Budapest – Meglepődhettek a Ma reggel lapszemléjének nézői hétfőn reggel. De persze csak azok, akik nem csupán a közmédiából tájékozódhatnak. Mert akik megelégszenek az adófizetők pénzén pártsajtóvá züllesztett közmédiával, azoknak már úgyis mindegy.
Nekik már mindent be lehet beszélni. Azt például, hogy sikereink vannak a világban, mindenki bennünket irigyel és a világ vezetői egymást tapossák, csakhogy minél előbb hozzáférhessenek a magyar modell receptjéhez.
Növekszik a gazdaság, emelkednek a jövedelmek, csökken az infláció, soha nem látott bőség köszönt ránk. Sajtból van a Hold és a világot négy elefánt tartja.
Ám azok, akik ennél egy fokkal korrektebb tájékoztatásra vágynak, igencsak csodálkoztak azon, milyen újsághírekkel rukkolt elő a királyi televízió. Azt már a Lomniczi-ügy óta tudni lehet, hogy a Magyar Televízió nem egy szakmai műhely, ahol újságírók dolgozzák fel a híreket saját szakmai tudásuk szerint.
Hanem egy futószalag, ahol valaki reggelente bepötyögi a parancssorokat, aztán nyom egy Entert, és a végén kijön a végeredmény. Mely utóbbi egyébként minősíthetetlen, de ezzel senkinek nincs baja – akik nézik, azoknak így is jó.
Mindezek fényében nincs semmi meglepő abban, hogy a Ma Reggel hétfői adásában a szombati újságok híreit olvasták fel napi sajtószemleként. Valószínűleg a régi újságokat nyomták Fábián Barna kezébe, ő meg nem nézett a fejlécre, nem gondolkozott, hiszen nem az a dolga. Nem azért fizetik. Különben is, sose lehet tudni: hátha ma is ugyanaz történt, mint két nappal ezelőtt?



http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/27667/hollos-ilona/megall-az-ido-zeneszoveg.html
Azelőtt percek jöttek, percek múltak
Órák és napok egymásra hulltak.
Tovarepültek hónapok, évek.
Míg egyszer meg nem láttalak téged.
Azóta mindig, azóta mindig…
Megáll az idő, az égen néma álló csillagok
A Földön csak te vagy és én vagyok,
Hallgatsz és hallgatok,
Szerelmes szó sem csendül.
Megáll az idő, ha rád talál az ajkam lángolón,
A végtelenben járunk álmodón,
Minden más elmúló,
Csak ez az emlék el nem száll.
Csókokra ébredünk, ami volt messze tűnt
Itt van a perc, ami több mint az évek.
Csak együtt élhetünk, örök az életünk
S míg tart ez a perc, s te lágyan ölelsz.
És megáll az idő, az égen néma álló csillagok
A Földön csak te vagy és én vagyok,
Hallgatsz és hallgatok,
Szerelmes szó sem csendül már.
Csókokra ébredünk, ami volt messze tűnt
Itt van a perc, ami több mint az évek.
Csak együtt élhetünk, örök az életünk
S míg tart ez a perc, s te lágyan ölelsz.
És megállt az idő…
Embertelen miket hordanak össze. Kíváncsi vagyok hogy az a joviális hírolvasó lufnya pár év múlva hogyan fog tudni a tükörbe nézni.
Nem értitek !
Ez egy jel volt ! Filozófikus üzenet. A valóság érzékelése és az időkontinuum közötti eltérés differenciált analogikus megközelítése.
Az üzenet jelképi értelemben ezt jelenti: Már minden megtörtént – ez itt a múlt!
Önök kedves nézőink a múltat látják és hallják.
Zseniális volt.
Nem csak azt kiáltották ezzel világgá, hogy visszatértünk a demokrácia előtti korba, hanem azt is, hogy megkezdték az ellenállást.
Most léptük át az origót !
A meglepő mindebben, hogy erre egyáltalán valaki felfigyelt.
Elvégre mondhatnák ezek nekem a múlt havi lapszemlét is, észre nem venném.
Kedves BARTUS ÚR – eljött amire annyira várt.
Elkezdődött a földalatti mozgalom.
Ismét figyelni kell a jelekre az utalásokra a szimbólumokra azokban lessz az üzenet – a sorok között.
Izgalmas lesz.
Csak mivel soká tart, ezért egy idő után mán ez is dögunalmas.
Geyza: csak kovetniuk kell nagy szellemi vezetojuk, kudlik julika peldajat, aki az MSZMP alatt elit allasban, extraberben fenyezte a rendszert (szerettem, szo se rola), majd racuppant orban farkara es azota ott csung rajta, mint verjobber.
-
Jut is eszembe neki is megmutatta a minap orban, hogy milyen az o zsoldjaban szolgalni: megvonatta kudlik eletjaradekat, ahogy volt. Eddig volt, most mar nincs. Szevasz julika :>
Azért ez is megér egy misét!
“Hétfőn az Országgyűlés elfogadta a tavaly tavaszi gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló bizottság jelentését, amely a Jobbikot, az LMP-t, a hozzájuk köthető szervezeteket és Richard Field amerikai üzletembert is elmarasztalja a Heves megyei községben történtek miatt. Nemcsak 250 kormánypárti képviselő szavazott igennel, hanem négy ellenzéki képviselő is
Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Dorosz Dávid (LMP), Jámbor Nándor (Jobbik) és Vágó Sebestyén (Jobbik).
Ahogyan elnézem lesz újabb 2 FideSS-es támogató a Nagy Disznóólban!!!.
.
Ugyan már! Nem mindegy hogy mit adagolnak a birkáknak? Ezt kapják, ezt szeressék. Utasításra. Szegény Fábián Barna,még elvárnák tőle, hogy odafigyeljen, mit adnak a kezébe? Mindegy az,Ha Szalainé nagysasasszony felügyelte a hírt.
Nem a kormánnyal, hanem a társadalommal, benne az értelmiségnek tartott egyénekkel van nagyon nagy baj, mivel engedjük, így mindent megtehetnek velünk!
Normális nemzeteknél ez a kormányzat már hetedhét határon túlra lett volna kergetve!
Közel 8 milliónyian fotelforradalomban élünk….mi tartaná vissza a becsteleneket?!
“Nem azért fizetik.”
A nyelvéért.
Nincs rá pénzük hogy mai napi,napilapokat vegyenek,ezért vették el a kudliktól az életjáradékot az a baj hogy a Vitraitól is elvették.A kudlikkal kapcsolatban ha a vezér ezt megtudja valakik megütik a bokájukat,valószinünek tartom hogy más elnevezéssel a dupláját fogja kapni,hiszen eleget fényezte a gonosztörpe bizonyos testrészét.Esetleg a ” Mór megtette a kötelességét,a Mór mehet”?
Már levették a kis aranyosok! Már más videó van ott, az Európa Kiadó koncertrészlete… :-)