A Mazsihisz feljelentést tett az egri büdöszsidózás miatt 2012. május 8. kedd 13:50 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
A Mazsihisz feljelentést tett az egri büdöszsidózás miatt
Budapest – A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen, mert egy hangfelvétel tanúsága szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.
.
A szövetség közleményében azt írták: a faji alapú diszkrimináció sérti Magyarország alaptörvényét, és egyebek mellett a közösség elleni izgatás és a hivatali visszaélés gyanúját veti fel. Ezért arra kérik a főügyészséget, hogy rendeljen el nyomozást annak megállapítására, hogy kik követték el ezt a cselekményt, és hogy gondoskodjanak az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonásáról.
.
Hozzátették: annak, hogy egy magyar város vezetése faji alapú megkülönböztetést alkalmazott, nemcsak politikai, hanem jogi következményei is kell hogy legyenek.
.
A szövetség szerint a stop.hu-n hétfőn nyilvánosságra hozott hangfelvétel is bizonyítja, hogy Egerben a múlt év őszén azért nem engedték fellépni a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatóját, mert „büdös zsidónak tartották”. Állásfoglalásuk szerint „egy modern demokrácia nem tűrheti el, a helyi közhatalom birtokosai személyi döntéseiket annak figyelembevételével hozzák meg, hogy az adott személy szerintük zsidó-e vagy sem”.
.
Az egriugyek.hu még április közepén írt arról a birtokába került jegyzőkönyvek alapján, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Állításuk szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta – konkrétan Tokaj hímvesszejének nevezte – Orbán Viktort. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért le kellett mondania a művész Villon-előadását.
.
A stop.hu állítása szerint a birtokukba került az önkormányzat egyik bizottságának ülésén készült hangfelvétel, és erre hivatkozva újabb információkat jelentettek meg hétfőn arról: Egerben fellépőt tiltottak el önkormányzati eseményről azért, mert az baloldali, továbbá arról is, hogy a közgyűlés kulturális bizottságának tavaly szeptemberi ülésén egy lista elkészítése is szóba került. A nyilvánosságra hozott hangfelvételen Székhelyi József színészt az ülésen „egy SZDSZ-es, büdös zsidónak” nevezik.
.
Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere hétfőn vizsgálat lefolytatására kérte az önkormányzat pénzügyi és ügyrendi bizottságát az úgynevezett listaügyben. A politikus leszögezte: Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz „nemkívánatos művészekről” készült tiltólista.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 12 szavazatból)
A Mazsihisz feljelentést tett az egri büdöszsidózás miatt, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, ,

  • Share/Bookmark

30 Reader’s Comments

  1. Arisztarkhosz

    Ááááá, nincs antiszemitizmus…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  2. Ja, cigánycsaládok levadászása is csak véletlen volt, az is hogy szitává lőttek egy ötéves kisgyereket, akit az apja a karjában menekített az égő házukból…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (30 szavazatból)
  3. …Hát igen..Magyarország megújult.
    Ez a felcsúti patás ördög, gonosz pszichopata, nemzetromboló ,hazaáruló aljas rablóvezér új országa.Ez az oka annak,hogy százezrek menekülnek el innen és szégyenkeznem kell,bármerre járok külhonban.Mára ov áldatlan retorikájának és annak hozadékának köszönhetően szégyen magyarnak lenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (38 szavazatból)
  4. Mi is mennénk. De akkor ki fog harcolni ellenük? Ki védi meg azokat akik itt maradnak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. ‘Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere hétfőn vizsgálat lefolytatására kérte az önkormányzat pénzügyi és ügyrendi bizottságát az úgynevezett listaügyben. A politikus leszögezte: Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz „nemkívánatos művészekről” készült tiltólista.”

    Ha nem volt, nincs és soha nem is lesz tiltólista, milyen vizsgalatot akar lefolytatni ez a lángeleme? Igaz, azt nem nyilatkozhatta, hogy a már elkészített “vizsgálati” jegyzőkönyvet fogják nyilvánosságra hozni, amibe sz lesz: Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz „nemkívánatos művészekről” készült tiltólista.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  6. anonyme 2012. május 8. kedd 14:41
    Azt gyanitom lesz vizsgálat, mely azonkivűl, hogy Eger valóban szép
    város, mely sokat szenvedett, kiterjed arra is ki fecsegett már megint.
    Különben is tudjuk Egerben csak magyarok vannak (biztonságban).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  7. Mondjon Habis amit akar, a megyében már csak a csókosai tartanak ki mellette. Sehonnai bitang ember!!!!
    Igenis van Egerben nemkívánatos művészekről készült tiltólista.Szégyellje meg magát, hogy ilyen előfordulhatott a tudtával, és közreműködésével!!!
    A megye szégyene ez az ember!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  8. ovi, ha normális lenne, kezdhetné azzal, hogy az egész testületet felfüggeszti. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  9. Megviktorlott a fél (2/3) ország!
    Mikor gyógyulunk már ki a ragályos, mocsok orbáncból?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  10. Stáry Lórán.

    Vizsgálat lefolytatását kérte a polgármester! Ha már előre tudja, hogy nincs és nem is volt tiltólista, akkor mit vizsgálnak? Színjáték az egész, nagyszerűen megtanulták a kettős beszédet ettől a felcsúti Maradonától! A Mazsihisz feljelentése is inkább paródia,mint komoly dolog, hiszen ez a főügyészségnek szól, akikről tudjuk, hogy ők a vezér bábjai, akiket kézzel vezérel. A főügyész úgy sündörög Orbán körül,mint egy pincsikutya. Az a rendszer ahol Horthy Miklósról engednek elnevezni teret és ahol József Attila szobrát letelepítik eredeti helyéről a Duna árterére, az nem más mint kőkemény fasizmus. Most még nincs megsemmisítés, csupán ellehetetlenítés, ha emigrálnak akkor még megúszhatják!
    “Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  11. Egerben is a bunkók vannak hatalmon, nyilván ragályként terjed a felcsúti kór. Gyógyszer már van ellene, de még nem használják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  12. Olah Zsuzsanna

    ……… en meg meg azt hittem, hogy csak jo szinmuvesz vagy rossz szinmuvesz van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  13. Ez botrányos. Sajnos létező jelenség az országban, hogy sokan “büdöszsidóznak”, amikor azt hiszik, hogy csak a hasonszőrűek vannak jelen. Persze kifelé tagadják, hogy antiszemiták lennének.
    Vajon mennyi látens zsidógyűlölő van? Félek, ha esetleg a Jobbik győzne a választásokon, rengeteg antiszemita bújna elő a gyáva lapításból, és kitörne belőlük az agresszivitás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  14. sydney 17:07 “Egerben is a bunkók vannak hatalmon, nyilván ragályként terjed a felcsúti kór. Gyógyszer már van ellene, de még nem használják.”
    Gyógyszer van, dem a patikából. A neve: 7.62 Kaliber

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  15. Almandin
    Igazad van, de még csak véletlenül se fesd az ördögöt a falra !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  16. T Almandin

    Egy nemzetközi felmeres szerint a magyar lakossag kb. 80%-a többe-kevesbe antiszemita.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  17. Oláh Zsuzsanna, szia! Magam is azt hittem eddig, hogy csak jó és rossz színész (zenész, stb. művész) létezik, de Veled együtt nagyon naiv vagyok, már megbocsáss, hogy naivnak nevezlek. Egerben bebizonyították, hogy van másmilyen mérce is. A NER-rel együttműködő színész (művész) akkor is remek színész (művész), ha sz…t se ér és senki nem kíváncsi rá, a nem együttműködő színész (művész) a szakmája legjobbja lehet, akkor se engedik színpadra, pódiumra. Ez van, míg az az állítólagos 2/3 rombolja az országot.
    Mikor lesz már végre vége ennek a rettenetnek????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  18. Itt vannak a nimnullák az antiszemitizmusra élő, eleven példájának – van akinek 6 is jutott ezen a délutánon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  19. Hiába! Tokaj hímvesszejét nem tudják megbocsátani..Én sem tudom megbocsátani! Orbánnak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  20. Kipakolt és nem hajlandó elvinni egyedül a balhét az egri Művészetek Háza vezetőnője – két Fidesz-KDNP-s képviselő követelte tőle, hogy bojkottálja Székhelyi Józsefet, mert különben az állásával játszik!
    Ezt mind a NENYI és a nagyon vallásos, keresztyényi szeretet jegyében….
    Mára a Fidesz-KDNP szinonímája: a gyűlölet és gátlástalanság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  21. Olah Zsuzsanna

    Szia Neveletlen! Akkor mienk, a naivake a vilag, legalabb is amig fel nem novunk. /nekem sajnos mar keves idom van, ill. kevesebb elore mint hatra/
    /ki az az unatkozo minuszolgato, akinek meg az a “naiv” kerdes is fajt?/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  22. Oláh Zsuzsanna, valahogy megmaradok már (arra a kis időre) naivnak magam is. Azt tanultam, meg is tapasztaltam, hogy AZ ÉRTÉK A MÉRTÉK.
    Most a percemberkék mondják meg, mi az érték. Az ő értékük számomra nem az, és azért, mert ebben a “naaagyszerűűű” NER-ben nem az érték számít, hanem a párthűség, mégpedig ahhoz egy párthoz való hűség, nem fogom megváltoztatni a meggyőződésemet. Pillanatnyilag ezek a párthűséges percemberkék szabják meg, ki és mi az érték. Sőt arra vetemednek, hogy megszabják, ki kit és mit tekintsen, kit és mit érezzen értéknek. De ez csak ideig-óráig működik. Igaz, azt az “ideig-óráig”-ot ki kell bírnunk.
    A le- és kitiltás, a párthűség alapján történő naggyá kikiáltás csak rövid távon működik. Pár év vagy évtized múlva a kutya se emlékszik ezekre az érdem nélküli nagyságokra, legfeljebb egy ócska lexikoncikk lesznek, ha egyáltalán azok lesznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  23. Egyszerűbb lenne az ítélkezés, ha ennek az általam egyébkéként nagyon sokra becsült Székhelyi Józsefnek Szegeden is nem gyűlt volna meg a baja. Az igazság az, hogy provokatív a magatartása s ezt jószerivel Ő maga sem tagadja.Aki pedig szelet vet, vihart arat. Ez az egész zsidózás meg nettó műbalhé, nem olyan hangnemben hangzott el, a hangfelvételen lép csak lehet hallani. Nem ilyen az, ha valaki tényleg gyűlölködően, mocskolódóan zsidózik. Szerintem, jobb ha sehogyan sem teszi, nem mindenkit én csináltam, ami itt elhangzott inkább egy bunkó modortalan magatartást jelent -ami a Fideszre, minden relációban jellemző- gyűlöletet nem hallottam ki belőle. Mindazonáltal a MAZSIHISZT jól tette, hogy feljelentéssel élt, mondhatnám kötelessége is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  24. Ezek annyira nácik hogy szögesdrót volt a jelük az óvodában:(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  25. Az a személyes tapasztalatom, hogy a nők kevésbé rasszisták. Az egyik barátnőm férje rasszista. Eddig titkolta, de most már meri mondani. A másik barátnőm férje zsidó, de a cigányokról és a homoszexuálisokról úgy beszél, mint egy szélsőjobboldali. Sorolhatnám a példákat tovább. De engem a miért érdekel.

    Első nekifutásra úgy gondolom, hogy ha egy nő nem csinál karriert, akkor is értelmes életet él. Neveli a gyerekeit, segíti a szüleit stb., ezért nincs szüksége mások lenézésére. Ha viszont egy férfi kerül rosszabb helyzetbe, rögvest bűnbakképzéssel vigasztalja magát. Van valakinek jobb megfejtése?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  26. Ez a bizottsági asszonyság, neve 2/3senki, ha kitelik a hatalmuk, még a nevére sem fognak emlékezni, de Székhelyi Józsefről a színház-, film- és versszeretők tudni fognak!
    Hazánkban az egyfőre jutó hülyék száma kettő, mára a bunkók száma is bővült, 6-ra, hatökrök!
    Akik ilyen nagy vehemenciával ássák a sírjukat, az Isten előbb-utóbb besegít nekik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  27. Miért csak a Mazsihisz? Hol van az EMIH? Hol van a Szim Shalom? Hol vannak a többiek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  28. No comment
    .
    http://progressziv.blog.hu/2012/05/09/irodalmi_zsidozas?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_09&utm_campaign=index
    .
    Részlet a cikkből:
    … a készülő (és minden bizonnyal hatályba is lépő) új Nemzeti Alaptantervben (NAT) nevesítve szerepel egy bizonyos Szabó Dezső. Hogy ki is ő? … A válasz egyszerű: Szabó Dezső volt a magyar fajiság és antiszemitizmus leginkább magával ragadó, e gondolatokat igen hatásosan előadó-feldolgozó és a köztudatba átvinni képes „apostola”.
    Legnagyobb hatású regénye az 1919-ben megjelent Az elsodort falu – gondolom, ez lesz a kötelező olvasmány is tőle. Amit a tiszaeszlári per „bűnvádi eszközökkel” próbált elérni, azt tette irodalmi eszközökkel Szabó: a zsidóságot a magyarság végzeteként állította be. [Progresszív blog]

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. “Szolidaritási akciót szervez a Mazsihisz és a BZSH Székhelyi József mellett.
    Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga közelében található Goldmark teremben – közölte a Mazsihisz.
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=547901&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Nem maguktól vannak ott Egerben a hatalomban, valakik odaszavazták őket.
    Akik ott sem mentek el szavazni, majd figyeljenek oda: nem szóltam amikor vitték a szakszervezetist, nem szóltam, amikor vitték a szomszédomat, nem szóltam.., nem szóltam…amikor engem vittek, már nem volt kinek szólni!

    Jade! szelet vet, vihart arat(?) – nem azzal húzta ki a gyufát, hanem azzal, hogy zsidó!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tovább tart az orvosok elvándorlása 2012. december 14. péntek

Kidobja a csónakból Égert a Fidesz 2012. május 24. csütörtök


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS lyency
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók