Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Tartson ki, Elnök Úr! 2012. április 1. vasárnap 15:09

  • Hozzászólások(71)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Tartson ki, Elnök Úr!

Persze, úgy teszünk mi, liberális és baloldali értelmiségiek, betanított értelmiségiek és művészek, mintha most nagyon azt akarnánk: Schmitt Pál menjen, pakoljon, húzzon el a közéletből, de mindez csak színjáték, mert nem történhet annál jobb Magyarországon, mint hogy Schmitt Pál köztársasági elnök marad, Orbán Viktor támogatja, az Echo TV pedig nagyszerű műsorokat készít arról, milyen jól végződött minden, különösen az erkölcsi és művészi szempontból.

Nem arról van szó, hogy annál jobb itt, minél rosszabb.

Arról van szó, hogy minden egyes óra, amit Schmitt Pál a hatalomban tölt, erodálja Orbán Viktor pártját és magát Orbán Viktort.

Egyetlen normális stratégia létezik ebben a helyzetben: minden erővel rátolni Schmitt Pált Orbánra, tudatosítani mindenkiben, hogy kizárólag az ő felelőssége ez a köztársasági elnöknek látszó tárgy (©Tóta W. Árpád), neki köszönhetjük, hogy felépítette, hogy bocskaiba bújtatta ezt a fekete öves kommunistát, hogy Fidesz alelnökké tette, majd az Országgyűlés elnökévé, végül pedig Bulgáriából megüzente a Fidesznek, hogy azt akarják, Schmitt legyen a köztársasági elnök.

Szép, kerek történet, nincs benne hiba, mármint a nem a Fidesz fizetési listáján szereplő emberek szempontjából, magam sem írhattam volna meg szebben a forgatókönyvet. Talán csak ott javítottam volna rajta, hogy nem Bulgáriából üzenek, mert így túl átlátszó a csapda.

Schmitt Pál az élő bizonyítéka Orbán alkalmatlanságának, ahányszor megszólal, ahányszor kezet fog valakivel, de akárcsak néz bele bután a bonyolult és mozgalmas világba, annyiszor jut eszünkbe, hogy jé, ezt a bohócot a miniszterelnök (természetesen pártelnökként, bizony, ehhez a kormánynak semmi köze!) rakta a köztársaság élére, és mondanom sem kell, hogy azért, mert őt találta a legalkalmasabbnak az összmagyarság leképezésére, képviseletére, szimbolizálására és seregeinek vezetésére.

Ennyit arról, hogy Orbán Viktor milyen jó politikus.

Schmitt távozásának egyetlen – igaz, vaskos – hozadéka lett volna, az életfogytig tartó javadalmazás, mert magyar ember szereti a Fideszt, szereti a hazáját, odavan a Nemzeti Együttműködési Rendszerért, de ha azt hallja, hogy valaki, aki lopott, egész életében milliós fizetést kap munka nélkül, akkor elborul az arca, kivörösödik és ordítani kezd. Mellesleg: jogosan, de ezt nem tudja.

Ha viszont marad, akkor a kormányzás egy Monty Python jelenetté változik, minden megmozdulásuk komikus lesz, bármit mondanak, amögött ott tornyosul a köztársasági elnök tragikomikus alakja, mint valami háztömbnyi Snoopy-lufi, mert ő lesz az Ember, Aki Lopott és Megúszta a Fidesz miatt.

Schmitt Pál most irtózatosan érzi magát, de szerencséjére, nem annyira intelligens, hogy felfogja teljes mélységében helyzetét, ezért piruettezik a horgon, nyilatkozik, magyarázkodik, és a mi szerencsénkre létezik olyan erkölcstelen média, ami alákérdez, ha netán nagyon elbizonytalanodna.

Mert a lebutított közszolgálat, és az önkéntes kereskedelmi tévézés olyan szintre süllyedt, hogy amennyiben kiderülne valakiről Orbán Viktor környezetében, hogy ő a bostoni fojtogató, a sacramentói vámpír vagy az éjszakai vadász, akkor is kötelességüknek éreznék a mentegetését, olyan emelkedett és erkölcsös kifogásokkal, miszerint azok a nők csak prostituáltak voltak, nem csoda, hogy kibelezte és megette őket a nagyszerű ember.

