Eltérítették Orbán tanácsadójának malacait 2012. május 16. szerda 21:03 Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
Eltérítették Orbán tanácsadójának malacait

Ároktő – A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen kezdte idei kismalacosztását, összesen negyven állatot és hozzájuk tápot vittek haza a rászorultak, kilenc állat azonban nem oda került, ahová azt eredetileg szánták.

A dél-borsodi Ároktő 1200 lakosú, halmozottan hátrányos település, az önkormányzat az elmúlt évben is pályázott az alapítványhoz, amely akkor tyúkokat, előnevelt csirkéket juttatott el a rászorultaknak.

Hegedűs Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke a helyszínen újságíróknak azt mondta: idén 660 malacot osztanak szét, de a rászorulók leginkább tyúkot, csirkét kérnek, az apró állat szaporább, ráadásul a tojást is felhasználják.

Programjukban az idén 12 ezer 521 család vesz részt a 47 hazai leghátrányosabb kistérség 5 ezer lakosnál kisebb településeiről. A tavalyi családokkal együtt összesen 28 ezer rászoruló család kap, illetve kapott ebben az évben vetőmagot, tyúkot, napos és előnevelt csirkét, valamint malacot az alapítványtól. Eddig összesen 10 ezer tyúkot, 200 ezer előnevelt csirkét, 50 ezer napos kacsát és ezer malacot adtak át.

A malacok szétosztása után derült ki Ároktőn, hogy a 40 állatból 9 a listán nem szereplő családokhoz került. “Ilyen incidens sem tavaly, sem idén egyszer sem fordult elő, ez annak köszönhető, hogy az önkormányzatok mindig biztosítottak legalább kettő vagy három dolgozót, akik jelen voltak az átadásnál és figyelemmel kísérték, hogy azok a családok kapják meg az állatokat, akik a listán szerepelnek” – mondta Hegedűs Zsuzsa. Hozzátette: erre azért van szükség, mert az osztást végző önkéntesek nem ismerik a helyieket.

Mint írta, az Ároktőn történtek teljes felelőssége az önkormányzatot terheli, elvárják a polgármestertől, hogy személyesen kérjen elnézést a családoktól és az osztást végző önkéntesektől. A közlemény szerint a 9 érintett család a későbbiekben kapja meg a malacot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
Eltérítették Orbán tanácsadójának malacait, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

20 Reader’s Comments

  1. A fateromnak próbáltunk nyuszikat felhajtani .egyedül nevel 68 évesen három gyereket .Az oldalon az interneten csak reklám videókat találtunk .Szerintem ez is csak kormányzati kamu.Reklámozzák az anorexiát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  2. Amit Hegedűs szociológus asszony bevállalt az gyalázat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  3. Azok a disznók letértek a helyes útról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  4. Kismalacot adnak csak? Kövér hízót nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  5. A malac felnevélese legalább félévig tart. Etetni / trágyázni nagyon kemény munka, és a végén a disznóvágásnál az előállított érték lehet hogy nem éri el a befektetett munka értékét. Több alac esetén persze maár ok a dolog.
    A csirke tenyésztés persze sokkal egyszerübb (ha van kakas is), szaporább, és ott van a tojás is.
    A csirke husa egyebkent egészségesebb is mint a disznó hús, a megfelelő etetés (természetes táp és hormon kezelés nélküli étrend) jó minőségű húst eredményez. (Ha a szomszéd el nem lopja)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  6. Hegedűs Zsuzsahoz kepest az osszes eddigi adomanytolvaj, egyszeru kis csintalan gyerek egy nyalokaval a kezeben. Milliard forintokat lop ez a no, fele megy a fidesznek, masik fele a rokonsagnak. Aki ennek adakozott, az adja maskor egybol orban genyonak, ne faradjon feleslegesen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  7. Geyza! Azok biztos fideSS malacok voltak! Hi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  8. Azért az is megérne egy cikket, hogy ezek az állatok kitől, és mennyi pénzért kerültek ennek a nőnek a kezébe, szétosztásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  9. A malacok nem akartak perselyállatok lenni, nem szeretnék, hogy az adományforintok lenyúlásának legalizálása velük történjen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  10. Bumburi: Fején találta a szöget. Mindig Hofi jusson eszünkbe, aki arra a hírre, hogy elkártyáztak egy téeszt, úgy reagált, hogy ez nem hír, az lenne a hír, hogy ki nyerte meg? Valaki, nyilván jó árat kap ezekért az állatokért. Egyébként az egész szemenszedett demagógia, mint amikor Horthyné osztogatta az adományokat. A kiscsirkének nincs ára, akinek kell, az tud venni, vagy kapni. A takarmánya (sok, mindenesetre sokkal több, mint egy csirke ára) pénzbe kerül, zárható hely kell nekik éjszakára, és gondozni kell őket. Utána szaporodik, csereberélni kell a kakasokat. A gyöngytyúk és a pulyka még hálásabb, és jobb minőségű a tojása. Húsukról nem tudok biztatót mondani, mert a gyerek úgyse engedi levágni. A kecske viszont büdös.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  11. Forditva lellett volna:a malacok lettek volna a Zsuzsáé és az 1 millio
    amit kap azt kellett volna szétosztani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  12. Az állattartással járó plusz munkát nem firtatom, mert akinek állat kell, vállalja!
    Viszont egy hátulütőjét látom a dolognak: aki olyan “mélyszegény”, hogy nem tud – aránylag olcsón illetve nem drágán – napos- vagy előnevelt csibéket venni a piacon, honnan teremti elő a takarmányt? A malacot már nem is szivesen említem, mert nagyobb állat, többet eszik – és mást!
    Ha az adományozott betartja vállalást és vasárnap nem kerül aztalra a malacka, ráadásul fel is akarja nevelni, mit tehet? Ételre neki sem sok jut, tehát maradék és moslék számba sem jöhet. (Az EU előírásai amúgy is tiltják!) Mit tehet? Megy lopni takarmánynak valót! Azzal viszont lebukik és a kapott malac árának többszörösét fizeti ki birságként.
    “Ki van ez találva!” – mondhatjuk némi germanizmussal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  13. bumburi
    2012. május 17.
    A malackák ha véletlenül nem kerülnek időnek előtte az asztalra és megérik a szaporodóképes kort majd szépen szaporodnak, a szaporulatot pedig szaporán felvásárolja a naaaaaagy nemzeti fideSS maffia zászlóshajója a CBA. Csinál a nyilván potom fillérekért felvásárolt malackákból jó drága husikát a malackatenyésztőknek. Családban marad, lehet vele parasztot vakitani,meg mindenki(?) jól jár. Hiszen azt még egy ilyen félresikerül fideSS-agybeültetett cucijológusnak kinéző hegedűszuzsa is tudja, hogy sokkal olcsóbb malackákat osztogatni a nyomorgó borsodiaknak, mint ésszerű gazdaságpolitikával munkahelyet és megélhetést teremteni.
    Cucijólógus asszony ugyan megkérdezhetné kenyéradó gazdáját, hol is van az a bizonyos egymillió új munkahely??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  14. Az elképzeléseikről a Kisgömböc mese jut az embernek az eszébe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Tényleg mennyi moslék és táp kell 1 kg sertéshús előállításához – számoljanak már…. a nincs miből? Mire elaudizott HZS a malac már az asztalon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. De ha a szerencsétlen “gazdinak” nincs mit enni, mit ad a malacnak??? Mert ugye a kapott táp hamar elfogy, és régen is csak az tartott disznót, aki tudta moslékkal (is) etetni! Tényleg miért nem baromfit osztanak, az a fűből is megél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Mit kívántok szegény szociológustól, honnan a csodából tudja melyik állatot praktikus adni, melyiket nem? Egyébként meg kell hogy védjem! Semmivel sem diletánsabb ebben a tárgykörben (ezért is vállalhatta nyugodt szívvel), mint Matolcsy a gazdaságépítésben, azaz jól beleillik a csapatba.
    Hol vannak a katonák? Hová tűnt a sok virág? – énekli Marlene Dietrich.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Selmeczi G. és Hegedűs Zs.

    Úy látszik, ezen a világon már semmi sem tökéletes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. Úgy

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Az is lehet persze, hogy Simicskáék vették le a sápot! Mert ahol vannak rabszolgák , ott rabszolgatartókat is találni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Orbán azt hiszi, hogy nincs vitája Merkellel 2013. május 23. csütörtök

Temetetlen élők 2013. május 21. kedd

A pedagógusoké a második korporáció 2013. május 20. hétfő | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók