Budapest – A neonyilas banda két vezéregyénisége, Murányi Levente és Novák Előd eltávolította az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról kedd délelőtt Budapesten.
.
Novák Előd a zászló levétele előtti sajtótájékoztatón azt mondta, az erre vonatkozó 2004-ben született törvény azt mondja ki, hogy az Országgyűlés kivételével kötelező minden közintézményen a zászló kifüggesztése, ezért „vonják be” az Országgyűlés irodaházáról az uniós lobogót. A Parlament épületére jelenleg – a Budapesten tartózkodó kínai delegáció miatt – az uniós helyett a kínai lobogó van kitűzve.
.
.
A náci képviselő kifejtette: olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelynek értelmében eltávolítanák a középületekről az uniós zászlót, vagy legalább nem volna kötelező a kifüggesztése a középületekre. Hozzátette: ha kormányra kerülnek, akkor az alaptörvény módosításával lehetőséget biztosítanak arra is, hogy népszavazás döntsön az unióból való kilépésről.
.
A levett zászlót az Országgyűlés elnöki jogköreit gyakorló Lezsák Sándornak szándékoznak átadni, közölte Novák Előd. A nemzeti szabadság egyik záloga, hogy időben meg tudjunk szabadulni az Uniótól, amelytől semmilyen pozitív dolog nem származik Magyarország számára, fogalmazott Murányi Levente.




Ezt a zászlót nem őrzik? Ilyenkor hol van Kövér hada?
Remélem hamarosan eljön az idő amikor minden képviselőnek elmeorvosi vizsgálaton kell átesni.
Mit kell még elkövetnie ezeknek, hogy lépjenek a rendvédelmi erők?
A vörös csillag viselője ellen viszont, azonnal felléptek!
Ismétlem itt is egy korábbi bejegyzésemet.
“Na akkor finomabban!
Az előbbi kiverte a biztit a moderátornál, nem csodálom, az egész meg nálam!
A második videó, na az nem semmi!
.
“Pősze nyomdokain: Endrésik bűnszervezetnek nevezte a Jobbikot.
Kalasnyikovval a kezében lépett mikrofonhoz a Jobbik borsodi majálisán a bizonyítottan áruló és vitathatatlanul esküszegő Endrésik Zsolt országgyűlési képviselő, s vaktöltények dördüléseivel riogatta a családi nap részvevőit, miután a meghívott Novák Előd alelnök beszédét légoltalmi szirénákkal
nyomták el.”
http://kuruc.info/r/2/95532/
.
Ezt nem akarom elhinne, ilyen nincs!
A TEK-esek, meg töketlenkednek!”
dr Ducar140,
a vizsgálatnak már a választáson való indulás előtt meg kellene történnie, utólag már késő.
Orbánról kiadna ma valaki hiteles elmeszakértői véleményt Magyarországon?
ez a kis 20 kilós girhes tetűt, most már illő lesz pofán vágni.
Hol van a TEK? Olyan jól tartjuk őket az adónkból.A legkorszerűbb eszközökkel vannak felszerelve.Mégsem tudják megvédeni az uniós zászlót?
Mit vártatok ettől a fasiszta bandától? Van mikor égetik az EU zászlót és van mikor leveszik! Náci férgek ezek! Egyébként a Tiltakozás a Horthy-tér ellen cikk fórumát megszállták a fasiszták! Szerintem az Amerikai Népszava minuszolós rekordját megdöntötték!
“Jól va, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstül, utaktól, vízvezeték hálózattól, mit tettek a rómaiak értünk?”
http://www.youtube.com/watch?v=J2Bx19qJ_Vs
Jól van, de eltekintve az uniós pályázati pénzektől, a schengeni szabad utazgatástól, a szabad külföldi munkavállalástól, az uniós munkahelyektől, mit tett értünk az Unió?
Elvitték a Károlyi szobrot, Horthyiról neveznek el teret, leveszik az EU zászlót! A Fidesz-Jobbik banda néhány cselekedete!
Elődke? kell még egy pofon? nem volt elég az amit náci bajtársad, tomcat adott?
Hol van a TEK? Vízumért állnak sorba)))))))))))))
A rosszabbik megpróbálja kihasználni a zemberek EU ellenességét!
Legalábbis ők így gondolják!
De rosszul gondolják!
Nagyon sok fideszes családból dolgoznak ám kint, akiknek eszük ágában sincs hazajönni nyomorogni, munkanélküliként álláshelyért kilincselni vagy a fideszes életpályamodellt betölteni, pl. közmunka!))))))))))
Van egy egészséges kritika az EU-val szemben, de annyira nem hülyék az emberek, hogy visszavágynának a “Gorenje-időszakba”!