Így lesz belőlük is szomorú lábjegyzet, elhullnak, de előtte még szolgálatot tesznek nekünk, mert maradásra bírják az elnököt, aki megbukott ugyan, de még nem tudja.

Ez az átmeneti időszak a legkárosabb, Gyurcsány Ferenc esetében is azalatt történt a legsúlyosabb rombolás, amíg elhatározta magát a távozásra, azok alatt a hónapok alatt lett a Fidesznek kétharmada, azok alatt a hónapok alatt vált a Szocialista Párt páriává és jött fel a Jobbik.

A feladat tehát egyszerű: röhögni (magunkban) az elnöki pojácán, de ha véletlenül szembejön, mindenképpen veregessük meg a vállát, és sopánkodjunk, milyen borzalmas ez a lejárató kampány, milyen igaza van ennek a derék Kövér Lászlónak, amikor kijelenti, hogy az egész csak komcsi cselszövés, kampányolás, nemzetközi baloldali ármány.

Ettől a pillanattól kezdve ugyanis Schmitt már a mi elnökünk, a kettős ügynököt megfordítottuk és ezentúl nekünk dolgozik, ráadásul a Fidesz támogatásával, a Fidesz kosztján és bontja lefelé a kétharmadot.

Elmegy megnézni egy vidéki iskolát – mínusz 2 százalék. Fogadja a mikimuki törzsfőnököt a Sándor-palotában – mínusz 3 százalék. Megjelenik a képernyőn – mínusz 5.

Orbán élete legnagyobb hibáját követte el, kijavíthatatlan, megfizethetetlen hiba, amire szükség is volt, tekintve az ellenzék béna vagy komikus igyekezetét, hogy konzerválják a kétharmados helyzetet. Orbánra azonban mindig számítani lehet, ha hibázni kell, hiszen már régen elvesztette minden kapcsolatát a valósággal, amire eddig elsősorban csak akkor figyelmeztették, ha átlépte az országhatárt, de most végre itthon is nyilvánvalóvá vált mindenki számára.

Megmarad persze a Fidesz törzsanyaga, de ez már messze nem lesz olyan arányú, mint a lopott doktoriban.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (164 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +220 ( 234 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Tartson ki, Elnök Úr!, 4.9 out of 5 based on 164 ratings

  • Hozzászólások(71)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

71 Reader’s Comments

  1. Van egy óriási tévedés a cikkben: a magyar emberek többsége vakon hisz Orbánban.
    Valószínűleg azért vonta vissza a titokban Schmitt ellen kiadott kilövési engedélyt, mert eszébe jutott, hogy ő soha nem tévedhet. Ha mégis változtatnia kell a szavain, akkor ami történt, az nem is úgy volt.
    És a magyarok többsége tántoríthatatlanul így hiszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  2. Ez jó volt, Para!

