A színész, akit felzsidóztak 2012. május 13. vasárnap 22:26 Forrás: AN, Nolblog

  • Share/Bookmark
A színész, akit felzsidóztak

Budapest, Eger – Megtelt vasárnap este a Dohány utcai zsinagóga, sokan demonstráltak jelenlétükkel Székhelyi József mellett. A Jászai-díjas színművész ugyanis egy ideje nemkívánatos személlyé vált Egerben. Abban a városban, ahol – több más Fidesz által vezetett településhez hasonlóan – pártpolitikai alapon listázzák a fellépő művészeket.

Egy nemrégiben előkerült hangfelvétel arról tanúskodik, hogy az egri önkormányzat Székhelyit „SZDSZ-es büdös zsidó” volta miatt nem látja szívesen a városban. Ezért került sor a színész – Gerendás Péter gitárjátékával színesített – előadóestjére Közép-Európa legszebb és legnagyobb zsinagógájában.

A fentiek adták az apropóját az “A színész, akit felzsidóztak” című írásnak, amelyet a Nolblog nyomán közlünk.

A színész, akit felzsidóztak

Nem haragszik Székhelyi József az egriekre. Ha hívnák, ami persze nem mostanában lesz, szívesen elmenne oda megint.

A Jászai-díjas színész úgy fogalmaz, hogy nem őt sértették meg, hanem a hazát. És, hogy őt nem lezsidózták, hanem felzsidózták, „Én most sárga csillaggal járok az utcán, melyet büszkén viselek”.

Ilyen lett a világ. Persze, még nem teljesen ilyen, csak éppen ilyennek látszik. Az egriek sem olyanok, mint amilyennek a Fidesz által vezetett önkormányzatuk és a kormánypárti túlsúllyal rendelkező kulturális bizottságuk alapján gondolnánk őket.

Az egriek éppen olyanok, mint a budapestiek, a békéscsabaiak, a székesfehérváriak. Vannak közöttük jók és rosszak, kövérek és soványak, hívők és ateisták.

Sokfélék vagyunk, hál’ istennek, bár a rólunk élő kép már nem ennyire sokszínű.

Az egriekről most az lett a közvélekedés, hogy ez egy antiszemita város. Ahol listázzák a fellépő művészeket, és származás, felekezet, világnézet alapján döntik el, hogy ki léphet fel Egerben, és ki nem.

Székhelyi József jelen állás szerint nemkívánatos személy Egerben. Pedig kiváló színész, még ellenlábasai is elismerik, hogy „Villonban például nagyon jó.” De hiába, hogy Villonban jó, Egerben mégsem kell, merthogy ő egy „SZDSZ-es büdös zsidó”.

Így hangzott el az önkormányzat kulturális bizottságának egyik összejövetelén, és nem tiltakozás volt a válasz, hanem hangos nevetés.

Ezzel együtt, nem gondolnám, hogy az egriek rosszabbak lennének, mint mások. Még csak azt sem hiszem, hogy meggondolatlanabbul, elővigyázatlanabbul választottak volna, mint a többi helyen. Budapesten, Békéscsabán, vagy teszem azt, Székesfehérváron.

Lehet, naiv vagyok, de én a gyömrőiekről sem gondolnám, hogy aki Gyömrőn él, az mind büszke arra, hogy a korábban a szabadságról elnevezett tér néhány napja Horthy Miklós nevét viseli. Szerintem sok gyömrői szégyelli magát emiatt, megint mások örülnek, a legtöbben talán nem is foglalkoznak ezzel.

Utóbbiakat, akiknek mindegy, hogy mi történik körülöttük, azért nem menteném fel. Mert az nem érv, hogy mostanában a félelem miatt hallgatnak sokan. Lehet félni, sőt, kell is. Félni muszáj. Emberi tulajdonság a félelem, normális ember, ha félteni valója van, nem tehet mást, mint fél.

Félti magát, a hozzátartozóit, vagyonát, pénzét, egzisztenciáját. Félti az életét.

De, csak azért, mert fél az ember, még nem hallgathat. Ha soha nem szól senki, akkor mindenkinek mindig lesz félni valója.

Ha hallgatunk, mindig lesznek, akik következmények nélkül felzsidózhatják Székhelyi Józsefet, politikai és más szempontok alapján listázhatnak művészeket, tudósokat, teret nevezhetnek el Horthyról, és még sok minden más gazemberséget elkövethetnek.

Szólni kell, amíg még lehet. Szólni kell, mert csak így múlhat el az a világ, amitől félni kell.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 12 szavazatból)
A színész, akit felzsidóztak, 4.5 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:, , , ,

  • Share/Bookmark

13 Reader’s Comments

  1. “Az egriekről most az lett a közvélekedés, hogy ez egy antiszemita város.” – ugyan már, nincs ezen mit szégyellni, ahol az egész ország az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  2. Nem mindenki kirekesztő, de a kirekesztők hangja erősebb a demokratákénál! :(((((((
    A kirekesztőkkel szemben csak azok kirekesztése hatásos!!!!!!!!!
    A fityisz-jobbik-kdnp és csatolt részeik kirekesztendők!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  3. “A fityisz-jobbik-kdnp és csatolt részeik kirekesztendők!”.
    .
    A nemzetrontó működésük pedig berekesztendő. (Eljön az ideje, és nem mindegy, hogy minket hogyan ér.)
    .
    De a tiszta lelkivilágú egri helytörténészek kaptak egy szorgalmi feladatot: megkeresni, és megnevezni , felmutatni azokat a néhai zsidó egri polgárokat, akik nyilvánvalóan gazdagították a város kulturális, művészeti, gazdasági életét, hozzájárultak a város regionális központtá emelkedéséhez. De talán Eger történelmében is kimutatható, amit az ország történetéről már kimutattak, bár a pontos forrást most nem tudom megjelölni: az első világháború harcaiban a zsidó honvédek többször kaptak a hősies helytállásukért kitünetést, mint az a puszta létszámarányuk következett volna. Nem kétlem, hogy Eger sem kivétel az alól, hogy a helyi zsidó polgárság, példamutató honfitársaink, a kultúrához fűződő szorosabb viszonyuknak köszönhetően, mindig is húzóerőt jelentettek a város fejlődésében. És ha csak néhány egri fiatal, akik esetleg a hangos botrány hallatán épp most kezdik el a politika-közélet híreit figyelgetni, mostanában egy helyi lapban olvashatna erről, őket ez az “első benyomás”talán egy életre a jó irányba fordíthatná e kérdésben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  4. Éppen itt lenne az ideje, hogy azok hallassák a hangjukat akik nem kirekesztőek. Mert szép-szép,hogy sokan vagyunk akik elítéljük az antiszemita és kirekesztő hangok erősödését csak ez nem változtat meg semmit. A változásnak az emberekben kell megszületnie, abban,hogy kiállsz és hangosan azt mondod: NEM ezt nem fogadom el. Addig amíg ez nincsen amíg csendben ülve, némán tűrve hallgatunk és fejet csóválunk Magyarország egy antiszemita, kirekesztő ország lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  5. Gyula Bognar, Jr.

    Vajon mikor avatták volna fel a Szálasi szobrot a Fidesz/KDNP/Jobbik képviselők Egerben, ráerőszakolva a büszke magyar városra, 1944-es ideológiájukat?
    Most másik várost, talán Felcsútat kellene erre kiszemelniük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  6. Gyula Bognar, Jr.

    Így történt a hatalomátvétel:

    Az október 15-i kormányzói proklamáció, a háború és az üldöztetés végének reménye eufóriával töltötte el a budapesti zsidókat. Sokan leszaggatták a sárga csillagot, kitódultak az utcára, és ünnepeltek. Este azonban már Szálasi hadparancsát közvetítette a rádió.

    Az ezt követő órákban elszabadult a pokol a főváros utcáin. Nyilas karhatalmi egységek munkaszolgálatosokat hajtottak a Lánchídra és a Margit hídra, és onnan lőtték őket a Dunába. A Népszínház utcában és a Teleki téren néhány munkaszolgálatos fegyverhez jutott, és szórványos ellenállást tanúsított.

    A nyilasok német segítséggel ezt hamar letörték, és bosszúból számolatlanul gyilkolták a környék zsidóit. A szabadon garázdálkodó, gyakran 15-16 éves suhancokból álló nyilas csoportokat senki sem ellenőrizte. Vidéken is megindult a gyilkolás: Pusztavámnál egy egész, főleg értelmiségiekből álló munkaszolgálatos századot géppuskáztak le. A nyilas uralom első néhány napján a korlátlan terror tombolt.

    Ezután maga a nyilas vezetés igyekezett gátat szabni a káosznak, hiszen sem nekik, sem náci uraiknak nem állt érdekében, hogy a főváros utcáit rabló-gyilkoló fegyveres csoportok uralják. Vajna Gábor nyilas belügyminiszter közleményt adott ki, melyben felszólított mindenkit, hogy önhatalmúlag ne lépjen fel a zsidók ellen, a “zsidókérdést” ugyanis az állam fogja “megoldani”. A gyilkosságok elkövetőit mentesítették a büntetőjogi következmények alól.