Hozott jót is (sőt, nagyon sokat!) az EU-s tagságunk, hozott rosszat is – ez kb. olyan, mint a házasság: aki benne van igyekszik kifelé, aki kint van igyekszik befelé! A horvátok pl. mindent megígértek, csak beléphessenek!
Ezek agyilag nem normálisak, elferdült a tengely. Bár a kordon bontás után minden elképzelhető.
Gerő András nemrég egy interjúban felvetette: a párizsi békeszerződés alapján a Jobbikot minden kétséget kizáróan a hazai ügyészségnek be kellene tiltania. Csakhát tudjuk a Jobbik a Fidesz szatellit pártja, jó a háznál azaz Orbánéknál ez a Vona féle szemét csűrhe
Ha ez a bagázs annyira utálja az EU-t, miért vannak képviselőik az EP-ben? Vagy az a véleményük, hogy az EU-t utálom, de a pénzét gátlástalanul zsebre teszem? Mint ov, bár ov még nem égetett EU-zászlót, csak nem rakatja ki a háta mögé, ha hablatyolni óhajt.
Az uniótól való megszabadulást bizonyára nagy tetszéssel fogadnák azok a “gazdák”, akik sikerrel pályáztak a tartós földbérletre, többek között a nem csekély uniós támogatás reményében.
Aki engem ki akar léptetni az Unióból, az a személyi szabadságomat korlátozza.
Aki a szabadságomat korlátozza, az az ellenségem.
Szemetek. Menjetek Kínába ti is a seggdugasz főnőkötök orbánnnal együtt Fasiszták. Jó a kommonista Kina? Bár a vonat odaszállítana benneteket.
Az ország szégyene és gyalázata a parlamenti náci pártja. :(((((((((((
Felháborító ez a nyikhaj Novák! Vagy már hülyére verték a fejét a bajtársai, vagy még kellene neki egy kiadós verés, minden esetre eltűnhetne már a süllyesztőben ez a zászlómániás senki.
Miért nem kérdi meg az eu, hogy hogy is van a zászlóégetés és a leszerelése?! Az eu-nak ez mindegy? Engem sértene és magyarázatot kérnék. Követelnék!
Miiért háborodna fel az EU? A zászló égetést is szótlanul tűrték. Orbán Magyarországában azt csinálnak a szélsőségesek amit akarnak, köszönhető a közömbös Eu képviselőknek és az egypárti diktatúrát támogató Néppárti frakciónak. Amíg az unió álszent módon, szótlanul tűri az Orbán-Vona páros ámokfutását nincs erkölcsi alapja más államokat (Ukrajna, Szíria, stb) kritikával illetnie. Azzal, hogy Barosso szabad kezet adott Orbánnak, ezzel legalizálva diktatórikus lépéseit az uniót sóhivatallá degradálta. Én európainak születtem, de ebből a mai képmutató “európaiságból” nem kérek!
Ne legyünk naivak. Az EU-nak meg vannak az eszközei, hogy a nemzetközi szerződéseknek, a nemzetközi bíróságok ítéletének érvényt szerezzen és hatásosan fellépjen egyetlen, egypárti diktatúrát felmutató tagállamában a demokráciaminimumnak rombolása ellen. Miért nem teszi? Azért mert a néppárti párszolidaritás nagyobb a demokrácia tiszteleténél és mert a magyar EP képviselők sem követelik meg.
Ez a túlmozgásos genya még nem kapott maflást, vagy abból se ért. Pár év szigorított nélkül minden nap csinál valami “világmeváltót” amin jól elszörnyülködünk. A magyar” brúszwillisz” már a spájzban van.Felfigyelhetne rá Vajna. is, különben nem nyugszik.
Jézusom, ennek a Nováknak valóban csak egy sima érettségije van. Se szakma,se diploma és így ülhet valaki a parlamentben dönthet hazánk sorsáról. Más ezzel a végzettséggel Wc-s néninek nem tud elhelyezkedni. Ez seggnyalással több pénzt felvesz, mint egy kezdő orvos rezidens. Felfordult világ. Bőr, jó vastag van a képén. Ez minősíti igazán a Jobbikot. Ahol a nép többsége ostoba, ott ilyen primitíveket szavaznak be.
Ezaz “fillyuk”!
Ki kell lepni a zuniobol!
.
Masnapi esemeny: Ha mas nem, a fidesz uj “zoldbaroi” NEVSZERINT kiadnak a vadaszati engedelyt a kompaniatokra, ugyanis a hektaronkenti kb. 59.000FT tamogatast azonnal elbuknak. Es ez nem kis penz!
.
Vegulis egy elony lenne belole: legalabb mar toletek megszabadulnank.
Éljen a Kínai népköztársaság és népünk megbonthatatlan barátsága.
Az a baj, hogy ez még szaporodik is.
Éljen a Magyar népköztársaság és a Szovjetunió megbonthatatlan barátsága.
Mi van? Ja, már nem 1988-at írunk? Az amerikaiak egy ilyen sértésért azért már szólnának. Nem? Mi lenne, ha én egy magyar zászlót, ne adj Isten, egy árpás sávost égetnék a Kossuth téren?
Igaz…..és csatlakozzunk a Nagy Kínai birodalomhoz ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel mint pl. Tibet.
Nem kéne már gyógyszerosztáshoz sorba állni?
Ez a Novák minden ünnepen az unios zászlóval szórakozik. EGyszer elégeti, egyszer meg csak falat mászik és leszedi.
Normális ez az ember? Feltűnési vágya lehet? Otthon biztosan nem kapja meg az elismerést.
A következő ünnep Pünkösd, akkor melyik unios zászlóval bibelődik majd?
A Jobbik unios képviselőit vissza kellene hívni, szégyent hoznak a hazánkra.
Nem rúgta még szét senki a hátsóját, hogy Mucsafalváig szaladjon félelmében, az a baja a náci palántának.
Nos, mit tesz most a fidesz az uniós zászló ügyében? Tesz valami látszatintézkedést, avagy hallgatásával felvállalja, hogy összenőtt az ultra-jobbal?
Mi tudjuk hogy igen, nem az a kérdés, hanem az a fidesz felvállalja, avagy nem?
A zászlóégetéssel és most, az uniós zászló levételével egy maroknyi szélsőséges az egész országra haragíthat sok-sok millió embert, mindazokat, akik nincsenek az EU ellen. (Mellette lenni nem szükséges.)
Sajnos, a ma uralkodó pártnak szüksége van rájuk, mert ejnye-ejnyét mondva, van kikre alapul hivatkozni, hogy lám-lám (hozzájuk képest!) demokraták!
Érdemes lesz figyelni, ennek milyen visszhangja lesz az uralom részéről:
Kalasnyikovval mondott beszédet a volt jobbikos Endrésik (videó)
http://mandiner.hu/cikk/20120501_kalasnyikovval_mondott_beszedet_a_volt_jobbikos_endresik
az úniós adminisztráció helyében azonnal elvenném minden jogosultságukat, nem fizetnék nekik egy fillért sem, és azonnal kitiltanám őket Brüsszelből is.
mivel az uniós képviselők mindig kapnai már nem képviselőként is nem tom mien cimen költségkiegészitést, azt is le kell tiltani részükre érdemtelenségükre hivatkozva!
és ha emiatt tiltakoznának, alaposan kilógna a lóláb, csak ugatják az únióellenességet, de a jövedelem és minden ezzel járó földi jó az köll nekik. ezek sose voltak magyarok, csak gennyes nácik, fasiszta rohadékok!
Ezek nemcsak az EU-nak és az EP-nek, de önmaguknak is ellentmondanak!
Meghasonlott emberkék gyülekezete, ezek csak csapatban nagyok….
“A Magyar Királyi Csendőrség nem vett részt a holokauszt kivitelezésében, amelynek történte csupán a deportálások lezajlása után vált ismertté (lásd A m. kir. csendőrség és a zsidóság c. cikket). A leghatározottabban elhatároljuk magunkat mindenféle antiszemitizmustól, fasizmustól, fajgyűlölettől és szélsőségességtől, és határozottan elítélünk minden szervezetet, amely a csendőrséget ezekkel az ideológiákkal igyekszik összekapcsolni, akár a csendőrség iránti ellenszenvből (szélső bal), akár saját ideológiáik előre vitele érdekében (szélső jobb)” Nekem szemtanúk: Nem zsidó szemtanúk. mondták, hogy a csendőrség szedte össze a zsidókat és rakták be Őket vagonokba” Egyesek igyekszenek a Jobbik által újból felállításra javasolt egykori csendőrséget tisztára mosni! Bár itt van a TEK!
Próbálják az egykori népnyúzókat tisztára mosni: http://www.csendor.com/site/index-m.html
“Tyirityán Zsolt megütötte Novák Elődöt, egy másik jobbikosnak elrepedt a bordája
A Betyársereg vezetője váratlanul megütötte a Jobbik alelnökét, amiért Novák Előd a párton belül azt az álláspontot fogalmazta meg: nem jó irány, hogy az ún. betyárok divattá, erénnyé akarják tenni a nemzeti oldalon azt, ha valaki börtönviselt. Tyirityán Zsolt majdnem tömegverekedést provokált a betiltással fenyegetett Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület rendezvényén, de végül Novákon kívül csak egy másik jobbikos kapott egy öklöst, akinek elrepedt a bordája – értesült az Új Ász nevű napilap.” Aprították egymást a nácik!
Gedeon
Biztos a magas IQ és EQ teszi. Ők így győzik meg egymást .Észérvekkel sajnos nem megy.:))
Orbán csak verbálisan gyalázza az Uniót, a jobbik zászlóégetéssel, vagy mint ebben az esetben a zászló levételével. Olyan távol nem áll egymástól a két dolog. A jobbikannyiban jellemesebb orbánnál, hogy a gyalázkodással egyidejüleg legalább nem jár koldulni Brüsszelbe. Ha ennyire Unió ellenes a jobbik, akkor mit keresnek az EU parlamentben a képviselői? Vagy talán nekik is kell az EU pénze? Akkor meg kussoljon ez a hitvány náci banda!
Ki engedte fel ezeket az országrontó brigantikat az ünnepnap miatt bezárt irodaház valahányadik emeletére a zászlókat buzerálni???
Ki fogja a biztonsági őröket felelősségre vonni az ország-világ előtt okozott erkölcsi kárért és tudatos rongálásért?
Ellenzéki pártok, hajrá, ráhajtani a témára!
Tibor 2012. május 1. kedd 15:01
“mit tett értünk az Unió?”
.
Mit tett? Európai kultúrlényt, emberbarát és emberséges embert akart faragni belőletek, de sajnos minden jel arra vall, nem vagytok rá alkalmasak. Sajnos szégyen az országra nézve (is.)
” A nemzeti szabadság egyik záloga, hogy időben meg tudjunk szabadulni az Uniótól, amelytől semmilyen pozitív dolog nem származik Magyarország számára, fogalmazott Murányi Levente.”
Ejnye Murányi úr. Irigykedni tetszik? Erről biztos más a véleménye Morvai képviselő asszonynak és Mészáros Lőrinc felcsúri polgimesternek. Egyeztettek velük?
Latyapatya
2012. május 1. kedd
16:58
Miért nem kérdi meg az eu, hogy hogy is van a zászlóégetés és a leszerelése?!
—
Nem a Jobbik gyalázza meg az unios zászlót.
-
Saját maguk gyalázzák meg, ha eltűrik. Orbánt berendelni magyarázatra, bocsánatkérésre. Ne Amerikába utazzon, Brüsszelbe adjon magyarázatot.
De, ha eltűrik, akkor igazán nem szóltam semmit.
http://atv.hu/cikk/20120501_orban_szerint_kina_es_magyarorszag_strategiai_szovetsegesek
Még hogy más a Jobbik és a Fidesz.Európa nem kell nekik. Inkább a Kínaiaknak adjuk el magunkat. “Nem leszünk gyarmat.” Aha. Ezek a barmok egy népirtó rezsimnek adják el az országunkat.
Emlékeztek, amikor berendelték az összes tibetit, amikor jött valamelyik kínai fejes? Valóban stratégiai partnerek. Orbán és Jobbikosok példának tekintik Kínát a munkavállalók kizsákmányolásában. Az emberek megfélemlítésében.
Ide figyelj, Tojásdobáló Fostosnáci Előd!
…
Ha egyszer ti bárhogy is eléritek, hogy magyarsztán kiessen az Unióból, azzal több százezer, magyarsztáni munkahelyek híján külföldön dolgozó magyar munkavállalónak és családtagjainak teszel be, végleg. Lényegében ezzel több százezer embert ítélsz halálra, mert ha magyarsztán kiesik az Unióból, azzal azonnal törlődik a jelenlegi szabad munkavállalási jog.
…
És jön a vízumkényszer, és a vízumadás ekkora tömegben megoldhatatlan.
…
Lehet menekültstátusz kérni É- Ny Európában, pláne, ha valaki már évek óta ott él és/ vagy dolgozik, de azt vagy megkapnánk, vagy nem.
…
Többnyire nem, és az ilyen módon halálra ítéltek között ott lennék én, és a családom is.
…
Ha pedig ez miattad, a qrvád, vagy valamelyik bandatársad miatt történik meg, te Tojásdobáló Fostosnáci Előd…
…
Akkor te megdöglesz.
…
Aztán magamat csinálom ki.
…
Mert akkor már nekem úgyis mindegy lesz.
…
Hogy ott dögölne meg az összes mocskos nyilas protoplazma- halmaz, családtagjaikkal, bratyijaikkal együtt, ahol vannak… de azok is, akik ezeket helyzetbe hozták, ez pedig nem más, mint a fitymesz, és annak fitymesz- szűkületes vezére, a zorbánc…
…
Úristen, gyerekek, mi van itt…
Csak azt felejtik ezek el hogy SENKI nem áll mögöttük.
Ellentétben a harmincas évekkel .
Magányosak vagytok fijjúgg !