    OFF
    Nem akarja az AM megkeresni Richard Fieldet?
    http://hirszerzo.hu/hirek/2012/4/1/20120401_gyongyospata_jelentes#rss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  3. Erodálja saját magát a Fidesz, élén Orbánnal és a másológép! Csak így tovább!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  4. Ajánlom a cikket Kornis Mihálynak. Ütősek a cikkek, és inkább egy ütős cikk legyen, amit olvasunk, mint helyette öt langyos iromány. …………………………………………Egyébiránt a mondás, miszerint (nem pontosan idézem), “aki más arcába vért kerget, az annyi, mintha megölné”, ránk hullt vissza. Mi pironkodunk, bennünket aláz meg, tesz tönkre tisszességes, magára valamit adó embereket ez a gagyikirály. Ez engem ne képviseljen sehol se! Je4len pillanatban Közép – Európa fekélye Magyarország, akinek vezetői nem ismerik a történelmünket. Ha ismernék, tanultak volna belőle. Vagy mégis tudják, mit csinálnak, és az már ügyészekre tartozik. Magyarországot régészeti ásatások keretében körül kellene vágni, az áttétekkel egyetemben, aztán ki, merre lát…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  5. A cikk nagyon jó, de sajnos a valóságban,ha fokozódó mértékben egyre nagyobb baromságokkal kell azonosulnia a híveknek, az nem csökkenti, hanem növeli az elkötelezettségüket( lásd szcientológia, Fidesz )A témának bárki utánaolvashat az “A társas lény” című könyvben, vagy a legutóbbi közvélemény-kutatási adatokban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  6. Tisztelt Para Úr!
    Nagy szerű ötletnek tartom, hogy beillesztett egy jópofa Gyurcsányozást, csak az a gond vele, fele sem igaz. Ugyan is az MSZP népszerűsége már 2006 nyarára mélypontra, vagy ahhoz közeli értékre süllyedt, a Jobbikkal kapcsolatos felvetése pedig arról tanúskodik, hogy fogalma sincs arról az erőfeszítésről amit Orbán Viktor tett és tesz a mai napig is a nacionalista érzelmek felkorbácsolása érsekében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  7. Ez egy hülye ország! Ostoba néppel, amely megérdemli a sorsát. Énekelheti könnyes szemmel:”Isten áldd meg a magyart………….Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel…” Nem fog nyújtani! Soha nem is nyújtott! Történelmünk során sem tanultuk meg, hogy csak és kizárólag magunkra számíthatunk. Sem a Dózsa felkelés, sem a kuruc, sem az 1848-s szabadságharc, sem 1956, sem a rendszerváltásos kifosztásunk, sem a mostani tönkretételünk, gyalázatunk nem tanított meg bennünk gerincesnek és büszkének lennünk. Megérdemeljük ha elveszünk! Mert elveszünk reménytelenül ha nem fogunk össze e gazember, gyalázatos, népnyúzó hatalom ellen. Rajtunk áll milyen jövőnek nézünk elébe. Hát ne hagyjuk, hogy megtört gerincű szolgákat csináljon belőlünk ez az ISTENTELEN hatalom élén a fasisztoid hajlamokkal rendelkező paranoiás vezérükkel.
    Ha valamikor, akkor most tényleg nyújthatna felénk védő kart a magyarok Istene. Feltéve, hogy figyel ránk egyáltalán.
    Tartok tőle, hogy Ő is úgy vélekedik:”segíts magadon, s az Isten is megsegít”
    Koterba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  8. Ha megengedi, kedves Para Kovács Imre, azzal az állításával, hogy Orbán alkalmatlan, vitatkozom.
    -
    mert MIRE alkalmatlan. Arra a célra, amire ö szerzödött, – hogy kialakítson egy elnyomó, feudális államot, melynek alapja a félelem légköre – tökéletesen alkalmas.
    -
    csak tekintsen arra, hogyan fogadták vidéken az lmp aláírás gyüjtöit. A rendörök odamentek hozzájuk, hogy remélik, nem a kormány ellen gyüjtik az aláírásokat, “mert az lenne nem jó”, és ez csak egy iciri-piciri kis példa a sok bizonyítékból, mennyire félnek most az itt élök.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Orbán az őszödi beszéd elleni “erkölcsi” felháborodást lovagolta meg, minden felsőbbrendűségi hitét a jobboldal a “magasabb” (keresztény, nemzeti, akármilyen) erkölcsiségre alapozta.
    Most ez az alap reped meg. Lehet, hogy nem fogják olyan intenzitással napirenden tartani, mint a napokban – de folyamatosan ott lesz, mint a “hazugság” állítása Gyurcsány esetében. Márpedig Schmitt HAZUDOTT, amikor a bíráló bizottságnak azt állította, hogy a SAJÁT munkáját adta be, holott 95 %-a másolás volt.
    Mondom: megrepedt az alap – ennek nagyon hamar összeomlás szokott a következménye lenni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. Hat te nem tanulsz semmibol Para… LOL
    Mar finoman celozgattam a FB-on is, hogy nem a lemondas lenne a legjobb megoldas a magyar ellenzeknek, a magyar nepnek, erre te megirod a “receptet” nyiltan a Nepszavaban -tegyuk hozza, nagyon jo publikacioval-, elolvassak a cikked, majd atertekelve a helyzetet lemondatjak Europa jelenlegi legnagyobb politikai bohocat…
    En meg elvezkedtem volna ezen az ingyenes cirkuszon, elveztem volna ahogy ezzel a “megrepedt alappal” vegre elkezdett volna dulongelni Orban epitmenye, de te most mindettol megfosztottal…
    Szegyelld magad! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  11. Nagyon üdítő olvasni, amikor valakik arról vitatkoznak, amiről fogalmuk sincs. És elménckednek, mert azt hiszik, jól áll. Olvasom, hogy a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsa (18 jelenlévő) tapssal fogadta Tulass(a)y rektor bejelentését. Azóta a rektor lemondott, megmentette a becsületét, és egy pirinyót abból is, amit az Egyetem fejére morálisan zúdítottak: vajon mennyit ér a többi disszertáció? Hogyan születtek? A többi kérdést le sem írom. A tapsról jut eszembe, hogy sportversenyeken a nézők egy része akkor tapsol, amikor az ellenfél hibázik. De mi a csodának tapsoltak, ezen kívül? Talán saját magukat tapsolták meg, és kihúzták magukat, hogy ne látszodjon a gerincoszlopuk “totálkáros” volta. Jó munkát végeztek, Tulassy viszont elindított egy lavinát. Sajnálom Tulassyt is és az Egyetemet is. Kérem, ne jőjjenek olcsó “kontrákkal”, valóban sajnálom. A vitából, és a “kemény” állásfoglalásokból, azt a következtetést vontam le, hogy Önok mind valamilyen tudomány doktorai (ha úgy tetszik:PhD-sei). Vagy tévedek? De akkor miről beszélünk? Önök miről beszélnek. Jó-jó, tudom, a plágiumról, amit Önök előszeretettel lopásnak neveznek, holott a kettő nem ugyanaz. Mit mondjak? Az elején kell kezdenem. Főleg, hogy túl fiatalok, nem mindent érhettek meg, nem mindent érthetnek meg, magyarul: sok olyan dologról elvitatkozgatnak, a csalhatatlanáság álmeggyőződésétől átitatva, amelyekről semmit sem tudnak, önhibájukon kívül, hiszenbeleszülettek egy végeredménybe. De ha vannak idősebbek is Önök között, Ők sem mentesek a félretájékoztatásoktól. Kezdjük az alapokkal. Tudom, sokan máris únják, és tovább görgetik a képernyőt. De lehet, hogy 1 (egy) valaki megérti, és tovább adja. Tudják, hogy jobb helyen hogyan készül egy doktori disszertáció? Hagyományosan. Én tudom, mert ezt az útat jártam végig, Kolozsváron, évtizedekkel ezelőtt.. Az ember (kutató, oktató stb.) elkezd foglalkozni egy témával (kérem, ne únják, mert fogalmuk sincs). Ez lehet elméleti, lehet kimondottan gyakorlati, technikai, persze, a legjobb, ha mind a kettőből van benne valami. Eltelik egy év, eltelik kettő, öt, tíz , tele kudarcokkal, kiábrándulással, de néha eredmények is felbukkannak. Ahogy Haminway mondja: de azért Santiago holnap is megpróbálja. És egyre több az eredmény, a sikerélmény. És akkor a (becsületes) kutató azt mondja: né, mi minden gyűlt össze, ebből kijönne akár egy doktori disszertáció is. És jól-rosszul megírja a saját kálváriáját, amiből sokmindent kifelejt (hiszen nyilvánvaló, ha egyszer tudom, hogy én csináltam), ezt, nem mást. Stilisztikailag lehet gyarló, lehet, hogy átveszi más, szebben formált mondatait ugyanerről, de mögötte saját küzdelmes élete van. Mire befejezte, lehet, hogy évtizedek kínja-keserve. A sportban és a művészetekben mindig nehéz volt eldönteni az értéket, megér ez egy doktorátust vagy nem. Ha nyertem (volna) pl. egy sportágban 2 olimpiai aranyérmet, és két világbajnokságot, vajon ezt valahol figyelembe veszik? Nem. (Emlékszem Siman Laci marosvásárhelyi birkozó világbajnokra, kb. 30 évvel ezelőtt, aki ezután,kb, 20 éves korában elhatározta, hogy elvégzi s testnevelési főiskolát. Utóvégre egy sportágban világbajnok volt. Már a felvételin kibuktatták, mert a maga 120 kilójával nem tudta a követelményeket teljesíteni , pl. a magasugrást ). Na jó, akkor ezt meg is írom, hogy legyen disszertáció formája. Mit ad az isten, a NOB elitjébe is bekerülök, ahol a szervezési kérdésekkel is foglalkoznom kell, ezt meg lehet írni. Hisz gyakorlatilag is és elvileg is ez a véremben van, Talán senki sem ért hozzá jobban. Igaz, hogy vannak sporttörténészek, akiknek jobban írnak erről, de talán egy súlygolyót sem tartottak meg soha a markukba. Hát még párbajtőrt. Végeredményben azt írom le, amit egész életemben tettem, vagy hozzájárultam, és nem irodalombtörténetből vagy matematikából akarok doktorálni. Ott rögtön megfognának, hogy plagizáltam. De itt, akár saját magamat idézhetném 50-szer, a sok szervezési papír megfogalmazása és aláírása alapján. És mindezt 5 nyelven megtehettem és megtehetem. Hányan tudnák ezt utánam csinálni. Van ilyen? Akkor röhöghet, de addig legfennebb azt ajánlhatóm, hogy álljon ki a pástra az olajsz világbajnok ellen. Az egész nem tartana sokáig, mert az olasz valamin elcsúszna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (9 szavazatból)
  12. Marcus Aurelius

    Tőkés Béla
    2012. április 2. hétfő
    16:32
    .
    Értjük, értjük, amit írsz… El is fogadjuk…
    De hogy jön ide ez az egész?
    Az általad leírt folyamatnak mi köze van egy olyan disszertációhoz, amelyről megállapították, hogy összesen 90% fölötti arányban SZÖVEGAZONOS FORDÍTÁS? Az átvétel tényének jelölése nélkül?
    Fröcsögni sem akárhogy kell.
    Ha valaki még olyan témában is csak az átvételig jut el, amellyel amúgy szinte az egész életét eltöltötte, és „a vérében van”, az annál inkább elgondolkodtató.
    A szövegednek a témától való elferdülése, és a következetlenségei nem egy jó kutatót festenek le. Hanem egy küszködő látszatkeltőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  13. Egy csigával kevesebb! /Csúszó-mászó gerinctelen/ Még két év, a másik hasonló is így jár!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. ahh, ez jól esett

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Tőkés Béla – (Csak nem Schmitt Pál személyesen?)))))))))
    Biztosan jól érzi magát? Érti is amit ír? Mert én bevallom, nem értem kristálytisztán!
    Azt megértem, hogy nagy pofon egy ekkora ember agonizálását majd 3 hónapig nézni, szerintem is bele lehet rokkanni.
    A tapsról azt írja, hogy sportrendezvényeken akkor tapsolnak, ha az ellenfél hibázik.
    Vastaps volt a Fidesz részéről a Parlamentben, amikor Schmitt Pál lemondott – hogyan is van akkor ez?
    Tudja Hofi egy mondása nagyon illik önre: “Haver te ne mennyé sehova, ennyi ésszel rád itt van szükség.” (A Fidesz támogatóit totálisan leképezi!)
    Tudja nagyon bele tetszett bonyolódni ebbe a szerecsenmosdatásba és végül nem is jött össze! Sőt!
    Elménckedik, lekezelően kritizál, kioktat, aztán megkérdőjelezi a többi disszertációt, tipikus fideszes nagyarcúskodás!
    A SOTE világhírű, sok-sok külföldi diákkal, akik sok-sok pénzért itt tanulnak, talán nem kellene leamortizálni ezt az egyetemünket, mint annyi mással ebben az országban már megtörtént.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Mégis lemond és mégis perel. Ez már nem is a 3 hónapi fetrengés a sárban, hanem teljes alámerülés, el kellene mennie egy kicsit pihenni, sokat fizetünk neki, megtehetné…
    Hűűűűűűűű micsoda per lesz ez!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Mit perel?
    Jobban tenné, ha csendben maradna. És gyakorolná a helyesírást, vagy megtanulná, a Word-ben hogy kell bekapcsolni a helyesírás ellenőrző funkciót.

    Tőkés Béla
    Kár, hogy csak most szólaltál meg, meg az Elnök úrnak pontosan a te éleslátásodra lett volna szüksége. Javaslom, próbálkozz Kövér doktornál, kár lenne ezért a nagy tehetségért, ha elkallódna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. Bocsánatot kérek minden vitapartneremtől, azt kaptam, amire számítottam és amit megérdemlek. A doktornő különösen emlékezetes megjegyzéseit megszívlelem. Ráadásul még elnéző is velem szemben, hiszen a nagyarcúskodást nagypofájúságnak is írhatta volna, de nem tette. A Hofi-hasonlat különösen hízelgő. Hol vagyok én Hoffmann Gézától? Mea culpa! Mit csináljak? Elfogult vagyok Schmitt Pállal szemben (A doktornő újfent felértékel, hogy azonos vagyok Vele. Úgy látszik, jobban kellett volna figyelnem a helyesírási hibáimra). Az elfogultság talán onnan adódik, hogy már 30-40 évvel ezelőtt drukkoltam, hogy megkapja-e az arnyérmet az olimiai játékokon, vagy a világbajnokságokon, és hányat. Az ország büszke volt rá. Igen, Erdélyben a büszke székelyek büszkék ezekre a dolgokra. Az értékeinkre.Soha nem kaptuk ingyen a dicsőséget. Sőt, a Helsinki-i Olimpia alkalmával, amikor a nem sokkal azelőtt porrá vert Magyarország, az USA és a SzU után, a harmadik lett, sok-sok aranyéremmel, sok-sok Schmitt Pálunk volt, mi bizony sírtunk és nem “röhögtünk”. Lehet, hogy a Helsinki-i Olimpia nem ugrik mindenkinek be, de kérdezzék meg a nagyapjukat. A Semmelweis Egyetemet őszintén nagyra becsülöm, kedves doktornő, több doktorandusom végez ott időnként kutatómunkát. Talán egyszer még arra is rájövök, hogy mi is a doktorátus lényege, bár úgy látszik, ez divat kérdése is. Ön ezt jobban tudja, kedves doktornő, hiszen jelzi ezt a minőségét. Elnézést kérek mindenért. Jedem das Seine.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  19. A fenti vitához – a csapos beleszól!
    Ismétlés a tudás anyja:
    Berthold Brecht: Galilei élete
    “Aki nem ismeri az igazságot, az csak tökfej. De aki ismeri és hazugságnak nevezi, az bűnöző”
    2012. január 11. óta hazugság hegyek hangzottak el bele az emberek arcába! Pedig egyszerűbb lett volna bevallani és elköszönni, a tekintély némi morzsáival, mert a kis hópehelyből egy nagy lavina lett, mindannyiunk kárára! Schmitt Pál addig feszítette a húrt, míg végül a NOB is lépni kényszerül. Kár. Mondta a holló. Leamortizálta hosszú, sikeres pályáját, dicstelen leköszönés ez a vastaps ellenére! Magyarország erkölcsi mércéje lehetne a vastaps, de fogjuk fel úgy, hogy ilyen a kétharmad! Örülök, hogy nem tartozom közéjük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Tőkés Béla
    2012. április 2. hétfő
    16:32
    … Olvasom, hogy a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsa (18 jelenlévő) tapssal fogadta Tulass(a)y rektor bejelentését.

    A rektor bejelentését a jelenlévő tüntető diákok fogadták tapssal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Azt hiszem nem ártana a ping-pongnak is helyet adni “nagyjainknál”:
    http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/rethelyi-nem-vehettem-el-a-dontest-az-egyetemtol-12979/
    A tákolmánnyal együtt – erőltetett menetben – “alkotott” törvények között
    néha kiismeri magát valaki.
    Kérdés: ha rólad van szó, melyiket kell alkalmazni ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos