hogy még egy darabig nehezebb lesz.
Szó nélkül kezet nyújtottam és otthagytam.
Nem tudtam mit mondani ebben a sötétben.
A Svéd Királyi Akadémia döntése szerint az idei fizikai Nobel-díjat nem Stephen Hawking kapja a “A kvantumállapot energiafluktuációja” című kutatásáért.
A díjat megosztva Orbán Viktor és Matolcsy György kapja, akik megdöntötték Einstein relativitás-elméletet.
A gyakorlatban bebizonyították, hogy a sötétség gyorsabban terjed, mint a fény.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy most (08:51-kor) még mindig ott van-e a tábla a szobor nyakába akasztva? Meg arra is, hogy a fénykép elkészítése után hány másodperccel kezdődtek az intézkedések, és azok miből álltak? (Terület elzárása a forgalom elől, rendkívüli állapot bevezetése, stb, stb…)
Mint az elkeseredett minuszolók számának gyors gyarapodása jelzi, lehet és érdemes felvenni a harcot a neonácikkal!
Bizonyos széplelkű demokraták (Tarski) a NOL-on kikérik maguknak, hogy az ő nevükben követték volna el ezt a “garázdaságot”. Gondolom ugyanígy ítélte volna el a Gömbös szobor felrobbantását is, ha akkoriban írogat. Mert demokratától az a legtöbb, hogy írásban ejnye-bejnyézik, meg vitatja, hogy a viktatúrát végül is minek nevezzük – de hogy tegyen is valamit, az ki van csukva!
Na ezért lett 2/3-a az Orbánnak, és ezért tartunk itt, ahol tartunk!
Tölgy: nem kell kidobni a festéket. Éppen ez a pláne: nem kellene, hogy egyszeri eset maradjon.
Mi van Vitézi Rend? Nem őriztétek Horthy apátok szobrát? Csak úgy simám le lehetett önteni festékkel? Milyen Vitézi Rend az ilyen?
Mi hát az ember…? – Mindig maga dönti el hogy mi! ( ember avagy EMBER)
Köszönöm, az apám nevében, aki fiatal túlélőként élete végig a zsigeriben érezte a Don-kanyarban átélteket, a fogságot. Köszönöm mindazok nevében, akik már nem tudják ezt megtenni.
Koszonom, Daniel Peter.
Aki nem áll ki Dániel Péter mellett az nem demokrata. Ez a kemény fellépés az egyetlen járható út a diktatúrával szemben. Követni kell Dániel Péter példáját. Gyömrőre pedig a Horthy térre szart kell önteni.
T.kekec.
Hagyjuk az MSZP-hez köthető médiákat. Amilyen szivárványszínűek nyugodtan menetelhetnének a meleg felvonuláson.
@zorka .Igazad van. A kiváltó okkal van a baj.Ausztriában, Németországban Csurka fasiszta haverját – a szavaiért- lesittelték volna. Nálunk szobrot állítanak a fasisztáknak.
A faszobor avatási ünnepségen papírból valamelyik motoros majom fölolvasta, hogy ők gyorsabban fognak reagálni a bíróságnál, ha sérelem érné a szobrot.Az agyuk az tényleg a gibbonéval vetekszik, lemaradtak egy kicsit az eseményekről
Le a kalappal! Remélem meg lesz a nemzetközi viszhangja az akciónak és a bőragyú genyókat is szemmel tartják!!!!!! Minden elismerésem és tiszteletem D.P.!
Mindezen cselekedetekért a kormány a FELELŐS!
Amire készülnek a szélső jobbosok, na azt kell megakadályozni!
Zsidó temetők meggyalázása, zsinagógák felgyújtása, .-……….., nem sorolom.
Orbán “úr”!
Hogy érzi magát?
Ez a válság, nem a Görögöké!
Az MTI szerint a helyi lakosok eltakarították a szemetet a helyszínről. :)
anonyme: “Az MTI szerint a helyi lakosok eltakarították a szemetet a helyszínről. :)”
…
tehát a Miki már a kukában pózol?
Ismét egy nagy öngól. bravó (karizmatikus) Dániel Péter! Az ilyen szoborgyalázásnak (pláne Horthy esetében!) csak az önérzetes jobboldali szavazók és radikális jobbosok erősödését vonja majd maga után. a sajtó felkapja, tudják majd mondogatni stb. Nem hiszem, hogy ezt akarta persze; de ugye jóltartja a mondás miszerint pokolba vezető út….
Dániel Péter nem csak emberesen helyére tette a szobrot, de fityiszt mutatott mindenkinek, így hoppon maradtak a csütörtökre hirdetett eseményen helyszíni megtorlással fenyegető gój-motorosok is. Akik persze sem Károlyi, sem Antall József, sem mások vörös festékkel leöntött szobrát nem védelmeztek ilyen nagy hevülettel.
fixmag:
miért, mit kellett volna tenni annak aki rá akar mutatni az ilyen degeneratív, fajtalan ideológia felélesztésére?!! Otthon bámulni a MTV-t?
fixmag
Csak a birka türelme végtelen! Azok meg ott vannak a fideszjobbik táborában.
Egy tett millio szonal tobbet er. Koszonom, Daniel Peter.
«…adikális jobbosok erősödését vonja majd maga után.» (fixmag)
Ez mar rég megtörtént, tul vagyunk a kritikus hataron!
ehhez mit szólnak majd a gay motorosok?
fixmag
Az önérzetes jobboldali szavazóknak eleve tiltakozni kellett volna a szobor felállításakor! A jobboldalnak nem kellene egyenlőnek lennie az idiotizmussal,
normális országban ez a két szó nem szinonima.Bravó Dániel Péter,példaértékű
amit tett!
Kedves Dániel Péter, annyira örülök! sok sok hála és köszönet!
Kedves Dániel úr! helyettem is tetted ezt.Ennél sokkal jobban fékezni,vagy megállítani kellene ezt vona wittner orbán féle patkányokat.Ne legyen mégegyszer néma masírozás.Izrael is békét akar,de már soha az életben nem lesz zsidó holokauszt,mert már nagyon meg tudja magát védeni,de hát ez köztudott,mert hála istennek a környezetnek csak a büdös nyála fröcsög a gyülölettől.A magyar fasiszta férgekkel,meg úgy kéne bánni,mint ahogy ők provokálnak.El fog jönni az idő,mikor a belük ki lesz taposva.A kövérrel kezdeném
Stirner,
remélem, a “válaszuk” nem az lesz, hogy hasonlóvá teszik Dániel Pétert a szoborhoz, festék helyett esetleg a saját vérét használva színezőanyagként.
Kétségbeejtően közeledünk az ilyen megoldásokhoz.
Most melyen meghajlok Dåniel Peter elott!
Helyettem, helyettunk tette!
Mostmår csak Fåkjåt kellene csinålni beløle, hogy bevilågitsa sotet Kereki føteret es a søtet lelku emberek elmelyet!
Jó voltál Péter és bátor.te nem dumálsz teszed a dolgod és tudom nem az első tetted ez.Köszi sokunk nevében.Nem akarod végre összefogni a sok betoji nagyszájú dumagépet?
Gratulálok, a nevemben is szólt és cselekedett!! Végre !
kedves uzbence, köszönöm a találkozás leírását. Ezt a beszélgetés-forgatókönyvet sajnos én is jól ismerem. Az, hogy az ön történetét olvashattam, segít elfogadni, hogy most az emberek jórésze megtévesztettségében így gondolkodik. És a csattanó!!! A sötétség gyorsabban terjed mint a fény!!!! Fantasztikus!
Fixmag needs a fix:
A pokolba vezeto ut a passzivitassal es cselekves helyetti filozofalassal van kikovezve. Minden tisztelet megilleti Daniel Petert. A mit szol majd az ellensegem? attituddel csak a Duna partig vagy Auschwitzba lehet eljutni.
Gombos szobranak is jot tett, hogy szoborcsoport lett belole.
milyen gyorsan megszaporodtak a mínuszólók. osztódással? vagy közelebbi kapcsolatba kerültek egy lóval? netán a kistestvérük apukái lettek?
végül is egyre megy.
-Dániel Péter ezzel belecsapott a lecsóba. kihúzta a gyufát a neonácifasisztoidcsürhénél, és felhívta magára a hatalom figyelmét is. vagy hős lesz, vagy el fog tűnni, mint Szima Judit.
de mindentől függetlenül lett valaki aki mellé oda lehet állni ha pofozkodni kell. azt meg még tudok. meg hát sok más is ragadt rám a seregben az alatt huszonpárév alatt. és ahogy beszélgetek volt bajtársakkal, bizony sokuknak viszket már a tenyere. ti minuszolók mihez értetek? keressetek magatoknak valami fedezéket, vagy búvó helyet különben ipi-apacs. na ná hogy nem dakota.