    Csepel.info

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  7. A II. világháború után azt gondolta volna az ember, hogy az EMBER tanul belőle. De sajnos az idő azt igazolta/igazolja, hogy az ember sohasem tanul semmiből (tisztelet a kivételnek). Az idő meg igazán “megszépíti” az emlékeket, pláne ha rosszak. Az embereknek igencsak szelektív a memóriájuk (megint tisztelet a kivételnek).
    Büntetlenül kirekesztenek ilyen-olyan alapon másokat, ma a zsidók, romák, holnap esetleg a barna/kék/zöld szeműek, stb.
    Az én szótáramban csak jó és sajnos egyre több rossz ember létezik. Én néhány évtizeddel a háború után születtem, de akárhányszor korabeli vagy akár a mostani háborúkból dokumentumfilmet látok emberi kegyetlenségről, vagy olvasok róla, mindig ledöbbenek, hogy miféle faj az ember?! Állítólag mi volnánk az ez evolúció csúcsa?! Akkor miért nem viselkedünk úgy? Bizonyos embereknek miért az a legfőbb céljuk, hogy ilyen-olyan indokokkal ellehetetlenítsen, elpusztítson másokat? Lassan a gyermekeim abba a korba érnek, hogy el kell magyaráznom nekik ezeket a dolgokat, de ezeket hogyan lehet elmagyarázni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  8. Remelem, hogy a magyar vezetoket, civilizalt orszagokban minnelelobb, nemkivanatosnak nyilvanitjak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  9. Nem mindegyik ember az evolúció csúcsállata. Én például a kutyámat úgy neveltem, hogy emberre ne támadjon soha, és ő így is viselkedik. Nem tesz különbséget, nem bántja az embereket. Némelyik embernél, akik másokat bántanak, a kutyámat is jobbnak tartom. Ők nincsenek az evolúció csúcsán. Tévesen programozták őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  10. Ezért nem lett Eger a leghősiesebb város?
    Dobó és Gárdonyi korában pitiség lett volna az ilyen zsidózás

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  11. Marcus Aurelius
    2012. május 13. vasárnap
    23:07
    “De a tiszta lelkivilágú egri helytörténészek kaptak egy szorgalmi feladatot: megkeresni, és megnevezni , felmutatni azokat a néhai zsidó egri polgárokat, akik nyilvánvalóan gazdagították a város kulturális, művészeti, gazdasági életét, hozzájárultak a város regionális központtá emelkedéséhez”

    Kedves Marcus Aurelius, ha ezt tesszük, beleesünk egy aljas csapdába, amennyiben elfogadtuk a listázás mint olyan létjogosultságát. S az eredmény? Egy lista a “kiváló” zsidókról vs. egy lista a “büdös” zsidókról, aztán győzzön a jobbik? Az a lista nyer, amelyiken több név szerepel? Ugyan már. Lássa be, ez helytelen, ráadásul természeténél fogva kontraproduktív, még ráadásabbul immanens módon magában hordozza azt a nemkívánatos kimenetelt, hogy magunk is fölosztjuk értékesre kontra értéktelenre “a zsidót”, ezzel kvázi odadobva a horribile dictu “haszontalanabbját” az immár a mi listánkat is lobogtató üldözők elé. Ne felejtsük el, hogy a leghazafiasabb, a legkiválóbb, a leglegebb (ad absurdum a legjézusabb) zsidó is csak büdös zsidó a konok fajfejű szemében, nincs az a lista, amitől a zsidófaló náci meghatódna. Mert az ő pászkája az, ami vérrel (zsidóvérrel) sül, s e mindennapi kenyeréről bolond lenne lemondani.
    NEM az ellenlista a megoldás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  12. e Vitaval értek egyet! persze a többiekkel is nagyjából, de valóban. mit csodálkozunk az egrieken, amior az EGÉSZ ORSZÁG ANTISZEMITA. kivétel az 5% kivételnek! azok pedig nagyon rejtve, magukban vannak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. kyolla
    2012. május 14. hétfő
    09:55
    Belátom, hogy a dolog elsülhet visszafelé is. Itt minden a tálalás és a tálalók morális kikezdhetetlenségén múlik.
    De. „…ha ezt tesszük, beleesünk egy aljas csapdába, amennyiben elfogadtuk a listázás mint olyan létjogosultságát.” Az antiszemiták szemében a listázás létjogosultsága már adott, készen van, náluk nem attól emelkedik jogerőre, hogy mi elfogadjuk-e, vagy sem. Úgy is mondhatnám, hogy a jelenséget nem tagadni, vagy „nem tudomásul venni” kell, hanem kezelni. Téveszmeként kezelni, meggyőzően. Azok kedvéért, akik még nem köteleződtek el ebben a kérdésben, még nem késő előttük értelmesen értékelni ezt a jelenséget.
    .
    „Egy lista a “kiváló” zsidókról vs. egy lista a “büdös” zsidókról, aztán győzzön a jobbik? Az a lista nyer, amelyiken több név szerepel? Ugyan már. Lássa be, ez helytelen, ráadásul természeténél fogva kontraproduktív, még ráadásabbul immanens módon magában hordozza azt a nemkívánatos kimenetelt, hogy magunk is fölosztjuk értékesre kontra értéktelenre “a zsidót”, ezzel kvázi odadobva a horribile dictu “haszontalanabbját” az immár a mi listánkat is lobogtató üldözők elé.”
    Ehhez érdemben nem is fűzök semmit, csak azt jelzem, hogy ez már nagyon önálló extrapolálása annak, amit én felvetettem.
    .
    És ez az egész most a részemről nem vita akar lenni, csak mérlegelés, ismétlem, hogy látom az efféle reakciók kockázatait is, és hogy mennyi múlhat egy szituáción, közegen, hangulaton.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tüntetés a trafikkormány ellen 2013. május 19. vasárnap

Orbánig érnek a a trafik-mutyi szálai 2013. május 12. vasárnap


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók